Elektronikus Könyvtár

Szerbül

A VMDK küldöttsége, amelynek tagjai Ágoston András és dr. Páll Sándor voltak, ismertette azokat a problémákat, amelyek a vajdasági magyarok és a katonai hatóságok közötti viszonyokban merülnek fel. A magyarokra ugyanis egyénenként és mint őshonos népcsoportra a hatóságok súlyos nyomást gyakorolnak azzal a céllal, hogy így is felgyorsítsák a kitelepítést, és csendes etnikai tisztogatást végezzenek. Értékelésünk szerint a fokozódó nyomás kedvezőtlen politikai légkört teremt a magyarok körében a választások előtt.

Tudatában vagyunk annak, hogy nehéz időket élünk, hogy a hadseregben átszervezés folyik, a nemzeti alapon való sértegetés jelenségét azonban, ami nemcsak a katonák, hanem egyes tisztek részéről is történik, valamint a magyar katonák alárendelt helyzetét a hadseregbeli feladatok kiosztásakor és a szolgálatban általában (nem kapnak élestöltényt, néha még fegyvert sem), a katonák és rokonságuk, ismerőseik, sőt a vajdasági magyarság súlyos nyomásként éli át. Tény, hogy az ilyen esetek résztvevői, a fiatal katonák nem hajlandóak nyilvánosan beszélni kellemetlen élményeikről, és ez csak tetézi a nyomás súlyosságát, és érthetővé teszi azt, hogy a nyilvánosság körében gyakran eltúlozzák az ilyen jelenséget. Az embereken értelmetlen rettegés lesz úrrá, ami tovább ösztönzi a kitelepülést. Miután a katonai hatóságok nem hajlandók jóváhagyni a szolgálat letöltésének elhalasztását azon vajdasági magyarok számára, akik Magyarországon végzik egyetemi tanulmányaikat vagy ösztöndíjasok, sok olyan fiatal, aki korábban nem is gondolt arra, hogy elhagyja az országot, katonaszökevénnyé válik. Szüleik, olykor rokonaik számára nem marad más hátra, mint hogy maguk is az elvándorlásról kezdjenek gondolkodni.

A súlyos provokációkat, továbbá a felfegyverzett és egyenruhás csoportok nyilvános erőfitogtatását - mozgásukat Nyugat-Bácska falvaiban és Szabadkán senki sem akadályozza meg - ha tárgyilagosan szemléljük a dolgokat, sehogyan sem tudjuk elválasztani a katonai szervek vagy a belügyminisztérium illetékességi körétől. Külön aggodalomra ad okot (eltekintve attól a ténytől, hogy eddig még nem került sor fizikai támadásra a nyugat-bácskai magyar falvak vagy Szabadka lakossága ellen), hogy mindez félelmet ébreszt, és elvándorlásra ösztönzi az embereket ott is, ahol ilyen jelenségekre még nem került sor. A vajdasági magyarok fegyvertelenek, ezért az erőfitogtatás és a fegyveresek mozgását meggátló tevékenység elmaradása, a jogállam szerveinek tétlensége mindenféle demokratikus mércék szerint nemcsak indokolttá, hanem megalapozottá is teszi a félelmet.

A tartalékosok erőszakos elhurcolását még olyan esetekben is, amikor előzőleg nem küldtek ki behívót, továbbá a példát statuáló ítélkezéseket a behívót visszautasító magyar tartalékosok felett a vajdasági magyarok súlyos nyomásgyakorlásként élik át, aminek egyetlen célja van, hogy elvándorlásra kényszerítse őket. Az ilyen "példának" szánt ítélkezések rendkívül nehéz pszichikai állapotot váltanak ki a magyarok széles rétegeiben, elsősorban azok körében, akik éveikre és szakképesítésükre való tekintettel a legkönnyebben találják fel magukat, ha elhagyják az országot. A VMDK a vajdasági magyarok politikai érdekszervezeteként ezt az eljárást csakis politikai nyomásgyakorlásként tolmácsolhatja, már azért is, mert bírósági eljárást és erőszakos elhurcolást igen nagy számban alkalmaztak olyan tartalékosok esetében, akik a szervezet vezetőségének a tagjai, vagy képviselők illetve képviselőjelöltek. Így például a katonai rendőrség Szabadka-szerte üldözte Siflis Zoltán urat, a VMDK egyik alapító tagját, a szervezet legszűkebb vezetőségének tagját.

