A vajdasági magyarságnak különösen nehéz helyzetben kell választ adnia: képes-e közösségként, különálló népcsoportként megmaradni és úgy a polgárosodás útjára lépni, hogy közben gazdaságilag is vonzóvá tegye azt a területet amelyet főleg a szerbekkel együtt benépesít.

Már a kezdő pozíciója sem volt írígylésre méltó. Az önigazgatású szocializmus több szempontból is bénítólag hatott. Az önálló, vertikális szerveződés politikai tabuja, másfelől pedig a rendszerben érvényesülő atomizálódási tendenciák, meg az ezek alapjában működő kemény, a legnagyobb nemzet érdekeinek megfelelő pártirányítás, nemcsak a közösségi védelmi mechanizmusokat bénította meg, hanem a vajdasági magyarságot több szinten zajló asszimilációs folyamatba kényszerítte bele. A jugoszlávság eszméjének intézményesen és politikailag is támogatott térhódítása következtében a szakmai és politikai érvényesülésre törekvő magyarok nemcsak nyelvüktől távolodtak el, hanem nemzeti közösségüktől is. Ilyen körülmények között egyszerűen nem volt kifizetődő dolog öntudatos, közösségben gondolkodó magyarnak maradni.Tekintettel a viszonylagos anyagi jólétre, s a csak bizonyos területekre vonatkoztatott nagyobb politikai szabadságjogokra, Magyarország nem jelentett olyan vonzerőt a vajdasági magyarok számára aminek eredményeként érdemesnek tartották volna vállalni a küzdelmet identitásuk megőrzéséért, a közösségként történő megnyilvánulásuk lehetőségéért.

Éppen ezért a magyarok száma Vajdaságban évtizedről évtizedre csökkent. Az 1991. évi népszámlálás adataiból kiderül, hogy ekkor 13 százalékkal kevesebb vajdasági polgár vallotta magát magyarnak mint tíz évvel korábban. Az eszmélést, a nemzeti öntudatra alapuló reakciókat, maga a rendszer, a beleépült magyar vezetők csoportja akadályozta, tette veszélyessé. Magyar nacionalizmus miatt viszonylag sokkal többen kerültek börtönbe, vagy néztek elébe meghurcoltatásnak mint más nacionalizmusok miatt.

Jugoszlávia szétesése, illetve a szerb nemzeteszme véres polgárháborúba torkolló megerősödése, s az ezzel járó politikai megpróbáltatások teljes egészében készületlenül érték a vajdasági magyarságot. Egyrészt a Vajdaság autonómiájának megszűnése úgy, hogy atomizált helyzetében politikailag kiszolgáltatottá tette a vajdasági magyarságot, másrészt a már meglevő jogainak megnyirbálása távlatait beszűkítette, már-már életerejét is megtörte.

Vessünk egy pillantást erre a két évre! A vajdasági magyarság legszélesebb rétegei zavarodottan, romló életkörülményeik miatt egyre elégedetlenebbül, eszmei és politikai kétségek között keresték a politikai támpontot. Csakhogy ilyen nem volt. A reálértelmiség zsigereiben már megérezte a veszélyt, de nagy része még úgy gondolta, nincs minden veszve. Hiszen közismert tény, hogy a magyarok jó szakemberek, kevés kivétellel jól megállják a helyüket, ha egyszer szaktudásuknak megfelelő beosztást kaptak.Tudták, hogy viszonylag nehezebben kaptak jó, esetenként vezető munkahelyet, s ha már szert tettek egy jobban fizetett állásra, akkor igyekeztek azt megbecsülni. Még azon az áron is, hogy nemzeti öntudatukat amennyiben ez megvolt, tudatosan háttérbe szorították, vagy legalábbis zászlóként nem lobogtatták. Az egyre nagyobb politikai kakafóniából igyekeztek kiszűrni azt, ami számukra, egyéni érdekeik szempontjából a legkedvezőbb volt. Elsősorban is a lehetőséget, hogy egyáltalán ne foglalkozzanak politikával. Mások, s ezek is voltak szép számmal, egyéni és társadalmi szempontból is azt a poltikai irányvételt vélték a leghelyesebbnek, amely különösen kezdetben, még nem bizonyult légvárnak. Az Ante Marković volt jugoszláv miniszterelnök nevével jelzett politikai irányzat síkraszállt ugyan a Vajdaság korábbi autonóm státusáért, meg a gazdasági rendszerváltásért is, csak kisebbségi kérdésben nem hozott újat. A szerb szavazók voksainak reményében a vajdasági magyarság és a többi kisebbség nyílt és megoldatlan kérdését egyszerűen mellőzte.

