Engedd meg, hogy reagáljak a Napló legutóbbi számában a Vajon kinek ég a háza címmel, Egy leendő VMSZ-tag: Hodik András aláírással megjelent cikk rám vonatkozó kitételeire.

Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy a VMDK képviseletében nem egy, hanem három magasrangú EBEÉ-bizottsággal tárgyaltam, az EBEÉ annak idején Vajdaságban székelő megfigyelőivel való találkozókat nem számítva. Minden alkalommal a legjobb tudásom szerint figyelmeztettem őket a vajdasági magyarság veszélyeztetettségére. Csak egy dolgot nem tettem soha: nem hazudtam. Ezt ugyanis nemcsak erkölcstelennek, hanem célszerűtlennek is tartottam. Aki ezt várná tőlem érdekvédelem címén, az a jövőben is csalódni fog.

Nem tudom, melyik jelentés van a cikk íróinak birtokában, de feltételezem, hogy az 1992. május 6-ikai adai tárgyalásról készült, mert ezen a találkozón én vezettem a VMDK küldöttségét. Itt átadtam az EBEÉ-küldöttségnek egy dokumentumgyűjteményt, amely részletesen beszámol a magyarok elleni jogsértésekről, a magyar házak elleni bombatámadásoktól, a VMDK-vezetők lakásaiba való belövéstől és magyar emlékművek megrongálásától kezdve az erőszakos mozgósításokon, betelepítési kísérleteken át a "Magyarok és Usztasák kiirtására Alakult Jugoszláv Bizottság" fenyegetéseiig.

A tárgyaláson ugyanazt mondtam, amit a legszélesebb nyilvánosság, akár a TV-kamerák előtt is. Így a vajdasági magyarság véleményt alkothat arról, helyesen jártam-e el, pontos képet adtam-e helyzetéről. Záradékként azt mondtam, a nemzetközi tényezők nem járulnak hozzá a helyzet stabilizálásához és a megoldások békés úton való kimunkálásához, ha az egyes kisebbségi helyzetben levő nemzeti közösségek jogállásának meghatározásakor kettős mércét alkalmaznak, jutalmazzák azokat, akik legyilkolnak és elűznek másokat, viszont jogos követeléseik visszautasításával büntetik azokat, akik békés úton keresik a megoldást. Thomas Fleiner-Gerster, az EBEÉ küldöttségének vezetője erre azt válaszolta, ez a legsúlyosabb üzenet, amelynek a továbbításával megbíztuk.

Kérem a cikk szerzőjét, tegye közzé a Naplóban a szóbanforgó jelentés rám, az általam kifejtett álláspontra vonatkozó részét, Téged pedig, kedves Károly, arra kérlek, az újságírói tisztesség nevében tedd ezt lehetővé neki. Ez természetesen vonatkozik a politikai tevékenységemmel kapcsolatos minden más dokumentumra is, ha ezt bárki szükségesnek látja. Így világossá válna, hogy az EBEÉ-re való hivatkozás csak arra volt jó, hogy a nevemet a cikkben, sanda gyanúsítgatások közepette, meg lehessen említeni. Mindenesetre megnyugtató, hogy a legnagyobb erőlködés, indulat és gyűlölet is csak ennyit tud kitermelni ellenem és a VMDK-ban maradt társaim ellen.

Az az állítás pedig, hogy a kollektív jogoknak a Balladur-tervből való kirekesztéséhez nyilatkozataimmal hozzájárultam, hízeleg ugyan a hiúságomnak, de sajnos mégiscsak túlzás. Lehet, hogy még az akkori magyarországi külügyi vezetés sem tudott volna gyökeresen változtatni a helyzeten, ha a VMDK álláspontjával összhangban akkor támogatja a tervet, amikor még a kollektív jogokra vonatkozó kitételek szerepeltek benne, s nem utána, amikor e kitételek kikerültek belőle. Ez azonban mégiscsak jelentett volna valamit a kollektív jogok melletti következetes VMDK-kiállás támogatása terén, mindenesetre többet, mint az ügyünkkel nem kimondottan rokonszenvező egyes EBEÉ-megfigyelők vajdasági ténykedése.

Ami pedig a Magyar Nemzetnek adott május 25-i interjúmat illeti, ebben nem gyalázkodtam, csak megállapítottam, hogy Hódi lopott, csalt, hazudott, s politikai különállását akkor kezdte hangoztatni, amikor végképp világossá vált, hogy a vajdasági magyarok nyomorára hivatkozva nem űzheti tovább pénzügyi szélhámosságait, vagyis amikor már Magyarországról is egyre erélyesebben követelték tőle az elszámolást. Mindezt az interjúnak a Magyar Szóban megjelent bővebb változatában meg is indokoltam. Ha valaki szerint nem eléggé, akkor szolgálhatok további részletekkel is.