Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása MagyarországonDr. Kovács Alajos, miniszteri tanácsos, a m. kir. központi statisztikai hivatalban. A Magyar Tudományos akadémia levelező tagja. Budapest, a szerző kiadása, 1922. Nyomtatott ifj. Kellner Ernő könyvnyomdájában, Bp. V. Csáky utca 10.
Bevezetés.Ennek a tanulmánynak célja a statisztikai tudomány segítségével megvilágítani azt a szemünk előtt lejátszódó s a társadalmi és gazdasági élet minden terén észlelhető folyamatot, amely a zsidóság számbeli, kulturális és gazdasági térfoglalásában nyilatkozik meg. Igyekszünk tárgyilagosan bemutatni ezt a folyamatot, bár- kétségtelen, hogy e téma fejtegetésénél igen nehéz megőrizni a tárgyilagosságot annak, aki szívén viseli ennek az országnak s ennek a sokat szenvedett magyar nemzetnek jövő sorsát és boldogulását. Ha csak arról volna szó, hogy bemutassuk a magyar nép egy felekezetének helyzetét a többiekhez képest s azt, hogy hogyan fejlődött e felekezet számbelileg, gazdaságilag a többiek rovására, vagy hogyan maradt el a versenyben a többiekkel szemben, úgy e téma semmi különösebb nyugtalanságot nem okozna, mert hiszen azok előtt, akik a nemzet egyetemes érdekeit tartják szem előtt, egyes felekezetileg érzékenykedőket kivéve, igazán egészen közömbös lehet az, hogy pl. a katolikusok jobban szaporodnak mint a reformátusok, vagy hogy a reformátusok a földbirtoknak aránylag nagyobb részét tartják a kezükben, mint a katolikusok. A keresztény felekezetek különböző erőviszonyai egymást harmonikusan kiegyenlítik és kiegészítik s valamennyinek a fejlődése egy egyetemes célt szolgál: a magyar nemzet számbeli, kulturális és vagyoni megerősödését. Másképp áll azonban a helyzet a zsidósággal. A zsidó vallást kizárólag egyetlen faj, egyetlen nemzetiség kultiválja, amely faj nemcsak Magyarországon él, hanem az egész világon szétszórva. Igaz, hogy a zsidóság nyelvileg ma már nem létezik, mert minden országban igyekszik az uralkodó nyelvet elsajátítani; ősi hagyományai, a közös származás tudata, a közös nemzeti vallás azonban a világ összes zsidóságát nemzeti öntudattal bíró nemzetiséggé kovácsolják össze. Elismerem, lehetnek, sőt vannak a magyarországi zsidók között is olyanok, akik a magyar nemzettel, a magyarsággal annyira összeforrottnak érzik magukat, hogy magyar voltukat előbbre tartják, mint zsidó származásukat. Ezek azonban sajnos, csak kivételek. A túlnyomó nagy többség, mint a közelmúlt keserű tapasztalatai megmutatták, lélekben messze van a magyarság érzéseitől és törekvéseitől s ha talán nem is viselkedik ellenségesen azokkal szemközt, veleszületett anyagias gondolkodásánál és egy más fajhoz való tartozandóságot jelentő vallásánál fogva is, teljességgel közömbös a magyarság nemzeti eszményei iránt. Mi sokan, akik a világháború előtti liberalizmus eszmekörében növekedtünk fel s akik el voltunk telve izzó fajszeretettel és. azzal a vággyal, hogy nemzetünket minél nagyobbnak, minél hatalmasabbnak lássuk, a magyarországi zsidóságban a magyar faj szupremáciájának harcosát, a magyar nemzeti állam kiépítésének hathatós segítőtársait láttuk. Statisztikánkban örömmel állapítottuk meg, hogy a zsidóság milyen rohamosan magyarosodik s hogy nemzetiségi vidékeken sok helyen a zsidóság az előretolt őrszeme a magyarságnak s hogy ott egyedül, vagy túlnyomóan képviseli és propagálja a magyar nemzeti állam eszményét. Külsőségek után indultunk. A zsidóság elkábított bennünket azzal, hogy a nyelvünket rohamosan magáévá tette, vagy ha nem is tette, a népszámlálásoknál magát túlnyomóan magyar nyelvűnek vallotta. Lelkileg azonban zsidó maradt, mert vallásánál fogva nem lehet más, de. mi áltattuk magunkat azzal, hogy a magyar zsidóság érzelmileg is összeforrott velünk. A világháború alatt s még inkább az azt követő összeomlás idején azonban a zsidóság megmutatta igazi arculatát. A háború, alatt igyekezett magát a katonai szolgálat alól kivonni s ha azt nem kerülhette el, furfanggal és pénzzel azon dolgozott, hogy - a kevésbé veszedelmes pozíciókban helyezkedhessen el. Ez annyira közismert dolog, hogy bizonyításra sem szorul. Egyébként elég bizonyíték erre a zsidó hősi halottak aránytalanul csekély száma, amelyre később még visszatérünk. A háború utolsó időszakában a zsidók által vezetett sajtó volt az, mely a kishitűséget, a defetizmust a magyar katonák lelkébe elültette s ezzel közvetve az összeomlást előidézte. Az ezután következett korszak borzalmai még mindnyájunk élénk emlékezetében vannak. Láttuk, hogy az őszirózsás forradalom után a zsidóság, amely már a "magyar nemzeti tanácsnak" is megadta a maga jellegét, hogyan lepte el a hivatalokat és a hatalmi állásokat s Kun Béla idejében mint diadalmas faj, hogyan tette lábát a letiport, száz sebből vérző-magyar nemzet nyakára. A kivételek itt se tévesszenek meg bennünket. Ha volt is a bolsevizmusnak néhány zsidó áldozata, az elvitathatatlan, hogy a proletárdiktatúrában a zsidóság a maga nemzetközi érzésének, hatalmi vágyának diadalát látta, s tetszelgett abban, hogy a magyar nemzetet a zsidóság vezeti pórázon. A bosszú érzete is dolgozott benne a magyar nemességgel és-értelmiséggel szemben, amely őseit századokon át visszaszorította s terjeszkedni nem engedte. Nem tudta ezt elfelejteni, holott a mai generáció már a teljes jogegyenlőségben nőtt fel s mégis a hála helyett a bosszú érzetét táplálta lelkében jótevője iránt. A jogegyenlőség révén megszerzett gazdasági hatalom kevés volt neki, a politikai hatalmat is a kezében akarta tudni. Ahol pedig Magyarországon idegen megszállók vetették meg a lábukat, a zsidóság túlnyomó többségében - ismét tisztelet az igen szórványos kivételeknek - megtagadta addig fennen hirdetett magyarságát s azokból, akiket a végeken a magyarság és a magyar állameszme őrtállóiként tekintett a liberális korszak, rövid idő alatt hűséges és szolgálatkész csatlósai lettek a bitorlóknak és sok esetben ádáz ellenségei a magyarságnak. Az a bizalom tehát, amely a háború előtt kétségtelenül megvolt a legtöbb jóhiszemű magyar emberben a zsidósággal szemben, ezeknek a jelenségeknek és keserű tapasztalatoknak következtében teljesen megingott a magyarságban. A háború előtt is voltak már aggódó hazafiak, akik nyugtalansággal szemlélték a zsidók számbeli és vagyoni térfoglalását; ezeket a jóhiszeműek, az ábrándos magyarok azzal szerelték le, s ezt a zsidó sajtó is állandóan szuggerálta, hogy hiszen mindegy, hogy milyen felekezetű magyar kezébe kerül a földbirtok, a vagyon, a zsidóság csak vallás és nem faj, melynek külön nemzeti érdekei volnának. Ha a magyar zsidó vagyonosodik, az az egyetemes magyar nemzet vagyonosodását és ezzel erősítését szolgálja stb. A tapasztaltak azonban megmutatták, hogy a zsidóság főképpen vallási elkülönültsége, egyetlen fajhoz való tartozósága, történelmi hagyományai és egész testi és szellemi struktúrája folytán egy megemészthetetlen, asszimilálhatatlan faj, amely a nemzetet alkotó többi réteghez, különösen a keresztény felekezetekhez képest, nem mérhető egyenlő mértékkel. Ki kell mondanunk az ítéletet: a zsidóság idegen, sőt nagy részében ellenséges indulatú tetem a nemzet testében, megvan tehát minden okunk rá, hogy védekezzünk számbeli, vagyoni és kulturális térfoglalása ellen. Annak az önvédelmi harcnak, amely a zsidóság terjeszkedése ellen megindult, jól kell ismernie a zsidóság hadállásait, hogy sikert érhessen el. Sorra vesszük ezért a pozíciókat, amelyeket a zsidóság elfoglal, hogy rámutathassunk arra, hogy hol, milyen erővel kell felvennünk a harcot, amely a keresztény magyarságot számarányához és jelentőségéhez mért helyzetbe kell hogy juttassa a magyar nemzet létét veszélyeztető zsidósággal szemben.
