Ez a fejezet részletesen tárgyalja a klasszikus júdaizmus teológiai törvényeinek szerkezetét. Azelőtt azonban szükséges a sok félreértés legalább néhányát fölszámolni, amelyeket a júdaizmussal foglalkozó jelentések szinte egyhangúlag terjesztenek. Ez különösen érvényes azokra az írásokra, amelyek korunk divatos frázisait mint a zsidó-keresztény hagyományok vagy az egyistenhit közös hagyományait propagálják.

Helyhiány miatt ezeknek a szokásos félrevezetéseknek csak néhányával foglalkozom részletesen, először is azzal, hogy a zsidó vallás mindig egyistenhit volt. Amint sok teológus tudja, és az Ótestamentum tanulmányozása is hamar rámutat, ez egy teljesen hibás és történelmietlen látásmód. Az Ótestamentum sok, ha nem minden könyve egyhangúlag igazolja más Istenek létezését és hatalmát. Jehova, az Istenek leghatalmasabbja nagyon féltékeny vetélytársaira és megtiltja az embereknek azt, hogy ezekhez imádkozzanak. A bibliában csak egy késői részben, a késői prófétáknál tagadják, hogy Jehován kívül más Istenek is léteznek.

Itt minket most nem a bibliai, hanem a klasszikus júdaizmus foglalkoztat. Ha kevéssé is ismert, eléggé nyilvánvaló, hogy az utóbbi az elmúlt évszázadokban nagy részben messze volt a tiszta egyistenhittől. Ugyanazt lehet mondani azokról a tanvéleményekről, amelyek a mai ortodox júdaizmust uralják, amely a klasszikus júdaizmus folytatása. A klasszikus egyistenhit gyöngülésének oka a zsidó misztikában (a kabalában) rejlik., amely a 12. és 13. században fejlődött ki és a 16. században vége felé a júdaizmus minden központjában szinte teljes győzelmet aratott. A zsidó fölvilágosodásnak, amely a klasszikus júdaizmus kríziséből nőtt ki, sokkal keményebben kellett ennek a miszticizmusnak a befolyása ellen küzdeni, mint bármi más ellen. Ennek ellenére a kabala megtartotta a zsidó ortodoxiában, különösen a rabbik körében irányadó szerepét. Például a Gus Emunim mozgalmat nagy részben kabalista elképzelések vezetik.

Ezeknek az eszméknek az ismerete és megértése két okból fontos. Először is, a júdaizmus igazi hitét klasszikus szakaszának vége felé nem lehet megérteni ezeknek az eszméknek az ismerete nélkül. Másfelől ezek az eszmék korunk politkájában annyiban játszanak fontos szerepet, amennyiben sok vallásos politikus, mint a Gus Emunim vezetőinek a meggyőződését ezek határozzák meg és minden párt cionista vezetőjét a cionista baloldallal együtt közvetve befolyásolják.

A kabala szerint a Világmindenséget nem egy isten uralja, hanem több különféle jellemű és befolyású Istenség uralja azt, akik egy gyenge és távoli Első Okból származnak. A részletek taglalása nélkül a rendszer a következőképpen foglalható össze. Az Első Okból kiindulva először egy Bölcsesség vagy Apa nevű első Isten majd egy Tudás vagy Anya nevű Istennő lett kiküldve vagy született meg. Ennek a párnak a házasságából született egy pár fiatalabb Isten, a fiú neve kis arc vagy a szent áldott és a lányt Úrnő (vagy latin szóval matronit), sehina, vagy királynő, stb..

Ennek a két Istennek kellett volna egyesülni, de a Sátán, aki ebben a történetben nagyon fontos független személy, tevékenységével megakadályozta ezt. A Teremtést az Első Ok végezte el, hogy a pár egyesülhetett. A Bűn azonban örökre elválasztotta őket, amellett a Sátánnak sikerült az isteni leányhoz nagyon közel jutnia, sőt meg is erőszakolnia őt (vagy csak látszólag, vagy tényleg - erről megoszlanak a vélemények). A zsidó népet arra teremtették, hogy azt a törést, amit Ádám és Éva, kiegyenlítsék, ami a Szinai hegy alatt rövid időre rövid időre sikerült is nekik. A Mózes alakjában emberi alakot öltött Isten fia egyesült Sehina Istennővel. Sajnos az aranyborjú bűne újra elválasztotta az Istenségeket, de a zsidó nép bűnbánata ezt bizonyos mértékben jóvátette. Abban is hisznek, hogy a zsidó történelem minden eseménye az isteni pár egyesülésével vagy elválásával kapcsolatban áll. Palesztína zsidó elfoglalása a Kánaániak és az első és második templom fölépítése különösen előnyösek voltak egyesülésük szempontjából, a templom összerombolása és a zsidók elűzése a Szentföldről nemcsak az Istenek elválásának külső jele, hanem egy tényleges kurválkodás idegen Istenekkel. A leány a Sátán hatalmába kerül, míg a fiú felesége helyett különböző sátáni nőszemélyekkel megy ágyba.

A hívő zsidók kötelessége imádsággal és vallásos cselekedetekkel a tökéletes isteni egység újra lehetővé tétele a férfi és női istenség nemi egyesülésével. A vallásos zsidók által minden nap többször elvégzett szertartások közül a következő kabalai formulát idézzük: "Az Áldott Szent és Sehina (nemi) egyesülésének érdekében.." A zsidó reggeli imák szerepe szintén ennek az ideiglenes nemi egyesülésnek a támogatása. Az ima ezt követő részei misztikusan az egyesülés ezt követő fokozatainak felelnek meg: Az egyik helyen az Istennő közeledik szolgálóival, egy másikon az Isten karját a nyakára teszi és mellét simogatja, végül a szerelmi aktus következik.

Más imák vagy vallási szertartások a kabalisták értelmezése szerint a különböző angyalokat (akik eszerint alárendelt Istenek bizonyos függetlenséggel) kell becsapniuk vagy a Sátánt megenyhíteniük. A reggeli imádság egy részében arameusul kell néhány szakaszt elmondani (a héber helyett). Ezzel csapják be azokat az angyalokat, akik a Menny kapuját őrzik és így hatalmuk van arra, hogy a hívők imáit ne engedjék be a Mennybe. Az angyalok csak héberül tudnak és így be tudják őket csapni az arameus szöveggel, és mert kissé ostobák (és valószínűleg sokkal kevésbé okosak, mint a kabalahívők), kinyitják a kapukat. Ebben a pillanatban minden ima a hébernyelvűekkel egyetemben be tud jönni. Egy másik példa: Mind az étkezés előtt, mind azután a hívő zsidó szertartásosan kezet mos és eközben egy különleges áldást mond el. az egyiknél a kettő közül Istenhez imádkozik a fiú és lány egyesülését kérve. A másiknál a Sátánhoz imádkozik, aki a zsidó imákat és szertartásokat annyira kedveli, hogy ha párat kaphat, egy darabig azokkal van elfoglalva és elfelejti, hogy az Isteni leány után szaladjon. Tényleg hisznek abban a kabalisták, hogy a templomi égési áldozatok némelyike a Sátánnak van szánva. Például a tabernákulumi ünnep 7 napja folyamán az áldozati ökröket valószínűleg a Sátánnak ajánlották föl, mint minden nemzsidó urának, hogy így el legyen foglalva, és a nyolcadik napon, amikor Istennek ajánlanak föl egy áldozatot, ne zavarjon. Sok hasonló példát lehetne fölhozni.