De beszéljük világosan! Nem azért keltenek félelmet ezek a jelenségek a vajdasági magyarok körében, mert színre lépett a jogállam. Ellenkezőleg, az okoz gondot, hogy a jogállam ebben az esetben egyáltalán nem működik, hogy nem tartja magát ahhoz az elvhez, hogy vagy mindenkit, vagy senkit nem büntetünk. A példát statuáló büntetés (ami azt jelenti, hogy csak egyesek ellen indítanak eljárást) a magyarok szemszögéből nézve nem tekinthető másnak, mint diszkriminációnak, azzal a politikai szándékkal, hogy félelmet idézzen elő. Rendkívül kínos hatást váltanak ki azok az egyre gyakoribb esetek, hogy az olyan tartalékosokat, akik korábban visszautasították a behívót, most újabb behívó kiküldése nélkül elhurcolják, a legdurvább erőszakot alkalmazva, mégpedig a rokonság és a szomszédság szeme láttára. Több tartalékos vallomása alapján igen közel állunk ahhoz a következtetéshez, amit természetesen nem tudunk bebizonyítani, hogy az erőszakkal elhurcolt emberekből büntetőegységeket hoznak létre, amely egységek állományának 70 százalékát a magyarok és más kisebbségek adják.

Meggyőződésem, hogy az ilyen jelenségek károsan hatnak a vajdasági szerbek és magyarok közötti viszony alakulására. Annál is inkább, mert a magyarok egy alapvető dologban, amikor a rendes katonai szolgálatra hívják őket, teljes lojalitást tanúsítanak az állam iránt. Nem kérünk mást, csak azt, hogy a Szerb Köztársaság legrangosabb szervei ne lehessenek fegyver azoknak a kezében, kiknek politikai céljuk a magyarok kiköltöztetése Vajdaságból. Elvárjuk az Ön hathatós segítségét, s ennek alapján a mostani helyzet érdemleges jobbítását.

Agošton Andraš general-pukovniku Marku Negovanoviću, ministru odbrane Republike Srbije, 30. XI 1993.

Delegacija DZVM u sastavu Andraš Agošton i dr Šandor Pal izložila je probleme u odnosima vojnih vlasti i Mađara u Vojvodini koje, i pojedinačno i u celini, ova autohtona narodnosna grupa doživljava kao najteži pritisak vlasti, sa ciljem da se i na ovaj način ubrza iseljavanje i pospeši tiho etničko čišćenje. Pojačani pritisci, po našoj oceni, objektivno utiču na stvaranje negativnog političkog raspoloženja Mađara pred izbore.

Svesni smo da su vremena teška, da je vojska u reorganizaciji , ipak, veoma raširena pojava vređanja po nacionalnom osnovu, ne samo od strane vojnika, već i pojedinih starešina (zaključno do majora), kao i podređeni tretman mladih vojnika Mađara prilikom raspodele poslova, i u službi uopšte (nedavanje bojeve municije, ponekad čak ni oružja vojnicima Mađarima), sami vojnici, ali i njihova rodbina, poznanici, pa konačno i javno mnjenje Mađara u Vojvodini doživljava kao težak pritisak. Činjenica da sami akteri, mladi vojnici, ne žele javno govoriti o svojim neprijatnim doživljajima, samo naglašava težinu ovih pritisaka, i čini razumljivim što i u javnom mnjenju ponekad dolazi i do predimenzioniranja ovih pojava. Stvara se kod ljudi iracionalan strah, što dodatno podstiče na iseljavanje. Nedostatak i najmanje benevolencije, napuštanje ranije prakse u odobravanju zahteva za odlaganje regulisanja vojne obaveze studentima koji studiraju ili imaju stipendije iz Mađarske, pretvara u dezertere mladiće koji ni u snu nisu nameravali napustiti zemlju. Njihovim roditeljima, pa ponekad i rođacima, ništa drugo ne preostaje nego da i sami počnu da razmišljaju o selidbi.

