A tisztújítást megelõzõen hosszas és kimerítõ, olykor-olykor személyeskedõ vita folyt a VMDK-ban az utóbbi idõben sokat emlegetett elszámoltatás ürügyén, ugyanakkor a négyéves tevékenység átfogó értékelésére nem került sor. A VMDK-n belül lényegében nem történt szakadás, de mivel a közgyûlés szavazattöbbséggel elutasította a javaslatot, hogy a közösség keretében kezdõdjön meg a politikai platformosodás folyamata, egyelõre nem látszik, hogy a politikai síkon tapasztalt eltérõ vélemények között hogyan születik meg a kompromisszum, miként kap helyet a VMDK-n belül a politikai pluralizmus, és a politikai áramlatok miként egyeztetik össze tevékenységüket. A közgyûlés vitájából kiviláglik azonban, hogy a hármas magyar autonómia megvalósítását illetõen a különbözõ politikai áramlatok között megvan az egyetértés.

A közgyûlés a magyar himnusszal kezdõdött, s sokak szerint ez volt a zentai esemény egyetlen felemelõ pillanata. A házigazdák nevében Bálint Antal, a zentai és csókai körzeti szervezet elnöke üdvözölte a küldötteket és a vendégeket abban a reményben, hogy a VMDK összejöveteleinek színhelyei, Doroszló, Ada, Szabadka és Kanizsa után Zenta is fontos állomása lesz a szervezetnek.

A bevezetést követõen már a mandátumok hitelesítésével is baj volt, Adáról négy küldött mandátumát végülis nem hitelesítették, erre azonban ráment a munka délelõtti része. Mindez nagyfokú obstrukciót sejtetett, amely a lényegi kérdésekrõl szóló vita elodázását szolgálta. E lehetõséggel a küldöttek a késõbbiekben is éltek, így történt meg, hogy a tisztújító szavazásra már csak a hajnali órákban került sor, amikoris a Vajdaság minden részérõl Zentára érkezett 220 küldött egy része hazautazott.

A tényleges munkajellegû részre rögtön az elején rányomták bélyegüket a VMDK csúcsvezetésében a nagy nyilvánosság elõtt is már szellõztetett ellentétek, amire utalva Balla Lajos-Laci kanizsai küldött még az elején azt javasolta, hogy a közgyûlés két ülésszakban dolgozzon, és ezúttal Zentán csak ideiglenes vezetõség alakuljon, s az ellentétek tisztázása után május végén tartsák meg a második ülésszakot, amelyen a VMDK 1990. március 31-i megalakulása óta eltelt négy év pénzügyi eredményeinek értékelése után végeznék el a tisztújítást. A közgyûlés ezt nem fogadta el, mint Sepsey Csaba (Szabadka) mondta, innen pedig addig el nem mennek, míg a VMDK-nak nem lesz egységes vezetõsége, Isten õt úgy segélje!

Hogy az eddigi vezetõséget az egymás közti viszály kötötte le, az a tény is jelezte, hogy nem készítették elõ a zentai közgyûlés ügyrendi szabályzatát, aminek egy változatát Vékás János alelnök ismertetõje után csak a helyszínen sokszorosítottak. Maga az ügyrendi szabályzatról szóló vita is alkalmat szolgáltatott a csúcsvezetés egyik vagy másik tábora mögött felsorakozóknak, hogy a dolgok velejébe vágjanak. A vita négy órán át tartott az ügyrendi szabályzat Vékás által javasolt fél mondatáról, hogy az, akit vezetõnek jelölnek, tegyen nyilatkozatot vagyoni állapotáról és arról, hogy van-e Magyarországon letelepedési engedélye. Bacskulin István (Kanizsa) erre azt javasolta, hogy akkor azok se lehessenek vezetõk, akik 1985 után is a KSZ tagjai voltak, egészen annak széteséséig.