Ehhez a rendszerhez és jelentőségéhez szükséges még egy pár megjegyzés, hogy a júdaizmus mind a klasszikus időszakában mind annak mai politikai viszonya a cionista gyakorlathoz érthetőbb legyen.

Először is lehet bármit mondani erről a kabalai rendszerről, mindenesetre ez csak akkor tekinthető egyistenhívőnek, ha a hinduizmust, a késői görög-római vallást, sőt a régi Egyiptom vallását is egyistenhitűnek tekintjük.

Másodszorra a klasszikus júdaizmus igazi arcát megmutatja az a könnyedség, ahogy ezt a rendszert átvette. A bizalom és hit (kivéve a nacionalista hitet) a klasszikus júdaizmusban csak rendkívül kis szerepet játszanak. Fontosabb viszont a szertartás és nem a jelentőség, amelyet a cselekvéshez vagy az azzal kapcsolatos valláshoz rendelnek. Ha régebben a zsidók egy csekély kisebbsége a kabala fölvételét megtagadta, (ahogyan ez ma történik), ezt Isten imádásának tartották. Mások, akik pontosan ugyanezt tették, megpróbálták a Sátánt megenyhíteni. Ameddig a cselekvés ugyanaz, együtt imádkoztak és egyazon vallási közösség tagjai voltak, függetlenül attól, hogy mennyire nem kedvelték egymást. Ha valaki azonban a rituális kézmosással kapcsolatos szándék helyett a mosás módjának a megújítását merte volna bevezetni, annak biztosan egy vallási törés lett volna az eredménye.

Ugyanezt lehet elmondani a júdaizmus minden szent imádkozási formájáról. Föltéve, hogy a működés módja érintetlen marad, a jelentés legjobb esetben is alárendelt szerepet játszik. Így például a legszentebb zsidó hitformula: "Halld, Izrael, az Úr a mi Istenünk, az Úr egy", amelyet minden hívő zsidó naponta többször elmond, ma két különböző dolgot jelenthet. Mondhatja azt, hogy az Úr valóban egy. De azt is jelentheti, hogy a férfi és nő Istenségek egyesülésének egy bizonyos fokát értük el, vagy azt ennek az imának a helyes fölmondása elősegítette. Ha viszont egy reformközösség zsidói ezt az imát más nyelven mondják el mint héberül, biztos, hogy minden ortodox rabbi nagyon bosszús lesz függetlenül attól, hogy Isten egységében vagy a két Istenség nemi egyesülésében hisznek.

Mindez ma is Izraelben (és más zsidó központokban) jelentős dolog. A puszta imaformáknak tulajdonított rendkívüli jelentőség (mint a jeruzsálemi törvény), a Gus Emunim elképzelései és hajtóereje, a mély gyűlölet a ma Palesztínában élő nemzsidókkal szemben, az arab államok minden békekezdeményezésével szembeni szenvedélyes álláspont, és nacionalista politika sok egyéb jellemvonása összezavar jóindulatú embereket, akiknek hibás elképzelésük van a klasszikus zsidóságról, azok ez előtt a vallási és misztikus háttér előtt érthetőbbek lesznek. Óvnom kell az olvasót attól, hogy a másik végletbe essen és a cionista politika egészét ennek alapján írja le. Az utóbbi mérete rendkívül változó. Ben Gurion mestere volt annak, hogy ezt a politikát bizonyos célok elérése érdekében manipulálja. Begin alatt a múltnak sokkal nagyobb kihatása volt a jelenre. Sohasem szabad viszont a múltat és befolyását figyelmen kívül hagyni, mert ismeretükben vak hatalmukat át lehet látni.

***

13- A Biblia magyarázata

Az előző példa még azt is meg fogja mutatni, hogy az, amit a júdaizmusról állítólag jól informált emberek tudni vélnek, bizonyos körülmények között durva félreértésen alapul, ha nem tudnak jól héberül olvasni. Minden fönt ismertetett részlet az eredeti szövegben illetve bizonyos esetekben újhéberül írt könyvekben egy bizonyos olvasótábor részére. Az angol nyelvű kiadásokban hiába keresnék őket, olyan esetekben is, amikor azok kihagyása szociálisan fontos tényeket összezavar.

Különösen keresztények, vagy olyan emberek között, akiket a keresztény kultúra és hagyományok erősen befolyásolnak, egy további félreértés uralkodik, mégpedig az, hogy a júdaizmus bibliai vallás, és az Ótestamentum a júdaizmusban ugyanolyan fontos szerepet játszik és ugyanúgy törvényei érvényesek, mint a Biblia a reformátusoknak vagy akár a katolikus kereszténységnek.

Ez is az értelmezéssel kapcsolatos. Láttuk, hogy hitkérdésekben nagyfokú szabadság van. A szent szövegek jogi értelmezésére ennek pontosan az ellenkezője igaz. Itt az értelmezésnek alig van szabadsága, ami viszont inkább a Talmudra igaz, mint a Bibliára. A klasszikus júdaizmus és a mai ortodoxia egész másképpen, sokszor a kereszténységgel, vagy az Ótestamentum más olvasóival szemben, akik csak a leírt szöveget látják, homlokegyenest ellenkező módon értelmezi azokat a bibliai szövegeket, amelyek vallási szertartásokat és kötelezettségeket írnak elő. Ugyanez a választóvonal húzódik ma Izraelben a vallásos és a világi iskolákban képzett emberek között, akiknek nagyjában egészében azt Ótestamentum szószerinti jelentését tanítják.

Ezt a fontos szempontot csak példák alapján lehet megérteni. Meg fogjuk állapítani, hogy az értelmezési változtatások etikai szempontból egyáltalán nem a kérdéses fogalom mai megértése irányában halad. A júdaizmus mentegetői úgy vélik, hogy a Biblia értelmezése, amelyet a farizeusok kezdtek el és a Talmudban van leírva, mindig túllépi a szószerinti értelmet. A következő példák meg fogják mutatni, hogy ez a valóságtól nagyon messze van.

