- A Világszövetség egészen más megítélés alá esik a Magyarországon és az utódállamokban élő magyarok körében. Míg egy magyarországi embernek az államhoz, nemzethez tartozása evidencia, addig a Kárpát-medencében élő többi magyarnak a szövetség lehetőséget kínál arra, hogy ne állampolgári dimenzióban határozza meg hovatartozását. A kultúrnemzet fogalma kínál lehetőséget arra, hogy ezt az identitásélményt rögzítse. Erdélyben a magyar politikai paletta teljes egészében egyetért ebben, és támogatja a világszövetség működését.

- Ezek szerint a Magyarok Világszövetsége valamiféle spirituális Magyarország képviselője? 1986-os Az uniformis látogatása című kötetében Ön szellemi hazáról ír...

- Semmiképpen. A kisebbségben élő magyar irodalom ugyan más léthelyzetben működik, mások a kulturális hatások. Markánsan megkülönböztethető a felvidéki, a vajdasági vagy az erdélyi, romániai magyar irodalom de ez nem jelent elkülönülést. Állandó a kapcsolattartás, az átjárás e kultúrák között, de semmiképpen nem beszélhetünk többféle magyar irodalomról, nem az elkülönülés, hanem a komplementaritás a jellemző. Így lehet a magyar irodalom organikus egész. A Világszövetségnek abban is nagy szerepe van, hogy felöleli a magyar kultúra teljes szellemi horizontját, és nem engedhet meg magának semmiféle politikai vagy vallási megkülönböztetést. Ez az egyetemes magyar parlament, ötszázalékos bekerülési küszöb nélkül.

- Érezheti-e magát a romániai magyar alkotó "másképp magyarnak" mint Magyarországon dolgozó társa? - kérdeztük Kányádi Sándor költőt.

- Az, hogy más-más helyen élünk, különbözőséget és nem elkülönülést jelent. Minden kisebbségi irodalomnak megvannak a sajátosságai, meghatározó hogy művelője hol él. Egy Bécsben tartott előadásomban úgy határoztam meg a romániai magyar költészetet, mint a magyar költészet fájának romániai ágát. Közös a gyökér, a törzs, a gyümölcs íze viszont már a fekvéstől függ, a napfénytől. A Világszövetség léte elsősorban technikai hátteret nyújthat a világ magyarjainak, információs bázist, kulturális hátteret, hogy végre tudjuk, mennyien vagyunk és össze tudjunk fogni. Szabó Lőrinc írta Kis nép fia című versében: "Éppen olyan felnőtt vagyok, mint egy angol."

- A Magyarok Világszövetsége hogyan segíthet abban, hogy elviselhetővé tegye ezt a sorsot?

- Jelenleg az. Az 1989-es események óta rohamosan fogy a létszámunk, többet temetünk, mint ahányat keresztelünk. A visszakapott földdel a földműves nem tud mit kezdeni, mert a megművelés többe kerül, mint a termés. Nem hiába van tele a Moszkva tér erdélyi magyarokkal. Bevallom, idén azon izgultam, hogy be tudjuk-e tölteni a kolozsvári egyetem négyszáztizennyolc, magyar diákok számára fenntartott helyét.

- A Vajdaságban az 1944-es hideg hónapok óta, amikor megtizedelték az értelmiséget, mindvégig nyomás alatt volt az ott élő magyarság. A Tito-rendszer évei alatt ez a nyomás rejtett volt, majd a jelenlegi kurzus hatalomra kerülésével egyre nyíltabbá és durvábbá vált. Közösségünket irgalmatlanul megviselte az elmúlt évek háborúja, negyvenezren hagyták el szülőföldjüket, főleg az értelmiség és a vállalkozók. Ilyen körülmények között a nemzethalál víziója realitássá vált.

- Jó részük visszahúzódott a politikától, a közösségi élettől, és a színen maradt kisebbségnek kell mindent csinálnia. Nekem is négy-öt, igazából teljes embert kívánó funkcióm van. Azelőtt háromévenként megírtam egy könyvet, az elmúlt öt évben azonban gyakorlatilag semmit. Talán majd egyszer. Most - önző módon - azon kell munkálkodnunk, hogy legyen kinek írni. A magyarországi támogatás sajnálatos módon elapadt, így kulturális életünk kezd sorvadni.

- Elsősorban - az országos tanácsok megalakításával - erkölcsi támogatást kapunk, illetve a szervezet igyekszik tudatosítani a vajdasági magyarokban, hogy hol vannak az értékeink.

- Vajon az anyaország és a határon túli magyar értelmiség elzárva éli a maga tudományos életét, nem figyelve egymásra, nem segítve a másikat? - kérdeztem a szekcióülések szünetében Gazda József erdélyi néprajzkutatót, akinek a napokban jelent meg A falusi tudás könyve című munkája a Püski Kiadónál.