Csubela Ferenc topolyai körzeti küldött arra hívta fel a figyelmet, hogy a vagyoni állapot és a párttagság számonkérése egyaránt ellentétben áll a VMDK alapszabályával. A számonkérésrõl mint jelenségrõl Dudás Károly egyértelmûen megállapította, hogy ezzel egy múltbeli rendszer térne vissza, holott olyan hitelt érdemlõ embereket kell javasolni, akikben aláírás nélkül is bizalma van a tagságnak. Ha ugyanis nyilatkozatot kell tenni, sokan a bolsevista módszer miatt nem akarnak majd tagok maradni. Varga F. József arra utalt, hogy az erkölcsi tisztaság szándékát itt most diszkriminációra akarják felhasználni. Dr. Páll Sándor ezzel ellentétben azt mondta, igenis szükség van elszámolni anyagi, erkölcsi, politikai szempontból. Tudni kell, hogy kettõs állampolgársággal, letelepedési engedéllyel ki építette úgy a hátterét, hogy ha itt összeomlik minden, legyen hova mennie. Az ilyen ember szerinte a VMDK-ban nem politizálhat. Ám ugyanilyen indokkal az ilyen átvilágítás ellenzõi is érveltek: az, aki vállalkozó szellemû, és kiutat talált ebben az elszigetelt országban arra, hogy vagyonát gyarapítsa, az hasznára válik a vajdasági magyarságnak. Kellenek a vállalkozók, kell a vállalkozás, mert ez egyik módja annak, hogy a fiatalok szülõhelyükhöz is kötõdjenek. Másrészt ki kell mondani azt is, hogy a kisebbségi népcsoportok számára a kettõs állampolgárság igenis európai megoldás lehet (dr. Ribár Miklós, Csóka, Bozsóki János, Ada). A vita szellemébõl kiérzõdött, hogy az ügyrendi szabályzat említett fél mondata valójában utalás dr. Hódi Sándorra, a VMDK alelnökére, akit a közgyûlést megelõzõen azzal vádolt a csúcsvezetés "másik tábora", hogy nem számolt el a magyarországi segélyekkel. Dr. Hódi a vitához hozzászólva leszögezte, hogy a VMDK mély erkölcsi és politikai válságban van, a vagyoni helyzet számonkérése a kommunista erkölcsöt idézi, amelynek tartozéka volt a más zsebébe való belenyúlás, a vagyonelkobzás. Feltette a kérdést, kinek kellhet nyilatkozat letelepedési engedélyekrõl és vagyoni helyzetrõl, netán arra a célra, hogy ha sor kerülne kitelepítésre, legyen lista, kik legyenek azok. Teleki Júlia (Becse) is az átvilágítás ilyen módja ellen volt: olyan emberek kellenek, akik szívbõl harcolnak a magyarságért, és nem nyilatkozatokkal bizonyítják ezt. Siflis Zoltán (Szabadka) kitért a határon túlról érkezõ támogatásokra. Elfogadja, mondta, hogy minden ilyen támogatást a VMDK kapjon, de ennek ellenõrzésére megfelelõ védelmi mechanizmus kell. A javasolt megoldás viszont olyan mechanizmus, amely a VMDK-t a megsemmisülés felé sodorja. Huszágh Endre (Becse) kimondta, hogy ez a téma pénzügyi botrányhoz kapcsolódik, a botrány mögött pedig a vezetõségen belüli hatalmi harc húzódik meg.

Ágoston András elnöki beszámolójában nem tért ki a négyéves tevékenységre. Mint mondta, ennek mindenki utánanézhet, késõbb pedig fel is mutatott egy tízoldalas szöveget, amit, ha a közgyûlés kérte volna, fel is olvasott volna, de hozzátette, hogy ezt a szöveget sem az Elnökség, sem a Tanács nem fogadta el. Így elnöki beszámoló helyett a magyarországi, mintegy 600.000 német márkára becsült összegû segélyezés elszámoltatásáról beszélt, aminek kapcsán, mint mondta, örömmel értesült, hogy dr. Hódi elszámolt az Illyés Alapítvánnyal. Szerinte a VMDK felé is el kell számolnia, s abban van a konfliktus lényege, hogy ezt dr. Hódi nem tette meg. Politikai kérdések kapcsán Ágoston megállapította, hogy a VMDK autonómiakoncepcióján kívül nincs más elképzelés a kisebbségi kérdés átfogó rendezésére, a külföld támogatja is azt, s most itthon kell elfogadtatni. A szerb pártok ugyan nem támogatják, de a szerbiai elnök ígéreteivel kapcsolatban nincs más megoldás, mint elindulni a felkínált úton.

