A VMSZ egy évi téblábolás után a júniusi közgyűlésén párttá alakul. Ebben nincs semmi különös. Hogy mégis foglalkozunk a hírrel, annak két oka van. Először is a VMSZ megalakulása óta élvezi a VMDK autonómiakoncepcióját ellenző magyarországi befolyásos körök anyagi és politikai támogatását. Érdekel bennünket, hogy a pártprogrammban hogyan jelenik majd meg a politikai mentorok igénye és érvrendszere. Másrészt, a vajdasági magyarság érdekében jó lenne megtalálni a módját, hogy a politikai vetélkedésben ne csorbuljon a VMDK autonómiaköveteléseinek éle, s a Perszonális Autonómia modelljének megfelelően megkezdődön végre a magyar iskolahálózat létrehozatala.

Ehelyett összemossák az etnikai, politikai autonómia fogalmát, valamint a helyi önkormányzatok rendszerében, s egyáltalán a civil társadalomban honos autonómiaformákat. Azt hangoztatják, hogy az autonómiához el lehet jutni, nemcsak az állammal bonyolított dialógus útján, hanem alulról építkezve a kulturális, területi autonómiák és helyi önkormányzatok erősítésével is. Ez természetesen badarság, de a célnak megfelel. A cél pedig az, hogy a kisebbségeknek ne legyen potikai alkura kész autonómiamodellje.

A decentralizált államban széles jogkörrel felruházott helyi önkormányzatok a kisebbségi törekvéseknek bizonyára jobban kedveznek, mint a funkciók dekoncentrációjára alapuló nemzetállami eszméktől megnyomorított közigazgatási rendszer, amelyben a helyi kompetenciák többsége a központi hatalom megbízottjának kezében összpontosul. Ebből kifolyólag nem haszontalan a legitím kisebbségi szervezetek egy-egy ellenzéki párttal karöltve a demokratizáldásért, a decentralizációért folytatott küzdelme.

Hiszen az állam egészen más célokkal kezd decentralizációba, s a helyi autonómiaformák fejlesztésébe, s megint csak más indíttatásból fogadja el a dialógust a kisebbségekkel és ad neik politikai autonómiát. Az első esetben a helyi demokrácia szintjének felemelése a cél, mghozzá úgy, hogy az államszervezet működése egyben hatékonyabb, s ha lehet olcsóbb is legyen. A kisebbségi politikai autonómia mindig komromisszum. Kölcsönösen haszos megállapodás, amely levezeti a a népeknek az elszakadást s magában foglaló önrendelkezési joga és az állami szuverenitás és a területi integritás megőrzésének joga között feszül.

De a VMSZ-nek a szerb oldalról is kínálkozik kibúvó. A felvilágosult szerb nacionlisták, s nyomukban a restaurációs ellenzék (az egypártrendszerben országló magyar elit tagjaról van szó, akik annak idején lelkesen helyeselték a magyar iskolahálózat lebontását), a Vajdaság autonómiáját helyezik szembe a VMDK-modellel. Ravaszul arra számítanak, hogy megnyerik maguknak a nosztalgiával terhelt magyarokat, akik majd belülről kezdik ki a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseit.

Hogy mi van a szerbekkel akik Vajdaság lakosságának mintegy hatvan százalékát teszik ki? Semmi. A felvilágosult szerb nacionalisták őket a szerb sajtóban nem igyekeznek meggyőzni. Tudják, hogy ez hiábavaló lenne. Nem az a céljuk, hogy a Vajdaság autonómiája megvalósuljon, hanem az, hogy a VMDK autonómiakoncepcója ne valósuljon meg.

A VMSZ Pogrammtervezete egészében véve a jámbor óhajok gyüjteméye. Ezeket azonban nem nehéz átmásolni. A baj az, hogy a autonómia, meg a magyar iskolahálózat mindannyiunkat érintő kérdésében a program vagy érthetetlen, vagy alálicitál a VMDK koncepciójának.

Persze, hogy a Programmtervezet is összekeveri a helyi önkormányzatokat a politikai autonómiával. Az Autonómiarendszerek és önkormányzatok cím alatt sorjáznak az autonómiát ellenző magyar politikusok érvei. De, ez még hagyján.

A Szerbiában létrejött magyar községi önkormányzatok sikerének fokmérője az is, így a Programtervezet, "hogy mennyire képesek az önkormányzatok területén élő nemmagyar polgárok érdekképviseletének fevállalására. Kisebbségi tapasztalataink folytán megértőbbeknek kell lennünk." Most már értem, hogy a VMDK disszidensekből alakult VMSZ frakciók miért járnak kedvében annyira a Szerb Szocialista Párt tanácsnokaiból kikerült hangadó koalíciós partnereiknek anyagiakban, a munkahelyek, vagy a tisztségek átengedésében.

Szó sincs itt pozícióharcról, meg egyebekről. Csupán arról, hogy "kisebbségi tapasztalataink folytán megértőbbeknek kell lennünk". Meg "hogy mennyire képesek az önkormányzatok területén élő nemmagyar polgárok érdekképviseletének fevállalására".

Az oktatás, az külön fejezet. A Programmtervezet elismeri, hogy elengedhetetlen a nemzeti kisebbségek autonóm iskolarendszerének létrehozatala, de "nem egy elképzelést, hanem a magyar diákok, tanárok és szülők érdekeit akarjuk megjeleníteni és védelmezni".

Megpróbálom elképzelni, mi lett volna, ha annak idején vidékünkön az illetékes patriárkák nem a szerb egyházi iskolahálózatot, hanem a szerb diákok, tanárok és szülők érdekeit akarták volna "megjeleníteni és védelmezni". Ott tartanának ők is ahol most mi, e szövegrész vélhető szerzőinek, Sátai Pálnak és Horvát Mátyásnak több évtizedes pragmatikus tevékenysége után.

Apropó pragmatikus. A VMSZ Programmtervezete odaköszön a szerb felvlágosult nacionalisták és a magyar restaurációs ellenzék által szorgamazott Vajdasági autonómia koncepciónak is. Az oktatási pénzeket "e pillanatban" újra tartományi szintre kívánja visszahozni. A változás a korábbi kommunista modelhez viszonyítva annyi, hogy megköveteli a lakosság arányának megfelelő anyagikat. Hogy ezt a pénzt ki osztaná el arról a Programmtervezet nem szól. Pedig a szerzők biztosan tudják, csak nem akarják megmondani.

S végül van-e lehetőség arra, hogy a VMDK ezzel az új politikai párttal együttműködjön. Van, mert annak ellenére, hogy a VMSZ ezekben a fontos kérdésekben mint amilyen az autonómia, vagy a magyar iskolahálózat létrehozatala, meg az önkormányzatok tevékenységének helyrehozatala, nem bizonyult partnernek, össze kell fognunk. Ami persze nem azt jelenti, hogy a tisztán ideológiai, etikai kérdésekben egy véleményen kellene lennünk. Végül is, majd a szavazatok döntenek.