Teške usmene provokacije, javno demonstriranje sile od strane naoružanih i uniformisanih grupa čije slobodno kretanje po selima zapadne Bačke i u Subotici, objektivno ne može da se odvoji od nadležnosti vojnih organa, pa i organa MUP-a. Posebno zabrinjava to što (uprkos činjenici, da do sada nije došlo do fizičkog napada na stanovništvo mađarskih naselja u zapadnoj Bačkoj ili u Subotici) ove pojave stvaraju strah i podstiču iseljavanje ne samo u mestima gde se ove nemile pojave odigravaju. Mađari u Vojvodini nisu naoružani, stoga ovakvo demonstriranje sile uz odsustvo mera koje bi se preduzele od strane organa pravne države, pojavu straha po svim demokratskim standardima čini opravdanom, odnosno osnovanom.

Nasilno odvođenje rezervista, čak bez prethodno uručenih poziva, kao i suđenja "za primer" mađarskim rezervistima koji su odbili poziv, Mađari u Vojvodini doživljavaju kao težak pritisak sa ciljem da se isele. Pre svega, suđenja "za primer i ugled" drže u veoma teškom psihičkom stanju veoma široki sloj Mađara, posebno onih, koji s obzirom na njihove godine i stručnost mogu da se najlakše snađu ako odu iz zemlje. DZVM kao interesna politička organizacija vojvođanskih Mađara ove postupke mora da tumači kao politički pritisak i zbog toga, što je za sudske postupke i za nasilno odvođenje u rezervu izabran velik broj rezervista koji su članovi rukovodstava ili su poslanici i odbornici, odnosno kandidati za poslanike. Tako je vojna policija ovih dana jurila u Subotici gospodina Šifliš Zoltana, jednog od osnivača DZVM, i sada člana najužeg rukovodstva organizacije.

Da budem jasan! Ne izazivaju ove pojave strah u Mađarima u Vojvodini zbog toga što deluje pravna država. Obrnuto, problem je u tome, što pravna država u ovom slučaju jednostavno ne deluje, što se ne drži principa da kažnjava sve ili nikog. Kažnjavanje "za primer" (što znači da se od celokupne mase slučajeva postupci pokreću samo u nekima od njih) u odnosu na Mađare osećamo kao diskriminaciju sa političkim namerama da se izazove strah. Posebno mučan utisak ostavljaju sve češći slučajevi da se protiv onih rezervista koji su ranije već odbili poziv, sada bez novog poziva primenjuje najgrublja sila pri odvođenju na očigled rodbine i celog komšiluka. Na osnovu iskaza jednog broja rezervista blizu smo zaključka, što naravno ne možemo dokazati, da se od nasilno odvedenih ljudi stvaraju kaznene jedinice u čijem sastavu Mađari i ostale manjine čine i do 70%.

Ubeđen sam, da ove pojave negativno utiču na međunacionalne odnose Srba i Mađara u Vojvodini. Tim više, jer Mađari u osnovnoj stvari, u pogledu odaziva na pozive za odsluženje vojnog roka pokazuju potpunu lojalnost državi. Ne tražimo ništa više, samo to, da najvažniji organi Republike Srbije ne postanu oružje u rukama onih, čiji je politički cilj iseljenje Mađara iz Vojvodine. Očekujemo Vašu efikasnu pomoć, a na osnovu toga bitno poboljšanje sadašnje situacije.