A múlt héten a JMMT intézőbizottsága felhívást tett közzé, az értelmiségiek Tótfaluban megkezdett párbeszédének folytatására. Hasznos kezdeményezéséről van szó, érdemes lenne odafigyelni. Igaz, a kezdet annak idején nem hozott különösebb eredményt, de a reményt nem szabad feladni.

Csak most látszik, hogy a vajdasági magyarság már annak idején is, milyen távol állt saját csúcsértelmiségétől. Miután a polgárháború kitört, az újvidéki kör s a hozzá vonzódó értelmiségiek elhallgattak, illetve a VMDK politikai ellenlábasává váltak, illúziónak minősítve az autonómiaköveteléseket, amelyekre a vajdasági magyarság óriási többsége rászavazott. Nyílt összeütközésre nem került sor, egészen a pénzügyi botrány kirobbanásáig, illetve a kívülről kezdeményezett és anyagilag támogatott VMSZ létrejöttéig. Ekkor felállt a csírájában már meglevő két másik politikai csoportosulás is.

A VMDK disszidensek a VMSZ-ben folytatják tovább politikai tevékenységüket, s lényegében felsorakoztak az ismert reformos elképzelések vonalán. (Hódi Sándor, aki a VMDK autonómiaelképzelésének egyik fő megalkotója volt, szintén közéjük keveredett. Bizonyára úgy gondolta, hogy itt, társakra lelve folytathatja pénzügyi szélhámosságait.)

Major Nándor és az újvidéki csúcsértelmiség, a Magyar Szó köré csoportosulva, most már nyíltan fellép a VMDK ellen, de ha alkalom adódik rá, szívesen ostorozza VMSZ baklövéseit is. Abban reménykedik, hogy előbb-utóbb maga marad a politikai porondon, s akkor a szerb hatalomtól visszakapja elvesztett pozícióit.

Mivel magyarázható, hogy már korábban nem került sor a VMDK és a vele szemben álló politikai csoportosulások közötti nyílt, politikai konfrontácíóra? A válasz viszonylag egyszerű. Egyrészt a VMDK helytállása a polgárháború legsúlyosabb időszakában esélytelenné tette más politikai opciók színrelépését, másrészt, s ez csak az utóbbi időben vált nyilvánvalóvá, a magyarországi pénzügyi támogatások, bizonyára nem véletlenül, rendre a restaurációs ellenzék, valamint a reformos érdekeltségeknek jutottak. A VMDK kapta meg a politikai támogatást, politikai ellenfelei pedig a pénzt.

Most új helyzet állt elő. A volt Jugoszlávia területén zajló békefolyamatok reális közelségbe hozták az autonómiát. Nagy kérdés, hogy ebben az egész vajdasági magyarságot érintő kulcsfontosságú kérdésben a szocializmusban eltorzult magyar értelmiségi alkat meghalahatja-e önmagát, s élére tud-e állni a kisebbségi törekvéseknek. Méghozzá úgy, hogy önmagát újraalakítva, maga is részesévé váljon a Kárpát-medencében élő magyarság szellemi integrációját célzó folyamatoknak.

A vajdasági magyarság történelmi távlatait szem előtt tartva, egyetlen igazán fontos témája lehet egy új Tótfalusi tálálkozónak: mit kell tennünk közösen azért, hogy autonómiaesélyeink megnövekedjenek, s ha ezt a történelmi körülmények alakulása lehetővé teszi, meg is valósuljanak. Vagy még általánosabban fogalmazva, hogyan közelíthetünk Európához úgy, hogy egyben hozzájáruljunk a Kárpát-medencében élő magyarság szellemi integrácójához, a trianoni trauma meghaladásához is.