Író-olvasó-találkozó Alsózsolcán és Encsen

Felhívás keringőre

Miskolcról fölhívott egy Szilágyiné Valamilyen Judit, nem volna-e kedvem a címben említett két helyen a címben megjelölt eseményen résztvenni. Há' dehogynem. Az események egyébként valami Könyvtári Héten történnének, abból az alkalomból, hogy a Móra kiadta legújabb opuszomat, a Zsófi és a Zokninyúl címűt.
A hölgy még feltett néhány kérdést. Pl. hogy milyen korosztályt céloztam meg. Mondtam, úgy tízévestől. Igen, ő is így gondolta. És gyerekeket? Egy pillanatra csiklandozott az inger, hogy azt válaszoljam: nem, tízéves matuzsálemekkel szeretnék találkozni, de aztán lenyeltem a szellemeskedést, és röviden igent mondtam. És milyen honoráriumra gondoltam? Mondtam, én ezt nem pénzért csinálom, útiköltség-térítést kérnék, hogy ne legyek mínuszban. Ha ezen felül hozzám vágnak még valami pénzt, nem fogok elugrani, de tényleg nem azért csinálom. Akkor a hölgy még a lelkemre kötötte, nehogy elhagyjam (pl. az aluljárón át) a pályaudvar területét, mert akkor elvesztem. Majd a jegypénztáraknál találkozunk. Hát akkor viszontlátásra október 29-én Miskolcon.

Kis probléma

Utazás, megérkezés

A reggel 7 órai suhival utaztam. Napkelte, tejfölszerű ködök stb. Jegyet a nemdohányzó- és dohányzószakasz határára kaptam, ez egyenértékű volt azzal, mintha egyenesen a dohányzószakaszba ültem volna.
A pályaudvaron egy teremtett lélek nem volt látható, aki bármilyen jelet (Zsófis papír, könyv, egy rózsaszín krizantém) kitett volna. Már-már feladtam, amikor (a pályaudvaron kívül) megszólított egy középkorú, szemüveges ember, hogy nem a könyvtárba jöttem-e. De, igen. Nagyszerű, csak még egy kicsit kell várjunk, mert két hölgyet is oda kell vinnie, akik most veszik meg a jegyet visszafelé. Akkor én is most veszem meg, mondtam nemes bosszút lihegve. Jó, mondta a sofőr, és ha javasolhatja, du. 4-kor és 5-kor van vonat Pestre. Vonat egyik időpontban sem volt, a 16:40'-es suhira vettem jegyet. (Ja, mondta a sofőr, összekevertem, négykor meg ötkor Pestről jönnek ide a vonatok.)
Elindultunk a könyvtárba. Miskolc sokat szépült, amióta utoljára láttam. Csak egy példát említek: a házakról eltűntek azok a feliratok, melyeken a betűk vonalát befelé homorodó fémcsatornák képzik. (Tényleg nem említek több példát.) A könyvtárban a Balmazújvárosban már megismert típushoz tartozó vezetőhölgy fogadott. (A típus leírása: töltöttgalamb termet, melírozott, picit bongyorodó haj, "öt perc távolság" a fogak közt, párnás kézfogás. Itt említem meg, hogy olyan személy - sajnos! - nem bukkant fel, mint debreceni nyurga, fekete Kísérőm; igaz, ő kopírozhatatlan.) Miután a két, Miskolcra jött hölgy nem kért kávét, kevéssé lett fontos, ÉN vajon kérek-e. Már örültem, hogy majd jól kiszerkesztem a dolgot jelen beszámolóban, de az utolsó pillanatban a vezetőhölgy mégis feltette a kérdést, hogy és én nem kérek-e. Kértem, kaptam, és várakozáson felül finom volt. Ezek után ki kellett töltenem valami papírt a honorárium miatt. Túl sok volt a rubrika, ezért történhetett meg, hogy a vezetőhölgy megálljt parancsolt, mert azonnal indulnunk kell Alsózsolcára. Nem baj, mert a sofőr felajánlotta, hogy fél 5-kor találkozik velem a pályaudvaron, és akkor még kitölthetem a maradékot. (Péntek lévén nemigen lehetett számítani arra, hogy akkor még a teljes csapat a könyvtárban tartózkodik.)
Szóval, a sofőr átvitt Alsózsolcára, persze jó korán érkeztünk meg. A találkozót az ottani modern Faluház könyvtárában tartották meg. A Faluház vezetőasszonya külsejében tökéletesen megfelelt a fentebb vázolt modellnek. Azzal a kiegészítéssel, hogy a modell többi demonstrandájával ellentétben - én legalábbis úgy éreztem - a pokolba kívánja az egészet, nyilván, mert ekkor más programja éppen nem volt a Faluháznak, csak ezért kellett bejönnie. Mindenesetre ásványvízzel kínált (ami nagyon jó, egészen zamatos volt), majd megmutatta a Faluház színpadát (csak üvegen keresztül, mert az ajtók zárva voltak), valamint egy felettébb troppaueri festő kiállítását. Aztán elfoglaltuk a helyünket, én kiosztottam a kiadó ajándékba küldött könyvpéldányait. Jöttek a gyerekek, és megkezdődött az

Esemény

Ahogy mondtam, egyfajta nyomozást szerettem volna lefolytatni, hogy a harmadik fejezet ismeretében, no meg az én segítő-terelgető kérdéseim nyomán mi mindent lehet kideríteni az egész könyvről. Ez sikerült is, de elég csikorogva indult, jó időbe telt, amíg a gyerekeket "fel tudtam fűteni". Érdekes, hogy itt is, Encsen is elég makacsul ragaszkodtak bizonyos irányokhoz. (Hogy például a királylányt elrabolták vagy el akarják rabolni.) De voltak megdöbbentő telitalálatok is, pedig egyáltalán nem szájbarágósan beszéltem. Külön szerencsének éreztem, hogy a könyvről (poénok lelövése nélkül) éppen addigra derítettünk ki minden fontosat, mire a hallgatóság amúgy is kifáradt volna.
Sajnos, ezek után csak bejöttek a jó és kevésbé jó kérdések, nem lehetett megúszni. (Hogyan lett író a bácsi? Ki a példaképe? Miért szereti a gyerekeket? [ez különösen finom volt] és hasonlók.)
A kérdések áradatának a vezetőhölgy vetett véget, afféle "na jó, most már elég!" metakommunikatív jelentést hordozó gesztussal. Mindenki megköszönte mindenkinek, gyerekek el, értem meg megérkezett az encsi sofőr.

Encs

Itt nem volt egyenhölgy, mert a Műv. Közp. vezetője Kércsi Tibor. Az alsózsolc ifjúság lelkesedése mián kicsit megkéstünk, úgyhogy a felkínált (és gyengécske) kávét már a gyerekek orra előtt hörpintettem fel, közben észrevétlenül összetegeződtünk Tiborral. Kicsit tartottam tőle, hogy a nyomozás másodszori levezénylése ennen magam számára unalmas lesz, szerencsére a gyerekekben több fantázia lakozik, mint hittem, úgyhogy eme második akció is izgalmasnak bizonyult. (Itt például fölmerült, hogy Serföldet űrlények akarják megtámadni.) (A szeánsz végén persze jöttek a kérdések.)
Tibor mindenképpen meg akart hívni ebédre, alig tudtam egy sütire és cappuccinóra lealkudni. A következő gondot az jelentette, hogy úgy tervezték a szervezők, hogy én Encsen szállok vonatra. Csakhogy