Ágoston András beteg ember, ehhez most már semmi kétség nem fér. Ül temerini házának minden bizonnyal homályt árasztó szobájában, valami elátkozott írógép vagy számítógép előtt, eszelős levelezést folytat az egész világgal; ítélkezik elevenek és holtak felett. Rossz kedvének, beteges gyanakvásának vagy egyszerűen csak rosszindulatának mérgezett nyilait lövöldözi minden és mindenki felé.

Végel László, Fehér Kálmán, Gobby Fehér Gyula, dr. Hódi Sándor, az MDF a magyar kormány, a Délvidéki Magyarságért Alapítvány, az Illyés Alapítvány, a Vajdasági Magyar Szövetség és annak vezetői, a vajdasági magyar önkormányzatok és polgármesterek után most Csoóri Sándor és a Magyar Kultúra Alapítvány a fő célpont: ("Az igazság nem középen van" - Magyar Nemzet, 1994. augusztus 16.) Vádjaival teljesen felesleges foglalkozni, hiszen szemenszedett hazugság, hitvány kitaláció valamennyi, mint ahogy korábbi sárdobálásai is sorra mind annak bizonyultak. Ágoston András soha nem hoz fel bizonyítékokat vádaskodásai alátámasztására, de hát neki nem is az a célja, hogy az általa feltételezett vagy kiagyalt bűnösség bizonyítást nyerjen, hanem hogy a lejáratásra, diszkvalifikálásra ítélt személy vagy szervezet kabátlopási históriába keveredjék. A VMDK elnökétől az sem áll távol, hogy céljai elérése érdekében netán maga lopja el a bajba keveredő egyén vagy szervezet jelképes kabátját. Mit neki !

Mit neki megvádolni Csoóri Sándort, legnagyobb költőnket, az illyési örökség felvállalóját, a világ magyarságának elnökét, hogy a vajdasági magyarság érdekei ellen ügyködik (sőt, ügynökösködik!), hogy ő volt a keresztapja a VMSZ-nek; meg hogy az ő érdekeltségébe tartozó Magyar Kultúra Alapítványtól több mint hárommillió forintos támogatást szerzett az új szervezetnek. Csoóri Sándor és dr. Koncz Gábor (a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója) válaszleveléből és bizonyítékaiból egyértelműen kiderül, hogy Ágoston András hazudik. Mint a Szabadkán megjelenő új Hét Nap (jelenleg Szabad Hét Nap) főszerkesztője, csak megerősíteni tudom, hogy az említett összeget támogatásként valóban szerkesztőségünk kapta, rendeltetésszerűen fel is használta, s annak rendje és módja szerint elszámolt az alapítvány felé.

S mivel Ágoston András szerénységemet is kabátlopási históriába keverte (Csoóri Sándornak írt levelében azt állítja, hogy Pozsgay Imre, Entz Géza, Balla Lajos, Gerlovics Szilveszter - a VMDK szolgálatában álló új Hét Nap igazgató-főszerkesztője, Ágoston párfogoltja - és az én jelenlétemben lett a világszövetség elnöke a VMSZ keresztapja), el kell mondanom, hogy Ágoston úr besúgója igen alacsony értelmi képességű személy lehetett, hiszen az őszinte baráti, honfitársi érdeklődést, az aggódó "hogyan tovább?"-ot összetévesztette a szervezetalapításra való buzdítással, arról nem is beszélve, hogy az említett találkozás idején még szó sem volt a VMSZ megalakításáról.

Ennyit hát Ágoston András igazmondásáról és ténytiszteletéről. De hát itt nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy rágalmaival jóvátehetetlen károkat okozott egy nemes törekvésű alapítványnak, amely mindent megtesz a magyarság szellemi-kulturális egységének előmozdítása érdekében, s ennek keretében a vajdasági magyarság megmaradási programjait is támogatja, hogy Csoóri Sándor embertelen hátbatámadásával legalább akkora erkölcsi vétséget követett el, mint annak idején Illyés Gyula bemocskolói. Kimondhatatlan felelősség terheli ezért Ágoston Andrást, hiszen mérgezett nyilai a súlyos helyzetben levő vajdasági magyarságra hullanak vissza.