1. A zsidóság számbeli növekvése 1910-ig.A magyarországi zsidóság számáról csak az utolsó két évszázad óta vannak hiteles, számláláson alapuló adataink. Kétségtelen, hogy hazánknak már legrégibb idők óta voltak zsidó lakosai, sőt többen valószínűnek tartják, hogy már a magyarokkal is jöttek be a zsidó vallású kazárok közül, ezek azonban fajilag nem voltak zsidók s csakhamar beolvadtak a magyarságba, felvévén a kereszténységet. Ezek közül való lehetett az a néhány zsidó comes és dignitárius, akiket okleveleink az Árpádházi királyok alatt említenek. Hogy a zsidók hamar összeütközésbe jutottak a magyar jogrenddel, mutatja az, hogy már Szent László királyunknak 1092-ben szigorú törvényt kellett hoznia a zsidók ellen. Ettől kezdve Corpus Jurisunk egész sorát tartalmazza azoknak a törvényeknek, amelyek a keresztény magyarságot igyekeztek a zsidók furfangja és hamissága ellen megvédelmezni; Közben a népítélet is többször lesújtott rájuk s Nagy Lajos királyunk 1360-ban szükségesnek látta őket az egész országból száműzni. Igaz, hogy e száműzetést már néhány év múlva visszavonta. A zsidóknak is el kell azonban ismerniök, hogy talán Törökországot kivéve, sehol Európában olyan jó dolguk nem volt, mint Magyarországon és sehol olyan kevés üldözést nem szenvedtek, mint nálunk s ha voltak is zsidóüldözések, azok is inkább a nyugatmagyarországi német lakosságú városokban, mint Pozsonyban, Nagyszombatban, Sopronban fordultak elő. A magyarság türelmes voltát még a zsidó történetírók is kénytelenek elismerni. Éppen ez a túlságos türelem tette lehetővé az újabb nyugalmas időkben a zsidók elszaporodását. Hogy ez előbb be nem következett, az csak annak a sok háborúnak tulajdonítható, amely Magyarország területén folyt s amely nem kedvezett a zsidók természetének és foglalkozási viszonyainak. A magyarországi zsidóság történetírói Mátyás király korában 20,000-re teszik a zsidók számát Magyarországon. Ez a szám meglehetős alacsony az akkor 4-5 millióra becsülhető összes lakossághoz képest. A török uralom alatt s még inkább annak megszűnte után ez a szám is alaposan megcsappant, mert a Habsburg-házbeli királyok alatt a zsidóságnak fokozottabb üldöztetésben volt része, amely elől nagyrészt a török által megszállt területre szökött, onnan pedig a felszabaduláskor a törökökkel együtt menekült ki az országból. Tudjuk, hogy Budavár visszavételekor a bevonuló keresztény sereg véres bosszút állt a budai zsidókon azért, mert a törökhöz szítottak. A pragmatica sanctio korában, 1720-ban, Magyarország akkori 2.582,000-re becsült népességéből mindössze 12,000 volt zsidó Acsády becslése szerint, aki ezt az adatot egy 15 évvel később, 1735-ben tartott országos zsidóösszeírás eredményeiből veszi. Minthogy ez az összeírás adóztatási célból, a zsidó türelmi adó összegének megállapítása végett történt, valószínű, hogy eredménye a valóságosnak alatta marad. Hogy egy adóztatási célra történő összeírás mennyire tévedhet, különösen, ha zsidókról van szó, annak érdekes példáját láthatjuk Lengyelországban. Ott a zsidók számát már a XVI. század közepén 200,000-re becsülték, de az ugyanakkor végrehajtott zsidó összeírás csak 16,509 lélekről tud. / Szabolcsi M.: A zsidók története, VI. kötet/ 1) Nálunk ilyen nagy különbség bizonyára nincsen az összeírás eredménye és a valóságos szám között, mégis gondolkodóba ejthet bennünket, hogy míg a külön zsidóösszeírás 1750-ben is alig pár ezerrel (kb. 15,000) hozott ki többet, mint az 1735. évi, 1787-ben már, amikor mindenkit, még a nemeseket is össze kellett írni, a zsidók száma 83,000-re rúgott. 37 év alatt tehát a zsidók száma 572-szeresre emelkedett, ami hihetetlen szaporodás, vagy pedig ha igaz, nagyarányú bevándorlást tételez fel. Nem szabad felednünk, hogy ennek az időszaknak a közepe tájára, 1772-re esik Lengyelország első felosztása, amikor Galícia a Habsburgok uralma alá s így Magyarországgal egy uralom alá került, valószínű tehát, hogy ekkor nagymérvű bevándorlás indult meg Galíciából Magyarországba. Galíciában már akkor aránylag nagyszámú zsidóság élt; az 1776-iki számlálás szerint Galíciának 2.628,483 lakosából 147,598, vagyis 5.6% volt zsidó. Ma ugyan, illetőleg 1910-ben a zsidók száma már 871,895-re emelkedett Galíciában, vagyis a lakosságnak 10.8%-ára, Magyarországon ellenben az 1787-ben még csak 83,000 főt számláló zsidóság 911,227-re, holott a galíciai zsidóság feltétlenül szaporább, mint a magyarországi, amely mint látni fogjuk, különösen a nyugati részeken már közel áll e tekintetben a szaporátlan nyugateurópai zsidósághoz. Világos tehát, hogy a galíciai zsidóság egy részének át kellett költöznie Magyarországra. A továbbiakból ki fog tűnni, hogy ez a bevándorlás milyen időszakokban volt a legnagyobb mértékű. Lengyelország felosztása előtt is volt már szórványos bevándorlás Galíciából, de hogy aránylag milyen kis mértékű, mutatja az, hogy az 1735-ben összeírt 2538 zsidó családfő közül csak 277 származott Lengyelországból, ellenben 961 Morvaországból, 77 Csehországból és 133 más osztrák tartományból. A Lengyelországból beszármazottak csak egy-két északkeleti megyében tették a zsidó lakosság többségét. Érdekes különben, hogy a zsidóknak ebben az időszakban való feltűnő megnövekedését a rendek számlálás nélkül is észrevették, mert a türelmi adót, mely fejadószámba ment (2 frt volt minden zsidó személy után) sűrű egymásutánban emelték fel; 1755-ben ugyanis a számlálás alapján 25,000 forintban állapították meg, de már 1760-ban 30,000, 1772-ben, 50,000, 1778-ban 80,000-re emelték. A József-féle népszámlálás 1787-ben, mint láttuk, kereken 83,000 zsidót talált Magyarországon; a legközelebbi adat, amely az 1805. évi úgynevezett nem nemesi összeírásból van véve, már 130,000 főnyi zsidóságról tud, 18 év alatt tehát a szaporodásuk 47,000, vagyis jóval több mint 50%. A nem nemesek és közte a zsidók összeírását ezentúl évenként megismételték, de az egész országról való összesített eredményt csak 1825-ből ismerjük, Nagy Lajos 1828-ban megjelent latin nyelvű statisztikai munkájából. E szerint 1825-ben már 190,000 zsidó volt Magyarország területén, 20 év alatt tehát a szaporodás ismét 60,000, vagyis közel 50%. Ujabb 15 év múlva, 1840-ben Fényes Elek 242,000-re becsüli a zsidók számát. Ebben az időszakban a szaporodás mérsékeltebbnek látszik, mert csak 52,000, ami 27%-nak felel meg. Annál szembetűnőbb a szaporodás a következő évtizedben, mert az 1850-ik évi osztrák népszámlálás már 366,000 zsidót talált Magyarországon, 10 év alatt tehát a növekvés 124,000, vagyis 51%. Ilyen nagyarányú szaporodás sem előbb, sem később nem mutatkozott. Ha az 1840. évi becslés megfelel a valóságnak, úgy ebben az évtizedben, amely Magyarország fejlődésének nevezetes korszaka volt, igen nagyarányú zsidó bevándorlásnak kellett történni. Úgy látszik, a szabadságharc leverése utáni esztendő, amely az osztrák-német és cseh hivatalnokok és kalandorok egész áradatát zúdította a magyar területre, amint azt a megszállt részeken más változatban most is látjuk, az osztrák, különösen a galíciai zsidóság bevándorlásának is újabb lökést adott. Lehet egyébként, sőt valószínű is, hogy az 1840. évi becslés a valóság alatt maradt, mert az egyházi schematizmusok alapján készült, azok pedig csak a keresztény felekezeteket tudták pontosabban nyilvántartani s a bevándorlás által rohamoson szaporodó zsidóságot a tényleges számnál kevesebbnek"mutatták ki. /Nyilvánvaló ez pl. Erdélyben, amelynek már a József-féle népszámlálás, 1787 idején 2000-nél több zsidó lakosa volt. Fényes 1840-ben mégis csak 2400 zsidóról tud, holott Magyarország többi részében ezen idő alatt háromszorosra növekedett a zsidóság száma még az ö hiányos adatai szerint is./ A következő adataink a zsidóság számáról már mind népszámlálásokból vannak véve. Az abszolút kormány 1857-ben újra tartott népszámlálást Magyarországon s ez már 407,800 főben állapította meg a zsidók számát. Hét esztendő alatt szaporodásuk tehát majdnem 42,000, vagyis 11.4%. Ebben az időszakban a zsidók szaporodása jóval mérsékeltebb, mint a 40-es években, ami szintén amellett bizonyít, hogy az előző évtized feltűnő nagy szaporodása nem felel meg egészen a valóságnak, hanem azt jórészt a már említett ok idézte elő. 1857 után ismét egy igen nagymértékű szaporodás következik, amennyiben az alkotmányos korszak első népszámlálása már 542,200-ban állapította meg a zsidók számát. Tizenkét év alatt a növekvés tehát ismét 134,400, vagyis 33.0%. 1880-tól kezdve a népszámlálások pontosan 10 évenként tartatnak s a négy utolsó népszámlálás szerint, amely még Nagy-Magyarországra terjedt ki, így alakult a zsidók száma: 1880-ban 624,700, 1890-ben 707,500, 1900-ban 830,000, végre 1910-ben 909,500. A szaporodás tehát folytonos, bár kétségtelen, hogy arányaiban már erősen gyöngül. 1869-töl 1880-ig tizenegy év alatt 81,500-al növekedett a zsidók száma, ami 15.2%-nak felel meg. Habár ez a növekvés jóval kisebb, mint a hatvanas években volt, mégis. jelentékeny térfoglalást biztosított a zsidóknak, mert a hetvenes években nagy kolerajárvány dühöngött Magyarországon s ennek következtében az összes népesség növekvése csak 167,400-at tett tizenegy év alatt, á népszaporodásnak majdnem fele tehát a zsidóságra esett. Az 1880-tól 1890-ig terjedő évtizedben aránylag jóval kisebb volt a zsidóság térfoglalása. Számuk 82,800-al növekedett ugyan, ami már csak 13.3%, de ebben az évtizedben a keresztény lakosság is egészséges szaporodást ért el, úgy hogy a zsidók térfoglalása nem volt jelentékeny. A múlt század kilencvenes éveiben megint erőteljesebb a zsidók szaporodása. Újra 117,600-ra 1) rúg 10 év alatt, vagyis 166%-ra. Végül az utolsó évtizedben, amelyről adataink szólnak, 1900-tól 1910-ig a zsidók számának növekvése már alig haladja meg az országos átlagot. Szaporodásuk mindössze 79,500, vagyis 9.6%-Ugyanakkor az országos átlag 8.5%. Összefoglalva az elmondottakat, a zsidóság számának fejlődése az utolsó két évszázadban a következő képet mutatja:
Megjegyzések:
Látjuk, hogy a zsidóság arányszáma, mely az időszak elején még csak 0.5% volt a lakosságban, nem egészen kétszáz év alatt 5.0%-ra, vagyis tízszeresre emelkedett. Más szóval, amíg 1720-ban csak minden kétszázadik ember volt zsidó Magyarországon, ma már minden huszadik. Az Északamerikai Egyesült Államokat kivéve, nincs ország a földkerekségén, ahol a zsidók ilyen rohamosan szaporodtak volna el. Ami a zsidóság területi megoszlását és az ország egyes vidékein való különböző szaporodását illeti, meg lehet figyelni, hogy a XVIII. század elején a zsidóság úgyszólván csak a nyugati határszélen és a Felvidéken volt található, az ország belsejében alig volt zsidó. A nyugati határszéli megyék: Vas, Sopron, Mosón, Pozsony, Nyitra, Trencsén az ország akkori zsidóságának 2/3-át foglalták magukba. Ez annak a következménye volt, hogy a XVIII. század utolsó negyedéig a zsidóság főképen nyugatról vándorolt be s onnan terjedt kelet felé, míg Lengyelország felosztása után Galíciából indul meg a nagymérvű zsidó bevándorlás, amely a zsidók vándorlási irányát is keletről nyugat felé fordította vissza. Ettől kezdve az ország keleti részeiben szaporodik meg nagy mértékben a zsidók száma s a lengyel zsidókkal telitett északkeleti vármegyék lesznek a magyarországi zsidók kifogyhatatlan rezervoárjai. Érdekes megfigyelni ezt a folyamatot a zsidók számának országrészek szerint való alakulásában, legalább a jellegzetesebb időszakokról:
A két nyugati országrészben aránylag sokkal mérsékeltebben növekedett a zsidók száma, mint a keleti részeken, a súlypont azonban a nyugati részekről nemcsak keletre, de az ország közepére is helyezkedett át, ahol a főváros és környéke szinte ijesztő arányokban gyűjtötte össze az ország zsidóságát. Míg kétszáz évvel ezelőtt a zsidóság 3/4-e az ország Duna jobb és bal párti részében volt található, addig 1910-ben e két országrészre a zsidóságnak csak 1/5-e jutott, ellenben 1/3-a az ország közepén, másik nagyobb harmada pedig az északkeleti részeken foglal helyet.
