A mai közgyûlés kimenetele, a megállapodás, ha megszületik egyáltalán, az új vezetõség összetétele meghatározza, hogy milyen irányt vesz a VMDK politikai arculata és hogy a továbbiakban milyen távlatot kínál fel a vajdasági magyarság számára. Érezzük, tudjuk mindnyájan azt, hogy súlyos konfliktusba keveredtünk egymással: erkölcsi és politikai konfliktusba. De vajon tisztán látjuk-e valamennyien, hogy mi ennek a konfliktushelyzetnek az oka, hogy mi váltotta ki ezt a helyzetet? A tisztújító közgyûlést megelõzõ vihar, az elszabadult indulatok, a rettenetes vádak azt sejtetik, hogy nem, hogy az okokat másban látjuk. Ez pedig megnehezíti az elõttünk tornyosuló probléma megoldását.

A magam szemszögébõl én a legnagyobb bajt abban látom, hogy valamiért kimerült a VMDK közösségteremtõ szelleme, hogy elvesztettük szervezõdõképességünket, és ezáltal csökkent a vajdasági magyarság önmegtartó ereje. Induláskor még mindnyájan az alulról jövõ szervezõdésre esküdtünk, mindannyian az így létrehozott politikai érdekvédelmi szervezet keretében kerestük és láttuk a jövõt. De ebbõl nem lett semmi. Felülrõl szerveztük meg, amit lehetett, aztán a Közép- és Kelet-Európai történésekkel összefüggésben a civil társadalmak demokratikus szervezõdése helyett a pártosodás útjára sodródtunk mi is.

Lehet, hogy ennek így kellett történnie. Lehet, hogy a pártosodásra nekünk is szükségünk van. Az viszont már baj, hogy hagytuk eluralkodni a pártosodással járó vezérkedést és csordaszellemet, ami szembe áll a modern társadalmak szuverén egyéniségeivel, szervezeteivel és kisközösségeivel. Ennélfogva átgondolásra és megválaszolásra vár a kérdés: a szûk pártosodás, vagy a vajdasági magyarság átfogóbb gondjait felvállaló szervezõdés az, ami nagyobb esélyt nyújt a megmaradásra, vagy a kettõ együtt valamilyen formában?

A VMDK-án belül a két koncepció csírái már kezdettõl fogva megvoltak. Voltak, akik - mindenekelõtt Ágoston András - kisebbségi esélyeinket illetõen egy magyar párt létrehozásához fûztek nagyobb reményeket. Mások - köztük jómagam is - inkább a magyarság megszervezését és talpraállítását tartottuk fontosabbnak. Végül is, mint tudjuk, kompromisszumos megoldás született: a VMDK érdekszervezetnek nevezte magát, de az utóbbi idõben egyre inkább pártként funkcionált.

A pártjelleg erõsödésével nem tudtak megoldódni, sõt tovább mélyültek a magyarság meglévõ intézményei, szervezetei és a VMDK közötti feszültségek. De súlyos ellentétek merültek fel a VMDK és a vajdasági magyarság más új önszervezõdési formái között is. A pártszellem nem ismeri el sem a másságot, sem a többes társadalmi szerephelyzetet. A VMDK vezetõségében eluralkodóvá vált az a nézet, hogy mindazok a szervezetek, amelyek nem a VMDK támogatásával, hanem VMDK-sok kezdeményezésével és részvételével jöttek létre, a VMDK-nak vannak alárendelve. A VMDK elnöksége önkényesen beleszólhat dolgaikba, leltárba veheti készleteiket, elszámoltathat velük, kisajátíthatja anyagi javaikat, menesztheti vezetõségüket, felfüggesztheti tevékenységüket stb.

