Előszó
Bevezetés
I. RÉSZ. Zsidók a régi Oroszországban. - Az előkészítés
A zsidóság élete a cári Oroszországban
Zsidók az orosz forradalmi mozgalmakban.
A zsidóság forradalmi szereplésének okai.
A zsidó "Szövetség" /Bund/
Az átmenet korszaka.
A bolsevisták magukhoz ragadják a hatalmat
II. rész. Zsidók a Szovjetunióban /A beteljesülés./
I. FEJEZET. A Lenin korszak /1917-1922/
Lenin és a zsidók.
A Sovnarkom és a központi pártszervek
A Központi Végrehajtóbizottság /Z. I K/ és a Komintern
A szovjet gépezet
A reakció
II. FEJEZET. Harc a hatalomért /1922-1927/
Trotzki-Zinovjew-Sztálin
A hatalmi szervezet átépítése
Zsidók a kormányzatban
III. FEJEZET.
Sztálin /1928-1934. július/
A párt és az államigazgatás átszervezése
A kormányzószervek nemzetiségi összetétele
A zsidóság elhelyezkedése a Szovjetunióban
A nemzeti ébredés
Utószó
Irodalom
Névjegyzék

Előszó
A nyugati civilizáció és a "keresztény" kultúra jóvoltából immár közel két évtizede kell elszenvednie, eltűrnie egy százhetvenötmilliós nagy népnek és egy óriási, világrészekre kiterjedő nagy birodalomnak a bolsevista pokol gyötrelmeit és borzalmait. Könyvtárakra menő irodalom számol be az orosz népnek a világtörténelemben szinte példátlan szenvedéseiről és szörnyű elnyomatásáról. A Szovjet vezetői azonban már kezdettől fogva nyíltan hangoztatták, hogy korántsem elégszenek meg a régi Oroszország leigázásával. Végső céljuk a világforradalom, vagyis embertelen, istentelen, sátáni uralmuknak mindenüvé való kiterjesztése. A világforradalom jelszava arra is jó volt, hogy ideig-óráig elkábítsa a nyomortól, nélkülözéstől, éhségtől elkeseredett orosz milliókat.
Európa bolsevizálására irányuló tervszerű aknamunkának hosszú éveken keresztül Németország volt a középpontja. A német nép hitétől és akaratától hajtott, Hitler politikai és szervező zsenialitásától vezérelt nemzeti szocialista mozgalom uralomra jutásakor, azonban halálos csapást mért a marxista pártokra. A bolsevista világforradalom egyik legbiztosabbnak, legerősebbnek vélt fellegvára váratlanul összeomlott. Ahol a kommunista agitáció a legnagyobb, a legszebb eredményekkel dicsekedhetett, éppen ott most a legveszedelmesebb, a legkérlelhetetlenebb ellenfél kerekedett felül. Félő volt, hogy a német események hatásaként egész Európát egy antibolsevista hullám önti majd el, esetleg Németország vezetésével egy antibolsevista harci front alakul ki.
A helyzet a Szovjet szempontjából válságosra fordult. Nem volt idő a habozásra, a fontolgatásra, sürgősen cselekedni kellett. A Szovjet külpolitikájában gyökeres változás állott, be. Eddig a nyílt vagy föld alatti bolsevista propagandára és agitációra fektetvén a fősúlyt, világszerte, más államokkal való szorosabb politikai együttműködés elől mereven elzárkózott, legfeljebb a gazdasági kapcsolatok felvételére szorítkozott. A németországi súlyos és kiheverhetetlennek látszó vereség után a szovjet diplomácia egyszerre lázas tevékenységbe kezdett. Még jobban kiépítették és szorosabbra fűzték a kapcsolatokat a nyugateurópai zsidó radikális, szabadkőműves politikai körökkel. A szovjet vezérek egyszerre békülékenyebb húrokat kezdtek pengetni a polgári liberális kapitalista világ felé. Megváltozott az egyes országok kommunista pártjainak taktikája is. A német eseményeken okulva kialakult mindenütt, bolsevista kezdeményezésre a kommunistáktól a polgári liberálisokig terjedő egységfront a népi, nemzeti mozgalmakkal szemben.
A szovjet diplomaták fáradozásai nem maradtak eredménytelenek. A polgári világrend és az európai kultúra örök szégyenére a Népszövetség szinte egyhangú lelkesedéssel hívta meg és nagy ünnepélyességgel vette fel tagjai közé a Szovjetuniót. A polgári, liberális, demokrata, kapitalista eszmék jegyében fogant Népszövetség megfeledkezve minden józan óvatosságról, a legelemibb becsületérzésről, önfeledt boldogsággal ölelte keblére a világforradalomra, nemzetek megsemmisítésére törekvő, védtelen milliókat legyilkoló, az emberi szabadságot lábbal tipró és vérbe fojtó Szovjetuniót. A zsidó bankrabló, külügyi népbiztos Litvinov Finkelstein fajtájára jellemző vakmerő szemtelenséggel csakhamar vezető szerepet követel magának a népszövetségi politika irányának meghatározásában,
A zsákmányt féltő kisantant, a biztonságáért oktalanul rettegő Franciaország a Szovjetben új fegyvertársat remél. Csehország, Románia és Franciaország bolsevista befolyás alá kerül. Közreműködésükkel és támogatásukkal a bolsevizmus sötét árnyai már itt settenkednek Közép-Európában, a Duna völgyében, de Európa délnyugati sarkából a félbolsevista Spanyolországból is a vörös uralom réme fenyeget.
A világforradalom előkészítésére hivatott Komintern III. Internacionálé harcmodora is lényegesen megváltozott. Az újabb határozatok és utasítások értelmében egyelőre fel kell hagyni a nyílt állam és nemzetellenes kommunista agitációval. A kommunisták a polgári liberálisoktól a szélső jobboldalig vonuljanak be mindenféle politikai pártba és mozgalomba. Ott benn szervezzenek bolsevista sejteket és folytassák észrevétlenül bomlasztó munkájukat, szítsanak széthúzást, ellentétet, fegyelmezetlenséget, izgassanak a vezetők ellen. Legyenek látszólag nacionalisták, de egy pillanatra se feledkezzenek meg a végső célról. A kommunista párt a baloldali politikai csoportokkal lépjen mindenütt a legszorosabb harci közösségre. Igyekezzék ezeket a pártokat a maga céljaira kihasználni. Gondosan fel kell készülni a döntő pillanatra, amikor a bolsevisták egyetlen elszánt rohammal megszerezhetik a hatalmat és megvalósíthatják a proletár uralmat, íme ez a Komintern újabb parancsainak lényege.
Bolsevizmus! Szovjetunió! Komintern! Milyen borzalmat és rettegést keltő, milyen sötét és titokzatos szavak? Világforradalom! Vajon kik csinálják és kiknek az érdekében? Rejtélyek, amelyekre mindeddig hiányzott a tárgyilagos, a világos és határozott felelet. Ha a nemzeti mozgalmak a bolsevizmus ellen irányuló felvilágosító harcukban a zsidók szerepére is rámutattak, zsidó liberális oldalról nyomban megjött a felháborodott tiltakozás. Fehst professzor könyve most végre száraz tényeket, adatokat, számokat sorakoztat fel, amelyeket nem lehet cáfolni, nem lehet elfogult, rosszindulatú, felelőtlen demagógiának bélyegezni. Fehst professzor adatai maguktól beszélnek és jóformán semmiféle magyarázatra sem szorulnak. Fellebbentik a fátyolt ezek az adatok a 20-ik század legborzalmasabb nemzeti tragédiájáról.
Werner Sombart írja a proletár-szocializmussal foglalkozó munkájában, hogy a Szovjetunióban a zsidók uralkodnak a tatárok segítségével az oroszok felett. Ennek az igazságnak kérlelhetetlen bizonyítéka Fehstnek ez a munkája. A bolsevizmus a zsidók műve, a világforradalom hazug jelszava mögött pedig a nemzetközi zsidóságnak Messiást váró hitéből táplálkozó vad és mindenre elszánt világuralomra törekvése húzódik meg.
* *
Talán egyetlen más nemzet fiai sem olvashatják oly sok figyelemmel és érdeklődéssel Fehst könyvét, mint mi magyarok. Ha nem volna valóságos nemzeti betegségünk a könnyelmű megbocsátás és a végzetes feledékenység, most aligha kellene idézgetnünk a 17-18 év előtt történteket. Belőlünk azonban mintha már egészen kihalt volna a nemzeti önérzet és az életösztöntől parancsolt számonkérés és felelősségrevonás tudata. Másképp hogyan magyarázzuk meg, hogy az októberi és márciusi csőcseléklázadás vezetői közül fehér tógába öltözve ma is oly sokan hangoskodnak a magyar Fórumon.
Fehst könyvének olvasása közben megdöbbenve érezzük az orosz és a magyar tragédia hasonlóságát. Azzal a különbséggel, hogy míg a régi Oroszországban a jogokból kirekesztett, megvetett, háttérbe szorított nép volt a zsidóság, addig nálunk nemcsak egyenjogúságot, hanem valósággal előjogokat élvezett, dédelgetett kedvence volt az uralkodó politikai iránynak és mérhetetlen pénzt és vagyont harácsolhatott össze. Mégis 1919 március 21-ével fizetett. A vörös lázadás sötét és szégyenletes napjai már egészen feledésbe merültek. Elfeledkeztünk a csőcselékuralom több mint 500 bestiális kegyetlenséggel legyilkolt áldozatáról is. Nemzeti javainkban erkölcsiekben és anyagiakban egyaránt véghezvitt jóvátehetetlen rombolásaikról, a szégyenről, amelybe beletaszítottak, a kiszolgáltatottságról, amelyet reánk zúdítottak, mindenről, mindenről megfeledkeztünk már.
Ebben az előszóban nem tehetjük tüzetes vizsgálódás tárgyává a zsidóság szerepét a két magyarországi csőcseléklázadásban. Emlékeztetőül néhányat a legjellemzőbb adatok közül mégis ide iktatunk.
Az 1918-as összeomlásért elsősorban felelős Nemzeti Tanács 20 tagból állott. Névszerint a következő zsidók voltak tagjai a Nemzeti Tanácsnak: Bíró Lajos, Böhm Vilmos, Diener Dénes József, Garami Ernő, Hatvány Lajos báró, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Purjesz Lajos, Szende Pál, Schwimmer Róza, Weltner Jakab.
A Nemzeti Tanácsban tehát 11 zsidói találunk, ami megfelel 55%nak.
Az adatokat a Budapesti Hírlap 1918, a Népszava és a Vörös Újság 1919 évfolyamai, Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon és Gellért Oszkár: A diadalmas forradalom könyve című művek szolgáltatták. Károlyi Mihály kormányának 12 tagja közül Jászi, Kunfi, Garami, Szende 4 volt a zsidó, vagyis 33%.
A zsidó Gellért Oszkár felsorolja a "forradalom" újságíróit: és pedig a következőket .Magyar Lajos, Hatvány Lajos báró, Kéri Pál, Purjesz Lajos, Pók Ödön (?), Gábor Andor, Göndör Ferenc. Valamennyi zsidó.
A proletárdiktatúra alatt a hatalmat bitorló "Forradalmi Kormányzótanács"-nak (népbiztosok) összesen 45 tagja volt, ebből 31, tehát 70% volt a zsidó.
Váry Albert igazán nem gyanúsítható antiszemita elfogultsággal jelzett munkájában a következőket írja: "Az igazi vezetők, kik a diktatúra szellemét és módszerét adták s akiktől a bitorolt hatalom gyakorlásának a mikéntje függött, szóval: akik az erőszakos és véres eszközök alkalmazásának igazi szószólói és vezérei voltak, a következők; Kun Béla, Szamuelly Tibor, Vágó Béla, Lukács György, Pogány József, Szántó Béla, dr. Landler Jenő, Alpári Gyula, végül Vántus Károly és Bokányi Dezső népbiztosok. Valójában ez a tíz ember kormányozta 133 napon át Magyarországot." Tegyük mindjárt hozzá, hogy a tízből az első 8, tehát 80% a zsidó.
A Népszava 1919 június 14-i száma a pártgyűlésről szóló beszámolójában közli a szocialista-kommunista párt új vezetőségének névsorát. A 13 tagú vezetőségben 6 a nemzsidó, l származása (Rudas László) ismeretlen, végül 7 Böhm Vilmos, Kunfi Zsigmond, Kun Béla, Landler Jenő, Pór Ernő, Vágó Béla, Weltner Jakab tehát 55% a zsidó. Ugyanakkor megválasztották az öttagú ellenőrző bizottságot is, itt 3 zsidót Horovitz Gábor, Pogány József, Werner Jenő találunk, ami megfelel 60%-nak.
A vörös rémuralom utolsó heteiben megszüntették a helyettes népbiztosi intézményt és helyükbe a népbiztosok mellé bizottságokat választottak. Az egyik legfontosabb ilyen bizottság a belügyi, a következőképp alakult meg: elnök Landler Jenő dr, helyettese Rónai Zoltán dr., tagok Katz Béla, Korvin Ottó, Rabinovics József, Werner Jenő (zsidók), Farkas István (?), Gyetvay János, Szakasits Árpád (nemzsidók). A. 9 tagból 6, tehát 66% a zsidó.
Ez alkalommal talán ennyi is elég lesz, Ezek az 50-60-70-80%-os arányszámok bizonyítják, hogy 1919 márciusában az 5%-os törpe zsidó kisebbség visszaélve a befogadó magyarság jóhiszeműségével, egyszerűen cionista gyarmattá süllyesztette le Magyarországot.
A judeo marxista métely akadálytalanul mérgezi ma is nemzeti szervezetünket. Nem annyira az oly gyakran leleplezett, többnyire zsidó vezetés alatt álló kommunista összeesküvésekre, vagy az irodalom, a művészet leple mögött megbúvó kultúrbolsevista törekvésekre gondolunk, hanem a marxista szociáldemokráciára. Hogy a szociáldemokrácia csak szálláscsinálója a bolsevizmusnak, afelől éppen nekünk magyaroknak nem lehet semmi kétségünk. Ki ne emlékeznék még a proletár rémuralmat bevezető paktumra, amelyet 1919 március 21-én kötöttek a szociáldemokraták és kommunisták a gyűjtőfogházban?
Már jóval a proletárdiktatúra kikiáltása előtt 1918 december 22-én így írt a Népszava: "A szociáldemokrata párt sohasem titkolta és ma sem titkolja, hogy igenis meg akarja dönteni a polgári társadalmat és annak alapját, a magántulajdont. Ebben a döntő és alapvető kérdésben különbözik minden polgári párttól és távolodik el a polgári világrend kereteiből. Meg kell állapítanunk, hogy éppen a szocializmus nagy végcéljaiban nincsen különbség szociáldemokraták és bolsevisták között"
1919 június 14-én a pártgyűlésen. Weltner Jakab jelenleg szociáldemokrata képviselő a párt elnevezéséről folyó vitában így szólott: "A néven ne marakodjunk, ha a célokban és az akaratban egyetértünk."
1919-ben a két csőcseléklázadás által hátrahagyott romhalmaz eltakarításakor az európai helyzet és a magunk rövidlátása meggátolt bennünket abban, hogy a marxizmus mindenféle fajtáját egyszer és mindenkorra száműzzük a magyar közéletből. Az európai viszonyok azóta gyökeresen megváltoztak. Ma már a nagy európai kultúrnépek elszántan védekeznek a megsemmisítésükre törő bolsevista veszéllyel szemben. Bennünket sem akadályozhat meg senki abban, ha a magyar munkásságot a rajta élősködő zsidó marxista vezérkartól meg akarjuk szabadítani.
Ne feledjük, hogy a szovjet amely új világháborúra izgat még sohasem volt oly közel határainkhoz, mint éppen most. Az se tévesszen meg bennünket, hogy az itthoni marxista berkekben oly nagy a csend és feltűnő a nyugalom. Ma még hallgatnak, de ugrásra készen állanak és csak alkalmas pillanatra várnak. Pedig egy újabb vörös lázadásnak még a kísérlete is menthetetlenül pusztulásba sodorna. Erőinket sem szabad túlbecsülnünk. Ismerjük be, hogy szervezetlenek vagyunk. Még mindig hiányoznak a nagyobbszabású politikai, társadalmi mozgalmaink, amelyek a népi-nemzeti eszmék jegyében hatalmas, jól szervezett, fegyelmezett tömegeket tudnának megmozgatni.
Annyit végre is meg kellett volna már tanulnunk, hogy a létünket fenyegető veszélyek ellen idejében kell védekeznünk, a felszámolás vagy helyesebben a leszámolás ideje elérkezett. A judeo-marxizmusnak el kell tűnnie a magyar közéletből!
Budapesten, 1936 március 21-én, a vörös rémuralom kikiáltásának 17-ik évfordulóján
Bosnyák Zoltán

Bevezetés

Azt a kérdést, hogy az 1917, évi októberi bolsevista forradalomban a zsidóság milyen szerepet játszott, s hogy azóta a Szovjet vezetésében milyen része volt, mind máig tudományos pontossággal és tárgyilagossággal nem vizsgálták meg. Legfeljebb kisebb-nagyobb cikkekről, tanulmányokról tudunk, amelyek az oroszországi zsidókérdéssel foglalkoztak, vagy elméleti alapon tárgyalták a zsidóság és a bolsevizmus közötti kapcsolatokat. Ha az a kérdés vetődik fel, hogy a zsidóság milyen számarányban vesz részt a Szovjet vezérkarában, zsidó-liberális oldalról következetesen azt hangoztatják, hogy ez az arányszám egyáltalában nem nagyobb, mint az összlakosságból a zsidókra eső százalékszám. Sőt igen gyakran azt állítják, hogy Trotzkij bukása óta a zsidók vezető szerepe kizárólag a posta és távirdaügyi népbiztosságra szorítkozik. Ha volt is egy időszak mondják zsidó-liberális körökben amikor a zsidók viszonylag sok vezető állást töltöttek talán be a Szovjetben, úgy ez részben a régi, a cári oroszországi zsidóság helyzetében, másrészt pedig a zsidóknak a szocialista (marxista) eszmékhez való általánosan ismert vonzódásában leli magyarázatát.
Ebben a tanulmányomban két évig tartó munka után elsőnek kíséreltem meg annak a lehető legpontosabb megállapítását, hogy a zsidóság a bolsevizmus vezérkarában tényleg milyen mértékben vesz részt. Miután forrásul legnagyobbrészt Szovjet kiadványok, valamint a zsidó kommunista és a zsidó liberális irodalom szolgált, ilyen módon művemben a tárgyilagosság a legmesszebbmenő mértékben biztosítva van.
A cári Oroszország zsidóságának politikai, szociális és kulturális helyzetéből indultam ki. Majd a zsidóságnak a különböző orosz forradalmi mozgalmakban játszott szerepét tettem vizsgálat tárgyává, különös tekintettel a bolsevista pártra és ennek vezérkarára, Szovjet-Oroszországban a hatalom kizárólagos birtokosa a kommunista párt, illetőleg annak legfelsőbb szervei. Ezeknek a pártszerveknek nemzetiségi összetétele tehát azt is megmutatja, hogy a különböző nemzetiségek milyen mértékben részesednek az állami hatalomban. A szovjetek és végrehajtóbizottságaik nem rendelkeznek semmiféle tényleges hatalommal vagy számottevő hatáskörrel. Zsidó oldalról a különböző szovjet tanácsok és végrehajtóbizottságok nemzetiségi összetételére vonatkozólag nyilvánosságra hozott adatok tehát korántsem adnak hű képet az oroszországi nemzetiségeknek az államhatalomban való igazi részesedéséről,
A legfelsőbb pártszervek nemzetiségi összetételére nézve számadatokat nem tettek közzé. Éppen ezért a pártnapokon a párt irányító szerveibe beválasztott személyeknek nemzetiségét külön-külön ki kellett kutatni. Összesen több mint 900 személyre vonatkozólag végeztem ilyen kutatást, akik mindannyian a párt vezérkarának tagjai. Ebben a munkámban forrásul különféle lexikonok, kézikönyvek, történelmi és életrajzi művek szolgáltak. De felhasználtam az idevonatkozó memoir irodalmat, továbbá orosz politikusok és az oroszországi viszonyokat igen jól ismerők által nyújtott adatokat. Adataim, megállapításaim bizonyítékának nagyobb részét tartalmazó forrásmunkákat könyvem végén külön is felsorolom.
A kommunista párt vezető szervein kívül természetesen kiterjesztettem vizsgálódásaimat a népbiztosok tanácsára, az egyes népbiztosságokra, a csekára és a GPU-ra, a legfelsőbb gazdasági szervekre, a kominternre, s már amennyire adatokhoz juthattam a vörös hadsereg vezérkarára, a párt tagállományára és az istentelenek szövetségére is. Külön fejezet foglalkozik az oroszországi antiszemitizmussal, valamint a zsidóság gyökeresen megváltozott szociális viszonyaival.
A nemzetiség megállapítását nagy mértékben megnehezítette az, hogy az orosz forradalmárok között általánosan elterjedt az álnevek használata. A nemzetiség pontos meghatározásánál nagy segítségemre voltak a szovjet tudományos intézetei által kiadott életrajzok, valamint a párt központi szervezete által kiadóit életrajzi közlemények, amelyek a bolseviki forradalom vezetőiről igen sok adatot és dátumot tartalmaznak. A begyűjtött adatokat úgy ellenőriztem, hogy egy és ugyanazon személyre vonatkozó és különböző forrásból származó adatokat összehasonlítottam. Ellentmondást egyetlen egyszer sem tapasztaltam. Ha egyik-másik személy nemzetiségére vonatkozólag a forrásmunkákban nem találtam adatot, úgy személyét figyelmen kívül hagytam,
Az oroszországi viszonyokkal foglalkozó többnyire zsidó írók legnagyobb része a fajtájukra jellemző célzatos elfogultsággal nem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy milyen nyomorúságos jelenleg a zsidók helyzete a Szovjetunióban. A zsidók élete manapság a Szovjet népei között a legszánalomraméltóbb. Meg-megújuló antiszemita kilengésekről számolnak be és állandó zsidó üldözésről adnak hírt. Mondanom se kell, hogy egyszerűen hazugság az, mintha Oroszországban ezidőszerint antiszemitizmus uralkodnék s egyáltalában nem fedi a valóságot a zsidóság szánalmas helyzetéről szóló állítás sem.
Könyvem megrövidített kiadásának fordítása fekszik az olvasó előtt. A nemzsidó világ döntő harcot vív a zsidó kapitalista marxista szellem ellen. Ebben a harcban múlhatatlanul szükségesnek látszott a bolsevizmus és a zsidóság benső és szoros kapcsolataira vonatkozó, tárgyilagos, tudományos vizsgálódásnak eredményeit mindenki számára hozzáférhetővé tenni. Arra kellett törekednünk, hogy minél kisebb helyen, minél teljesebb képet adjunk a bolsevizmus zsidó arculatáról. Éppen azért a teljes kiadás egyes fejezeteit erősen megrövidítettem vagy teljesen elhagytam. Más fejezeteket viszont az időközben beszerzett anyaggal természetesen most is csak bolsevista és zsidó forrásokat használtam, erősen kibővítettem és elmélyítettem, ily módon sikerült a munka alapgondolatát még jobban kidomborítanom. Kutatásaimat ebben az újabb kiadásban már egészen 1934 júniusáig terjesztettem ki. Ezidőtájt a Sztálin csoport már véglegesen és maradéktalanul magához ragadta a hatalmat.
Miután a hellyel takarékoskodni igyekeztem, az irodalomra való hivatkozást ebben a kiadásban elhagytam. Utalok azonban a könyv végén levő részletes irodalomjegyzékre. A bolsevista forradalom vezetőiről teljes és pontos névsort talál az olvasó ugyancsak a könyv végén. Ebben a jegyzékben a valódi és álnéven kívül a nemzetiséget is megjelöltem. Vizsgálódásaim természete és terjedelme megkívánta, hogy munkatársak támogatását is igénybe vegyem. Mindazoknak, akik készséggel állottak rendelkezésemre és sok becses és értékes adattal voltak segítségemre, ehelyütt mondok köszönetet.

I. RÉSZ. Zsidók a régi Oroszországban. - Az előkészítés

A zsidóság élete a cári Oroszországban

A zsidóság zöme Lengyelország háromfelé osztása után, tehát a 18. század végén jött be Oroszországba. Ezideig jóformán nem is ismerték a zsidót Oroszországban. Most pedig ez az ország lett a zsidóság legnagyobb gyűjtőmedencéje. Ez a fordulat az ország későbbi történelmében mindvégig éreztette hatását.
Az 1897-es népszámlálás szerint az utolsó a régi birodalomban 5.189.401 zsidó élt az országban. A túlnyomó többség Lengyelországban (1,316,576) és az ú.n. települési zónában (3.558.060) élt. A települési övet 1791-ben azért állították fel, hogy ilymódon megakadályozzák a zsidók bejutását az ország belsejébe. A települési öv végleges meghatározása után csaknem teljesen körülfogta a birodalom nyugati, déli és délkeleti részét. A zsidók életét a régi Oroszországban külön törvények szabályozták. Ezek a törvények a zsidók jogait messzemenően korlátozták. A települési öv és a külön zsidó törvények végérvényesen csak az 1917-es bolsevista forradalom után tűntek el.
Az oroszországi zsidóknak szinte háromnegyedrésze kereskedelemből és kézművességből élt. Míg a nemzsidó lakosságnak csak 3.9%-a foglalkozott kereskedelemmel, addig a zsidók között 38.6°/o volt a kereskedő. Ez az egészségtelen társadalmi összetétel részben a zsidók különleges helyzetével, sokkal inkább azonban természetes hajlamaikkal magyarázható. A nehéz munkát kerülték a zsidók. Az iparra is csak kényszerből adták rá magukat. A német vagy olasz iparosok alkotásvágya előttük mindig ismeretlen volt. Kikeresték maguknak a legkönnyebb iparágakat. A zsidó iparosok 55.5%a szabó volt. Ipari munkásnak nem szívesen mentek. Az orosz kormányok kísérletei, hogy a zsidókat földművelésre késztessék, a legcsekélyebb eredménnyel sem jártak. 1900-ban Oroszországban mindössze 50.000 mezőgazdálkodással foglalkozó zsidó volt. Ugyanakkor egyedül Ukrajna délnyugati részében 800.000 zsidóból 60,000-et tett ki a rabbik és tanítók száma.
A zsidóság túlnyomórésze az orosz parasztságon élősködött. A zsidók által megszállt városok és az ú.n. települési kerületek egyik-másik helyen az összlakosságnak 50-75, sőt 100%-a is zsidó volt, voltak a középpontjai a zsidóság kizsákmányoló tevékenységének. A tilalmakat kijátszva igen sok zsidó élt a falvakban is. A falvak kereskedelmét teljesen kisajátították, de ők voltak a bérlői vagy tulajdonosai a birtokoknak, a malmoknak, a cukorgyáraknak és a pálinkafőző üzemeknek. Egy jelentékeny részük pedig pénzkölcsönzésből, uzsorából élt. A zsidóságnak ez a határokat nem ismerő lelketlen és kíméletlen kizsákmányoló munkája váltotta ki azután a múlt század 80-as, 90-es éveiben az ú.n. pogromokat (zsidóüldözéseket). Ezek hatása alatt az orosz kormány is belátta, hogy a zsidóság néppusztító munkáját meg kell rendszabályozni. Az életbe léptetett intézkedések azonban jóformán semmit sem változtattak a települési kerületek orosz parasztságának kétségbeejtő helyzetén. A zsidók társadalmi élősködése szinte zavartalanul tovább folytatódott, sőt fokozódott. Még a múlt század 90-es éveiben is kereken 1/4 millió zsidó élt pálinkaeladásból. A pálinkamonopólium bevezetése (1894-98) többé-kevésbé megfosztotta a zsidóságot kizsákmányoló tevékenységének egyik legfontosabb eszközétől. Jellemző azonban, hogy még közvetlenül a forradalom kitörése előtti időkben is egyedül Ukrajna délnyugati részében mintegy 100.000 zsidó élt a megengedett és a tiltott szeszesitalok árusításából. Dubnov zsidó történetíró szerint a pálinka egyedárúság bevezetése erősen megnövelte a "zsidó ipari és kereskedelmi proletariátus"-t. A monopólium áldozatainak száma igen nagy volt írja Dubnov. Sok zsidó számára nem volt más út, mint az, hogy gyárba menjen dolgozni. A foglalkozásnélküli zsidók száma is erősen megszaporodott. Volt olyan város is, ahol a zsidó népesség 50 százalékának nem volt állandó foglalkozása.
A vállalkozóbb szellemű és mozgékonyabb zsidók mindig módot találtak arra, hogy a települési kerületekből kijussanak. Erre különben főleg II. Sándor cár reformkorszaka után a törvényhozás is módot adott. A zsidóság bizonyos rétegeinek : a kereskedőknek és segédszemélyzetüknek, az iparosoknak, a diplomásoknak ugyanis adott esetekben megengedték az ország belsejében való letelepedést. Az 1897 évi népszámlálás szerint Oroszország belsejében már 315.865 zsidó élt. Számuk a valóságban ennél jóval nagyobb volt. Nagyon sok zsidó a pénzt nem kímélve, megvesztegetés által jutott be a birodalom belsejébe és ott zavartalanul bonyolította le üzleteit.
A települési kerületekből való szabadulást és a tényleges egyenjogúságot teljes mértékben biztosította a zsidóságnak elsősorban gazdagsága és jóléte. Lassanként a zsidóság kezébe került az egész gazdasági élet, a pénz és a vagyon nemcsak a települési kerületekben és a cári Lengyelországban, hanem az egész birodalomban. A forradalom előtti időben az orosz bankok nagy része s velük együtt természetesen a nagy ipari és kereskedelmi vállalatok a zsidóság birtokában voltak.
Kiszabadulhattak könnyen a zsidók a települési kerületekből és biztosíthatták maguknak a teljes egyenjogúságot a kikeresztelkedés, az áttérés által is. Az orosz törvények ugyanis csak a zsidó hitűeket tekintették zsidóknak. A kikeresztelkedett zsidók számára minden út nyitva volt. Benyomultak a hadseregbe, a hivatalnoki karba, sőt a papságba is. A zsidók közül számosan jutottak el ilyen módon a legmagasabb állásokba, ahol az állam ügyeinek irányítására is nagy befolyást gyakoroltak.
Miután a főiskolai végzettség, a diploma megszerzése is teljes egyenjogúságot biztosított a zsidóknak, népes rajokban lepték el az egyetemeket és főiskolákat. Végül is az orosz kormány kénytelen volt a közép és főiskolákra felvehető zsidók számát korlátozni. A forradalom előtti években az orosz kulturális élet minden ágában zsidóké volt a vezető szerep. Az irodalomnak és a művészeteknek minden ágát zsidók uralták. Mivel csaknem az egész orosz sajtó és könyvkiadás kezükben volt, ők csinálták az úgynevezett "orosz közvélemény"-t. A zsidó értelmiségnek az orosz kulturális élet meghódítására irányuló munkáját hathatósan támogatta a mindent uraló zsidó tőke.
Néhány szóval, néhány vonással nem is lehet képet adni arról a mérhetetlen befolyásról, hatalomról, amelyet a zsidóság már a forradalom előtti cári Oroszországban megszerzett. A zsidó érdekek szószólói ott voltak a császári minisztériumokban csakúgy mint a cári család közvetlen környezetében. Mindezek ellenére sem tudta kivívni a régi Oroszországban egyenjogúságának törvénybeiktatását. Az orosz nép nagy tömegeinek lelke mélyén ugyanis kiirthatatlanul ott élt az ellenszenv a zsidósággal szemben. Az orosz nép legszélesebb rétegeinek módjában volt közvetlen közelről megismerni a zsidóság élősdi természetét. Saját szenvedésén és nyomorúságán keresztül ismerhette meg a zsidóság könyörtelen kizsákmányolásra irányuló munkáját. A katonai korok, a hivatalnoki kar és az egyház is minden egyenjogúsítási törekvéssel a legélesebben szembefordult. Az utolsó cárok általában szintén ezt a zsidóellenes álláspontot tették magukévá.