2. A zsidóság szaporodásának tényezői.A zsidóság feltűnő, gyors, a keresztényekét sokszorosan felülmúló szaporodása azt a látszatot kelti, mintha a zsidóság túlnyomóan bevándorlás folytán növekedett volna meg. Kétségtelen, hogy régebben a zsidóság szaporodásának hathatós tényezője volt a bevándorlás, de akkor is a természetes népmozgalom, a születések többlete volt fő előmozdítója gyors növekedésüknek. A zsidóság természetes szaporodása ugyanis a. legutolsó időkig jóval meghaladta a keresztények szaporodási arányait. A zsidók természetes népmozgalmáról csak 1866 óta vannak hiteles adataink, de közben az 1876-1879. évekről hiányoznak. Az 1860-as évek második felében a zsidók természetes szaporodása évenként átlag 7000-et tett, ami évenként körülbelül 14 ezreléknek felelt meg. 1869-től 1880-ig a zsidók természetes szaporodása már ezer lélekre 164 évenként, a következő évtizedben pedig 18-4-del eléri maximumát. Innen kezdve előbb lassú, később mindig gyorsabbá váló visszaesés mutatkozik a zsidók természetes szaporodásában. Az 1890-1900. évek között ugyanis a természetes szaporodás aránya még 17-4, az 1901 - 1905. években 14'9, az 1906-1910. évek átlagában 136, s az 1911 - 1914. évek átlagában, tehát közvetlenül a világháború előtt, már csak 11*2 ezer lélekre. Ha a természetes népmozgalom eredményét a zsidók tényleges szaporodásának számaival egybevetjük, azt a meglepő és szinte a köztudattal ellenkező megállapítást kell tennünk, hogy 1869 óta zsidó bevándorlás nincs, illetőleg azóta a zsidók kivándorlása állandóan felülmúlja bevándorlásukat. A következő adatok győzhetnek meg erről:
Mind a négy évtizedben kisebb tehát a tényleges szaporodás annál a számnál, amennyivel a zsidóknak a születések többlete folytán szaporodniuk kellett volna, ami azt jelenti, hogy az utolsó négy évtizedben több zsidó vándorolt ki Magyarországból, mint ahány bevándorolt. A különbözet e 41 évi időszak alatt 113,800 lélekre rúg. Ennyivel lett volna 1910-ben több zsidó Magyarországon, ha az utolsó négy évtizedben a zsidók bevándorlása a kivándorlásukat kiegyenlítette volna. 1869 előttről azonban ezt nem lehet állítani, mert a zsidók szaporodása az egyes időszakokban olyan nagy arányú volt, hogy az semmi esetre sem származhatott természetes szaporodásból. Ha 10 évenként 20%-os természetes szaporodást tételezünk fel a zsidóknál a régebbi időszakokban, ami országos átlagban körülbelül megfelel az akkori viszonyoknak, úgy a tényleges szaporodás az egyes időszakokban a következő számokkal múlja felül a természetes szaporodást:
Legnagyobb volt a bevándorlás, amint már előbb is említettük, a múlt század negyvenes éveiben, amikor a szabadságharc előtt a liberális reformok csábították be a zsidók ezreit, utána pedig az osztrák abszolutizmus nyomán a legyőzött országot kizsákmányolni vágyók hada özönlötte el az országot. Végeredményben azonban a tényleges bevándorlás nem olyan nagy, mint gondolnók. E másfélszáz év alatt évenként 1200 zsidónak bevándorlása elég volt ahhoz, hogy a zsidók száma az utolsó két évszázad alatt 12,000-ről 909,000-re nőjön. A ma itt élő zsidóságnak azonban természetesen nem ilyen kis része (180,000) tekinthető bevándorlónak, mert hiszen a bevándoroltak a következő években már maguk szaporítják fajukat. Ha 1720 óta zsidó bevándorlás nem lett volna, a zsidóság száma Magyarországon 1910-ig körülbelül 300,000-re szaporodott volna fel természetes utón (10 évenként 20%-os szaporodást véve, amellyel körülbelül 40 év alatt nő kétszeresre a népesség); meg lehet tehát állapítani, hogy ha az 1720-ban talált 12,000 zsidót őslakosnak tekintjük, a ma élő zsidóság legalább kétharmad részének őse az utolsó két században vándorolt be Magyarországba. Ha pedig figyelembe vesszük azt, hogy még az 1735-i zsidóösszeírás szerint is az akkor megszámlált zsidók közül csak 35% volt magyarországi származású, kiderül, hogy az 1910-ben itt talált több mint kilencszázezer főnyi -zsidóságból legföljebb 100,000 van olyan, akinek az őse már 200 évvel ezelőtt Magyarországon lakott, körülbelül 9/10-ed része tehát a mai zsidóságnak azóta vándorolt be. A fentiekből láttuk, hogy a zsidóság rohamos szaporodása 1869-ig tart, ameddig számuk bevándorlás útján is növekedett. Azóta is tért foglaltak ugyan, mert természetes szaporodásuk jóval nagyobb volt, mint a. keresztényeké s ezt a kedvező természetes szaporodást még nagyobb kivándorlásuk sem tudta ellensúlyozni. 1880-tól kezdve ugyanis a zsidók kivándorlási vesztesége aránylag még a keresztény lakosságét is felülmúlta. Volt ugyanis
Az 1870-es években még egyforma a kivándorlási veszteség, 1880 óta azonban mind a három évtizedben sokkal jelentékenyebb a zsidóknál, mint a keresztényeknél. A zsidók nagy kivándorlási többletének az a magyarázata, hogy a zsidó kivándorlók közül sokkal kevesebben jönnek vissza, mint a keresztény kivándorlók közül. Az 1907-1910. években pl. a keresztény visszavándorlók a keresztény kivándorlóknak 33%-át tették, a zsidó visszavándorlók a zsidó kivándorlóknak csak 9%-át. Már érintettük azt, hogy a zsidóság természetes szaporodási képessége az utolsó időkben igen erősen csökkent, úgy hogy közvetlenül a világháború előtti években már egyáltalán nem haladja meg a keresztény lakosságét. Az 1911-14. években ugyanis a keresztény lakosság természetes szaporodási aránya volt ezer lélekre 11-3, a zsidóké 11-2, holott az előző évtizedekben 3-7 ezreléknyi különbség mutatkozott a zsidók javára. A tőlünk nyugatra fekvő országokban, ahol a zsidók a szellemi és anyagi kultúrának bizonyos fokát már elérték, mindenütt látjuk azt a jelenséget, hogy a zsidók természetes szaporodási képessége rohamosan csökkent, sőt a legtöbb esetben sokkal rohamosabban, mint a keresztény népességé, s ezekben az államokban már a zsidóság kevésbé szaporodik, mint a keresztény lakosság. Hollandiában pl. az 1909/10. évek átlagában esett természetes szaporodás a római katolikusokra 160, a protestánsokra 14-5, a zsidókra már csak 8-5%. Poroszországban 1913-ban a római katolikusok szaporodási aránya 18-5, az evangélikusoké 11-1, a zsidóké csak 1-2%. Még a szomszédos Ausztriában is, ahol a zsidóság zömét a galíciaiak teszik, rendkívüli mértékben megcsökkent a zsidók szaporodása. Az alábbi összeállítás érdekesen mutatja az ausztriai és magyarországi zsidók főbb népmozgalmi adatait a világháború előtti évekről:
A születések nagymérvű csökkenésével a halálozások fogyása nem tudott lépést tartani s így a zsidók természetes szaporodása igen erősen megcsökkent, nemcsak viszonylagosan, hanem abszolút számban is. Míg azonban Magyarországon az utolsó 9 évben csak 2800-al kevesbedett a zsidók születési többlete, Ausztriában 6700-al, dacára annak, hogy ott a kultúrának alacsonyabb fokán álló keleti zsidóság van igen erős többségben. Ennek valószínű oka a galíciai zsidóknak az utolsó években rendkívül magasra szökött amerikai kivándorlása, mely első sorban éppen a fajszaporító elemet fogyasztja meg. Magában Magyarországon is jól meg lehet figyelni a keleti és nyugati zsidóság igen eltérő szaporodási viszonyait, aminek - mint látni fogjuk - nagy jelentősége van a zsidóság összetétele és az asszimilálódásra való hajlandósága szempontjából. Ha Magyarországot a Hernád és a Vág vízválasztójától délkeleti irányban két részre osztjuk, nagyjából megkapjuk a nyugati és keleti zsidóság közötti határvonalat. A szokásos felosztás szerint az első területre esik a Duna jobb- és balpartja, a Duna-Tisza köze, a Tisza-Maros szöge, egészen és a Tisza balparti megyék közül Békés vármegye. A többi összes törvényhatóságokat vesszük a keleti zsidóság területe gyanánt. A nyugati zsidóságból még külön mutatjuk ki Budapest és Pest vármegye zsidóságát, amely az egész országból, de különösen a keleti részekből való bevándorlás folytán szaporodott meg abnormis módon. Az így részekre bontott zsidóság a következő fejlődést mutatja 1869 óta:
Az előbb közölt számokkal szemben mutatkozó csekély különbséget Fiume okozza, amely itt az anyaországhoz van számítva. A nyugati és keleti zsidóság körülbelül egyenlő módon fejlődött az utolsó négy évtized alatt, mert arányszámuk a zsidók összes számához viszonyítva, alig változott. A nyugati zsidóságból azonban csak a fővárosi és környéki zsidóságnál mutatkozik nagyarányú szaporodás, a nyugati zsidóság többi része, tehát a Dunántúl és Alföld zsidósága alig növekedett s arányszáma az összes zsidósághoz képest 44.9%-ról 29.8%-ra esett le. A zsidóság tehát, amely a magyarsággal legközvetlenebbül érintkezik, amely már faji elzárkózottságából is legjobban kivetkőzött s legjobban simult a magyarsághoz, s amely zsidóságot emellett a nagyvárosi, nemzetközi és destruktív áramlatok legkevésbé érintették, -mindig kisebb és kisebb részét teszi a magyarországi zsidóságnak. Ellenben mindjobban felülkerekedik a zsidóságban egyrészt a faji elzárkózottságban élő s a keresztény erkölcsi fogalmakkal és világnézetekkel teljesen ellentétes alapokon álló, jórészt pajeszes és kaftános keleti zsidóság, másrészt a túlnyomóan ebből az elemből táplálkozó és szaporodó fővárosi zsidóság, amely nagy részben még nem ment át a vidéki magyar élet nemesítő, a magyar erkölcsökhöz és magyar nemzeti érzéshez bizonyos mértékben simító folyamatán, amely tehát éppen ennek folytán könnyen behódol a nemzetközi és destruktív, nemzetellenes eszméknek. Arra nézve, hogy a fővárosi és környéki zsidóság is túlnyomóan a keleti zsidóság bevándorlóival szaporodik, álljon itt a következő összeállítás: / I-III. és VI. országrész és Békés vm./
A huszadik század első évtizedében eszerint a keleti zsidóság 22.2°/o-al szaporodott természetes úton, a nyugati zsidóság pedig csak 9.6%-al, sőt, ha Budapestet és Pest megyét (amelyek zsidósága túlnyomólag a főváros közvetlen környékén él) leszámítjuk, csak 8.9%-al. Már ebből is világos, hogy a főváros és környékének zsidóságához a keleti zsidóságnak, amelynek sokkal nagyobb emberfölöslege van, nagyobb hányaddal kellett járulnia. Igaz, hogy a dunántúli és alföldi zsidók vándorlási vesztesége is majdnem annyi, mint a keleti zsidóké, de ennek a veszteségnek túlnyomó nagy része nem Budapestre, hanem a nyugati külföldre (főkép Bécsre) és Amerikára esett, míg a keleti zsidóságnak, amelynek a vándorlási iránya szintén nyugat felé tart, Budapest egyik főállomása. A fejlődés menete tehát az, hogy a keleti zsidóság, amely legnagyobbrészt még megtartotta óriási szaporodó képességét, újabb és újabb rétegeket rak a már polgárosult és a nemzet szokásaihoz és erkölcseihez bizonyos mértékig simuló nyugati zsidóságra, amely viszont már elvesztette szaporodó képességét s így a keleti zsidóság és ennek első nemzedéke, amely még kevéssé különbözik tőle, mindinkább túlsúlyba jut a magyarsággal régebben együttélő nyugati zsidóság fölött. Hozzájárul ehhez, hogy a zsidóság mind jobban elszakad a falutól s ma már túlnyomórészében a városokban és a városi jellegű községekben él. 1869-ben pl. az 542,257 főnyi zsidóságnak még csak 29.5%-a, 159,834 lélek lakott a városokban, 1910-ben a 911,227 főnyi zsidóságból már 50.9%, vagyis 463,222. 1869 óta a városi zsidóság száma majdnem megháromszorozódott, míg a vidéki zsidók száma csak kevéssel szaporodott, ennek a szaporodásnak is legnagyobb része a városi jellegű és népesebb községekre esett. A városokba tódulás jelensége világszerte mutatkozik, de talán sehol olyan nagy mértékben, mint a magyarországi zsidóságnál. Mindenesetre ennek a jelenségnek is igen nagy része van abban, hogy a zsidók természetes szaporodása az utolsó időkben annyira meggyöngült. Egyes városonkint is érdemes vizsgálni a zsidók elterjedését és elszaporodását. Az Erdélyen és a Szilágyságon kívüli Magyarországról 1825-től kezdve pontosan meg tudjuk figyelni ezt a félelmetes folyamatot. A szóban forgó területen 111 város van. Ebben a 111 városban volt
Az első időszakban a városi népesség csak felényivel lett több, a zsidóság ellenben majdnem ötszörösére növekedett. A másik időszakban, 1869-től 1910-ig a különbség már nem ilyen nagy, de még mindig igen jelentékeny, ami a zsidók arányszámának növekedésében nyilatkozik meg. Városaink lakosságának éppen 1/8-ad része volt zsidó 1910-ben. 1825-ben még 110 városunk (Újpest akkor még nem létezett) közül 43-ban egyáltalán nem lakott zsidó. Ma már egyetlen ilyen városunk sincs. A bányavárosokban az 1840-es évekig az országos törvények szerint sem lakhatott zsidó, de sok alföldi és felvidéki városunk is sokáig távol tartotta magától a zsidókat. Az egész Jászságban pl. csak a szabadságharc után kezdtek állandóan letelepülni s ma már Jászberényben 1000-nél több a zsidó. Azok közül a városok közül, amelyeknek 1825-ben még nem volt zsidó lakosuk, a legnagyobb rekordot érte el Szatmárnémeti, ahol 1910-ben már 7194-re rúgott a zsidók száma, a lakosság 20.6%-ára. Legnagyobb tömegben él a zsidóság természetesen Budapesten, ahol 203,687 a zsidók száma, míg 1825-ben még csak 8264 volt, 1869-ben már 44,890. Az arányszám ugyanezen idő alatt 8.8%-ról 16.6%-ra, majd 23.1%-ra szökött. A szomszédos Újpesten is 10,140 főnyi zsidóság lakik (18.4%). Ezeken kívül már csak Miskolcon (10,291, 20.0%) és Nagyváradon (15,155, 23.6%) haladja meg a zsidók száma a 10,000-et. Miskolcon 1825-ben még csak 367 főnyi volt a zsidóság, pedig a város már akkor is elég népes volt (22,910). Általában véve az ország északkeleti részein vannak túlságosan elzsidósodva városaink; Így Munkács lakosságának már majdnem fele 44.4%-a zsidó (1825-ben csak 8.5%). Máramarosszigeten 37.4, Ungvárt 31.4, Bártfán 30.4, Beregszászon 30.2, Sátoraljaújhelyt 28.7%. A nyugati felvidéken legzsidósabb városok Nyitra 22.4, Trencsén 16.7, Léva 16.5, Zsolna 16.0% zsidóval. Az előbbi kettőben azonban 1869 óta erősen csökkent a zsidók aránya, amely a mondott évben még 29.4, illetőleg 25.0% volt. A Dunántúl viszonylag legtöbb zsidó lakosa van Pápának, 15.3%; azonban itt is igen erős csökkenés jelentkezik 1869-hez (24.6%), sőt még 1825-höz képest is (20.2%). Ugyanez a jelenség mutatkozik Nagykanizsán és Zalaegerszegen is. Általában véve régebben a zsidóság sokkal inkább koncentrálva volt egyes városokban, minthogy letelepedésük nem mindenütt volt megengedve. Ott, ahol a város földesura nem ellenezte a zsidók letelepedését, vagy egyenesen kedvezett a zsidóságnak, feltűnő sok zsidó volt már 1825-ben is. Ez magyarázza a zsidók nagy számát Kismartonban és Pápán, amely az Esterházyak, továbbá Nagykárolyban, amely a Károlyi-család birtoka. Egyes püspöki és szabad kir. városokban a zsidóknak nem volt szabad lakniok s azért a várossal közvetlen szomszédságban lévő s azzal idővel összeépülő községekben telepedtek meg, amelyek azután később a várossal összeolvadtak. Ez az eset van Pozsonyban (Váralja), Nyitrán (Párucza), Győrött (Győrsziget), Nagyváradon (Velence, Olaszi, Váralja) stb. Az egyes városokban összetömörített zsidóság azután később, amikor szabad költözködési és letelepülési jogot kapott, szétszéledt az ország többi városaiba is, s ott, ahol kedvező talajt talált a terjeszkedésre, rövid idő alatt hihetetlenül elszaporodott. Viszont ez a szétszéledés magyarázza, hogy némely városban a zsidóság megfogyott 1825 óta, ha számszerűleg nem is, amire azonban szintén van példa (Kismarton, Szentgyörgy), de legalább viszonylagosan.