1. Kezdjük el a tízparancsolattal. A nyolcadik parancsolatot "Ne lopj" (2. Mózes 20,15) úgy értelmezik, hogy egy zsidó személy "ellopását" azaz emberrablását tiltja meg, mert a Talmud szerint - így az értelmezés - a Tízparancsolat által megtiltott minden cselekmény fő bűn. Idegen tulajdon ellopása ezzel szemben nem főbűn, és a nemzsidók elrablását zsidók által megengedi a talmudi törvény. Ez a szinte szó szerint egyező mózesi mondat "Ne lopjatok" (3. Mózes 19,11) viszont szószerinti jelentésében értelmezendő.

2. Az ismert mondást "szemet szemért, fogat fogért" stb.. (2 Mózes 21,24) mint szempénzt egy szemért értelmezik, azaz pénzbüntetés fizetését és nem testi fenyítést.

3. Itt lép föl az ismert jelenség, hogy a szószerinti jelentést pontosan fordítva értelmezik. A bibliai szöveg egyértelműen óv attól. hogy kövessük a tömeget egy jogtalan vád esetén "Ne kövesd a tömeget a rosszban és ne válaszold a törvény előtt, hogy a tömegnek engedve letérsz az igaz útról" (2. Mózes, 23,2), Ennek a mondásnak a végét ".. hogy a tömegnek engedve letérsz az igaz útról" kiszakították környezetéből és mint olyan törvényt értelmezik, amely megparancsolja, hogy kövessük a tömeget!

4. A szöveget: "Ne főzz bárányt anyatejében" (2 Mózes 23,19) olyan tilalomként értelmezik, hogy nem szabad hús és tejtermékeket keverni. Mivel ugyanez a szöveg Mózes öt könyvében több helyen is szerepel, annak puszta ismétlését háromszoros tilalomnak tartják, hogy az megtiltja, hogy (1) egy zsidó ilyen keveréket egyen, (2) hogy megfőzzön ilyet bármilyen célra, (3) hogy valahogy élvezze vagy hasznot húzzon bármilyen módon egy ilyen keverékből.

5. A felebarát, idegen sőt az ember szó is szuper kizáró soviniszta jelentést kap. Az ismert mondat: "Szeresd felebarátodat mint önmagadat" (3. Mózes, 19,18) a klasszikus (és mai ortodox) zsidóság úgy értelmezi, hogy szeretni kell a zsidótársakat, de nem az embertársakat. Éppígy a mondat: "Ne kívánd felebarátod vérét" (ugyanott, 16) értelme az, hogy nem szabad tétlenül szemlélni egy zsidótárs élete (vére) veszélyben forog. Ahogy azonban az V. fejezetben (E) látni fogjuk, (törvények nemzsidók ellen) látni fogjuk, egy zsidónak általában tilos egy nemzsidó életét megmenteni, mert ő nem felebarát. A nagyvonalú parancsot, kalászokat a mezőn és a szőlőskertben meghagyni az szegényeknek és az idegeneknek, (ugyanott, 9 és 10) úgy értelmezik, hogy ez kizárólag szegény zsidókra és a zsidó vallást fölvettekre vonatkozik. A hullákra vonatkozó tabutörvények így kezdődnek: "Ez törvény: ha egy ember egy kunyhóban meghal, mindenki, aki a kunyhóhoz megy, ...hét napig tisztátalan lesz." (4. Mózes 19,16 - a fordító megjegyzése: A Luther fordításban a 16-ik és nem a 14-ik részben van). De az ember (Ádám) szó jelentése zsidó, tehát csak a zsidó hulla tabu (tehát mind tisztátalan mind szent). Ezután az értelmezés után a vallásos zsidók a zsidó hullák és temetők iránt mély, mágikus tisztelettel vannak, de nem viselkednek tisztelettel a nemzsidó hullákkal és temetőkkel szemben. Így pusztítottak el moszlém temetők százait Izraelben (mint egy esetben, hogy a Tel Aviv téren a Hilton szállónak helyet csináljanak). De a szörnyülködés hangos kiáltásai voltak hallhatóak, amikor az Olajfák Hegyén levő zsidótemető jordániai uralom alatt kárt szenvedett. Túl sok hasonló példa létezik, hogy mindet fölsoroljuk. Ennek az értelmezésnek néhány embertelen következményét az V (E) fejezetben (V. Törvények nemzsidók ellen) fogjuk tárgyalni.

6. Vegyük végül szemügyre a legszebb prófétai fejezeteket, ahol Jézsaiás az álszentséget és az üres szertartásokat megátkozza valamint általánosan tisztességre szólít. Jézsaiás egyik része (Jézsaiás 1,15) így hangzik: "És ha kezeteket imára is lendítitek, mégis elzárom szememet előttetek. Ha már sokat is imádkoztatok, nem hallom imátokat - mert kezeteket vér borítja be". Mivel a zsidó papok áldásosztáskor kezeiket áldásra lendítik, úgy értelmezik ezt a részt, hogy egy pap, aki véletlenül gyilkol, alkalmatlan arra, hogy kezét áldásra lendítse (akkor is, ha bűnét bánja), mert kezét vér borítja be.

Már ezek a példák is világosan mutatják, hogy ha egy ortodox zsidó ma (vagy minden zsidó kb. 1780 előtt) a Bibliát olvassa, előtte egy teljesen más könyv van egész mást jelentve, mint ahogyan azt nemzsidók vagy nem ortodox zsidók értik. Ez a különbség Izraelben is fönnáll, pedig ott mindkét rész a szöveget héberül olvassa. A tapasztalat ezt különösen 1967 után ismételten bebizonyította. Izraelben és másutt sok nem ortodox zsidónak csak kevés ismerte van a zsidó vallásról és megpróbálják az ortodox izraelieket (vagy a jobboldali pártok olyan tagjait, akik erős vallási befolyás alatt állnak) Biblia idézetekkel emberi voltukban szégyenbe hozni, hogy föladják embertelen beállítottságukat a palesztínokkal szemben. De mindig kiderült, hogy ilyen érvek a legkisebb hatással sincsenek a klasszikus júdaizmus híveire. Egyszerűen nem értik, amit mondanak nekik, mert nekik a Biblia szövege egészen mást jelent, mint másoknak.