Zsidók az orosz forradalmi mozgalmakban

Az ismert zsidó bolsevista, régebben cionista író Rafes mondja a következő, szinte vallomásszerűen hangzó szavakat: "A cárizmusnak a zsidóság ellen irányuló gyűlölete jogosult volt. Hiszen a 60-as évektől kezdve a kormányok, a különböző forradalmi pártokban az aktív tagok közölt mindig igen nagy számmal találtak zsidókat." Csakugyan, a 60-as, de még inkább a 70-es évektől a zsidóság nem csak hogy nagy tömegekben benyomult, de a vezető szerepet is magához ragadta a forradalmi pártokban. A zsidó Nathanson szervezte az első "narodnitseskije" (népies) pártokat: így a "tsaikowzy" szövetséget, majd a "Semlja i Woljá''t (Föld és szabadság) ezekből alakult ki a "Narodnaja Wolja" (Népszabadság) és a "Tsernyi Peredéi" (a fekete különítmény). Ezek a szervezetek voltak később alapjai a szociálforradalmár és a szociáldemokrata pártnak, amelyek döntő szerepet játszottak az 1917-es forradalomban. Hasonlóképp Nathanson alapította még a 90-es években a "Narodnoje Prawo" (Népjog) nevű pártot, amelynek romjaiból szerveződött meg később a polgári ellenzék pártja (Konstitutionelle Demokraten, a név megrövidítése által kapta ez a párt a K.D., kádé elnevezést). A szociálforradalmár pártot a zsidó kapitalista Gotz-Cassoch-Wysotzki dinasztia alapította és irányította. A legtekintélyesebb zsidó párt azonban a szociáldemokrata párt volt, amely a szocialista "Bund" kezdeményezésére jött létre. A szociáldemokrata párt hamarosan két részre szakadt, "mensevikiek"-re (kisebbségiek) és "bolsevikiek"-re (többségiekre). A mensevikiek vezérkara kizárólag zsidókból állt. A pártvezetők között voltak Axelrod, Nartow Zederbaum, Trotzki-Bronstein, Dan-Gurwits, Abramovits-Rein és még számos zsidó. A zsidóknak a bolsevikieknél játszott szerepét alább részletesen és behatóan fogjuk vizsgálni. A forradalomban annak idején fontos szerep jutott az anarchistáknak is. Vezetőik túlnyomóan zsidók éspedig: He, Bleichmann, Grossmann Rostsin, Volin. Végül a kadettek vezére a zsidó Winawer volt. Rajta kívül tekintélyes szerepet vitt még a pártban igen sok zsidó, így többek között: Grusenberg, Jollos, Herzenstein, Hessen,
Különösen a 90-es évek óta vettek erősen tevékeny részt a zsidók a forradalmi mozgalmakban. A kommunista párt zsidó tagozata 1919 végén a Központi Komiténak küldött jelentésében találóan írja a következőket: "A forradalmi mozgalom elmúlt 25 esztendeje alatt, különösen az ország nyugati részében a zsidó munkásság volt az egyetlen igazán forradalmi elem." A zsidók egyébként a forradalmat kezdettől fogva kereskedelmi vállalkozásnak, nagy nyereséggel kecsegtető jó üzletnek tekintették. Ebbe az üzletbe hatalmas saját és idegen tőkéket fektettek be. Ezeknek az óriási összegeknek segítségével mi sem volt könnyebb, mint a forradalmi pártok számottevő vezető állásainak zsidókkal való betöltése. A tömegek szellemi irányítását, vagyis a forradalmi pártokban az agitációs és propaganda tevékenység vezetését is teljesen a zsidók sajátították ki. Az orosz forradalmárokat a zsidó vezetők egyszerűen csak eszköznek használták a saját külön terveik megvalósítására, a zsidó érdekek szolgálatára. Azokat az oroszokat pedig, akik nem akarták magukat a zsidó vezetők önkényének alárendelni, kiszorították, kizáratták a pártokból, s minden eszközzel teljes megsemmisítésükre, tönkretételükre törekedtek.
A terrort, a zsidó forradalmi szervezkedésekkel elszántan szembehelyezkedő kormányférfiaknak és magasállású tisztviselőknek meggyilkolását is zsidók szervezték meg. A II. Sándor cár meggyilkolását végrehajtó szervezetnek alapítója a zsidó Nathanson volt. A szociálforradalmi párt terrorista szervezetének feje előbb a zsidó Gersuni, majd a zsidó Asew volt. A terrorcselekmények végrehajtói között is találunk zsidókat, így II. Sándor cár meggyilkolásában részt vett egy Helphand nevű zsidó nő, Plehwe belügyminiszter egyik gyilkosa a zsidó Sikorski, Stolypin miniszterelnök gyilkosa pedig a zsidó Bogrow volt. Mégis tagadhatatlan, hogy a zsidók inkább kitervezték, előkészítették a terrorista cselekményeket, a végrehajtást pedig legszívesebben az oroszokra bízták. A zsidók által megszervezett gyilkosságok valószínűleg nem is annyira az orosz szabadságharc célját, mint inkább a zsidóság érdekeit szolgálták. Egészen bizonyos például, hogy Sergej Alexandrovits nagyhercegnek meggyilkolása az orosz szabadságmozgalom ügyét nem szolgálta. Ez a gyilkosság a zsidók bosszúműve volt, mert a nagyherceg sok ezer zsidót kitelepített Moszkvából és a zsinagógát is bezáratta. A nagyherceg meggyilkolásáról Dubnow a zsidó historikus világosan félreérthetetlenül írja a következőket: "Amikor Kaljaaew az előkelő orosz ifjú a Romanow ház egyik tagjára bombát dobott, aligha sejtette, hogy eszköz a történelmi nemezis kezében, amely rajta keresztül büntette meg a zsidóság meggyalázásáért a moszkvai Hamant."
Már az 1905. évi első forradalomban is zsidók állottak mindenütt az élen. Az irányítás kizárólag az ő kezükben volt. A birodalmi dumában helyet foglaló polgári forradalmárok vezére Trotzki-Bronstein volt. Moszkvában 1905 decemberében zsidók által szervezett véres bolsevista lázadás tört ki. A rohamcsapatokat a zsidó Litwin Seddi vezette. Megrendítő képei fest az 1905. évi forradalomról emlékirataiban Sulgin a birodalmi duma tagja. "A csőcselék amelyben feltűnő nagy számmal voltak zsidók betódult a városháza üléstermébe és féktelen gyűlölettel tépte le egymá sután a falon függő cárképeket. Több császárképnek kiszúrták a szemét, másokkal meg mindenféle gúnyt űztek. Egy vörös hajú zsidó diák fejével átszakította az uralkodó cár képét és az átszakított vászonnal a vállain őrjöngve ordította: "Most én vagyok a cár!"
A forradalom rémségeiben és borzalmaiban mindenütt ott volt a zsidóság keze. Csoda-e ily körülmények között, ha az orosz néptömegek az első forradalomra pogrommal válaszoltak. Dubnow is megjegyzi "Az 1905. évi pogrom egyenes felelet volt a zsidóknak a forradalomban tanúsított magatartására".

A zsidóság forradalmi szereplésének okai

Mivel magyarázható meg a zsidók tömeges részvétele és vezető szerepe a forradalmakban?
A zsidókat elkeserítette a velük szemben lépten-nyomon megnyilvánuló általános ellenszenv. Nem volt meg az egyenjogúságuk, noha ennek elnyeréséért minden eszközt igénybe vettek. A települési kerületek zsidó tömegeinek helyzete meglehetősen nyomorúságos volt. Ezek a tömegek természetesen kedvezőbb életlehetőségek után vágyakoztak. Mindez azonban korántsem magyarázza meg az orosz forradalmak zsidó jellegét.
A zsidó sokkal inkább, mint bárki más vagyon, pénz után törekszik. Hasonlóképp a zsidóban sokkal jobban él a népi, a nemzeti öntudat, mint bármely más nép fiaiban. Egyáltalában nem volna meglepő, ha a zsidók egy polgári forradalom előkészítésében, megszervezésében vállalják az irányító szerepet. Hiszen egy ilyen forradalom siker esetén megadja nekik a teljes egyenjogúságot, megerősíti őket az eddig szerzett tulajdonukban, új és korlátlan lehetőségeket nyújt a vagyonszerzésre és végül a legmesszebbmenően biztosítja a zsidóságnak, mint nemzeti kisebbségnek kijáró jogokat. A zsidókat azonban a nemzetközi szocialista pártokban találjuk, amelyek úgy a magántulajdon gondolatát, mint a nemzeti eszmét a legélesebben elítélik. Még hozzá a zsidókat ezekben a pártokban nem mint egyszerű, szürke párttagokat találjuk, hanem mint vezéreket, szellemi irányítókat és szervezőket. A bolsevizmus kezdettől fogva mind máig úgy a magántulajdonnal, mint a nemzeti érzéssel és gondolattal szemben a legteljesebb elutasítás álláspontjára helyezkedett. A zsidók pedig mint majd később látni fogjuk, éppen a bolseviki pártban kezdettől fogva fontos szerepet töltöttek be. Befolyásuk a pártban idővel mind jobban növekedett, majd legfőbb vezetőivé lettek a mozgalomnak. Végül a bolsevizmuson keresztül eljutott a zsidóság az egész orosz birodalom feletti uralomhoz. Miképp a bolsevizmus alapját képező forradalmi elméletnek a megalapítója is a zsidó Marx (Mardochaj) volt, úgy e tannak a legmeggyőződésesebb és legszenvedélyesebb terjesztői és hívei mindig a zsidók voltak. A zsidó forradalmárok jó részének ösztönszerű vonzódása a nemzetközi szocializmus eszméihez a zsidók gyökértelenségével magyarázható. A gyökértelen zsidók olyan emberek, akik a zsidó földtől, a zsidó kultúrától elszakadtak, anélkül azonban, hogy egy másik földbe, egy másik nemzeti kultúrába beleolvadtuk volna. Olyan emberek ezek, akik mivel nem tartoznak semmiféle nemzeti közösséghez, gyűlölnek mindent ami nemzeti és hódolnak a népeket szétromboló internacionalizmusnak. Klatzkin a legismertebb zsidó nacionalisták egyike "zsidó asszimiláltak"nak nevezi őket és így ír róluk: "szívesen kozmopoliták: gyökértelenek, nem érzik a nemzeti géniusz titokzatos erőit. Szívesen vállalkoznak a különböző nemzeti kultúráknak a közvetítésére, összekeverésére. Megvetik a nemzeti közösségek szervezett zártságát. Sehol sem érzik otthon magukat és mégis mindenütt otthon vannak. Szívesen radikálisok és a legmodernebbek a modernek között. Mindig tagadók, bírálók, átértékelők, rombolók; üres lelkek, akik elvesztették nemzeti sajátságaikat, a szellem proletárjai, akik a történelmi folytonosságból kiszakadva nem találnak megnyugvást. Mindig gyanús az idealizmusuk is. Mint szabadságapostolok csak a fennálló társadalmi rend ellen izgatnak. Ha ezeknek a gyökérteleneknek van valami kapcsolatuk még a zsidósággal, úgy csak zavart keltenek és egyenetlenségeket szítanak. Hasonlóságot, rokonságot látnak a legellentétesebb dolgokban. Mindenképpen azt akarják, hogy a zsidók németekké, franciákká, lengyelekké legyenek. Nem akarják megérteni, hogy ez sohasem valósítható meg, mert természetellenes. Nem akarják belátni, hogy ezzel a zsidóknak, németeknek, franciáknak, lengyeleknek egyaránt ártanak."
Mivel is magyarázhatjuk tehát végeredményben a gyökértelen zsidóknak feltűnő és különös vonzódását a nemzetközi szocializmus eszméihez? Zsidó szerzők elsősorban a zsidóságnak a materializmusra és a racionalizmusra való általánosan ismert hajlamosságára hivatkoznak. Természetesen nem véletlen az, írja a hírhedt zsidó vezér Lewin hogy a racionális gondolkodásra hajlamos zsidók, akiket semmiféle hagyomány nem fűz a környezetükhöz, amelyben élnek, ezekben a hagyományokban felesleges sőt káros és az emberiség fejlődését akadályozó értelmetlenségeket látnak nem, egyáltalában nem véletlen, hogy a zsidók a forradalmi eszmékhez mindig oly közel állottak".
Ezért voltak hát éppen a zsidók a nemzetközi szocializmus eszmerendszerének nem csak kieszelői, de minden időkben legkiválóbb képviselői és legodaadóbb terjesztői is. Nem hiába emelte ki Lenin a zsidók nemzetköziségét és hangsúlyozta "fogékonyságukat a kor vezető eszméi és mozgalmai iránt". A zsidók forradalmi szelleme, írja Lenin, "világmozgató vonása a zsidó kultúrának". Marx barátja és munkatársa Engels Frigyes 1890-ben ezeket írja: "Sok, sok mindent köszönhetünk a zsidóknak!" Heinéről és Börnéről nem is szólva, Marx merőben zsidóvérű volt, hasonlóképp Lasalle is. Legjobbjaink között ugyancsak sok a zsidó".
Az orosz forradalomban, sőt a bolsevista lázadásban is nemcsak a gyökértelen, hanem az öntudatos zsidók is részt vettek. Minél inkább növekedtek a forradalom győzelmi kilátásai, annál nagyobb tömegekben csatlakoztak hozzá a népüktől el nem szakadt nacionalista zsidók. Már a forradalom előtti időkben is szoros együttműködés fejlődött ki a világnézetileg egymástól egészen távol álló nemzeti és a szocialista zsidók közölt. Zsidó vezérek egyidejűleg orosz forradalmi és zsidó nemzeti pártokhoz tartoznak. Zsidó kapitalisták szocialista pártok bőkezű támogatói, sőt tagjai is. A zsidóság szélesebb rétegei jóideig csak a mérsékelt, kispolgári szocialista pártokkal rokonszenveztek és a szélsőséges bolsevikiektől sokáig idegenkedtek. Amikor azonban valószínűnek látszott, hogy a bolsevisták uralomra jutnak, különösen pedig, amikor a hatalmat kezükbe kerítették akkor a zsidók nagy tömegekben tódultak a bolsevistákhoz. A települési kerületek ortodox zsidó tömegei fanatikus hívei, elszánt harcosai és védelmezői lettek a bolsevista forradalomnak. A cionista zsidók közül is számosan léptek be a bolseviki pártba. Mit jelent mindez?
Egyszerűen azt, hogy a zsidóság lelki alkatának egyik leglényegesebb vonása az akadályokat nem ismerő, eszközökben nem válogató, egy pillanatig meg nem szűnő törekvés a hatalomra. Ezzel a mérhetetlen hatalomvággyal magyarázhatjuk meg a zsidóságnak úgy az orosz, mint minden más forradalomban való szereplését. Klatzkin írja: "A hatalomra törekvés, az uralomvágy hajtja, kényszeríti a zsidóságot arra, hogy az idegen környezethez minél tökéletesebben alkalmazkodjék, mert csak így tud magának biztos és erős pozíciót kivívni."

A zsidóság tehát, hogy a hatalom felé vezető utat mindenképpen biztosítsa, valamennyi forradalmi pártban megszerezte a vezetést. Semmit és senkit sem felejtett ki a játszmából, mindenütt ott voltak a képviselői. Ki tudhatja előre a történelem útjait, ki számíthatja ki, hogy melyik párt fog majd uralomra kerülni? A zsidóság tudta jól, hogy a történelmi meglepetésekkel szemben az egyetlen biztosíték az, ha minden pártban ott van. A zsidóság széles rétegei Oroszországban inkább a mérsékelt szocialista és polgári pártok segítségével szerettek volna a hatalomhoz jutni. Ebben az esetben ugyanis kiépíthették volna orosz földön is a Nyugat-Európában már oly jól bevált kapitalisztikus hatalmi rendszert. A zsidóságnak ez a vágya nem teljesült be. Amikor ennek tudatára ébredt, nyomban átállt a bolsevista oldathoz. A bolsevizmus által hirdetett "szocializmus" segítségével rövidesen sikerült Kelet-Európában ugyanolyan, sőt talán még erősebb hatalmi helyzetet kivívnia, mint amelyet nyugaton a kapitalizmuson keresztül szerzett meg. A bolsevizmus kíméletlen kézzel szétrombolta a hagyományokból és a történelemből táplálkozó orosz életet. Látszólag ehhez a régi élethez való visszatérésnek még a lehetőségeit is megsemmisítette. A hatalom megszerzése a bolsevizmus által egyáltalán nem volt valami nagy feladat a zsidóság számára. A radikális érzelmű zsidók közül sokan már régen nagyon tekintélyes helyet töltöttek be a bolsevista pártban. A faji összetartás törvényének értelmében ezek a zsidók, amikor eljött az alkalmas pillanat, könnyűszerrel nyithatták meg az érvényesülés útját fajtestvéreik előtt. Voltak zsidók, akik a bolsevizmus ellen harcoltak hangzik fel az ellenvetés a túlsó oldalról. Igen, de nagyon kevesen és csak időnként mutatóba azért, hogy váratlan fordulatok ellen is be legyen biztosítva a zsidóság. Éppen napjainkban láthatjuk, hogy a zsidóságnak a bolsevizmus elleni harca mind jobban ellanyhul. A bolsevizmus a világ zsidóságában egyre erősebb és hathatósabb támogatóra talál, a zsidó kapitalizmus és a zsidó bolsevizmus közötti kapcsolatok egyre szorosabbak lesznek. A teljesen elzsidósodott bolsevizmus egyik legfőbb és legerősebb támasza lett a világzsidóságnak az ébredő emberiség elleni harcában.
Végül még egyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A nemzsidó népek uralkodni akarásukat, hatalmi vágyukat külön állam alapításában, megszervezésében és megvédelmezésében élik ki. A zsidóknak azonban nincs területileg elhatárolt államuk. Nem is lesz és nem is lehet nekik soha, mert túlnyomóan kereskedő és intellektuell nép s mint ilyen, nem képes az államalkotásra, hanem mindig más népeken élősködik és azok kizsákmányolásából él. A zsidók ily módon uralmi törekvéseiket tehát csak más népek keretein belül tudják megvalósítani. Hatalmi céljaikat a zsidók csak úgy tudják elérni, hogy a más népek által alkotott államokat szétrobbantják. A népeket forradalomra, saját fajuk uralma és a történelemben gyökerező szervezett állami élet elleni harcra izgatják. A zsidóságot ebben a munkájában erőteljesen támogatják a befogadó nép alacsonyabbrendű, a faji és a társadalmi közösségen kívül álló elemei. A zsidóságnak a nemzsidó népek megsemmisítésére és a hatalom megszerzésére irányuló harcában fontos fegyvere a liberalizmus és a racionalizmus. Mindkettő sajátosan és jellegzetesen zsidó szellemi termék. A zsidók a liberalizmus és racionalizmus eszmevilágával megfertőzték a népeket. A szétbomlasztott néptesteken könnyűszerrel győzedelmeskednek és uralkodnak a zsidók.
A zsidóság materialista szellemiségének lényegét és romboló hatását talán senki sem fejtette ki oly világosan és találóan, mint a zsidó Marx.
"Nézzük csak meg az igazi világi zsidót" írja 1843-44-ben, a hétköznapi és ne az ünnepnapi zsidót.... ne keressük a zsidók rejtélyét vallásukban, hanem keressük a vallás rejtélyét az igazi zsidóban. Mi a világi alapja a zsidóságnak? A gyakorlati érzék, az önzés. Mi a zsidók világi kultusza? A nyerészkedés. Ki a zsidók világi istene? A pénz ... Egy olyan társadalmi berendezkedés, amely megsemmisíti a nyerészkedésnek még a lehetőségét is, a zsidóságot létalapjában rendítené meg. A zsidó a maga módján már emancipálódott: a pénz segítségével hatalomhoz jutott. A pénz uralkodik a világ felett. A zsidóság materialista szelleme a keresztény népek szellemévé lett. A zsidók annyira emancipálták magukat, hogy a keresztények zsidókká lettek. A zsidó Isten világistenné lett."

Ehhez legfeljebb még azt kell hozzáfűznünk, hogy maga Marx egyáltalában nem szakadt el az általa oly találóan és tökéletesen megrajzolt zsidó szellemiségtől. A nemzetközi szocializmus tana, amelyet Marx alkotott meg át van itatva a zsidó materializmus eszméivel. A zsidó marxizmus fordított oldala a zsidó kapitalizmusnak. Néha úgy tűnik fel, mintha egymás ellen harcolnának. Történelmi távlatból nézve a dolgokat és eseményeket, kitűnik, hogy nagyon jól megférnek egymással, sőt mintegy kiegészítik egymást. Útjuk és céljuk azonos. Mindkettő a zsidóság végleges győzelmét akarja kivívni.
Dosztojevszki már 1877-ben azt írta, hogy a zsidók nyugaton már "sok régi eszményt a magukéval helyettesítettek." Jövőbelátó, zseniális elméjével a zsidó világuralom bekövetkezését is előre megsejtette; ugyanezen évben ezeket írta: "...Közeledik az ő birodalmuk, az ő egyeduralmuk. Megkezdődik eszméiknek győzelme s megsemmisül az emberszeretet érzése, az igazság szomjúhozása, a keresztény és nemzett gondolat, sőt még az európai nemzetek faji büszkesége is."
Dosztojevszki sötét jóslatai a legnagyobb mértékben beteljesedtek Oroszországban. A zsidók befurakodtak az orosz nép felszabadító harcába. Rányomták saját szellemiségük bélyegét és magukhoz ragadták a vezetést. A bolsevizmus pedig amely oly élesen tükrözi vissza a zsidó "világisten" eszményeit megszerezte nekik a végleges és korlátlan uralmat. A forradalom az orosz nép szörnyű végzetévé zsidó üggyé lett.

A zsidó "Szövetség" /Bund/

A zsidók nem elégedtek meg azzal, hogy az orosz pártokban a vezetést magukhoz ragadták, hanem külön zsidó pártokat is szerveztek. Ezeknek a jelentős zsidó tömegeket magukba foglaló alakulatoknak számottevő szerepük volt az orosz forradalom kialakulásában. A leghatalmasabb és az orosz forradalomban legjelentékenyebb szerepet játszó ilyen párt a "Lengyelországi, litvániai, oroszországi általános zsidó munkásszövetség" röviden a "Szövetség" volt, 1897-ben alapították.
A "Szövetség" kezdettől fogva jól meg volt szervezve, mert vezetésében nagy számban vettek részt a zsidó értelmiség tagjai. A "Szövetség" kezdeményezésére jött létre egy évvel később az Oroszországban szétszórt különböző marxista csoportok egyesülése az oroszországi szociáldemokrata munkáspárt. A "Szövetség" volt a főszervezője a mi pártunk első kongresszusának 1898-ban. És semmi esetre sem lehet csupán a véletlennek betudni, hogy ezt a kongresszust Minszkben tehát a települési kerület és a Szövetség működési területének egyik városában tartották" írja a zsidó bolsevista Zinovjev (Radomylski.)
A kongresszus résztvevői voltak az orosz szociáldemokrácia alapítói. Névszerint a következők; Eidelmann (zsidó), Wigdortsik (zsidó), Radsenko (oroszj, Tutsanski (zsidó), Wanowski (orosz), Petrusewits (?), Kremer (zsidó), Kossowski-Lövenson [zsidó], Mutnik vagy Mutnikovits (zsidó). Az utolsó három képviselte a Szövetséget. A pártnak amelyik később Oroszország urává lett, alapítói között hat a zsidó és csak kettő az orosz. Az első központi komité három tagjából Kremer, Eidelmann, Radsenko, kettő zsidó.
A Szövetségnek kezdettől fogva döntő súlya volt az orosz szociáldemokrácia irányításában. Az oroszországi szociáldemokrata munkáspártba csak mint különálló, autonóm egység lépett be. A zsidó proletariátust érintő kérdésekben teljesen szabad kezet tartott fenn magának. A Szövetség mint az O. Sz. M. P. (Oroszországi szociáldemokrata munkáspárt) tagja elfogadta ugyan a párt programját, de fenntartotta a jogot, hogy azt saját céljainak és tömegeinek megfelelően fogja keresztül vinni. A Szövetség főfeladata továbbra is a külön zsidó érdekek védelme maradt. A szocialista színezet ellenére a Szövetség lényegében véve zsidó nemzeti párt volt. A jól ismert zsidó taktikával állunk szemben, ők betolakodnak a vendéglátó, a befogadó népek politikai és társadalmi mozgalmaiba, szervezeteibe és a legmesszebbmenően beavatkoznak e népek belső életébe, ezzel szemben ők maguk saját belső ügyeikbe semmiféle idegen beavatkozást nem tűrnek meg, az ő tömegeikre idegenek nem gyakorolhatnak befolyást. A Szövetség különben ezt az álláspontját nyíltan és világosan is leszögezte az 1901-ben tartott 4-ik kongresszusán, kimondván, hogy "zsidó nemzet" van, a Szövetség pedig egyedüli képviselője e nemzet proletariátusának. A propaganda munkát Oroszországnak azokon a vidékein, ahol zsidók nagy tömegekben éltek, csak a Szövetség szervezetei végezhetik. Az O. Sz. M. P, 1903-ban tartott 11-ik kongresszusán a Szövetség már azt követeli, hogy a párt keretén belül föderatív egységnek ismerjék el. Az oroszországi proletariátus megszervezésére vonatkozólag a Szövetség megbízottai azt javasolják, hogy ezt a munkát az egyes nemzetiségek közölt külön-külön végezzék el.
Lenin akkor igen élesen szembehelyezkedett a Szövetséggel. Mint következetes internacionalista azt vallotta, hogy a proletár-mozgalomnak nemzetiségek szerint való felosztása nemcsak hogy nem segíti elő, de egyenesen veszélyezteti a végső győzelmet. Lenin nem tekintette a zsidóságot külön nemzetnek. A zsidóság számára egy út van csupán, a teljes beolvadás mondotta. A párt legyen egységes a föderatív elv hamarosan bomláshoz vezetne és a mozgalom végét jelentené, "A proletariátusnak egész Oroszországban nyelvi és nemzetiségi különbség nélkül, mint erős harci egységnek kell fellépnie az önkényuralom és a burzsoázia ellen vívott harcban."
A Szövetség követeléseinek megtagadása miatt válaszul kilépett a szociáldemokrata pártból. Csak az 1906 évi első forradalom idején, amelyhez a Szövetség is csatlakozott került újra közelebbi kapcsolatba a párttal. Ettől kezdve azután mind bensőbbé és szorosabbá váltak a kapcsolatok a Szövetség és a mensevikiek között. A bolsevistákkal szemben a Szövetség egészen az októberi forradalomig meglehetősen elutasító magatartást foglalt el.
"Három évig a Szövetség volt pártunknak a leghatalmasabb és számszerűleg is legerősebb szervezete" írja a már említett zsidó bolsevista Zinovjev. 1904-ben a szövetségnek 40,000 tagja volt. Később némi visszafejlődés mutatkozott. 1907-ben az OszMP-nek V-ik pártnapján 149.000 szervezett munkás képviseletében 305 kiküldött vett részt, akik közül 25,000 munkás képviseletében 55 delegátus tartozott a Szövetséghez.

Az átmenet korszaka.

Március 12-én (ógörög időszámítás szerint február 27-én) összeomlott a Romanovok 300 éves trónja. A zsidóság minden rétege pártállásra való tekintet nélkül kitörő örömmel üdvözölte a forradalmat. Most már nyitva állott az út a korlátlan egyenjogúsítás és azontúl a hatalom és az egyeduralom felé. 1917 április 3-án már meg is jelent a zsidókra vonatkozó korlátozásokat megszüntető törvény.
A forradalom első napjaitól kezdve a zsidók mindenütt az élen állottak. A Tauris palotában a birodalmi duma komitéja mellett rögtön megalakult a "forradalmi demokrácia" .szerve a munkás és katonatanácsok végrehajtó bizottsága, Egyidőben megalakult az első "ideiglenes kormány". Az igazi kormány a végrehajtó bizottság volt, melynek hatalma és befolyása mindinkább növekedett. A forradalom történésze és tevékeny résztvevője a zsidó Suchanov-Himmer szerint az első végrehajtó bizottság tagjai a következők voltak: a georgiai Tseidse, az orosz Gvosdev, Skobelew, Pesechonow és a zsidó Bogdanov, Kapelinski, Grinevits-Schechter, Frankorusski, Suchanov-Himmer, Ehrlich, Bronstein. Ismeretlen nemzetiségű : Kerenski és Sokolov. (Kerenskire vonatkozólag azt állítják, hogy fél zsidó, Sokolovot pedig zsidó származásúnak mondják. A zsidók között igen elterjedt a Sokolov név, pl. Nahum Sokolov egyik vezére a cionizmusnak.) A 15 tag közül tehát 3 orosz, l georgiai és 9 zsidó. A végrehajtó bizottságban a zsidók túlsúlya később még nagyobb volt, összes szerveit zsidók irányították. Csaknem valamennyi osztály élén zsidók állottak; az általános ügyvitelt Bogdanov; az agrárügyeket a zsidó Gotz és Suchanov; az élelmezési ügyeket a zsidó Gromann, Frankorusski, Bronstein; a törvényelőkészítést a zsidó Suchanov, Bramson, Gromann, Krassikov, Steklov-Nachamkes, Frankorusski és egy orosz, Tsaiklovski; a nemzetközi ügyeket zsidó Larin-Lurjé; a gazdasági osztályt a zsidó Liber; az agitációt a zsidó Ehrlich, Krassikov és az orosz Slejapnikov; a pénzügyet a zsidó Bramson irányítja. Az "Izvestija Z. I. K." (a Z. I. K, tudósításai) első szerkesztőségének tagjai.: Steklov, Ziperovits, Goldenberg, Avilov tehát 3 zsidó, l orosz. A végrehajtó bizottság igazi irányítása az októberi forradalom kitöréséig a következők kezében volt; Tseidse (georgiai), Bogdanov (zsidó), Gotz (zsidó), Zeretelli (georgiai), Liber (zsidó) és Dán (zsidó), a 6 közül 2 georgiai és 4 zsidó.
A paraszt képviselők tanácsa által alakított első végrehajtó bizottságban mindössze három földműves volt, egyébként a 30 tag közül 7 volt a zsidó. A munkástanács vezetőségében is összesen 2 munkás foglalt helyet. Az átmeneti korszak utolsó idejében alakult Konventben a zsidók annyira túlsúlyban voltak, hogy Nabokov az alelnök nyíltan "synedrion"nak (sanhedrin a vének tanácsa a zsidóknál) nevezte. Valóban a Konvent arculata egészen zsidó volt. A tartományok kormányzószervezeteiben, különösen Oroszország nyugati és délnyugati részében szintén a zsidók voltak többségben. Már a forradalom első napjaitól kezdve igyekeztek a zsidók tömegesen elhelyezkedni az állami és tartományi kormányzat különböző hivatalaiban. Az 1917. április 3-i törvény elhárított előlük minden akadályt. El is lepték rövidesen úgy az állami igazgatás, mint az önkormányzatok különböző szerveit. Zsidókat találunk a minisztériumokban, a szenátusban, a hadseregben. Pétervár fejévé a zsidó Schreidert választották. A zsidók lázasan buzgólkodtak, nem csoda, ha hatalmuk nap-nap után szemmelláthatóan gyarapodott.

