|
A
medicina az ember normális és kóros működéseit fizikai, kémiai,
biológiai, pszichológiai, szociológiai stb. folyamatokra vezeti vissza.
Az orvostudomány tárgya az ember, és mindaz, amivel az ember, illetve
különböző embercsoportok bármilyen módon kapcsolatba kerültek,
kerülnek, kerülni fognak vagy kerülhetnek, beleértve önmagukat, a többi
embert, illetve embercsoportot.
Az orvostudomány eredményeinek alkalmazása az orvoslás. Tkp. szakmai szabályok alkalmazása konkrét esetekre. A különös és az általános filozófiai problémájáról van szó.
Sürgősen fel kellene hagyni azzal a naiv, romantikus elképzeléssel,
hogy az orvoslás művészet. Ha, valaki nem a szakma szabályai szerint
jár el illetve rosszul alkalmazza azokat annak, jogi következményei
vannak. Aki, művészetnek tartja az orvoslást az sem azt nem tudja ,
hogy mi a művészet sem azt, hogy mi az orvoslás.
Az orvoslás – betegek gyógyítása – az orvostudomány eredményeinek alkalmazása.
Az orvostudomány eredményei szakmai szabályok formájában válnak
alkalmazhatóvá következésképpen, a betegek gyógyítása szakmai szabályok
alkalmazását jelenti. A szakmai szabályok alkalmazása biztosítja a
betegek optimális gyógyulását.
Az orvoslás nem tudományos
tevékenység. A tudományos tevékenység új tudományos elmélet
létrehozására vagy az aktuálisan uralkodó tudományos elmélet
megváltoztatására irányul. Az a tevékenység amelynek nincs közvetlen
visszahatása az elméletre nem tudományos tevékenység. (A Thomas Kuhn
által leírt paradigmakövető tudomány, paradigmakövető kutatás, az un.
"normál tudomány" jórészt nem tartozik a tudomány körébe.)
A
fáradási vizsgálatok eredményei ellentmondanak a rosszul értelmezett
hivatástudatból túlmunkát végzők heroizmusának. Kimerült, fáradt,
dekoncentrált stb. eü. dolgozókkal végeztetett munka az ellátás
rovására megy. Veszélyeztetik a betegek egészségét, életét.
Orvostörténet/orvostörténelem tanulmányozásához, kutatásához a tudományfilozófia biztosítja - a fogalmi keretet, a fogalmi apparátust, a megközelítési szempontokat, gondolati alakzatokat stb. - azt
az eszköztárat, aminek a segítségével vizsgálható, hogy mi az
orvostudomány, hogyan változik az orvostudomány, az orvoslás, az
egészségügy stb. Az orvosszakmai ismeretek ahhoz szükségesek, hogy a
kutató értse, hogy miről van szó és szakmailag értékelni tudja a
tudományos eredményeket és azok jelentőségét.
Hippokratész:
Az illemről 5.
"A filozófiát a medicinába, a medicinát a
filozófiába kell bevinni. Mert az orvos, aki egyben filozófus is,
az istenekhez hasonló."
Robert Grosseteste
„Ezért
ez az az út, amelyen keresztül az érzékek segítségével eljutunk az
egyestől az absztrakt általánoshoz... Hogyha az érzékek több ízben
megfigyelnek két egyes eseményt, amelyek közül az egyik a másik
oka, vagy valamely más módon összefüggésben van vele, és nem
látják a kapcsolatot közöttük, mint pl. ha valaki gyakran
érzékeli, hogy a scammonium evését a vörös epe kiválasztása
kíséri, de nem látja, hogy a scammonium az, amely vonzza és
összegyűjti a vörös epét: akkor abból, hogy e két megfigyelhető
dolgot állandóan megfigyeli, eljut egy harmadik, közvetlenül meg
nem figyelhető dolognak (fogalomnak) megalkotásáig, ti. azt
mondja, hogy a scammonium az az ok, ami a vörös epét összegyűjti.