Ha Izraelben , ahol az emberek héberül olvasnak, egy ilyen kommunkációs űr nem létezik, és meg tudják szerezni a helyes információkat, akkor elképzelhetjük, hogy milyen mély külföldön a félreértés, például olyanoknál, akik keresztény hagyományok között nevelkedtek. Az ilyen emberek minél többet olvassák a Bibliát, annál kevésbé ismerik az ortodox júdaizmust. Az utóbbi ugyanis úgy tekinti az Ótestamentumot, mint változtathatatlan szent hitformulák gyűjteményét, amely nagy értékű cselekedeteket ír le, ezek jelentése azonban máshol van teljesen leírva. Ahogy Humpty-Dumpty mondta Alice-nek, a probléma mögött, hogy ki állapíthatja meg a szavak jelentését, egy egyszerű kérdés áll: Ki az úr?

***

14- A Talmud fölépítése

Emiatt elejétől fogva világosnak kell lenni, hogy a klasszikus (és ma ortodox) júdaizmus tekintélyének forrása, azaz jogi szerkezetének meghatározó alapja a Talmud, vagy - pontosabban) az ún. babilóniai Talmud, míg a talmudi irodalom maradéka (a jeruzsálemi és palesztínai Talmudot is beleértve) kiegészítő tekintély.

Itt nem tudjuk a Talmudot és a talmudi irodalmat részletesen bemutatni, ezért néhány fő pontra szorítkozunk, amelyekre témánk tárgyalásához szükségünk van. A Talmud alapvetően két részből áll. Az első rész a Misna, amely egy szűkre szabott hatkötetes törvénytár, amely több, héberül írt alfejezetre van lebontva, és Palesztínában kb. 200-ban Kr. előtt azokból a lényegesen hosszabb (és nagyrészt szóbeli forrásokból származó) törvényszövegekből származott, amelyek az azelőtti 200 évben álltak elő. A második és sokkal fontosabb rész a Gemara, amely a Misnáról és témairól szóló viták terjedelmes gyűjteménye. Továbbá létezik két, durván kifejezve hasonló Gemara kiadás, ezek egyike Mezopotámiában (Babilon) keletkezett Kr. u. 200-500 között, a másik Palesztínában Kr.U. 200 és egy jóval 500 előtti ismeretlen időpontban jött létre. A babilóniai Talmud (azaz a Misna és a mezopotámiai Gemara) lényegesen nagyobb terjedelmű és jobb beosztású mint a palesztíniai. Ezért egyedül ezt tekintik véglegesnek és mérvadónak. Egy talmudi irodalomnak nevezett szöveggyűjteménnyel együtt, amelyet a két Talmud kiadói mellékeltek, A Jeruzsálemi (palesztíniai) Talmudnak alapvetően alacsonyabbrendű a szerepe jogi irányvonalként.

A Misnával ellentétben a Talmud maradéka héberül és arameusul van írva, a babiloni Talmudban az arameus nyelv van túlsúlyban. Témája azonban nemcsak jogi természetű. Fölismerhető rend vagy látható ok nélkül megszakadnak a jogi témák és egy elbeszélés (Hagada) következhet. Ezek történetek és anekdóták keverékei rabbikról és az egyszerű népről, bibliai személyekről, angyalokról, démonokról, varázslatról és csodákról. Ezeknek az elbeszélő részeknek ugyan nagy hatása volt az idők folyamán a júdaizmusra, de mindig is (magában a Talmudban is) másodrangúként kezelték őket. A klasszikus júdaizmus számára a szöveg jogi részei a legjelentősebbek, és azon belül az esetek kezelése, amelyet problematikusnak lehet mondani. A Talmud a zsidókat több fokozatba osztja be: A legalsóbb fokon állnak a tudatlanok, azután azok, akik a csak a Bibliát ismerik, végül azok, akik ismerik a Misnát és a Hagadát is. A legfelső fokon azok állnak, akik fölsőfokú tanulmányokat végeztek és képesek arra, hogy a Gemara jogi részéről vitatkozzanak. Csak az utóbbiak képesek arra, hogy zsidótársaikat vezessék az élet minden ügyében.

A Talmud jogrendszerét úgy lehet jellemezni, mint egy mindenre kiterjedő, szigorúan tekintélyelvű és mégis végtelen továbbfejlesztésre alkalmas rendszer, ahol a dogmatikus alapgondolatok megváltoztathatatlanok. A zsidók minden személyes és szociális életterületét részletesen tárgyalja és az előírások minden lehető megsértésére kényszerintézkedéseket és büntetéseket helyez kilátásba. Minden probléma alapelvei dogmaként vannak lefektetve és nem tehetők kérdésessé. A szabályok megjavítása és gyakorlati megfogalmazása viszont lehető és részletesen meg van vitatva. Ehhez egy pár példa:

Szabbat idején (szombaton) nem lehet dolgozni. A munkát pontosan 39 szóval definiálja, se kevesebbel, se többel. Egy fogalom fölvétele erre a listára nem kapcsolatos a feladat nehézségével, hanem egyszerűen a dogmatikus definíció dolga. Az egyik tiltott munkatípus az írás. Itt meg lehet kérdezni, hogy hány betűt kell leírni ahhoz, hogy az írás bűnébe essünk szabbat idején. (válasz: kettőt). Ugyanaz marad-e a bűn, függetlenül attól, hogy melyik kezet használtuk írásra? (válasz: nem). Hogy megelőzzék azt, hogy valaki szabbatkor bűnbe esik, az írástilalom egy további tilalommal van kiegészítve, amely megtiltja, hogy bármilyen írásra alkalmas készüléket szombaton egyáltalán megérintsünk.

Egy másik szabbatkor tilos munkafajta a gabona őrlése. Ebből hasonló módon le lehet vezetni, hogy mindenféle őrlés, bármit is őrölnek, szombaton tilos. És ehhez a tiltáshoz is járul egy másik, amely orvosságok bevételét tiltja meg szabbatkor (kivéve, ha zsidó élet forog veszélyben), hogy ne essünk annak a bűnébe, hogy egy orvosságot megőrlünk. Hiába utalunk arra, hogy a mai időkben ez a veszély nem áll fönt (és a talmudi időkben sem igen állt fönt). Még ennél is tovább menve, a Talmud kifejezetten megtiltja a folyékony orvosságok és a felélesztésre alkalmas italok ivását szabbatkor. Amit egyszer előírnak, az örökre előírás marad, bármilyen abszurd is a dolog. Tertulliánusz, az egyik első egyházi vezető azt írta: " hiszem, mert abszurd". Ezt vezérfonalként lehet a többi talmudi előíráshoz is használni, de a "hiszem" szót a "teszem" szóval kell helyettesíteni.