A zsidók többsége ebben az időben a mensevikiekhez és a szociálforradalmárok pártjához tartozott. Mindkettő tulajdonképpen kormánypárt volt s vezetői túlnyomórészt zsidók voltak. Még a szövetség is kormánypárti lett és "jobboldali" színezetet öltött magára. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a zsidóság jó része sokáig egy liberális-kapitalista-zsidó "burgeois" rendszer kialakulásában reménykedett. Ezek a zsidó-kapitalista célok és érdekek bírhatták a Szövetséget arra, hogy élesen szembehelyezkedjék a bolsevistákkal, akik viszont egyenesen a forradalom ellenségének tartották a Szövetséget. Az értelmiséghez és a proletariátushoz tartozó zsidók közül sokan nem értettek egyet a Szövetség politikájával, kiléptek és a bolsevistákhoz csatlakoztak.
Általában a forradalom előrehaladásával a zsidók közül egyre többen ott hagyták a régi liberális-kapitalista gondolkozású vezetőiket és átmentek a bolsevista táborba.

A bolsevisták magukhoz ragadják a hatalmat

A bolsevisták által tervbe vett fegyveres felkelés előkészületei 1917 nyarának vége felé befejeződtek. Elérkezett a döntő pillanat. Az erőtlen és tehetetlen átmeneti kormány megpróbálta elhárítani a fenyegető veszélyeket. Elrendelte a bolsevista vezérek letartóztatását. Újságjaikat és propaganda tevékenységüket betiltotta. Ezek az intézkedések azonban már elkéstek. Kornilov tábornoknak jobboldali diktatúra megteremtésére irányuló kísérlete, a "forradalmi demokrácia"-nak főként zsidókból álló újabb nagy tömegeit terelte át a bolseviki táborba.
Vessük fel már most a kérdést: Milyen szerepük is volt a zsidóknak a bolsevista párt vezérkarában?
A bolsevista párt, mint az oroszországi szociáldemokráciának teljesen különálló tagja, az 1903-ban tartott 2-ik pártnapon bekövetkezett szakadás után alakult meg. Az "Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt" (bolseviki) nevet kapta. A párt élén a Zentralkomité (Z. K.) Központi Komité állt. Már az első évek (1903-1907) Zentralkomitéjaiban is mindig vezető szerepet játszottak a zsidók. Arányszámuk 22.2-66.6°/o között ingadozott.(A zsidók százalékszámához az előszóban részletezett módon jutottunk. ) Az 1903-1907 évek különböző Z. K.-jainak tagjai között átlagban 36% volt a zsidó. A bolsevista párt vezérkarának 1/3-ad része ebben az időszakban a zsidók közül került ki. A többi nem orosz nemzetiségek, mint a lettek, a georgiaiak, örmények, lengyelek, litvánok, stb. együttvéve átlagban csak 14 százalékát adták a pártvezetőségnek.
Ha figyelembe vesszük, hogy a zsidók ebben az időben csupán 4%-át tették ki Oroszország össznépességének, úgy nyilvánvaló, hogy a bolsevista párt vezetésében betöltött szerepük 9-szer nagyobb, mint azt a népességi százalékszámuk után várni lehetne.
A bolsevista pártot a valóságban egészen a Z. K. zsidó tagjai irányították. A párt zsidó vezetőinek nevei voltak a legközismertebbek.
Minél inkább közeledett 1917 nyarának végével az összeomlás napja, annál több lesz a zsidó a bolsevista párt vezető állásaiban. A zsidó Zinovjev-Radomilsky, Sverdlov, Golostsekin és Krassin már jóval a háború előtt is tagjai voltak a Z. K.-nak. Rajtuk kívül a VI. pártnapon (1917 augusztus) még többek között a következő zsidókat választották be a Komitéba: Trotzki-Bronstein, Kollontai (félzsidó nő), Uritzki, Sokolnikov-Brilliant, Joffe. A VI. pártnap elnöksége 11 személyből állt, akik közül l georgiai volt, 3 orosz (27.3%) és 7 zsidó (63.5°/o). A legnagyobbrészt szintén zsidókból álló díszelnökség (Lenin, Trotzkí, Zinovjev, Kamenev-Rosenfeld) nem jelent meg a pártnapon. Közülük többen ugyanis már le voltak tartóztatva, mások pedig elrejtőzködtek. A pártnapon megválasztott Komité tagjai közül 40 százalék a zsidó. Az oroszok eddigi abszolút többségüket a Komitéban elvesztették. A felfordulás alapos győzelmet biztosító előkészítése új szerv felállítását tette szükségessé. Ennek az új szervnek nemzetiségi összetétele végtelenül fontos, hisz a bolsevista lázadásért a fő felelősség ennek a lelkiismeretét terheli.
A kitörés előtt álló bolsevista forradalom irányításához a 25 tagból álló Z.K. nagy és nehézkes szervezetnek bizonyult. A Komité tehát augusztus 5-i ülésén a maga kebeléből egy "szűkebb bizottság"-ot küldött ki. A "szűkebb bizottság" tagjai kijelölték mindannyiuk teendőit. Oroszországot körzetekre osztották be, amelyeknek vezetését is magukra vállalták. A "szűkebb bizottság" tagjai voltak a következők: Sztálin (georgiai), Sokolnikov (zsidó), Dsershinski (lengyel), Miljutin (orosz), Uritzki (zsidó), Joffe (zsidó), Sverdlov (zsidó), Muranov (orosz), Bubnov (orosz), Slassova (orosz nő), Saumian (örmény). A bizottság 11 tagja között 4 oroszt (36,4%), 4 zsidót (36.4%) és 3 nem oroszt (36.4%) találunk. Az oroszok arányszáma a "szűkebb bizottság"-ban tehát még csekélyebb, mint a Komitéban.
Október 23-án (ógörög 10-én) tartotta a Z. K. azt a történelmi nevezetességü ülését, amelyik elhatározta a forradalmat. Az ülésen résztvettek: Lenin, Sverdlov, Zinovjev, Kamenev, Trotzki, Sztálin, Uritzki, Dsershinski, Kollontai, Bubnov, Sokolnikov, Lomov. Közülük: 2 orosz (16.7%, 7 zsidó 58.3, 2 nem orosz (16.6%). A történelmi Oroszország megsemmisítését, az orosz birodalom és az egész világ forradalmasítását elhatározó sorsdöntő jelentőségű ülés résztvevőinek 60 százaléka zsidó volt. A fegyveres lázadásról szóló határozatot Lenin fogalmazta meg és terjesztette elő. A határozat mellett nyolcan, ellene ketten szavaztak. A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy mindkét nemmel szavazó zsidó volt. (Zinovjev és Kamenev) Ez a két zsidó nem hitt a győzelemben és félt a következményektől. Meg kell azonban azt is említenünk, hogy nyomban a forradalom után hosszú ideig éppen ez a két zsidó volt a bolsevista uralom leghangosabb szóvivője. Sőt a forradalomban is elég tevékeny szerepük volt. A szavazásnál tanúsított magatartásuknak nincs tehát elvi jelentősége.
Az október 23-ai ülésen megalakították a 7 tagból álló első bolsevista "politikai hivatal"-t (politbüro.) Ennek kezében volt a legfelsőbb politikai irányítás. Ez adta ki azokat a rendeleteket és utasításokat, amelyek Oroszország sorsát a következő 14 napban eldöntötték. A politikai hivatal volt a bolsevikiek "agytrösztje." Tagjai a párt legelőkelőbbjei közül valók voltak, akik valamennyien vezéralakjai a "Nagy Október"-nek, névszerint a következők: Lenin (orosz?) (Lenin származásával a következő fejezetben behatóan foglalkozunk,) Sztálin (georgiai), Trotzki (zsidó), Sokolnikov (zsidó), Bubnov (orosz), Zinovjev (zsidó), Kamenev (zsidó.) A 7 közül: 2 (?) orosz, 4 zsidó (57.2%) 1 georgiai. Az oroszok már egészen kisebbségbe szorulnak, a zsidók viszont elérték az abszolút többséget. Ehhez hasonló többségük a zsidóknak eddig még a bolsevista párt semmiféle irányító szervében nem volt.
Október 25-én (ógörög 12) a teljesen bolsevizálódott pétervári szovjet megalakítja a "Forradalmár Katonák Komité"-ját, Erre a szervre bízták a zendülés közvetlen katonai előkészítését, a vörös gárda vezetését és a pétervári helyőrség csapatai fölötti parancsnokságot. A Komité tagjai: Trotzki (zsidó), Podvoiski (orosz), Lenin (orosz?), Bokij (zsidó), Joffe (zsidó), Molotov (orosz), Nevski (orosz), Unslicht (zsidó), Sverdlov (zsidó), Uritzki (zsidó), Antonov Ovsejenko (orosz), Mechonoscrun (orosz), Cushjev (zsidó), Galkin (?), Jeremejev (orosz), Dsershinski (lengyel), Dybenko (ukrajnai), Raskolnikov (orosz). A 18-ból: 8 orosz (44.4%), 7 zsidó (39%), 2 nem orosz (11.1%), l ismeretlen.
Végül október 29-én (ógörög 16) a Z. K. egy szűkebb körű katonai szervet alkot, a "Forradalmár Katonák Központ"-ját. Ez a szerv a bolsevisták katonai agytrösztje. A bolsevizmus zsidó történetírója, Jaroslawski a leghatározottabb formában állítja, hogy ez a Központ volt a bolsevista lázadás legfelsőbb katonai vezérkara. "Ez a központi szerv és senki más irányította a zendülésben résztvevő összes szervezeteket (vörös gárda stb.)" A Központ tagjai: Sverdlov (zsidó), Sztálin (georgiai), Bubnov (orosz), Uritzki (zsidó), Dsershinski (lengyel). Az 5 tagból: l orosz (20%), 2 zsidó (40%) 2 nem orosz (40%). A Központnak Trotzki személyében még egy zsidó tagja volt róla Jaroslavski tudatosan hallgat. Trotzkinak mint a Pétervári szovjet elnökének és mint a politikai hivatal tagjának be kellett kapcsolódni a Központ munkájába. A forradalom egyetlen irányító szervében sem voltak az oroszok oly elenyésző kisebbségben, mint a központban.

A bolsevista forradalom vezető szerveinek nemzetiségi összetételét tanulmányozva, lehetetlen észre nem vennünk a taktikát, amellyel a zsidók oly tervszerűen és kíméletlenül törtek a hatalom felé! Mindenáron arra törekszenek, hogy a legfőbb vezető helyeket elfoglalják. Minél nagyobb valamely szervnek a jelentősége, annál nagyobb abban a zsidók száma. Ezzel magyarázhatjuk, hogy a forradalom két legfontosabb szervében: a Politikai Hivatalban és a Katonai Központban a zsidók arányszáma igen nagy, ezzel szemben a másodrendű jelentőségű Katonai Komitéban aránylag igen "csekély."
A két legfelsőbb bolsevista szervben összesen tíz ember nevével találkozunk. Ezek a következők: Lenin, Sztálin, Trotzki, Sokolnikov, Bubnov, Zinovjev, Kamenev, Sverdlov, Urilzki, Dsershinski. Nemzetiség szerint: 2 orosz (?), 6 zsidó, 2 nem orosz.
Ez a tíz férfi idézi fel a szörnyű októberi világégést, amelynek tüzében mindenekelőtt a régi Oroszország hamvadt el mindörökre. Egy új korszak veszi kezdetét.

II. rész. Zsidók a Szovjetunióban /A beteljesülés./

I. FEJEZET. A Lenin korszak /1917-1922/

Lenin és a zsidók.

--------------Lenin származása----------
Lenin származásának kérdése még nincs tisztázva. Igazi neve Uljanov volt. Atyja Ilja Nikolajevics Uljanov, népiskolai felügyelő a Szimbirszki kerületben, kétségtelenül orosz volt tatár vérbeütéesel. Az orosz-tatár vérkeveredés a Volga vidéken igen gyakori jelenség. Lenin apja asztrahányi kispolgári családból származott. Külsőleg Lenin feltűnően hasonlított apjához, jellegzetes orosz tatár típus volt.
Lenin anyjáról Mária Alexandrova Blank azt állítják, hogy zsidó vérű. Apjának Alexander Dimitrievics Blanknak tulajdonát képezte a Koluskinó birtok. Lenin gyermekéveinek egy részét (1887-88) itt töltötte. Pierre Chasle szerint (Vie de Leniné, Párizs 1929, 3. oldal). A. Blank volhyniai származású katona orvos volt. Másrészt Jean Jacoby (Lenine, Párizs 1933 Cd Flammalion, 5. oldal) Blankot "zsidó" származásúnak mondja, aki egy német nővel házasodott össze, Lenin nővére azt írja Blankról, hogy az akkori időkhöz képest erősen haladó szellemben gondolkozott, (I. Uljanova-Elisarova, Vospominanija ob A. I. Uljanova, Molodaja Gvardija 1930. 33 oldal) Blank felesége Lenin rokonainak adatai szerint német nő volt. (A. I. Uljanove-Elisarova 34 oldal, Alexejev i Ser Semja Ulpnovych v. Simbirske Moszkva - Leningrád 1925. 20. oldal.)
Érdekes, hogy főként szovjet zsidó körök igyekeznek Leninről bebizonyítani, hogy anyai ágról zsidó származású. Feltűnő ez már csak azért is, mert a zsidók általában fajtestvéreik származásáról nem szívesen beszélnek. Lenin zsidó származásának kérdése nyílt vagy burkolt formában először akkor nyomult előtérbe, amikor Sztálin és Trotzki vívták egymással éles harcukat. A pártban ezidőtájt igen erős antiszemita áramlat uralkodott. Az antiszemitizmus és az anti-trotzkizmus egyidőben ütötte fel a fejét a pártban jegyzi meg maga Trotzki. Lenin zsidó származásáról szóló híreket a trotzkisták terjesztették el. Ezek a hírek a legszélesebb rétegekben elterjedtek, azonban a párt orosz köreiben nem sok hitelre találtak. A hivatalos lapok meglehetősen homályos formában cáfolták csak a Lenin zsidó voltáról elterjedt híreket. Tulajdonképpen az sincs még tisztázva, kitől is örökölhette volna Lenin anyai ágon a zsidó vért, nagyapjától vagy nagyanyjától.
A. D. Blankot Lenin anyai nagyapját bolsevista zsidó körök kikeresztelkedett zsidónak tekintették. Maga a Blank név Németországban is igen elterjedt. Viselői legtöbbször németek, ritkábban zsidók. A múlt század 30-as éveiben élt Berlinben egy ismert zsidó bankár: Július Blank. A frankfurti Blank család is zsidó származású. Oroszországban R Blank családi név hordozói túlnyomórészt zsidók. Az oroszországi forradalmárok névtárában két Blankót találunk és pedig: 1) Robin Mordkovits Blank, zsidó, a 2. céhbe tartozó gazdag kereskedő fia, született Kissinevben 1866. XI. 11-én, a berlini egyetemen tanult, 1909-1912-ig szerkesztője volt egy pétervári radikális demokrata újságnak (Dejateli revoljucionogo dvisenija v. Rossii Moszkva 1933 III. kötet l. sorozat 314. lap), 2) Simon Mordkovits Blank, zsidó 1882 körül született, 1903-ban tagja a szociáldemokrata párt odesszai komicijának (Dejateli V. kötet, I. sorozat 352. lap).
A. Blank származásának megítélése szempontjából különben igen becses adatokat szolgáltat az orosz belügyminisztérium által 1903-ban kiadott "Orosz egészségügyi névjegyzék." A jegyzékben található valamennyi Blank nevű orvos zsidó. A 28. oldalon a következő orvosok neveit olvashatjuk: Blank Leiba Iserovits, 58 éves, egy kievi fogorvosi intézet alapítója, Blank Chaim Mojsevits, 64 éves, szabad orvosi gyakorlatot folytat Kissinevben, Blank Scholim (Solom) Susserovits 71 éves, falusi orvos, Sobo-Bessarábia.
A "birodalom szabad gyógyszertárai"-nak jegyzékében a 100 és 302 oldalon a következő Blankokat találjuk: a Cherson kormányzóság, Nikolajev nevű városának egyik gyógyszertára Landau, Benkevits és Brill héber zsidók tulajdonát képezi, vezetője a héber zsidó Karl Samoilovits Blank, Usti. novska nevű falu patikája a héber zsidó Blank örökösök tulajdonát képezi, bérlő Jákob Iszajevits Friedmann.
Befejezésül megemlítjük még, hogy Lenin távoli rokona M. L. Peskovski (1843-1903, újságíró) 1891-ben könyvet írt ezzel a címmel; "A zsidókérdés világtörténete és megoldásának természetes útja." A szerző magát az előszóban ,,hazai zsidó"-nak nevezi, írásában szenvedélyesen védelmére kel a zsidóságnak és az előszóban Karl Walker lipcsei professzor szavait idézi: ha a zsidóság nem lenne, úgy fel kellene találni a kultúra és az emberiesség érdekében."
------------Lenin származásának vége--------------

Lenin általában rokonszenvezett a zsidókkal, de különösen forradalmi szerepükért becsülte őket igen sokra. Világosan látta, hogy a nemzetközi szocializmus élén mindenütt zsidók állanak, Lenin világnézetének, amellyel az orosz népet, sőt az egész világ dolgozóit boldogítani akarta, a zsidó Marx volt a megalapítója. Legbensőbb munkatársai is zsidók voltak. Az új eszmék iránt a. zsidókban volt meg a legnagyobb fogékonyság. Elsősorban a zsidók értették meg, dolgozták át és terjesztették el az új tanokat. Ezekre az emberekre volt szüksége Leninnek. A hatalom felé vezető útjában a zsidók voltak legfőbb támaszai. A zsidók lelkes és odaadó támogatása nélkül az októberi zendülés nem hozta volna meg a győzelmet.
A zsidó Diamanstein a zsidó ügyek biztosa a szovjet kormányban írja egyebek között, hogy Lenin a vele folytatott beszélgetések során ismételten kiemelte a zsidók sorsdöntő szerepét úgy az oroszországi, mint számos más ország forradalmában. Majd utalt arra, hogy az októberi forradalommal foglalkozó kutató munkának semmi esetre sem szabad figyelmen kívül hagynia azokat a tényeket, amelyek a világháborúnak természetes következményei voltak. A háború eseményei miatt kellett például a Baltikumnak és a többi határmenti területnek gyáriparát a birodalom belsejébe telepíteni. Ugyancsak a háború miatt helyezték el az ország belsejében a határmenti területek zsidó lakosságának igen jelentékeny részét. A forradalom szempontjából óriási jelentősége volt annak is, hogy a háború következtében a zsidó értelmiség tagjai egyre nagyobb csoportokban jelentek meg az orosz városokban. Ez a zsidó értelmiség törte le az orosz köztisztviselők általános szabotálását, amely nyomban a forradalom után kitört, és bennünket rendkívüli veszélyes helyzetbe sodort. A szabotálást jórészt a zsidók semmisítették meg és így mintegy megmentették a forradalmat Az államigazgatás gépezetének végleges birtokba vétele és elmaradhatatlan átalakítása csak az írni-olvasni tudók eme tartalékseregének, a többé-kevésbé értelmes, józan és megbízható új zsidó hivatalnokosztálynak a segítségével sikerült.
Lenin ebben a néhány gondolatában az oroszországi események lényegére mutatott rá: Ha a háború következtében nem kerülnek a birodalom belsejébe hatalmas zsidó tömegek különösen művelt és félművelt zsidók úgy valószínűleg ki sem tört volna a forradalom, még kevésbé a bolsevista lázadás. A zsidó értelmiség támogatása nélkül nem tudták volna a hatalmat kezükben tartani. Oroszország sorsát az döntötte el, hogy Péterváron, Kazánban, Orenburgban kellő számban volt írni-olvasni tudó, hatalomsóvár zsidó.
Lenin egész természetesnek találja, hogy a zsidók a forradalomban játszott szörnyű és végzetes szereplésük után továbbra is hatalmon maradtak. Tőle telhetőleg támogatta a zsidóság hatalmi törekvéseit. A zsidók ugyanis a hatalom megszerzése után is a legodaadóbb hívei maradtak, Lenin mindig hálás volt a zsidóságnak forradalmi magatartásáért. Már jóval a forradalom kitörése előtt programjának egyik fő követelése: a zsidók teljes egyenjogúsítása. Az összeomlás után, Diamansteinnel folytatott beszélgetésében erősen hangsúlyozza hogy: "a forradalomnak egyik legfontosabb feladata mihamarább felszámolni azokat az igazságtalanságokat, amelyek a kapitalista és vallásos világrend hibáiból a zsidó dolgozó tömegekre nehezedtek."
Arra is volt gondja Leninnek, hogy a zsidókat az antiszemitizmussal szemben minden eszközzel megvédelmezze. Számára rejtély volt a zsidóellenes álláspont lényege. A faji gondolat, a faji ellentéteké s különbségek felismerése, eszmevilágából egészen hiányzott. Az antiszemitizmusban csak a dolgozók egységének megbontására irányuló kapitalista mesterkedést látott. "A kapitalisták" mondotta "azon fáradoznak, hogy a különböző hitű, nemzetiségű és fajú munkások között kiélezzék az ellentéteket ... Az antiszemitizmusnak csak ott van talaja, ahol a földbirtokosok és a kapitalisták a parasztokat és a munkásokat rabszolgasorban és a legmélyebb tudatlanságban tartják. Csak egészen tudatlan vagy teljesen elnyomott emberek hihetnek a zsidókról elterjesztett rágalmakban és hazugságokban."
Az antiszemitizmus leghatalmasabb áradata mégis éppen a forradalom után zúdult Oroszországra. Az antiszemita hullám az oroszországi élet gyökeres megváltozásával magyarázható. Az orosz tömegek lassan kezdtek tudatára ébredni annak, hogy mi is történt a forradalomban. Nemcsak az ellenforradalmi szervezetek rendeztek pogromokat, hanem a forradalommal rokonszenvező nagyoroszországi és ukrajnai paraszttömegek is. Sőt a vörös hadsereg egyes csoportjai is elkeseredett harcot indítottak a zsidóság ellen. Lenin azonban semmiképpen sem akarta belátni, hogy ezek a jelenségek az orosz nép ösztönös önvédelmének megnyilvánulásai. Makacsul ragaszkodott ahhoz a nézetéhez, hogy mindez csak a régi rabszolgaság maradványa, a nagytőke cselszövése és az ellenforradalom aknamunkája. ,,Az antiszemitizmus az ellenforradalom legutolsó fegyvere mondotta ellene minden eszközzel harcolnunk kell." 1918-ban, amikor az antiszemita hullám az egész országot elöntötte, a Szovjet urai elhatározzák, hogy kérlelhetetlen harcot indítanak ellene. Arra a rendelettervezetre, amelyet Diamanstein az antiszemitizmus letörésére készített, Lenin sajátkezűleg a következő záradékot jegyezte fel: ,,A Sownarkom valamennyi szovjetet utasítja, hogy antiszemita mozgalmak gyökeres kiirtása céljából nyúljanak a legerélyesebb rendszabályokhoz. Pogromisták vagy pogromista agitációt űzök törvényen kívül helyezendők."
1918 július 27-én jelent meg ez a rendelet. Még háromnegyed év sem telt el a szovjeturalom fennállása óta és íme már is mindenki, aki csak egy jelentéktelen megjegyzést is tesz a zsidókra, törvényen kívül lesz helyezve és rögtön agyonlövik. Kell-e ennél több, ennél beszédesebb bizonyíték a zsidók félelmetes hatalmára Szovjetoroszországban?
Amennyire nem akart Lenin tudomást venni az orosz nép zsidóellenes hangulatának igazi okairól, ép úgy nem tartotta szükségesnek a zsidóság forradalmi vezető szerepének a leplezését vagy elhallgatását. Igen jellemző esetei beszél el erre vonatkozólag a zsidó Diamanstein: "Jól emlékszem, hogy egy alkalommal felkerestem Lenint Maxim Gorkijnak "A zsidókról" című röpiratával. A röpiratot óriási tömegben nyomatták ki. Tartalmát nem tartottam sikerültnek. Azt reméltem, hogy Lenin majd betiltja a röpirat terjesztését. Gorkij valósággal felmagasztalta a zsidó népet és dicshimnuszt zengett róla. A zsidókat minden más nép fölé helyezte és különösen forradalmi magatartásukat dicsérte. Az volt az olvasónak a benyomása, hogy a forradalom a zsidó középrétegek műve. Az volt a nézetem, hogy ez egyrészt nem felel meg a valóságnak, másrészt ellenségeink fel fogják használni a forradalom elleni harcukban antiszemita propagandára. Lenin csak abban értett velem egyet, hogy Gorkij röpirata igen szerencsétlenül van megfogalmazva, miután egy kifejezetten paraszti országban számolni kell a köztudatban mélyen gyökerező olyan szégyenletes előítélettel, mint amilyen az antiszemitizmus. Ettől eltekintve úgy találta, hogy a röpirat igen sok helyes és hasznos dolgot tartalmaz. A tartalomra vonatkozó okoskodásomat kissé mesterkéltnek mondotta. Végül is úgy találta, hogy olyan erélyes rendszabályra, amilyen Gorkij írásának elkobzása lenne, nincs szükség."

A népbiztosok tanácsa.

Egy másik hasonló esetről Trotzki számol be. Röviddel az összeomlás után az első szovjetkormány megalakulásakor Lenin azt követelte, hogy Trotzki álljon a belügyek élére, "Az ellenforradalom elleni harc most a legfőbb feladat." Trotzki azonban semmiképpen sem akarta nyíltan vállalni a forradalom első hóhérának szerepét, "Én ellentmondtam, sok más érv mellett a nemzeti okot is felhoztam: szabad-e ellenségeink kezébe egy olyan fegyvert adni, mint amilyen az én zsidó voltom?" Lenin szinte felháborodva válaszolt: "A mi nagy nemzetközi forradalmunkban nem lehet jelentősége az ilyen csekélységeknek." A zsidók azonban jól tudták, hogy itt nem csekélységekről van szó. A zsidók ismerik az antiszemitizmus lényegét és tudják, hogy az nem a néptömegek tudatlanságának vagy mesterséges propagandának a következménye. A legtekintélyesebb zsidók egyike Pinsker írja: "Egyszersmindenkorra meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy más nemzetek egy bennük élő ösztönszerű idegenkedés következtében mindig ki fognak taszítani minket. Nem szabad szemet hunynunk ez előtt a természeti erő előtt, amely úgy hat, mint minden más elemi erő. Ne siránkozzunk miatta, vegyünk tudomást róla. Felállíthatjuk a tételt: Ha tagadjuk ennek az ösztönös idegenkedésnek, más szóval antiszemitizmusnak a jogosságát, úgy megtagadjuk népi sajátosságunkat." A zsidók nyilván tudatában vannak külön népiségüknek, azt nem tagadják meg és belátják, hogy az antiszemitizmusnak kizárólag ők az okai. Ebből következik, hogy a zsidóknak korántsem érdekük, hogy más népek életére gyakorolt befolyásuk túlságosan ismert legyen. Ezért megelégszenek a tényleges hatalommal, egyébként pedig a háttérbe húzódnak, nehogy nagyon is szembetűnjenek és így az antiszemitizmus fellángolásának új tápot adjanak. Diamanstein azért igyekezett Gorkij röpiratát a nyilvánosság elől mindenképpen eltüntetni. Amit a röpirat állított, szóról-szóra ugyanazt hirdette az ellenforradalom is: a bolsevizmus kizárólag a zsidók ügye, a forradalom egészen a zsidóság érdekei szerint igazodik, a szovjethatalom zsidóuralom. Egy röpirat, amely ilyeneket állít s amelyet még hozzá a Szovjet ad ki, a zsidóságra nézve nagyon veszedelmes volt. Hasonló okból vonakodott olyan határozottan a zsidó Trotzki nyíltan az ellenforradalom elleni harc élére állni. Trotzkijjal teljesen egyetértett a zsidó Sverdlow és a bolsevista Központi Komité valamennyi zsidó tagja. "Miért tegyük mindjárt kezdetben egy jelentéktelen dolog által sokkal nehezebbé helyzetünket? Az ellenforradalommal szemben ügykörre való tekintet nélkül úgy is valamennyien harcolni fogunk" mondotta Trotzki.
Lenin azonban mindezeket nem tudta, vagy nem akarta megérteni. A zsidókra nézve viszont egyre kellemetlenebb volt, hogy ismételten kiemelte vezető szerepüket a bolsevizmusban.