Ágoston András beszédére reagálva dr. Hódi Sándor megállapította, hogy erkölcsi és politikai konfliktus van a VMDK-ban. A politikai konfliktus csírái már a kezdet kezdetén megvoltak. Míg egyesek, mindenekelõtt Ágoston András, kisebbségi esélyeinket illetõen egy magyar párt létrehozásához fûztek nagy reményeket, mások, így dr. Hódi is, a magyarság megszervezését tartotta fontosnak. Ebbõl jött létre a kompromisszum, az érdekszervezeti megoldás és a pártként való tevékenység. Ma már azonban a VMDK csak nevében azonos önmagával, se nem demokratikus, se nem közösség többé. Ami a pénzügyeket illeti, dr. Hódi elmondta, hogy az Illyés Alapítványtól pályázatok keretében volt lehetõség pénzsegélyre a sajtó, a humanitárius tervek, könyvkiadás, kutatások támogatására. Minden összeg szerzõdéssel utalható ki, a konkrét célokra, amivel õ, dr. Hódi el tud számolni, egy "Csendes Don"-nyi paksamétát errõl át is adott a Tanácsnak. Ágoston azonban hallgatott errõl.

Az elnök és az alelnök ily módon való szembeállása azzal zárult, hogy Ágoston javaslatára a közgyûlés megszavazta, hogy dr. Hódi nem lehet az, aki a VMDK számára pénzeket vesz fel, ugyanakkor helyt adott dr. Hódi indítványának is, hogy az Ellenõrzõ Bizottság Budapesten is betekintést nyerjen az elszámolásba. Hogy az embargó és a kérdés érzékeny politikai volta miatt a pénzsegély mégsem érkezhet "egyenes úton", erre utal Ágoston válasza Balla Lajos-Laci azon javaslatára, hogy a közgyûlés döntse el, a VMDK egyéni közvetítõtõl nem fogad el pénzt: "E javaslat kivitelezhetetlen, mert valakinek meg kell fognia a pénzt, valakinek el kell juttatnia oda, ahova szánták".

Amíg azonban a közgyûlés eljutott idáig, a küldöttek maguk próbáltak választ adni a mi volt a négy év alatt kérdésére. Tóth Imre Dél-Bánát helyzetét szemléltetve a vezetõség kiegyezését szorgalmazta, mondván, hogy a magyarság nem azt érdemli, hogy a hátán veszekedjenek. Silák Mária a pénzügyi kérdések tisztázását sürgette, és tiltakozott amiatt, hogy a Vox Humana segélyérõl nincs elszámolás. Dudás Károly elmarasztalta a vezetõséget, amiért nem törõdött eléggé a szórványmagyarsággal, hagyta, hogy lemorzsolódjon a tagság, amivel a választási eredménytelenség is magyarázható. A gazdasági program hiánya katasztrófába sodorta a szervezetet, a differenciáláson is el kell gondolkodni: elõször Kristály Klára lépett ki a szervezetbõl, majd Németh István, Herceg János, most pedig Szekeres László és Németh János, dr. Varga Zoltán pedig nem vállal funkciót. Kitért Ágostonnak arra a nyilatkozatára is, hogy a VMDK "keményvonal"-a nem tartja kizártnak a határmódosítást, holott tudott dolog, hogy ennek nincs itt az ideje, de Dudás szerint errõl önként nem szabad lemondani. Tóth Lajos az elnöki beszámolóból hiányolta, hogy nem tért ki az oktatás helyzetére, a szabadkai tanítóképzés helyzetére, Huszágh Endre pedig felrótta a vezetõségnek, hogy nem tartott megfelelõ kapcsolatot az önkormányzatokkal, és nem mutatott érdekeltséget azok gazdasági összefogásának támogatásában. Kasza József ehhez kapcsolódva megerõsítette, hogy a csúcsvezetés nem akarta az önkormányzatok erõsítését, bár azok a területi autonómia alapját képezik. Támogatás helyett rivalitást szítottak, a vezetõség elszakadt a néptõl. Kasza úgy tartja, hogy a VMDK-ban eluralkodott a hatalmi harc, s elfelejteni hagyták a célokat, amiért a szervezet megalakult. Elhallgatják a távozottakról szóló adatokat, holott számuk lehet hogy már nem 25.000, hanem még a százezret is elérheti. Nézzük meg, mit tett a VMDK, hogy ezt a folyamatot lelassítsuk, tette fel a kérdést, utalva arra, hogy a magyarság felmorzsolódik, annak ellenére, hogy a különbözõ értelmiségi csoportok diáksegélyezõ egyesületeket, nyári táborokat stb. mûködtetnek. A vajdasági magyar színház megálmodója sem a VMDK, hanem egy értelmiségi csoport.