Ez a képzet újra és újra ismétlődik, elraktározódik az
emlékezetben, és ez valamint az az érzéki ismeret, amelyre a
képzet ráépül, megindítja a gondolkodás működését. A gondolkodás a
maga működését a csodálkozással kezdi és azzal, hogy számba veszi,
vajon a dolgok valójában olyanok-e amilyennek az érzéki emlékezet
mondja őket, és ez a létmozzanat a gondolkodást az experimentumhoz
vezeti, ti., hogy scammoniumot adjon be, miután kiküszöbölt és
eltávolított minden más tényezőt, ami kiválthatta volna a vörös
epe kiválasztását. Miután több ízben adott be scammoniumot, s
ezekben biztosan eltávolított minden más tényezőt, amely vörös
epét kiválaszthatna, akkor alakul ki a gondolkodásban az általános
fogalom ti., hogy a scammonium természeténél fogva vörös epét
választ ki. Ez az út, amelyen keresztül az érzéki ismerettől egy
általános experimentális elvhez lehet jutni.”
Grosseteste-nél
világosan kifejezésre jut a természet uniformizálásának elve.
Ugyanezen összefüggések mindenütt ugyanolyan módon jutnak
érvényre: “Ugyanazon dolgok természetüknél fogva, ugyanazon
működésre képesek. Ha tehát természetüknél fogva nem képesek
ugyanazon működésre, akkor nem ugyanazon természetű dolgokról van
szó.” A természet rendezett voltának gondolata: “A
természet működése a leghatároltabb, legrendezettebb, legrövidebb
és legjobb módon folyik le.”
Grosseteste, R.: De
generatione stellarum Die philosophischen Werke des R. Grosseteste
Münster 1912. 32. Idézi: Crombie, A. C.: i.m. 86.
Siger de
Brabant
Az averroistáknak a szükségszerűség elvére épült
determinista világnézete az emberi cselekvéseket sem zárta ki a
természeti törvényszerűségek érvényességi köréből. " ...
mindaz, amit az ember akar és tesz, szükségszerűen akarja és
teszi, mert egyetlen okozat sem jön létre oly ok nélkül, amelyre
való tekintettel az ő léte szükségszerű - mint Avicenna is
mondotta."
"Isten nem képes felfüggeszteni a létezők
természetét." "Isten nem teremthetett volna valamilyen
másfajta világot."
"Nem a szabadakarat szabja meg a
döntést és a választást, hanem az erősebb motívum válik
győztessé." "Quod duobus bonis propositis, quod fortius
est, fortius movet."
Jacobi de Forlivio: Super Tegni
Galeni Padova, 1475.
"... kétféle felbontás
(resolutio=analízis) van: természetes vagy valóságos és logikai. A
valóságos resolutio, amely fogalmat gyakran helytelenül
használják, szigorúan véve azt jelöli, hogy egy dolgot szétbontunk
és összetevő elemeire osztjuk fel. A logikai resolutio fogalmát
képletesen kell értelmezni, éspedig a következő módon: aminthogy
ha felbontunk egy összetett dolgot, részeit különválasztjuk,
akképpen, hogy minden része külön áll a maga egyszerű mivoltában,
ugyanúgy járunk el a logikai elemzés esetében is: az először csak
homályosan értett dolgot részleteiben értjük meg, akképpen, hogy
külön-külön ragadjuk meg részeit és a lényegét érintő okokat. Így
pl. ha lázad van, akkor a láz fogalmát ragadod meg és a lázat
általánosságban és zavarosan fogod fel. Ezután felbontod a lázat,
egészen okáig hatolva, mivel, hogy a láz vagy az életnedvek, vagy
az életszellemek, vagy a tagok felhevülésétől származik, továbbá
az életnedvek felhevülését vagy a vér, vagy a nyálka okozza stb.
Ilyen módon végül is eljutsz a láz specifikus és külön okának
ismeretéhez."
Jean Fernel
" ... filozófia az
okokat kutatja akkor is, amidőn a gondolatok (csupán) a
valószínűségig jutnak el. Ezen az úton a filozófus orvosnak túl
kell mennie az érzékelések evidenciáin, így konklúziói túlhaladják
a felületességet és a tökéletlenséget. Mert a dolgok igazi
kezdetei belül, elrejtetten, az érzékektől távol vannak.
Elérhetetlenek a szem és a fül számára, csak az értelemmel
ragadhatók meg."
Paracelsus
"A természet nem
egyéb mint filozófia, a filozófia pedig a láthatatlan természet.
Mindezt feltárni az orvos kötelessége."
"Maga a
természet szolgáltatja a fényt mindazon dolgok láttatására, amit a
nap és a hold nem világít meg."