A humán értelmiség volt és van is legnehezebb helyzetben. Állandó politikai nyomás alatt, szinte napi politikai megnyilvánulásra kényszerülve állta a sarat. Ők nem tehetnek róla, hogy a körükből kikerült korábbi politikai vezető csoport ahelyett, hogy élre állva kiállt volna a közös ügyért, újabbnál újabb kiegyezésekre keres alkalmat. A politikai szerepvállalásig ebben az időszakban még nem jutott el, de a vészjelzések leadása a kisebbségi jogok ügyében gyakorlatilag mind a humán értelmiség széles rétegeinek javára írható.

A magyar politikusoknak az a csoportja amely a múlt rendszerbe beépülve kiszolgálta és levezényelte az asszimilációs folyamatokat, most elcsöndesedett. Kivárt. Várta, vagy azt, hogy MiloŠević nacionalista rezsimje megbukik, s elkövetkezik a várva várt visszarendeződés, vagy pedig azt, hogy az új hatalomtartókkal is sikerül majd kiegyeznie. Ezzel a magatartásukkal a vajdasági magyarságot újra cserben hagyták. Vélhetőleg utoljára, jóllehet az utóbbi időben néhányukat a szerb hatalom újra posztokra állított.

Az l988-as nagyszerb előretörést követő eszmei zürzavarban, közvetlenül a vajdasági kommunista vezetőség bukása után megjelentek az első nyilvános bírálatok, elemzések. Az öneszmélés folyamatainak eredményeként, újra megjelent a vertikális szerveződés eszméje. Miközben a hatalmát vesztett magyar vezetőgárda bénultan várakozott, a pozicionált értelmiség, a volt hatalmi struktúra másod és harmadvonala lázasan kereste a számára leginkább megfelelő megoldást. Megbabonázva ragaszkodott a jugoszlávság eszméjéhez, s veszélyt szimatolva, a régi politikai tapasztalatokban bízva, elhatárolta magát a vertikális szerveződés eszméjétől, s a kommunista gettóelméletet állította vele szembe.

Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között a VMDK megjelenése, s az általa hangoztatott kisebbségi politikai szubjektivitás, a politikai partnerség eszméje, a vajdasági magyarság politikai közösségként való felfogása, mekkora megrőkönyödést keltett! Azok az értelmiségiek, akik maguk is hordozói voltak az l968-as forradalmi eszméknek, vagy legalább is a reform-követeléseknek, most miután már átélték a 68-at követő politikai jégkorszakot, s konszolidálódtak, sőt maguk is beépültek a hatalom második, harmadik vonalába, most riadtan hárították el maguktól a kisebbségi magyarság önszerveződésében való részvételt. Részben, mert a korábbi jól bevésődött tapasztalataik alapján a visszarendeződéssel járó következményektől féltek, másrészt, mert számukra idegen, szinte elrettentő volt a saját nemzeti közegben való megmérettetés, ami elejétől fogva szükségszerű velejárója annak a politizálási módnak amelyet a VMDK kezdeményezett. A VMDK politikai felfutása minden bizonnyal több tényezővel magyarázható. Közülük kettő különösen fontos. Az első a politikai védelemre és az érdekképviseletre való igény, ami a meglevő eszmei zürzavarban, az egyre növekvő nemzeti és háborús fenyegetettség körülményei között elelmi erővel tört fel a vajdasági magyarságban. A másik a VMDK által vállalt nemzeti demokrata, alapjában véve polgári értékrend. Azzal, hogy a VMDK vállalta a strukturájában megnyilvánuló eszmei sokszínűséget, s a polgári demokrácia legszigorúbb mércéit, mondjuk a titkos szavazást, beépítette a döntéshozatali rendszerébe, a vajdasági magyarság előtt politikai tekintélyt szerzett magának. A tolerancia, az egyenjogúságért való küzdelem, a következetesség, a felelőségvállalásra való készség, a személyi politikai kockázat vállalása, az együttműködésre s a kezdeményezésre való hajlam mind mind olyan politikai, etikai és erkölcsi kategóriák, amelyek pillérként tartják a polgári társadalmakat. Ezek az értékek, az autonómia-törekvésekkel együtt, az őshonos vajdasági magyarság közösségként és polgári életrendben történő megmaradását és ittmaradását szolgálják.

