Két jóltemperált nap a Körcsarnokban
(A kockázatok és mellékhatások tekintetében
olvassa el... izé, nem ezt akartam mondani, hanem hogy az alább következő
beszámolóban szereplő kitalált nevek így meg úgy.)
Előzmények
A kórus életében már régi hagyomány, hogy ha valami ünnep miatt egy hétvége
háromnapossá talál nyúlni, annak valamely napjára feltétlenül vállaljunk
el egy szereplést, nehogy esetleg el lehessen utazni. Ez most sem történt
másként. Megtudtuk, hogy június 11-én (vasárnap), Pünkösd Barnabás napján
énekelnünk kell a Körcsarnokban, előtte szombaton egésznapos próba.
Az akció a Francia-Magyar Kórusgála fedőnév alatt futott. Ennek során
számos énekkarnak mindenféle magyar, illetve francia vonatkozású darabot
kellett énekelnie. Későbbi pontosítás során kiderült, hogy lesz egy "A"
kórus, lesz egy "B" kórus, és lesz összkar. Valamely kóruson, persze, több
társulatot kell érteni, de az összkar is több énekkarból áll, mint az "A"
és "B" együttesen. Ezeken kívül volt gyerekkar is, meg nagyzenekar és rézfúvósötös.
Mindebben részt venni azért látszott megérni, mert úgy tudjuk, hogy a gálán
szereplő kórusok 2001-ben kimennek Franciaországba, ahol - esetleg! talán!
- Mahler Nyolcadikjában is énekelnek.
Pletyka: állítólag dr. Farostot és Niebelung Gábort nem is felkérték
a szervezésre, hanem ezek egyszerűen lenyúlták a dolgot, és majd
-
nagyot kaszálnak rajta, és
-
ők mondják meg, ki mehet jövőre Franciaországba.
De hát ez csak afféle híresztelés volt.
Nem kívánom az Olvasót a részletes műsorral untatni. Csak ízelítőül:
César Geoffroy-tól az Amitié, Liberté. Ez valami induló, mely szövegét,
dallamát, harmóniáit tekintve bármely ország kül-, bel- vagy sportminisztériuma
alá tartozó bármely szervezet bármely rendezvényével kompatibilis. Volt
a Marseillaise is, Kodály feldolgozásában, meg volt Vörösmarty Szózata
is. (Erkel Ferenc dallamát és eredeti harmóniáit kórusra alkalmazta Bárdos
Lajos; talán felejtsük is el.) Akadtak, persze, jók is. Jannequin-madrigál,
két mű is César Francktól, Bartóktól a Négy szlovák népdal (ennek különösen
erős francia és magyar vonatkozásai vannak) és így tovább.
Szombat
Margit Gréta napján délelőtt találkoztunk az István-konziban. Itt a társaságot
az "A", "B" és "össz-" felosztásnak megfelelően különböző termekbe terelték.
Rövid beéneklés után jöttek a karnagyok. Mindenki próbálhatott kb. 25 percet.
Kivéve Zámbó Dzsimit, aki Sapszon karnagy úr elfoglaltsága miatt átvette
velünk azt a művet is, amit majd amaz vezényel. Sokan is voltunk, meleg
is volt, de az Öreg azzal vigasztalt bennünket, hogy a Körcsarnokban, ahová
délután átmenendők vagyunk, elromlott a légkondi, ott még melegebb lesz.
(Általában a szünetekben meg a próbák és szereplés végén nem volt szabad
elszéledni, mert az Öreg hirdetett.)
Ezek után a tűző napon átgyalogoltunk a Körcsarnokba. (Ez egyébként
téglalap alakú alaprajzáról ismerszik meg, nem tévesztendő össze a valóban
kör alakú, ám sajnos leégett Budapest Sportcsarnokkal.) Itt kiosztották
az ebédet, mely vízben főtt, de szétpasszírozott és lezsírozott krumpliból
meg egy sült csirkecombból állt. Adtak ásványvizet is. Odabent valóban
eszméletlen volt a meleg; ehhez képest a kinti 34 fokot kellemesen hűvösnek
éreztük. Itt a próbák most már összevontan folytak, azaz minden kórusnak
végig kellett várnia minden számot. Itt is volt helyettesítés, mert a berliozi
Rákóczi-indulót Niebelung Gábor vezényelte a távollevő Kesselyű karnagy
helyett; mit mondjak, nagy élmény volt.
Ha már itt tartunk, a magam részéről azt állapítottam meg, hogy (elenyészően
kevés kivételtől eltekintve) a jelen oldalakon sokat elmarasztalt-cikizett
Öreg magasan a többiek fölött volt, ami a színvonalat illeti. Többieken
most azokat értem, akik tehetség híján vagy a hagyomány miatt maradtak
a pályán (mert már az apjuk is), vagy valami politikai helyezkedésnek (mert
az apjuk ugyan még nem, de ők már nagyon) szüretelik még mindig kései gyümölcsét.
Hadd szögezzem le rögtön, hogy ez utóbbi vád dr. Farostra és Niebelung
Gáborra nem vonatkozik, ők az ÖSSZES létező rendszerben a topon voltak.
