MANARDUS JÁNOS, II. ULÁSZLÓ FŐORVOSA

Dr. Kemenes Pál

    Giovanni Jacopo Manardo, magyarosan Manardus János 1462. július 24-én született Ferrarában. 20 éves korában már mint tanár Galénosz könyveit magyarázta szülővárosa egyetemén. Ott ahol olyan kiválóságok adtak elő, mint Leoniceno, Benzi, Guarini. Manardus Leoniceno tanítványa és tanszékének utóda volt Ferrarában. A fiatalság felfedező kedve, ismeretéhsége, a kitárulkozó világ szépsége újabb és újabb utazásokra ösztönözték Manardust. Tanult Bolognában, Firenzében, könyvtárosként dolgozott Velencében. 1495-ben Mirandola fejedelemségbe költözött. Giovanni Pico unokaöccsének, Giovanni Francesco Piconak udvari orvosa és bölcsészet tanára lett. Közösen rendezték sajtó alá Giovanni Piconak az asztrológia ellen írt irásait. Manardus Mirandolát, Giovanni Francesco Pico udvarát 1502-ben hagyta el. Baráti kapcsolatuk, amint az sűrű levélváltásukból kiderül nem szakadt meg. 1513-ban Manardust Magyarországra hívták a betegeskedő II. Ulászló orvosának. Beutazta az országot, tanulmányozta a magyar flórát és faunát. Leveleiben gyakorta és szeretettel emlékezett meg magyarországi tartózkodásáról, II. Ulászló és II. Lajos királyokról. 1519-ben visszatért Ferrarába, majd mesterének, Leonicenonak a halála után átvette annak egyetemi katedráját. Valószínűleg többé már nem hagyta el Itáliát, mégis szoros szellemi kapcsolatot tartott fenn a humanista Európával. I. Alfonz ferrarai fejedelem udvari orvosa és bizalmasa volt. Neves személyek fordultak hozzá betegségükben tanácsért, például Ariosto, vagy Ippolito d’Este esztergomi érsek. Kiterjedt pacientúrája és egyetemi előadásai mellett tudományos munkára mindig szakított időt, még idős korában, betegségektől gyötörtetve is. 1536. március 9-én halt meg. 