A VMDK politikai érdekszervezetként több irányban tevékenykedett. A polgárháborús körülmények, a súlyos háborús propaganda, az erőszakos mozgósítások és a magyartöbbségű községek etnikai összetételének a menekültek betelepítésével történő megváltoztatása, a második világháború óta a legsúlyosabb egzisztenciális veszélyeket hozták a vajdasági magyarságra. Helyt állni és ellenállni: ez volt a VMDK feladata. A VMDK Elnöksége és Tanácsa, leginkább kibővített összetételben, hétről-hétre megvitatta a politikai fejleményeket, s értékeléseiről leginkább közlemények, vagy levelek formájában tájékoztatta a közvéleményt.

A közlemények között több történelmi értékű dokumentumot is találunk. Igy, a VMDK kimondta, hogy a vajdasági magyarság ellen 1944. végén és 1945. elején elkövetett atrocitások történelmi értékelését el kell végezni. Nagy felhördülést keltett a VMDK állásfoglalás, miszerint a vajdasági magyarság nem kíván beavatkozni a délszláv népek történelmi vitájába, s később a kirobbant konfliktusba sem. Sőt, a körülmények szorításában, elsőnek a térségben, a VMDK kimondta, hogy ellenzi a háborút, mert a Párizsi konvenció értelmében nincs olyan vitás kérdés Európában, amelyet csak háborúval lehet megoldani. Ez az állásfoglalás azért jelentős, mert rá épült a VMDK felhívása a vajdasági magyarokhoz, hogy ne tegyenek eleget a katonai behívóknak és az erőszakos mozgósításnak. Ezt majd csak az adatok teljes feltárása után lehet bizonyosssággal megállapítani, de már most is valószínűnek látszik: a VMDK politikai magatartásával megakadályozta, hogy a magyar tömegeket elhurcolják ebbe az értelmetlen háborúba.

Ugyanúgy, VMDK állásfoglalás nyomán szerzett a világ és az illetékes nemzetközi szervezetek tudomást a menekültek betelepítésére irányuló szerb kormányakcióról, amelyet azután közös erővel sikerült elhárítani. A VMDK Elnöksége és Tanácsa többször is felhívta a nemzetközi szervek figyelmét a tényre, hogy a vajdasági magyarság nincs felfegyverkezve, s így nem ismétlődhetik meg a horvátországi, vagy a boszniai provokációs forgatókönyv. Ha itt erőszakra kerül sor akkor az csak egyoldalú atrocitás lehet.

Elmondható, hogy a körülmények folytán a VMDK Elnöksége és Tanácsa leginkább kibővített összetételben ebben az időszakban a vajdasági magyarság politikai központjává vált, s meghatározója volt a politikai történéseknek. De, ezt a szerepet csakis azért tudták betöteni, mert megkapták a szükséges támogatást elsősorban a VMDK körzeti szervezeteitől, nemkülönben a vajdasági magyarság egészétől is.

A VMDK körzeti szervezetei, elsősorban Szabadkán, Kanizsán, Zentán, Adán, Becsén, Temerinben és újvidéken, de másutt is, szervezték, mozgatták a magyarokat és olyan háború-ellenes megmozdulásokat kezdeményeztek és hajtottak végre amilyenekre a vajdasági magyarság történetében még nem volt példa. Nemcsak a VMDK legitimitását bizonyították ezek a megmozdulások, hanem a tényt is, hogy a VMDK-nak valóban sikerült feltárni, kifejezni és képviselni a vajdasági magyarság alapvető érdekeit.

