LOBODA GÁBOR, GOMBOS. - Úgy tűnik, az Isten Hajnal Árpád képében ostorozza Gomboson a "radikálisokat". A buzgólkodó firkászpajtás fogadatlan prókátorként szajkóz, évek óta forog ugyanabban a körben, mint a saját farkába harapó kígyó. Szerinte mindenképpen, aki másképpen gondolkodik, másképpen lát, nem egyéb, mint a sátán fajzata. Magyarán "radikális". A szóban forgó újságíró kiutazáskor általában beül "a Borozó Borinál" törzshelyre, és rendületlenül alkot. Szokásához híven ott találkozik a témával. Markában görcsösen szorongatja a szerb nyelvű zombori újságot, és ülteti át magyarra a közleményeket. De rosszul fordít, nem tudja például, hogy a "zbor" nem közgyűlést jelent, interjúalanyával ezt beveteti, aki szerényen fejtegetőzik ezzel kapcsolatban.

Komolyra fordítva a szót, közölnöm kell, hogy az a bizonyos ülés nem a rádikálisok gyülekezete volt, így alig volt jelen belőlük kettő vagy három, hanem az Elégedetlen Polgárok Gyűlése, amelyen megjelent a Szerb Köztársaság Képviselőházának három képviselője. Egyikük dr. Stanko Studen volt (aki egyébként a tudományok doktora, és nem Š betűvel írja a nevét).

Az egybegyűltek Gombos gondjairól beszéltek. A helyi közösséggel kapcsolatban például elhangzott, hogy a helyi járulék teljes összegét a szakszolgálat fizetésére fordítják, az elmúlt két gazdasági évben semmilyen építkezés nem folyt, pedig a polgárok utak, járdák, villanyvilágítás, az öregállomási vízvezeték stb. céljára szavazták meg a pénzt. A járulékot csak a munkásoktól és a nyugdíjasoktól vonják le, a földművesek nem fizetik a rájuk eső, egyébként kevéske összeget.

Tavaly nyáron gyakran ivóvíz nélkül maradt a falu, miközben ciszternaszámra hordták a vizet a zombori Dušan Staničkov vállalatnak, a gombosi gabonatárolónál készülő bekötőút építéséhez, a Duna mellél

A legnagyobb aszály idején a helyi vezetés megvonta a vízszolgáltatást a vasútállomás lakóitól és dolgozóitól, valamint a strandfürdő körül élőktől. Csak rendőrségi beavatkozást követően, mintegy két hónap után juthattak ismét ivóvízhez a zömmel szerb ajkú gombosiak.

H. Á. nem írta meg, s nyilván nem is fogja, hogy az egyik vezető saját lányát vette föl a szülési szabadságra vonuló titkár helyébe.

Szóba került az iskolaügy is. A gyerekek tudása mind gyatrább. Sorban hazakerülnek a középiskolákból. A József Attila Általános Iskolában két tanári szoba van, egyik a szerbeké, a másik a magyar tanerőnek szolgál! A magyar pedagógusok egy része rokona az igazgatónak. Zömük megfelelő képzettség nélküli. Épp emiatt a munkahelyekre minden évben pályázatot kell kiírni, amit, igen ravaszul, a belgrádi Politika lapban jelentetnek meg, ott a jó Isten sem bukkan rá. Hisz a munka nélküli vajdasági magyar pedagósainknak aligha jut arra, hogy fővárosi szerb lapokat olvassanak, böngésszenek.

A nép tudja, a mostani aktivisták között vannak apa- és apósmolesztálók, meg olyanok, akik részegen ülnek be a nagybolt kirakatába, több évet börtönben töltöttek, meg olyanok, akik a közösség pénzét zsebükben hordják, meg olyanok, akik Szabadkán kézigránátot robbantanak (és két rendőrt: egy magyart és egy szerbet megnyomorítottak), aztán vannak zászlószentelők, szélsőséges eszmék hirdetői...

Majd akkor, ha nem csak a rokonság ül be népgyűlésre, nem topolyai jövevények, sem pedig az alelnök alig 14 éves lánya és hozzá hasonlók emelik kezüket szavazáshoz.