3. A zsidóság számbeli térfoglalása 1910 óta.Eddig ismertetett adataink az 1910. évig terjednek, ez az utolsó népszámlálási év, amelyről egész Magyarországra vonatkozó adataink vannak. A mai Csonka-Magyarországon 1910-ben 471,000 zsidó lakott; amíg területünknek (csak az anyaországot véve) 32.2%-át, lakosságunknak pedig 41.0 %-át hagyták meg, addig az anyaország zsidóságának több mint fele itt maradt Csonka-Magyarország területén. Már az 1910. évi adatok szerint is tehát Csonka-Magyarországon aránylag nagyobb számú (6.2%) zsidóság él, mint egész Magyarországon. Hogy a. zsidóság száma jelenleg mennyi a ránk erőszakolt határok között, még nem tudjuk, mert az 1920. évi népszámlálás idevonatkozó adatai még nincsenek ebben az irányban feldolgozva. Annyi bizonyos, hogy a zsidóság a háborúban korántsem szenvedett olyan veszteséget, mint a keresztény lakosság, sem az elmaradt születések, sem a közvetlen háborús halálozások révén. Az egész anyaországban ugyanis így alakult az élveszületések száma 1910 óta:
Ha az 1914. évi átlagot 100-nak vesszük, volt az élveszületések száma:
Míg tehát a keresztényeknél a születések csökkenése már 1915-ben 31.5%-ot tett, a későbbi években pedig 56.9%-ot is, addig a zsidóknál az első háborús években csak 25.5% volt a csökkenés, a továbbiakban pedig a maximális romlás csak 49.1%-ig terjedt. A keresztényeknél az elmaradt születések száma a négy háborús évben 1.215,000-et tett, míg a zsidóknál csak 39,600-at, vagyis az elmaradt születésekből csak 3-2% esett a zsidókra, holott arányszámuk a lakosságban 5.0%- Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a zsidók közül jóval kevesebben teljesítettek hadiszolgálatot, mint a keresztények közül. Ugyanezt igazolják az alábbi házasságkötési adatok is:
Itt is 100-nak véve az 1911 - 1913. évek átlagát, (a házasságkötéseknél az 1914. év már erősen háborús év!) volt a házasságkötések száma:
A házasságkötések számának csökkenése sem volt tehát a zsidóknál olyan nagy mértékű, mint a keresztényeknél, mert a házasodó korban lévő keresztény férfiak közül sokkal többet vontak be hadi szolgálatra, mint az ugyanilyen zsidó férfiak közül. Ezek a körülmények az otthon maradt népesség természetes szaporodását is igen különbözőképp befolyásolták. Volt ugyanis a természetes szaporodás, illetőleg fogyás
Az 1910. évi népszámlálás évétől 1918 végéig tehát a 17.035,000 főnyi keresztény népesség 415,600 lélekkel, vagyis csak 2,4%-al szaporodott természetes utón, a huszadrésznyi zsidóság 37 000-rel, vagyis 4.0%-al. A 8 évi szaporodásban a zsidóság 8-2°/o-al részesedett, holott népességi aránya 5%. Ezt a kedvező helyzetet a zsidóság csakis azzal érte el, hogy a háború a zsidók közül kevesebbet vont el a családi tűzhely mellől, mint a keresztények közül. A háborút közvetlenül megelőző években ugyanis a zsidókra a természetes szaporodásból még 5% sem esett, a fordulat a háborús években következett be, amikor viszont a népesség fogyásából alig jutott több a zsidókra 1%-nál.
A zsidóság tehát már 1900-ban országos arányánál (4-9%) kisebb arányban szerepel a tényleges katonák, közt, tíz évvel később pedig már csak 3%-al részesedik a katonai szolgálatban, holott országos aránya ekkor már 5%-ra emelkedett. Az utolsó évtizedben tehát a zsidóság pénzzel és furfanggal tömegesen vonta ki magát a katonai szolgálat alól.
Sőt, amennyiben ez ellen az hozatnék fel, hogy a hősi halottak többi 60%-ánál más lehet a felekezeti megoszlás, ezzel szemben megállapíthatjuk azt, hogy azok között az elhalt katonák között, akiknek felekezeti adatai ismertek, feltétlenül nagyobb a zsidók aránya, mint azok között, akik még ma is az ismeretlenség homályában vannak, azon egyszerű okból, mert az elhalt zsidó katonák túlnyomó többsége a haláloki statisztika tanúsága szerint nem a csatatereken, hanem az ország belsejében, természetes halállal múlt ki s így anyakönyvezésüknek, ami a statisztikának alapja, a legtöbb esetben nem volt semmi akadálya. Ezek előrebocsátása után a következőkben mutatjuk be az adatokat:
Míg tehát a keresztény felekezetek viszonylag igen csekély eltéréssel, népességi arányuknak megfelelő mértékben vették ki részüket a véráldozatból, addig a zsidók csak félannyi véráldozatot hoztak, mint amennyi őket népességi arányuk szerint kötelezte volna. A vallás szerint ismert hősi halottak között csak 2.57% volt zsidó. Ha ezt az arányszámot a hősi halottak 500,000-re becsült számára alkalmazzuk, 12,850 elhalt zsidó katonát kapunk, de a fentebbi okokból még 10,000-re sem lehet tenni a háború alatt elhalt zsidó katonák számát. Ezzel szemben pedig áll 490,000 keresztény vallású hősi halott. Míg tehát a keresztény lakosságnak 2.8%-a pusztult el a háborúban, a zsidó lakosságnak a legmagasabb becslés szerint is csak 1.1%-a, s ez utóbbiaknak is legfeljebb fele a harctéren, vagy az ott szerzett sebesülés következtében, a többi természetes betegségek folytán.
A zsidó vallásúak száma tehát feltétlenül kevesebb lett ezekkel a kikeresztelkedett zsidókkal. Csak Budapesten az 1919. év folyamán 5,655 zsidó tért át, 1920-ban pedig 1,260, a két év alatt eszerint 6,915, kik között 3,976 férfi volt és 2.939 nő. Érdekes, hogy a zsidók közül aránylag többen lesznek protestánssá, mint katolikussá. A két év folyamán áttértek közül ugyanis római katolikus lett 4,218, református 1,747, ág. hitv. evangélikus 789 és unitárius 139, protestáns tehát 2,675. 100 katolikussá lett zsidóval szemben áll tehát 63 protestánssá lett zsidó, holott Budapest népességében a római katolikusok úgy viszonylanak a protestánsokhoz, mint 100 a 26-hoz. Vidéken a kikeresztelkedési mozgalom úgy látszik, még erősebb volt. Hivatalos adataink erre vonatkozólag még nincsenek összeállítva, de maguk a zsidók által gyűjtött adatok szerint a vidéken áttért zsidók száma 1/3-dal felülmúlja a Budapesten áttértekét. Ha ezt az arányt a Budapesten kimutatott 6,915 áttért zsidóra alkalmazzuk, Csonka-Magyarországon körülbelül 16,000-re lehet becsülni csupán e két év alatt kikeresztelkedett zsidók számát. Az áttérések egyébként régebben is folyton fogyasztották a zsidókat, bár korántsem olyan nagy mértékben, mint a legutolsó két év alatt.
Az egyházpolitikai törvények életbelépte, 1896 óta folytonosan számontartjuk úgy a keresztény-zsidó házasságkötéseket, valamint ezeknél az esetleges megegyezéseket, végül az áttérések folytán előállott veszteségeket vagy nyereségeket. Bizonyos elégtétellel állapíthatjuk meg most már több évtized eredményei alapján, hogy az egyházpolitikai reformok éppen a zsidóságnak ártottak legjobban, amely azok megvalósítását a legerősebben követelte, s amely a polgári házasság és a teljes felekezeti egyenlőség behozatalát a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölte. A keresztény-zsidó házasságok száma ugyanis folytonosan szaporodik a polgári házasság behozatala óta, ez pedig kettős veszteséget jelent a zsidóságra, egyrészt azzal, hogy maguk a zsidó házasfelek igen sok esetben áttérnek később a keresztény házasfél vallására, másrészt az utódokban azzal, hogy a gyermekek vallására vonatkozó megegyezések a legtöbb esetben a keresztény fél vallásának javára köttetnek, az utódok tehát a " megegyezéses vegyes házasságok legtöbbjében - legalább felekezetileg - elvesznek a zsidóságra nézve. Ezenkívül igen sajátságos, hogy a keresztény-zsidó házasságok rendkívül szaporátlanok, s minthogy a házasságralépő zsidók közül aránylag jóval többen lépnek kereszténnyel házasságra, mint megfordítva, így a zsidók ezen a réven is többet veszítenek, mint a keresztények.
