Négy esztendővel ezelőtt elhatároztam, hogy semmiféle rágalomra nem válaszolok. Se hangos vádakra, se jágói suttogásra. Az elejtett zsebkendők túl szennyesek voltak ahhoz, hogy fölvegyem őket. Ha netán apagyilkossággal vádolnak meg, akkor is csak mosolygok majd, hiszen az első választások után nagyon gyorsan kiderült, hogy a rágalmazók nem gondolatot vagy eszmét akarnak egymással cserélni, hanem pofont. Nem meggyőzni akarják egymást, hanem megsemmisíteni.

Négy esztendő szemétlerakata és roncstelepe magasodik mögöttem: egy mocsokmúzeum, féligazságok rozsdás nagykéseivel berendezve, vasdurungokkal, a lejáratás legújabb kézikönyveivel földúsítva, de én eddig még tartottam magamat a fogadalmamhoz.

Ha Magyarországon élnél-élhetnél, a te gondosan kimunkált becsületsértő mondataidra se válaszolnék, legföljebb sajnálkozva írnám át nevedet azok névsorába, akik kitűnő érzékkel szimatolják, hogy engem rongálni mindenkor jó befektetésnek ígérkezik. Akár egy jól jövedelmező magánvállalatot is lehetne rá alapozni. De amit az igazság-morzsákat és a hazugság-köveket görgető véantalokkal, ergáborokkal, ádezsőkkel és a satöbbiistvánokkal megtehetek idehaza, nem tehetem meg Veled, akit éveken át nagyra becsültelek. Nemcsak született, okos politikust láttam Benned, hanem küzdelemre alkalmas embert is. És természetesen nem tehetem meg a vajdasági magyarok miatt sem, akik az újra meg újra kiújuló Trianon sújtása alatt élnek, s az igazságra legalább annyira rászorulnak, mint anyagi segítségre.

Ilyen körülményes és hosszú bevezető után hadd térjek rá a levélírás halaszthatatlan okaira. Többfelől is hallom, hogy az elmúlt napokban ország-világ hallatára kijelentetted: Hódi Sándorral összefogva eddig is és továbbra is én akadályozom meg, hogy a vajdasági magyaroknak megszavazott pénzek átjussanak hozzátok.

Végiggondoltad egyáltalán, hogy milyen gyalázatos mondat ez? Olyan, mintha azt állítanád egy orvosról, hogy kezében volt az életmentő gyógyszer, de nem adta be a vergődő, tusakodó betegnek, és a beteg meghalt. Azokra a pompás és barokk rágalmakra, hogy ennyi meg ennyi dollár vagy márka tűnt el ismeretlen helyekre a közreműködésem révén, esetleg a saját bankszámlámra, a szemem se szokott megrebbenni. Megnyugtató volt tudnom, hogy a másokkal aláírt számlák becsületesebbek, mint a szenzációkat hajszoló újságírók, és az elszámolásoknál minden kiderült. De a föltevéseid a hajtövemig megráztak: Nemcsak jellemtelennek, de bolondnak is kell lennem, aki töri magát, hisz még "koldulni" is elmegy a washingtoni magas körökbe, hogy a délvidéki menekültek és az otthon maradó, vajdasági magyarok minél több gyógyszerhez, pénzhez, élelmiszerhez jussanak, s amikor sikerül megvalósítani a szándékomat, kéjesen odasúgom Hódi Sándornak: te, ezt ne küldjük át! Csakugyan azt gondolod, András, hogy a világszövetségi pénzgyűjtés az amerikai magyarok részvételével csupán álhumanista trükk volt? Az irgalmas szamaritánusok szélhámos mutatványa?

Az újságokban, a rádiókban és a felülmúlhatatlan televíziókban szétkürtölhető valóság csakugyan az, hogy a vajdasági magyarságnak kiutalt pénz nagyobbik része nem került át Magyarországról Hozzátok.