A pártosodás sok minden mást is felszínre vetett. A VMDK-án belüli többféle eszmei-politikai irányzat között jelentõs hangsúlyeltolódás következett be. Megszûnt a pártsemlegesség amelynek következtében veszélybe került az a kompromisszum, amely az autonómiáért való küzdelem érdekében összetartott bennünket. Talán ez sem véletlen. A rendszerváltás folyamatának lelassulása Közép- és Kelet-Európában, a baloldali visszarendezõdés illúziója Magyarországon, a kommunista hatalom megszilárdulása Szerbiában sokakat felbátorított, akik eddig a pártsemlegesség mögött meghúzták magukat és kezdték megmutatni igazi arcukat.

A VMDK vezetésén belüli kommunista frakció részérõl leplezetlenül megjelent a hatalom kisajátítására és a másként gondolkodókkal való leszámolásra irányuló törekvés. Módszerekben nem válogatva, vádaskodással, rágalomhadjárattal próbálják félreállítani politikai ellenfeleiket. A szervezeti munka erõsítése, javítása, demokratizálása helyett a frakció magához ragadta az információközvetítés, a kapcsolattartás, a politikai döntéshozatal elõkészítésének jogkörét. Kierõszakolt testületi döntésekkel próbálják szentesíteni csoportérdekeiket, amelyek nagy veszélyt jelentenek a Közösségre nézve. Ennél is nagyobb gondot jelent az, hogy Ágoston András, messze túllépve elnöki szerepkörét, önkényesen levelezget a VMDK nevében, anélkül, hogy a VMDK vezetésével egyeztetne. Úgynevezett elnöki leveleivel nagy károkat okozott már eddig is a szervezetnek, újabb rágalmazó és pereskedõ levéláradatával azonban már súlyosan ártott az egyetemes magyarság érdekeinek is.

Sajnos az a helyzet, hogy a VMDK már csak a nevében azonos önmagával. Se nem demokratikus, se nem közösség többé. Átalakult párttá, kommunista párttá, legalábbis, ami a vezetését illeti. Hiszem azt, hogy ezek a dolgok itt a közgyûlésen a helyükre kerülnek, Hogy a VMDK újra nyitott, demokratikus közösséggé fog válni, amely hozzájárul a vajdasági magyarság közösséggé szervezõdéséhez, s amelyen belül mindenki megtalálja helyét a számára legmegfelelõbb szerepkörben.

De hogyan történjen mindez? Szerintem a szervezeten belüli politikai ellentétek, az ellentétes ideológiai platformok jól megférhetnek egymás mellett egy demokratikus szervezetben. A baj az, ha egy szûk csoport kisajátítja a hatalmat és a vajdasági magyarság érdekeit, ahogyan ez történt. Bármelyik politikai opció felülkerekedése óhatatlanul feszültségekhez konfrontálódáshoz és hosszú belháborúhoz vezet, egy bolsevista vonal pedig kifejezetten tragikus lenne a vajdasági magyarságra nézve. A megoldás lehetõségét a platformosodásban látom, a másság elismerésében és az érdekek egyeztetésében. Ennek érdekében, amíg a platformok felállnak és a szervezet új szabálya elkészül, ideiglenes ügyvezetõ elnökséget kellene kineveznünk.

Ez lenne a legésszerûbb megoldás. Tragikus lenne, ha nem adnánk magunknak idõt a dolgok rendezõdésére. Tragikus lenne, ha követnénk az elmúlt évtizedek kommunista gyakorlatát hogy a problémákkal való szembenézés és azok tényleges megoldása helyett

Körülöttünk fenyegetõ események, egymásra acsargó népek. A veszély összehozott és összetartott bennünket. Egymásra leszünk utalva ezután is. A külsõ veszélyeztetettség ellenére foglalkoznunk kell belsõ bajainkkal. Minden népnek és népcsoportnak át kell mennie azon a tisztulási folyamaton, amely nélkül nem képesek megbékélni sem egymással, sem önmagukkal. Szeretném remélni, hogy felnõttünk az elõttünk álló problémák megoldásához, hogy a magyarság érdekeit nem rendeljük alá szûk pártpolitikai érdekeknek és meggondolásoknak.