A belgrádi tárgyalások és az autonómia. VMDK-közlemény, 1995. X. 27.
A VMDK Tájékoztatási Szolgálata
Becse
A belgrádi tárgyalások és az autonómia
A VMDK Tanácsa 1995. október 27-én megvitatta a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseinek esélyeit a jugosz
láv rendezés most kezdődő utolsó szakaszában. Megállapította, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökének belgrádi látogatása nem hozott áttörést a Szerbiában élő magyarok nyílt és megoldatlan helyzetének rendezésében.A kormányfő látogatását megelőzően
a VMDK Elnöksége megküldte a magyar autonómiára vonatkozó kezdeményezését a Szerb Képviselőház elnökének. Horn Gyulát arra kérte, hogy ne engedjen a VMSZ meg a mögöttes politikai erők nyomásának és kínálja fel Milosevic elnöknek azt ami van: a VMDK nemzetközileg is ismert autonómiakoncepcióját. A Miniszterelnök Úr sajnos nem hallgatta meg a VMDK kérelmét.Ennek ellenére a szerb fél, a vajdasági magyarság nyílt és megoldatlan helyzetéről tárgyalni nem, legfeljebb b
eszélgetni hajlandó.A Magyar Köztársaság Miniszterelnökének belgrádi látogatása egy szakaszt zárt le a vajdasági magyarság autonómiáért folytatott súlyos küzdelmében. Egyrészt bebizonyosodott, hogy a VMDK a legnehezebb körülmények között is képes volt olyan autonómiamodellt kidolgozni, amely alkalmas a vajdasági magyarság nemzeti identitá
sának megőrzésére. Másrészt megmutatkozott, hogy a VMSZ és a mögöttes politikai erők, elsősorban a Határon Túli Magyarok Hivatala ezzel a magatartásával párt- illetve részérdekeit újra elébe helyezte a vajdasági magyarság érdekeinek. (Ez megtörtént akkor is, amikor a Szerb Szocialista Párttal létrejött koalíció megtartása érdekében, a szabadkai, topolyai, kishegyesi és becsei polgármester politikai ellenállás nélkül befogadta a szerb menekülteket, akiknek a letelepítése már előrehaladott állapotban van.) Harmadszor, s ez a legfontosabb, világossá vált, hogy a magyarországi politikai elit autonómiaügyben megosztott. Negyedszer, megmutatkozott, hogy a magyar-szerb viszonyban a gazdasági és a politikai kérdéseket nem célszerű egymással összefüggésbe hozni. Ötödször, a szerb hatalom magatartása világossá tette, hogy a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseinek megvalósításához szükség van mind Magyarország, mind pedig a békefolyamat irányítóinak támogatására.A szerb menekültek betelepítése után előállt új helyzetben, miután jelentősen megváltozott a magyartöbbségű községek nemzetiségi összetétele, a vajdasági magyarság nyílt és megoldatlan helyzetét csak autonómiával lehet megnyugtatóan rendezni. Az autonómia igényeinek megfelelő m
odell:- lehetővé teszi, hogy a vajdasági magyarság a többpártrendszer elvei alapján, maga válassza meg vezetőit, s e
zzel politikai jogalanyiságot szerezzen (a választásokon egyenrangúan vesznek részt a tömbben, a szigeteken és a szórványban élő, érdekelt magyar polgárok is).- bizto
sítja, hogy a nemzeti azonosság megőrzése szempontjából fontos közintézmények a magyarok által választott képviseleti szerv irányítása alatt álljanak:- biztosítja, hogy a magyar közintézmények részesüljenek a megfelelő szerb közintézményekkel azonos álla
mi támogatásban.A bilaterális vagy nemzetközi megállapodás útján kialakított, a szerb jogrendszerbe beágyazott autonómiamo
dell stabilitását a megfelelő nemzetközi illetve államközi aktusoknak is szavatolniuk kell.A VMDK autonómiamodellje ezeken az elvek
en alapul. A koncepciót tárgyalási alapnak tekinti, amely a későbbi egyeztetések során újabb elemekkel bővülhet.Az autonómia esélyeinek növelés céljából a VMDK:
1. Politikai tevékenységet fejt ki annak érdekében, hogy a magyar politikai elit a Holbrooke-nyilatkozat szellemében autonómiabaráttá váljon, s a magyar kormány vállalja a VMDK autonómiamodelljét, melynek az alapja a perszonális autonómia.
2. Az autonómia kérdésétől függetlenül, síkraszáll a kétoldalúan hasznos magyar-szerb gazdasági viszonyok fejl
esztéséért.3. A VMDK autonómiakoncepciójának megvalósítása céljából, kétoldalú magyar-szerb államközi tárgyalásokat szorgalmaz.
4. Kezdeményezi, hogy a magyar kormány a nemzetközi tényezők bevonásával segítsen a vajdasági magyarok nyílt és megoldatlan ké
rdését a délszláv rendezés keretében napirenden tartani.5. Itthon is meg külföldön is, tovább folytatja politikai tevékenységét, melynek célja autonómiakoncepciójának népszerűsítése és elfogadtatása.
Ha, részben a VMDK tevékenységének eredményeként, a n
emzetközi porondon is kedvezően alakulnak a viszonyok, a vajdasági magyarság megvalósíthatja autonómiatörekvéseit.A VMDK Tanácsa