i) 1915-17. évi átlag. A polgári házasság első öt évében még csak 400 körül volt átlag a keresztény-zsidó házasságkötések száma, a háború előtti években már meghaladta a 900-at. Eleinte a zsidóknak csak 2"9°/0-a lépett kereszténnyel házasságra, a háború alatt már több mint 10°/o-a. Minthogy Budapesten volt azelőtt is leggyakoribb a keresztény-zsidó házasság, mert itt 200.000 zsidó él együtt a keresztény magyarsággal, Csonka-Magyarországra aránytalanul nagy százaléka esik a keresztény-zsidó házasságoknak. A békeévekben évenként átlagosan kötött 844 keresztény-zsidó házasság közül körülbelül 610 esett a mai Csonka-Magyarország területére, ezzel szemben azt látjuk, hogy 1920-ban 1014, 1921-ben pedig 908 esetben lépett keresztény zsidóval házasságra Csonka-Magyarországon. Ez megfelel mindkét évben a házasságra lépő zsidók 9.7%-ának. A békeévekhez képest mindenesetre emelkedés mutatkozik, a háborús évekhez képest azonban határozott visszaesés, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy mai területünkön mindig magasabb volt a keresztény-zsidó házasságkötések aránya, mint az országos átlag. A forradalmak után kiújuló antiszemita mozgalmaknak a hatása tehát meglátszik a keresztény-zsidó házasságkötések számának alakulásán. Tudvalevőleg a kikeresztelkedett zsidók igen sok esetben tényleges zsidóval lépnek házasságra s minthogy az utolsó két évben feltűnő sok kikeresztelkedés történt, a keresztény-zsidó házasságkötések számát annak a ténynek is növelnie kellett volna. Hogy ennek dacára aránylag kevesebb a keresztények és zsidók között kötött házasság most, mint a háborús években, az is bizonyítja, hogy az antiszemita mozgalom hatással volt az asszimilációs folyamatnak e jelenségére. A zsidók asszimilációját, illetőleg számuknak apasztását a keresztény-zsidó házasságok határozottan előmozdítják, amint azt a fentebbi táblázat további adataiból látjuk. A megegyezések folytán évenként átlag 50 vegyes házasság elvész a zsidóságra, mert a belőlük lármázó gyermekek mind keresztények lesznek. A gyermekek számában ez nagyobb veszteséget jelent, mert 5-600 gyermek születik évenként a keresztény-zsidó házasságokból, ezeknek azonban csak 1/3-a lesz zsidó, 2/3-a keresztény vallásban és szellemben nevelkedik fel. Már fentebb rámutattunk arra a feltűnő jelenségre, hogy a keresztény-zsidó házasságokból igen kevés gyermek születik. A fennálló keresztény-zsidó házasságok számát nem ismerjük, csak az évenként keletkező új házasságokét, azért csak ezzel vethetjük össze a született gyermekek számát. Ha például az 1901-1910. években kötött vegyes házasságok számához viszonyítjuk az 1911 - 1912 években ugyanilyen házasságokból született gyermekek átlagos számát, (minthogy a törvényes születések legnagyobb részét az utolsó 10 év alatt kötött házasságok produkálják) a következő arányszámokat kapjuk:
Ugyanilyen házasságból az 1911-12 évek átlagában született törvényes gyermekek
Mindezeket annak igazolására hoztuk fel, hogy a polgári házasság és az ezzel kapcsolatos áttérési mozgalom mennyit ártott a zsidóságnak és mennyire kedvezett a keresztény felekezeteknek. Ha még figyelembe vesszük, hogy ezenkívül a kivándorlás is jobban fogyasztja a zsidó, mint a keresztény lakosságot, valóban bámulnunk kell azon a rettenetes propagatív erőn, amely ezeknek az erősen gátló körülményeknek dacára a zsidóságot mégis képessé tette arra, hogy újabb és újabb térhódításokat tegyen. Mindazonáltal, ha a háború nem jött- volna közbe, a zsidóság Magyarországon a számbeli és aránybeli status-quót nem igen tudta volna fenntartani, a háború azonban a zsidóságot új erőhöz juttatta, egyrészt azzal, hogy közülük jóval kevesebbet pusztított el, mint a keresztények közül, másrészt pedig azáltal, hogy a keleti zsidók beözönlésének újabb lökést adott s viszont az amerikai kivándorlási mozgalmat szüneteltette. Azt hisszük azonban, hogy a szaporodás csak Csonka-Magyarország keleti részén lesz a normálisnál nagyobb, s végeredményben a keresztény lakosságét csak kevéssel fogja felülmúlni. Azokat a fantasztikus számadatokat, amelyek a háború alatti zsidó bevándorlásról közkézen forogtak, a népszámlálás adatai sem igazolják. Annyi tény, hogy Budapesten, amelynek adatai már 1920-ról is ismeretesek, tíz év alatt 203,687-ről csak 212,078-ra szaporodott a zsidók száma, úgy hogy arányuk a népességben 23- 1-ről 22.9-re szállt le. Ennek magyarázatát megtaláljuk az utolsó két év tömeges áttéréseiben. Ha az áttérteket v (6,915) a zsidókhoz számítjuk, a zsidók arányszáma már növekedést mutat (236%).
4. A zsidók térfoglalása a kultúrában.Bármilyen nagy is a zsidóság számbeli növekvése az utolsó két évszázad alatt, a zsidóság száma és aránya még ma sem olyan nagy Magyarországon, hogy az magában veszedelmet jelentene a magyar nemzetre nézve. Hiszen minden zsidóra 19 keresztény magyar esik. Attól sem kell most már félni, hogy a zsidóság Magyarországon olyan méretekben megszaporodhasson, mint amilyen rohamosan eddig szaporodott, mert a magyarországi zsidóság összességének természetes propagatív ereje igen nagy mértékben megcsappant, a tömeges bevándorlás megakadályozására pedig megvan a módunk s a tapasztalatok után alig következhetik be olyan időszak, amikor a keleti zsidóság rajokban vonulhat be Magyarországba. A zsidóságnak nem is annyira számában, mint inkább kulturális és vagyoni felsőbbségében rejlik ereje és jelentősége. A szám csak az alapot és a succrescentiát adja hozzá, de nem döntő. Lengyelországban pl. 13% a zsidóság s még sem olyan jelentékeny tényező, mint nálunk, mert ott a zsidók túlnyomóan kiskereskedők és kisiparosok, de sem az értelmiség, sem a földbirtokosok között nem játszanak olyan nagy szerepet, mint nálunk. A kultúra és vagyon tehát Lengyelországban nincs olyan nagy mértékben zsidó kézben koncentrálva, mint Magyarországon. A zsidóság már az általános műveltség, az írni-olvasni tudás tekintetében is kedvezőbb helyzetben van, mint a keresztény lakosság. Természetesen ez a kultúra iránti nagyobb fogékonyságán kívül abban is leli magyarázatát, hogy a zsidóknak legnagyobb része városokban lakik s vagyoni viszonyaik is inkább teszik lehetővé, hogy gyermekeiket rendesen iskoláztassák. Az 1910. évi népszámlálás szerint a hat éven felüli zsidóknak 86.7%-a tudott írni-olvasni, holott ugyanakkor az országos átlag 68.7% volt. A keresztény felekezetek közül csak az ágostaiak arányszáma, amely 85.9%-ot tett, áll elég közel a zsidók arányszámához. Az általános műveltség tekintetében a zsidóság nem is áll túlságosan a keresztény lakosság fölött s előnye is hovatovább elenyészik, az írni-olvasni tudás általános elterjedésével. Az alábbi adatok rávilágítanak erre a folyamatra:
Míg 1880-ban a zsidók általános műveltségi arányszáma 20.7-del volt kedvezőbb, mint az országos átlag, 1910-ben már csak 16.5-del. A zsidók kulturális fölénye nem annyira az általános műveltség tekintetében, mint inkább a közép- és felsőiskolák végzésében nyilatkozik meg s abban, hogy ennek folytán azokban az értelmiségi foglalkozásokban, amelyekhez magasabb iskolai képzettség szükséges, aránytalanul magas százalékkal szerepelnek. Az 1910. évi népszámlálás volt az első, amely legalább a középiskolai végzettség egyes fokozataira vonatkozó adatokat megállapította.
A zsidóknál e szerint minden fokozatban majdnem ötszörte nagyobb a középiskolát végzettek aránya, mint az összes népességben. A nőknél már nem ilyen nagyok a különbségek.
A 4. és 6. középiskolát végzetteknél még körülbelül ötszörös a zsidók aránya, de a 8. középiskolai végzettség tekintetében már csak háromszoros, aminek az a magyarázata, hogy a tanítónőképzőt, amely egy fokozatú a teljes középiskolával, a zsidó nők közül - mint látni fogjuk - aránylag kevesen végzik. Természetesen a zsidóságnak ez a nagy előnye a középiskoláknak végzése terén azt eredményezi, hogy a középiskolát végzett, tehát már az elemi műveltségnél magasabb műveltséggel és képzettséggel bíró lakosságban a zsidók aránytalanul nagy százalékot foglalnak el. S minthogy a zsidók között a fiatalabb nemzedékben még rohamosabban terjed a középiskolai végzettség, mint a keresztények között, ennélfogva a fiatalabb korosztályokban mind több és több lesz a középiskolát végzett zsidók száma. Az alábbi összeállítás szemlélteti ezt a folyamatot a férfiaknál, ahol ez sokkal fontosabb és jelentőségteljesebb, mint a nőknél:
A nőknél körülbelül ugyanez a folyamat mutatkozik, mégis azzal a különbséggel, hogy a négy középiskolát végzett nők között magasabb, a nyolc középiskolát végzett nők között pedig alacsonyabb a zsidók arányszáma, mint a megfelelő végzettségű férfiak között. Ez annak a következménye, hogy a négy polgárit igen sok zsidó nő elvégzi, ellenben a tanítónőképzőt kevés, már pedig a teljes középiskolai végzettséggel bíró nők zömét a tanítónőképzők szolgáltatják. Mindenesetre elrémítők ezek az arányszámok, különösen, ha az ifjabb nemzedékét nézzük. Intelligenciánknak, amely hivatva van a nemzet szellemi és gazdasági életét irányítani, fokozatos és rohamos elzsidósodását olvashatjuk ki ezekből a számokból. A lakosságnak egy huszadrészét tevő zsidóság a teljes középiskolai végzettséggel bíró férfiak között immár több mint egy ötödrészt képvisel s míg az öregebb korúak, a 60 éven felüliek között ez az arány még csak egy tizedrész körül van, a 20 éven aluli, legifjabb nemzedékben már egynegyed, sőt egyharmadrészre megy fel! A főiskolai végzettségre vonatkozólag jelenleg még nincsenek ilyen részletes adataink, de a főiskolák felekezeti statisztikájából sejthetjük, hogy a legmagasabb intelligenciájú népességben, a főiskolai végzettségűek között, milyen magas lehet a zsidók aránya. A legutolsó békeévben, 1913/14-ben, az egyetemek egyes karain és a műegyetemen így alakult a helyzet:
A hittudományi hallgatók nélkül, akiknek száma többnyire kontingentálva van, az egvetemi és műegyetemi hallgatók között az utolsó békeévben közel 30% volt a zsidók aránya. Hogy az egyes fakultásokon hogyan változott a hallgatók és köztük a zsidók száma és aránya, a következő összeállítás mutatja tízévenként, ameddig vissza tudunk menni az adatokkal:
1) Sebészekkel együtt.
