1. A magyarországi kormányváltás idején a vajdasági magyarság súlyos helyzetben volt. A volt kormányzat néhány erős embere és a VMDK alelnöke, az általuk létrehozott, valamint a már meglevő alapítványok segítségével a vajdasági magyarságot akkor fosztotta meg a nyugati magyarság, valamint a magyar állam anyagi támogatásának túlnyomó részétől, amikor annak a súlyos polgárháborús helyzet miatt a legnagyobb szüksége lett volna a segítségre. Az elmaradt támogatás nagyban hozzájárult, hogy annyi magyar vett vándorbotot a kezébe.

Amikor a VMDK nyilvánosan is követelni kezdte az elszámoltatást, az érintettek ellentámadásba mentek át. A HTMH illetékeseinek hathatós támogatásával, a begyűjtött pénz visszatartása, illetve megtartása érdekében, a politika területére igyekeztek áthelyezni a botrány súlypontját. Ebben a törekvésükben a restaurációs ellenzék (az egypártrendszer magyar nomenklatúrájáról van szó, amely a nagy visszatérés ábrándját dédelgeti) politikai befolyása alatt álló vajdasági magyar sajtó, valamint a hasonló beállítottságú "menekült" újságírók Magyarországon kéretlenül is segítették őket.

Így egyszerre kerekedett ki a pénzügyi és a politikai botrány. A VMDK tisztújító közgyűlésén nyílt összeütközésre került sor, melyben a titkos szavazás során alulmaradt mind a VMDK alelnöke, aki az általa a vajdasági magyarság számára begyűjtött pénzzel nem tudott elszámolni, mind pedig a botrány kitörése után lábrakapott belső, reformos ellenzék, amely a VMDK-ban betöltött tisztségeket és a képviselői kapcsolatokat saját gazdagodására használta fel, s most úgy gondolta, hogy az összecsapásban a könnyebb üzletvitel érdekében a VMDK autonómiatörekvéseit is semlegesíteni lehet.

2. A tisztújító közgyűlést követően a vesztesek gyorsan felfogták, hogy nem tudják politikai eszközökkel leállítani az elszámoltatásra irányuló VMDK követeléseket, s az autonómiatörekvéseknek a VMDK továbbra is szószólója marad. Tenni azonban nem mertek semmit, hisz tudták, hogy a VMDK ellenében nincs politikai esélyük.

Miután a restaurációs ellenzék képviselőivel folytatott tárgyalásaik nem hoztak eredményt, a VMDK disszidensei maguk hozták létre a VMSZ-t.

3. Az új kormány programjába foglalt kitétel az autonómiatörekvések támogatásáról a VMDK-ban nagy reményeket ébresztett. Ezzel magyarázható, hogy a HTMH új irányítóitól a VMDK szóban és írásban a következőket kérte:

- Dolgozzák ki a költségvetésből származó anyagi támogatások elosztásának átvilágítható rendszerét, s biztosítsanak a támogatásoknak kettős funkciót: egyrészt, hogy hozzájáruljanak a megfelelő tevékenységek fenntartásához, másrészt, hogy serkentsék a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseit.

- Járuljanak hozzá egy olyan komplex gazdasági program kidolgozásához, melyben külön intézkedések nyitnak majd lehetőséget az új munkahelyek megnyitására Vajdaság magyarlakta vidékein,

4. A VMDK Elnöksége megállapítja, hogy a HTMH a kért segítséget nem adta meg. Napi tevékenységében pedig gyakorlatilag intézményesítette azt a hátrányos megkülönböztetést, amelyet a VMDK-nak a múltban el kellett szenvednie. Tekintettel arra, hogy a VMDK ez idő szerint egyetlen politikai hordozója a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseinek, ki kell mondani: a HTMH tevékenysége nem járul hozzá a kormányprogramnak a kisebbségi autonómiatörekvések támogatására vonatkozó vállalása érvényesítéséhez.

5. A VMDK, a vajdasági magyarság érdekében, vállalva az ezzel járó politikai felelősséget, a vitatkozva való együtthaladás elvét követve, továbbra is síkraszáll a helyzet rendezéséért. Hajlandó a vitás kérdések tisztázására, de felhívja a figyelmet arra, hogy a késedelem máris súlyos politikai károkat okozott.