Hispánia, Hispánia

Két napja igy zuhog s hogy ablakom nyitom,

Páris tetői fénylenek,

felhő telepszik asztalomra

s arcomra nedves fény pereg.

Házak fölött, de mélyben állok mégis itt,

rámsir az esővert korom,

s szégyenkezem e lomha sártól

s hirektől mocskos alkonyon.

Ó suhogó, feketeszárnyu háború,

szomszédból szálló rémület!

nem vetnek már, nem is aratnak

és nincsen ott többé szüret.

Madárfió se szól, az égből nap se tűz,

anyáknak sincsen már fia,

csupán véres folyóid futnak

tajtékosan, Hispánia!

De jönnek új hadak, ha kell a semmiből,

akár a vad forgószelek,

sebzett földekről és a bányák mélyéről induló sereg.

Népek kiáltják sorsodat, szabadság!

ma délután is érted szállt az éneké

nehéz szavakkal harcod énekelték

az ázottarcu párisi szegények.

1937.