A Sovnarkom és a központi pártszervek

"Az ország közigazgatásának irányítására az alakuló gyűlés összeüléséig átmeneti munkás és parasztkormány alakítandó, amelynek Népbiztosok Tanácsa a neve. A népbiztosok elmozdításának vagy tevékenységük ellenőrzésének joga az összes Orosz Tanácsok Kongresszusát és ennek központi végrehajtó bizottságát illeti."
Így hangzik a II. "októberi" kongresszusnak első dekrétuma, amely megadja a bolsevisták fegyveres lázadással megszerzett hatalmának a jogalapot. (Az alakuló gyűlést 1918 januárjában szétkergették.) Az új alkotmány értelmében a "legfőbb hatalom hordozója a tanácsok kongresszusa s ha ez nem ülésezik úgy a központi végrehajtóbizottság (ZIK.) A Népbiztosok Tanácsát a ZIK az államigazgatás irányításával bízta meg, de csak átmeneti időre. A Népbiztosok Tanácsának intézménye azonban hamarosan állandósult. Csaknem kezdettől fogva sokkal nagyobb jelentősége volt a Szovnarkomnak, mint a ZIK-nek és elnökségének, a legfőbb hatalom látszat szerinti viselőinek. A Szovnarkomban összpontosult úgy a törvényhozói mint a végrehajtó hatalom, a ZIK hatásköre csupán arra szorítkozott, hogy a Szovnarkom működését a törvényesség látszatával ruházza fel. Formailag a ZIK, mint az államhatalom legfőbb letéteményese szerepelt.
Úgy a Zik, mint a Szovnarkom fölött ott állottak azonban a központi pártszervek a Központi Komité és az általa választott Politikai Hivatal (politbüro). Miután a ZIK és a Szovnarkom tagjait a két legfőbb pártszerv jelölte ki ily módon az államhatalom két döntő tényezőjének arculatát, szellemét és tevékenységét is meghatározta.
A Szovjet vezetői kezdetben igyekeztek leplezni az államhatalom legfőbb szerveinek alárendeltségét. Amíg a bolsevikieken kívül más párt is volt az országban, addig nem került le ez a kérdés napirendről. A VIII. pártnapon 1919-ben már számosan felvetették a párt és az államhatalom szervei közötti viszonynak a kérdését. "A sorsdöntő kül és belpolitikai kérdésekben a pártnak kell határoznia és nem a ZIK-nek." mondotta Zinovjev Lenin megbízásából a pártnapon. "A párthatározatokat a különböző szovjet szervek hajtják végre, természetesen kellő körültekintéssel, nehogy a Szovnarkommal vagy más hatósággal összeütközésbe kerüljenek. Pártunk Központi Komitéja ezt a feladatát fényesen megoldotta. A Szovnarkom áll az előtérben, de a párt KK-ja dönt."
A párt ellenzékéhez tartozó Osinski, Zinovjev szavaira a következőképp válaszolt: "Bennünket azzal akarnak megnyugtatni, hogy egyetlen fontosabb ügyben sem döntött a Szovnarkom. Ezt a tényt Zinovjev elvtárs a K. K. érdemének tekinti. Az igazi kormány tehát tulajdonképpen a K. K.
Rá kell itt mindjárt arra is mutatnunk, hogy nyomban az októberi összeomlás után a K. K. jelentősége is lényegesen csökkent. Már a bolsevista uralom első heteiben súlyos nézeteltérések merültek fel a Központi Komitéban. A súrlódások a breszti békekötés idején valóságos Lenin-ellenes hangulattá fejlődtek. A K. K. december 12-én (ógörög nov. 29.) tartott ülésén az októberi lázadás idején oly jól bevált Politikai Hivatal mintájára a döntés jogát minden fontosabb ügyben átruházta egy "négyes" bizottságra. A tsevjorka (a négyek) tagjai: Lenin, Sztálin, Swerdlow és Trotzki, Egy orosz (?), egy georgiai és két zsidó. A hatalom igazi birtokosa ez a négy ember volt. Mivel a bresti béketárgyalások idején Trotzki ismételten Lenin ellen fordult, a négyes bizottság átmenetileg csak három tagból állott és úgynevezett "trojka"-t alkotott.
Lenin a VIII. pártnapon (1918) a Politikai Hivatalt a párt alkotmányába is bevétette. Ettől az időponttól kezdve a Politikai Hivatal (Politbüro) a párt legfelsőbb szerve, egyszersmind az ország sorsának igazi irányítója. A Kommunista párt idevonatkozó határozata szerint: "a Politikai Hivatal a K.K. 5 tagjából áll." A K.K. többi tagjai a Politikai Hivatal ülésein esetről-esetre részt vehetnek ugyan, de csak felszólalási joguk van. A Politikai Hivatal munkásságáról kéthetenként ugyan számot ad a K.K. rendes, nyilvános ülésén, határozatai azonban nyomban végrehajtatnak és megfelebbezhetetlenek."
"... Nyilvánvaló" jegyzi meg az ellenzéki Osinski, "hogy a legfontosabb kérdésekben az 5 tagú Politikai Hivatal dönt, a K. K. rendes üléseinek tanácskozásai jámbor fecsegésnek tekinthetők, a K. K.-nak mind a 14 tagja egészen alárendelt szerepet tölt be."
Tényleg ez volt a helyzet. Gyakorlatilag lassanként minden kérdésben a Politikai Hivatal döntött, a határozatokat utólag tudomására hozták a K. K.-nak is. Az 1921-ben tartott X. pártnap után a K. K. már nem minden két hétben, hanem csak kéthavonként tartotta üléseit.
A legmesszebbmenő központosítás szükségességéről állandóan hirdetett nézeteit Lenin ilyen módon fokozatosan meg is valósította. Mindjárt a szovjeturalom kezdetekor a sok tagú és nem csupán bolsevistákból álló Z. L K.-t jóformán minden hatalmától megfosztotta a Sovnarkom javára. A Népbiztosok tanácsát viszont egészen a pártnak rendelte alá. A pártban pedig, mivel a K.K. nem akart mindig engedelmeskedni akaratának, egyszerűen átjátszott minden hatalmat a Politikai Hivatal kezébe, amelyik, mint már említettük, 5, később pedig 7 tagból állott. A szovjet uralom egész belső szerkezetét, felépítését véglegesen meghatározták. Minden hatalom egyetlen kézben összpontosult. Az országban diktatórikusán uralkodott a párt a pártban a Politikai Hivatal, a Politikai Hivatalban pedig Lenin volt a diktátor,
Lenin diktatórikusán kormányozni csak a zsidóság segítségével tudott Viszonzásul igyekezett hataloméhségüket minél jobban kielégíteni. Lenin diktatúrája alapjában véve a zsidóság diktatúrájával volt egyértelmű.
A zsidóság félelmetes hatalmát elsősorban az egész szovjet rendszer legfőbb tényezőjében, a Politikai Hivatalban elért nagy befolyása bizonyítja. Az "októberi" Politikai Hivatalnak mint már előbb említettük 2 (?) orosz, l georgiai és 4 zsidó tagja volt. A "tsetvjorka" (a négyes bizottság) l oroszból, l georgiaiból és 2 zsidóból állt. A VIII. pártnap után megalakult, a pártalkotmány által is megerősített első Politikai Hivatal tagjai: Lenin, Trotzki, Kamenev, Krestinski (Krestinski valószínűleg kikeresztelkedett zsidótól származik. Felesége zsidó nő.) Sztálin, tehát 2 (?) orosz (40%?), 2 zsidó (40%) és l georgiai. A IX. pártnap a Politikai Hivatal tagjainak számát 7-re emelte fel. A két új tag Preobrasenszki és Szerebrjakov orosz származású. A zsidók arányszáma ezzel 40 százalékról visszaesett 28 százalékra. A zsidóság befolyása a Politikai Hivatalban a százalékos csökkenés ellenére a valóságban jelentékenyen megnövekedett, Preobrasenszki és Szerebrjakov csakúgy mint Krestinski vakbuzgó hívei voltak Trotzkinak és az általa képviselt zsidó irányzatnak. A XI. pártnap (A X. pártnap után nem hozták nyilvánosságra a P. H. tagjainak névsorát.) után Preobrasenszki és Szerebrjakov kimaradtak és helyüket Tomszki (orosznak tartják, de igen valószínű nála a zsidó vérbeütés) valamint Zinovjew foglalták el, (l orosz [?] és l zsidó.) A Lenin-korszak vége felé a zsidók arányszáma újból egyenlő volt az oroszokéval (42.9%). Az idegen származásúak részesedése csupán 57.2%-ot tett ki. Befejezésül végérvényesen megállapíthatjuk: Az ország sorsát teljhatalommal irányító legfőbb pártszervben, a Politikai Hivatalban az egész Lenin korszak alatt a nem orosz elem volt többségben, akik között viszont igen szembetűnő a zsidók túlsúlya. Nemcsak általánosságban beszélhetünk a zsidóság nagy befolyásáról, mert a döntő pillanatban a bolsevista uralom kiépítésére vonatkozó határozatok meghozatalánál mindig abszolút többségük volt a zsidóknak.
A Központi Komitéban, a pártnak a Politikai Hivatal után legnagyobb hatáskörrel rendelkező szervében a zsidók részesedése a lenini időszakban aránylag csekély volt. Részben azzal magyarázhatjuk ezt, hogy az első időszakban a párt taglétszáma rohamosan, a korábbinak 4-5-szörösére növekedett. Különösen az orosz elem szaporodott meg. Ennek megfelelően a XI. pártnapon (1922-ben) 48 tagúvá átszervezett K. K.ban is több helyet kaptak az oroszok. Sokkal fontosabb ennél az, hogy a zsidók a K. K.ban. mivel ez a Politikai Hivatal mellett minden jelentőségét elvesztette, egyszerűen átengedték a terepet az oroszoknak. Hiába duzzadt fel a pártban és a K, K.ban az orosz elem, a Politikai Hivatalban a zsidóság semmit sem adott fel hatalmi állásából. A zsidóság részére egyenesen előnyös, sőt szükséges volt, hogy a K. K.ban és más hasonló jelentéktelen bolsevista intézményben nagy számmal legyenek jelen oroszok. A zsidók így könnyűszerrel bizonyíthatták úgy az orosz népnek, mint a külföldnek, hogy a hatalom nincs a kezükben. A Lenini dőszak alatt általában a K. K. tagjai között 50% oroszt, 30% zsidót és 20% egyéb idegent találunk.
Legkisebb a zsidók részesedése a Lenin-uralom idején a Szovnarkomban. A Népbiztosok Tanácsának volt ugyanis a legkisebb hatásköre, de a legtöbbet szerepelt a nyilvánosság előtt, úgy, hogy a tájékozatlan tömegek az ország kormányának tekintették. Az első Szovnarkomban a 16 népbiztos közül 12 az orosz (75%), 2 a zsidó (12.5%) és 2 az egyéb idegen. A 2 zsidó közül az egyik azonban Trotzki, aki egyben tagja volt az "októberi" Politikai Hivatalnak, a decemberi "tsetrvojká"-nak, a későbbi alkotmányos Politikai Hivatalnak is. Kezdetben a külpolitika irányítását bízták rá a Tanácsban. Az első években a bolsevizmusra nézve kétségkívül ez a legfontosabb munkakör. A külpolitikai viszonyok alakulásától függött mindenekelőtt a Szovjet léte, vagy nemléte. A breszti béke megkötése után Trotzki több ízben volt legfőbb irányítója a hadügyeknek, tehát a szovjeturalom külső és belső védelméről kellett gondoskodnia.
Az elmondottak alapján minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a zsidóság a szovjeturalom alatt a legfontosabb hatalmi szervekben döntő szerephez jutott. Minél nagyobb volt valamely szervnek a hatásköre, a hatalma, annál nagyobb volt abban a zsidók befolyása. Az oroszokat csak cégérnek használták fel hatalmuk elleplezésére.

A Központi Végrehajtóbizottság /Z. I K/ és a Komintern

A Z. I. K-ben a bolsevista uralom első időszakában a különböző szocialista pártcsoportok képviselői is benn ültek (Elsősorban a baloldali szociálforradalmárok vittek jelentős szerepet a Z. I. K.ban. Rajtuk kívül még néhány más szocialista és anarchista is tagja volt a Végrehajtóbizoltságnak. A Szociálforradahnárok a Szovnarkomba és számos más állami intézménybe is bejutottak. 1918. nyarán kitört lázadásuk leverése után a pártot feloszlatták.) (1917-1918). A bolsevisták igyekeztek a végrehajtóbizottságot ezektől a számukra nem kívánatos elemektől megtisztítani. A zsidók pedig, mivel a Z. I. K. legalább névleg mégis csak az állam hatalmának legtöbb letéteményese volt, itt is igyekeztek minél nagyobb befolyásra szert tenni.
A Z. I. K. első elnöksége kizárólag bolsevistákból állt, név szerint a következőkből: Kamenev, Sverdlov, Volodarski és Steklow, zsidók; Stutska, lett; Dshershinski lengyel. A hat tagból tehát 4 a zsidó, 2 egyéb idegen, míg oroszt egyetlen egyet sem találunk. Jelölve volt még az örmény Awanesow és az ismeretlen nemzetiségű, de szintén nem orosz Olits. Később az elnökség újjá alakult. A túlnyomó többség ismét a bolsevisták soraiból került ki. A bolsevistákhoz tartozó elnökségi tagok névsora a következő: Swerdlow, Fomin, Zinovjew, Steklow, Bruno, Litwin (zsidók), Awanesow, Olits, (?) Peterson (egyéb idegenek), Stsukin, Medwedjew, Badajew (oroszok). Póttagok: Wolodarski, Tsudnowski (zsidók), Gsohelstsak, (nem orosz?), Preobrasenski, Plaksin (oroszok). A baloldali szociálforradalmárokat az új elnökségben Nathanson, Kamkow (Katz), Maikin, Lewin, Smoljanski (zsidók), Spiridinowa, Ustinowa, Mrtislawski (oroszok) képviselték. Végül a szociáldemokrata párt részéről Moisejew (zsidó) és póttagként Shilinski (nem orosz) foglalt helyet az elnökségben. Végeredményben tehát a végrehajtóbizottság 27 tagú új elnökségében 14 zsidót, 8 oroszt és 5 egyéb különböző nemzetiségűt találunk. Megállapíthatjuk, hogy a Z. I. K. elnökségében megsemmisítő többségben vannak a nem oroszok és abszolút többségük van a zsidóknak.
A végrehajtóbizottság zsidó többsége természetesen Swerdlow személyében zsidót emelt az elnöki székbe is. Ez a Swerdlow egyike volt a bolsevista Oroszország legbefolyásosabb egyéniségeinek. Tekintélye Trotzkijéval vetekedett. Elsősorban ezen a két emberen keresztül jutott a zsidóság a korlátlan hatalom birtokába. Swerdlow egyszersmind a párt politikai titkári tisztségét is betöltötte. Teljhatalommal intézte a pártszervezés ügyeit. Minden párt vagy szovjet tisztviselő kinevezése tőle függött Radek mondja róla: "Fejében egy kartotékot hordott a párt szinte valamennyi elhalt és élő tevékeny harcosáról." A cári család meggyilkolásának bűne is jórészt az ő lelkiismeretét terheli. Röviddel a VIII. pártnap előtt egy moszkvai gyűlésen a munkások megtámadták és úgy helybenhagyták, hogy sérüléseibe nemsokára belehalt.
*
Miként a forradalom főfészkében, Szentpéterváron, úgy a birodalom többi részében is, mindenütt a zsidók irányították a lázadást. A zendülés győzelme után természetesen a hatalmat gyakoroló hivatalok, intézmények vezető helyeit országszerte a zsidók foglalják el.
Moszkvában a Forradalmi Harci Komité ragadta magához a hatalmat. Jóval a forradalom után is a Komité uralkodott korlátlan hatáskörrel a város felett. Nézzük csak, kik is voltak a tagjai? Névszerint: Kuschner, Pupkó, Rosenholtz, Nosgaljtzew, Ustevitsch valamennyien zsidók, Smirnow, Muralow és Lomow oroszok, (A bizottság titkárai a zsidó Rosenholtz, Ustevitsch.) A 8 tagú bizottság 5 zsidóból és 3 oroszból állott. Sőt a zendülés pillanatában még három zsidó, Smidovits, Gubelmann-Jaroslawski, Melnitsanski is tagja volt a Forradalmi Komiténak. A feloszlatott moszkvai városi önkormányzati testület helyét is egy bizottság foglalta el. Ez a bizottság a következőkből áll: Weissbrod, Obuch és Wladimirski (zsidók), Nikitin (orosz). A moszkvai kormányzóság közigazgatási biztosává a zsidó Steinberget választották meg. A moszkvai szovjet élére is zsidó került Smidowits személyében. A bolsevista párt moszkvai kerületi választmánya a maga kebeléből egy szűkebb körű bizottságot küldött ki, amely Moszkván kívül még 11 kormányzóság felett gyakorolt teljhatalmat Tagjai: Maximowski, Mantzew, Kieselstein, Ginsburg, Janischew zsidók és az orosz Lomow. A hat tagból nem kevesebb mint 5 a zsidó és mutatóba l az orosz. 1918- 1926-ig a moszkvai szovjet és a helybeli pártszervezet elnöke a zsidó Kamenew.
A párt pétervári komitéjának végrehajtóbizottságát az "októbert"-t követő időkben a következők alkották: Wolodarski, Rawitsch, Glutzki, Bokij, Königstein-Doletzki, Kosior (zsidók), Ordsonikidse, Lazis (nem orosz), és az egyetlen orosz Molotow. Kilenc tagból 6 zsidó, 2 egyéb idegen és egyetlen egy orosz. 1918-ban a német csapatok előnyomulásának hírére alakult Pétervárott a "Forradalmi Védelmi Bizottság." Öt tagja közül 3 zsidó volt (Uritzki, Wolodarski, Gussjew) és 2 orosz (Jeremejev, Podwolski.) Ezt a bizottságot később alárendelték a "Pétervári Forradalmi Hadügyi Biztosságnak." A biztosság elnöke a zsidó Trotzki, rajta kívül zsidó tagok még Uritzki, Posern, Fomin (Krochmal), oroszok: Blagonrawow, Jeremejew, Jermolajew. Számarány: 4 zsidó, 3 orosz.
Amikor a kormány áthelyezte székhelyét Moszkvába, megalakult Pétervárott az "Északi Területek Népbiztosainak Tanácsa." A tanács elnöke, egyszersmind a pétervári pártszervezet elnöke a zsidó Zinovjew, Munkatársakat csak zsidók közül választott. A belügyek irányítója és a Cseka vezetője Uritzki, a hadügyek élére Posern, a sajtó és propaganda ügyek élére Wolodarski (Goldstein) került, a népfelvilágosítást Lunatsarski (Chaimow) és Grüneberg irányította, a főiskolák, tudományos intézetek, levéltár népbiztosa Rjasanow (Goldendach), igazságügyi népbiztos Piljawski, a könyvkiadási népbiztos Jonow, a szakszervezetek vezetői Antzelowits, Ziperowits, Mileikowski, élelmezési népbiztos Gromann, végül a külügyi népbiztos Salkind. Később a belügyet Rawitsch és Kaplun, a népfelvilágosítást Zinovjev felesége Lilina, a Cseka vezetését pedig Bokij vette át. A felsoroltak kivétel nélkül valamennyien zsidók.
A szentpétervári Szovjet titkára a zsidó Trilliser, a pártszervezet komitéjának választmányában a zsidó Sorin a titkár. Amikor Judenits tábornok csapatai veszedelmesen közeledtek Pétervár felé, a bolsevisták "haditanács"-ot alakítottak. Elnöke a zsidó Zinovjev, tagjai: Trotzki, Joffe, Sorin, Isakow (zsidók), Sof (nem orosz), Avrow, Jewdokimow, Pachomow (oroszok). A nemzetiségi megoszlás tehát: 5 zsidó, l nem orosz, 3 orosz. A Szentpétervárt védelmező VII. hadsereg parancsnoka a zsidó Posern. A város belső védelmét, biztonságát a zsidó Satow, Anzelowiís és a lett eters szervezte meg. A kronstadti lázadást 1921-ben a trojka: Trotzki, Sztálin, Zinovjew fojtotta kegyetlenül vérbe. Két zsidó és egy georgiai.
Kiewben az első "Forradalmi Harci Komité" tagjai a következők: zsidók Kreisberg, Sarnitzyn, Bucharzewa, Katsuriner, Etkind Ida, Etkind Dóra, Bakinski, Itzkowski és Kulik, egyéb idegen nemzetiség (?) Gamarnik, oroszok L. Pjatakow, Ju Pjatakow, Lebedjew, Wivedenski, Számarány: 9 zsidó, l egyéb nem orosz, 4 orosz=14.
Közvetlenül az összeomlást követő időben az ellenforradalom leküzdésére irányuló harc vezetésével az orosz Antonow Owsejenkót bízták meg. Antonow a rendelkezésére bocsátott vörös csapatok segítségével gyors egymásutánban szervezi meg a szovjeteket nemcsak Ukrajnában, de Krimben, a Don és a Donetz vidékén, Kubanjban is Környezetében, tanácsadói között egy egész sereg zsidót találunk, így: Kudinovski, Bakinski, Bolenkovits, Kleiman, Wolynski és még sok mást.
Az első ukrajnai szovjet kormány 11 tagja közül nem kevesebb, mint hat a zsidó (Bosch (?) az elnök, Schachrai, Satonski, Bakinski, Luxemburg, Laptschinski.) A hadügyi népbiztos tisztét egymást követően két zsidó Schachrai és Nemirovits töltötte be. Az ukrajnai vörös hadseregben jelentős szerepük volt Lövenson, Barabás, Tsudnovski és Baron nevű zsidóknak. Egy Kohn nevű zsidó, akit kegyetlenkedései közismertté tettek, Charkow városának katonai parancsnoka lett. Egy másik Romanes nevű zsidó, a Fekete tenger mellékének és Rostownak volt katonai "főbiztosa." A Feketetenger vidéki Forradalmi Harci Komité élén a zsidó Gawen állt. A délkeleti (Kubanj Zarizyn) vörös hadsereget az orosz Antonov és a zsidó Rawikowits irányították. Az észak-doni kozákok között a zsidó Mandelstamm vezette a bolsevista métely terjesztésére irányuló munkát. A párt Központi Komitéja a délnyugati front bolsevizálására a zsidó Lasevitset küldte ki. Hasonló megbízatással ment a román frontra Rosalj. A román ügyekkel foglalkozó "legfelső testület" élén az oláh zsidó Rakowski állt, aki később az ukrajnai Szovnarkom elnöki tisztét is betöltötte.
Az ukrajnai pártszervezetek legfelsőbb szerve kezdetben "az ukrajnai szociáldemokrácia főválasztmánya" volt. Tagjai: a zsidó Laptsinski, Schacharai, Bosch (?), Satonski, Kulik, Alexandrov, Grinewits, Gorowitz és Luxemburg, a más nemzetiségi Aussem, Gamarnik (?) végül az orosz L. Pjatakow. A 12-ből tehát 9 zsidó, 2 más nemzetiségű és csupán l az orosz. Az ukrajnai kommunista párt Központi Komitéjának a zsidó Rafail lett a titkára. A kiewi kormányzóság Komitéjának titkára pedig egy másik, Rafes nevű zsidó volt.
A szovjeturalom kezdeti időszakában a krimi Szovnarkom élére a zsidó Slutzki került. A Krím védelmével megbízott Komité elnöke a zsidó Spiro volt. A Donetz Krivoroshski-Bassin vidékén megalakult Szovjetköztársaság hadügyeinek vezetésével a zsidó Ruchimovitsot bízták meg. (Sokáig Zartzynben dolgozott együtt Sztálinnal és Vorosilovval. Sztálin uralomra jutásakor a közlekedésügyek népbiztosa lett. Jelenleg a szibériai kőszénbányák igazgatója.)
Fehéroroszországban 1917 végén alakult meg a nyugati területek első Szovnarkomja, a következő összetételben; Lander (elnök), Behrson, Alabenow, Freimann, Gromaschewski, Kalmanovits, Deinek valamennyi zsidó, tagok még az örmény Miasnikow, az orosz Selesnew, Fedenew, Mucha. A megoszlás tehát 7 zsidó, l örmény, 3 orosz.
A Volga vidéki Szovjetköztársaság Kazánban megalakult Szovnarkomjának elnöke a zsidó Scheinkmann lett; a szamariai szovjet élére pedig a zsidó Kuibyschew került.
Szibériába a zsidó Salutzkit küldték ki 1500 matrózzal a szovjet hatalom megerősítésére, Irkutzkban a szibériai szovjetek egy Központi Végrehajtóbizottságot szerveztek, amelynek vezetői a zsidó Sumjatzki (elnök), Trilisser és Nazimovits voltak. A távolkeleti területek Komitéjának élén a következő vezetőség állott: elnök Krasnotsekow (Tobelson), alelnök Kalmanovits, titkár Gubelmann. Mindhárman zsidók.
Közép-Ázsiában a zsidó Sokolnikov szervezte meg a szovjeturalmat.
*
A Kommunista Internacionálé megalakulásától kezdve egyik fellegvára volt a zsidóságnak. Az oroszországi bolsevista zsidóság itt találkozott a forradalmi világzsidósággal. A Lenin korszakban a Kominternben Lenin, Trotzki és Zinovjev akarata volt a döntő. 1926-ig Zinovjev elnöke volt a Kominternnek. Titkárok: előbb a zsidó Kobetzki, utána egészen napjainkig két másik zsidó Pjatnitzki és Manuilski. A Kominternben megalakulásától kezdve vezető szerepet vittek a zsidó Radek (Sobelsohn) és Kohn Félix.
A Komintern 1933-ig Berlinben székelő külföldi (Nyugat-Európa) szervezetének vezetését állandóan zsidók látták el, 1925-ig a berlini szovjet követség titkára Mirow vezette a Komintern ügyeit, Mirow később visszatért Moszkvába és itt a Komintern "Adminisztratív" és "Pénzügyi Osztályának" élére állították. A hírszerző osztály is Berlinben működött még pedig eleinte a szovjet követségen, később a kereskedelmi képviseleten. Ennek az osztálynak vezetője a magyar zsidó Varga, helyettese a zsidó Madjar volt.
A Komintern egyik legnagyobb jelentőségű megbízatását (a kínai bolsevista forradalom megszervezését), a zsidó Borodin-Grusenberg kapta.
A Kommunista Internacionáléhoz hasonló fellegvárai voltak a zsidóságnak a hivatásos szervezetek (Profintern), 1922-től a mai napig a zsidó Losowski áll a Profinternek élén.

A szovjet gépezet

Figyelmünket elsősorban az október utáni időszak ZIK-jának különböző szakosztályaira kell kiterjesztenünk. Kik állottak az első ZIK ügyosztályainak élén?
Közgazdasági a zsidó Larin, az orosz (?) Miljutin, provinciák a zsidó Sverdlow és Algasow, a ZIK titkárai az örmény Awanesow, a zsidó Losowski, propaganda és agitáció zsidó Volodarski és egy Kachowskaja nevű zsidó nő, pénzügy a zsidó Unschlicht és Spiró; az "Isvestija ZIK" szerkesztőjei a zsidó Zinovjev, Kamenew, Steklow, Maikin; az "alakuló gyűlés" előkészítői a zsidó Schreider és Kamenew; igazságügy a zsidó Sachs és a lett Stutschka, törvényelőkészítő a zsidó Karelin és Joffe; hadügy a zsidó Verbo és a georgiai Jenukidse; nemzetiségi a zsidó Uritzki, az örmény Proschjan; nemzetközi ügyek a zsidó Zinovjev és Kamkow.
Oroszország sorsát irányító új legfelsőbb szervnek osztályvezetői között a fentiek szerint 19 zsidót, 2 örményt, l lettet, l georgiait és 1 oroszt (összesen 24) találunk. Mellesleg megemlítjük, hogy az automobilosztályt az orosz Sadewski és Balaschow, a gazdaságit az orosz Kiritsenkó és a lengyel Dsershinski vezették.
Roppant nagy szerepet játszottak a zsidók a polgárháborúk és az ellenforradalmi harcok korában a különböző katonai intézmények, valamint a Cseka vezetésében és igazgatásában.
A katonai ügyeket az egész Lenin-korszak alatt teljhatalommal a zsidó Trotzki intézte. Helyettese a zsidó Skljanski volt. A "Köztársaság Forradalmi Katonatanácsa"-nak a szovjet legfelsőbb katonai hatóságának tagjai a következők voltak: zsidók Trotzki, Skljanski, Gussjew, L. Kamenew ; oroszok S. Kamenew, Aralow, Muralow. Később lettek a tanács tagjai a zsidó Kun Béla és Unslicht. Az ország legfelsőbb katonai hatóságának 9 tagja között 6 zsidót és 3 oroszt találunk. A legfelső vezérkarnak biztosa az orosz Kurski, helyettese a lett (? lettzsidó) Danisewski. A zsidó Glesarow állt az élén a "Forradalmi Katonatanács" adminisztrációs osztályának, amely a szervezési és személyi ügyeket intézte. A vörös hadsereg ellátásáról a zsidó Krassin gondoskodott.
Végül a vörös hadsereg parancsnokságánál, illetőleg a hadsereg "Forradalmi Katonatanács"-áénál a következő zsidókkal találkozzunk: Lasewits, Posern, Zinovjev, Leiteisen, Kun Béla, Jurenew, Kamenew-Rosenfeld, Sokolnikov-Brillant, Schatow, Serebrowski, Messing, Isakow stb.

1917 december 7-én alakult meg a "Rendkívüli Bizottság" az ellenforradalmi üzelmek leküzdésére" (Cseka). Zsidó oldalról állandóan azt hangoztatták, hogy a Csekában eltérően a többi szovjet intézményektől nem a zsidók parancsoltak. Hellernek, a zsidó írónak egészen más a véleménye, eképp nyilatkozik: "olyan állítás ez, amely semmivel sem bizonyítható." Lássuk hát a valódi tényállást!
Az igazság az, hogy a Cseka tényleges vezetői nyíltan, vagy a színfalak mögött mégis csak a zsidók voltak. Az alább felsorakoztatott adatok ezt kétségtelenül bizonyítják.
A "Cseka" első elnökének Dshershinskinek helyettese egy ideig a zsidó Sachs, utóda a zsidó Unschlicht. Az ellenforradalmi mozgalmak letörésére irányuló véres és kegyetlen harcokat a Cseka ú.n. "különleges osztály"-a vezette, Ennek a szörnyűségeiről hírhedt osztálynak a vezetője a lengyel Menshinski, helyettese a zsidó Jagoda, aki később az egész Cseka főszervezője lett. Amikor a Csekát átszervezték és O. G. P. U. lett belőle, Menshinskí és Jagoda továbbra is megtartották vezető állásukat. Később az O. G. P, U. a belügyi népbiztosság hatáskörébe lett beosztva. Ezt a népbiztosságot Menshinski halála óta egész a mai napig a zsidó Jagoda vezeti, legbensőbb munkatársa a zsidó Beresin, aki a moszkvai Cseka titkári állását töltötte be korábban.
Szentpéterváron a zsidó Uritzki szervezte meg a Csekát. A szentpétervári Cseka vezérkara 1918 elején a következőkből állott: Uritzki, Joselewits, Bokij (zsidók) és Worchlewski (lengyel).
A moszkvai Cseka élén előbb a zsidó Breslaw, utána Mantzew állott Mantzew később az ukrajnai Cseka és a déli front külön osztagainak lett a parancsnoka. Kun Bélával együtt Mantzew rendezte a Wrangel hadsereg legyőzése után a krími tömegmészárlásokat. Mantzew kezéhez tapad az ukrajnai parasztfelkelés vérbefojtása is. Utóda a Cseka vezéri székében ismét egy zsidó Balitzki.
A moszkvai Cseka elnöki székét Mantzew után a zsidó Messing foglalta el. Később Messing a szentpétervári Cseka vezetését vette át, majd az országos OGPU elnökének lett a helyettese.
A Cseka "külügyi osztályának" egyik legbefolyásosabb, legtekintélyesebb személyisége a zsidó Mogilewski. A külügyi osztály jelenlegi szervezetét az egész világra kiterjedő kémhálózattal a zsidó Trilliser építette ki.
Trilliser legbensőbb munkatársa a külügyi osztályban a zsidó Loginow. (Előzőleg a Cseka berlini megbízottja Bustrem néven.)
"A belföldi hírszerző szolgálat" (ez volt az ú.n. politikai osztály) megszervezője és vezetője a zsidó Artusow volt, helyettese az ugyancsak zsidó Fuhrmeister.
"A határszéli osztályt" a zsidó Katzenelson és Kagan szervezték meg és irányították.
Egy kaukázusi zsidó, Bokij szervezte meg és áll még ma is élén a Cseka ú.n. "különleges osztálya"-nak (chiffírozás, titkos levelezés, előkészítő tanfolyamok stb.)
A szovjet vezérek biztonságáról gondoskodó tagozat vezetője a zsidó Bekenjki. Még Dsherskinski személyi titkára is zsidó volt, Silberberg.
Az OGPU kényszermunkatáborainak vezetői ezidőszerint két zsidó Behrmann és Fiesing,
Az országos és a moszkvai Cseka elnökségének a felsoroltakon kívül még a következő zsidók a tagjai; Agranow, Deribas, Jaroslawski-Gubelmann, Rosmirowitsch, Kieselstein, Sklowski, Zeistin, Kronberg, Chaikina, Rewkin, Zitkin, Rutenberg, Pines, Model, Goldin, Galperstein, Kinigissen, Chaifetz, Sul.
Az országos Cseka főorvosa a zsidó Hirschfeld volt. Az országos Csekának legismertebb nevű zsidó vizsgálóbírái a következők: Brik, Wul, Rosenfeld, Delhas, Byhowski, Rosenblum, Zeitlin, Pergament. A Cseka külföldi megbízottai között is szép számmal voltak zsidók. Stepanov a berlini szovjet követséghez volt szolgálattételre beosztva, mint németországi Cseka vezető. Ő szervezte az 1923-as kudarcba fúlt felkelést. A berlini "központ" vezetését később Goldstein vette át, a párizsi megbízott a zsidó Janowits, bűnrészes Kutjepow tábornok elhurcolásában,
A hírhedt Cseka hóhérok között ott találjuk a zsidó Beresint és a Friedmann fivéreket.
A helyi Cseka szervezeteket csaknem mindenütt zsidók vezették. A kormányzóságok zsidó Cseka vezérei közül itt csak néhányat említünk: Golostsekin, Jnrowski, Safarow, az utóbbi tervezte ki és hajtotta végre Sverdlovval együtt a cári család meggyilkolását, Kun Béla a "krími hóhér", Kohn a "charkowi hóhér", Lander (Észak-Kaukázus), utóda Pupka; Katzenelsohn (Transkaukázia), Nachimson, Weinberg, saratowi Cseka vezér, végül Meisel-Kedrow, "észak hóhérnője."
A felsorolt tények és adatok alapján kimondhatjuk: a Cseka megszervezésében és igazgatásában a zsidók döntő szerepet játszottak.

A reakció

A szociálforradalmár Maslow, az orosz élet Lenin halála utáni korszakának egyik legmélyebb ismerője és legalaposabb megfigyelője írja többek között a következőket: "A mai Oroszország arculatának egyik legjellegzetesebb, sőt talán legélesebb vonása a zsidógyűlölet. Északon és délen, keleten és nyugaton mindenütt ott érezhetjük, pártállásra, műveltségre, nemre, korra való tekintet nélkül mindenkinek a lelkében ott él a zsidógyűlölet ..."
Az uralmon levő zsidóság a való helyzetet hiába próbálta leplezni. Az orosz népet hiába igyekezett félre vezetni. Fáradozásai nem jártak eredménnyel, Oroszország népének túlnyomó többsége jól tudja, hogy a szovjet rendszerben kik uralkodnak igazában. Az orosz nép jól ismeri a bolsevizmus igazi arculatát.