Az 1850-es érvekben még a 10%-ot sem érte el a magyarországi főiskolákon a zsidó hallgatók aránya. A kiegyezésig ez az arányszám alig változik, sőt néhány évig még a kiegyezés után is igen lassan emelkedik. A rohamos emelkedés az 1870-es évek második felében kezdődik, amikor a kiegyezéssel inaugurált szabadelvű korszak teljes kifejlődését elérte s amikor a középiskolákon is igen megszaporodott zsidó tanulóság a középiskola padjait elhagyta. Ekkor lepik el rohamosan a műegyetemet s orvosi fakultást a zsidó hallgatók, úgy hogy az orvosi karon némelyik esztendőben az 50%-ot is meghaladják. A következő évtizedben, az 1890-es években a zsidók a jogi fakultást kezdik inkább kultiválni, mert az ügyvédség jó üzletnek mutatkozik; az orvosi kar hanyatlásnak indul, bár a zsidók ezen a karon a relatív többséget ezentúl is megtartják. Erősen szaporodnak a 90-es években a műegyetemen is, ahol arányszámuk is következetesen növekszik és már vetekedik az orvosi fakultáson elért arányukkal. A mostani század első évtizedében betetőződik a jogi fakultás elzsidósodása, ahol a zsidók abszolút száma is közel háromszorosan ugrik fel tíz év alatt. A bölcsészeti karon is nagyon megduzzad ebben az évtizedben a zsidók száma s majdnem olyan magas már, mint az orvosin, a műegyetemen is közel kétszeresre emelkedik. Ebben az évtizedben a keresztény fiatalság is tódult az egyetemekre, de a zsidóság száma 1516-ról 3242-re szökik fel. Szinte látszik, hogy a zsidóság a recepció után abban a reményben és azzal a szándékkal lepte el a jogi és a bölcsészeti kart, hogy most már a tisztviselői és tanári pályákat foglalja le. Minthogy e törekvése nem sikerült olyan mértékben, mint ahogy feltételezte és szerette volna, a következő évtizedben újra a szabad orvosi pályára veti magát s a jogi és bölcsészeti karról jórészt visszavonul. Az orvosi karon a szintén odatóduló keresztény fiatalsággal szemben meg tudja tartani előbbi pozícióját, a műegyetemen azonban, bár szám szerint szaporodik a zsidó hallgatóság, a tíz év alatt több mint kétszeresre növekvő keresztényekkel szemben erősen háttérbe szorul. Végeredményben a főiskolai hallgatók összes számában is valamivel csekélyebb hányadot foglal el a zsidóság, mint 10 évvel előbb. A kép teljességéhez tartozik még, hogy a gyógyszerészek között, akiknek adatai nincsenek meg minden évről, mert részben az orvosi, részben a bölcsészeti karon vannak kimutatva, a szórványosan meglévő adatok szerint is rohamosan terjedt el a zsidóság, mihelyt a liberális korszak a zsidóknak is kezdte a gyógyszertári jogot osztogatni. Amint a zsidóság felfedezte, hogy a gyógyszerészet jó üzlet s itt is szabad a verseny, sietett abból a maga részét jóval arányán felül kivenni. 1866/67-ben a. 89 gyógyszerészhallgató közül még egyetlen zsidó sem volt, 1883/84-ben már 260 közül 16 (6-2%), 1903/4-ben 221 közül 61 (27-6°/o) és 1913/14-ben 377 közül már 115 (30.5%). A helyzet a háború előtt úgy alakult, hogy bár egyes fakultásokon még erősen tartotta magát a zsidóság, a főiskolákon megcsappant szaporasága és a szabad pályák (ügyvéd, orvos, mérnök) elzsidósodása folytán már nem tudta a succrescentiát kiállítani. A háború ezt a helyzetet is a zsidóság javára fordította: A háborús években ugyanis a következő változások történtek:
Míg tehát az utolsó békeévben a zsidó hallgatók aránya a 1 főiskolákon 28-6°/o volt, a háborús években újra 30% fölé emelkedett, sőt az utolsó háborús évben, amikor a katonahallgatók részére szervezett pótszemeszterekkel megkönnyítették a katonai szolgálatot teljesítő fiatalságnak az egyetemi tanulmányok elvégzését, ezt a kedvezményt is az élelmes zsidók vették leginkább igénybe, mert arányszámuk ebben az évben már 34%-ra ugrott fel. A háborús években a zsidók újból az orvosi kar felé gravitáltak, mert mint orvostanhallgatók a katonai szolgálatban is bizonyos kedvezményeket érhettek el. Az 50%-ot most már állandóan meghaladja számuk az orvosi karon, sőt emelkedik is. Azt hisszük, ezek a felsorolt adatok, amelyek a főiskoláknak a zsidók által való rettentő elözönlését szemléltetik, eléggé meg-1 indokolják a keresztény magyarságnak azt a jogos törekvését,! hogy a főiskolákon és értelmiségi pályákon a maga számarányában legyen képviselve, mert a zsidó értelmiséggel való keserűi tapasztalatok után a nemzet jövője csak úgy biztosítható, ha a nemzet értelmisége túlnyomó nagy többségben a keresztény magyarságból kerül ki. Az egyetemeken elrendelt numerus claususnak, mely a zsidók arányszámát a főiskolákon a népességi aránynak megfelelőleg állapítja meg, tulajdonképpen a keresztény magyarságnak, a magyar fajnak védelme a célja. Ez a zsidóságnak, mint kisebbségnek is megadja a védelmet, hogy számbeli arányának; megfelelőleg érvényesüljön. Ennél többet a zsidóság, mint kisebbség sem követelhet, mert különben a többségnek jogai szenvednek sérelmet. A kisebbségek védelme még a békeszerződés szerint sem terjedhet odáig, hogy a többség jogai nyirbáltassanak meg. A főiskoláknak a hallgatóságot a középiskolák, a gimnáziumok és reáliskolák szolgáltatják, másrészt az értelmiségnek az a része, amely nem végzett főiskolát, túlnyomólag középiskola képzettséggel bír. Lássuk tehát, hogy alakult a helyzet a középiskolákon a legrégibb idők óta, amióta adataink vannak, egészet a háború előtti évig:
A szabadságharcot követő években a zsidó tanulók száma a középiskolákon még csak 800 körül volt s mindössze 5.5%-ot tett. Igaz, hogy már ekkor meghaladta arányuk a népességi arányt, rohamos tódulásuk azonban a középiskolákra, a későbbi évtizedekben következett be. A kiegyezés évében már majdnem 10%-ra rúg a számuk s míg a keresztény tanulók száma a 70-es években a gimnáziumokban, a 80-as években pedig a reáliskolákon abszolút számban is megfogyott, ők mindkét iskolafajon következetesen szaporodnak s a folyó század első évtizedében a hullámhegy tetejére jutnak 23.6%-al. Azóta a háborúig úgy a gimnáziumokban, mint a reáliskolákon csökkent a zsidók arányszáma, ami kétségtelenül azzal függ össze, hogy szaporodási viszonyaik megromlottak s ennek következtében a további succrescentiát az eddigi arányban nem tudják szolgáltatni. A háború a középiskolákon is kedvezőbb helyzetet teremtett a zsidóságnak, amint a következő adatok mutatják:
Az első háborús évben a keresztény tanulók száma határozottan megfogyatkozott, mert a keresztény szülők közül sokan nem tudták többé iskoláztatni gyermekeiket; a zsidók azonban ebben az első évben is a rendes szaporulatot mutatják úgy a gimnáziumokban, mint a reáliskolákon, a második háborús évben pedig í már olyan nagy új kontingenst adnak a középiskolai tanulók számához (csak a gimnáziumokban 1084 a zsidók egy évi szaporulata),] amilyenhez hasonlóra egyetlen előző évben sincs példa. Látszik] tehát, hogy a háborús konjunktúra már a második háborús évben a zsidók alsóbb társadalmi rétegeit is olyan vagyoni viszonyok közé juttatta, ami ösztönzést és módot nyújtott nekik arra, hogy] gyermeküket középiskolában taníttassák, amit háború nélkül nem tettek volna. A következő háborús évben ismét újabb rétegek jutnak] ilyen kedvező helyzetbe, s újra hasonló nagy számmal szaporodik a középiskolai zsidó tanulók serege. Az utolsó háborús évben már viszonylagosan nem folytatódik a zsidóság térfoglalása a középiskolákban, de abszolút számban a zsidóság majdnem 2000-rel újra növekszik. Ez tehát a háború újabb eredménye, amit még] jobban a következő adatokkal lehet szemléltetni:
A lakosság 5%-át tevő zsidóság tehát a háborús évek alatt 5144-el tudta szaporítani középiskolai tanulóinak számát, míg a 19-szer számosabb kereszténység, amely a háború alatt számbelileg és vagyonilag is pusztulásnak indult, csak 8,147-tel. A középiskolákkal egy színvonalon állanak a tanítóképzők és a felsőkereskedelmi iskolák, amelyek azonban az egyetemre nem képesítenek, hanem önmagukban adnak teljes középiskolai végzettséget. Ezeknek az adatai a következők:
1) 1892/93. évi adatok, mert az 1893/94. éviek nem teljesek. A tanító- és tanítónőképzőkben régebben jóval több volt a zsidó tanuló, mint az országos átlag, minthogy azonban ezek az. intézetek olyan pályára képesítenek, amellyel úgyszólván a holtigvaló szegénység és igénytelenség jár együtt s minthogy a zsidó tanítókat a nem felekezeti jellegű iskolák sem szívesen alkalmazták (Budapest kivételével), a zsidók mindinkább otthagyták a tanítóképzőket s közvetlenül a háború előtt már mélyen számbeli arányukon alul maradtak ezekben az intézetekben. Viszont a felső kereskedelmi iskolákat, amelyek a zsidók foglalkozási viszonyainak jobban megfelelnek, a zsidók kezdettől fogva nagy mértékben látogatták, úgy hogy az 1880-as években még a felső kereskedelmi iskolák tanulóinak majdnem 60% volt zsidó. Ez az iskolafaj, mint a praktikus életet szolgáló iskola, amely e mellett a középiskolánál rövidebb idő alatt egy évi önkéntesi jogot is adott, rendkívül gyorsan fejlődött. A zsidóság itt is igen nagy arányban szaporodott, de a betóduló keresztény fiatalsággal itt már nem volt képes lépést tartani. A háború előtti évben a zsidók aránya fokozatos csökkenéssel 46"l°/o-ra szállt le. A háború ezt a folyamatot nem akadályozta meg, sőt még megerősítette. Az utolsó háborús évben, 1917/18-ban ugyanis már a következő volt a helyzet:
A tanítónőképzők és a felsőkereskedelmi iskolák tanulóinak száma rendkívül megnövekedett a háború alatt s a szaporodásnak túlnyomó nagy része ennél a két iskolafajnál a keresztény tanulókra esik. Ezt azzal lehet magyarázni, hogy a háború a keresztény családok gyermekeit sok esetben kényszerítette arra, hogy olyan pályát válasszanak, amely aránylag rövid idő alatt képesít kenyérkeresetre s e mellett könnyebb és olcsóbb is, mint a tulajdonképpeni középiskola. Lehet azonban, hogy a felsőkereskedelmi iskoláknak a keresztény magyarság részéről való nagyobb látogatottságát annak a felismerése is okozta, hogy a kereskedelem az a foglalkozás, amely a legjobb kereseti lehetőségeket nyújtja s amely a vagyongyűjtésre is a legtöbb módot ad. Ennek a háború elég sok példáját mutatta, különösen a hadiszállításokkal foglalkozó zsidóság részéről. Ha tényleg ez az indítóoka a felső kereskedelmi iskolák újabbi nagy látogatottságának, úgy örömmel kell üdvözölnünk a keresztény magyarság egészséges életösztönének ezt a megnyilvánulását. Csak azt kell kívánnunk, hogy a felső kereskedelmi iskolákból kikerülő keresztény ifjúság tényleg a kereskedelmi pályákra lépjen s ne a hivatalokba -üljön be, mint eddig tette, mialatt a gyakorlati érzékű zsidóság a legjobb kereskedelmi pozíciókat elfoglalta. Nem számítják a középiskolákhoz, de tulajdonképpen mégis a középfokú oktatáshoz tartoznak a polgári iskolák (és a csekély számú és kivesző felső népiskolák). Hogy a zsidóság szerépét az egész középfokú oktatásban lássuk, bemutatjuk a polgári iskolák adatait is, bár ezekkel csak 1903/904-ig tudunk visszamenni:
Ugyanaz a jelenség mutatkozik itt is, mint a felső kereskedelmi iskoláknál, a zsidóság aránya ennél az iskolafajnál is csökken, habár abszolúte majdnem kétszeresre növekedett 14 év alatt. Minthogy az egyik iskolafajnál mutatkozó csökkenés a másiknál jelentkező erős növekvéssel állhat összefüggésben, vagyis, hogy a zsidóság időnkint egyik iskolafajról a másikra tér át, amint egyiket, vagy másikat gyermeke jövője szempontjából előnyösebbnek látja, azért valamennyi középfokú iskolafajt együtt is kell tekintenünk. Az összefoglalás a következő eredménnyel jár:
Némileg rontja a kimutatás értékét, hogy a régebbi években hiányoznak egyes iskolafajok adatai, az elzsidósodás folyamata azonban világosan kivehető. Az is látszik az adatokból, hogy 1903/904 óta a zsidóság megcsökkent szaporasága folytán a succrescentiát már nem tudja többé kiállítani a középfokú iskolák tanulói között, ellenben nagyobb arányban húzódik át a tudományos és értelmiségi pályákra képesítő gimnáziumokba és reál iskolákba, a gyakorlati pályákra előkészítő polgári és felső kereskedelmi iskolákban pedig, ahol régebben dominált, lassanként visszaszorul az idetóduló keresztény fiatalság elől. Örömmel üdvözölhetnők az utóbbi változást, ha annak oka nem az volna, hogy a keresztény középosztály különösen a háború óta annyira legyöngül és szegényedik, hogy fiait jórészt nem képes a hosszabb ideig tartó kiadásokkal járó középiskolai és egyetemi oktatásban részesíttetni, hanem megelégszik a polgári, felső kereskedelmi iskolai és tanítóképző-intézeti oktatással, amelyek gyakorlati pályákra nevelnek, vagy hamarább adnak kenyeret az iskolát végző ifjúság kezébe.
