|
VMDOK |
HUDOK |
YUDOK |
|
EBIB |
HANG |
EGYÉB |
|
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége
(= VMDK; Demokratska zajednica vojvoðanskih Maðara - DZVM): politikai érdekszervezet.
Megalakítását 1989 december 18-án a vajdasági magyar értelmiségiek egy csoportja kezdeményezte Ágoston András vezetésével. Ez volt Szerbiában a második pluralista politikai kezdeményezés. A VMDK 1990. március 31-én tartotta meg alakuló közgyûlését Doroszlón. Akkor 6586 tagja volt, 1992-ben taglétszáma meghaladta a 26 ezret. 1990. július 30-án jegyezték be a politikai szervezetekrõl szóló szerbiai törvény alapján. Tevékenységét Vajdaságban 14 körzeti szervezet, ezeken belül több mint 90 tagozat, valamint számos szakbizottság keretében fejtette ki. Több nyugateurópai országban, valamint Észak- és Dél-Amerikában meg Ausztráliában is voltak tagjai, akik támogató csoportokat alakítottak.
Legfelsõbb szerve a Közgyûlés volt, amely meghozta a szervezet alapszabályát és megválasztotta elnökét, két alelnökét és a 33 tagú tanácsot négy éves megbizatással.
A VMDK nem ideológiai alapon szervezõdõ párt, hanem a magyarok különbözõ rétegeit tömörítõ érdekszervezet volt, amelynek alapvetõ célja, hogy feltárja, kifejezze és képviselje a Vajdaságban élõ magyar nemzeti kisebbség kollektív érdekeit. Pártszerû tevékenységre azért kényszerült, mert Szerbiában a törvények nem szavatolták a kisebbségi érdekek kifejezését szolgáló intézményes megoldásokat. Programja az európai demokratikus államokban elfogadott kisebbségvédelmi elveken alapult, s ezek megvalósításának legmegfelelõbb kereteként a területi és a perszonális autonómia elemeit kombináló modellt javasolta.
1992. április 25-én Kanizsán megtartott évi közgyûlésén elfogadta a Jugoszlávia Értekezlet Carrington-tervén alapuló hármasautonómia-koncepcióját, amely az észak-vajdasági magyar többségû községek területi autonómiáját, a szórványban lévõ magyar többségû települések helyi önkormányzatát és az egész vajdasági magyarság politikai képviseletét szolgáló személyi autonómiát lát elõ. 1995. III. 11-iki szabadkai közgyûlésén korszerûsítette autonómia-tervezetét, a perszonális autonómiát téve annak domináns elemévé.
Az 1990. decemberi szerbiai elsõ többpárti választásokon 32 jelöltet állított és jelöltje minden olyan választókörzetben gyõzött, ahol a magyarok többségben voltak. A 250 tagú szerbiai parlamentben 8 képviselõje volt és megkapta a magyarokat részarányuk alapján megilletõ leadott szavazatok 80 százalékát. Az 1992. decemberi választásokon a Szövetségi Képviselõházba három képviselõje került, a köztársaságiba 9, a tartományiba pedig 17. A helyi önkormányzati választásokon a VMDK megszerezte az abszolút többséget Kanizsán, Adán, Zentán, Szabadkán, Topolyán és Becsén.
1994-ben a szerbiai hatalommal való együttmûködést szorgalmazó VMDK-s parlamenti képviselõk és polgármesterek a pénzügyi botrányt kihasználva (dr. Hódi Sándor alelnök nem volt hajlandó a VMDK testületei elõtt elszámolni a VMDK általa kezelt pénzeszközeivel) az autonómiát ellenzõ magyarországi és szerbiai politikai erõk támogatásával létrehozták a Vajdasági Magyar Szövetséget, amelynek tevékenysége (valamint az 1995. X. 20-ikai belgrádi Miloeviæ-Horn megbeszélést követõ magyarországi médiakampány és a VMDK pénzügyi ellehetetlenítése) következtében a VMDK 1996. novemberében a szövetségi választásokon nem jutott képviselõi helyhez.
Miután egy szervezeten belüli csoport 1996. XII. 22-én Becsén a szervezet testületeinek megkerülésével összehívott közgyûlésen leváltotta az addigi teljes vezetõséget és elnöknek dr. Páll Sándort, alelnököknek pedig Mirnics Károlyt és Hangya Istvánt választotta meg, a szerbiai Igazságügyminisztérium pedig hitelesítette a megválasztásukat, a VMDK a továbbiakban nem fejtett ki számottevõ revékenységet. Volt vezetõinek többsége 1997. II. 22-én Szenttamáson megalakította a > Vajdasági Magyar Demokrata Pártot (VMDP) Ágoston András elnökkel meg Csorba Béla és dr. Sepsey Csaba alelnökökkel az élen.
A VMDK 1990. IX. 25-tõl megjelentette > Hírmondó c. közlönyét, 1990-tõl 1994-ig kiadta évkönyveit (Magyarok Jugoszláviában 1990. Ada, 1991.; Sokáig éltünk némaságban 1991. Ada, 1992.; Esély a megmaradásra 1992. Ada, 1992.; A balkáni pokolban 1993. Ada, 1994.). A felszámolásának politikai hátterét megvilágító dokumentumokat A botrány (Újvidék, 1994.) című kiadványában tette közzé.