A zsidók egy-kettőre felismerték a helyzetet. Jól tudták, hogy ha a megszervezett uralmat meg is akarják tartani, úgy az oroszokat a hatalomból kérlelhetetlenül ki kell szorítani, s helyeiket nekik kell elfoglalni. A zsidók szempontjából az oroszok teljesen megbízhatatlanoknak mutatkoztak. "Szent Isten" kiáltott fel Radek 1918-ban egy külföldi zsidókból álló társaságban akár az egész világot is felfordíthatnánk, ha nem éppen az oroszok állanának mögöttünk." Az oroszokhoz Radek persze Lenint is hozzá számította. Tervszerű, céltudatos, kitartó munkával a zsidók az oroszokat lassan minden valamirevaló vezető állásból kiszorították. Nemsokára úgy viselkedtek, mint a diadalmas hódítók a meghódított földön. Maslow így ír: "A zsidók egyre durvábbak, tolakodóbbak, szemtelenebbek, gőgösebbek, az orosz néppel egyre rosszabbul bánnak. A szovjet hatalom különböző származású képviselői közül a zsidók a legelviselhetetlenebbek." Egészítsük ki még ezt a cionista Pasmanik megjegyzésével: "Az orosz nép lelkivilágát lehetetlen meg nem érteni, hihetetlenül, szinte máról-holnapra mérhetetlen szenny és piszok, határtalan gőg és durvaság került fölébük. Népünk szemetének gonosztettei ellen a legerőteljesebb eszközökkel kell küzdenünk."
Egész Oroszországban a fővárostól kezdve a legutolsó kis falusi szovjetig az orosz nép a zsidókat tekintette a bolseviki rendszer legigazibb, leghatalmasabb képviselőinek. A "kommunista" és a "zsidó" fogalmak a nép körében csakhamar azonosakká váltak. A szovjet uralmat Maslow elbeszélése szerint egyszerűen csak "Sidowskájá vlastj"-nak (zsidó uralom) nevezték. ,,Sidowskája panstsina" (zsidó robot uralom), mondogatták az ukrajnai vagy a fehérorosz parasztok, amikor az új uralom által elrendelt ingyen munkára kivonultak. Nehogy azt higgyük, hogy ezt a véleményt talán bolsevista ellenes agitáció váltotta ki. Nem, ez esetben saját, közvetlen tapasztalatai nyomán kialakított és lelke mélyén gyökerező meggyőződésének ad kifejezést. Az ukrajnai és fehérorosz parasztság évszázadokon át saját szenvedésén és nyomorúságán keresztül ugyancsak megismerhette a zsidóságot és a könyörtelen és kegyetlen kizsákmányoló zsidó munkát. Az orosz parasztság sokkal inkább tisztában volt a zsidóság lényegével mint sok társadalomtudós. Világosan felismerte a marxizmus igazi tartalmát és igazi céljait is. Tudta jól, hogy mit is jelent a marxi tanokra felépített szovjet rendszer. Csak is ezzel magyarázhatjuk, hogy a forradalom első éveiben természetes visszahatásként egymást érték a véres pogromok, amelyek nem egyszer mint valami hatalmas hullám az egész birodalmat elöntötték.
A pogromokat zsidó oldalról a fehér hadseregek és általában az ellenforradalmi propaganda hatására vezetik vissza. Ennek a feltevésnek azonban a leghatározottabban ellent mondanak az ukrajnai pogromokra vonatkozó (1917 ősztől 1918 áprilisig) zsidó forrásból származó adatok.

A hadsereg	A pogromok száma	A pogromok %ban	A halottak száma	A halottak %ban
Petljura hadsereg	493	40	106 706	53.7
Felkelő osztagok ("bandák")	359	29	8086	26
Denikin hadsereg	213	17.2	5235	17
Vörös hadsereg	106	8.6	725	2.3
Lengyel hadsereg	32	2.6	134	0.4
Különfélék	33	2.6	185	0.6

A táblázatból kitűnik, hogy Denikin fehér hadserege a pogromstatisztikában a harmadik helyen áll. Az első helyet a legnagyobbrészt ukrán parasztokból álló Petljura hadsereg foglalja el. A második helyen a bolsevista uralom ellen elkeseredett harcot vívó kisebb-nagyobb paraszt felkelő osztagok állanak, ilyenkor a zsidóbolsevista tudósítások egyszerűen csak "bandák"-ról beszélnek.
Egyes zsidó írók az ukrajnai pogrom hullámokat az ukránok nemzeti sajátosságaival igyekeznek kimagyarázni. Egy, a pogromokkal foglalkozó zsidó könyvben olvashatjuk a következőket: "A 17. század közepe óta valahányszor politikai zavarok ütötték fel a fejüket, az ukrán nép lelkét mindannyiszor az a mélységes meggyőződés hatotta át, hogy az ő hivatása a zsidók kiirtása. Ami 1918-20-ban történt Ukrajnában, igen hasonlatos a történelemben Haidamak-felkelés néven ismeretes ukrán nemzeti mozgalomhoz. A Haidamak-féle mozgalmak legfontosabb ismertetőjegye az, hogy mindig valamely politikai válsággal kapcsolatban jelentkeznek és rendesen annak az államnak hanyatlására, szétbomlására mutatnak, amelyhez Ukrajna éppen hozzátartozott. Az ukrán népet körülfogó más népfajokkal való állandó politikai, gazdasági, vallási súrlódások és összeütközések egyre növelték a gyújtó, a robbanó anyagot a tömegek lelkében. A kirobbanáshoz csupán az államszervezetben jelentkező kisebb-nagyobb zavar, forradalom, háború, ellenforradalom azt is mondhatjuk, hogy politikai kanóc volt szükséges. És a kirobbanás középpontjában mindig a zsidóság állott. A 20. századbeli ukrán Haidamak alig különbözik a 17 18. századbeli elődjeitől. Az "ukrán nép három évszázadon keresztül híven kitartott céljai mellett és adott esetben mindig egyformán és ugyanúgy cselekedett. Kevés hasonló esetről tud a történelem."
"A 300 éves múltra visszatekintő Haidamak láncolatába bele kell vennünk az 1881-es és az 1905-ös pogromokat is. Ezeket eddig inkább orosz jelenségeknek tekintették. Ennek a két zsidóellenes megmozdulásnak is meg voltak a politikai mozgató rugói. Az 1881-es délorosz pogrom a március 1-i cári gyilkosságra vezethető vissza. 1905-ös októberi pogrom viszont nyílt és határozott felelet volt a zsidóság akkori forradalmi szereplésére."

"Láthatjuk tehát, hogy a pogromok igazi okai nem a "fehérek" agitációjában gyökereznek. A nagy néptömegek mélységes meggyőződéséről van itt szó. Az ukrán nép évszázadok tapasztalatai alapján ösztönszerűen is antiszemitává vált. Az 1918- 20-as ukrajnai pogromok magyarázatát kizárólag a bolseviki forradalom zsidó jellegében találhatjuk meg. A zsidó bolseviki Rafes jegyezte fel egy ukrán katonának a néphangulatra igen jellemző következő szavait: "Békében és egyetértésben éltünk a zsidókkal. Megadtuk nekik az egyenjogúságot a nemzeti önkormányzatot. Mindez azonban nem elég nekik. Ők egész Ukrajnát akarják. A shid (zsidó) Trotzki, a zsidó kapitalistáktól támogatva, hadat indított Ukrajna leigázására, Oroszországot már elpusztították a zsidók, most Ukrajnát akarják megsemmisíteni."
Tevékeny része volt az ukrajnai pogromokban a vörös hadseregnek is. A táblázatban ugyan negyedik helyen áll csak, de nem szabad elfelednünk, hogy a vörös hadsereg pogromjait úgy a szovjet körök, mint a zsidó források igyekeztek elhallgatni. A vörös hadseregnél igazán nem lehet ukrán nemzeti okokra hivatkozni. A vörös katonákat csakis a bolseviki-zsidó uralomról odahaza szerzett tapasztalatok késztethették arra, hogy a zsidóság ellen forduljanak. A legnagyobb arányú vörös pogromokat Budjeny híres lovas hadserege rendezte. Ukrajnai előnyomulásukat mindenütt pogromok kísérték. A lovas hadsereg egész VI. hadosztályát átszervezték a pogromok miatt. A katonák százait agyonlőtték.(Ez csupán egy eset a sok közül. Az antiszemitizmus miatt hozott halálos ítéletek száma igen nagy volt. A szovjet vezérek kíméletlenül vérbe fojtották a legcsekélyebb antiszemita megmozdulást. Bizonyosra vehetjük, hogy az antiszemitizmus miatt halálra ítéltek száma sokkal nagyobb, mint a pogrom áldozatoké.) A helyzeten ez sem változtatott. A szovjet kormány nem tehetett mást, mint visszarendelte a lovas hadsereget Ukrajnából,
A törvényszékek véres ítéletei a hadseregben nagy elkeseredést váltottak ki. A felháborodás nem egyszer nyílt lázadásban tört ki. Amikor Dumenkot a II, hadtest parancsnokát és vezérkarát antiszemitizmus miatt letartóztatták, a legénység közösséget vállalt vezetőivel és követelte szabadonbocsátásukat, mert "ártatlanul szenvednek a forradalomért." A zendülést elnyomták és Dumenkot agyonlőtték.
Antiszemita eszmék jegyében szerveztek felkeléseket 1918-ban Murawjow a volgai hadsereg főparancsnoka és délen Grigorjew hettmann. Mindkettőt több száz bajtársukkal együtt kivégezték.
A pogromokat már csak azért sem tekinthetjük "ukrán nemzeti" jelenségnek, mert nem szorítkoztak egyedül Ukrajnára. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy itt a talaj a pogromok számára évszázadokon keresztül jól elő volt már készítve. De az ukrajnaihoz egészen hasonló zsidóellenes megmozdulások törtek ki Fehéroroszországban és Közép-Ázsiában is. Ha Nagyoroszországban pogromokról nem is lehet beszélni, minden szovjetellenes tüntetés, egyszersmind sőt főképpen a zsidók ellen irányult. A szovjeturalmat itt is azonosították a zsidósággal. A zsidógyűlölet éppen ezért egyre fokozódott.
Egy magasállású zsidó szovjet-hivatalnok Maslow előtt a következőképp nyilatkozott: "Nem csodálkozom a zsidóüldözéseken és pogromokon. A zsidók magatartása szükségszerűen ide kellett, hogy vezessen. Ha ezeket a zsidóüldözéseket az orosz nép nem rendezte volna meg, úgy kétségbe kellene vonnunk ellenállóerejét és életképességét."
A zsidó pogromoknak be kellett következniük. Az orosz nép nagy tömegei már a forradalom első napjaiban érezték, hogy szörnyű becsapás áldozatai lettek. Igazságos és boldog élet után vágyódtak. A bolsevisták mindent ígértek, a nép tehát csatlakozott a forradalomhoz. És mit eredményezett a forradalom? Pusztulást, éhséget és nyomorúságot. A felszabadulást remélték, ehelyett a legkegyetlenebb erőszak és zsarnokság, a legkíméletlenebb kizsákmányolás és rabszolgaság lett az orosz nép osztályrészévé. Történelmének legsötétebb lapjai is elhalványulnak a bolseviki uralom rémségei mellett. Az orosz forradalomból zsidó forradalom lett. A legyilkolt oroszok hekatombái bizonyítják, hogy ez a forradalom a zsidók által rendezett orosz pogrom volt. A zsidó pogromokon kifolyt vér elenyésző kis csepp az orosz pogromok vérpatakjaihoz képest.

II. FEJEZET. Harc a hatalomért /1922-1927/

Trotzki-Zinovjew-Sztálin

1922. júniusában Lenin megbetegedett, októberben már minden munkával felhagyott. A következő év márciusában másodszor ezúttal utoljára gutaütés érte, 1924. januárjában meg is halt. Már életében megindult a belső harc a pártban a hatalomért. Amikor a második gutaütés után kiderült, hogy Lenin állapota reménytelen, a harc a nagy nyilvánosság előtt folyt tovább.
A zsidó vezető réteg ebben az időben már olyan erősnek érezte magát, hogy a hatalom csúcsán, Lenin helyén nem is akartak mást csak zsidót látni. Csak a személyt illetően hiányzott az egyetértés. Ketten jöhettek számításba: Trotzki és Zinovjew,
Trotzki a nyugati zsidóság jelöltje volt. Már az 1905-ös zendülés óta az oroszországi forradalmi mozgalmak vezérének tekintették. Lenin fellépésével tekintélye elhomályosult. Trotzki és hívei sohasem tudtak beletörődni Lenin egyeduralmába, nyíltan vagy titokban, de mindvégig ádáz és elkeseredett harcot folytattak ellene.
A tények mindenesetre azt mutatják, hogy Trotzki Lenin nélkül nem tudott Oroszországban eredményt elérni. Mikor 1917-ben kitört a forradalom, Leninnek Trotzki pártjába kellett belépnie. Később sem szoríthatta egészen háttérbe Trotzkit, mert a mögötte felsorakozó zsidó értelmiség nélkül nem győzhetett volna a forradalom. Amikor pedig Lenin a zsidóság szempontjából egyre feleslegesebbé és kényelmetlenebbé vált, Trotzki habozás nélkül megindította ellene a harcot. Általában úgy tüntette fel magát, mint Lenin legbizalmasabb hívét, egyszersmind jogos és törvényes utódját. Valójában Trotzkinak az ország belsejében aránylag kevés híve volt. Inkább csak személyes barátai csoportosultak körülötte. Trotzki és hívei szoros kapcsolatban állottak egyrészt a kapitalista zsidósággal, másrészt a radikális szellemű zsidó fiatal értelmiséggel.
A forradalmár orosz zsidóság "régi gárdá"-jának nagyobbik része, és a forradalmi emigrációnak, valamint a "podpolje" -nak (a cári kormány elleni földalatti harc korszaka.) az arisztokráciája nem nagyon lelkesedett Trotzkiért. Féltek egyrészt határtalan uralomvágyától, másrészt nyers, kiszámíthatatlan és kiegyensúlyozatlan egyéniségétől. Az élettől ide-oda hányt régi gárda szeretett volna már révbe jutni. Békés, nyugodt, biztos élet után vágyakozott. Irtózott minden újabb felfordulástól, vagy megrázkódtatástól. Trotzki személye viszont az újabb viharokat jelentette, így került azután előtérbe Zinovjew, aki nem volt önálló gondolkozású, eredeti egyéniség. A forradalom sorsdöntő pillanataiban pedig határtalan gyávaságával és bizonytalan, ingadozó magatartásával tűnt fel. Olyan ember volt, akit könnyen lehetett, befolyásolni, kézben tartani.
Az Oroszországot uraló zsidóság kebelében a Trotzki-Zinovjew ügy miatt egyre jobban kiéleződtek az ellentétek így történhetett csak meg, hogy a kettő közül egy hasonlóképp az uralom felé törtető harmadik a georgiai Sztálin, igazi nevén Dsugaswili lett a győztes,
Zinovjew ugyanis nem merte egyedül felvenni a harcot Trotzki ellen. Bár egy másik okosabb és szívósabb zsidó: Kamenew is támogatta őt. Mindkettőjükből hiányzott azonban a bátorság és elszántság ehhez a harchoz. Szükségük volt tehát egy olyan harmadik személyre, akiben megvoltak ezek a tulajdonságok. Sztálinban meg is találták emberüket, Ez a georgiai tudásban, képességekben, de főként akaraterőben, elszántságban nem maradt Trotzki mögött. Zinovjew, Kamenew és Sztálin már Lenin életében megalakították a "trojká"-t, amely legfőbb feladatának Trotzki kiszorítását tekintette. A "trojka" kezében igen nagy erők összpontosultak. A két leghatalmasabb pártszervezet, a szentpétervári és a moszkvai élén Zinovjew és Kamenew állott. Ezenkívül Zinovjew elnöke volt a Kominternnek. A népbiztosok tanácsában Lenint még életében Kamenew helyettesítette, aki ezenkívül a munkavédelmi tanácsban is elnökölt. Sztálin a párt főtitkára, pedig az összes pártszervezetek teljhatalmú vezetője volt. Végül mindhárman tagjai a Politikai Hivatalnak is, ahol Lenin halála óta Kamenew töltötte be az elnöki tisztséget.
A trojka lassanként megnyerte magának a Politikai Hivatal tagjainak többségét. Később egy titkos ú.n. "Hetes" bizottságot alakítottak. A hetes bizottságban a Politikai Hivatal valamennyi tagján kívül (Trotzkit kivéve) Kujbysew is benn ült. Az utóbbi tagja volt a szervezési hivatalnak és a Központi Komité titkárságának, később pedig a Központi Ellenőrző bizottságnak lett az elnöke. A ,,Hetes" bizottság minden fontosabb ügyet megvitatott előzetesen, a Politikai Hivatal nyilvános ülésein egységesen léptek fel Trotzki ellen. A párt és állam igazgatásban mindenütt a "Hetes" bizottság hívei foglalták el a vezető helyeket. Trotzkinak teljesen igaza van, amikor megjegyzi: a párt és az állam vezető állásainak betöltésénél egyetlen követelmény volt: Trotzki ellen. Az érvényesülésnek volt azonban egy másik előfeltétele is: Sztálinért. Sztálin azt a látszatot keltette, mintha Zinowjewért és Kamenewért dolgozna, a valóságban azonban csak magának dolgozott. A pártgépezetet Sztálin emberei szállták meg.
Amikor Zinowjew és Kamenew észrevették, hogy Sztálin csak a saját malmára hajtja a vizet, nyomban ellene fordultak. Ki akarták szorítani a Politikai Hivatalból és megkísérelték a főtitkári állásától való megfosztást is. Egyik tervük sem sikerült, Most egy váratlan fordulattal az eddigi ellenféllel Trotzkival keresték az együttműködést és megalapították az ú.n. "Egyesült Ellenzék"ei. De már késő volt, 1927-ben a XV. pártnapon Sztálin az ellenzéket végleg megsemmisítette. Az ellenzék vezéreit a pártból kizárták. Trotzkit előbb Turkesztánba küldték, majd 1929-ben külföldre száműzték. Zinowjewet és Kamenewet, miután alárendelték magukat Sztálinnak, újra felvették a pártba, számottevő szerephez azonban soha többé nem jutottak.
Sztálin a hatalomért folytatott harcában elsősorban a párt orosz rétegeire támaszkodott. Nemcsak az orosz pártvezérek hatalomvágyát, hanem a nagy tömegek nacionalista érzelmeit is ügyesen kihasználta. Az oroszok Trotzkiban Oroszország megvetőjét látták. Hátramaradt ország hangoztatta lépten-nyomon Trotzki amelyik sohasem tudja megvalósítani a szocializmust, ha nyugaton nem győz a forradalom. Ha viszont kitör a világforradalom, úgy ennek középpontját természetesen rögtön át kell helyezni a nyugati, vezető államok egyikébe. Egészen másképp beszélt Sztálin, Már a februári forradalom idején ezeket mondotta: "Nincs kizárva, hogy éppen Oroszország lesz az az ország, amelyik szabaddá teszi az utat a szocializmus számára. El kell vetnünk azt az idejét múlt gondolatot, hogy csak Európa tudja nekünk megmutatni az utat!" Trotzki ellen írt válaszában is hangsúlyozza: "Nem szabad egyedül a világforradalomban bízni, mert mi lesz akkor, ha a legközelebbi években sőt évtizedekben nem tör ki nyugaton a forradalom? Megbukottnak kell talán tekintenünk az oroszországi forradalmat, kapitulálnunk kell?" Így fejlesztette ki Sztálin hírhedt elméletét: "szocializmus egy országban." Oroszország meg tudja, meg kell valósítania a maga szocializmusát. Ez még egyáltalában nem jelenti a világforradalomról való lemondást. Sőt ellenkezőleg, minél inkább megvalósul a szocializmus Oroszországban, annál kedvezőbbek a világforradalomnak kilátásai. Sztálin tehát Trotzkival szemben a világforradalmat, a szocializmus oroszországi megvalósulásától tette függővé. Amig Trotzki a kommunista Oroszországot a világforradalom szempontjából csupán eszköznek tekintette, addig Sztálin elgondolásában döntő tényezőként szerepeli. Az eljövendő világszervezetben tehát Moszkva hivatása: az irányítás, a parancsolás. Ez a beállítás igen hízelgett az orosz kommunisták nacionalista önérzetének. Egyszersmind ez az elgondolás a Sztálin híveinek túlnyomó többségét kitevő oroszok számára gyakorlatilag is könnyen érthető és áttekinthető volt. Nem kellett többé fejüket törni a világforradalom elvont és nehézkes kérdései felett. Nem kellett egyebet tenniük, mint minden erejük megfeszítésével az oroszországi szocializmus felépítésén dolgozni, ezzel már a világforradalmat is szolgálták.
Sztálin még egy másik hangszeren is játszott. Nem feledkezett meg az oroszok természetes, a forradalmi tapasztalatok által nagy mértékben megerősödött antiszemitizmusáról. A Trotzki, Zinowjew és Kamenew ellen vívott harcát sokan úgy fogták fel, mint az oroszok és zsidók harcát a hatalomért. "Az antiszemitizmus egyszerre emelte fel a fejét az antitrotzkianizmussal" írja Trotzki. Sztálin pedig megjegyzi: "Mindenütt megvannak az antiszemitizmus csírái... még az egyes párttagozatokban is." Mindaddig, amíg a hatalomért folyt a harc, Sztálin nemcsak, hogy nem akadályozta, de egyenesen elősegítette az antiszemitizmus erősödését és terjedését, mivel ilymódon ellenfeleit gyöngíthette. Az ellenzéki zsidók állandóan kifogásolták Sztálinék antiszemitizmusát, mint harci eszközt. Sztálint magát is antiszemitának tartották. Antiszemitizmusa azonban csak álarc volt az oroszok számára és csak addig tartott, amig ellenfeleivel leszámolt. Titokban kereste az együttműködést a zsidókkal. Maga köré gyűjtötte mindazokat a zsidókat, akik készek voltak őt támogatni. Az orosz tömegeket nacionalizmusukkal és antiszemitizmusukkal csupán eszköznek használta fel. Sztálin érezte, hogy a zsidóság támogatása nélkül a kommunista uralom nem tartható fenn. Arra viszont egyáltalában nem gondolt, hogy a kommunizmust megtagadja.
A zsidóság készséggel sorakozott fel Sztálin mögé. Különösen a zsidóság új rétege, amely csak a forradalom után kezdett szerepet játszani a pártban. Ezt a félművelt, legnagyobbrészt keleti zsidókból álló réteget "mestetskowyje"1)- nek ') (Mestetskowyje = kishely, foltok. A régi zsidó települési kerületek kisvárosaiból származó keleti zsidóságot jelölték ezzel a szóval) neveztek és legkimagaslóbb képviselőjük Kaganovits lett. A bolsevista zsidóságnak eleurópaisodott "régi gárdája" megvetően lenézte ezt az új réteget. Rámutattak alacsony kultúrfokukra, hangsúlyozták, hogy legfeljebb csak gyakorlati pártmunkára alkalmasak, de mint vezérek és mint gondolkodók sohasem válnak majd be. A régi gárda ezt a réteget egészen háttérbe szorította, nem engedte közel a hatalomhoz és az utánpótlást sem az ő soraikban kereste, hanem saját gyermekeit tolta előtérbe, akik magasabb iskolákat jártak és csaknem egészen eleurópaiasodtak. A "mestetskowyje" zsidók a régi gárda megvetését vad gyűlölettel viszonozták. A hatalom felé való vad törtetésükben másokban csak vetélytársakat láttak, akiket le kell győzni, ki kell szorítani, meg kell semmisíteni. Az oroszországi zsidóság két rétege közötti éles ellentétnek volt még egy igen fontos oka.
A "mestetskowyje" zsidóság, mint már említettük, tulajdonképp a keleti zsidósággal volt azonos. A forradalomba a zsidóságnak ez a rétege nem tudott önállóan bekapcsolódni. Hiányzott úgy a szellemi felkészültsége, mint az anyagi erőforrások. Mindkettővel csak a régi gárda, a nyugati zsidóság rendelkezett. A keleti zsidóság kénytelen volt tehát magát alárendelni a régi gárda akaratának, de a függőséget mindig terhesnek és kényelmetlennek találta, elnyomatásról panaszkodott. A forradalomban a keleti zsidóság felszabadult, saját lábain állt, most pedig egészen önálló akart lenni, függetleníteni akarta magát a nyugati zsidóságtól. Érdekes, hogy ezzel egyidőben a nyugati kapitalista államokban is egyre szembetűnőbben megnövekedett a keleti zsidóság befolyása.
A "mestetskowyje" zsidóság elfordult a Kamenew-Zinovjew-Trotzki csoporttól, mert Sztálinban ismerte fel igazi vezéréi. Nem is csalódott benne. Sztálin szabaddá tette előtte a hatalom felé vezető utat. Azonkívül a Sztálin-féle "keleti-orosz-önállóság" elmélet igen közel állott a "mestetskowyje" zsidóság lelki világához. A zsidóságnak ehhez a szárnyához a régi gárdából csatlakoztak mindazok a zsidók, akik mellőzötteknek érezték magukat, továbbá akiket finom szimatjuk figyelmeztetett, hogy honnét is fúj a győzelmi szél! Később, amikor Sztálin főellenségeinek helyzete szemmel láthatóan megingott, a régi gárda tagjai nagy csoportokban menekültek a süllyedő hajóról. A hatalom sokkal becsesébe volt előttük, mint a vezéreikhez való hűség. Végeredményben Sztálin alatt a régi gárda vezető szerepét elvesztette, az első vonalakat a "mestetskowyje" zsidóságnak kellett átengednie. Azt is mondhatnánk, hogy a "gyakorlatilag gondolkozók" legyőzték az "elmélkedőket."
Az antiszemita közhangulat egyáltalában nem zavarta a Sztálin körül csoportosuló zsidókat. Meg voltak győződve, hogy, ha szükség lesz rá, Sztálin kérlelhetetlenül leszámol az antiszemitizmussal. Sőt maguk is igyekeztek az antiszemitizmust mint harci eszközt felhasználni az ellenzéki zsidókkal szemben, Hogy milyen erős volt ezidőtájt az antiszemitizmus Oroszországban, azt leginkább az mutatja, hogy időnként még az ellenzék sem riadt vissza antiszemita szólamok hangoztatásától. Jaroslavski a XV. pártnapon meg is jegyezte: "Az adatok hosszú sorával bizonyíthatjuk, hogy az ellenzék programja az antiszemitizmusra van felépítve."
Említettük már, hogy a zsidók Sztálinban nem csalódtak. Már a XV. pártnapon, amikor győzelmes befejezéshez közeledett a zsidó ellenzékkel folytatott harc Sztálin sietett bejelenteni, hogy eljött az oroszok elleni harcnak az ideje, Jaroslavski jelentette be, hogy: "Sztálin elvtárs meggyőződése szerint könyörtelenül szembe kell fordulnunk az antiszemitizmussal." Ugyanezen a pártnapon szólalt fel a Központi Komité elnöke is és hamis adatokkal igyekezett bizonyítani, hogy a zsidó uralomról terjesztett mendemondák minden alapot nélkülöznek. Az antiszemitizmus elfojtása érdekében később nagyon szigorú, sőt erőszakos intézkedéseket léptettek életbe. 1931-ben Sztálin egy amerikai újságírónak adott nyilatkozatában többek között a következőket mondotta: ,,A Szovjetunióban az antiszemitizmust mint szovjetellenes jelenséget elfojtjuk. Törvényeink értelmében az aktív antiszemitizmus halállal büntetendő."