Szorongatott helyzetében a VMDK és a vajdasági magyarság, viszonylag gyorsan megtalálta a módját, hogyan jelenítheti meg érdekeit a nemzetközi színtéren is. Ebben a küzdelmében minden pillanatban bizonyossággal számíthatott a magyar diplomácia megértésére, segítségére, s ami még fontosabb, együttműködésére és támogató magatartására. Ezzel a gyakorlatban is bebizonyosodott: a Kárpát-medencében élő magyarság akar és tud együtt küzdeni a demokratikus, közös céjaiért.

A történelmi körülmények úgy hozták, a VMDK-nak a polgárháború közepette, kemény háborús prpaganda és politikai üldöztetés nyomása alatt kellett dokumentumba foglalni automómia-törekvéseit. A Magyar Autonómia címen közreadott VMDK-koncepció, mint a jelentős dokumentumok általában, több szempontból is értékelhető. Két éve, amióta létrejött ez a dokumentum, a politika néhány fontos területén érezteti hatását. Hármat ezek közül külön is érdemes szemügyre venni.

A VMDK autonómia-koncepciója mint politikai dokumentum elsősorban a vajdasági magyarság szempontjából fontos megnyilvánulás. Bizonyítja, hogy ez az őshonos népcsoport, a több mint hét évtizedes kisebbségi létben bekövetkezett leépülés ellenére, amennyiben erre történelmi esély kínálkozik, képes az önszerveződésre. Létrehozta alulról építkező, hatékony, demokratikus, poltizálásra alkalmas érdekszervezetét, s a demokrácia játékszabályainak megfelelően megalkotta legitím politikai jövőképét, a nemzeti identitásának megőrzéséhez, jogi keretként szükséges autonómia-koncepciót. Ha hozzátesszük, hogy a magyar szavazók ezt a koncepciót óriási többségükben a képviselőházi választások során már kétszer is legitimizálták, akkor megállapítható: ez a dokumentum a vajdasági magyarság kisebségként megélt történelmében fordulópontot jelent. Új szakasz kezdetét, melyben önálló politikai tényezőként léphet be a politikai színtérre, s amelyben a kedvező történelmi széljárásnak is köszönhetőleg, az elkövetkező évszázadra is biztosíthatja magának a megmaradást.

Az egyetemes magyarság szempontjából is fontos ez a politikai dokumentum. A kisebbségben élő magyarok nyílt és megoldatlan helyzete miatt ugyanis a Kárpát-medence magyarságának az ügye annak ellenére, hogy a nemzetrészek közül egy sem veti fel a határok kérdését, demokratikus kibontakozásra váró problémaként jelentkezik. Mivel a vajdasági magyarság autonómia-követelései pontosan megfogalmazott dokumentum formájában jelentkeznek a nemzetközi politikai színtéren, a Vajdaságban megvalósítható demokratikus megoldás példaértékű lehet. Ebben a politikai konstellációban a magyar nemzetrészek legitím politikai tényezőinek összefogása, együttműködése szükségszerűségként jelenik meg. A VMDK-modell politikai jellege minimumra csökkenti a magyar államra haruló kockázatot, ugyanakkor a kezdeményező szerepből kifolyólag maximálisra növelhető az egyetemes magyarság szempontjából kedvező kisebbségvédelmi modellek nemzetközi elfogadtatásának esélye.

A VMDK autonómia-koncepciója nemzetközi szempontból azért fontos, mert szervesen illeszkedik bele abba a nemzetközi törekvésbe, miszerint a volt szocialista államokban piacgazdálkodó társadalmakat kell létrehozni. Ezek hatékony működésének feltétele a demokratikus politikai rendszer. Demokratikus politikai rendszer pedig nem jöhet létre anélkül, hogy demokratikus megoldást találnának a kisebbségek nyílt és megoldatlan kérdésére. Több jel is utal arra, a kisebbségi kérdésnek a határkérdés felvetése nélküli, autonómia útján történő megoldása megoldását biztonsági okok is igazolják.

