Elektronikus Könyvtár

Íme, három év alatt már negyedszer kerülünk szembe a választásokon a vajdasági magyarok autonómiájának ellenzőivel. Háromszor szavazott már a vajdasági magyarság az autonómiára, de ez úgy látszik nem rettenti el azt a maroknyi magyart, akik korábbi hatalmi pozíciójukat visszasírva most a magukat demokratikusnak nevező pártokba szorulva politizálnak, szembeszállva a vajdasági magyarság legitim törekvéseivel.

Nem, nem egyszerű pártharcról van itt szó! A VMDK és a vajdasági magyarság óriási többsége nem követel határmódosítást, de autonómiát akar magának, önállóságot mindazoknak az ügyeknek az intézésében, amelyek kihatással vannak nemzeti identitásának megőrzésére. A másik oldal a múltbeli, sok személyes haszonnal járó közvetítői szerepért küzdve sutba vágja mindannyiunk közös érdekét, megmaradásunk zálogát, az autonómiát, s beáll azoknak a szerbeknek a táborába, akik csakúgy mint minden más szerb párt, autonómia-törekvéseinket felmorzsolni igyekeznek.

Nekünk a VMDK-ban azt kell tenni, amit eddig is tettünk. Újra meg újra tudatosítani kell a vajdasági magyarokban, hogy mindannyiunknak harcolni kell az autonómiáért, ha azt valóban akarjuk. Mivel a nemzetközi porondon csakis a szavazatokban kifejezett politikai támogatást tartják hitelesítő erejűnek, nekünk a szavazatokat kell megszereznünk. Úgy, ahogy azt eddig tettük: győzedelmeskedve a demokratikus politikai küzdelemben.

Mi az oka annak, hogy egy ilyen viszonylag kis népcsoport autonómia-törekvéseinek szétzúzására most olyan csapat vállalkozik, amelyben ott van Milan Panić, a tengerentúli szerb mágnás, Várady Tibor, a vajdasági magyar akadémikus, aki jelenleg Budapesten az általa megszervezett nemzetközi egyetemet vezeti, és a történész Ivan Đurić, a szimpatikus elnökjelölt, aki sok magyar nemzedéktársához hasonlóan az erőszakos sorozások elől menekülve Párizsban talált menedéket, ahol most egyetemi tanárként működik? Közülük Milan Panić fogalmaz a legnyersebben, de a legvilágosabban is. Azt mondja, elégedjenek meg a magyarok azzal, hogy híresek konyhájukról, s ne üssék az orrukat a politikába. Hogy ennek a véleménynek maga sem ad teljességgel hitelt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem kuktát vett maga mellé segítőnek, hanem az ismert egyetemi tanárt, Várady Tibort. Akinek úgymond nincs semmi kifogása a VMDK autonómia-koncepciója ellen, csakhát azt megvalósíthatatlannak tartja és ezért állt oda ellenzőinek táborába. Ivan Đurić jelentőségét tekintve mindenképpen ott van ebben a trojkában, de róla meg kell mondani, hogy ő egy tragikus figura. Ő az egyetlen szerb politikus, aki nem kíván kettős mércéket alkalmazni, úgy, mint az előbb említett másik kettő. Ő elismeri a szerbiai kisebbségeknek, közöttük a magyaroknak is ugyanazokat a jogokat, amelyeket a szerbek megkaphatnak Horvátországban. Szívéhez mindenképpen a VMDK demokratikus politikai módszere áll a legközelebb, de mint mondta, a VMDK jelöltjeként nem lehet szerb politikus. Természetesen nem fogunk rá szavazni, de ha bekerül a képviselőházba, érdemes lesz megfigyelni, állja-e a szavát.

Nekünk politikai vitánk persze csak Várady Tiborral van. Reméljük, az idén nem tér ki a szópárbaj elől és nyilvános vitaesteken lesz majd hajlandó megmagyarázni Adán, Zentán, Kanizsán, Topolyán, Becsén, Becskereken és végül Szabadkán, hogy miért nem tudja támogatni a vajdasági magyarság autonómia-törekvéseit.