Interjú a Magazin Start-ban (Bosznia-Hercegovina)

Kérdések Elenához:

Elena - mikor látogattad meg a robbanás után először a holt zónát, és mikor határoztad el, hogy rendszeresen fel fogod keresni?

1992-ben utaztam első alkalommal keresztül Csernobilon. Édesapámmal Belorussziába mentünk, hogy meglátogassuk néhány rokonunkat. A holt zóna Belorussziában fekvő részét láttam akkor. Órákon keresztül mentünk kihalt utakon, és az édesapám a sugárzásról beszélt. Azt hiszem, ez az út volt az, ami elültette bennem a későbbi, Csernobil iránti érdeklődésem csíráját.

Később, amikor motort vásároltam, beszélgettünk az eladóval a motorbicikli-boltban, aki azt mondta, minden motoros álma az volna, hogy üres utakon motorozhasson, ahol nincs rendőrség és nincsenek autók. Én közben mosolyogtam, mert már tudtam, hol van az a hely, ahol gyorsan hajthatok, nincs rendőrség, nincsenek közlekedési lámpák vagy autók, és nem fenyeget annak a veszélye, hogy elüssek bármilyen élőlényt.

Mi motivál arra, hogy ilyen veszélyes utakra indulj a motoroddal?

Ha pár szóban kéne kifejeznem, mit csinálok Csernobilban, azt mondanám, én csak évről évre megfigyelem, miként oldódnak fel az anyagi világ dolgai a semmiben. Azért dokumentálom az útjaimat, hogy megmutassam a világnak, amely megszállottan törekszik az anyagi dolgok megszerzésére, hogy ez hová is vezet.

Mire gondolsz és mit érzel olyankor, amikor a holt zónában vagy?

Tudod, ez a kihalt vidék olyan hangulatot ébreszt bennem, amit egyszerűen csak Csernobil-hangulatnak nevezek. Élőnek lenni egy olyan helyen, ahol körülötted minden élettelen, egy teljesen új érzés. Nagyon is érzem ilyenkor, hogy élek, legalább is a környezethez képest.

Amit gondolok, azt kifejezem a fotóriportjaimban, cikkeimben, könyveimben és videóimban. Csernobil gondolatokat ébreszt. Ott nincsenek olyan zajok, mint a mindennapi életben, amik megzavarják a gondolataidat. Számomra a gondolkodás éppen olyan létszükséglet, mint a lélegzés, így aztán Csernobilban úgy érzem magam, mint hal a vízben.

Egy másik tényező, ami odavonz engem: a kihalt városok eseménytelen élete. Csernobilban az idő matematikai jellege elveszíti jelentőségét, úgy érezzük, mintha állna, míg a mindennapi életben úgy érzékeljük, hogy hol gyorsabban, hol lassabban telik, mindazoktól a dolgoktól függően, amelyek az emberi létet alkotják. Csernobilban semmi nem történik, az élet teljesen eseménytelen, hacsak nem tekintjük a fű növését vagy a gyenge próbálkozásokat egy új szarkofág építésére. Csernobilban az emberi létezés kikerül az idő zsarnoksága alól, ez a terület mentes mindenféle kormányok önkényuralmától, határidőktől, naptártól... Csernobil minden zsarnokságtól mentes, kivéve a sugárzó izotópokét.

Vannak boldog pillanataid, amikor ott vagy? Mi volt a legrosszabb dolog, ami ott történt veled?

Nehéz boldog pillanatot felidézni, mert Csernobilnak nem sok köze van a boldogsághoz.

Nem tudom, mi volt a legrosszabb dolog, de a legfurcsább az volt, amikor az egyik utam alkalmával eltévedtem a vadonban. Mielőtt elmesélem ezt a történetet, hadd mondjam el, hogy nem szoktam dolgokat elvinni onnét; bármit is találok, sosem viszek haza semmit. Ezen az utazáson megérkeztem egy kihalt városba, a hely félelmetes volt, de nem volt erős a sugárzás, így aztán továbbmentem befelé a holt területre. Úgy gondoltam, ez egy megfelelő hely lesz arra, hogy megálljak harapni valamit, és benéztem néhány házba, hogy keressek sót, mivel azt elfelejtettem vinni magammal. Az egyik házban könyveket láttam, és az ott heverő orosz klasszikusok közül egyet magammal vittem. Ettem, azután elkezdtem olvasni a könyvet, amit nagyon érdekesnek találtam. Így hát úgy határoztam, ezúttal kivételt teszek, és ezt a könyvet hazaviszem. Mikor távolodtam a helytől, furcsa dolog történt: bármelyik utat is választottam, mindig ugyanebbe a félelmetes városba jutottam vissza. Kezdtem azt gondolni, hogy valami nem enged el innét. Csak körbe-körbe haladtam, mintha valami gonosz kör tartana fogva. Végül rádió hangját hallottam egy házból, odaszaladtam, hogy megkérdezzem, melyik úton tudok kijutni, de senki nem volt benn, csak hallucináció volt az egész. Ezután pihentem egy keveset, majd visszamentem ahhoz a házhoz, ahol a könyvet találtam, és pár órát olvasással és a szovjet időkből való folyóiratok böngészésével töltöttem. A könyvet, amit elvittem, visszatettem a helyére, majd elindultam. Ezúttal könnyen megtaláltam a kifelé vezető utat, és rádiót sem hallottam.

Mikor tervezed újra meglátogatni a holt zónát? Még mindig van engedélyed belépni oda?