Különös jelentősége van a ténynek, hogy a VMDK autonómia-koncepcióját sikerült négy nyelvre lefordítani, s gyakorlatilag minden fontos politikai centrumba eljuttatni. Ugyanúgy, fontos szerep jutott a többi kinyomtatott VMDK dokumnetumnak is.

A Hírmondó nélkülözhetetlen eszköze volt és maradt a VMDK politikai küzdelmeinek. A szervezet közlönye pont tartalma miatt nagy visszatartó erővel rendelkezik. Talán ez a csak rendszertelenül megjelenő kiadvány a legjobb bizonyítéka a VMDK politika töretlen irányvonalának.

Három év alatt négyszer vett részt a választásokon a VMDK és ennyiszer kapta meg a vajdasági magyarság szavazatainak a több mint nyolcvan százalékát. Amióta Kanizsán megszületett a VMDK autonómia-koncepciója, háromszor már, a VMDK választási kampányát mindig erre alapozza. Egyrészt, mert ezzel a szavazás útján politikai legitimitást ad ennek a fontos dokumentumnak, amit nemzetközi politikai színtéren is elfogadnak, másrészt mert az autonómia-koncepció az aminek alapján a magyarok különbséget tudnak tenni a VMDK és a többi magát demokratikusnak nevező szerb párt között.

Tekintettel arra, hogy a szerb parlamenti pártok közül egyik sem kíván autonómiát adni a vajdasági magyaroknak, a VMDK-nak a képviseleti testületekben az ellenzék is ellenzéke. Mivel a VMDK a pillanatnyi helyzettől függetlenül, a nemzetközi körülmények kedvező alakulásától várja, hogy a szerb parlamenti pártok véleménye saját érdekeik függvényében megváltozik, parlamenti tevékenységében mindig azt a politikai javaslatokat támogatja, amelyek demokratikusak, s az igazi rendszerváltás irányába mozdítják el a dolgokat.

A helyhatósági választásokon hét vajdasági községben alakult ki VMDK-ás önkormányzat van (Vajdaságban összesen 46 olyan község van ami a klasszikus értelemben járás, hiszen több településből áll össze). Tekintettel arra, hogy a központi irányítás rendszere az önkormányzatok számára szinte semmi illetékességet nem hagy, az önkormányzati döntéshozatalnak voltaképpen nincs nagy tétje. Ettől függetlenül a VMDK ezeket az önkormányzatokat, de a Bánságban létrejövő esetleges csókai önkormányzatot is a leendő Magyar Autonómia alapjának tekinti. Éppen ezért nagyon fontos, hogyan alakul a vajdasági magyarság közéleti tevékenysége pont itt a leendő területi autonómia intézményeiben. Két olyan nehézség máris jelentkezik, amelyekkel a jövőben is meg kell küzdeni. Az egyik az egypárti szindróma ott, ahol nagy többségben vannak a magyar tanácsnokok (Kanizsa, Zenta, Ada). Itt megoldásként csakis valamiféle helyi pluralizmus kialakítása látszik távlati megoldásnak. A másik a túlzott politikai engedékenység azokban a községekben ahol a magyarság aránya 6o százalék körül mozog. Itt legikább a korábban kialakult helyi körülmények miatt, sokszor csak nehezen, vagy még úgy sem sikerül évényesíteni a VMDK politikáját.Mindez azonban nem jelent legyőzhetetlen akadályt: máris jelentkeznek azok a politizáló fiatalok akik könnyen beleszoknak majd az új demokratikus játékszabályok alkalmazásába.

Különösen fontos, s ez a magyarok számára a gyakorlatban is megmutatkozott: ebben a helyzetben az autonómia, a közösség megőrzése és kialakítása, valamint a polgári értékrenden alapuló társadalmi szerkezet egyaránt fontos feladat, mert a megmaradást szolgálja. Szerencsés körülménynek mondható, hogy a szerb nemzeti érdeknek szintén megfelel a magyar népcsoport ilyenirányú törekvése. Elvben ugyanis az északi vegyeslakosságú országrész a Vajdaság a működő tőkének egyik legelső állomása lahet. Persze ez csak távlat, amelyet politikai érvként már most be lehet vetni a vajdasági magyarság ittmaradásáért folyó küzdelemben.