Paul Oskar
Kristeller
A középkorban "A logikát és a
természettudományt az orvostudományhoz való előkészületként fogták
fel. A logikát és a természetfilozófiát tekintették a legfontosabb
filozófiai tudományágaknak ... tanításuk az orvostudománnyal
kapcsolódott össze … és nem függött össze a
teológiával."
"Az orvostudomány a filozófiától
megkülönböztetett tudományágak közé tartozott, bár szorosabban
összefüggött vele, mivel egyazon stúdium és hivatás keretébe
tartoztak és az olyan orvostudományi tekintélyek mint Galénosz és
Avicenna, egyben arisztoteliánusok (filozófusok, logikusok) is
voltak."
Kristeller, P. O.: Szellemi áramlatok a
reneszánszban Bp. 1979. 57, 58. és 70-71.
Jacopo
Zabarella
"A demonstratív indukciónak nem kell figyelembe
vennie az összes egyes estet, mivel miután néhányat
megvizsgáltunk, elménk világosan felismeri a lényeges
összefüggéseket és azután kikapcsolja a fennmaradó egyeseket, és
egyszerre létrehozza az általános tételt. Mert az elme tudja, hogy
a fennmaradó esetekben szükségképpen ugyanazok a viszonyok öltenek
testet."
"Az általánost csak az elme választja szét
az egyestől, magában a dologban a kettő egységet alkot. Mivel a
dolgot a maga partikuláris voltában jobban ismerjük, mint
univerzális voltában, hiszen érzékileg az egyes dolgot tudjuk
megragadni, ezért az indukció olyan processus, amely valamely
dologtól halad, ugyanazon dologig, ti. a dologtól, mint szemmel
látható jelenségtől a dolog leghomályosabb és legrejtettebb
oldalainak megismeréséig."
Zabarella a megismerés
fázisairól:
1. "az első a dolog mivoltának feltárása
(demonstratio quod) amelynek révén az okozat homályos ismeretéből
az ok homályos ismeretéig jutunk,
2. a második a gondolati
művelet (consideratio mentalis),
3. a harmadik az igazi
bizonyítás (demonstratio potissima), amelynek révén végre eljutunk
a világosan felismert októl az okozat világos
ismeretéhez."
Zabarella: Liber de regressu In.: Jacobi
Zabarella Patavini Opera Logica Coloniae. 1602. 4.
fejezet.
Francis Bacon
"... a tudományban
(különösen gyakorlati téren) senki ne számítson addig haladásra,
amíg a természetfilozófiát el nem vezetik külön-külön minden
tudományhoz és amíg külön-külön minden tudományt vissza nem
vezetnek a természetfilozófiához." Bacon, F.: i.m. 56.
"...
Isten szava után rögtön a természetfilozófia a babona legbiztosabb
gyógyszere, ez a hit legbeváltabb fenntartója is. Nem hiába
állítják tehát leghívebb szolgálóul a vallás mellé, mert egyik az
isten akaratát, másik a hatalmát bizonyítja." Bacon, F.: i.m.
65.
"... a természetfilozófiát ki kell terjesztenünk az
egyes tudományokra, azokat pedig vissza kell vezetnünk a
természetfilozófiára, különben megcsonkítjuk és elszakítjuk
egymástól a tudományokat."
A lélekfilozófiai
írások amikor a lélek intellektuális, megismerő funkcióját
fejtegetik, ismeretelméleti elképzelések. Annak az ismeretelméleti
problémának, hogy ismereteink és a valóság milyen viszonyban
vannak egymással az egyik megoldási kísérlete az, hogy az ember
lelke (megismerő lélek) kapcsolatban áll, valamilyen istenivel,
vagy a világlélekkel vagy a dolgok szellemi lényegével és az egyén
a megismerés során ezen kapcsolat révén az igaz valóságot ismeri
meg. A reneszánsz időszakában a platonista, neoplatonista,
augusztiniánus filozófia térhódításával előtérbe került az az
elképzelés, hogy az ember egymaga, a lélek segítségével képes
megismerni az empirikus valóságot és nem csak egy közösség révén.
Az egyes ember legalább egy biztosan igaz nem empirikus ismeret
birtokában van, / pl Isten létezik/ ez az ismeret mint ismeretalap
az egyén empirikus ismeretei igazolásának végső hivatkozási
alapja. "Valóban az emberi lélek a gondolkodó lélek útján
megérti az általánost, amelyet azonban ugyanabban az egyesben
ismer fel, amelyet a fantázia segítségével értett meg - azután
fordított utat tesz meg, mivel az egyestől, amelyet fantáziával
ismert meg, ugyanaz a lélek az értelem útján ugyanoda visszatér."
