Dobbantott nagyot az "önigazgatású szocializmus", mint ama harkányi ördög, minek nyomában bűzös kénes víz tört fel a mélyből. Ilyenféle volt 88--89-ben az a törekvés, amellyel a reális szocialista hatalom a gazdasági-társadalmi rendszert megreformálni kívánta. A nevezett "reformerők" őszintén változtatásokra gondolhattak. Az ország lakossága vette is a lapot. Nem fedezhette fel azt a hátsó gondolatot, amely az "emberarcú szocializmust" óhajtotta átmenteni.

Egészségügyünk romlása itt és ekkor kezdődött. A köztársaság gazdasága és társadalmi fejlődése nemcsak megtorpant, de a csőd felé száguldott. Megfékezhetetlenül. Belső gazdasági, szociális, nemzeti konfrontációk, konfliktusok feszítették, ropogtatták a rendszer eresztékeit. Kilencven végére -- tetszett, nem tetszett -- létrejött a többpárti "pluralizálódás". Igazi rendszerváltásra nem kerülhetett és nem is került sor. Az elkövetkező választások, a többpártiak, így vagy úgy, szóhoz juttatták a meglévő és újonnan megformálódott ellenzéket. A Szerb Szocialista Párt önbizalma nem ingott meg. Öröklött vagyonnal, gazdasági, szellemi infrastruktúrával rendelkezett. 1990-ben a Szerb Szocialista Köztársaság küldöttrendszerben működő képviselőháza januárban új egészségvédelmi törtvényt, gyermekvédelmi törvényt, család- és szociális védelmi törtvényt, szociálpolitikai programot alkotott. Természetesen, annak a gazdasági reformprogramnak a keretében, amely hivatva lett volna a meglévő hatalom átmentésére. Hogy ez sikerült is, nem csupán a szocialisták eredménye. Eredményesen hozzájárultak a nagyszerb nacionalizmustól duzzadó keblű ellenzéki, de igen formátlan pártok is.

Erre az időre a joghurtforradalomnak nevezett össz-szerb népi megmozdulások megtették a magukét. A végletekig menő köztársasági központosítás is megtette a magáét. A Szerb Szocialista Köztársaság Alkotmányára vonatkozó XXXIII. módosítás hatálytalanította a két autonóm tartomány (Vajdaság és Koszovó) egészségvédelmi törvényeit. Az új törvényt az egész Szerbia területén alkalmazták az ebből adódó átszervezésekkel. A pénzügyi eszközöket összevonták, s ez alkalmat adott a különféle átömlesztésekre.

Az eléggé kapkodva megalkotot és 1990-ben hatályba léptetett egészségvédelmi törvény az egészségügy csődjének igazi kifejezője. Az anyagi, dologi, pénzügyi alapjai kimerültek. Az egészségügyi biztosítás intézményrendszere nem rendelkezett működőképes tőkével. Az egészségügyi biztosítás címén befizetett hozzájárulást kezelte, osztotta az egészségügyben tevékenykedők több-kevesebb megelégedésére. A csődeljárást a rendszer újabb és újabb törvény megalkotásával helyettesítette. Csak közvetett bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a hatalomban tudatosodott a csőd, de ezt elismerni képtelen.

A nyolcvanas évek második felében a gazdasági mozgások lejtőn lefelé guruló irányzatot mutatnak. A kül- és belföldi addósságok tömege fojtogatta a rendszert. A gazdaság felhalmozó és újratermelő képességének rohamos csökkenése, a gazdálkodás alacsony gazdaságossága és kifizetődősége, az alacsony színvonalú termelékenység, a munkanélküliség, az életszínvonal sorvadása, ezeknek következményeként jelentkező szociális feszültség roppant nyomása készteti a rendszert gazdasági-társadalmi reformok néven ismert szépítgető eljárásokra. Megkockáztatni a rendszerváltást ez időben még lehetetlennek tűnik.

Az egészségügy mind kilátástalanabb helyzetbe kerül. A '91-ben konstituált -- most már többpárti -- Szerb Népképviselő-ház szinte az első naptól kezdve foglalkozik az ország egészségügyével. A kényszerítő körülmények egész sora oda vezet, hogy újabb törvények születnek.

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 757. (1992. V. 30.) és 820. (1993. IV. 26.) Rezolúciója, azaz a büntető intézkedések az "egészségvédelem feltételeinek biztosítását megrontották", "veszélybe került a lakosság egészségének megóvása". Az intézkedések kompromittálják a lakosság (nemzet) biológiai képességét, munkaképességét és egészségét. A nagy nemzeti felbuzdulás itt is hályogot vont a szemekre. Elfeledték hozzátenni azt, hog a Világszervezet határozatai csupán a kegyelemdöfést jelentették az egészségügyre. Következésképpen be kellett szűkíteni az egészségbiztosításból eredő jogokat. A restrikciós intézkedések, ha némileg enyhültek is az utóbbi hónapokban, nem szűntek, nem szűnhettek meg. A sebesültek és menekültek egészségügyi ellátása -- egyebek között -- a mai napig sem szünetel. Érthető.

