NEHEZEN FELFOGHATÓ, de semmiképpen sem véletlen jelenség az a nagyfokú felelőtlenség és cinikus képmutatás, amely az elmúlt hetekben a "vajdasági magyarság" nevében közzétett írásokban, az ilyen vagy olyan módon és mértékben érdekelt személyek nyilvános erkölcsi sztriptízét jellemzi. Nehezen felfogható, mert aki csak kicsit is járatos a politizálásban és nyitott szemmel jár ezen a problémáktól terhes térségben, az előtt világos, hogy az "egyetlen igazi út" önkéntes vagy verbuvált bajnokai öntelt vagdalózásukkal nagy téteket tesznek kockára - számos fiatal egzisztenciáját, végeredményben egy viharvert kisebbségi közösség jövőjét.

Más részről a jelenség nem véletlen, mert akik az erjedést előidézték és ebben a különleges hadviselésben a főszerepet játsszák, nagyon jól tudják mit cselekszenek. Ki van ugyanis zárva, hogy annyira vakok és elfogultak, hogy nem tudják megítélni cselekedeteik horderejét, azok bel- és külföldi következményeit. Hiszen főbb vonalakban az egész folyamat meg volt tervezve. Ezt bizonyítják a február és április között lezajlott VMDK elnökségi üléseken elhangzottak és tapasztaltak, illetve az azokat követő események. Azt hiszem, hogy a háttér ismeretében azoknak a szeme is kinyílna, akik a "valahova tartozás" ősi igénye hatására, feleslegesen belekeverednek ebbe az áldatlan esetbe. Abba a folyamatba, amely politikai és - még rosszabb - erkölcsi hanyatlásunk sajnálatos útját egyengeti.

Az események nem véletlenszerűen követték egymást, még akkor is, ha nem mindig a forgatókönyv szerint ment minden. Ha a VMDK elnöke és két alelnöke, Ágoston András illetve Vékás János és dr. Hódi Sándor urakban meg lett volna a szándék arra, hogy megkíméljék szervezetüket a megrázkódtatástól és a lábadozó vajdasági magyarságot a meghasonlástól, akkor a legtisztességesebb lépés mindhármuk részéről az lett volna, hogy elfogadják a március 5-én tartott emlékezetes elnökségi ülésen elhangzott javaslatot (4. napirendi pont), amely szerint akkor mindhármuknak le kellett volna mondaniuk! Ahelyett azonban, hogy Ágoston András úr komolyan átgondolta volna a helyzetet és egy józan politikus stílusában (akkor még mindannyiunk elismert szószólója volt) egy karakán lépéssel csillapította volna az előrelátható robbanást, gúnyos megjegyzést tett és elbagatellizálta az elhangzottakat. A megoldásra tett javaslatot a másik két úr is elengedte a füle mellett. Az elnökség pedig, mint korábban már annyiszor, nem volt cselekvőképes, szótlanul és a tanulság levonása nélkül hallgatta végig Vékás János úr K. J. tanácstagra szórt rágalmait és a korábbi, emlékezetes évtizedek gyakorlatából átvett ledorongoló megjegyzést: Felütötte a fejét a reformista összeesküvés és most ebben a nehéz helyzetben tolakszik előre!" Vékás János úr ugyanis elhamarkodottan azt hitte, hogy a lemondás gondolata K. J-től származik.