A hatalmi szervezet átépítése

A hatalomért vívott harc ideje alatt a fontosabb pártszervek gyökeresen megváltoztak.
Sztálinnak a győzelmet végeredményben következetesen és céltudatosan kiépített és alkalmazott rendszere hozta meg. Ennek a rendszernek vezető gondolata a legerőteljesebb központosítás volt, vagyis minden hatalomnak a legfelsőbb pártszervben való összpontosítása. Mivel pedig az egész pártgépezet és valamennyi pártszerv felett Sztálin uralkodott, a hatalom lassanként teljesen az ő kezébe csúszott át. Egyébként a háttérbe húzódott és mindenképpen arra törekedett, hogy önkényuralmát a különböző, népes, sok tagú, pártszervek tekintélyével fedezze. Sztálin rendszerét a régi lenini nyelven legtalálóbban "demokratikus centralizmus"-nak nevezhetjük,
Sztálin rendszere természetesen nem máról-holnapra alakult ki. Eleinte, amíg csak Trotzki ellen folyt a harc, erősen korlátozták a helyi pártszervezetek jogkörét. Az összes tisztségek csak a központi párthivatalok intézkedései és parancsai alapján voltak betölthetők. Ezt a módszert, a központi pártszervek leplezetlen diktatúráját Sztálin akkor is folytatta, amikor harca már Zinovjew és Kamenew ellen is megindult. Ellenfelei válaszul a demokrácia követelését szegezték szembe Sztálinnal. Abban bizakodtak, hogy a nagy tömegek segítségével a Sztálin uralma alatt álló központi pártszerveket szétrobbanthatják. Követelésüket Sztálin nem teljesítette mindaddig, amíg a pártot teljesen át nem alakította, Mindenekelőtt megnyitotta a kapukat az új párttagok hatalmas tömegei előtt, 1924; ápr, 1-én a pártnak 446,000 tagja és jelöltje volt, 1925. július 1-én már 911.000. 1925. november 1-én 1,025.000. 1927. decemberében, tehát a XV. pártnapon 1,200.000. Az új párttagok legnagyobb része a legalsóbb rétegekből származó orosz volt, akik ösztönszerűen messzemenő ellenszenvvel viseltettek a Trotzki-Kamenew-Zinovjew csoporttal szemben. Jelentékeny volt a "mestetskowyje" zsidóság betódulása is a pártba, Sztálin ezekre az új tömegekre támaszkodva most már maga kezdte hirdetni a "párton belüli demokrácia" tantételét. A helyi pártszervezetekben vitákat rendeztek, új választásokat tartottak, ilymódon Sztálin ellenfeleit saját fegyverükkel győzte le.
A valóságban persze semmiféle "demokráciá"-ról nem lehet beszélni. A szürke tömegek a párt útvesztőiben nem tudtak tájékozódni. A zsidó régi gárda vezérei iránt olthatatlan gyűlöletet éreztek, örömmel látták most bukásukat. A helyi pártszervezetek új választásait szigorúan a központ utasításai szerint folytatták le. A központ hatalma ezzel még jobban megszilárdult,
A párt központi, legfelsőbb szerveinek átalakítása is pontosan ebben a szellemben ment végbe. Egyik-másik intézménynek, mint a "Politikai Hivatal"-nak hatáskörét jelentősen csökkentették. A vezető szerepet a megnövekedett létszámú, népes pártszervek vették át, még pedig a Központi Végrehajtóbizottság és a Központi Komité, Mindkettő valóságos tömegszervvé alakult át, a Központi Komité létszáma megkétszereződött, a Végrehajtóbizottságé pedig 150-re növekedett, a két szerv tagjai jogilag egyenrangúak voltak. A Komité és a Végrehajtóbizottság közel 200 tagja közös tanácskozásokat is tartott és ezeken az együttes üléseken beszélték meg mindazokat a döntő kérdéseket, amelyek eddig a "Politikai Hivatal" hatáskörébe tartoztak. Mondanunk sem kell, hogy egy ilyen tömegszerv nem tudott kormányozni. Csupán demokratikus külszínt kölcsönzött a szovjet uralomnak. Egyszersmind kifelé mint a hatalom és a jog egyedüli forrása, birtokosa szerepelt.
Minden hatalom igazi forrrásává, a pártigazgatás legfelsőbb szerve a Központi Komité titkársága lett. "Lenin idejében írja Zinovjew a titkárság csak a szervezési ügyekkel foglalkozott, csak végrehajtó, nem pedig kezdeményező s/erepe volt. Mindenki tudta, hogy Iljics Wladimir nélkül a Központi Komité titkárságából döntő jelentőségű tényező lesz." Vorosilow véleménye szerint "a pártszervezést és a politikai irányvonalak kijelölését egyaránt a titkárság végezte." Sokolnikow erről a kérdésről eképp vélekedett: "Ha bármilyen politikai kérdésben a "Politikai Hivatal" tagjai között nézeteltérés merül fel, esetleg Sztálin ellen foglalnak állást, úgy neki mint a párt főtitkárának, tehát a pártszervezetek legfőbb irányítójának módjában van nyomban megtorolni a "Politikai Hivatalinak ezt a magatartását." A főtitkár tehát valóban "korlátlan hatalommal" rendelkezett. A Központi Komíténak volt ugyan még három titkára, de ezeket is Sztálin kijelölése alapján választották meg. Hasonló volt az eset a párt összes vezető tisztségeinél. Sztálin keze a pártban mindenüvé elért, akarata ellen semmit sem lehetett tenni, így lett Sztálinból a pártban diktátor, az államban uralkodó. Az ellenzék egyik vezére Kamenew, a XIV. pártnapon nyíltan ki is jelentette: "A legélesebben szembefordulunk a vezérelmélettel és tiltakozunk az ellen, hogy a szovjet élére egy vezér kerüljön."
Mivel Sztálin ereje és hatalma a titkárságban összpontosult, az ellenzék harca is elsősorban ez ellen irányult. "A titkárság szálka az ellenzék szemében" mondja Vorosilov a XIV. pártnapon. Zinovjew felszólalásában hangoztatja, hogy ő és hívei már 1923-ban észrevették, hogy a titkárság túllépi hatáskörét, feltűnően sokat "politizál." El is határozták már akkor az átszervezését. Az volt a tervük, hogy a titkárságból "egy kicsinyített Politikai Hivatalt csinálnak." Szándékukat úgy akarták megvalósítani, hogy a Politikai Hivatal három tagját Trotzki, Zinovjew, Sztálin beviszik a titkárságba. Sztálin azonban semmiképp sem akart ebbe a megoldásba belemenni. Hatalmát senkivel sem akarta megosztani. A titkárság és így a párt ügyeibe való betekintést senkinek sem engedte meg. Az ellenzék erre minden erejének megfeszítésével arra törekedett, hogy a titkárságot kizárólag "a szervezési ügyek" intézésére korlátozza, viszont a Politikai Hivatalnak régi tekintélyét és jelentőségét vissza szerezze, "Nézetem szerint mondja Szokolnikow a XIV. pártnapon ha Lenin elvtárs idejében egyedül a Politikai Hivatal feladata volt a párt vezetése, úgy most minden okunk meg van rá, hogy ehhez a rendszerhez visszatérjünk." Kamenew az ellenzék álláspontját a következőkben foglalja össze; "A párt vezetését úgy képzeljük el, hogy az összes politikai vonatkozású kérdéseket teljhatalommal intézi a Politikai Hivatal, amelynek határozatait, a neki alárendelt titkárság hajtja végre." Sztálin hívei ezzel az érveléssel szemben a Központi Komité plénumának hivatására utaltak, Vorosilow válaszában többek között ezeket mondja: "Az ellenzék a kollektivizmust igen különös módon értelmezi. Az ő kollektivizmusuk szerint a vezetést két-három embernek kell a kezében tartania. Ebben a rendszerben senki másra nincs szükség, mindenki felesleges és nélkülözhető. Legfeljebb mint a szervezet kiküszöbölhetetlen hibáját, kóros velejáróját tűrik meg. Mennyire más a mi kollektivizmusunk, amely minden, hatalmat a a Központi Komité plénumának kezében kívánja látni?" Sztálin is kioktatta az ellenzéket: "A Politikai Hivatal hatalma korlátlan. Rendelkezik a Központi Komité valamennyi szerve felett, kivéve a Komité teljes ülését. Sokan azonban elfelejtik, hogy minden kérdésben a legvégső fokon a plénumé (a teljes ülés) a döntés joga. A plénum feladata rendre inteni, azokat a pártvezetőket, akik elfeledkeznek kötelességükről és fegyelmezetlen magatartást tanúsítanak." Sztálin jól tudta, hogy a plénumban biztos a többsége, nyugodtan hirdethette, hogy minden hatalom letéteményese a Komíté teljes ülése. Láttuk azonban már az előzőekben, hogy a hatalom csak látszólag volt a plénum kezében, valójában azonban a titkárság, a titkárságban pedig egyedül Sztálin parancsolt.
A Politikai Hivatalt Sztálin nem szüntette meg. Továbbra is megmaradt a párt legfelsőbb szervének, ahol a politikai ügyeket megbeszélik és döntéseket is hoznak. Mivel azonban a titkárság nyomása és a Komité plénumának ellenőrzése alatt áll, elvesztette régi nagy tekintélyét és egyeduralkodó helyzetét. Másrészt ne feledjük, hogy Sztálin már uralmának kezdetekor megnyerte magának a Politikai Hivatal tagjainak többségét. Az ellenzék leverése után pedig itt is minden helyet híveivel töltött be. A Politikai Hivatal fokozatosan átalakult a diktátor legfelsőbb titkos tanácsává. Ezt a jellegét mind máig meg is őrizte.
Meg kell állnunk még egy pillanatra a Központi Ellenőrző Bizottságnál, (Z. K. K.=Zentraí Kontroll Komission] mert nagy segítségére volt Sztálinnak a hatalomért vívott harcában. Már Lenin életében fennállott (előbb 7, később 9 tagja volt.) Főképpen a párthűségre és a pártfegyelemre őrködött, afféle párttörvényszék volt. A Lenin-korszakban már sok ellenzéki érzelmű párttagot elítélt az Ellenőrző Bizottság. Sztálin harca idejében, Lenin hátrahagyott tervei szerint az Ellenőrző Bizottságot egybeolvasztották a munkás és paraszt-felügyelet népbiztosságával, ilyen módon egy újabb nagyszabású szervezetet építettek ki. Országszerte helyi Ellenőrző Bizottságokat állítottak fel. Az átszervezett Ellenőrző Bizottság nemcsak régi feladatát látta el a párttagok legfelső fegyelmi bírósága volt hanem az összes párt és állami organizációk munkálkodását is ellenőrizte. Rábízták az összes párt- és állami intézmény átszervezését. Sőt a hivatalnokok elmozdításának és kinevezésének a jogával is felruházták. Sztálin kezében az Ellenőrző Bizottság pártcsekává alakult át. Tömegesen ítélte el a diktátor számára politikailag kellemetlen párttagokat, Ugyanakkor az Ellenőrző Bizottság gondoskodott arról is, hogy a pártnál és az állami gépezetben csakis Sztálin híveit nevezzék ki, vagy léptessék elő. Egyébként a Bizottság tagjai ugyanazokkal, a jogokkal voltak felruházva, mint a Központi Komité tagjai. Két pártnap közötti időszakban a Komité és az Ellenőrző Bizottság tagjai által együttesen alkotott ú.n. "Egyesült Plénum" volt a párt legfelsőbb fóruma. A Plénumban az Ellenőrző Bizottság tagjai voltak többségben, a döntés tőlük függött. Sztálin a maga embereit sokkal könnyebben tudta behozni az Ellenőrző Bizottságba, mint a Komitéba. Ahhoz, hogy valaki a Komitéba bejusson, már ismert nevű politikusnak kellett lennie, Sztálin számos ellenfelét kezdetben azért nem tudta a Komitéból eltávolítani, mert ilyen közismert nevük volt, másrészt sok még ismeretlen nevű hívét nem tudta bevinni. Az Ellenőrző Bizottságba viszont bárki bekerülhetett, ha bizonyos meghatározott idő óta tagja a pártnak. Az első időkben éppen az Ellenőrző Bizottságnak a nagy tömegekből származó, névtelen, ismeretlen tagjai biztosították Sztálinnak a többséget a Plénumban, sőt a Politikai Hivatalban is az Ellenőrző Bizottságból bekerült tagok szavazataival lett a diktátor a helyzetnek ura.

Zsidók a kormányzatban

Azt hihetnénk, hogy a hatalomért folyó harc idején fellángoló orosz antiszemitizmus amelyet látszólag Sztálin is helyeselt valamint az ellenzéki zsidóknak a vezető helyekről való kiszorítása következtében a zsidóság uralkodó helyzete megingott. Az ellenzéki zsidóság gócpontjában, a Politikai Hivatalban a korszak vége felé csakugyan jelentékenyen visszaesett a zsidók arányszáma: 1923-ban 27.2%, 1924-ben 30.8°/o, 1925-ben 21.4%, 1927-ben az ellenzéknek a XIV. pártnapon bekövetkezett teljes megsemmisülése után 17.6% a zsidó.
A párt Központi Komitéjában is hasonlót észlelhetünk. Míg a Lenin korszakban a tagoknak 28.7%-a volt zsidó, most átlagban 20%-ra esik vissza arányszámuk. Ne feledjük azonban, hogy a Komité létszáma a korábbinak kétszeresére növekedett, tehát a zsidók száma jelentős mértékben megszaporodott (abszolút számban.) A felduzzadt párttagállományban a zsidók százalékszáma szembetűnően visszaesett.
Figyelembe kell még azt is vennünk, hogy a Komité mellett a pártnak egy új hatalmi szerve is működésbe lépett: a Központi Ellenőrző Bizottság. Láttuk, hogy Sztálinnak éppen ez a szerv volt a legfontosabb harci eszköze. A Sztálin csoport úgy az Egyesült Plénumban (a létszám háromnegyedrészét az Ellenőrző Bizottságból származó tagok tették ki), mint a Politikai Hivatalban az E. B.-i tagok segítségével szerezte meg a többséget.
A Központi Ellenőrző Bizottságnak három fő szerve volt: 1.) az elnökség, 2.) a titkárság, 3,) a pártkollégium, (A legutóbbi a kommunisták legmagasabb fokú pártbírósága volt.) A három szervben együttesen a zsidók részesedése a következő volt: 1923 47.50/0, 1924 42,2%, 1925 31.8%, 1927 30%." A Sztálin reformjai után legfontosabb szerephez jutó pártszervekben igyekezett tehát a zsidóság leginkább képviselethez jutni.
Az elnökségben az időszak közepe felé: 33.4% oroszt, 32.2% zsidót, 17.7% nem oroszt találunk. Megjegyezzük még, hogy az orosz elem részvétele állandóan csökkenő irányzatot mutat. Míg 1923-ban az elnökség feler-észben oroszokból áll, 1927-ben számarányuk alig 1/5-re száll alá. Az átszervezett és nagy hatáskörrel felruházott Ellenőrző Bizottság elnöke a zsidó Kuibysew, alelnöke a georgiai Ordsonikidse.
Az Ellenőrző Bizottság összetételére vonatkozólag pontos adatok csak az 1924 és 1925 évből állanak rendelkezésünkre (a XIII. és XIV. pártnap) A két pártnapon az oroszok átlagos arányszáma 31%, o zsidóké 50%, egyéb nem oroszoké 12%. Főtitkár a zsidó Gussjew, utóda később a zsidó Jaroslawski.
Érdekes, hogy miképp változott a zsidók százalékszáma a pártkollégiumban. Ez a szerv egy terrorista jellegű alakulat, valóságos pártcseka volt. Támogatása nélkül Sztálin aligha verhette volna le ellenfeleit. Kezdetben a zsidók százalékszáma 42.8°/o volt, később felszökött 62.5%ra. Amikor a belső harc már befejezéséhez közeledett és így a pártkollégium is betöltötte hivatását, hirtelen visszaesett 30.8%-ra.
A XIII. pártnapon a kollégium titkárává a zsidó Jaroslawskit választották meg. A következő pártnapon már 2 titkárt választottak, az egyik ismét Jaroslawski volt.
Meg kell még azt is említenünk, hogy Sztálin az Ellenőrző Bizottság elnökségét összeolvasztotta a Politikai Hivatallal. Ennek következtében, miután az Ellenőrző Bizottság elnökségében 31 .3% volt a zsidó, a Politikai Hivatalban viszont csak 17.6%, a két szerv együttes ülésén már 26.5% zsidót találunk. A zsidóságnak tehát az ellenzék megsemmisítése után is sikerült megtartani a Politikai Hivatalban régebbi birtokállományát.
A zsidók igazi fellegvára a központi pártszervezet volt. Innét, háttérbe húzódva, észrevétlenül döntően befolyásolhatták az eseményeket. A Központi Komité különböző szerveinek 767 hivatalnoka között a zsidók voltak túlsúlyban. Különösen a titkárság mintegy 100 tisztviselője között találunk feltűnően sok zsidót. A Komité háromnégy titkára egyszersmind Sztálin legbizalmasabb munkatársa. Egy-kettő közülük mindig zsidó. A zsidó Jaroslawski már a X. pártnapon (1921) a Komité titkárává lett. Sztálin mindent elkövetett megválasztása érdekében. Másik három zsidó Kuibysev, Kaganowits és Selenski később került be a titkárságba. Kaganowits a Komité szervezési osztályának élére került. Ebben a minőségében ő gondoskodott arról, hogy úgy a központi, mint a vidéki pártszervek élére mindenüvé megbízható emberek kerüljenek.
Legnagyobbrészt zsidó munkatársakkal vette körül magát Sztálin a Komité egy másik igen fontos szervében is, a Szervezési Hivatalban. ("Orgbüró"). Már Lenin életében ez az intézmény volt Sztálin hatalmának egyik főtámasza. Trotzki megjegyzése szerint "A Sztálini hatalmi szervezet legfontosabb központja az Orgbüro volt." Sztálin bizalmából itt Kuibysew vitte a vezető szerepet. De Kaganowits és Selenski is tagjai voltak az Orgbüronak. A diktátor személyi titkárai, tehát legbensöbb bizalmi emberei között is ott találunk két zsidót (Roschalj és Mechlis.).
Befejezésül megállapíthatjuk, hogy a hatalomért folyó harc időszakában a zsidók befolyása nem csappant, sőt megnövekedett. A zsidók jól értették, miképp kell mindig éppen azokat a szerveket megszállni, amelyekben a hatalom összpontosult.

III. FEJEZET.

Sztálin /1928-1934. július/

A párt és az államigazgatás átszervezése

Sztálin a "baloldali" ellenzék (Trotzki-Zinovjew-Kamenew) felett aratott győzelme után, maga fog hozzá a radikális zsidó bolsevisták terveinek megvalósításához. Minden erejével azon van, hogy az U. D. S. S. R.-ben a marxizmust a maga teljességében valóra váltsa. Vezér eszméje, mint tudjuk "Szocializmus egy országban". A Sztálin-kormányt elsősorban közgazdasági kérdések foglalkoztatják. Az 1. ötéves tervben a közgazdaság átszervezésének, az ország iparosításának, a mezőgazdaság kollektivizálásának irányelveit dolgozták ki. Az első ,,pjatiletká"-t követte a második. Mindkettőnek igazi célja a magántulajdon, az egyéni kezdeményezés végleges kiküszöbölése Oroszország gazdasági életéből. Valamennyi rendszabály, intézkedés ezt a célt szolgálja. A parasztságot megfosztják a tulajdonában lévő földjétől. Sem jövedelme, sem munkája felett nem rendelkezhetik szabadon. A parasztságra mért halálos csapással megsemmisítik a marxizmus legveszedelmesebb, szinte halálos ellenségét, Oroszország népességéből meg kell teremteni az "osztálynélküli társadalmat" volt a jelszó. Valóban az orosz nép a maga egészében proletárizálódott. A nyomor és a rabszolgaság jegyében alakult ki az új társadalmi rend. Az ország gazdasági erőforrásai és a dolgozók munkaereje az állam korlátlan tulajdonát képezik. Mindkettőnek termelő képességét a legmagasabbra kell fokozni. Mit jelentettek az öt éves tervek politikai és kulturális tekintetben? Oroszország nemzeti jellege és a mélyebb értelemben vett orosz kultúra megsemmisült. Az oroszok az ország politikai vezetéséből teljesen kiszorultak. Végül az ötéves tervek be nem vallott legfontosabb célja volt, hogy Oroszországot a nemzetközi marxizmus hatalmas erőforrásává építsék ki. Ezek a célkitűzések a marxista doktrínák és a nemzetközi zsidóság akaratának beteljesedését jelentik.
Csodálkozhatunk-e ezek után azon, hogy a Sztálin-féle "szocialista felépítés" kitervezésében és megvalósításában majdnem kizárólag csak zsidók jutottak szerephez? Zsidó többséget találunk az ötéves terveket kidolgozó "Állami Tervbizottság"-nál. 1931. február 5-én a bizottság a következőkből állott: elnök Kuibysev zsidó, helyettesei Unschlicht, Krietzmann, Minajev zsidók, Lomov és Miljutin oroszok (?), tagjai Arsohn, Berdnikov, Weissberg, Wolff, Gubermann, Kattel, Lewin, Mendelsohn, Rosenthal, Ronin, Rubinstein, Hwesin zsidók, Bogdatjev örmény, Strumilin nem orosz, Besrukich, Mechonosin, Donenko (?) Smirnov oroszok. A bizottság 24 tagjából 5 az orosz, 20.9%, 16 a zsidó 66.7%, 4 más nem orosz, 12.4%.
Moszkvában a Kommunista Akadémia kötelékében felállították a "Nemzetközi Agrárintézet"et. Az intézetet, amely a mezőgazdaság marxista irányú átszervezésére vonatkozó terveket dolgozta ki, három zsidó igazgatta: Larin-Lurje, Krietzmann, Jakowlew-Eppstein. 1929 decemberében Jakowlew-Eppstein került a mezőgazdasági népbiztosság élére. Ebben a minőségében fő feladata a mezőgazdaság "szocializálása" volt. 1932-ben ebből a népbiztosságból kivált a Szovchosok (Szovjet Állami birtokok Hivatala), amelynek élére Jurkin (?) került. Jakowlew és Jurkin munkatársai egytől-egyig zsidók, névszerint a következők: Gertsikow, Kagan, Tsernow, Charlamow, Grusewski, Ostrowskí, Kamenskí. 1934-ben a mezőgazdasági népbiztosság élén Jakowlew helyére a zsidó Tsernow került. Ugyanakkor Jurkint a Szovhozok vezetésében a zsidó Kalmanovits váltja fel. Tsernow helyettese a két zsidó Lewin és Zilkó, Kalmanovits helyettesei Jurkin (?) és a zsidó Ostrowski. Az iparosítást irányító Legfelsőbb Népgazdasági Tanács (W. S. N. H.) elnöke a zsidó Kuibysew. Utódja a georgiai Ordshonikidse lett. A W. S. N. H. feladatát később három külön népbiztosság veszí át: a könnyű, a nehéz és a fafeldolgozó ipari népbiztosság. A nehézipari élén Ordshonikidse maradt, a könnyűipari élére a zsidó Ljubimow, a fafeldolgozó ipari élére pedig az orosz Lobow került, aki mellé a zsidó Fuschmannt nevezik ki. Az örmény Mikoján vezeti a kül- és belkereskedelmi népbiztosságot. Mikor később ezt a népbiztosságot kettéosztják a belső ellátás biztosságának élén megmarad Mikoján, a külkereskedelem irányítását átveszi a zsidó Rosenholz. Pénzügyi népbiztos Grinjko, zsidó. Az állami bank igazgatóságának elnöke Kalmanovits, zsidó. 1934 óta az ugyancsak zsidó Marjasin.
Orosz neveket a Sztálini szocializálási munkálatok vezérkarában alig találunk. Az orosz elemek ugyanis egyre inkább szembe fordulnak Sztálinnal. A diktátor és zsidó környezete szempontjából nem csak megbízhatatlanok, hanem egyenesen veszélyesek is. Miért fordultak el az oroszok Sztálintól? Mert népük és hazájuk sorsáért való aggódás töltötte el lelkűket. Az oroszok tisztán látták, hogy Sztálin politikája a nemzetgazdaság minden területén végzetes következményekkel jár. Megborzadva látták az oroszok, hogy a földért és az életért harcoló parasztság ellenállását milyen véres és kegyetlen eszközökkel fojtotta el a kormány. A tömegmészárlás, a száműzés, kényszermunkára ítélés, napirenden voltak. A parasztok millióit kiutasították, elkergették otthonukból, szülőföldjükről. A kollektivizálás "eredménye"-képpen 1933-ban pusztító szörnyű éhínség, amely a parasztok millióit ragadta el, a végletekig fokozta az elkeseredést. Nagyon fájt az oroszoknak ősi kultúrájuk barbár kiirtása is. Felismerték azt is az oroszok, hogy a Sztálini politika egyik legkézzelfoghatóbb eredményeképpen Oroszország a nemzetközi zsidó kapitalizmus járszalagjára került.
Már 1928-ban megindult az oroszok Sztálin elleni harca. Az első "jobboldalidnak nevezett ellenzéki szervezkedés élén, a Politikai Hivatalnak a bolsevizmus orosz "régi gárdájá"hoz tartozó tagjai állottak. Névszerint Rykow Bucharin és Tomski. Az ellenzéki megmozdulást Sztálin a zsidók odaadó támogatásával leverte, 1930-ban, a XVI. pártnapon végérvényesen megsemmisítette.

Ettől a naptól kezdve lett Sztálin a párt és az állam teljhatalmú egyeduralkodója, mégpedig a zsidóság akaratából és az ő támogatásával. A zsidóság Oroszország feletti uralma most vált teljessé és véglegessé. Az orosz vezető körök sem maradnak tétlenek. A birodalom minden részében erőteljesen szervezkednek a nemzeti érzésű ellenzéki csoportok. A mozgalom főként Ukrajnára és Fehéroroszországra terjeszkedik ki. A vezetők Syrsow, Smirnow, Rjutin, Uglanow a legvégsőkre, akár a zsidó-bolsevista uralom alatt álló anyaországtól való elszakadásra is el vannak szánva. Sztálin a zsidóság támogatásával még idejében elnyomja ezeket az újabb ellenzéki megmozdulásukat. 1933-ban a pártban nagyszabású "tshistká"-t, tisztogatást hajtanak végre, amely elsősorban az orosz elemek ellen irányul. A tisztogatási akció befejezése után a zsidóság hatalma még jobban megnőtt. A Központi Komité titkárának, Jaroslavskinak adatai szerint tíz év alatt 1923 1933-ig (a nagy tshitska végrehajtása előtt) nem kevesebb mint 700.000 tagot zártak ki a pártból ellenzéki magatartás miatt. A kizárások legnagyobb része az utolsó évekre esik s mint már említettük, az esetek óriási többségében öntudatos oroszokról van szó.
A XVII. pártnapon 1934 elején Sztálin már bejelenthette, hogy nincs már a pártban ellenzék. A diktátornak látszólag igaza is volt. A "jobboldali ellenzék" régi vezérei és a fiatalabb nemzedék szóvivői kifáradtak a kilátástalannak látszó harcban, feladták a küzdelmet, engedelmesen fejet hajtottak Sztálin és zsidó környezete előtt. A párt orosz rétegei elcsendesedtek, külsőleg megnyugodtak. Ellenzéki mozgolódásnak a legcsekélyebb jele sem látszik. A felszínen minden csendes, békés és zavartalan. A harc azonban még nem ért véget. A nyugalom csak vihar előtti szélcsend. Lenn mélyen a tömegekben ott izzik az elkeseredés. Az orosz nép elégedetlensége nőttön nő s csak alkalmas pillanatra vár, hogy ki is robbanjék. Egészen bizonyos, hogy az új ellenzéki szervezkedés nem marxista alapon álló megmozdulás lesz. A nemzeti forradalom tisztító vihara fog végigszáguldani az orosz pusztákon.

A párt és az államigazgatás átszervezése.

Az 1928-1934-ig terjedő időszakban Sztálin egyéni céljainak, valamint az uralomra jutott zsidóság érdekeinek megfelelően a párt és az államigazgatást gyökeresen átszervezték.
A központosítás elvét mindenütt a legmesszebbmenően, következetesen és kérlelhetetlenül megvalósították, a vezér eszmét, a személyes felelősség elvét, felülről-lefelé az egész párt és államigazgatásban életbe léptették. A különféle pártszervekből a "demokráciá"-nak még a gondolatát is kiirtották. Régebbi jelentőségüket ezek a pártszervek teljesen elvesztették s a párt és az állam diktatúra egyszerű eszközeivé alakultak át. Mindenekelőtt a Központi Ellenőrző Bizottságot semmisítik meg. Sztálin ugyanis a "jobboldaliak"-kal vívott harca során itt találta szemben magát a legnagyobb ellenállással. Már 1930-ban a XVI. pártnapon a Központi Ellenőrző Bizottság 94 tagjának közel felét nem választják be az új bizottságba. Nagy részét a kihagyottaknak ellenzéki állásfoglalásuk miatt egyszer s mindenkorra kiközösítik a politikai életből. Sztálin hívei közül is számosan kiválnak az Ellenőrző Bizottságból, mivel ennek tagjai más tisztséget nem tölthettek be. A kimaradt Sztálinisták azonban vagy a Központi Komité, vagy a párt és államigazgatás más vezető szervénél nyertek elhelyezést, Sztálin legmegbízhatóbb munkatársainak az Ellenőrző Bizottságból való távozása arra mutat, hogy ez az intézmény már betöltötte hivatását. Hatásköre csakugyan mind jobban csökken. Ugyanakkor természetesen a zsidók arányszáma is rohamosan visszaesik. A zsidók az Ellenőrző Bizottságnak, mint jelentőségét vesztett intézménynek egyszerűen hátat fordítanak. Vezető szerepüket csupán az elnökségben, a titkárságban és a pártkollégiumban tartják meg. Befolyásuk egyikben sem csökken. A pártkollégiumban például 1930-ban 37.5 % zsidót találunk. Az Ellenőrző Bizottságnak a Politikai Hivatalba kiküldött tagjai között 44.5%, a Szervezési Hivatalba kiküldött tagjai között pedig 33.3% zsidót találunk. Az Ellenőrző Bizottság munkaköre egyre jobban Összezsugorodik, hatáskörét különféle más szervezetek között osztják meg. A pártrendőrség és bíróság feladatkörét lassan egészen átveszi az OGPU, amelynek tekintélye napról-napra növekedik. Lássuk milyen az OGPU. nemzetiségi összetétele? Mielőtt még beolvasztották volna az átszervezett belügyi népbizottságba, vezérkara a következő képet mutatta (1934 július). Elnök Menshinski (lengyel), helyettese Jagoda (zsidó). Az elnöki kollégium tagjai: Prokofjew és Mironow oroszok, Agranow, Balitzki, Redeks, Deribas, Arlusow, Medwedj, Bokij (zsidók), Pillau német. A 12 tagú elnökségből ezek szerint 2 az orosz, 8 a zsidó és 2 egyéb nem orosz. Korábban mint az elnökség megbizottai az OGPU kollégumában helyet foglaltak még a zsidó Trilliser (az Ellenőrző Bizottságba került át), a zsidó Messing (a Külkereskedelmi Népbiztosságba osztották be), végül az orosz (?) Akulow.
Még a Sztálin korszak első éveiben alakult meg a Népbiztosok Tanácsának kebelében az összes szovjet intézmények munkájára felügyelő, az u. "Teljesítő Bizottság." A XVII, pártnapon úgy ezt, mint a ZKK. RK-t feloszlatják. Az első helyébe a szovjet ellenőrző bizottságot, a második helyébe pedig a pártellenőrző bizottságot választják meg. Az előbbi a Sovnarkom, az utóbbi a Központi Komité fölé van rendelve.
A pártközpont szerveinek állandó megbeszélései, tanácskozásai véget érnek. Most már a "szocialista felépítés" gazdasági, közigazgatási, kulturális terveinek megvalósítására kerül sor. A politikusok mindinkább háttérbe szorulnak és helyüket a gyakorlati munka emberei foglalják el. Sokan a pártpolitikusok közül, hogy befolyásukat és tekintélyüket el ne veszítsék, igyekeztek bekapcsolódni a gyakorlati életbe. Ezzel párhuzamosan azt tapasztalhatjuk, hogy a párt és az állam szervei közötti kapcsolat egyre jobban elmélyül. Az együttműködés annyira állandósul, hogy végül is a legfelsőbb párt és államhivatalokat egybeolvasztják. Míg 1927-ben a Sovnarkomnak csak öt tagja volt egyszersmind a Politikai Hivatalnak is tagja, addig 1931-ben 14 népbiztos közül már 8 foglalt helyet a Politbüroban is. Keltő kivételével valamennyi népbiztos benn ül a párt Központi Komitéjában, később ez a kettő is bekerült. Másrészt ugyanebben az évben a Politikai Hivatal tíz tagja közül csak háromnak akik az ország három legnagyobb pártszervezetének vezetői nincs valamilyen magasabb állása állami intézményeknél. A Népbiztosok Tanácsának, az állami igazgatásnak és az állami hivataloknak súlya jelentékeny mértékben megnőtt. Alátámasztja ezt a véleményünket a zsidók arányszámának alakulása. 1931-ben a Központi Komitéban, amely régebbi fontos szerepét majdnem egészen elvesztette, csak 28% a zsidó, ugyanakkor a Sovnarkomban 46.6%, a Munka és Védelmi Tanácsban (S. T. O.) 36.4%. Mindazonáltal a központi pártigazgatás szervei sem veszítik el egészen minden jelentőségüket. Miután a pártintézményeket és hivatalokat úgy szervezték át, hogy azok szerves alkotórészeivé válnak az államigazgatásnak, némely tekintetben az eddigieknél is jelentősebb szerepet töltenek be.
A párt és az állami szervezet átépítése a XVII. pártnapon, 1934-ben fejeződik be.
A hatalom legfőbb birtokosa, a párt és az ország diktátora "a nagy vezér", a párt főtitkára Sztálin. A diktátor helyettese, a párt 1. titkára és igazi feje a zsidó Kaganowits. A másik két titkár Kaganowits legmegbízhatóbb emberei közé tartozik.
A titkárság a hatalmat a központi pártszervek segítségével gyakorolta. A központi pártigazgatás különböző osztályai az állami és párt élet minden ágazatában kezükben tartották a vezetést és a kezdeményezést. (A szakosztályok a következők: mezőgazdasági, ipari, közlekedési, pénzügyi, kereskedelmi stb.)
A titkárság valamennyi fontosabb politikai természetű intézkedésének megbeszélése és megszövegezése a Politikai Hivatalban történik, amely ilymódon a legfelsőbb titkos tanács szerepét tölti be. A titkárságnak a szervezésre vonatkozó javaslataival viszont az Org. büro foglalkozik (Szervezési Hivatal.)
A Népbiztosok Tanácsának és a Munka és Védelmi Tanácsnak feladata az állami gépezet vezetése azoknak az utasításoknak értelmében, amelyeket a titkárság, az Org. büro és a Politbüro adnak ki.
Az egész birodalmat érintő sorsdöntő rendelkezéseket a főtitkárság és a Népbiztosok Tanácsának elnöksége egyaránt aláírja.
A Pártellenőrző és Szovjet ellenőrző bizottságok feladata ellenőrizni, vajon pontosan végrehajtják-e mindenütt a Komité és a Szovnarkom határozatait.
Érdekes, hogy noha a pártetika és a pártfegyelem elleni vétségek megtorlására az Ellenőrző Bizottságban külön szerv, a ,,Pártkollégium" alakult, a pártból való kizárásokat mégis a Központi Komité hajtja végre. Úgyhogy a Pártellenőrzö bizottságot és a Pártkollégiumot is összes helyi szerveikkel egyetemben a Komité segédszerveinek tekinthetjük, Nem csoda most már, ha a Pártkollégium élére orosz kerül Skirjatow (Származását meglehetős homály fedi.) személyében és három tagja közül csupán Jaroslawski a zsidó. Ezzel szemben a Komité titkársága által 1934 május 7-én kinevezett helyi tisztogató, tshistka bizottságokban általában a zsidók vannak többségben. A Bizottságok három tagja közül kettő rendesen zsidó.
A Központi Komité plénumát évenként átlagban négyszer tanácskozásra hívják össze. Viták és megbeszélések csakis a titkárság által kijelölt kérdésekről folyhatnak. A Komité plénuma semmi egyéb, mint Sztálin híveinek szélesebbkörű tanácskozása.

