|
A magyar népi szokásokban nagyon erős szerepe van a fáknak, zöld ágaknak az egészben kivágott fáktól kezdve (karácsonyfa, májusfa) az ágakon át (villőág, lucaág) az összefont vesszőkig (mint az aprószentek napi vessző). A felhasználás módja is sokféle. Díszitenek vele ajtót, ablakot, kutat, szobákat, templomot, még istállót meg ólakat is. Tavasszal, természetesen speciális szerepet kap minden zöld. Virágvasárnapkor például a villőággal házról házra járnak, de máskor is, vasárnaponként, a zöldágjárók a falu utcáin vonultak végig és szórták szét a tavasz jelképeiként a zöld ágakat. Bizonyos fák ágainak különös, mágikus erőt tulajdonitottak. Például rontás elháritására vagy megelőzésére a legalkalmasabbnak a nyírfát, fűzfát, bodzafát és a vadrózsát tartották. A Dunántúlon általában Szent György napja (április 24) volt a "zöldágazás" ideje. Az ország más részein pünkösdkor tűzték ki a zöld ágat. A Dunántúlon nyírfát, tüskés ágat, virágot, az Alföldön bodzát, a szlovákiai magyarok fűzfát, ritkábban gyümölcságat, a jugoszláviai magyarok bodzát, tüskét és virágot használtak erre. A tavasz behozatalának jelképezésére többnyire a lányok egyedül, de az is előfordult, hogy a legényekkel együtt végigvonultak a falu utcáin énekelve. A jellegzetes ének, a "Bújj, bújj zöld ág...", ma már inkabb |