A következő példa még jobban mutatja, hogy a rendszer az abszurditás melyik fokára jutott el. A szabbatkor megtiltott munkák mintapéldánya az aratás. Analóg módon meg van tiltva egy faág letörése is. Következésképpen a lovaglás bármiféle állaton is meg van tiltva, nehogy kísértésbe essünk, hogy egy ágat letörjünk azért, hogy azzal az állatra sújtsunk. Amit egyszer megtiltanak, az örökre tilos marad, de lehet, hogy kiterjesztik és megszigorítják a tilalmat. A mai időben a biciklizés is tilos szabbatkor, mert hasonlít a lovagláshoz.

Utolsó példám mutatja, hogy lehet ugyanazokat a módszereket elméleti esetekben használni, amelyekre a valóságban nincs alkalmazási lehetőség. A templom fennállása alatt a főpap csak szűzzel házasodhatott össze. Noha szinte az egész talmudi időben sem templom sem főpap nem volt, a Talmud egyik legzavarosabb (és bizarrabb) részét a szűz szó pontos definíciójának szenteli, akivel a főpap megházasodhat. Mi van akkor, ha egy nő szűzhártyája egy baleset során átfúródott? Van-e különbség, ha a baleset a nő harmadik életéve előtt vagy azután történt? Fa vagy fém szúrta-e át? Fára mászott-e? Ha igen, fölfelé vagy lefelé mászott? Természetes vagy természetellenes módon történt-e? Mindezt és ennél sokkal többet tárgyal az írás hosszában és széltében. A klasszikus júdaizmus minden tudósának ilyen problémák százaival kellett megküzdenie. Igazán nagy tudósok arra is képesek voltak, hogy ezeket a problémákat továbbfejlesszék, amelyek, mint láttuk, valóban teret adtak továbbfejlesztésre (ha csak egy irányba is) és ilyen fejlődés tényleg folyt a Talmud végső kiadása után is.

Két nagy különbség van a talmudi (amely 500-ban lezárult) és a klasszikus júdaizmus (amely 800-ban kezdődött) idők között. A Talmudban megadott földrajzi terület körül van határolva, míg az adott zsidó társadalom teljes társadalom, melynek alapja a zsidó földművelés (ez igaz Mezopotámiára és Palesztínára). Noha akkor a zsidók az egész Római Birodalomban és a Szasszanidi Birodalom sok területén éltek, a talmudi szöveg világosan elmondja, hogy neki ( a talmudi szövegnek) csak helyi jelentősége van egy fél évszázadon keresztül. A közösségnek kizárólag Palesztínai és Mezopotámiai tudósok voltak tagjai. A szöveg arról sem szól, hogy milyenek a szociális föltételek ezeken a területeken kívül.

Kevés ismeretes a zsidók szociális vallási helyzetéről a közbenső három évszázadban. de 800 óta (amitől újra léteznek részletes történelmi információk) megállapítjuk, hogy a három fent említett ismertetőjel megváltozott. Igazolódik, hogy a babiloni Talmud (és kisebb mértékben a talmudi irodalom maradéka is) mértékadó volt és azt minden zsidó közösségben tanulmányozták és továbbfejlesztették. Ezzel egyidőben a zsidó közösség alaposan megváltozott: Attól függetlenül, hogy ez milyen változás volt és hol történt, nem vonatkozott a parasztokra.

Az ebből a változásból következő szociális rendszert a IV (D) fejezetben tárgyaljuk: (IV: a történelem terhe). Itt leírjuk, hogy hogyan illesztették a Talmudot a klasszikus júdaizmus föltételeihez, földrajzi értelemben messzemenőleg, szociális értelemben kevésbé messzemenő módon és nagyon különböző sebességgel. A súlypont azon van, ami számomra az illesztés legfontosabb módszere volt, a diszpenzációk. ***

15- A diszpenzációk cc1-

Ahogy föntebb megmutattuk, a talmudi rendszer rendkívül dogmatikus és akkor sem engedi meg az előírások lazítását, ha azok a megváltozott körülmények miatt abszurddá változnak. Másképpen mint a Biblia, a Talmud esetén a szöveg értelmezése előre meg van adva és nem szabad azt más módon értelmezni. A klasszikus júdaizmus idején bizonyos törvények tarthatatlanná váltak a zsidók uralkodó osztályai, mégpedig a rabbik és a gazdagok részére. Ezen osztályok érdekében föltalálták a rendszeres csalás módszerét, amely szerint a törvény szövegéhez hűek maradnak, annak szellemét és szándékát viszont ezzel egyidejűleg megerőszakolják. Ez volt az ún. diszpenzációk (heterim) álszent rendszere, amely véleményem szerint a klasszikus júdaizmus pervertálódásának legfontosabb oka volt. (A második ok a zsidó misztika volt, amely viszont csak sokkal rövidebb ideig hatott.) Itt is pár példa kapcsán ábrázoljuk, hogy hogyan működik a rendszer.

16- Kamat cc2-

A Talmud szigorú büntetés terhe mellett megtiltja a zsidóknak, hogy más zsidóktól kamatot szedjenek egy hitelért. ( A legtöbb talmudi hatóság szerint egy nemzsidótól viszont kötelező a lehető legtöbb kamatot szedni.) Részletes előírások tiltják a leghajmeresztőbb eseteket is, amelyek szerint pl. egy zsidó kezes egy zsidó kölcsönvevőből hasznot húzhat. Mindenki, aki egy ilyen folyamatban résztvesz, cinkosnak számít, az irnoktól a tanúkig a Talmud mindenki becstelennek tekint, akik törvényszék előtt nem tanúskodhatnak, mert ha egy zsidó ilyen cselekményben részt vesz, azzal gyakorlatilag azt jelenti ki, hogy nem részesedik Izrael Istenében. Ez a törvény nyilvánvalóan igen alkalmas a zsidó parasztoknak, kézműveseknek vagy kisebb zsidó közösségeknek, akik pénzüket nemzsidóknak adták kölcsön. Keleteurópában (főleg Lengyelországban) a helyzet egész más volt a 16. században. Ott nagyobb zsidó közösség élt, amely sok városban a többséget képezte. A parasztok, akik jobbágyok és ezzel szinte rabszolgák voltak, nemigen tudtak valamit is kölcsönözni, míg a nemeseknek való pénzkölcsönzés néhány nagyon gazdag zsidó üzlete volt. Sok zsidó egymással kereskedett.

