Ágoston András Fodor Gábornak, 1995. III. 20.
Fodor Gábor miniszter úrnak
Művelődési és Közoktatási Minisztérium
Budapest
Nagyrabecsült Miniszter Úr!
Sajnálattal kell közölnöm, hogy a minisztériumi tisztségviselők határozatlansága folytán az érdekelt vajdasági magyar szülők és diákok újra bizonytalanságban töltik napjaikat. Tavaly az állami ösztöndíjak ügyében voltam kénytelen - eredménytelenül -Önhöz fordulni, most az ösztöndíjkérdés egészéről van szó.
Az ösztöndíjak odaítélésének előkészítésére vonatkozó huzavona mintegy két hónapja tart. Január 29-én kelt, Egyed Albert úrnak írt levelemben már hiányoltam, hogy "az ösztöndíjak ügyében az Ösztöndíj Tanács a VMDK képviselőinek határozott kérése ellenére sem hozott döntést a politikai érdekszervezetek ille
tékességére és feladataira vonatkozóan".Mivel a pályázatok kiírása késik, félő, hogy ez a mulasztás újra időzavarba hozza a különben is súlyos helyzetben levő vajdasági magyar szülőket és diákokat.
Nagyrabecsült Miniszter Úr!
A VMDK Elnöksége 1995. március
18-án, szem előtt tartva a támogatások kettős funkciójának szükségességét, újra megállapította, hogy ösztöndíjügyben a VMDK csak önállóan tud eredményes munkát végezni. Az eljárással járó politikai felelősséget csak politikai legitimitással rendelkező szervezet vállalhatja.Egyed Albert úr, együttes tevékenységet követelve, mellőzi a tényt, hogy a minisztériumot a vajdasági magyar-magyar vitában nem illeti meg a döntés joga. Ebben az ügyben csak a vajdasági magyar szavazók dönthetnek. Arra viszont illetékes, hogy a magyar országgyűlés által megszavazott támogatást, a magyar adófizetők pénzét, a lehető leghatékonyabban használja fel.
A VMDK, vállalva saját felelősségét, azon kívül, hogy továbbra is maga intézze az ösztöndíjakra vonatkozó döntéshozatal előkés
zítését, jónak látja azt a megoldást is, ha a minisztérium illetékesei közvetlenül adnak számára feladatokat, melyek megoldását önállóan vállalhatja.Nagyrabecsüléssel:
Temerin, 1995. március 20.
Ágoston András, elnök