Én is elmondhatnám, amit a határon túli magyarság köreiből érkezett vendégek közül többen: Fidesz-beli barátaink akkor segítettek nekünk is, amikor a legnehezebb volt, az induláskor. Orbán Viktorék már akkor felvállalták a velünk való együttműködést és az autonómia gondolatát, amikor még éppen csak feltűntek a dolgok körvonalai. Köszönjük ezt nekik abban a hitben, hogy közös ügyekben cselekedtünk.

Mi kettőt látunk a legfontosabbnak. Az egyik: Magyarország csatlakozása az európai integrációhoz. A másik: a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseinek megvalósítása. Meggyőződésünk, hogy e két törekvés nem áll ellentétben egymással. Magyarország akkor lesz szívesen látott partner minden társulásban, ha abba nem újabb problémákkal, hanem a társulás egésze számára is előnyt jelentő jellemzőkkel lép be. Akkor tehát, ha - többek között a határain kívül rekedt magyarság megléte miatt - nem destabilizáló tényező. A helyzeten azonban az nem segít, ha szemet hunyunk a határon túli magyarság gondjai felett, még kevésbé azok a - remélhetőleg csak egyedi esetként jelentkező - ötletek, hogy magának az anyaországnak kellene vállalnia az autonómiatörekvéseket megfogalmazó szervezetek és vezetők letörésének, kordában tartásának becstelen feladatát.

Mindez akkor se lenne elfogadható, ha nem bűnnek, hanem hibának tekintenénk, mert maguk a problémák megmaradnak, s amíg a térségben a parlamentáris demokrácia minimális feltételei léteznek, mindig akad majd, aki a politikai színtéren képviseli őket. Ha az egyik politikust lejáratják, denunciálják, helyébe lép a másik, s a feszültség megmarad. Eközben a világ Magyarországot mindig is a körülötte kisebbségi helyzetben élő magyar közösségekkel együtt szemléli, a valamikori és az esetleges jövőbeli politikai deklarációktól függetlenül.

Mi tehát a megoldás? A VMDK-ban mi már iduláskor, 90 tavaszán úgy fogalmaztunk, hogy a méltányos kompromisszum a nemzeti önrendelkezés és az állami szuverenitás elve között, amelynek intézményes formája az autonómia. Ez év márciusában a VMDK közgyűlésén elfogadtuk új autonómiatervünket, amely az imént említett elvet tükrözi, és meggyőződésünk szerint a Kárpát-medencében élő magyarság politikai integrációjának eszközévé válhat. Olyan eszközévé, amely demokratikus módszerekkel jön létre és működik, tehát Európa számára elfogadhatónak kell lennie.

Mindeközben közösen kell ügyelnünk arra, hogy a határ egyik oldalán se értéktelenedjék el a korszerű, demokratikus alaphangú nemzeti gondolat. E téren ránk sok veszély leselkedik. Óvakodni kell attól, hogy a nemzeti gondolat különböző üzleti vagy hatalmi-politikai törekvések eszközévé váljon, a határon túli magyar szervezetek és vezetőik pedig e törekvések képviselőinek kliensei legyenek. Ugyanakkor annak is tudatában vagyunk, hogy nekünk, határon túli magyar vezetőknek is ügyelnünk kell arra, minél kevésbé lehessen olyan képet festeni vagy manipuláltan kialakítani a magyarországi közvéleményben, hogy a meglévő és szaporodó gondok mellett csak újabb nyűg vagyunk, hogy csak panaszkodni meg követelőzni járunk Budapestre.

A jó együttműködés alapja a kölcsönös érdek. Úgy érzem, a Fidesszel sikerült az együttműködést ilyen alapra helyezni akkor is, amikor bajban voltunk, s most, hogy a megrázkódtatások után a konszolidálódás szakaszába lépett érzésem szerint mindkét szervezet, a további együttműködés reményében kívánok a kongresszusnak jó munkát, a Fidesznek sok sikert, vezetőinek erőt, állhatatosságot, kitartást.