Kabók István a nyugat-bácskai körzet nevében megerõsítette, hogy a VMDK-nak új, elvszerû javaslatokra van szüksége, s a vezetõségben nem személyeket, hanem az oktatás, demográfia, kultúra stb. terén felkínált megoldásokat kell támogatni.

A vita feszültségében kellemetlen viszály alakult ki Varga F. József és a munkaelnökség között. Az elnöklõ Csorba Béla sürgette, hogy a felszólaló a beszámolóról beszéljen. Varga a beleszólást visszautasította, mondván, hogy a vajdasági parlamentben, ahol képviselõ, szintén ilyen utasításokat hall az elnöklõtõl, s most ugyanezt teszik vele saját szervezetében. A témára visszatérve viszont kimondta: az elnöki beszámoló nem más, mint vádirat dr. Hódi ellen! Ágoston hibájául rótta fel még, hogy a szerbiai parlamentben nem élt azzal, hogy a VMDK a mérleg nyelve, ehelyett egyesülésre késztette a szerb pártokat a VMDK ellenében, s feltette a kérdést, mi van a valutanapidíjakkal, azokkal miért nem történik elszámoltatás. Dr. Páll Sándor viszont azt mondta, nagy probléma, ha úgy adnak adományokat a VMDK-nak, ha azok felhasználása egy ember kénye-kedvétõl függ. Balla Lajos-Laci is hiányosnak minõsítette az elnöki beszámolót, s kezdeményezte, hogy politikai síkon a VMDK induljon el a platformosodás útján. (Ezt a kezdeményezést késõbb a szavazáskor nem fogadta el a közgyûlés, a VMDK-ból tehát nem lett politikai pluralista szervezet). B. Varga László úgy értékelte, az autonómia ügyében megtorpanás tapasztalható, s szót emelt azért, hogy a VMDK jobban figyeljen Csókára. Mirnics Károly a szervezet folyamatosságáért szállt síkra, és kezdeményezte, hogy a szervezetnek három alelnöke legyen (ezt sem fogadta el a közgyûlés).

A négy évvel ezelõtt megfogalmazott szólamot idézve Teleki Júlia feltette a kérdést, vajon talpra álltunk-e és megmaradunk-e. Aláhúzta, nem lett volna szabad így kiteregetni a szennyest. A belsõ problémákat másként kellett volna elintézni, nem pedig így, egymást pocskondiázva. Kifejtette, hogy a magyarság ügye mindannyiunké, nem pedig néhány emberé. Nem engedhetjük meg, hogy bárki eltaposson bennünket, se szerb, se magyar, aki esetleg úgy gondolja, hogy nagyobb magyar, mint mások.