5. A zsidók szerepe és térfoglalása az egyes foglalkozásokban.A zsidókérdésnek lényege - amint már említettük - nem a zsidók nagy számában van, hanem abban, hogy a zsidók nagyobb intelligenciájuk és gazdasági érzékük folytán azokat a foglalkozásokat és pályákat özönlik el, amelyek nékik a szellemi és a gazdasági téren való vezetést, vagy legalább is a népességi arányukat jóval meghaladó túlsúlyt biztosítják. Ez az aránytalanság talán sehol sincs meg olyan nagy mértékben, mint Magyarországon. Míg a keresztény felekezetek valamennyi foglalkozásban arányosan vannak eloszolva s az országos átlagtól való eltérések az egyes foglalkozásokban jelentéktelenek, addig a zsidók 5%-os országos arányukkal szemben a tulajdonképpeni értelmiségben 11.7, az iparforgalmi foglalkozásokban 15.2%-al szerepelnek. Az utóbbiak közül az iparban 10.0, a kereskedelemben 51.8% a zsidó. Viszont a társadalom alsó rétegeiben s a nagyobb fizikai munkát kívánó foglalkozásokban a zsidók aránya sokkal kisebb népességi arányuknál, sőt egészen elenyésző. A különböző ágbeli napszámosok közt 3-3% zsidó van, de csak az északkeleti felvidéken, ahol az állapotok hasonlatosak a lengyelországiakhoz; a házi cselédek közt már csak 1"6% a zsidó, az őstermelők közt 06, a bányászok közt 0.5%. Ez utóbbi két foglalkozást se úgy kell érteni, hogy tényleg a földmívesek és a bányamunkások között lenne ilyen arányban zsidó, hanem az egész foglalkozási csoportban, amelybe az önállók (birtokosok) és a tisztviselők (gazdasági és bányászati) is bele vannak számítva. Ha az őstermelést elemeire bontjuk, a következő érdekes és tanulságos sorozatot kapjuk. A zsidók aránya %-ban (csak a kereső férfiakat véve, a nők száma itt elenyésző):
Minden ötödik nagy- és középbirtokos tehát zsidó, az ugyanilyen birtokok bérlőinek pedig kétharmad része. A kisebb birtokoknál és bérleteknél fokozatosan esik a zsidók aránya. A gazdasági tisztviselők között 26.5% a zsidó, ellenben a gazdasági cselédek és munkások közt csak 0.2%. A bányászatnál szereplő zsidóknak is túlnyomó többsége a tisztviselők között helyezkedett el, kiknek 17.9%-át teszik, de a bányamunkásoknak már csak 0.2%-a zsidó, ezek se tulajdonképpeni bányamunkások, hanem a bányák körül alkalmazott iparosok. A többi gazdasági jellegű foglalkozási csoportokban is az a helyzet, hogy a zsidók a tisztviselők és az önállók közt vannak legnagyobb számmal, legkevesebben a munkások soraiban. Az ipari tisztviselőknek pl. 439%-a zsidó (a keresők közt) még az önálló iparosoknak is 12.4%-a, ellenben az ipari munkások közt már csak 6-4% zsidó található, ezeknek is nagy része szabó és pincér. A kőmívesek közt azonban csak 0.2% zsidó akad. Az önálló zsidó iparosoknak szám szerint legnagyobb része szintén korcsmáros, szabó és cipész. Aránylag azonban legtöbben vannak a nyomdatulajdonosok között, kiknek 57.1%-a zsidó. Jellemző, hogy a nyomdai munkásoknak már-csak 18.4%-a. Hasonló a helyzet a vendéglős, kávés, stb. iparban, ahol az önállók közt 41.3% a zsidó, az alkalmazottak között pedig csak 15.6%, pedig ide vannak számítva a tulajdonosok segítő családtagjai is.
A kereskedelemben az önállók és tisztviselők közt egyenlően magas arányban foglalnak helyet a zsidók (54.1, 53.3%), ellenben a segédszemélyzet közt, akik közé a szolgák is be vannak foglalva, már csak 34.8% a zsidó.
A közszolgálat és szabadfoglalkozások körében is túlnyomóan a tulajdonképpeni értelmiségben (önálló és. tisztviselő) foglalnak helyet 13.4%-al, a segédszemélyzet közt már csak 4.5% a zsidó. Amellett tehát, hogy a zsidók csak egyes foglalkozásokat űznek, még azokban a foglalkozásokban is lehetőleg az értelmileg, vagyonilag és társadalmilag kiváló pozíciókat foglalják le maguknak. Ennek következtében a zsidóság szociális tagozódása hasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint a kereszténységé, ami nemcsak fajvédelmi, de szociális szempontból is indokolttá teszi a zsidóság túlsúlya ellen való küzdelmet. Míg ugyanis az ország összes népességéből (itt Horvát-Szlavónország is be van számítva, az anyaországban s különösen Csonka-Magyarországon még kedvezőtlenebb a szociális megoszlás) 54.4% esik a polgárságra, 3.8% az értelmiségre és 41.8%-a munkásságra, a zsidóság közül 57.2% tartozik a polgári elemhez, 17.9% az értelmiséghez és csak 24.9% a munkássághoz. A megmaradt Csonka-Magyarországon bizonyára még kiáltóbbak az ellentétek ebben a tekintetben. A zsidóság Csonka-Magyarországon feltétlenül nagyobb szerepet játszik már számbeli arányánál fogva is, mint a csonkítatlan Magyarországon. Csak az ipar és kereskedelem önállóira és tisztviselőire vonatkozó néhány adat is meggyőzhet erről:
Az iparforgalomnak ezek az értelmileg és vagyonilag legerősebb kategóriái s látjuk, hogy mennyire következetesen magasabb mindenütt a csonka-magyarországi arányszám s ezt is mennyire meghaladja Budapest arányszáma, ahol ezekben a kategóriákban - az önálló iparosok kivételével - nagy többségben dominál a zsidóság. Viszont az önálló iparosok közt a zsidók arányszáma bár nem jelent többséget, de legjobban haladja meg az országos átlagot. Egyes iparágakban Budapesten is többségben van a zsidóság. így pl. a nyomdatulajdonosoknak 76-3, az önálló szűcsöknek 56'0%-a zsidó. Ezek mind háború előtti adatok, az 1920. évi népszámlálás bizonyára még megdöbbentőbb adatokkal fog szolgálni a zsidók térfoglalásáról. Sehol sem mutatkozik a zsidóságnak olyan gyors térfoglalása, mint az értelmiség körében, azért érdemes ezt a kérdést jobban megvilágítani. Az értelmiség egyes csoportjaiban igen különböző a zsidók aránya és térfoglalása is, ami szintén nagyon jellemző a zsidó pszichére. Az értelmiség főcsoportjait véve, legtöbben vannak a zsidók az irodalom és művészet csoportban 26.2 és az igazságszolgáltatásban 25.6%-kal. Az előbbiben a hírlapírók (42.4%), az utóbbiban az ügyvédek (45.2%) rúgtatják fel a zsidók számarányát. Még magasabb a zsidók aránya az orvosok közt, 48 9%, ugyancsak jelentékeny a közegészségügy csoportjában az állatorvosok közt (40%, 1900-ban még csak 24.8%). De az egész közegészségügyi csoportban lemegy arányuk 19.9%-ra, mert a nagyszámú szülésznőknek már csak 5.8%-á zsidó. Igen nagy részét teszik még a zsidók a magánmérnököknek: 37.6 (1900-ban még csak 23.8%)- Kétségtelen, hogy a polgári közigazgatásban és az igazságszolgáltatás állami szerveiben eddig aránylag kis szerepük volt, ezért vetették magukat a proletárdiktatúra alatt ezekre az ágakra, mert itt a térfoglalás mértékével nem voltak megelégedve. A közigazgatási tisztviselők között ugyanis 1910-ben csak 5.2% volt zsidó, a bírák és ügyészek közt 38%. 1900 óta s még inkább 1890 óta azonban itt is tért foglaltak, de megint jellemző, hogy minden közigazgatási ágban csak a tisztviselők közt szaporodtak, a díjnokok közt következetesen csökkent arányuk. A tanügynél is azt látjuk, hogy a szerény javadalmazású és kisebb társadalmi tekintéllyel bíró elemi iskolai tanítók közt 1890-től 1910-ig 8.2%-ról 5.0%-ra csökkent a zsidók aránya, a polgári iskolai tanárok közt ellenben felemelkedett 7.8%-ról 11.5%-ra, a középiskolai tanárok közt 2.2%-ról 6.4%-ra. Ezek az adatok összefüggésben vannak a kulturális részben ismertetett adatokkal, ahol kimutattuk, hogy a tanítóképzőkben csökkent, az egyetemek bölcsészeti karán pedig növekedett a zsidók aránya. Szinte rohammal foglalta el a zsidóság az utolsó 20-30 év alatt az ügyvédi pályát. A következő összeállítás érdekesen mutatja ezt a folyamatot.
Míg a keresztény ügyvédek száma 20 év alatt csak 12.5%-kal növekedett, a zsidó ügyvédeké 216.9%-al, úgy hogy arányszámuk az ügyvédek közt 21.8%-ról 45.2-re szökött fel. A succrescentiának már 83-8%-át foglalták le a zsidók. Az ügyvédjelölteknél nem ilyen rohamos a zsidók előre törtetése, de ennek éppen az a magyarázata, hogy a zsidó ügyvédjelöltek közül az utolsó évtizedekben ötször annyinak sikerült magát önállósítani, mint a keresztény jelöltek közül, úgy hogy 1910-ben az önálló ügyvédek közt aránylag több a zsidó, mint a segédek és jelöltek között. Látjuk itt is, hogy a század elején a zsidó ifjúságnak a jogi karra való tódulása milyen okozati összefüggésben van a zsidó ügyvédek későbbi feltűnő gyors megszaporodásával. Az újságírók közt már 1890-ben is 36-8% volt a zsidó, 1900-ban 397, 1910-ben 42.4%, a térfoglalás tehát következetesen haladó.
E számok nem is fejezik ki azt a hatalmat, amit. a zsidóság a sajtóban képvisel, mert a hírlapirodalmat a vezetés és a vagyon jogán sokkal nagyobb mértékben tartják a kezükben.
6. A zsidók és a földbirtok.Sok szó esett már arról, hogy a zsidók, mióta szabadon vásárolhatnak földet, a magyar földnek jelentékeny részét hatalmukba kerítették. Statisztikai adatok is jelentek meg erre vonatkozólag, amelyek a Gazdacímtárban közölt nevek és földbirtokterjedelmek alapján próbálták megállapítani azt, hogy a magyar földnek milyen nagy része van zsidó kézen. Ezek az adatok, bár nagy fáradsággal és utánjárással gyűjtettek össze, meglehetősen bizonytalanok, mert sok esetben csak találgatásokra vannak alapítva. Pontos hivatalos statisztikai adatok az egész földterületre vonatkozólag ma sem állanak rendelkezésünkre, csupán a 100 holdon felüli szabadforgalmú birtokok tulajdonosainak felekezeti adatait ismerjük. Az 1916. április végi állapot szerint a szóbanforgó adatok országrészenként a következők:
A szabadforgalmú nagy- és középbirtoknak eszerint 14.6%-a van zsidó kézen, tehát majdnem 3-szor nagyobb arány, mint amilyet a zsidók a népességben képviselnek. Valamennyi országrészben jóval kedvezőbb a fölbirtokrészesedésük, mint amennyi a népesség arányában rájuk esnék. A Tisza balparti országrészben 21.5%-a a szabadforgalmú közép- és nagybirtoknak van zsidó kezén s még a Tisza-Maros szögén is majdnem 10%-a, holott a népességben csak 1.6%-kal szerepelnek. Legjobban hatalmukba ejtették a régi nemesi birtokokat az északkeleti felvidék vármegyéiben, Ungban, Máramarosban, Beregben és Ugocsában, ahol ezeknek a birtokoknak immár 27-^34%-a van zsidó kézben. Erősen el van zsidósodva a régi nemesi birtok az alföldi Hajdú és Szabolcs vármegyékben, ahol szintén 27%-án a földterületnek zsidó az úr, sőt Hevesben is 24, Jász-Nagy-Kun-Szolnokban 22, Csongrádban 21 és Borsodban majdnem 20%-án. A nyugati vármegyék közül Esztergom válik ki 29%-os arányával, majd Trencsén 27, Nógrád és Nyitra 24, illetőleg 23, végül Komárom 21%-al. Legkevésbé fészkelte be magát a zsidóság Háromszék és Udvarhely vármegyékbe, ahol csak 1.4, illetőleg 2.0%-a a 100 holdon felüli szabadforgalmú birtokoknak van zsidó kézen, sőt a szász lakosságú Brassó és Szeben vármegyékben egyáltalán nincs zsidó közép- és nagybirtok. Igaz, hogy e két megyében összesen csak 6,300 holdra rúg a szabadforgalmú közép- és nagybirtokok terjedelme, viszont a közbeeső majdnem tiszta oláh lakosságú Fogarasban az 5,500 holdat tevő közép-és nagybirtokoknak 43 %-a van a zsidók kezén.
