Site hosted by Angelfire.com: Build your free website today!

Papp Ferenc beszéde az aradi vértanúk emlékére rendezett megemlékezésen, Budapest, 1995. X. 6.

Igen tisztelt Püspök Úr, hölgyeim és uraim, kedves nemzettársaim!

Mai ökumenikus istentiszteletünk a Vajdaságért szól. Vajdaságért és a vajdaságiakért. Azokért a vajdaságiakért, akik otthon mertek maradni és azokért is egyaránt, akik nem bírták ki azt a nyomást, veszélyt, ami otthon vajdaságban minden magyar, illetve magát magyarnak vallót fenyeget. Hiszem, hogy sokan együttéreznek velünk, anyaországiak és anyaországon kivüliek, de megérteni a balkáni pokol tragédiáját, csak azok tudják, akik ott élnek, vagy ott éltek. Nem csak most, a háború idején, hanem az úgynevezett békében is egyaránt. A helyzetünk ott olyannyira felfoghatatlan a kívülélők számára, hogy semilyen logikai következtetéssel nem láthat előre egyetlenegy eseményt sem. Európának ezen a részén nem lehet európai mércékkel mérni. Itt az az igaz, amit a többségi nemzet hatalomtartó politikusai, sőt, ami még kétségbeejtőbb, akadémikusai mondanak. És eme agyak olyan nemzeti teóriákat állítanak fel, amitől a józan ember, és főleg a kisebbségi ember ereiben megfagy a vér. Mi lehet az oka ennek az ördögi jelenségnek?!

Véleményem szerint az egyik fő oka, hogy a keresztény erkölcs ezeken a tájakon kiveszett, vagy létre sem jött sohasem. Olyan emberi gaztetteket, melyek itt történtek, és történnek ma is, csak ember tud végbevinni, állat bizonyosan nem. A kereszténységet, a vallásosságot itt úgy irtották, hogy írmagja sem maradt. A kommunista ideológia harcosai és társharcosai, az emberekből igyekeztek sorkatonákat vagy "sorcivileket" formálni.

Sajnos ezen formálók között a nemzetünk fiai is részt vettek, a nagyobb falathoz való jutás reményében. És hogy a baj még nagyobb legyen, még az új értemiségiek neveléséből is kivették a részüket, olyannyira, hogy megkérdezvén a diákokat a szórványokban, hogy tudnak e valamit o honfoglalásról, vagy teszem azt Mátyás királyról, nemmel válaszolnak. Pedig ezeket magyarajkú pedagógusok tanították a Balkánon. Kiveszett a vallásosság, kiveszett a hit, kiveszett a magyarságtudat, kiveszett a becsület, a keresztényi erkölcs. Balkánon? Igen, de mi a Balkánon élünk, és mi sem vagyunk kivétel! Az igaz, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége letrejöttével itt nagy változások jöttek létre. A vajdasági magyarokban kifejezésre jutott egy tudat, egy érzés, egy közösségi érzelem, és az addigi szégyenkezés helyett az arcokon megjelent egy magabiztosság, egy tartás, mondhatnám egy bizonyos fokú büszkeség, hogy magyarnak lenni nehéz, de jó! Kezdtek megismerkedni a történelmi nagyjainkkal, íróinkal, tudósainkal, kezdték merni kimondani, hogy magyarok, hisz van közösségünk, vannak nemzettársaink, akik olyan dolgokat mondanak, melyekért azelőtt börtön járt, és mernek tenni is olyat, amiért azelőtt fejek hullottak. Mily szívmelengető tények. De... Igen, de. Ez a lendület, ez a szervezkedés, ez a magyarságtudat ébredése csak az idősebbek körében jött létre, meg esetleg a középkorúak sorában, ahol elvétve akadt egy-egy magyar pedagógus, aki a sorok között meg tudta éreztetni a tanulóival, hogy magyarnak lenni nem csak annyit jelent, hogy egy kérdőívben leírjuk, hogy a nemzetisége magyar, hanem annak van egy sokkalta mélyebb értelme is. Akadt olyan pedagógus is, aki nem fogadta el tanítómestereinek állítását, hogy a vajdasági magyarság nem azonos a magyarországi magyarsággal, nem azonos az irodalma sem, esetleg a nyelve, ugyebár, az hasonló.

És jött a háború, az a borzalmas háború, amikor a magyar fiatalokat vitték a harctérre a szerb jogokért, és jött a katonai szolgálat megtagadása, és jött a menekülés a halál, a nincstelenség, a kilátástalanság elől. És Vajdaságban fogytak a középkorúak, gyermekeikkel együtt. És mi vajdaságiak nagyon, de nagyon megöregedtünk. Most már gyerekeinket lehetne nevelni, tanítani magyarnak, ha volnának gyerekeink, magyar iskoláink, sajtónk, és saját művelődési egyesületeink. Mert vannak még gyerekeink, annyi-amennyi, sajtónk semennyi, művelődési egyesületeink olyanok-amilyenek. Tudniilik a vezetőik inkább igyekeznek az együtteseiket és jómagukat Magyarországon, teszem azt Budapesten szerepeltetni, mint a szórványokban, ahol szomjaznak a magyar szóra, táncra, zenére.

Tehát a Balkánon hiányzik a keresztény ekölcs, hiányzik a vallás, hiányzik az önzetlen szeretet, felebarátunkért, nemzettársunkért, magáért a szeretetért. Kérem Önöket, ezért imádkozzunk, kérjük az Istent, hogy metse meg magyarságunkat, térítse vissza őket az istenfélők táborába, mert akkor, ha rájönnek arra, hogy az erkölcsnek ereje van, összetartó ereje, akkor talán remélhetjük, hogy megmaradunk, egy balkáni pokol viharában is, és kivívhatjuk megmaradásunk zálogát, autonómiánkat is, természetesen az Anyaország hathatós segítségével.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Budapest, 1995. október 6.

Papp Ferenc