A kormányzószervek nemzetiségi összetétele

A Központi Komité Politbüroja (Politikai Hivatal) ezidőszerint 10 rendes és 5 póttagból áll. Ezek a következők: 2 georgiai Sztálin, Ordshonikidse, 3 zsidó Kaganovits, Kuibysew, Kosior, 4 orosz Molotow, Kalinin, Vorosilow, Andrejev, a póttagok; 3 orosz, Tsubarj, Petrowski, Postysew, l örmény Mikojan, l lett Rudsutak.
A Központi Komité titkársága a következőkből áll: főtitkár a georgiai Sztálin, a három titkár közül 1. Kaganovits zsidó, 2. nemzetisége tisztázatlan.
A Központi Komité Orgbürojának (Szervezési Hivatal) a következők a tagjai: l georgiai Sztálin, 4 zsidó Kaganovits, Stetzki, Kuibysew, Swernik, 2 orosz Jeshow, Kosarew, 3 bizonytalan nemzetiségű Kirow (f), Sadanow, Gamarnik. A póttagok: Kaganovits (testvére Sztálin helyettesének), Krinitzki mindkettő zsidó,
A Sovnarkom Összetétele a következő ; elnök Molotow (orosz), helyettesei Kuibysew (zsidó), Meshlauk (lett), Tsubarj, (orosz), Rudsutak (lett). Népbiztosok: hadi és tengerészeti Vorosilow (orosz), külügy Litwinow (zsidó), a Gosplan elnöke Meshlauk (lett), külkereskedelem Rosenholtz (zsidó), mezőgazdasági Tsernow (zsidó), Szovchosen-Kalmanovits (zsidó), népfelvilágosítás Bubnow (orosz), pénzügy Grinjkó (zsidó?) nehézipar Ordshonikidse (georgiai), könnyűipar Ljubimow (zsidó), fafeldolgozóipar Lobow (orosz), egészségügy Kaminski (zsidó), ellátás Mikojan (örmény), közlekedés Andrejew (orosz), vízi közlekedés Pachomow (orosz), posta és távíró Antipow (orosz), a WCSPS elnöke Svernik (zsidó), az állami bank elnöke Marjasin (zsidó), belügy Jagoda (zsidó), a Sovnarkom gabonabegyűjtési bizottságának elnöke Kleiner (zsidó).
A 24 tagból tehát 8 orosz (33.3%), 11 zsidó (45.8%), 4 különböző nemzetiségű (16.6%), l ismeretlen nemzetiségű.
A Pártellenőrzö Bizottság 61 tagból áll, ebből 22 orosz (36.1%), 35 zsidó (57.5%), 4 különböző nemzetiségű (6.5%). A bizottság elnöke a zsidó Kaganovits L. Az ügyvitel irányítására alakított 7 tagú vezetőség 3 oroszból, 3 zsidóból, l lettből áll,
A Szovjet ellenőrző Bizottságnak 70 tagja van. Nemzetiségi megoszlásuk; 30 orosz (42.8%), 35 zsidó (50%), 5 egyéb nemzetiségű (7,1%). Elnök a zsidó Kuibysew, titkár a zsidó Manfréd. A 11 tagú intézőbizottságban 3 oroszt (27.2%), 7 zsidót (63.5%) és l ismeretlen nemzetiségűt találunk,
A Központi Komité plénuma 71 rendes és 68 póttagból áll. Összetétele: 32 orosz (45%), 27 zsidó (38%), 12 egyéb nemzetiségű. A póttagok közül 31 orosz (45.5%), 30 zsidó (41%), 5 különféle nemzetiségű és 2 ismeretlen.
A Központi Komité Felülvizsgáló Bizottsága 22 tagú. Itt 7 oroszt (31.8%), 11 zsidót (50%) és 4 különféle nemzetiségűt találunk.
Ha most végignézzük a Politbüro, az Orgbüro, a Titkárság, a Szovnarkom, a Párt és a Szovjet ellenőrző Bizottságok tagjainak névsorát, úgy rájövünk, hogy az ország kormányzását tulajdonképpen 52 ember tartja kezében. Közülük 17 az orosz, 25 a zsidó, 4 ismeretlen és 6 a különféle nemzetiségű.
Ekkora túlsúlyuk a zsidóknak a kormányzásban még sohasem volt. A Sztálin rendszer végleges kialakulásával egybeesik a zsidóság hatalmának tetőpontra emelkedése,
Az előzőkben vázolt kép teljessége arra kötelez bennünket, hogy számba vegyük még a népbiztosok zsidó helyetteseit is. Hiszen a fontosabb kérdések megbeszélésekor ők is helyet foglalnak a Tanácsban,
Külügy Stomonjakow, nehézipar M, Kaganowits, könnyűipar Fuschmann, mezőgazdaság Zilkó ésLevin, Sovchosok Ostrovski, ellátás Grasmann és Lewitin, belügy Agranow, népfelvilágosítás Eppstein, faipar Grünstein, külkereskedelem Frunkin és Dwolaiski, közlekedés Polonski.
Sokatmondó a szovjet külföldi képviselőinek a jegyzéke is. Külföldön ugyanis valamely kormányrendszert rendszerint a legmegbízhatóbb hívek képviselik. Lássuk a névsort: Németország Suritz (zsidó), Franciaország Dowgalevski (zsidó) (Meghalt 1934 júliusban. Helyébe novemberben Potjemkin került, azelőtt Rómában volt.) Anglia Maiski (zsidó) Ausztria Petrowski (zsidó), Görögország Kobetzki (zsidó), Lengyelország Davtjan (örmény), Litvánia Karski (zsidó), Svédország Kollontai (félzsidó), Lettország BratmannBrodowski (zsidó), Észtország Ustinow (orosz), Finnország Stein (zsidó), Norvégia Beksadjan (örmény, most Magyarországon), Törökország Karachan (örmény), Unió Trojanovski (félzsidó), Perzsia Pastuchow (örmény), Afganisztán Melnikov (orosz), Japán Jurenev (zsidó), a mandzsukuói főkonzul Slawitzki (zsidó).
A külföldi kereskedelmi képviselők majdnem kizárólag zsidók. Csak a fontosabbakat említjük: Németország Weitzer, Anglia Csarski, Franciaország Ostrovski, Itália Löwensohn és így tovább,
A legnagyobb ipari trösztök és vállalatok élén a következő zsidókat találjuk: Belenki, Frankfurt, Zifrinovits, Kagan, Izraelitov, Ginsburg, Kaganovits, Serebrowski, Slutzki, Sumjatzki és így tovább. Ha a vállalat élén véletlenül orosz áll, akkor az üzemi pártszervezet vezetője zsidó. (pl. a Dnjeprostroinál Leibensohn.) A közlekedésnél, különösen a vasútnál, az utóbbi évekig csak néhány zsidó vezetőt találhattunk, 1933 óta már ide is betolakodtak. Néhányat felsorolunk a Szovjetv asutak zsidó vezetői közül: Jaketerainin Bilik (zsidó), Délnyugat Druskis (lett vagy zsidó), Északkaukázusban Livschitz (zsidó), Transkaukázusban Rosenzweig (zsidó), Murmanban Lednik (zsidó), Ussuriban Lemberg (zsidó). A gép és traktorállomások igazgatását is a zsidók tartják kezükben. Egyik-másik technikai-gazdásági munkálatot, mint a Keletitenger és Fehértenger közötti csatorna építését a politikai rendőrség, az O. G. P. U. hajtotta végre. A munkások legnagyobb része száműzött és fogoly. A munkálat vezetői természetesen zsidók. Az O. G. P. U, elnökének helyettese a zsidó Jagoda, a csatornaépítés legfőbb irányítója. Munkatársai a zsidó Kagan és Behrmann. Az O. G. P U. fegyenctáborainak igazgatója a zsidó Fierin. Az építésnél dolgozó munkástömegek táborainak igazgatója a zsidó Rappaport. A csatornaépítési munkálat irányítójának helyettese is zsidó Frankel. Végül számos zsidót találunk még a munkavezetők között is.
Igazán nem csoda, ha ezek az emberek az orosz népet csupán igavonó baromnak tekintették, amely szabadon kizsákmányolható. A Fehértengert a Keleti tengerrel összekötő csatorna építésénél például takarékossági okokból ahol csak lehetett, megtiltották a gépek használatát és minden munkát emberi erővel végeztettek. "Adjatok nekünk 150 kotrógépet, 80 lokomotívot és pár tucat kompresszort és megmutatjuk, mit tudunk építeni. Az ilyen fantasztikus terveket elutasítjuk. A mérnökök előtt feltárjuk a tiszta igazságot: Akik a kotrógépet, a lokomotívot az építés elengedhetetlen feltételeinek mondják, azok nem akarják megépíteni a csatornái. Mérnökeink most csak olyan terveket dolgozzanak ki, amelyek csak ásókkal, talicskákkal, földásó munkával és kézi fúrással számolnak. Ha pedig majd gépeket is kapnak, úgy gyorsítsák meg a munka ütemét."
A szovjet hivatalos köreinek ez az álláspontja világosabban szólva azt jelenti, hogy a pénzzel, a géppel, az anyaggal a végletekig takarékoskodni kell. Ott van helyettük korlátlan mennyiségben az embertömegek izomereje. Vissza kell térni az évszázadok, sőt évezredek előtti munkamódszerhez. Az orosz nép vérének, verejtékének nincs értéke a szovjet idegenfajú vezetői előtt.
*
A vörös hadseregben aránylag kevés zsidót találunk. Nem szólva persze a hadsereg igazgatásról. Az 1926 évi statisztika szerint a vörös hadseregben 1% a zsidó, ugyanannyi mint a cári időkben. A parancsnoki állományban azonban az 1929 évi adatok szerint már jóval több a zsidó. Alsóbb fokon 2.17%, középsőn l%, míg a felső fokon 3.44%. Ezeket az adatokat nem tarthatjuk egészen megbízhatóknak, mivel a zsidók, ha a hadseregben magasabb rangot érnek el, gondosan eltitkolják származásukat. Nagyon valószínű, hogy a vörös "marsallok" között jó néhány zsidó van. Sokan igen határozott formában állítják például, hogy Trotzki utóda a hadsereg főparancsnokságában Frunse moldovai származású zsidó. Saposnikowról, a vörös hadsereg vezérkari főnökéről, a hadi akadémia vezetőjéről is azt mondják, hogy kikeresztelkedett zsidó. A zsidó Jakir (1935, végén a Moment nevű zsidó újság Jakirt Ukrajna "Vorosilovjának" nevezi és megírja róla, hogy átvette az összes ukrajnai katonai erők feletti parancsnokságot), és Basilevits a vörös hadsereg parancsnokai. Gondosan titkolják a távolkeleti orosz hadsereg főparancsnokának Blüchernek a származását. A vörös hadsereg jelenlegi politikai főbiztosáról Gamarnikról is olyan hírek vannak forgalomban, hogy zsidó. Ugyanezt mondják elődjéről Selechesről, aki most az ukrajnai népbiztosok tanácsában az elnök helyettese. A hadsereg kötelékében működő politikai megbízottak között az 1929 évi statisztika szerint 10.3% a zsidó. Hihetőleg ez a szám ma már jóval nagyobb. Ugyanez a statisztika a vörös vezérkarban 3.9% zsidóról, a hadi iskola vezetőségében 3.5% zsidóról ad számot. A mai viszonyokat véve tekintetbe, ezeket a számokat igen alacsonyaknak kell mondanunk. A hadsereg szanitéc személyzetében ideértve a tábori sebészeket is 23.1% a zsidó. Az utóbbi években a zsidók feltűnő érdeklődést tanúsítanak a polgári és katonai repülés iránt. Legalábbis erre kell következtetnünk a légügy terén kifejtett munkásságukért kitüntetettek jegyzékéből. A közlekedési népbiztosság nagy jelentőséget tulajdonítván a repülésügynek, csakis megbízható elemeket, azaz zsidókat igyekszik ebbe a munkakörbe bevonni. A "polgári" repülés élén 1932 óta a zsidó Holtzmann áll. A katonai repülés ügyek vezetője a lett Aloenis. A központi repülő kikötő igazgatója a zsidó Rawitser.

Oroszország egész kultúréletét a zsidók irányítják. A szovjet újságok szerkesztői és munkatársai között csak zsidókat találunk. Hasonlóképpen a könyvkiadók, írók, az író szervezetek vezetői is csaknem kizárólag zsidók. Ha átnézzük a színházi tudósításokat, ha átböngésszük a nevesebb mérnökök, orvosok, közgazdászok, technikusok, építészek, tanárok és akadémikusok névsorát, majdnem mindenütt csak zsidó nevekre bukkanunk.
Nincs terünk ezeknek a sokatmondó névsoroknak közzétételére. Be kell érnünk azzal, hogy Dmitriewskinek, régebben a közlekedési, majd a külügyi népbiztosság egyik vezetőjének, a viszonyokat igen jól jellemző cikkét közöljük kivonatosan,
"Egy kicsiny, de nagyon jellemző esettel kell kezdenem. A "Pravda" 1933 május 29 száma Demján Bednyi versét közli: "Első virágaink" címmel. A vers megérdemli, hogy teljes egészében leközöljem:
Gyerekek, inkább zálogosdit játszódjanak. Egyetlen gyerekes játékban sem tűnt fel nekünk tehetségük. Mily csoda! Zenészek! Mily csodás mesterek!
Íme ez a gyermekek felelete az ellenséges rágalmakra. Nézzetek ide, a szovjet kertjei kivirágoztak. És micsoda virágok ezek! Cseng a szóló és a duett, Költők és politikusok visszafojtott lélegzettel hallgatjuk és el vagyunk ragadtatva. Ezek az első virágaink. És milyen lesz még a jövő! Milyen lesz a partitúra! Mily csodás mesterek! Virágozz szovjet kultúra. Növekedj drága gyermeksereg.
A verset írója egy nagy országos hangverseny fiatal szereplőinek ajánlja."
Mi ebben a szokatlan, a különös kérdezhetik tőlem. Avagy nem kell talán a fiatal tehetségeket támogatni, buzdítani? Hiszen a kultúra fejlődését, Oroszország jövőjét ezek a gyermekek jelentik? Igen, igen, éppen a mai országunk jövőjével akarok foglalkozni."
"Demján verse után el kell olvasni a Sovnarkom jelentését a nagy zenei verseny eredményéről. Kik a jutalmazottak? A következő fiatal muzsikusok tettek bizonyságot kiváló zenei tehetségükről: Busja Goldstein (Jampolski tanár iskolája), A. Káplán (Goldenweiser tanár iskolája), Beba Pritykina (Magasiner tanár iskolája). Lisa Hillels (Stoljarski tanár iskolája), Misa Pichtenholz (u. az az iskola), valamennyien 3000 rubel jutalmat kapnak, végül Sámuel Hillels (Rheinbald tanár iskolája), aki 4000 rubel jutalmat kap."
Íme ezek a virágok sarjadnak "a szovjet virágoskertjében." Azt hiszem, nem kell most már bővebben magyaráznom, miért időztem ennél a látszólag jelentéktelen eseménynél hosszasabban. Oroszország 160 millió lakójából csupán 3 millió a zsidó. Egy nagy országos zenei versenyen mégis csak a zsidók tűnnek ki tehetségükkel, s csak ők részesülnek jutalomban. Ne feledjük, hogy az orosz népet általában muzikálisnak tartják!!
De ki győzné felsorolni a hasonló jelenségek egész sorát. A szovjet palotáját, amelynek Moszkva építészeti jellegét kell megszabnia a zsidó Jofan építi. Az építkezés vezetésében közreműködik a zsidó Hermann Krassin. Az orosz építészeket csak másodrendű technikai feladatok megoldására használják fel. A fiatal színésznők közül a "legkiválóbb" jelzőt csak az álnevet használó, de zsidó Mansurowa nyerte el. Ha a szovjet balettet be akarják külföldön mutatni, nem oroszokat válogatnak ki, hanem zsidókat, Nem Kudryawzewet vagy Podgoretzkajat, hanem a hamisítatlan csengésű fajtiszta zsidó Asatht és Sulamith Messerert küldik ki, noha tehetségük messze elmarad az előbbiek mögött. Ezzel is bizonyítani akarják a nemzetközi zsidóság előtt, hogy Oroszországban nem fenyegeti veszély a zsidóság uralmát. Aggodalomra nincs ok, a rágalmak nem felelnek meg a valóságnak, a zsidóság változatlanul ura a helyzetnek a szovjetben. Ezt az üzenetet vitték Asath és Sulamith a nyugateurópai zsidóságnak.
Kik ma az orosz tudományos élet ékességei? Kik állanak a Tudományos Akadémia élén? Solnzevek, Bleichmannok, Joffek, Rothsteinek, Nadsonok, Deborinek, Lunatsarskik, Lukinok és hasonlók, Ki irányítja a szovjet sajtót és irodalmat? Koljzowok és Radekek utódai a Parvussenek, Averbachok és Abrámovitsok. Lapozzuk csak át a Pravda és az Izvestija legutóbbi évfolyamait. A cikkírók, levelezők között mást, mint zsidót nem is találunk. Olvassuk el figyelmesen a legutóbbi szovjet képzőművészeti kiállításokon szereplő "hírneves" művészek vezetékneveit ugyanezt tapasztaljuk. A főiskolák is tömve vannak zsidókkal. Vajon ezek után nem kérlelhetetlen valóság-e, hogy Oroszországban a vezetésre hivatott értelmiség újabb nemzedékeiben túlnyomó többségben vannak a zsidók. Miért is lelkesedik hát Demján? ... A mi első virágainkért talán és a mi jövendőnkért? ... "Virágozzál zsidó kultúra. Növekedjél drága gyermeksereg!"
Az asszírok, ha egy-egy országot meghódítottak, hogy hódításuk maradandó legyen, a vezető rétegeket, a nemzeti kultúra hordozóit kiirtották, vagy fogságba hurcolták, Helyüket idegenfajú népcsoporttal töltötték be. A vezető rétegétől megfosztott nemzet hamarosan elvesztette eredeti, sajátos arculatát és hamarosan rabszolgasorba süllyedt. Ezt a módszert alkalmazzák most a zsidók Oroszország leigázására de sokkal nagyobb arányokban és sokkal tökéletesebb és kegyetlenebb formában. Ha az ókorban ezreket és tízezreket hurcoltak el és irtottak ki, úgy most az orosz értelmiségnek, az orosz nemzeti kultúra hordozójának millióit semmisítették meg. "Orosz földön ma mindenütt kiszorítják a kormányzásból, a kulturális életből az oroszokat, megfosztják őket a művelődés, a továbbképzés, az emberhez méltó élet lehetőségeitől, dolgozó, robotoló állattá süllyesztik és pusztulni hagyják egy sötét, piszkos istállóban ...".
"... Az idegen zsidó uralom sohasem volt olyan erős Oroszországban, mint manapság. Az államvezetésben még résztvevő orosz réteg még sohasem volt oly tehetetlen és erőtlen mint jelenleg. A mostani párttisztogatás Kaganovitsot Oroszország végleges egyeduralkodójává, kagán-jává teszi. ..."
Ezek a sorok még 1933 közepén íródtak. A párt tisztogatás azóta befejeződött. A XVII. pártnap is lezajlott. Sok minden történt a nagyvilágban és Oroszországban. A zsidóság Kaganovitson és környezetén keresztül valóban leigázta a hatalmas orosz birodalmat.
Vizsgálódásainknak íme ez a végső eredménye.

A zsidóság elhelyezkedése a Szovjetunióban

A szovjet uralom már a forradalom kezdetén szembetűnő rokonszenvvel fordult a zsidóság felé s messzemenő jóindulattal és előzékenységgel kezelte a zsidó ügyeket. A zsidók egészen kivételes bánásmódban részesültek. Egyesek úgy is magyarázhatják ezt, hogy a régi idők "igazságtalanságait" akarták jóvá tenni, Tulajdonképpen azonban a szovjetrendszer legerősebb és legmegbízhatóbb támaszának, a zsidóságnak istápolásáról van szó. Mint az előzőkből már ismeretes, a zsidóság nagy tömegei a régi Oroszországban, a kereskedelemben, az iparban és a szabadpályákon helyezkedtek el. A kommunista forradalom szociálpolitikai rendelkezései ezeknek a tömegeknek a létalapját is megsemmisítette.
E rendszabályok következtében, abszolút számban kifejezve, az oroszoknak persze még sokkal nagyobb tömegei vesztették el mindennapi kenyerüket. Jellemző, hogy az oroszokról való gondoskodást a szovjet kormány egyáltalában nem tartotta fontosnak. A szovjet urainak szemében az orosz kereskedők, iparosok, vállalkozók, ügyvédek stb. csupán páriák voltak, akiknek megélhetésével semmit sem törődtek. Sőt, mint veszedelmes "antiszociális elemet" akár éhséggel, vagy terrorral, de mindenképpen kipusztítani igyekeztek.
A szovjeturalom kedvencei a zsidók egészen más bánásmódban részesültek. A nemzetiségek népbiztosságának kötelékében már 1918 januárjában egy különleges szervet állítottak fel a központi zsidóbizottságot azzal a hivatással, hogy gondoskodjék a zsidó tömegek kedvezőbb társadalmi elhelyezkedéséről. A kommunista pártban ugyanakkor külön zsidó tagozatot állítottak fel. A zsidóság tehát külön képviseletet kapott a kormányban. A zsidó biztosság nem csak a zsidóság jogi helyzetét javította meg, hanem munkáról, élelemről és mindennemű támogatásról, segítségről is gondoskodott. A zsidók valósággal előjogokat élveztek. A vagyonos orosz "burshuj"-t (burzsujt) törvényen kívül helyezték, nem kaptak választójogot, az államszolgálatból kizárták, gyermekeinek iskoláztatási jogát is megvonták, állandóan zaklatták, minden elképzelhető módon üldözték. A gazdag zsidó "burzsujok" ideszámítva a nagy kapitalistákat is, zavartalan nyugalomban élhettek. A Sztálin-korszakban a "régi" orosz vezető rétegek üldözése, megrendszabályozása erőteljesen fokozódott
Ugyanakkor a régi burzsuj kapitalista zsidóságot érintő összes korlátozásokat megszüntették. A szovjet kormány ezt az eljárást egyszerűén azzal magyarázta, hogy a zsidóság nem önszántából, hanem a cári uralom alatt ránehezedő elnyomás és a különféle korlátozások következtében, tehát kényszerből tevékenykedett kapitalista szellemben. Azok a nagytőkés zsidók, akik sehogysem tudtak megbékülni a kommunista berendezkedéssel a kormányban helyet foglaló fajtestvéreik közbenjárása révén külföldre utazhattak. Ez a zsidó kapitalista emigráció építette ki később a kapcsolatokat a szovjet és a nyugati kapitalizmus között. A különféle szovjet üzletek lebonyolításával hatalmas vagyonokat harácsolt össze. A nyereségekből az emigráns zsidóság bőven juttatott az Oroszországban maradt rokonoknak és barátoknak.
Természetesen Oroszország valamennyi zsidóját nem lehetett egyszerre elhelyezni az államigazgatásban. Ilyesmi nem csak gyakorlatilag nem volt keresztül vihető, de politikai okokból sem volt kívánatos, így történhetett meg, hogy a zsidó tömegek elhelyezésének módjain és eszközein töprengve végül Lenin is ugyanarra az útra tévedt, amelyen már jóval előtte egyik-másik orosz cár is járt. Azt javasolta, hogy a kormány nagyarányú támogatásával telepítsék le a zsidókat az ország különböző részeiben és szoktassák rá őket a földművelésre. Lenin tervéből semmi sem lett. Megvalósulását megakadályozta elsősorban polgárháború, amely Oroszország mezőgazdasági szempontból legfontosabb területeit dúlta fel. Ebben az időszakban azok a zsidók, akik nem tudtak az államigazgatásban elhelyezkedni, kihasználva az ország zűrzavaros gazdasági helyzetét, kíméletlenül rá vetették magukat a spekulációra. A lelketlen és kiszipolyozó üzérkedést az állami szolgálatba befészkelődött zsidók odaadóan támogatták.
Később az "Új gazdasági politika" korszakában a zsidók a még szabadon maradt kereskedelmet és kisipart sajátították ki. Az új gazdasági rend vezető emberei zsidók voltak. Élősködésük és kizsákmányolásuk sokszor már annyira tűrhetetlen volt, hogy az orosz tömegek felháborodásának elkerülése céljából, a kormányban és az O.G. P. U.ban helyett foglaló fajtestvéreiknek kellett velük szemben erélyesen fellépni. A zsidók gazdasági rablóhadjáratára igen jellemző a távolkeleti szovjetköztársaság egykori elnökének, a zsidó Krasnostsekovnak a pere. Ez a por egyebek között élesen megvilágította a spekulációs zsidó tőkének és az állami szolgálatban elhelyezkedett zsidóknak, az orosz nép kizsákmányolására irányuló bűnös együttműködését. A Lenin féle telepítési tervek ilyenformán szinte feleslegesekké is váltak. Politikai okokból, valamint az ország tervbe vett gazdasági átszervezésével kapcsolatban a terveket egy idő múlva mégis felelevenítették, sőt a szovjet kormány arra is gondolt, hogy az oroszországi zsidó telepítésekbe a külföldi zsidókat és tőkéjüket is bevonja. Feloszlatták a zsidó ügyek népbiztosságát s helyébe a Központi Végrehajtóbizottság (ZIK) kebelében megszervezték "A zsidó földműves-telepítési bizottság"-ot "a Komzet"-et. Ennek az alakulatnak kiegészítéséül, hasonló céllal "Ozet" néven egy zsidó társadalmi szervezetet is életre hívtak. Mindkét szervezet szoros összeköttetésbe lépett a külföldi zsidósággal. Világszerte segélybizottságok alakultak, amelyek jelentékeny Összegeket küldtek az oroszországi zsidók telepítési akciójának támogatására. A szervezetek nagyszerű munkájának eredményeként mintegy 250.000 zsidót telepítettek le a Szovjetunióban. A szovjet kormány a Fekete-tenger mellékén, Krímben, Kaukázusban, Közép-Ázsiában, Szibériában a legjobb minőségű földeket bocsátotta a telepesek rendelkezésére. Különös gondot fordítottak a Birobidjanban létesített zsidó kolóniára, amelyet mostanában autonóm területnek nyilvánítottak. A Szovjetunió kötelékében tehát egy új, önálló zsidó államot teremtettek. Birobidjan nagyobb kiterjedésű mint Belgium és Hollandia együttvéve, sőt jóval nagyobb Palesztinánál is. A kitűnő termőföldek és hatalmas erdőségek régebben a szovjeturalom által kiirtott amuri kozákok tulajdonát képezték.
A zsidó telepítési tervekkel kapcsolatban akaratlanul is felvetődik a kérdés; Vajon sikerült-e a szovjet kormánynak tényleg megváltoztatni a zsidók természetét, vajon tényleg sikerült-e a zsidóságnak legalább egy töredékét a földművelésre rábírni? A zsidó kolóniákról érkező tudósítások alapján csak tagadó választ adhatunk ezekre a kérdésekre. A települési területeken a zsidók semmiféle földművelő munkát nem végeznek. Birobidjanban pl. a megmaradt kozákok és koreai napszámosok művelik meg a földet. Itt különbén sem érzik magukat jól a zsidók, nagy részük szétszéledt és a távolkeleti határterületekre húzódott. Körülbelül hasonló a helyzet az összes többi zsidó földműves telepen. A zsidók mindenütt mint új földbirtokosok, szervezők és főképp mint kizsákmányolok lépnek fel. Mindenütt idegen munkaerőt használnak ki, ők maguk nem dolgoznak. Természetesen kezükben összpontosul a helyi ipar, a magán és a szövetkezeti kereskedelem is.
A zsidó telepítések a szovjet vezetők szemében mindenekelőtt politikai célokat szolgálnak. Nem az a fontos, hogy a zsidók földművelők legyenek, hanem hogy Oroszország minden részében ott legyenek a zsidók. Szibéria ma már el van zsidósodva, holott a forradalomig nem is ismerték itt a zsidót. A zsidó telepítés igazi célja tehát az, hogy az orosz parasztság közé mindenütt zsidó csoportok furakodjanak be, amelyek a parasztokat szemmel tartják, mintegy felügyelnek rájuk. A mezőgazdaság kollektivizálásánál már nagyon használhatóknak bizonyultak a zsidó telepesek, mint ellenőrök és felügyelők.
Lassanként Oroszország egész zsidósága állami szolgálatba került, ahol azután szívvel-lélekkel szolgálta a bolsevizmus és ezen keresztül a maga külön zsidó érdekeit.
Nem ok nélkül mondotta a szovjet írók 1933 augusztusában tartott kongresszusán a zsidó tagozat elnöke, hogy most nem Palesztina, hanem a Szovjetunió a zsidóság igazi otthona.

A nemzeti ébredés

Az orosz nép ma iszonyú történelmi feladat előtt áll: hazáját kell megszabadítania az idegenfajú zsidó-marxista uralomtól. Vajon sikerül-e? Hisszük, hogy igen. Minden jel arra vall, hogy növekednek az Oroszország felszabadításáért küzdő erők. Erősödik a nemzeti érzés, különösen a fiatal orosz nemzedékben. Egyre erősödik a gondolat: Oroszország az oroszoké! Napról-napra erősebb lesz az idegenfajú leigázók, az ő eszméik és módszereik iránti gyűlölet. Az orosz nép számára mindezek Örökre idegenek maradnak.
Még mindig hiszik az oroszok, hogy Oroszország újra az ő otthonuk lesz. Állhatatosán folytatják a harcot szabadságuk kivívásáért.
Jól tudjuk, hogy az orosz forradalom népmozgalom volt, amely a néptömegek vágyaiból, kívánságaiból fakadt. A régi orosz kormányzat sok tekintetben elhibázott, igazságtalan volt. Gyökeres változásokra volt szükség, a régi uralom azonban képtelen volt ezek keresztülvitelére. Az orosz nép szerencsétlenségére a forradalomnak nem volt orosz vezérkara. A zsidó vezérek a forradalmat saját céljaikra használták ki.
A zsidóságnak azonban minden erőfeszítése ellenére sem sikerült az orosz nemzeti forradalom hullámait teljesen elfojtani. Ismételten számolniok kellett az orosz nép nemzeti érzésével, amely különös erővel jelentkezett az ötéves terv megvalósításával kapcsolatban. Az orosz munkásifjúság határtalan lelkesedése, amellyel ezt a tervet fogadta, tulajdonképpen a forradalomban kivívott nemzeti büszkeségnek volt a megnyilatkozása. Senkinél sem vagyunk alábbvalók! Amikor azonban az ötéves terv megvalósult, anélkül, hogy a dolgozó milliók helyzete valamit is javult volna, a nagy tömegek, elsősorban az ifjúság gondolkozóba esett. Minden amellett szól, hogy az orosz nép milliói egyre világosabban látják, hogy a zsidók uralma alatt nem élhetnek tovább s hogy az ország és a nép minden szerencsétlenségének igazi okozója éppen a zsidó uralom. A zsidók az orosz nép igazi ellenségei és Oroszország újjászületésének megakadályozói.
Az antiszemitizmus mint láttuk a forradalom kezdetétől fogva ott él az orosz nép lelkében. A kiöntött vérfolyamok és a meggyilkoltak milliói ellenére sem sikerült azt kiirtani és elfojtani. A felsőbb körök talán hallgatnak, de lenn a tömegekben a zsidóellenes érzület egyre élesebb formákat ölt. Zsidó szerzők beismerése szerint már 1928-29-ben (Larin-Heller) a munkások és parasztok gyűlésein kérdések hangzottak el a zsidóság kiváltságos helyzetére vonatkozólag: Miért kapják a zsidók a legjobb földet? Miért nem állanak sorba? Miért gazdagok? Miért van saját pékük, mészárosuk? Miért tódulnak be a zsidó burzsujok Moszkvába? Miért kapnak a zsidók rögtön lakásokat? Miért nincsenek zsidók a munkástőzsdében? Miért nincsenek zsidók a nehéz munkánál? Miért van antiszemitizmus? Miért fordul mindenki a zsidók ellen és nem más népek ellen? és így tovább. Ma már a kérdések komolyabbak és mélyebbre hatolnak. A főkérdés: miért a zsidók kormányoznak Oroszországban. Az oroszoknak felszabadulásukért folytatott propagandájukban ez a legfontosabb kérdés, a leghatásosabb érv.
Az oroszok nemzeti harca egyszersmind valamennyi nemzet ügye is, mert ez a harc mindannyiunk halálos ellensége a kommunista internacionálé ellen irányul. A kommunista internacionáléban pedig a népeket elpusztító marxizmus és a világuralomra törekvő zsidóság kötött szövetséget a világ békéje és a szabadság ellen.