Szóval, a karnagyok zöme erőst troppauerien próbált. (Szöveggyűjtemény
a beszámoló végén.) Mulatságos jelenet csak kevés akadt. Az egyik kórusban
volt egy sértett képű, szemüveges fiatalember, aki mindkét nap át akarta
csoportosítani az embereket. Ezt az tette kicsit viccessé, hogy vasárnap
sokkal többen voltunk, mint szombaton, tehát lehetett (volna) előről kezdeni
az ültetősdit. Egyébként nem volt jelentősége, szegény fiatalembert arra
sem méltattuk, hogy elküldjük a fenébe. Egy másik kórusban a francia "implacable"
szót valamiért eeplaszablö kiejtéssel tanulták meg, és persze, lehetetlen
volt ez maradéktalanul kiirtani. (Különben meg: minek?)
Vasárnap
már fél tízre oda kellett mennünk, de ez csak a hangunknak számított, mert
a Körcsarnokban ugyanolyan meleg volt, mintha délután kettő lenne. Azaz
dehogy! A hangversenyt vette a tévé, ezért beállítottak néhány hatalmas
fényszórót is, hátha fázunk. Kicsit ingerültek voltunk, főleg, mert némileg
akadozott az események menete, bár Faludigabi engem személy szerint megnyugtatott,
hogy "nem a szervezés rossz, csak a körülmények".
Most már igyekeztünk a hangverseny sorrendjében próbálni, bár a gyerekkarnak
még akadt karnagya, aki akkor nem, hanem ekkor ér csak rá. Most is volt
ebédosztás, és felteszem, hogy ugyanaz volt a menü, mint tegnap (tegnap
minden csirke jobb combja, ma minden bal), de mondom, csak felteszem, mert
szerencsére volt idő hazaszaladni ebédelni (+zuhanyozni).
Annyi engedményt kaptunk (gondolom, számos halálesetet megelőzve ezzel),
hogy zakó és nyakkendő nélkül, rövid ujjú ingben lehettünk.
Amúgy a gála nagyobb botrányok nélkül lement. Arról már a délelőtti
főpróbán meggyőződhettünk, hogy műsorközlőnek sikerült kiválasztani az
ország három legrosszabbul hangsúlyozó gyerekét, akik azonban franciául
is tudtak. A szereplés monotonitásába némi színt vitt, amikor az egyik
ilyen kiscsaj úgy a koncert felénél azt mondta, hogy "a hangverseny nem
hangverseny ráadás nélkül". Ezen mindenki derült, és aztán még egyszer,
amikor ez a(z önmagában is végtelenül szellemes) mondat a megfelelő helyen
is elhangzott.
A karnagyok változatos ruhákban pompáztak. Volt, aki bocskait öltött,
akadt karnagy, aki a gyerekkórus elé állt valami nemlétező nép viseletében.
A legszebb Zámbó Dzsimi krémszínű szmokingja volt, utcaseprősen fényvisszaverő
hajtókával. De végül is nem a ruhája, hanem a vezénylése miatt tört ránk
ellenállhatatlan erővel a röhögés. Ami csak prelúdium volt ugyan dr. Farost
vezényléséhez, mégis ez volt a kínosabb, mert dr. Farost produkciójában
nekünk, az "A" kórusnak nem kellett énekelnünk.
Szöveggyűjtemény
Berkesi Sándor: Amikor uniszónó lesz a négyszólamúságból, az halmazállapotában
legyen keményebb. (valamint): Örömében visszafelé folyik a folyó.
Erdei Péter: Közben a figyelmet nem szabad alábbhagyni.
Gebri József: Olyan rövid a mű, és olyan mély tartalma van. (A Vörösmarty-Erkel-Bárdos:
Szózat kapcsán)
Kesselyű Karnagy: Pappapa-pappapa-pappappaa, papapapa-paa, papapapa-paa
(vezénylés közben, a Rákóczi-induló ritmusában).
Niebelung Gábor (egy jókora szétmenés után): A kezemet kellett volna
nézni! (Mire rezignált hang a kórusból: Azt csináltuk, Gábor.) ** Egy olvasói hozzászólás szerint az eset dr. Farosttal történt meg. (Nem mintha nem volna mindegy.) **
(Az) Öreg: Ebben a darabban fontos szerepet kapnak a szelek.
Sapszon Ferenc: Na most ez egy ének Szűz Máriához... nem az volt a baj,
hogy halk.
Sashegyi Karnagy: Az ott egy kilencnyolcas-héthatos késleltetés lesz.
Takács Miklós: Takács Miklós a becsületes nevem, Montreálból jöttem,
híres mesterségem címere, hogy magyar kórusoknak francia kórusműveket tanítok.
(Általános derültség. Próbája végén elmondott egy Sík Sándor-verset.)
Táborszky Karnagy: Azok a repetált hangok egy énekesnek életveszélyesek.
Zámbó Dzsimi: A halott lány szól az anyjához... úgyhogy ez egy ballada.
