Hódi Sándor elkésett. Most, miután az adományozó magyarok szerte a világban felfogták, hogy a Hódi házaspár magánalapítványává degradálódott Délvidéki Magyarságért Alapítvány folyószámlájáról pont akkor, amikor erre a vajdasági magyarságnak a legnagyobb szüksége lett volna, nem jutottak el az adományok a vajdasági magyarokhoz, s futni kezdenek a pénzük után, Hódi a veszett fejsze nyele után kapkodva, légből kapott részeredményekkel igyekszik bódítani az olvasót. Igyekezete hiábavaló, már nem hozhat eredményt.

Egyetlen esélye van: nyissa meg legalább a testületi nyilvánosság előtt a családja kezelésében levő Délvidéki Magyarságért Alapítvány folyószámláit, meg a többi általunk is ismert magánszámláját, amelyen közpénzek vannak, s számoljon el azokkal a pénzekkel, amelyeket a VMDK nevében vagy arra hivatkozva vett fel.

A végső számadás tehát még várat magára, de a vajdasági magyarság érdekeit képviselve a VMDK nem nyugszik, amíg Magyarországon el nem éri, hogy revízió alá vegyék a Délvidéki Magyarságért Alapítvány által bonyolított kusza ügyleteket. A szóbanforgó 6280 márkát, amelyet a Magyar Szó politikacsináló vasárnapi szerkesztője, a szakma szabályait sutbadobva, politikai céljainak megfelelően emel ki az idézőjeles címbe, az általam adott kölcsön visszatérítéseként, Hóditól valóban átvettem, természetesen elismervény ellenében. Ezt az összeget, saját pénzemet, rendes pénztári ügylet keretében a VMDK Ellenőrző Bizottsága elnökének tudtával és beleegyezésével, én adtam oda a VMDK-nak, s azt a VMDK által fontosnak tartott tevékenységekre költöttük el. Ha a hét folyamán a Magyar Szó leközölte volna a VMDK akkori Ellenőrző Bizottsága elnökének levelét, nekem erről nem is kellett volna szólnom.

Miután a választások lezajlottak, s a Hódi házaspár hazatért legújabb pénzbegyűjtő, ausztráliai útjáról, ahol az onnan visszaszállingózó hírek szerint még a muzsikus cigányoknak szánt tiszteletdíjat is zsebrevágták, én valóban megkértem Hódit, hogy az ott a VMDK-nak adományozott pénzből, adja meg a VMDK-nak általam juttatott 6280 márkát. S a nyájas olvasó nem fogja elhinni: Hódiék szó nélkül fizettek. Nem tudom, hogy van-e a világon még egy magyar adományozó vagy kölcsönző, aki tőle be tudta hajtani a pénzét. Nekem sikerült.

Igaz, a vajdasági magyarság mintegy másfél millióját még nem hajtottuk be rajta, de előbb-utóbb erre is sor kerül.

Hódinak a VMDK kézipénztára irányában jelentkező tizenkétezres tartozását az Ellenőrző Bizottság állapította meg. Eszerint ezt az összeget Hódi jogcím nélkül vette fel csupán azért, "hogy ne álljon a pénztárban a valuta". Szó sincs tehát hasznos mesterkedésről, mint azt Hódi állítja. Visszaélés ez a javából. Csak példaként említem, hogy az egyik ilyen pénzfelvétel másnapján Hódi felesége az összeg forintértékét adományként fizette be a Délvidéki Magyarságért Alapítványba, hogy ezzel jogot szerezzen magának a kuratóriumi tagságra, illetve az egyik titkári posztra.

Több hónapja kérjük már Hódit, hogy adja vissza pénzünket, amihez hivatali visszaéléssel jutott hozzá, de eddig nem tudtunk vele zöld ágra vergődni. A VMSZ-hez írt levelemben, amit a Magyar Szó szintén nem közölt, megkérdeztem Csubela Ferencet, mit szól hozzá, hogy ilyen alapító tagjuk van, mint Hódi.