Utószó
MOSAKODNAK!
Nincs időszerűbb politikai könyv ma, mint Hermán Fehst 1936-ban megjelent tanulmánya. Miután a "rendszerváltás" óta a liberális demokraták el kívánják hitetni a kommunista rendszerüket végigkínlódó társadalommal, hogy a zsidóság a véres kommunista őrületben ártatlan, hogy sem a rendszer vezető rétege, sőt a rendszer haszonélvezői sem ők voltak. Ellenben egyre gyakrabban emlegetik, hogy a zsidóság a nem zsidó társadalomhoz képest kétszeresen többet (mint zsidó is) szenvedett.
Közéleti személyiségek, politikusok, írók, Moszkvában képzett állítólagos tudósok, a sajtó beképzelt, nagyszájú mindentudói szüntelenül bizonygatják magukról és elvtársaikról a kommunista rendszerben soha senki által sem tapasztalt ellenzékiségüket, 56-os képzelt forradalmár mártír múltjukat. Az már természetes, a pártnak is csak azért voltak tagjai, hogy a rendszert emberibbé tegyék, a humanizmus nevében enyhítsék mások szenvedéseit. Az arcátlanabbjai titokzatosan hozzáteszik: "A pártba szándékosan azért léptem be, mert azt belülről hatékonyabban tudtam rombolni". Gondolják, ez a sok bőgatyás, naiv, hiszékeny magyar el is hiszi.
Zsidó Kiadók bérelt történészek vaskos köteteivel bizonygatják, magyarázgatják a zsidók ártatlanságát, hogy a dialektikusán demokratikus gondolkodás szerint miért nem tekinthetők a közismert, hitelesen anyakönyvezett zsidók zsidóknak. Olyanok, mint Kun, Rákosi, Péter Gábor, Hegedűs, Révai, Aczél, stb. A teljes névsor még a történelmet ismerők, a politikailag tájékozottak számára is megdöbbentő. A kommunizmus bűneiről beszélve mindig erőteljesen hangoztatják, hogy a nácizmus, a fasizmus bűnei és áldozatai összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mérhetetlenül embertelenebbek voltak. Röviden: ismét mosakodnak.
Ennyi arcátlan történelemhamisítás és az áldozatok szemébe mondott, szemérmetlen hazugság ellensúlyozására adjuk közre Herman Fehst a bolsevizmus és a zsidóság viszonyát elsőként elemző tanulmányát. Művében a szerző csupán a zsidóság szerepét és mértékét mutatja a bolsevizmus születésében, forradalmában, gyakorlatában 1934-ig, kizárólag zsidó és kommunista irodalom alapján, ami garantálja tárgyilagosságát, elfogulatlanságát. Adatai és tényei bárki által könnyen ellenőrizhetők. A kötetben az olvasó elé tárt puszta ténymegállapítások elsöprik a zsidóság könyvtárnyi dialektikus magyarázgatását, szépítését, felelősségelhárítását, történelmi hazugságait, de a szerző az olvasóra hagyja a zsidóság felett mondandó jogos ítéletet.

Irodalom
a) Orosz:
Alexandrow, Kto Prawit Rossiei? (Ki kormányozza Oroszországot?) Berlin 1933
Alexejew i Scher, Somja Uljanowych w Simbirske (Az Ukjanow család Simbirskben) MoskvaLeningrad 1925.
AntonovOwsejenko, W, A., Sapiski o grashdanskoi woine (Feljegyzések a polgárháborúról) Moskva 1924,
Archiv Russkoi Rewoljucii (Az orosz forradalom levéltára), Berlin 1922,
Bormann, J. i Medwedjew, A,, Utschenije o proletarskoi dikteture i sowetskon prawe (A proletárdiktatúra és a szovjet jog tana), I. Lief , Staatsverlag, 1928.
Bolschaja Szovetskaja Enzyklopedija (Nagy szovjetenciklopédia).
Brodski, J,, Biografii tschlenow politbüro (A politbüro tagjainak életrajza), Leningrád 1927.
Buchbinder, H., Istorija jewreiskogo rabolschego dwishenija w Rossiei (Az oroszországi zsidó munkásmozgalom története), Leningrád 1925.
Deutsch, L,, Rolj jewrojew w russkom rewoljucionnom. dwishenii. (A zsidók szerepe az orosz forradalmi mozgalomban), Berlin, 1927.
Dostojewski, Dnewnik pisatelja sa 1877 g, (Egy író naplója 1877-ből.) Berlin 1922.
Enciklopeditscheskij slowarj (Enciklopédikus szótár), kiadja a/ Orosz Bibliográfiai Intézet Gránát, Moskau 1927, Bd. 41.
Fleer, M. G., Russkije portrty 1917-1918 ág. (Orosz arcképek 1917/18-ból) Állami kiadó Szt. Pétervár.
Gerschensohn, M., Sudjby jowreiskogo narode (A zsidó nép sorsa) Berlin, 1922.
Geronimus, A., Rasgrom Judenitscha (Judenitsch elpusztítása.) Állami kiadó.
Gessen, J., Istorija jevreiskogo naroda w Rossiei (A zsidó nép története Oroszországban), Leningrád, 1925. "
Jewrei w Rossii (A zsidók Oroszországban), Szt, Pétervár 1906.
Kalendar Kommunista (Kommunisták naptára), 1926-31. évfolyamok,
Kornatowski, H., Borbja sa krasnyi Petrograd (Harc a vörös Pétervárért), Leningrád 1922.
Larin, J., Jewrei i antisemition w SSSR (A zsidók és az antiszemitizmus az UdSSRben), Moszkva-Leningrad, 1929.
Larin, J., Intelligencija i sovety (Az értelmiség és a szovjetek), Állami kiadó, Moszkva 1920.
Lazis, J., Dwa goda woiny na wnutrennom fronté (Két éves harc a belső fronton), Moszkva, 1920,
Lenin, V., O jewreiskom woprose w Rossii (Az oroszországi zsidókérdésről), "Proletarii", 1924.
Ljubinow, L, Rewoljucija 1917 g. Hrohika sobylii (Az 1917-i forradalom. Az események krónikája), Lenin intézet b. ZK der WKP (b), Moszkva/Leningrád, 1930,
Maslow, S., Rossija posle tschttyrjoch let rewoljucii (Oroszország négy évi forradalom után), Párizs, 1922.
Musei Rewoljucii SSSR, Albom po istorii WKP (b) (Album az ált. orosz komm. párt történelmében), kiadja az Ud SSR. forradalmi múzeuma, Moszkva, 1928.
Nacionalnaja politika WKP (b) w cyfrach. (Az ált. orosz kommun. párt nemzetiségi politikája számokban), kiadja a Kom. Akadémia, Moszkva 1930,
Na slushbo proletarskoi rewoljucii. (A proletár forradalom szolgálatában), K. E. Woroschilowról szóló cikkek gyűjteménye. Állami kiadó, 1931.
Orlowski, S., Welikij god, (A nagy év), Állami kiadó, 1930.
Orschanski, J,, Jevrei w Rossii (A zsidók Oroszországban), Szentpétervár 1872.
Pamjati pogibschich woshdei. Albom wospomirtaii, pod redakcii F. Kona (Az elesett vezérek emlékének, szerkesztette F..Kobn) Moszkva 4927. 74
Pasmanik, S., Russkaja rewoljucija i jewreistwo (Az orosz forradalom és a zsidóság), Párizs 1926.
Plechanow. G., Sobranije sotschinonii (művei) 2. kiadás.
Protokoly ZK RSDRP (Az oroszországi szociáldemokrata munkáspárt jegyzökönyvei), állami kiadó, 1929.
Rafes, M., Otscherki istorii jerreiskogo rabotschege dwishenija (A zsidó munkásmozgalom vázlata), állami kiadó, MoszkvaLeningrád 1929.
Resoljucii i postanowlenija XV, s'esda WKP (b) (Az orosz kommunista párt XV. pártnapjának végzései és határozatai b), állami kiadó, MoszkvaLeningrád 1929.
Rewoljucionnce dwisheniji sredi jewrejew (A forradalmi mozgalom a zsidók között), kiadja a zsidó forradalmi mozgalmakat tanulmányozó osztály, Moszkva 1930.
Sbornik dekretow 1917-1918 gg. (Az 1917-1918 évi rendeletek gyűjteménye). állami kiadó, Moszkva 1920,
XIV. s'esd Wsesojusnei Kommunistitscheskei Partii (b.) Az orosz kommunista párt XIV. pártnapjának gyorsírói jelentései), állami kiadó, 1926.
XV. s'esd Wsesojusnei Kommunistitscheskei Partii (b). (Az orosz kommunista párt XV. pártnapjának gyorsírói jelentései), MoszkvaLeningrád 1928.
Sokolow N., Ubiistwo Zarskei semjii (A cári család meggyilkolása), Berlin 1925, Slowo kiadó.
Spiridowitsch A., Istorija bolsewisma w Rossii 1883-1903 1917. (Az oroszországi bolsevizmus története), Párizs 1922,
Stalin J., Ob opposicii (Az ellenzékről), Leningrád 1928,
Suchanow N., Sapiski o rewoljucii (Feljegyzések a forradalomról), Berlin-Petrograd-Moszkva 1923.
Trotzki L., Sztálinskaja schkoli falsifikacii (Sztálin hamisítási iskolája), Berlin 1932. Tscheka, Materialy po dejatelnosti tschreswytsenainych kommissii (M. Tscheka,
Anyag a rendkívüli bizottságok tevékenységéről, kiadja a szociálforradalmárok pártjának központi hivatala, Berlin 1922.
Uljanowa Jelisarowa I., Wospenimenija ob A, S. Uljanowe (Emlékek Uljanow A, I.ról), Maladaja Gwardija, 1930.
Tscherikower I., Antisemitism i pogromy na Ukraine 1917 (Az antiszemitizmus és a pogromok Ukrajnában 1917-1918.)
Uralow S.Moisei Uritzki (Uritzki Mózes), Leningrád (929.
Weliki Oktjabr (A nagy október), Moszkva-Leningrád 1927.
Wsesojusnoje Kommunistitscheskaja Partija (b) resoljuciach i reschenijach sesdow, konferencii i plenumow ZK 1898 1932. (Az orosz kommunista párt a ZK gyűlései, konferenciái és teljes üléseinek végzéseiben és határozataiban 1898-1932) 1. kötet. Moszkva 1932, 4. kiadás.
Wsesojusnoje obschtschestwo poliütscheskich katovshan i sylno poselenzew: Dejaleli rewoljuconnoge dwishenija w Rossii. Biobibliografitscheskij Stowarj (A politikai fegyencek és száműzöttek orosz társasága , az oroszországi forradalmi mozgalom vezérei. Életrajzirodalmi szótár), Moszkva 1927-1933.
Wsesojusnoje obschtschestwo polititcheskich katorshan i sylno poselenzew, Polititscheskaja katorga i ssylka. Biografitscheskij sprawotschnik tschlenow obschtschestwa (A politikai kényszermunka és a szétküldés. Életrajzi kiegészítő munka a politikai fegyencek és száműzöttek társaságának tagjairól), Moszkva 1930.
Zentralniy Komitet RKP (b). Komissija po istorii Oktjabrskoi Rewoljucii i RKP (b). Istpart; K dwatzatipjatiletiju perwogo s'esda, partii (A KPR ZK-ja (b). Istpart: Az l, pártnap 25 éves visszatérésére), Moszkva 1923.
Zentralniy Komitet RKP (b(. Komissija po istorii Okljábrskoi Rewoljucii i RKP (b). Ispart: Pamjatnik borzam rewoljucii pogibshim w 1917 1922 gg, (A KPR ZK-ja (b). Istpart; A proletár forradalom 1917 1922 évben elesett harcosainak emlékkönyve.) 1-3. kiadás, Moszkva 1922, 1924, 1925,
Zentralnyi Komiét WKP (b). StatisLitschcski otdei, WKP (b) w cyfrach (Az orosz kommunista part statisztikai osztálya ZK-ja. Az orosz kommunista párt számokban), állami kiadó Moszkva-Leningrád 1926,
Zentralnyi Komitet WKP (b). Statisiitscheski otdel, Wsesojusnaja parlinaja perepisj 1927 g. (Az orosz kommunista párt statisztikai osztályának ZK-ja, az orosz pártszámlálás 1927-ben), Moszkva 1927.
Zentralnyi KomitetWKP (b). Statistitscheskij otdel, Socialnyi i nacionalnyi sostaw UKF (b). (Az orosz kommuiiistapárt statisztikai osztályának ZK-ja. Az orosz kommunista párt nemzetiségi és szociális állománya), állami kiadó, Moszkva-Leningrád 1928.
Folyóiratok:
"Bolschewik."
"Proletarskaja Rewoljucija." (A proletár forradalom.)
"Rewoljucija i nacionalnosti." (A forradalom és a nemzetiségek)
b) Német:
Artemjew M., Unterirdische Literaiur im heutigen Russland, (Földalatti irodalom a mai Oroszországban,) "Orient und Oksident", 1931. 7 füzet. Astrow W" Slepkow A., Thomas J., Illustrierte Geschichte der russichen Revolution von 1917. (Az 1917. évi orosz forradalom képes története.) Berlin 1928. Bajanow B. Avee Sztáline daus le Cremlin, Párizs 1930.
Berg L., Was sagt Szovjetrussland von sich selbst? (Mit mond Szovjetoroszország magáról?) Gladbach-Rheyot 1931.
Bessedowski G., Im Dienst des Szovjels, (A szovjet szolgálatában) Leipzig-Zürich 1930.
Bessedowski G., Den Klauen der Tscheka entrennen, (Szökés a cseka karmaiból) Leipzig-Zürich 1930.
Bickermann J., Landau 0. (u, a.), Die Umwälzung in Russland und das Schicksal der rüssichen Juden (Az átalakulás Oroszországban és az orosz zsidók sorsa), Berlin 1925,
Blum O., Russische Köpfe (Orosz fejek), Berlin-Leipzig 1923.
Botbmer K. v., Mit Graf Mirbach in Moskau, (Mirbach gróffal Moszkvában), Tübingen 1922.
Brulskus B., Die wirtschafliche und soziale Lage der Juden in Russland vor und nach der Revolution, (A zsidók gazdasági és szociális helyzete Oroszországban a forradalom előtt és után), az "Archiv für Socialwissenschaften." (Társadalomtudományi Levéltár"), 61 kötet 266 oldal, Tübingen 1929.
Bulaschow, Bolsewismus und Judentum (Bolsevizmus és zsidóság), Philó-kiadó, Berlin 1923.
Cleitiow G., Die Grundlagen der Nationalitätenpolitik in der Sowjetunion (A nemzetiségi politika alapjai a Szovjetunióban), az "Osteuropa" l. évi, 1925-26, 2. és 3, füzetében.
Dubnow S., Weltgeschichte des jüdischen Volkes (A zsidó nép világtörténelme) VIII. kötet: Die neueste Geschichte (A legújabb történelem), Jüdischer kiadó, Berlin 1928.
Generalsekreteriat zum Studium des Bolschewismus (A bolsevizmust tanulmányozó főtitkárság), források gyűjteménye, 1-6. füzet, Berlin 1919.
Günther H. F. K., Rassenkunde Europas (Európa fajismerete), München 1929, 3. kiadás,
Günther H. F. K., Rassenkunde des jüdischen Volkes (A zsidó nép fajismerete), München 1930.
Gurian W., Der Bolsewizmus (A bolsevizmus), Freiburg. Br. 1931.
Heller O., Der Untergang des Judentums A (zsidóság hanyatlása), Bécs-Berlin 1931.
Herzl Th,, Ein Judenstaat (Egy zsidó állam), Berlin 1918.
Hoetssch O., Russiand (Oroszország), Berlin 1917. 76
Hurwicz E., Staatsmánner und Abeuteurer (Államférfiak és kalandorok), Leipzig 1925.
Jaroslawski E., Aus der Geschichte der Kommunistischen Partei der Szovjetunion (Az oroszországi kommunista párt történetéből) (Bolseviki), Hamburg Berlin 1929.
Jüdisches Lexikon (Zsidó lexikon) 1930. évi kiadás.
Klatzkin J., Probleme des modernen Judentums. (A modern zsidóság problémái). Berlin 1930.
Kohn H., Der Nationalismus in der Szovjetunion, (A nacionalizmus a Szovjetunióban), Frankfurt a. M. 1932.
Lenin W. (Werke Művei, német kiadás, Bécs), Berlin 1930.
Martow J., Geschichte der russischen Sozialdemokratie. (Az orosz szociáldemokrácia története), függelék Th. Dantól, Berlin, 1926.
Melgunow S., Der rote Terror in Russland 1918-1923. (Vörös terror Oroszországban 1918-1923), Berlin 1924.
Nossig A, és Rodilschew, Bolsewizmus und Juden. (Bolsevizmus és zsidók), Berlin 1922.
Pjatnitzki O. Aufzeichnungen eines Bolsewiks. (Egy bolseviki feljegyzései),
Berlin 1930. Plattén F., Die Reise Lenins durch Deutschland in plombierten Waggon (Lenin utazása Németországon át lepecsételt kocsiban) (Okmányokra támaszkodó tudósítás), Berlin 1924.
Popoff G., Tscheka, Der Staat im Staate (Állam az államban), Frankfurt a, M.
1925. Ruppin A., Die Juden der Gegenwart (A jelenkor zsidói), Berlin 1918.
" " Die Soziologie der Juden (A zsidók társadalomtudománya), Berlin 1930.
Seibert Th., Das rote Russland (A vörös Oroszország), München 1931. Sinowjew G., Geschichte der KPR (b). (Az orosz kommunista párt története), Hamburg 1923.
Sombart W. Proletarischer Sozialismus (Proletár szocializmus), Jena 1924.
Sorow S.. Die jüdische Sozialdemokratie in Russland (A zsidó szociáldemokrácia Oroszországban), a "Neue Zeit" (Új idő) XX. évf. 1. kötet, 1901/02.
Scheffer P., Sieben Jahre Sowjetunion (A Szovjetunió hét éve), Leipzig 1930,
Schlesinger M., Land und Leute in Szovjetrussland (A föld és a nép Szovjetoroszországban), Berlin 1927.
Schulgin W. Tage .. , Memoiren aus der russischen Revolution.
Steinberg J., Als ich Volkskomissar war (Amikor népbiztos voltam), München 1929.
Stern E v., Regierung und Regierte (Kormány és kormányzottak), Halle 1918.
Trotzki L, Geschichte der russischen Revolution (Az orosz forradalom története), 2 kötet, Berlin 1931 és 1933.
Trotzki L., Mein Leben (Életem), Berlin 1930.
Trotzki L., Wer leitet heute die Kommunistische Internationale? (Ki igazgatja ma a kommunista internacionálét?). Berlin 1930.
Wischnitzer M., Die Judenfrage in der Sowjetunion (A zsidókérdés Szovjetoroszországban), az "Osteuropa" 2. évf. 1926/27. 4. füzetében,
Ziegler A., Die russische Gottlosenbewngung (Az orosz istentelen mozgalom), München 1932.

Névjegyzék

Abranovitsch (Rein) zsidó
Akulow1), orosz?
Agranov, zsidó
Alabonow, zsidó
Alexandrow, zsidó
Algassow, zsidó
Ahtnis, lett
Andrejew, orosz
Antipow, orosz
Antonow-Owsejenko, orosz
Antzelowitsch, zsidó
Arsohn, zsidó
Artusow, zsidó
Asew, zsidó
Aussem, nem orosz
Avorbach, zsidó
Awanesow, Örmény
Awilow (Globow), orosz
Awrow, orosz
Axelrod, zsidó
Badajow, orosz
Bakinski, zsidó
Balaschow, orosz
Balitzld, zsidó
Barabasch, zsidó
Baranow, orosz
Baron, zsidó
Basilowitsch, zsidó
Behrmann, zsidó
Behrsohn, zsidó
Beksadjon, örmény
Belenki, zsidó
Belenkowitsch, zsidó
Berdnikow, zsidó
Beresin, zsidó
Bearukich, orosz
Bilik, zsidó
Blagonrowow, orosz.
Bleichmann, zsidó
Blücher?
Blumkin, zsidó
Bogdanow, zsidó
Bogdatjow, örmény
Bogrow, zsidó
Bokij, zsidó
Borodi (Grusenberg), zsidó
Bosch (zsidónő?)
Bramsohn, zsidó
Bratmann-Brodowski, zsidó
Breslaw, zsidó
Brilt, zsidó
Bronstein, zsidó
Bruno, zsidó
Budnow, orosz
Bucharin, orosz
Bucharsowa, zsidó nő
Bychowski, zsidó
Chaikina, zsidó nő
Charlanow, zsidó
Cheifetu, zsidó
Dan (Gurwitsch), zsidó
Danischowski, lett
Dantjan örmény
Deborin, zsidó
Deinek, zsidó
Delhas, zsidó
Deribas, zsidó
Doletzki (Königstein), zsidó
Donenko, orosz?
Druksis, lett
Dsershinski, lengyel
Dwolniski, zsidó
Dybenko, orosz
Ehrlich, zsidó
Eidelmann, zsidó
Fedonow, orosz
Fierin, zsidó
Fomin (Krochmal), zsidó
Fonin, W. W., orosz
Fraenkel, zsidó
Frankfurt, zsidó
Frankorusski, zsidó
Freimann, zsidó
Frumkin, zsidó
Frunse?
Fuhrmeister, zsidó
Fuschmann, zsidó
Galkin (Gorin)? Galperstein, zsidó
Gamarnak, nem orosz
Gassoch, zsidó
Gawen, zsidó
Gersebuni, zsidó
Gertschikow, zsidó
Gessen, zsidó
Ginsberg, zsidó
Gissarow, zsidó
Goldenberg, zsidó
Goldin, zsidó
Goldstein, zsidó
Goloschtechekin, zsidó
Gotz zsidó
Grassmann, zsidó
Grassmann (Roschtschin), zsidó
Grinewitsch (Schochter), zsidó
Grinjko, zsidó?
Gromann, zsidó
Gronaschewski, zsidó
Grünberg, zsidó
Grünstein, zsidó
Gruschewski, zsidó
Grusenberg, zsidó
Gshelschtschalt, nem orosz?
Gubermann, zsidó
Gusjow (Urabkin), orosz
Gwoodow, orosz
Ho (Ge), zsidó
Helphend, zsidó nő
Herzenstein, zsidó
Hirschfeld, zsidó
Holtzmann, zsidó
Isakow, zsidó
Ismailowitsch, zsidó
Israelitow, zsidó
Itkind, Dóra, zsidó nő
Itkind Ida, zsidó nő
Itzkowski, zsidó
Jakir, zsidó
Jakowlew (Epstein), zsidó
Jenyschew, zsidó
Janovitsch, zsidó
Jaroslawski (Gubelmann), zsidó
Jelonski, zsidó
Jenukidso, georgiai
Jerenojew, orosz
Jeshow, orosz
Jowdokinow, orosz
Joffe, zsidó
Jollos, zsidó
Jonow, zsidó
Joselevitsch, zsidó
Jurenow, zsidó
Kurkin?
Jurowski, zsidó
Kachowskaja, zsidó nő
Kagan, zsidó
Kaganovits L., zsidó
Kaganovits M., zsidó
Kalinin, orosz
Kaljeew, orosz
Kalmanovitsch, zsidó
Kamenew (Rosenfeld), zsidó
Kamenew, R., orosz
Kaminski, zsidó
Kamkow, (Katz) zsidó
Kapelinski, zsidó
Kaplun, zsidó
Karolin, zsidó
Karski, zsidó
Katschuriner, zsidó
Kattel, zsidó
Katzenelsehn, zsidó
Koronski?
Kieselstein, zsidó
Kiritschenko, orosz
Kirow?
Kleimann, zsidó
Kleiner, zsidó
Kniggissen, zsidó
Kobetzki, zsidó
Kohn, zsidó
Koiontai, félzsidó nő
Kosarew, orosz
Kosior, zsidó
Kossowski (Lövensohn), zsidó
Krasneschtschekow (Tobelsohn), zsidó
Krassikow, zsidó
Krassin, H., zsidó
Krassin, L , zsidó
Kreisberg, zsidó
Kremer, zsidó
Krestinoki, orosz?
Krietsmann, zsidó
Kronberg, zsidó
Kuibyschew, zsidó
Kudinowski, zsidó
Kulik, zsidó
Kun, Béla (Áron Kohn), zsidó
Kurski, orosz
Kuschner, zsidó
Lander zsidó
Laptschinski, zsidó
Larin (Lurjó), zsidó
Laschowitsch, zsidó
Lazis, lett
Lebedjew, orosz
Lednik, zsidó
Leibenschn zsidó
Lenberg, zsidó
Lowin, zsidó
Lewithin, zsidó
Lenin (Uljanow), orosz?
Liber, zsidó
Lilina, zsidó nő
Lindow (Leiteisen), zsidó
Litwan (Bodoi), zsidó
Litwinow (Wallach, Finkelstein}, zsidó
Liwelchitz, zsidó
Ljubinow, zsidó
Lobow, orosz
Loginow, zsidó
Lonow (Oppokow), orosz?
Losowcki (Dridse), zsidó
Lövensohn, zsidó
Luki, zsidó
Lunatscharski (Chainow), zsidó
Luxemburg, zsidó nő
Madjar, zsidó
Malkin, zsidó
Mendelstein, zsidó
Manfred, zsidó
Maiski, zsidó
Mamulski, zsidó
Martow /Zederbaum/, zsidó
Mantsew, zsidó
Marjasin, zsidó
Maxinowski, zsidó
Mochlis, zsidó
Mohonoschin, orosz
Medwedjew, orosz
Meisel-Kedrow, zsidó nő
Melnikow, orosz
Melnitschanski, zsidó
Mendelssohn, zsidó
Menshinski, lengyel
Meshlank, lett
Messing, zsidó
Mileikowski, zsidó
Miljutin, orosz
Mikojan, örmény
Minajow, zsidó
Mironow, orosz
Mirow /Abranow/, zsidó
Mjasnikow, örmény
Model, zsidó
Mogilowski, zsidó
Moisojow, zsidó
Molotow /Skrjabin/, orosz
Mostislowski, orosz
Mucha, orosz
Muralow, orosz
Muranow, orosz
Mutnik /Mutnikovitsch/, zsidó
Nachgaljtsew, zsidó
Nachinsohn, zsidó
Nadson, zsidó
Nasinowitsch, zsidó
Nathanson /Bobrow/, zsidó
Nonirowitsch, zsidó
Newski, orosz
Nikitin, orosz
Obuch, zsidó
Olitscb, nem orosz?
Ordehonikideo, georgiai
Oscrski, zsidó
Ostrowski, zsidó
Pachonow, orosz
Pastuchow, örmény
Pergament, zsidó
Peschecbonow, orosz
Peters, lett
Peterson, nem orosz
Potrowski, G., orosz
Potrowski, A. M., zsidó
Petrusewitsch? Piljawski, zsidó
Pillau, német
Pines, zsidó Pjatakow, L., orosz
Pjatakow, Ju., orosz
Pjatnitzki /Tarschia/, zsidó
Plaksin, orosz
Podvoiski, orosz
Polonski, zsidó
Posern, zsidó
Postyschew, orosz
Potjenki, orosz?
Preobrashenski, orosz
Prokofjew, orosz?
Proschjan, örmény
Pupko, zsidó
Puilriny?
Radek /Sobelsohn/, zsidó
Radschenko, orosz
Rafail, zsidó
Rafcs, zsidó
Rakowski, zsidó
Rappaport, zsidó
Raskolnikow, orosz
Rawikowitsch, zsidó
Rawitsch, zsidó
Rawitscher, zsidó
Redeks, zsidó
Rewkin, zsidó
Rjasanow /Goldendach/, zsidó
Rjutin, orosz
Romanos, zsidó
Ronin, zsidó
Roschalej, zsidó
Rosenblüm, zsidó
Rosenfeld, zsidó
Rosenholtz, zsidó
Rosenthal, zsidó
Rosenzweig, zsidó
Rothstein, zsidó
Rosnirowitsch, zsidó nő
Rubinstein, zsidó
Rutchimowitsch, zsidó
Rudsutak, lett
Ruthenberg, zsidó
Rykow, orosz
Sachs, zsidó
Sakowski, orosz
Safarow, zsidó
Salkind, zsidó
Salutzki, zsidó
Sarnitzyn, zsidó
Satonski, zsidó
Selenski, zsidó
Selesnow, orosz
Serebrjakow, orosz
Serebrowski, zsidó
Shdinow?
Silinski, nem orosz
Sikorski, zsidó
Silberberg, zsidó
Sinowjew (Radonyslski), zsidó
Skljanski, zsidó
Skobetew, orosz
Slutzki, zsidó
Snidowitsch, zsidó
Smirnow, orosz
Smoljan&ki, zsidó
Sof, nem orosz
Sokolnikow (Brilliant), zsidó
Sokolow?
Solnzew, zsidó
Sorin. zsidó
Spiridonowa, orosz nő
Spiro, zsidó
Suchanow, (Himmér), zsidó
Sul, zsidó
Suritz, zsidó
Swerdlow, zsidó
Syrzow, orosz
Schachrai, z&idó
Shaposchnikow,?
Schatow, zsidó
Schnumjnn, örmény
Schoinkmann, zsidó
Scheloches, zsidó
Schklowski, zsidó
Schljipniköw, orosz
Schreider, zsidó
Schulgin, orosz
Schlschukin, orosz
Schumjatzki, zsidó
Schwernik, zsidó
Sztálin, georgia
Stassowa, orosz nő
Stein, zsidó
Steinberg, zsidó
Steinhardt, zsidó
Steklow (Nachamkes), zsidó
Stopanow, zsidó
Stetzki, zsidó
Stomonjakow, zsidó
Strümilin, nem orosz
Stutschka, lett
Tomski, orosz?
Trotzki (Bronstein), zsidó
Trilisser, zsidó
Trojenowski, félzsidó
Tschaikowski, orosz
Tschcheidse, georgiai
Tschernow, zsidó
Tshudnowski, zsidó
Tschubarj, orosz
Tutschanski, zsidó
Varga, zsidó
Wanowski, orosz
Weinberg, zsidó
Weissberg, zsidó
Weissbrod, zsidó
Weizer, zsidó
Werbo, zsidó
Wigdortschik, zsidó
Winawer, zsidó
Wlediniroki, zsidó
Wolff, zsidó
Wolgin, zsidó
Wolin, zsidó
Wolodarski (Goldstein), zsidó
Worclowski, lengyel
Wolrnski. zsidó
Woroschilow, orosz
Wül, zsidó
Wedenski, orosz
Wysotzki, zsidó
Zeistin, zsidó
Zeitlin, zsidó
Zeretelli, georgiai
Zifrinowitscli, zsidó
Zilko, zsidó
Ziperowitsch, zsidó
Zilkin, zsidó