    Galénosz Ars Medicinalis (Ars Parva) című művének első könyve Manardus latin fordításában és kommentárjaival 1525-ben Rómában jelent meg. Kommentárjait számos Galénosz-kiadás átvette és további öt kiadást ért meg. Valószínű, hogy magyarországi tartózkodása idején írta e könyvét. A Mesue-féle latin (eredetileg arab) Grabadinhoz írott annotációinak még nagyobb sikere és visszhangja volt. A két részből álló Grabadin első, az egyszerű gyógyszereket tárgyaló könyvét “Annotationes in Joannis Mesue simplicia medicamenta” címmel 1521-ben adta ki. (A Mesue név arab orvosdinasztiát jelöl.) A Grabadin második, gyógyszerkeverékeket tárgyaló részéhez a Composita-hoz írt annotációk 1534-ben kerültek sajtó alá. E gyógyszerészeti művét is az a rendszerező, a fogalmakat tisztázni kívánó szellemi beállítottság jellemzi, ami a fő művének számító Epistolae Medicinalesben jutott igazán érvényre. Az 1528-as első kiadást egyre bővebb továbbiak követték. Az első teljesnek mondható kötet 1540-es bázeli nyomtatású és 103 levelet tartalmaz az 1500-tól 1536-ig terjedő időszakból. Az episztolák sorát egy a kritikusainak vitorlájából a szelet kifogni kívánó bevezető írás nyitja meg. “Aki tollat vesz a kezébe, az törekedjék az igazság keresésére, nem pedig a régi írók bálványozására, mert különben a tudomány nem fog fejlődni: a tudományos haladás feltétele a kritika.” /1/
    Egyik levelében a következőképpen határozta meg az orvostudomány lényegét: “Medicina est scientia corporis humani sanitatem vel reficiens vel conservans.” /2/
    Manardus episztoláiban orvos írók és magyarázóik kritikájával foglalkozik, tanácsot ad orvosoknak és betegeknek. Nagy súlyt helyezett a tisztaságara, mint az egészség megőrzésének elsődleges feltételére. Mérsékelt sőt, korában óvatosnak számító terápiás elgondolásai kiterjedt orvosi praxisának, józan megfigyelőképességének eredményei. A klasszikus nedvkórtani betegség-elképzelés vadhajtásaként születet gyakori, nemritkán naponkénti érvágás és köpölyözés helyett, évi két alkalommal javasolta az érvágást és havonta a köpölyözést.
    Manardus több levelében is tárgyalta a bőrbajokat és a syphilist. Ezek a levelei voltak a legolvasottabbak olyannyira, hogy külön is megjelentették azokat. A bőrgyógyászat terminológiája és rendszere szempontjából igen jelentősek Sanctanna sebészhez és Mellerstadti Pollich Mártonhoz intézett levelei. Nékám szerint Manardus mindenekelőtt a fogalomzavar ellen küzdött, ami a különböző nyelvű megnevezések és műszavak definiálatlanságából és nem egyezményes használatából fakadt, lehetetlenné téve az állítások ellenőrzését, összehasonlítását, az ismeretek átadását és egyáltalán a tudományos haladást. /3/
    Egyebek mellett például a lepra Graecorum = hajdani scabies = mai psoriasis, a lepra Arabum = elephantiasis Graecorum = poklosság, az elephantiasis Arabum = mai filariasis és a psora = mai scabies elnevezések körüli kuszaságot sikerült tisztáznia. A bőrbajokat morphologiai és aetiologiai alapon tumorokra, ulcusokra és csupán a felületet rútító elváltozásokra osztotta. Természetesen a nedvek zavarával magyarázta az elváltozásokat. /4/ Manardus purifikáló, egyszerűsítő és rendszerező kritikája a bőrgyógyászaton túlmenően a medicina egyéb területeire is kiterjedt. A szemészet és a sebészet is sokat köszönhet ez irányú fáradozásainak.
    Az egész orvosi világ tanácstalanul állt szemben az 1495. évi syphilis epidémiával. A járvány fellépését a legkülönfélébb okokkal magyarázták, teológiai és asztrológiai elképzelések párosultak és váltakoztak gondos megfigyelésekkel. Leoniceno a levegő forróságával és nedvességével magyarázta a betegséget. Tanárával szemben Manardus az alábbiakban jelölte meg a járvány okát: “Ezt a nagyon rossz betegséget ritkán szerzi meg az ember másként, mint fertőzés útján és nem bármilyen szervén, hanem leginkább a nemi szerveken. A betegség rosszindulatú pusztulákkal kezdődik, amik először a nemi szerveken, majd más testtájakon, leginkább a fejen jelentkeznek. Később a betegség a belső szervekbe jut és főleg éjjelente fellépő izületi és csontfájdalmakat okoz. Előrehaladottabb stádiumban tályogok és csontig hatoló recidiváló fekélyek keletkeznek. Fő gyógyszere a higany, ami azonban igen mérgező lévén, a morbus Gallicuséhez hasonló sebeket okozhat a szájban. Higany helyett ilyenkor lignum Indicum használata ajánlatos.” /5/
    Manardus Jánosban az utókor nemcsak egy józan, előítletektől és babonáktól mentes gondolkodású nagy gyakorlatú orvost tisztelhet, hanem az orvosi nómenklatúra racionalizálóját, a medicina szisztematizálóját, kiváló bőrgyógyászt és a syphilidológia egyik megalapítóját is. Az autoritásokban való vak hit elutasítása, az állandó kételkedés és kritika a modern természettudományos gondolkodás egyik előfutárává teszi.
 

IRODALOM

1. Herczeg Árpád: Manardus János (1462-1536) magyar udvari főorvos élete és művei. Bp. 1929. 37.

2. Manardus János: Epistolae Medicinales Lib. IV: ep. 1 1542. Venetia, in. Herczeg im. 38.

3. Nékám Lajos: A magyar bőrgyógyászat emlékeiből Bp. 1908. 25.

4. Manardus: Epist. Mad. Lib. VII. ep. 2. in. Herczeg im. 54.

5. Manardus: Epist. Med. Lib. XVI. ep. 4. és Lib. XVII. ep. 3. in Herczeg im. 54. (kiemelés)

Dr. Kemenes Pál: Manardus János, II. Ulászló főorvosa. Orvosi Hetilap 132. (1991) 28. 1543-1544.

Valamennyi dokumentum szerzői és egyéb jogai a szerző tulajdona. Valamennyi dokumentum csak és kizárólag magán célra, változtatás nélkül másolható a szerzőre és a forrásra történő pontos hivatkozással. Minden más terjesztési és másolási mód és forma esetében a szerző engedélyét kell kérni. A szerzőre és a forrásra való pontos hivatkozást és az engedélyt a dokumentumban mindig fel kell tüntetni és annak mindig benne kell maradnia a dokumentumban. A dokumentumok és azok részletei a szerző és a forrás pontos megjelölése nélkül még parafrázisként sem idézhetők és semmilyen célra fel nem használhatók. A dokumentumokkal kapcsolatos jogokról az 1999. évi LXXVI. törvény A szerzői jogról, továbbá a 2001. évi LXXVII. törvény a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosítása megfelelő szakaszai rendelkeznek.

Dr. Kemenes Pál: Orvostörténeti publikációk