Az egészségügy az orvostudomány eredményeinek megvalósítására, a betegségek megelőzésére és gyógyítására szolgáló, állami, társadalmi és polgári intézmények, intézkedések és tevékenységek rendszere.

Alig négy hónap múlik el. A Szerb Képviselő-ház 1992. július 21-én határozatban rögzíti a köztársaság területén az egészségügyi intézmények hálózatának tervét.

Mind ez egy bársonyos államosítást jelent, a teljes állami-hatalmi beavatkozást, az alapítói jogokat a kormány akkor és ott sajátíthatja ki, ahol kedve telik. De még mindig bíznak abban, hogy fedezni tudják az intézmények fenntartását és működtetését. Annál inkább, mivel a beruházást, a beruházás jellegű karbantartást az alapítókra ruházzák, leginkább a községekre.

Az egészségügyi intézmények személyi állományával behatóbban nem foglalkozhatunk. Mozgásáról nincsenek megbízható adatok. A "hamu alatt parázsló" nemzeti feszültségek, sorozások, életszínvonaluk rohamos csökkenése készteti a vajdasági magyar egészségügyi dolgozók nagyszámú elvándorlását határon túlra. Sok helyütt a magyarlakta települések az ottani lakosság anyanyelvét nem beszélő orvosokat kapnak.

Az egészségügyi hatóság most már tisztában van: az új törvény az egészségvédelemről működésképtelen. A működtetéshez szükséges pénzeszközök harminc százaléka hiányzik. A kormány igyekszik visszaszorítani az egészségügyi biztosításból eredő jogokat, miközben az ellátásban vitális szükségleteket, az orvosi etika megőrzését és a szociális igazságosságot emlegeti. Az egészségügyre eleddig igencsak gyengécske gyógyírnak mutatkozik. Az egészségügyi ellátás szavatolásának stratégiája és intézkedések a nemzetközi szervezetek szakcióinak idején címen mindinkább állami irányításnak veti alá az egészségügyet. Figyelembe véve azt, hogy az egészségügy csődje hatványozottan érinti a vajdasági magyarságot: az országgal szemben alkalmazott büntető intézkedések, azok enyhítése, felfüggesztése vagy teljes törlése hozhat, rövidebb-hosszabb távon, számottevő javulást. A vajdasági magyarok biológiai fennmaradásának, megmaradásának megoldatlan gondjai -- mondjuk úgy -- legitim politikai szervezetük vállára nehezedik. A leendő helyi, területi és perszonális magyar autonómia az a politikai, társadalmi és más jogosítványokkal bíró keret, amelyben kiegészítő egészségügynek, népesedés-politikának helye van.

A vajdasági magyarok nem egészségesebbek, nem betegebbek a velük együtt élő népektől. A magyar nők fogamzásképessége se csökkent a többiekhez viszonyítva. A természetes népszaporulat mégis negatív, ami azt jelenti, többen halnak meg, mint amennyien születnek. Erre megoldást találni nem csak az egészségügy, hanem egy jól átgondolt népesedés-politika dolga.

A század hatvanas, hetvenes éveiben a vajdaságban a családtervezést nem kísérte aktív népesedés-politika. Mind a szakmai, mind a politikai álláspont az volt, hogy -- a meglévő alkotmányokból levezetve -- a család döntésére kell bízni, mikor és hány gyermeket kíván. Néhányan, például Burány Béla professzor is, aktív népesedés-politikát javasoltak, de nem volt foganatja. Szükségszerűen következett be a "fehér halál", különösen a vajdasági magyarok között.

Az utóbbi öt év politikai változásai a népesedés-politikáról lehetővé tették a nyílt vélemény nyilvánítást. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia tagjai és mások is (Macura, Banicevic, Milisavljevic), főként a Demográfiai Kutatások Központja nemzeti elfogultságától áthatott programokat javasolnak. A biológiai rehabilitációt az a félelemteli megállapítás veszélyezteti, miszerint a Balkán a következő fél évszászadban albán félsziget lesz. Ilyen körülmények között, bár megemlítik néhányan a magyarokat, románokat, a kisebbségi népesedés-politika nem számíthat empátiára.

Nem fontossági sorrendben, de az autonómia keretében kimunkálásra és megoldásra váró nagy horderejű feladatok közé sorolhatjuk a következőket.

3. A magánvállalkozások társulásán alapuló családcentrikus egészségügyi intézmények hálózatát kell kifejleszteni, amelynek jellemzői:

b) felöleli a családtervezés egészségügyre háruló részét, a csecsemők, a gyermekek és az ifjúság egészségvédelmét, a fogamzásgátlást, a terhességgondozást, az idült beteget ellátását, gondozását, alkalmazva a gondozó szolgálatok (dispanzer) jól bevált doktrináját,

A vajdasági magyarság, ha fenn akar maradni -- és biztosan fennmarad -- a többletkiadásokat vállalnia kell, mert erre még teljes empátiával a magyarságra tekintő állam se hajlandó. Ehhez kívánnunk kell történelmi szerencsét.