Ezek között a körülmények között föltalálták a zsidók közötti kamatos kölcsönök lebonyolítására egy rendszert (amit Heter Iska: üzleti diszpenzációnak neveztek, amely nem ütközik a törvény betűjébe, mert formálisan nincs szó benne hitelről). A hitelező pénzt pénzét beruházza a kölcsönvevő üzletébe két föltétel mellett: Az első szerint a kölcsönvevő egy a jövőben megállapodott időpontban a hitelezőnek egy előre megállapodott nyereségrészesedést fizet ki (a valóságban a hitel kamatait). Másodszor a kölcsönvevő kötelezi magát, hogy eléggé nyereséges lesz ahhoz, hogy a hitelezőnek visszaadja a hitelt, ha a rabbi vagy a város rabbinikai törvényszéke ne adja meg a kölcsön adásához szükséges bizonyítványt. A gyakorlatban csak ennek a diszpenzációnak az arameus nyelven ért és teljesen érthetetlen szövegét kell annak a helységnek a falára kiakasztani, ahol az üzletet csinálják (ennek a szövegnek egy másolata minden izraeli bank falán ki van akasztva) vagy a szöveget egy ládában tartani, és ekkor a kamatos hitel zsidók között teljesen legális és nem kifogásolható.

17- A szabbatév cc3-

A talmudi törvény szerint (amelynek 3. Mózes 25 az alapja) a zsidó tulajdonban levő földnek Palesztínában minden hetedik évben (szabbatév) parlagon kell heverni és sem bevetni sem learatni nem szabad. Hiteles bizonyítékok vannak arra, hogy ezt a törvényt ezer éven át Kr.e. az ötödik évszázadtól a zsidó mezőgazdaság eltűntéig Palesztínában szigorúan betartották. Amikor később nem volt alkalmuk a törvény alkalmazására, az elméletileg változatlanul érvényben maradt. A 19. század 80-as éveiben, ahogy Palesztínában az első zsidó mezőgazdasági települések előálltak, ez a gyakorlatban nehézségeket okozott. A betelepülőkkel szimpatizáló rabbik kitaláltak erre egy diszpenzációt, amelyet később követőik a vallásos cionista pártokban tökéletesítettek és ez Izraelben bevett szokás lett.

Ez a diszpenzáció így működik: Röviddel a szabbatév előtt az izraeli belügyminiszter átad a főrabbinak egy írást, amely őt nevezi ki Izrael minden magán és közföldjének birtokosává. Ezzel az irattal fölfegyverkezve a főrabbi elmegy egy nemzsidóhoz és eladja neki Izrael egész országát (1967 óta a megszállt területeket is) egy szimbólikus összeg fejében. Egy másik iratban leszögezik, hogy az eladó az év letelte után a földet újra megveszi. Ez a folyamat minden hét évben lejátszódik és általában ugyanazzal a vevővel. A nem cionista rabbik nem ismerik el ennek a diszpenzációnak az érvényességét és nagyon helyesen azt mondják, hogy az egész üzlet bűnön alapul és emiatt érvénytelen, mert a vallási törvény tiltja a zsidóknak a föld eladását Palesztínában. A cionista rabbi erre azt feleli, hogy csak egy valódi eladás tilos, egy látszólagos viszont nem tilos.

18- Fejés szabbat idején cc4-

A fejés már a Talmud előtti időkben is tilos volt a fent említett szigorodó vallási törvények értelmében. A diaszpórában a tilalmat könnyen be tudták tartani, mert a zsidó állattenyésztők általában elég gazdagok voltak ahhoz, hogy egy nemzsidó szolgát tartsanak, akinek (a következő kifogások elmondása mellett) meg lehetett parancsolni a fejést. Az első zsidó telepesek Palesztínában arabokat használtak erre a célra és más hasonló célokra A cionista politika kötelező előírásai, amelyek szerint csak zsidó munkaerőket lehet alkalmazni, szükségessé tettek egy diszpenzációt. (Ez különösen a fejőgépek bevezetése előtt az ötvenes években volt fontos). Itt is megoszlanak a cionista és a nem cionista rabbik véleményei.

A cionista rabbik szerint a tiltott fejés szabad akkor, ha a tej színe nem fehér, hanem kék. A kék vasárnapi tejet kizárólag sajtelőállításra használták és a színező anyagot az íróban kimosták. A nem cionista rabbik egy finomabb módszert fejlesztettek ki (én ellene voltam, amikor 1952-ben ezt egy vallásos kibucban megvalósították). Fölfedeztek egy régi előírást, amely megengedi, hogy a tehén tőgyét azon föltétel mellett, hogy a tej használatlanul a földre folyik, szombaton azért ki lehet üríteni, hogy az állat ne szenvedjen megduzzadt tőgye miatt. És így a következő történik: Szombat reggel az egyik kibuclakó kimegy a tehénistállóba és vödröket tesz a tehenek alá. (ez a munka sehol sincs megtiltva a talmudi irodalomban.) Aztán a zsinagógába megy és imádkozik. Utána megjelenik egy kollégája, akinek becsületes szándéka az, hogy az állatok fájdalmát enyhítse, és a tejet a földre feji. Ha ott véletlenül egy vödör áll, kötelessége ezt elvenni? Természetesen nem. Egyszerűen nem veszi figyelembe a vödröt, betölti kegyes hivatását és elmegy a zsinagógába. Végül egy harmadik hívő kolléga megy az istállóba, nagy meglepetésére fölfedezi a tejjel teli vödröket, azokat hűvös helyre teszi és követi bajtársait a zsinagógába. Így minden rendjén van és nem szükséges pénzt kidobni a kék színre.

19- Vegyes gabona cc5-

Hasonló diszpenzációkat hoztak a cionista rabbik a (3. Mózes 19,19) szerinti tilalom miatt, amely megtiltja azt, hogy két különböző növényt vessenek el ugyanazon a földön. A modern mezőgazdasági tudomány megmutatta, hogy néhány esetben (különösen takarmánytermesztés esetén) a vegyes vetés a legjövedelmezőbb. A rabbik tehát kitaláltak egy diszpenzációt, amely szerint egyvalaki hosszában vet egy bizonyos magot és bajtársa, aki erről semmit sem tud, egy másik féle magot vet keresztben. Mert ez az eljárás munkaerőpazarlással járt, egy másikat találtak föl: Egy ember kitesz egy köztérre egy halom magot és letakarja egy zsákkal vagy egy deszkával. A második magfajtát ráteszik a letakarásra. Később megjelenik egy ember, aki tanúk előtt kijelenti, hogy szüksége van a zsákra (vagy a deszkára) és elveszi azt úgy, hogy a magok természetesen elkeverednek. Ezután megjelenik a harmadik ember, akit arra utasítanak, hogy vegye a magokat és vesse el azokat, amit ez meg is tesz.