Csubela Ferenc hiányérzetét tolmácsolta, amiért nem volt beszámoló a négyéves munkáról, az eredményekrõl. Ha a polarizáció volta célja a közgyûlésnek, akkor ezt elérte. Ehelyett olyan kérdésekre kellett volna válaszolnia, hogy mi van a tagsággal, hol szûnt meg a tagozat, miért ennyi, nem pedig több képviselõ került be a parlamentbe. Ha valaki nem képes értékelni a munkáját, akkor az a vezetésre sem képes. Hiányolta annak a megvitatását is, hogy a VMDK hol tart az autonómiakoncepció érvényesítésével, a magyarok mekkora hányada fogadta el, és ki ellenzi, mi van a Forummal, a magyar intézmények és a VMDK viszonyával. Ehelyett megítélése szerint mellékes kérdést tartottak felszínen. Sorsdöntõ pillanatnak nevezte a közgyûlést és javasolta, hogy ne válasszanak elnököt, alelnököket és tanácsot, hanem csak ideiglenes ügyvezetõ szervet.

Dr. Páll Sándor csalódását fejezte ki Hódi felszólalása miatt, és cinikusnak nevezte, mert közleményekben sértegette Ágostont, utána pedig barátjának szólította. Szerinte Hódi olyan pénzzel sem számolt el, amelyekkel bizonyítani akarta igazát. Csorba Béla helytállónak tartotta Csubela bírálatát, egyúttal közölte, hogy már hetedik hete foglalkoznak a pénzügyi kérdésekkel, és emiatt nem foglalkoztak a munkáról szóló részletesebb beszámolóval. Azt rótta fel Hódinak, hogy a pénzeknek csak a forrásait sorakoztatta fel, de azt nem, hogy mennyit költött el belõle.

Balassa Júlia szerint a VMDK visszaadta a hovatartozás érzését, de az utóbbi idõben a szórványmagyarság körében ez az érzés egyre ingatagabb. Ha a csúcsvezetés a szórványmagyarságot tartotta volna szem elõtt, akkor megtalálhatták volna a csatabárd elásásának módját. Elmondta, hogy Dél-Bánátban egyedül Versecen ünnepelték meg a március 15-ét, de a helyi mûvelõdési egyesület semmit sem kapott a céleszközökbõl. Vér Trisztián a VMISZ nevében kérte, hogy megfontoltabban forduljanak az ifjúsághoz, mert eddig igencsak elhanyagolták, és az az érzése, hogy egyesek gátolják a fiatalok fellépését.

Matuska Márton aláhúzta, hogy néhány napja ránk figyel a világ magyarsága, már hetven éve nem figyelnek így ránk, csak az a baj, hogy nem azért, amiért szeretnénk. A közgyûlés a vajdasági magyarság sorsát hivatott intézni és éppen ezért összegezni kellett volna a négyévi munkát. Ha a következõ négy évben is létezni akarunk, akkor a legszigorúbb bírálatoknak is helye van. A VMDK vezetõsége kimondottan rosszul dolgozott a belpolitika terén, ezt bizonyítja az olyan megállapítás, hogy az intelligencia elpártolt a VMDK-tól, de valójában nem az intelligencia politizál. Nem elegendõ, ha idõnként legorombítják az intelligenciát, ehelyett azt kellett volna bebizonyítani a VMDK-nak, hogy az intelligenciának igenis itt a helye. Elmondta, hogy a szemünk láttára folynak el az értékek, aláhúzta, hogy napilap nélkül maradt a vajdasági magyarság, és vajon mit tett a VMDK, hogy ez ne történjen meg. A VMDK rossz politikájának tanúsította azt a tényt, hogy több értékes, rátermett ember hagyta el a szervezetet, akik olyan erõt képviselnek, hogy akár új pártot alakíthatnának. Megjegyezte, hogy a magyarságnak nem elnök, alelnök vagy a VMDK kell, hanem autonómia. Kõmûves Zoltán történelmi napnak nevezte az ülésezést, és reményét fejezte ki, hogy még nem késõ összetartani a vajdasági magyarságot, az érdekszervezetben mindenkire szükség van, és ha az egységet nem sikerül megteremteni, széteshet, esetleg új párt alakulhat. Jasztrebinác János szerint a szervezet szem elõl tévesztette a közös célt, és a tagság megoszlott.