Ágoston András: Fehér István nem mond igazat! - Magyar Szó, 1994. VI. 18.
(Fehér István: Tallózás. - Magyar Szó, 1994. június 11.)
Fehér István, Ön újra hadilábon áll az igazsággal. Most lemondásomat követeli, azon a címen, hogy Hódival kapcsolatban hazu
dtam. Először is én soha nem mondtam, hogy Hódi, vagy netán Csoóri lopott. Mindig azt hangoztattam, pedig írtam és nyilatkoztam az ügyben eleget, hogy nem számoltak el a számláikra, vagy az általuk ellenőrzött számlákra, a vajdasági magyarság megsegítésére begyűlt támogatással. Meg azt is mondtam, hogy miután nem érkezett meg a neki szánt támogatás, ezzel a vajdasági magyarság olyannyira megkárosodott, hogy sokaknak azért kellett kézbe venni a vádorbotot, mert nem jutottak időben segítséghez. Igazán nem örülök neki, de ezt továbbra is állíthatom. Köteles is vagyok mondani, mert a helyzet nem változott!Nézzük az Illyés Alapítványnál kialakult helyzetet. Entz Géza a Határon Túli Magyarok Hivatálának elnöke a minap közölte, hogy Hódi 28 millió forintot kapott
az Illyés Alapítványtól, amiből hárommal elszámolt, a többi huszonötre vonatkozólag pedig ígéretet tett, hogy visszafizeti. Remélem kamatostól!Hódi tartozása tehát a mai napig 25 millió forint, s annak az egy évi kamatja. Tudtommal, csütörtökön, június 16-án az Alapítványból egy levél ment Hódi számára, melyben tételesen felsorolva, kérik vissza a pénzt. Elszámolás ez Fehér Úr?!
Remélem, hogy ezek után tüstént visszavonja tizenhatodik komoly figyelmeztetését, hogy mondjak le. De ha még maradtak volna dilemmái, megnyugtathatom, a VMDK-nak és a vajdasági magyarságnak, nemcsak az Illyés Alapítványból a számára felvett pénz indokolatlan visszatartása miatt van baja Hódival és sa
jnos Csoórival, sőt Dudás Károllyal és még egy két volt VMDK-ás vezetővel és képviselővel is, akik Hódi családi alapítványa a Délvidéki Magyarságért Alapítvány kuratóriumának tagjaként és képviselőjeként, készségesen hozzájárultak ahhoz, hogy az egész világból a sínylődő vajdasági magyarságnak befutott segély - további súlyos milliókról van szó -, még mindig nem jutott el a kedvezményezettekhez. Igen, Fehér Úr, a Hódi féle családi alapítványba megérkeztek, de a vajdasági magyarokhoz nem. Lehet, hogy érdekelni fogja a tény, hogy ennek az alapítványnak a két devizaszámláját (jól olvasta, kettőt), dr. Hódi Sándor és felesége kezelik. Hogy még világosabbá tegyem a helyzetet: a Vox humanának nincs saját devizaszámlája. A számára befutott segély szintén a Hódi házaspár alapítványába fut be!Mondjak le? Miért szerkesztő Úr? Hogy ne tudjam többé legitimen kezelni a vajdasági magyarság követeléseit Hódi felé? Kinek az érdeke ez szerkesztő Úr? Csak nem a vajdasági magyarságé? Ha nem, akkor meg kinek az érdekét képvisel
i Ön Fehér István? Csak nem a sajátját?Tisztelettel: Ágoston András
Temerin, 1994. június 17-én.