20- Savas anyagok cc6-

Savas anyagokat egy zsidónak a Pesszáh ünnep hét (vagy Palesztínán kívül nyolc) napja alatt nem szabad sem enni sem birtokolnia. A savas anyagok kifejezés jelentését állandóan kiszélesítették, és az, hogy ilyesmit még látni sem akartak, a hisztéria peremére jutott el. Ezek az anyagok: mindenfajta liszt, sőt, a nem megőrölt magok is. Az eredeti talmudi közösségben szokás volt általában egyszer egy héten kenyeret (savasat vagy nem savasat) sütni. Egy parasztcsalád az előző évi magvakat a nem savas kenyér sütésére használta föl az ünnepre, amely az új kenyér ünnepe is volt. A nemtalmudi európai zsidóság körülményei között ennek megtartása egy középosztálybeli zsidó családnak és még inkább egy gabonakereskedőnek nehéz volt. Tehát föltaláltak egy diszpenzációt, amely szerint az ilyen anyagokat látszatra eladtak az ünnep előtt egy nemzsidónak, és azután automatikusan visszavásárolták azokat. A tabuizált anyagokat az ünnep idejére zárt helyen kellett tartani. Izraelben ezt a látszólagos eladást még hatásosabban csinálták. Vallásos zsidók eladták savas anyagaikat illetékes rabbijuknak, aki ezeket tovább adta el a főrabbinak. Az utóbbi aztán szintén egy nemzsidónak adta el, amelynek során egy különleges diszpenzáció szavai szerint föltételezték, hogy itt nem praktizáló zsidók savas anyagairól van szó.

21- A szabbat-gój

A szabbat-gójra vonatkoznak a talán legfejlettebb diszpenzációk. Mint ahogy már megemlítettük, a szabbat alatt tilos munkák köre mind szélesebb lett, ezzel egy időben azon munkák száma, amelyek az élethez szükségesek vagy a kényelem növelésére szükségesek, szintén mind nagyobb lett. Mialatt ez különösen a modern időkre nézve igaz, a technikai változás iránti igény már régen érezhető volt. Az őrlési tilalom a második évszázadbeli Palesztínában nem jelentett problémát egy zsidó parasztnak vagy kézművesnek. A helyzet azonban más volt egy vizi- vagy szélmalomtulajdonos üzemeltetőjének, amely Keleteurópában az egyik leggyakoribb zsidó foglalkozás volt.

De még egy egyszerű emberi kívánság, mint a vágy, hogy szombat délután egy forró teát igyon valaki, komoly nehézséggé válik, ha a munkanapokon használt szamovár csábítóan a szobában áll. Itt csak két példát említettünk a szabbat betartásának a problémájára. Biztonsággal lehet állítani, hogy egy csak ortodox zsidókból álló közösség nehézségei az utóbbi nyolcszáz vagy ezer év során nemzsidók segítsége nélkül szinte megoldhatatlanok voltak. Ez méginkább igaz a zsidó államra, mert sok közszolgáltatás, mint a víz, gáz és áramszolgáltatás is ebbe a kategóriába tartozik. Egy hétig sem tudna a klasszikus zsidóság nemzsidók segítsége nélkül meglenni.

A különleges diszpenzációk nélkül nagyon nehéz lenne nemzsidókat azokra a munkákra szombatonként beállítani, mert a talmudi előírások azt is megtiltják, hogy zsidók nemzsidókat bízzanak meg olyan munkák elvégzésével, amelyet nekik nem szabad elvégezni. Itt kétfajta diszpenzációt fogok leírni erre a célra.

Először is létezik a jelzés módszere, amely azon az oki logikán alapul, hogy egy ravaszul fogalmazott bűnös kívánság nem büntetendő. Egy ilyen jelzésnek általában homályosnak kell lennie, de rendkívüli sürgősség esetén világos is lehet. Így például egy nemrég megjelent könyvecskében izraeli katonák részére vallási előírások követéséről az áll, hogy hogyan kell a hadseregben foglalkoztatott arab munkásokkal mint szabbat-gójokkal beszélni. Sürgős esetekben, ha például nagyon hideg van és tüzet kell gyújtani, vagy ha egy Istentisztelethez fény kell, egy zsidó katona világos jelzést használhat az arabbal szemben és azt mondhatja: hideg van (vagy sötét van).Általában azonban egy homályos utalásnak is elegendőnek kell lenni: jó lenne, ha itt kicsit melegebb lenne. Az utalásnak ez a módszere annyiból undorító és megalázó, mert általában olyan nemzsidókkal szemben alkalmazzák, akik alacsony szociális helyzetük miatt teljesen ki vannak szolgáltatva zsidó munkaadójuknak. Egy nemzsidó szolgát (vagy az izraeli hadsereg alkalmazottját), aki nem gyakorolja a homályos utalások parancsként való kivitelezését, minden együttérzés nélkül elbocsájtják.

A második módszert olyan esetekben alkalmazzák, amikor az a munka, amelyet a nemzsidónak kell elvégeznie, nem alkalmi tevékenység, vagy személyes és a kérő igénye alapján értendő szolgálat, hanem rendszeres, állandóan végzendő tevékenység zsidó ellenőrzés nélkül. Eszerint a módszer szerint, amely a szabbat úgynevezett indirekt bevitele (havlah) a munkanapokba, a nemzsidót az egész hétre vagy az egész évre alkalmazzák anélkül, hogy a szabbatot megemlítenék. A munkát valójában azonban csak szombaton végzik el. A múltban ezt a módszert alkalmazták arra, hogy nemzsidókat verbuváljanak arra a munkára, hogy a gyertyákat szombaton az ima után kioltsák (hogy ne égjenek le, ami pazarlást jelentett volna). A mai Izraelben példa erre a vízellátás szabályozása és a vízmendencék fölügyelete szombaton.

Hasonlóképpen járnak el zsidók esetén, de más céllal. Zsidóknak tilos szombaton végzett munkáért fizetést elfogadni, akkor is, ha a munka elvégzése önmagában nem tilos. Erre példák a vallási hivatások: rabbik vagy talmudtudósok, akik szombaton imádkoznak vagy tanítanak, az előénekes, aki csak szombaton vagy más vallási ünnepnapokon (amikor hasonló tilalmak érvényesek) énekel, a templomi szolga és más hivatások esetén. A talmudi időkben és néhány országban jóval azután sem fizettek az ilyen munkákért. De amikor ezek később fizetett hivatásokká váltak, az indirekt bevitel diszpenzációját alkalmazták ezekre is és az embereket évi vagy heti alapon alkalmazta. A rabbi és a talmudtudós esetén a probléma különös nehézségekkel járt, mert a Talmud még hét közben is tiltja az imádkozás, a tanítás és a talmudi ügyek tanulmányozásának megfizetését. Ezeknek a csoportoknak az esetén egy diszpenzáció azt állapítja meg, hogy fizetésük nem igazi fizetés, hanem csak a fáradságuk díjazása (dmej batalah). Mindkét művelet eredménye az, hogy a kizárólag szombaton végzett munkát mint hét közbeni fáradozásokat fizetik meg.

