Ötödik Ecloga

(Töredék)

                       Bálint György emlékére


Drága barátom, hogy dideregtem e vers hidegétõl,

hogy rettegtem a szót, ma is elmenekültem elõle.

Félsorokat róttam.

                  Másról, `másról` igyekeztem

írni, hiába! az éj, ez a rémes, rejtekezõ éj

rámszól: róla beszélj.

                      És felriadok, de a hang már

hallgat, akár odakint Ukrajna mezõin a holtak.

Eltüntél.

         S ez az õsz se hozott hírt rólad.

                                          Az erdõn

ujra suhog ma a tél vad jóslata, húznak a súlyos

fellegek és hóval teli ujra megállnak az égen.

Élsz-e, ki tudja?

                 ma már én sem tudom, én se dühöngök,

hogyha legyintenek és fájdalmasan elfödik arcuk.

S nem tudnak semmit.

                    De te élsz? S csak megsebesültél?

Jársz az avarban az erdei sár sürü illata közt, vagy

illat vagy magad is?

                    Már szálldos a hó a mezõkön.

Eltünt, - koppan a hír.

                       És dobban, dermed a szív bent.

Két bordám közt már feszülõ, rossz fájdalom ébred,

reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek

régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,

mint a halottakét -

                   Mégsem tudok írni ma rólad!


1943. november 21