Az engedély nem nagy dolog. Viszont ma már sok úton találhatók kidőlt fák és leomlott hidak, amik akadályt képeznek, ez az igazi probléma. Akár engedéllyel, akár anélkül mész, úgy kell menned, mint Shakespeare vándorló szellemének: hegyen-völgyön, árkon-bokron, tűzön-vízen át.

A következő utamról: néhány barátom épp most tért vissza egy 11 napos csernobili kirándulásból, és egyikük mesélte, hogy találtak egy halott várost, ami a folyó túlpartján fekszik, de a híd le volt zárva, így nem tudtak bejutni a területre. Valószínűleg ezt a helyet keresem fel a következő utamon.

Vannak csoportok és fórumok, ahol azt gondolják, hogy minden, amit írsz, valótlan. Tudod, hogy kik és miért állítanak rólad ilyeneket? Áll valaki ezek mögött az emberek mögött?

Természetesen amit teszek, nem tölti el örömmel az energiaipart, de nem csak az energiaipar az, amelyik azon próbálkozások mögött áll, hogy hiteltelennek tűntessék fel a munkámat. Ami igazán ezek mögött a "fotel-kritikusok" mögött áll, az a saját butaságuk, unalmuk, irigységük és a jellemük egyéb negatív vonásai.

Immunis vagyok az elnyomási kísérleteikre, mert tudom, hogy az egyetlen intelligens módja a velük való bánásnak az, ha nem foglalkozom velük, így nem is olvasom, hogy mit írnak rólam a fórumokon.

Úgy gondolom, az internetes fórumokkal az az egyik probléma, hogy ezek a fotelból kiabáló emberek és egyéb idióták nagyon is hangosak és aktívak, míg a normális emberek csendesek és passzívak. Ez könnyen azt a benyomást kelti, mintha valami őrültek házába kerültél volna, és az ilyen környezet gyakran elijeszti az embereket attól, hogy jót tegyenek... Ez valójában nem csak az internetes fórumokon probléma, hanem az egész társadalomra igaz, és az emberek könnyen elvesztik az orientációjukat. Különösen a fiatalok, akik nem mindig látják tisztán, mi a helyes és mi nem az, és akik nem értik meg, miért nevezik azokat, akik az igazságot mondják, hazugnak, miközben néhány hamis köpönyegfogatót milliók csodálnak, és így a fiatalok nem tudják, melyik utat kövessék. Ha engem ezek a köpönyegforgatók hiteltelennek neveznek, azt én a legnagyobb dícséretnek tartom az ő szájukból, mert így tudom, hogy valamit jól tettem, ugyanis ők mindig csak rágalmazni szoktak, és a szavaikat mindig épp fordítva kell értelmezni: az IGEN-jük NEM-et, a NEM-jük IGEN-t jelent. Így aztán az én vezércsillagom az ő NEM-jük, amit követhetek, mert ha rosszat mondanak rólam, akkor tudom, hogy a jó úton vagyok.

Kaptál valaha fenyegetést azért, mert a honlapodon leírod, mi miért és hogyan történt valójában?

Igazi fenyegetést még nem.

Láttad a "Legenda vagyok" című új filmet, Will Smith-szel a főszerepben? Hasonló szituációt mutat be, de New York-ban. Ha láttad: hogy érzed, mennyire hitelesen mutatja be a film azt, hogy milyen érzés lehet egy radioaktív anyagokkal szennyezett helyen élni vagy tartózkodni?

Sajnos nem láttam a filmet. Köszönöm az infót. Megpróbálom megszerezni. Láttam a "Die Wolke" (A felhő) című filmet, amely egy csernobilihez hasonló helyzetet mutat be, csak épp Németországban. Az egy jó film. Oroszországban készítették az Aurorát, de erről nem tudok sokat elmondani, mert nálunk úgy sugározták a televízióban, hogy a film 20 percnyi részei után mindig 40 percnyi reklámblokk következett. Csak az első részét láttam, talán a következő évfordulón megnézem a többit is, bár attól tartok, hogy mivel a nukleáris energia iránti igény egyre nő, a reklámblokk hossza csak nőni fog.

El tudnád mondani nekünk, hogy mivel foglalkozol, hogy néz ki a mindennapi életed, és hogy mennyire változtatta meg azt a honlapod szerkesztése?

Amivel foglalkozom a megélhetésért, az jelentéktelen; különböző dolgokat csinálok, általában olyasmiket, amik sok szabadidőt hagynak nekem, így olyan munkákat végzek, amelyek a lehető legkevesebb felelősséggel járnak. Ennek köszönhetően van időm és energiám arra, hogy foglalkozzam a saját projektjeimmel.

A honlapom létrehozása valóban megváltoztatta az életemet. Az interneten keresztül közvetlenül tudok kommunikálni az emberekkel. Nem áll köztünk senki, aki felülvizsgál, cenzúráz vagy épp reklámoz. Ebben rejlik az internet igazi ereje. Ha nem volna, már megszűnt volna létezni a szabadon gondolkodó közönség.

Látsz-e bármilyen javulást vagy érzed-e úgy, hogy sikerült hozzájárulni ahhoz, hogy megoldják a nukleáris energiával kapcsolatos problémákat, mióta elkezdted ezt a projektet?

Immár 22 éve élünk anélkül, hogy a csernobilihoz fogható méretű újabb baleset bekövetkezett volna. Ez a mi eredményünk, és tudom, hogy ehhez én is hozzájárultam.

Semir Mujkić/Start BiH/May 2008