22- A diszpenzációk szociális szempontjai

Ezeknek és sok hasonló dolognak két szociális vonatkozása különösen említésre méltó.

A diszpenzációs rendszernek és a klasszikus júdaizmusnak, ha ezeken alapul, föltűnő vonása a csalás, és különösen Isten becsapása, ha egy képzeletbeli lényt ezzel a névvel lehet illetni, akit a rabbik, akik magukat sokkal ravaszabbnak tartják nála, ilyen könnyen becsapnak. Nem lehet a Biblia Istene (különösen a nagy próféták) és a klasszikus júdaizmus Istene között nagyobb ellentétet el sem képzelni. Az utóbbi hasonlóbb a régi rómaiak Jupiterjére, akit imádói hasonlóan csaptak be, vagy a Frazer könyvében, Golden Bough (Az aranyág) leírt Istenekre.

Etikai szempontból a júdaizmus egy még ma is tartó elfajzást jelent. Az üres szertartásokba és mágikus babonákban való hitté való degenerálódás sok fontos szociális és politikai következményt érlel. Nem szabad elfelejteni, hogy nem azok a részei a Bibliának és a Talmudnak, amelyek valódi vallási és etikai értékeket hordoznak, hanem éppen a klasszikus júdaizmus babonái tartják a zsidó tömegeket szilárdan karmaik között. (Ugyanezt lehet más újraföléledt vallásokról is elmondani.) Mit lehet a zsidó vallási év legszentebb és legfölemelőbb eseményének tartani, amelyen sok olyan zsidó résztvesz, aki máskülönben nem nagyon vallásos? Ez a Kol Nidre imádság Jom Kippur előestéjén, amely egy különösen abszurd és csaló diszpenzáció, amely szerint minden magánesküt, melyet Isten előtt esküdnek a következő évben, előre érvénytelenné nyilvánítanak. A személyes vallás területén a kadis imádság vezet, amelyet a fiúk szüleik halála napján mondanak el, hogy szüleik lelke a Paradicsomba kerüljön. Ezt arameus nyelven idézik, amelyet a többség nem ért. Föltűnő, hogy a zsidó vallásnak ezeket a babonás részeit lényegesen magasabbra értékelik a többi résznél.

Isten becsapásával együtt folyik a többi zsidó becsapása, főleg az uralkodó zsidóosztály érdekében. Jellemző, hogy a zsidó szegények különös vágyainak teljesítésére nem vezettek be diszpenzációkat. Például olyan zsidóknak, akik az éhhalál küszöbén álltak, de még életben voltak, nem engedték meg a rabbik, hogy tiltott élelmet fogyasszanak, pedig a kóser élelem általában sokkal drágább.

A diszpenzációk második fő jellemzője az, hogy nagyrészt a nagyobb nyereség elérésének szándékán alapulnak. Éppen az álszentségnek és a nyereségvágynak ez a kombinációjának volt nagy hatása a klasszikus zsidóságra. Izraelben , ahol ez a folyamat még tart, a képzési rendszer és a médiák agymosása ellenére is csak gyengén tükröződik vissza a közvéleményben. A vallási vezetőség, a rabbik és a vallási pártok és az ortodox közösség egészében Izraelben nagyon népszerűtlen, mert megvesztegethetőnek és köpönyegforgatónak tartják őket. A közvélemény (a valószínűleg gyakori előítéletekkel együtt) nem egyenlő egy szociális vizsgálattal. Ebben a speciális esetben áll viszont, hogy a zsidó vallási vezetőségnek erős hajlama van a joghamisításra és ferdítésre. Mert a vallás a közéletben csak a szociális tényezők egyike, a hívők tömegére messze nincs olyan hatással, mint a rabbikra és a vallási pártok vezetőire. A többségükben kétségkívül becsületes zsidók nem vallásuk és a rabbik befolyása miatt, hanem annak ellenére becsületesek. Másfelől a közéletnek kevés területe van Izraelben , amelyet a vallási körök teljesen uralnának. A ferdítés, megvesztegethetőség és korrupció állandóan jelen van és messze túllépik azt az átlagos mértéket, amelyet az izraeli nem vallásos társadalom még elfogad.

A IV. Fejezetben (D) (A történelem terhe) látni fogjuk, hogy van összekötve a klasszikus júdaizmusban uralkodó nyereség iránti törekvés a zsidó társadalom struktúrájával és jellegével az általános társadalomban, amelyben a zsidók a klasszikus szakaszban éltek. Itt utalok arra is, hogy a nyereség iránti törekvés nem a júdaizmus egész történetének különös jellemzője. Csak a plátói zűrzavar, amely a júdaizmus időtlen metafizikus lényét keresi ahelyett, hogy a zsidó társadalom történelmi változásait figyelembe venné, leplezte el ezt a tényt. (Ezt a zűrzavar támogatta erősen a cionizmus a történelmi jobbtól való függésében, amelyet (a történelmi jobbot) történelmietlen módon vezettek le a Bibliából) Ezért mondják a júdaizmus védelmezői nyíltan, hogy a Biblia ellenséges, a Talmud pedig közömbös a nyereséghajszolással szemben. Ennek az okai azok a nagyon különböző szociális körülmények, amelyek között írták őket. Ahogy föntebb említettük, a Talmudot két jól azonosítható időszakban olyan időben írták, amikor az ott élő zsidók egy társadalmat alkottak, amely a földművelésen alapult és főként parasztokból állt és így tényleg erősen különbözött a klasszikus júdaizmus társadalmától.

Az V. Fejezetben (E) (Nemzsidók elleni törvények) részletesen tárgyaljuk azokat az ellenséges beállítottságot és csalásokat, amelyeket a klasszikus zsidóság alkalmazott nemzsidók ellen. A szociális tényezőnél fontosabb a nyereségért elkövetett csalás, amelyet a gazdag zsidók szegényebb zsidótársaik ellen (mint pl. a hitelkamatokra vonatkozó diszpenzáció) követnek el. Itt szeretném annak ellenére, hogy a marxista filozófiát és társadalomelméletet elutasítom, megjegyezni, hogy Marxnak mindkét cikkében a júdaizmusról igaza volt abban, hogy azt nyereséghajszolástól átitatottnak tartotta, föltéve, hogy ez a vélemény az általa ismert júdaizmusra korlátozódik, azaz a klasszikus júdaizmusra, amely fiatalkorában már a föloszlás jelenségeit mutatta. Az igaz, hogy ezt önkényesen, a történelem iránti érzék és bizonyíték nélkül írta le. Nyilvánvalóan ösztönösen jutott a végkövetkeztetésre, de megállapítása a megfelelő történelmi beszűkítéssel igaz.

***

----- a harmadik részhez ----