- Ami Erdélyben az elmúlt évtizedekben a népi szociográfiai kutatások területén történt - saját munkáimat is beleszámítva -, amatőr magánkezdeményezésnek tekinthető, hiszen kényszerűségből nem szakmabeliek végezték a kutatásokat. Mentőmunkákat végeztünk el a huszonnegyedik órában. A nyolcvanas évek végéig teljes egészében el voltunk szigetelve az anyaországi hatásoktól. A határok megnyitásakor, a kapcsolatok kiépülésekor azonnal kiderült, hogy segítségre szorulunk. Elsősorban anyagi segítségre. A Magyarok Világszövetségének azonban nem ezen a területen vannak feladatai. Szellemi, lelki felüdülést ad a határontúli magyar értelmiségieknek, tudatosíthatja, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen ausztráliai, svédországi, szlovákiai és vajdasági magyarokkal találkozhatunk és beszélgethetünk.

- Az elmúlt évtizedekben államközileg szabályozott, viszonylag működőképesen kialakított rendszerben folyt a magyar nyelvű könyvkiadás. Ennek a rendszernek természetesen megvoltak a maga egyoldalúságai és hibái. A rendszerváltoztatás kezdetén Magyarországon és Romániában is beköszöntött a privatizáció, és ennek következtében áttekinthetetlenné vált a könyvkiadás. Romániában lényegében az állami könyvkiadás összeomlott. Ma a magyar nyelvű könyvkiadás reménysége egyedül a privatizáció lehet, viszont ehhez az anyagiak hiányoznak. A Magyarok Világszövetsége abban lehet segítségünkre, hogy kapcsolatot teremt kiadók és vállalkozók között. A világszövetség mostani küldöttgyűlésének legfontosabb feladata az alapszabály módosítása volt. Ennek egyik lényeges eleme, hogy a Magyarok Világszövetsége föderatív szervezet kíván lenni a jövőben. Ez azt jelenti, hogy a tagszervezeteket nem felülről kell irányítani, hanem az autonóm módon működő tagszervezeteket segítjük, tevékenységüket összehangoljuk. A tagszervezeteknek csak akkor kell érzékelniük, hogy létezik a Magyarok Világszövetsége, amikor segítségre szorulnak, és nem akkor, amikor utasításokat kapnak. Eredményt is csak így lehet elérni, hiszen az elmúlt évtizedek, nem ok nélkül, kialakították azt a reflexet, hogy mindent el kell utasítani, ami felülről érkezik.

- A hivatalos államközi határok, ha nem szűntek is meg teljesen, de az elmúlt években mindenképpen átjárhatókká váltak. Ezzel a folyamattal párhuzamosan mintha nem omolnának le a szellemi, informális határok anyaország és a határon túli magyarok között. Mi lehet ennek az oka? - kérdeztem Fodó Sándort, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnökét.

- A határok sajnos még fizikailag sem olyan könnyen átjárhatók, mint amennyire szerettük volna. Sok sérelem éri a kisebbségi magyarokat, amikor az anyaországba szeretnének belépni. Van forintja, dollárja?- kérdezik a határon. Honnan lenne? - kérdezi teljes joggal a kárpátaljai magyar. Ennél természetesen nagyobb jelentőségű, hogy a szellemi határok még mindig erősen tartják magukat. Az elmúlt hetven év természetszerűleg eltávolította a határon túliakat az anyaországi kultúrától. Ezért van óriási jelentősége a Duna televíziónak. Ezért lenne óriási jelentősége a magyar nyelvű könyveknek, újságoknak, amelyeknek a terjesztése Kárpátalján nem megoldott. Ez elsősorban anyagi kérdés, aminek a rendezésére úgy tűnik, nem jut pénz. A kisebbségi magyarok nem jutnak nyomtatott magyar szóhoz, így erősödik a kialakult szellemi határ. A Magyarok Világszövetsége ezen nem tud segíteni, hiszen nincs kellő mennyiségű pénze. A világszövetség jelentőségét abban látom, hogy tudatosítja: tizenhatmillió magyar van a földön, a szerencsétlen módon meglévő szellemi határok ellenére is egybetartozunk, egy nemzetet alkotunk.

- A szekcióülés egyik fő témájaként a határon túli főiskolai és egyetemi képzés lehetőségeiről tárgyaltunk. A mai állapot az, hogy egyetlen határon túli területen sincs megoldva az anyanyelvű magyar értelmiségképzés. Félmegoldás, hogy magyarországi főiskolákon és egyetemeken szlovákiai, erdélyi magyar fiatalok tanulhatnak. Félmegoldás egyrészt azért, mert ez csupán ezerhatszáz fiatalnak ad lehetőséget, másrészt az ösztöndíjasok nagy része nem tér vissza szülőföldjére. Ezért arra kell törekedni, hogy helyben, a határon túli területeken oldjuk meg az anyanyelvi felsőoktatást. Köztes megoldásként már működik az erdélyi Bolyai Egyetem, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kihelyezett oktatása. Szlovákiában úgy próbáltunk megoldást találni, hogy városi egyetemeket - Királyhelmecen és Komáromban- hoztunk létre, amelyek azonban nem adhatnak államilag elismert diplomát. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemmel a királyhelmeci egyetem egyezményt kötött, ennek értelmében a végzősök Budapesten kapnak diplomát.