A Duna Televízió indulásakor nagy reményeket tápláltam, hogy megjelenésük milyen nagy hatással lesz az itt, a Vajdaságban, és a többi utódállamban élő magyarokra, hogy a televízió képernyőjén végre magyar szót és igaz szót hallhatunk. Ahogy azonban múlt az idő, mind inkább kiábrándultam. Az utolsó csöpp a pohárban a Szent István napi ünnepségekről készített összefoglaló volt.

Szent István napjának estéjén, nézve és hallgatva a beszámolókat a honban és honon kívül tartott ünnepségekről, melegséggel töltött el a látvány, hogy eme nemzeti ünnep mennyire másként fest, mint az, amelyet az alkotmány ünnepeként tartottak hajdanában, amikor az anyaország talajára lépve vártam, hogy otthon érezzem magam, de oly sokszor idegennek éreztem ott magam, látván magam körül a pufajkásokat. De ott és itt egyaránt tovább éltük a magunk magyarságát, légyen az szabadon, vagy börtönben. Bizakodtunk sokan: nem tarthat örökké, hogy nem csak kisebbségben, hanem Magyarországon sem ünnepelhetjük meg méltóképpen Szent Királyunk ünnepét.

És eljött az idő, amelyet mi külhonban élők is feltámadásként éltük át, remélve, hogy nem leszünk tovább hontalanok, sem mi határon kívüliek, sem a Magyarországon élők, hogy egy nemzetként fogjuk élni az életünket, attól függetlenül, hogy határ húzódik köztünk.

És minő kiábrándulás. A Duna Televízió képernyőjén megjelenő Szent István napi riportok során elhangzott: "Vajdaságban még nem vált hagyománnyá a Szent István napi megemlékezés". Most csak azt nem tudom megmondani a tőlem érdeklődőknek, hogy ez a Duna Tévé hozzáállása, vagy az anyaországé?!

Szent István ünnepét mi Újvidéken már 1990 augusztus 20-án megtartottuk a telepi templom melletti téren. Akkor bizony nem csak az ünnepi beszéd elmondása járt veszéllyel, hanem még a meghallgatása is. Azóta minden évben megtartottuk ünnepünket, immár olyan színvonalon, hogy sok magyarországi vidéki város sem dicsekedhet sem színvonalasabb előadással, sem tömegesebb részvétellel, amikor a háborús hangulatban is zsúfolásig megtelt az újvidéki művelődési ház nagyterme. Hogy a szánk íze még keserűbb legyen, a Duna Tévé forgatócsoportja az előadás kezdete előtt vagy egy órával a helyszínen volt, de nem tartotta szükségesnek, hogy riportot készítsen az eseményről. Ez 1995 augusztus hó 19-ik napján történt, ott, ahol az önök szavai szerint a Szent István napi megemlékezés még nem vált hagyománnyá!

Hogy mennyire nem törődik (vagy sajátos módon "törődik") velünk az "anyaországi" televízió, az is bizonyítja, hogy az idézett nyilatkozat azután hangzott el, miután a Trianon óta Vajdaság-szerte többhelyütt (a bánáti Szajánban és Székelykevén, a szerémségi Sátoroson, stb.) évente megtartott Szent István napi ünnepek hagyományáról több személy is nyilatkozott a Duna Tévé riporterének!

A Duna Televíziót tudtommal azért is alapították, hogy az összmagyarságot szellemileg, érzelmileg összetartsa. Mily nemes feladat! De az ilyen összetartásból, nagyon szépen köszönjük, nem kérünk. Ha az ilyen bánásmódot az itteni újságíró nemzettársainktól kapjuk, tudjuk, hogy az állami szerkesztőségekben kiszolgáltatottak, s csak úgy maradhatnak fenn, ha folyton igyekeznek lejáratni azokat, akik megmutatják az utat a vajdasági magyarságnak a politikai öntudatosodás, az autonómia felé. A vajdasági magyarság politikai önszerveződése azonban az elmúlt évek során már megerősödött annyira, hogy az ilyen szerkesztéspolitika inkább az újságírók és szerkesztőségek tekintélyét, szavahihetőségét ássa alá.