Habár alapító tagja voltam a VMDK-nak és vonakodás nélkül vittem a közösségbe becsületem és tekintélyem (ezt azért jegyzem meg, mert időnként egyes felületes és bigott vitázók a tételt fordítva szeretik alkalmazni), sohasem vettek be a szűkebb vezetői gárdába, egyszerűen nem voltam bizalmi ember. Természetes, hogy egyes dolgokat sokszor nem tudtam pontosan kielemezni. Ma is csak sejtéseim vannak a dr. Hódi kiebrudalása és a reformisták közötti összefüggésekről. Valószínű, hogy az említett forgatókönyv szerint dr. Hódival egy kalap alatt kellett leszámolni a szabadkai VMDK-sok egy részével, akik eleve és mindig szálka voltak az elnökök szemében. Szerénységem nem engedi meg, hogy megjegyezzem, melyik részére gondolok. Az azonban már talán nem szerénytelenség, ha ide fűzöm, hogy én voltam az első, akit - még 1991 tavaszán - perifériára szorítottak egy más (talán megfelelőbb) személy javára. Eljárásukból nem óhajtottam esetet csinálni, ismertetem az igazi okokat: azok a Vékás-féle megnyilvánulások és stílus, meg a kizárólagosság elleni tiltakozások voltak. Sohasem titkoltam azt a nézetem, hogy a VMDK-nak tutajnak kell (kellett volna) lennie a háborgó politikai tengeren és mindenkinek helyet adni, függetlenül politikai múltja, korábbi viselkedése és mostani hovatartozásától. Nekünk az össz vajdasági magyarság érdekeit kell képviselnünk önzetlenül, okosan és becsületesen. Vékás úr biztosan nem felejtette el (!) azt a szintén 1991-ben tett kritikus megjegyzésem, hogy ha a megkezdett stílusban, örökké fanyalogva, tárgyalókészség nélkül folytatjuk politizálásunkat akkor előreláthatóan új szervezetek fognak kialakulni körülöttünk.

A júniusban megalakult VMSZ már tényező, hiába lamentálunk, hiába siránkozunk és hiába kiáltunk már ELŐRE rá kígyót és békát. Most már az a kérdés, hogy mekkora és milyen irányba tud a közvélemény hatást gyakorolni, vagyis mekkora ítélőképességgel áldotta meg a Mindenható azokat akinek a nevében a mostani vezetők /és ismét csak a nekik szánt pénzen/ a politikát csinálják.

Ágoston András úr és csoportja dr. Hódi Sándor konoksága és számomra érthetetlen magatartása révén elvégezte azt a munkát, amelynek az eredménye már körvonalazódott. Az újságokban megjelent Felhívások, egyéni meglátások, kérdések, kritikák és ízléstelenségek között azonban még senki sem tett fel egypár fontos kérdést. Például: dr. Hódi kiszorítására és a politikai pálfordulóra, amelynek előkészítésére jó alkalomnak kínálkozott az a pénzügykezelési zűrzavar, amely az egész VMDK-ban szinte a kezdetektől fogva jelen volt, valójában miért került sor? Valakik anyagi és/vagy érvényesülési, politikai aspirációi követelték így? "Magasabb szintű" politikai opciók működnek? Vagy valamilyen, a háttérben meghúzódó kényszerítő körülmény érezteti hatását?

Egy biztos. Épkézláb politikus nem árulta volna el és nem borította volna fel éveken át építgetett szervezetét még akkora összegekért sem, amilyenekkel a még mindig avatatlan és tájékozatlan VMDK- tagokat, az egész vajdasági magyarságot és kárörvendő szemlélőit az elmúlt fél év alatt traktálták.

Nincsenek illúzióim, tudom, hogy gátszakadás történt és hogy a lezúduló érzelmeket nem lehet varázsvesszővel megállítani, sőt, mint ahogy mostanában gyakorta tapasztaljuk, a civilizált érintkezési formák medrében is nehéz megtartani. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a politikában is rögtön észre lehet venni - kinek mennyi a sütnivalója. Aki most tollat vesz a kezébe, arra feltétlenül gondolnia kell, hogy mondanivalójából, érveiből, stílusából következtetni lehet politikai környezetére, annak gyakorlatára és színvonalára is.

Végezetül még valamit. A napokban úgy adódott, hogy két alkalommal is külföldi beszélgetőpartnerem volt. Mindkét esetben felvetődött a nálunk előállt "szakadás" kérdése. Ezzel kapcsolatban elmondtam nekik a véleményemet, azt, hogy szerintem a magyarság nem szakadt szét, csak néhány, mondjuk: több, politikai aspirációkkal feltöltött ember próbál különböző módon az egész itteni magyarság feje felett okoskodni! Egy kis jóindulattal azt is mondhattam volna, hogy politikai tapasztalatokat gyűjtünk, nagykorúsodunk. Végeredményben így is van, csak a többségnek az fáj, hogy olyan színjátéknak a statisztája, amelyiknek a szövegét hallja, de sokszor nem érti a lényegét és nem ismeri a rendező szándékait. Egyszer talán megtudjuk a színdarab igazi rendezőjének a nevét is.