Magyarországon is, de most már nálunk is sokan úgy gondolják, hogy az istenadta nép akkor dől be legkönnyebben a pártérdekeknek, ha azokat a pártokon való felülemelkedettség mázával borítva kínálják fel neki.

Biacsi Antal a Vajdasági Magyar Szövetség politikáját követő Szabad Hét Nap igazgatója, VMSZ vezetőségi tagja, és szociológus, Dudás Károllyal a VMSZ egyik alapítójával és elnökségi tagjával együtt bujtatott pártbemutatkozót tartott Becskereken. Ő ugyan a Szabad Hét Nap november 2-i számában közölt élménybeszámolójában nem kis szerepzavarral küszködve azt állítja, hogy élőújságról volt szó, de ez a szövegből nem derül ki.

Az viszont igen, hogy szerzőnk "a pártokon felülemelkedve", a nép szolgájának kívánja magát feltűntetni, s így akarja kiszolgálni a VMSZ politikáját.

Jó igazgatóként, a lapja anyagi támogatását várva talán cserébe, először pártja legbefolyásosabb személyiségét Kasza Józsefet dícséri meg (no nem azért, mert Huszágh Endrével, Pál Károllyal és Turucz Zoltánnal együtt befogadták, most pedig nemzetközi segítséggel le is telepítik a szerb menekülteket).

Ezután a pártaktivista kerekedik felül benne. Rosszallás érződik ki szavaiból, amikor megmagyarázza, hogy a (talán mégsem az örök) "nyugodalmat árasztó" elnökét Csubela Ferencet, valamint pártja nemzedékeken keresztül felhalmozott értékeket közvetítő nagyjait mint amilyen Várady Tibor, miért nem hívhatta meg a bemutatkozóra. Ebben a dologban a vendéglátók a hibásak akik kijelentették: "semmi politika, ha lehet". Még egy-két vágás a VMDK-s politikusok felé és jöhet a következő szerep.

Az, amelyet a szociológusok jószántukból nem igen vállalnak. Kis logikai bukfenccel, Biacsi eljut a megállapításig, hogy a politika az csúnya dolog, nem is lehet kedvvel művelni. Mégis csinálni kell. Csinálja is. Kérdés formájában ugyan, de lesújtó bizonyítványt állít ki a vajdasági magyarságról: "Vagy netán az erkölcsünk olyan, hogy egy részünk a földjét a szülőföldjét nem szereti úgy, mint a szabadságát, s ha elfoglalják honunkat, elveszik otthonunkat, otthagyjuk azt a betolakodóknak, önként megyünk a nagyvilágba, jobb hazát, melegebb otthont keresni, nem maradunk ott, ahol fajtánkat megalázzák?"

De Biacsi újságírónak sem jobb mint szociológusnak. Újra felvéve a némely kollégái által már lerágott csontot, a VMSZ szolgálatában azt akarja bebizonyítani, hogy a többpártrendszer az nem többpártrendszer. Hogy az egyik párt, a VMDK, a nemzeti megemlékezés napját saját szervezésében akarja eltölteni, nem pedig egy másik párt, a VMSZ tisztségviselők szónoklatait hallgatva, azt csak az kifogásolhatja aki nem tudja mi a többpártrendszer. Biacsi sopánkodása amiatt, hogy a VMSZ vezetői nem mondhattak beszédet Eleméren, csak annyiban indokolt, hogy ennek a pártnak is meg kell találnia a maga kifejezési formáit, nem pedig kakukkfiókaként beülni a készbe. Jobb házaknál, régebbi demokráciákban a VMSZ-vezetők követelését, hogy beszélhessenek a rivális párt által szervezett rendezvényen súlyos politikai provokációnak tekintenék. Nem szólva arról, hogy egy demokráciában a bíróságon kellene bebizonyítania állítását, ha ott is leírná azt amit itt. Nevezetesen, hogy "a kegyhelyet az elnökök és vezérek ... arra használták fel, hogy újonnan és továbbra is egymást megorolják".