A magyar kisebbségpolitika cselekvésképtelen, válságban van. A szomszédos országok kormányainak összehangolt, frontális ellenállása miatt nem tudja előrevinni a magyar kisebbségek nyílt és megoldatlan helyzetének rendezését.

A demokratikusan megválasztott magyar kormányok két végletes stratégia között őrlődnek. Az egyik a “mindent vissza”, vagy, enyhébb formájában, a “nem szabad semmiről sem lemondani”, a másik az “előbb jussunk el Európába, utána meglátjuk mit lehet majd tenni a kisebbségekért”.

Az egyik azért nem fordul Európához, mert tudja, hogy ez hiábavaló lenne, a másik azért, mert fél. Fél kimondani, mi a Kárpát-medencében élő magyarság nemzeti érdeke, mert ez Európának esetleg nem tetszik.

E felemás állapot következményeként a magyar diplomácia nem juthat a politikai kezdeményező kétségkívül kedvezőbb szerepébe. Mivel nincsenek világosan meghatározott célkitűzései, követelései, leginkább a tűzoltó szerepében tevékenykedik: igyekszik csökkenteni a bajt, elhárítani a partnerek kezdeményezéseinek következményeit.

Külön gond, hogy a kisebbségpolitika a pártok közötti vetélkedés tárgyává vált, miután a kormányváltás után gyorsan beigazolódott, hogy stratégia nélkül az új taktika sem hozott eredményt. Ahelyett, hogy a pártérdekeket félretéve munkához látnának, a legfelelősebb pártok egymásra mutogatva igyekeznek kibújni a felelősség alól. Közben pedig, Vajdaság vonatkozásában mindenképpen, elszalasztják a cselekvésre alkalmas történelmi pillanatot.

Lehet, hogy nincs is kiút. De mielőtt ezt kimondanánk, még egy kísérletet kell tenni a hatékony nemzeti stratégia kidolgozására. Ha a nemzetközi dokumentumok előkészítésében és meghozatalában való részvétel, valamint a nemzetrészenkénti megközelítést feltételező kétoldalú tárgyalások nem hoznak eredményt, csak a szemléletváltás segíthet.

Ha magyar diplomácia (mindkét eddigi politikai felállásában) elfogadta a szegmensenkénti rendezés elvét, ami úgy látszik csak a különben szoros együttműködésben álló szomszédos országoknak felelt meg, akkor most be kell látni, hogy ez tévedés volt, hiba, amit csak közösen lehet helyrehozni.

A kisebbségeknek az érdekelt országok szándékától függetlenül is létező politikai tevékenysége állandó feszültségforrás marad mindaddig, amíg a hárommillónyi kisebbség számára is megfelelő megoldás nem születik. A kisebbségek léte és politikai tevékenysége Európában is érzékelhető politikai feszültséget kelt, amely objektíve akadályt jelent az érdekelt országok európai beilleszkedésének folyamatában. Ezért ezek az országok mindegyike érdekelt a kisebbségek helyzetének méltányos rendezésében.

Tekintettel arra, hogy magyar kisebbségekről van szó, a megoldási javaslat kidolgozása elsősorban Magyarország felelőssége. Ha ezt a felelősséget vállalja, kisebbségi stratégiájának kidolgozásával átveheti a politikai kezdeményező egyértelműen kedvező szerepét is.

hogy olyan közjogi keretek jőjjönek létre a szomszéd országokban, amelyek lehetővé teszik az ott élő magyar kisebbségek önazonosságának megőrzését és szülőföldjén való megmaradását;

Az eszközök közül csakis azok jöhetnek számításba, amelyek a demokratikus, elvszerű tevékenységen alapulnak. Folytatni kell a nemzetközi dokumentumok előkészítésében és meghozatalában való részvételt, valamint a nemzetrészenkénti megközelítést feltételező kétoldalú tárgyalásokat is. De ehhez hozzá kell tenni a kisebbségek autonómiatörekvéseinek, illetve autonómiakoncepcióinak nemzetközi megjelenítését, s ezzel összefüggésben a nyílt közös fellépést is.