Ezt joggal állíthatod, de mi közöm nekem ehhez a súlyos mulasztáshoz? Igen, négy éven át az Illyés Alapítvány kuratóriumának az elnöke voltam. Megbízatásom és felelősségem arra terjedt ki, hogy a határon túli magyar kisebbségnek - nemzetrészeknek! - kiutalt összegeket a legjobb tudásunk szerint osszuk el. Hogy lehetőleg csakis olyan segélyeket szavazzunk meg, amelyek az oktatást, az intézmények talpra állítását mozdítják elő. A szavazzunk meg ige többes szám első személye ez esetben kulcsszó, mert négy év alatt én semmiben sem dönthettem egyedül. Aki csak halványan ismeri is a kuratóriumok működését, tudnia kell, hogy csupán testületi döntések születhetnek. S tetejében az Illyés Alapítvány kuratóriuma nem csak kormánypárti tagokból állott, mint azt több nyilatkozatodban próbáltad elhitetni az anyaországi és a határon túli magyarokkal. Soroljam a neveket? Illyés Mária, Burgert Róbert, Tabajdi Csaba (MSZP), Tóth András (SZDSZ), Giczy György (KDNP), Vigh Károly (MDF), Szokai Imre, Zelnik József, Tóth István (Fidesz), Bejczi Sándor (FKGP), Tolnai Lajos, Farkas Bertalan, Jászkúti László.

Miután ez a testület döntött, és átutaltatta a pénzt, megnyugodott a jövője felől, hiszen az általatok megválasztott vajdasági személyek sáfárkodhatnak majd tovább az összeggel.

Ez a hitünk ez év márciusában rendült meg, a VMDK közgyűlése előtt, amikor Te néhány magyarországi újságban fölrobbantottad a bombát. Az első hírek, a szándékos mulasztások mellett, még a sikkasztás képzetét is odacsapták Hódi Sándor nevéhez.

Mi ez, kedves András? Elfogultság? A ti testvérharcotok engem azért is megrázott, mert attól kezdtem aggódni, hogy könnyen átterjedhet ez a háború az erdélyiekre, a felvidékiekre és a kárpátaljaiakra. Az igaz, hogy Veled beszélve előbb, néhány kemény mondatot is megfogalmaztam a módszeredről. Súlyos vétségnek éreztem azt, hogy Te egy olyan országban csaptál héthatárra szóló lármát, ahol a háborúban nem néhány millió forint forog kockán, hanem percenként kemény milliárdok a lerombolt városokban, falvakban, nem beszélve a pénzben kifejezhetetlen értékek és emberek pusztulásáról. A halottakról, a menekültekről.

Az elszámolás azóta megtörtént. A pénzt tehát senki se lopta el, még Hódi sem, csak embargós és jogi okokra hivatkozva visszatartotta. Sőt még eszmei s politikai okokat is megfogalmazott döntése mellett.

S ez a tisztázó vizsgálat nemcsak az Illyés Alapítványra terjedt ki, amelynek 1994 májusáig az elnöke voltam; de kiterjedt a Délvidéki Magyarság Alapítványra is, amelynek ugyan másokkal együtt fölkért kuratóriumi tagja vagyok, de amely eddig egy alkalommal ülésezett csak, s ezen az ülésen nem lehettem jelen. Működéséről - tanúkkal bizonyíthatóan - annyit tudok, mint az Esthajnalcsillagról.

Ezek után jó lenne, ha adatokkal és tényszerűen mondanád el: mit akadályoztam meg idáig, s mit akadályozok meg még most is? De talán még az én szerepem tisztázásánál is előbbre való lenne, ha a magad felelősségéről ejtenél néhány megkerülhetetlen mondatot. Neked már egy évvel ezelőtt szólnod kellett volna a pénzelosztás késleltetéséről. Azóta a visszautaltatott pénzt már réges-rég megkaphatta volna a vajdasági magyarság. A ti testvérháborútok nem zavarta volna szét a hitüket. A fölösleges háborúk korában egy másként is megoldható feszültséget Te akartad egy újabb háborúval megoldani. Rengeteg szégyen, félreértés, csalódás, seb, személyiségpusztítás és rengeteg elvesztegetett lehetőség terheli meg tájaitokat. Mintha a boszniai vírus ott úszkálna körülöttetek is a levegőben. A csodát, amit kezdetben a délvidéki magyarokkal tettetek, megtámadta az a bizonyos vírus.

Záradékul csak annyit jegyezhetek meg, hogy a pénzbotrány új politikai folyamatokat indított el a Vajdaságban. Ezzel párhuzamosan nemcsak új aggodalmak, félelmek és remények születtek, hanem egy új szervezet is: a Vajdasági Magyarok Szövetsége. Nem hiszem, hogy ettől megkönnyebbül vagy megoldódik az életetek. De elég gyorsan kiderülhet, hogy - háttérben a szerbek, a horvátok, a muzulmánok tragédiájával - ki és kik segítik elő a magyarság közti békét, megegyezést, amely nélkül a meghirdetett autonómiátok tere, sőt a megmaradásotoké is: folyóba zuhanó, szétmálló partdarab.