GYIMESI REGÖSTÁBOR
Ez volt az első eset amikor kipróbálhattuk, hogy milyen is volt a regöscserkészet eredetileg.
Elmentünk egy gyönyörű, néprajzi kincsekben gazdag vidékre, együtt éltünk (helyenként dolgoztunk) az ott lakókkal, dalaikat daloltuk, táncaikat táncoltuk, a búcsukat velük ünnepeltük és nem utolsó sorban az ételeiket velük készítettük és fogyasztottuk.
Az előkészítést és a helyi szervezést Görbe Ottóné, Tankó Csula Anikónak köszönhetjük, aki kiválasztotta a megfelelő fogadó családokat, megszervezte a zenészeket, táncosokat és énekeseket, valamint a kocsikat ha búcsura mentünk. Lelkesedése és inteligenciája tette zökkenőmentessé és olyan élménnyé ezt a hetet, ami mindannyiunkat életünk és tevékenységünk átgondolására késztetett. Sok-sok köszönet érte.
Kimentünk két bikával és két lóval a kitermelt fát hazahozni a Havasba. Először a kocsin mentünk a patakvölgyben, mikor az út nagyon meredekké vált otthagytuk a kocsi hátsó tengelyét, majd egy az eddigi patakvölgyre merőleges völgynél otthagytuk a kocsi első tengelyét is és az eddiginél sokkal meredekebb oldalba fölmásztunk a lovakkal és a bikákkal.
Fönt a bikákkal és a lovakkal kivonszolták a már levágott 8 méterese rönköket ama merőleges völgyhöz, és hántolás után (hogy jobban csússzon) beleeresztették a völgybe a rönköt. Figyelmesen hallgattuk, ahogy surrogott a rönk lecsúsztában és amikor úgy egy perc után egy távoli dörrenést hallottunk, akkor ért le a rönk a patakra. Ha nem volt dörrenés akkor a rönk út közben elakadt. Délután amikor visszaindultunk kiderült, hogy több rönköt kell még segíteni a patakig vivő útjában. Mikor a rönkök mindegyike elérte a patakot, akkor kezdődött az első tengelyre gyüjtésük. Az első tengelyen utaztatva huzták le az állatok a rönköket az otthagyott hátsó tengelyekhez, miközben a lelógó végük fékezett. Innét két tengelyre rakva szállították a fát Áldomás Patakára.
Feleségemmel mintegy órát eltölthettünk a tetőn a hegyi réten, ahol a virágok hihetetlen gazdagságával és egy egészen különleges csönddel voltunk körülvéve. Messze alattunk folyt a Tatros és zajlott a völgy élete, de föntről úgy tünt, hogy mindez teljes némaságban történik. A hegy megtisztító szűrője légiessé és felemelővé tette a bennünket körülölelő látványt. Megdöbbentő volt az ellentét az embert próbáló munka és a látomás szerű környezet között.
Egyik este "kalákában" kb 10 cserkésszel kimentünk és összegyüjtöttük a szénát egy meredek oldalban. Ez teljesen más élmény, mint a szénagyüjtés sík területen.
Az esti tánchoz a zenét egy hegedüsből és egy gardonyosból álló pár szolgáltatta. A táncokat a helyiek járták és mi próbáltunk utánuk menni. Nem volt szakavatott tanárunk, így úgy tanultuk ahogy a gyerekek is belenőnek a táncba a nagyoktól ellesve. Ha elfáradtunk leültünk közösen énekelni.
Érdekes volt látni és hallani, hogy mint nevezik a különböző táncokat
. Ebből az is kitünt, hogy egy élő, erős kultúra hogyan építi magába, olvasztja be a kívülről jött hatásokat. A románnak mondott táncot bár tudták, de nem táncolták.
Rám elemi erővel hatott az az élmény, hogy a munkát, a dalt és a táncot együtt élhettem át, megértve ezek összetartozását, egységét. Mindegyikben egy fajta keménység és ősi szilajság érzékelhető.
Étkezésben a kukorica, a tej és burgonya hihetetlen változatos fölhasználása tapastalható. Amit ők túrónak mondanak az tartósított morzsalékos sajt.
Anikó mint Áldomás Patakának jó ismerője elvitt bennünket öreg barátnőihez, akiknél szép régi festékeseket láthattunk.
Egyik helyen végig hallgattuk a szövés összes fázisát (ezt magnóval rögzítettük).
Búcsuk a teljes befogadottság érzését adták. Résztvehettünk igazán ünnepélyes szentmiséken, a követő teljes lakoma ceremónián. A hidegségi kocsikázás módot adott arra, hogy benézzünk a magas kerítésekkel eltakart udvarokba és láthattunk egy rendkívül gazdag eredeti környezetben lévő kemence kiállítást.
A fényképezés misztikája, -amiről Berecz Andrást többször hallhattuk- szintén a búcsú alkalmából érintett meg bennünket. Egy talpig "csángóba öltözött bácsi megengedte, hogy lefényképezzük, teljes szertartásossággal, és megígértette, hogy képet küldünk neki.
Legnagyobb iránymutatása a tábornak az volt, amit az iskola igazgatója is megfogalmazott, nevezetesen, hogy az embertől-emberig kapcsolatok tarthatják össze egyedül a magyarságot a jelen hazai és nemzetközi ellenszelek között.
Ezért úgy gondolom, hogy a kisebbek tudatformálása mellett, az erre érett korosztállyal menni kell illetve őket hívni kell.
Csizmazia András
Vissza
Email: csizmazia@montana.hu