Szinte meglepő e kimutatás végeredménye, amely szerint az ország területének csak 4.15%-a van zsidó tulajdonban, tehát kisebb része; mint amilyen arányt a zsidóság a lakosságban képvisel. A valóságban azonban mindenesetre kedvezőbb a helyzet a zsidóságra nézve, mert a közbirtokossági birtokokból a rájuk eső részt tulajdonképpen a közép- és nagybirtokok arányában kellene megállapítani, a kincstári és községi birtokoknál pedig a lélekszám arányában. Ha a korlátolt forgalmú birtokokat teljesen figyelmen kívül hagyjuk, máris 4-8%-ra ugrik fel a zsidó tulajdonban levő birtokok arányszáma, tehát alig marad a népességi arány alatt. Azt sem szabad feledni, hogy a 100 holdon aluli birtokokból sok van más foglalkozásúak, különösen kereskedők, korcsmárosok stb. tulajdonában, akik többnyire zsidók. Csak 10-100 holddal bíró korcsmáros 3555 volt az 1910. évi népszámlálás szerint, ugyanilyen kereskedő pedig 4570. Ezeknek birtokai nem szerepelnek a fentebbi táblázatban. Annyi kétségtelen, hogy a szabad forgalmú nemesi birtokoknak több mintái-részét sikerült a zsidóknak 60 év alatt magukévá tenni s ma e birtokokból a róm. katolikusok és reformátusok után legnagyobb területtel rendelkeznek. Az ismertetett adatok a világháború közepéről valók és az 1916 május 1-ei állapotot mutatják. Hogy a világháború előtt közvetlenül s a háború alatt 1918 május 1-ig hogyan változott a birtokállomány a 100 holdon felüli szabadforgalmú birtoktesteken, erről a következő adatok nyújtanak felvilágosítást:
A világháború előtti évben még a zsidók 13,054 kat. holdat veszítettek a birtokváltozások folytán, azóta a világháború első évétől kezdve folytonosan nyereségük van, még pedig szinte következetesen emelkedő mértékben. A háború négy éve alatt a zsidók a közép- és nagybirtokokból való részesedésüket 108,197 kat. holddal gyarapították. Fentebb a 100 holdon felüli szabadforgalmú fokokból a zsidók tulajdonát 1.583,800 holdban mutattuk ki az 1916. évi állapot szerint; minthogy a következő két évben a zsidók nyeresége 92,375 kat. hold, 1918 május 1-én e birtokkategóriában a zsidó tulajdon kereken 1.676,000 holdra rúgott, vagyis 15-5%-ra. A háború utolsó két évében majdnem 1%-a morzsolódott le újra a közép- és nagybirtoknak a keresztény magyarság kezéről. Ha a birtokcsere továbbra is így folytatódnék, újabb 70 év múlva már a régi nemesi birtok fele jutna zsidó kézbe. A régi nemesi birtokoknak zsidó kézre jutását érdekesen világítja meg egy népszámlálási adat is, mely szerint a nem őstermeléssel foglalkozó 100 holdon felüli birtokosok közül volt:
ami azt jelenti, hogy a régi birtokos osztályból a hivatalokba bemenekült dzsentriknek fogy a birtoka, ellenben szaporodik a középbirtokkal bíró kereskedők és iparosok (túlnyomóan korcsmárosok) száma, kiknek természetesen legnagyobb része zsidó. Van azonban egy körülmény, amely a zsidók birtokállományára ellenkezőleg hat, t. i. a kikeresztelkedési mozgalom, amely éppen a földbirtokos zsidóság körében igen gyakori. A földbirtokhoz jutott zsidó ugyanis a legtöbb esetben igyekezik a régi birtokososztály szokásaihoz alkalmazkodni, annak társadalmába beilleszkedni s nyűgnek tekinti vallását, amely őt bizonyos mértékben gátolja ebbeli törekvésében. Látjuk, hogy a nagyobb birtokok tulajdonosai, különösen ha a báróságot elérték, maguk, vagy második nemzedékükben már kikeresztelkednek, vagy legalább is a család egyik-másik ága tér át. Ezzel lehet magyarázni azt a sajátságos jelenséget, hogy míg 1913-tól 1916-ig a birtokcserék folytán a zsidók kimutathatólag 2,768 kat. holdat nyertek, mégis birtokállományuk a szabadforgalmú közép-és nagybirtokokban 1,634,076 kat. holdról 1.583,772 kat. holdra csökkent, vagyis több mint 50,000 kat. holddal fogyott meg, sőt még arányszámuk is esett 14-8°/o-ról 14-6%-ra. Arról természetesen, hogy mennyi földbirtok van a kikeresztelkedett zsidók kezén, nincs adat, mert ezek már új vallásuk rovatában szerepelnek, de hogy ez a földbirtok nem lehet jelentéktelen, arról ez az utóbb közölt adat is eléggé tanúskodik. A zsidó földbirtok története azt mutatja, hogy a zsidó birtokosok a legtöbb esetben, mint bérlők kezdték pályafutásukat, azért nagyon fontos a zsidó bérlők kezén lévő földbirtok területének ismerete is, mert a helyzet az, hogy a legtöbb szabadforgalmú földbirtok, amelyet zsidó bérel; előbb-utóbb a zsidó bérlő tulajdonába kerül. Pontos és hiteles adataink - sajnos - nincsenek arról, hogy a zsidók mennyi földet bérelnek. A Gazdacímtárak adatai alapján magánúton erre vonatkozólag is történtek ugyan számítások, de ezeknek az a hibájuk, mint a földbirtokra vonatkozó számításoknak, hogy a legtöbb esetben csak nevek után s nem tényleges tudomás alapján állapítják meg a zsidó bérlők számát, s a bérletükben lévő földterület nagyságát. Annyi bizonyos, hogy a zsidók bérletében lévő földterület jóval nagyobb, mint az a terület, amelyet tulajdonban bírnak. Az 1913. évi adatok szerint ugyanis a 100 holdon felüli összes birtoktestekből 6 millió kat. holdnál több volt bérletben, viszont már előbb láttuk, hogy a 100-200 holdas bérlőknek 27-1, a 200-1000 holdas bérlőknek 62-0 és az 1000 holdon felüli bérlőknek 73-2°/0-a zsidó, könnyű tehát megállapítani, hogy a bérletben lévő közép- és nagybirtokoknak jóval több, mint a felén zsidók gazdálkodnak. A legminimálisabb számítással is 5'5 millió kat. holdra lehet tenni azt a földbirtok területet, amely akár tulajdon, akár bérlet alakjában a zsidók kezén van, ez pedig meghaladja a magyar földbirtok 11%-át. E mellett összes adataink azt mutatják, hogy a zsidók a földterület legértékesebb részét, a szőlőt és a szántóföldet nagyobb arányban tartják kezükben, mint a többi művelési ágat, érték szerint tehát a földterületnek jóval nagyobb százaléka van a kezükön. A felsorolt adatok mind egész Magyarországra vonatkoznak, Csonka-Magyarországon a helyzet még kedvezőtlenebb, mert az elszakított országrészekben a zsidó birtok aránya többnyire kisebb, mint a megmaradt részen, vagy amennyiben nagyobb, pl. az északkeleti felvidéken, ott inkább erdőbirtokból áll.
7. A zsidók a bűnügyi statisztikában.Nem annyira a zsidók térfoglalásához, mint inkább jellemrajzához tartozik annak ismerete, hogy milyen szerepe van a zsidóságnak az egyes bűncselekményekben. Teljes tárgyilagossággal ] meg kell állapítanunk, hogy a zsidók általánosságban kisebb százalékkal szerepelnek a bűncselekmények miatt elítéltek között, mint a népességben, előbbi arányuk ugyanis 3-9°/o, az utóbbi '? pedig 5-l°/o (a tizenkét éven felüli népességet véve, amely kriminalitás szempontjából figyelembe jöhet). Ezt a zsidók nagyobb intelligenciájával, kedvezőbb vagyoni viszonyaival lehet magyarázni, mely visszatartja őket a durvább és tömegesebb bűncselekmények (testi sértés, lopás) elkövetésétől. Viszont azokban a bűncselekményekben, amelyek nagyobb értelmi képességeket kivannak meg, vagy amelyek a nem egyenes úton való vagyonszerzés finomabb fajtái, mindenütt előtérben látjuk a zsidóságot. A következő összeállítás igazolja ezt:
A csalárd bukásnál, ahol az elítélteknek majdnem kétharmad része zsidó, azzal sem lehet érvelni, hogy a kereskedők többsége is zsidó, mert igaz, hogy az önálló kereskedőknek 54%-a zsidó, a csalárd bukás miatt elítéltek között azonban majdnem 65%-ra rúg a zsidók aránya, pedig ezek között nemcsak kereskedők, de iparosok is vannak, a zsidó kereskedők tehát feltétlenül sűrűbben követik el ezt a delictumot. A fentebb felsoroltakon kívül még következő bűncselekmények azok, amelyekben a zsidók az átlagosnál nagyobb részesedéssel tűnnek ki: hamis tanúzás, vallás elleni bűncselekmények, szemérem elleni bűncselekmények, kerítés, rágalmazás, párviadal, orgazdaság. Ez utóbbi bűncselekményben különösen a zsidó férfiak szerepelnek nagyobb számmal. Általában véve a zsidók kisebb részesedését a bűncselekményekben csupán a zsidó nőknek az átlagosnál kisebb bűnözése okozza, a férfiaknál alig van különbség a keresztények és a zsidók bűnözése között. Megemlítésre méltó továbbá, hogy közvetlenül a háború előtt a zsidók kriminalitása romlott, a keresztényeké pedig javult. Volt ugyanis:
A zsidó térfoglalás eszerint a kriminalitás terén is kimutatható. A háborúban az elítéltek száma megfogyatkozott, mert hiszen a férfiak nagy részét, akik közül pedig leginkább kerülnek a bűnösök, katonai szolgálatra hívták be. Azok között, akiket elért a polgári igazságszolgáltatás keze, a zsidók aránya általában nem több ugyan, mint a békeévekben, de jellemző, hogy az általuk sűrűn elkövetett bűncselekményeknél, pl. a zsarolásnál, az okirathamisításnál, a csalárd és vétkes bukásnál, az uzsoránál a háború éveiben is növekedett a zsidó elítéltek aránya. A háború tipikus bűnözőiről és árdrágítókról, a lánckereskedőkről és a valutaüzérekről nem állanak hiteles adatok rendelkezésünkre, kétségtelen azonban, hogy ezek nagyobb része zsidó. A hadiszállítások körüli visszaélésekről azonban hiteles adataink vannak, melyeket az igazságügyminiszter a múlt év március havában terjesztett a nemzetgyűlés elé. Ezek szerint 1097 hadiszállítási bűnügy került a bíróságok elé, melyek közül 529 esetben állanak részletes adatok rendelkezésre. Ezekben összesen 1018 terhelt szerepel, közülük 741 zsidó és 277 keresztény (ez utóbbiak közül is csak 171 magyar és 106 egyéb nemzetiségű). Elítéltek a jelentéstételig 211 egyént, még pedig 156 zsidót és 55 keresztényt. Míg tehát a zsidóság a legkedvezőbb esetben 2.5% erejéig vérzett a frontokon, itthon a hadiszállítások körüli csalásokból és visszaélésekből 73% erejéig vette ki a részét. |
