Ha a szövetségi parlamentben nem buktatják meg a Panić-kormányt, akkor feltehetően a dr. Várady Tibor akkori igazságügy-miniszter által is befolyásolt jugoszláv kisebbségi törvény tervezete kerülne a szövetségi parlamentbe. Dr. Várady Tibor jogászprofesszor, a budapesti Közép-Európai Egyetemen tanító nemzetközi jogszakértő hat hónapos amerikai tartózkodás után a napokban hazalátogatott Újvidékre és Becskerekre, a ez alkalommal interjút adott a Magyar Szónak arról, ő most milyen kisebbségi törvényt készítene.

- Azzal kezdeném, amit sokszor talán unalmasságig ismétlek. Egy olyan hangulatkörnyezetbe kerültünk, amelyben nemzeti kizárólagosság határozza meg az emberi kapcsolatok nagy részét, és ahol egyszerűen érdemén felül fontossá vált a nemzeti hovatartozás, és ez természetesen minden vonatkozásban rossz azoknak, akik egy kisebbségi nemzethez tartoznak. Nos, egy ilyen környezetben, amikor nem a gazdasági rugók az elsőrendűek - a gazdaság ugyanis nem ismer nemzeti megkülönböztetést -, amikor nagyon sok helyre betörnek a nemzeti kritériumok akkor is, amikor ennek nem lenne oka és módja, ilyenkor sokkal magasabb szintű kisebbségvédelemre van szükség, mint egyébként.

A kisebbségvédelemnek elvben két járható útja van. Az egyik nagymértékű részvétes garancia. Ez nem egy elegáns és könnyen kezelhető rendszer. Ennek egy része a kulcsok rendszere. Egyszerűen arról van szó, hogy például amikor a mai tragédia előtt Szarajevóban nem bíztak abban, hogy a nemzeti hovatartozás nem lesz perdöntő teszem fel az egyetemi rektor megválasztásában, akkor megegyeztek abban, hogy kétévenként választanak rektort, és a muzulmán után szerb lesz, utána horvát, majd ismét muzulmán. Ezt a megoldásrendszert az jellemzi, hogy nem bíznak meg abban, hogy az emberek felülemelkednek a nemzeti hovatartozáson. Megpróbálják ezért egy szabályrendszerrel szavatolni azt, ami egyébként kijár, és méltányos. Ez a rendszer nem elegáns, csak éppen sokkal jobb minden másnál, és legfőképp jobb egy polgárháborúnál, és jobb egy nemzeti diszkriminációnál.

A másik módja a kisebbségvédelemnek az autonómiáknak a rendszere. Az autonómia alatt sok minden érthető. Ennek nevezhető egy magasabb szintű helyi önkormányzat is. Az önkormányzatnak ugyanis akkor van értelme, ha ott valamilyen jogosítványok is vannak. Ha léteznek ugyan helyhatósági választások, de a helyhatósági szerveknek semmilyen döntési joguk nincs, mert mindent a központban, a mi esetünkben Belgrádban döntenek el, akkor ennek nem sok gyakorlati haszna van. Már egy határozott decentralizáció is az autonómia elvét foglalja magában. Autonómia megnyilvánulása lenne egy vajdasági autonómia helyreállítása, esetleg más régiók autonómiája, de teszem fel, egy nyelven és kultúrán belül az iskolának az önszerveződése is. Tehát, hogy a saját példánkból induljak ki, hogy a magyar iskolákat a magyar szülők és az iskolában oktatók szerveznék, ez is egy autonómia lenne.