Pomponatius: Tractatus de immortalitate animae 1534. 95.
A tudás
forrásának Szent Bonaventura az érzékeket, az emlékezetet és a
tapasztalatot tekintette de, Platónhoz illetve inkább Szent
Ágostonhoz csatlakozott amikor, úgy tartotta, hogy a lélek
legfelsőbb csúcsán (apex mentis) kapcsolatban áll Isten örök
törvényeivel.
A
filozófiában a tapasztalati világ nem empirikus feltételeiről van
szó és erről a nem empirikus valóságról nem beszélhetünk
ugyanolyan módon, mint az empirikus valóságról. A metafizika az
analógiás beszéddel oldja meg a kérdést, az ismert valóság ismert
proporciója felől közelít az ismeretlenhez. Tehát, az ismert
valóságra használt kifejezéseket visz át ismeretlen valóságra, és
ezzel megváltoztatja a kifejezések jelentését. Az átvitel révén a
kifejezések jelentése pontatlanná válik, azonban az ismert valóság
egy ismert arányítás révén kapcsolatban van egy ismeretlen
valósággal.
A természetfilozófia által használt
analógiák és metaforák nem modellként és nem munkahipotézisként
funkcionáltak, hanem a valóság leírásának hiteles elveiként. Az,
hogy milyen fogalmi keretben élt tovább egy-egy eszme, az ennek az
eszmének az "életképességét" bizonyítja, függetlenül
attól a magyarázó és értelmező buroktól, fogalmi kerettől, amibe
különböző korok helyezték, hogy saját maguk számára értelmezhetővé
váljék. A fogalmi keret csak az eszme, a valóság megragadott része
túlélését hivatott biztosítani. A természetfilozófiában a medicina
XVI. századi művelői részben heurisztikus értéket láttak
problémáik megoldására, de ennél sokkal fontosabb az, hogy a
filozófiai általánosítás módszereit sajátították el. Az empirikus
ismereteknek a szabályoknál magasabb fokú absztrakcióját kívánták
elérni és ezért szorosan kötődött a medicina a
természetfilozófiához. (j.58. és 59.)
A
humorálpathológia alapját képező testnedvek (vér, epe, fekete epe,
nyálka) kizárólag ezen elképzelés keretei között értelmezhetők. A
világ felépítésére vonatkozó elképzelés részei voltak, illetve
annak analógiájára alkották meg azokat, és nincs közük a ma ismert
testnedvekhez.
Elgondolkodtató, hogy egy primitív
világelképzelésre - a négy elem tanra (föld, víz, levegő, tűz) és
az ahhoz kapcsolódó négy minőségre (hideg, nedves, száraz, meleg)
- alapozott elméletek (humorálpathológia) kétezer évig fogva
tartották az európai gondolkodást. A humorálpathológiai teória
hosszú fennmaradása példája annak, hogy az elmélet befolyásolja a
tapasztalatot azaz, a tapasztalat elmélettel terhelt továbbá, a
tapasztalótól független tapasztalat nem létezik. A tapasztaló/k
előzetes ismeretei befolyásolják a tapasztalatot. Elméleteinktől
függ, hogy mi az amit, bizonyítéknak, evidenciának tartunk és az
ilyeténképpen felfogott dolog mire bizonyíték, evidencia.
A
keretelméletek ellenállóak az azokat cáfoló adatokkal, empirikus
tényekkel szemben. Számos ellentmondó tapasztalat kell a
keretelméletek megdöntéséhez, és amíg, új keretelmélet nem kerül
elfogadásra a régihez ragaszkodnak a tudományos közösség tagjai az
ellentmondások ellenére. Ez, lehet a magyarázata a
humorálpathológiai elképzelések hosszú ideig tartó
fennmaradásának.
A
kiemelések, idézetek az alábbi írásokból valók:
Dr.
Kemenes Pál: Az orvosi
gondolkodás szellemtörténeti háttere a XII. századtól a XVI.
század végéig, különös tekintettel Dudith András és Jordán Tamás
munkásságára. Kandidátusi értekezés 1994. Nyilvános védés
nélkül.
Dr. Kemenes Pál:
Hippokratész: A szent
betegség. Orvosi Hetilap 137. (1996) 10. 533-534.
SZERKESZTÉS ALATT!
|