- Egy ötvözetet próbálnék készíteni. Azt hiszem, most szükség van erre is, arra is. Abban sem vagyok azonban biztos, hogy ezekre a megoldásokra örökre szükség lesz. Lehetséges, hogy vannak olyan igények ma, amelyeket egy általános civilizáció is helyettesíteni tudna. De az igények megvannak, és mindig azokkal az igényekkel kell foglalkozni, amelyek léteznek, és nem azokkal, amelyek illenek vagy kívánatosak. Nos, én azt hiszem, szükség van az autonómiaformákra is, és szükség van az olyan garanciákra is, amelyeket a rosszemlékű és rossz mellékhangzású kulcs szóval szoktak illetni, de ami ezen határozottan túlmegy. Természetesen egy ilyen beszélgetésben nem lehetek annyira konkrét, mint egy törvényszövegben, de annyit azért el kell hogy mondjak, és talán az eddigiekből is ez derül ki, hogy semmmi értelme, hogy egy olyan kisebbségi törvényszöveget hozzunk, amely megismételné az alkotmányos elveket. Nem is feltétlenül az alkotmányos elvek tágítására van szükség, habár ez is nagyon komolyan mérlegelhető változat, de azoknak a kreatív, részletes kidolgozására. Mert például, emberi jogok tekintetében az egyik legelőrehaladottabb a sztálini alkotmány. Abban nagyjából benne volt a levéltitoktól a szólásszabadságig minden. Ugyanakkor egészen nyilvánvaló, hogy a sztálini időszakban nem az alkotmány volt a perdöntő. Az alkotmányos rendelkezések közvetítés nélkül nem befolyásolják eléggé a valóságot, instrumentumokra van szükség. Például a pénzellátásra. Többször mondtam, és megismételném, hogy ha Szerbiában csak magániskolák lennének, akkor, azt hiszem, a magyar iskolákat a magyaroknak maguknak kellene finanszírozniuk. Ehhez nekünk is találnunk kellene pénzt, hogy saját iskoláinkat építsük és fenntartsuk. De mivel zömmel állami iskolák vannak, amelyek az adófizetők pénzéből tartják fenn magukat és mivel például a magyarok is fizetnek adót, nekik is, továbbá a horvátoknak, románoknak, ruszinoknak stb. is joguk van arra, hogy a saját hozzájárulásukhoz mérten arányosan részesüljenek az iskolákra fordított pénzből Szerbia szintjén vagy Vajdaság szintjén. Ha Vajdaságban 17 százalék a magyar, akkor a Vajdaságban iskolára fordított pénzből 17 százalék jár a magyar iskolákra. Ezt egy minimumnak tartom. Létezik azonban pozitív diszkrimináció is. Ha teszem fel, az iskolában önszerveződés van, és létezik egy iskolai autonómia, akár önmagában, akár más autonómián belül, akkor kevesebb normára van szükség, amely a magyar iskolát biztosítja. Ha ez nincs, akkor ebben a készülő törvényben bizony le kell fektetni a nemzetiségi iskolák számának egy minimumát, le kell fektetni azt a lehetőséget, hogy 15-nél kevesebb diákkal is lehet osztályt indítani, és természetesen meg kell adni ezeket a lehetőségeket a szerb iskolák esetében is ott, ahol a szerbek vannak lokális szinten kisebbségben.

- Oda térek vissza, hogy kell egy autonómia, amely arra ad esélyt és módot, hogy egyes nyelvi és kulturális közösségek maguk intézzék a dolgokat, annyi pénzzel, amennyi a társadalmon belül méltányos. A másik opció pedig biztosítékokat szolgáló normáknak egy nagyon részletes, pontos rendszere. Iskolák tekintetében talán az autonómia az elegánsabb és egyszerűbb megoldás. Egy mondatba foglalva: egy kisebbségi jogi törvénynek a feladata pontosan ezeknek a módozatoknak a kidolgozása, és nem az alkotmányos elvek ismétlése.

- Alkotmányt is lehet módosítani, és azt hiszem, hogy ennek helye is lenne, de nem ezen van a fő hangsúly. A fő hangsúly azon van, hogy egy pillanatnyilag veszélyeztetett polgárcsoport - márpedig a kisebbségek azok, nemcsak itt, hanem valamennyi polgárcsoport az a volt Jugoszlávia területén - egy kidolgozott, részletes védőszabályok rendszerét igényli, és nem elveknek a hangoztatását. Ez messzemenően lehetséges a meglévő alkotmányos keretek között is, de e cél előtt nem lehet tabu az alkotmánymódosítás sem.

- A kettős állampolgárság egy intézmény, ami a nemzetközi jogban nem kívánatos, de megtűrt. Nem kívánatos, mert bonyodalmakat okoz arra vonatkozóan, hová tartozni a lojalitással, hol szolgálni katonaságot, milyen állam joga az állampolgársági jog, ha az illető két állam polgára is... Tehát nem egyszerű és praktikus megoldás, másrészt azt hiszem, hogy olyan Európa van előttünk - ha nem is a jelenünkben, de remélem, a jövőnkben -, ahol az országhatárok jelentősége csökken. Amikor a kultúra és a hovatartozás teret kap, és amikor a kettős állampolgárság sem zavar messzemenő koncepciókat. Nem szeretném azonban, ha a kettős állampolgárság a mi bajaink megoldásaként jelentkezne, mert ez ebben a pillanatban nem sokkal többet jelent egy menekülési lehetőségnél. Én nem vagyok ez ellen, de nem itt keresném a megoldást. Azt hiszem, hogy az ittélést kell elviselhetővé tenni inkább, mint a menekülést elősegíteni, és ezért egy tisztességes együttélést céloznék inkább meg, s ennek eszközeként egy nagyon jó kisebbségi törvényt. Itt tenném hozzá, hogy a szövetségi kormány mellett a Vajdasági Demokratikus Reformpárt is készít egy kisebbségi törvényt, amelyet parlamenti vitára akar bocsátani. Nagy érdeklődéssel és magas elvárásokkal várom.