Tegnap (2001. május 6. - a szerk.) szerepeltünk a Zsönesszel, s ez a szereplés - második gyermekem hamarosan várható születése miatt - átmeneti hattyúdalom volt a kórussal. Erről szeretnék most beszámolni.
Hogy miféle rendezvény volt is ez, azt alig tudom. Mezőkövesden valami zeneiskola szervezett valami kórustalálkozót. Melyre is az ottani róm. kat. templomban került sor. Állítólag egy ilyen volt már két év előtt, én ebből valamiért kimaradtam. De azok közül, akik részt vettek benne, most többeknek rezegni kezdett a golyó a csípőjükben.
Nem kell új anyagot tanulnunk, mondta az Öreg, jó lesz a Francia Intézetben előadott anyag. Ahhoz képest, hogy az milyen egy gagyi szereplés volt, alig-alig próbáltuk a darabokat. Később az is kiderült, hogy csak öt művet éneklünk (jó, ebből az első mű négytételes), más szóval, kb. húsz perc éneklésért utazunk Mezőkövesdre. Azt is megtudtuk, hogy a kényelem végett két busszal megyünk majd.
A két buszból az egyik Igazi Busz volt, a másik mikro-. Mégpedig - ha jól láttam - ugyanaz, amivel a bretagne-i turnén Maciandit csak Svájcban érte utol a barátja (azóta a férje). Láss csodát, a kisbuszt most is a férj vezette. Korábban sem volt egy férfiszépség, de most házasságában még meg is hízott. Úgyhogy egy hörcsög, egy fóka és egy BKV-ellenőr imágóját nyújtotta. Mindezt csak azért írom le, mert azok elbeszélése szerint, akik vele utaztak, a modora nem ütközött a külsejével.
Egyébként tőlünk szokatlanul pontosan indultunk. Menetközben - szintén szokatlanul - nem kellett az Öregre figyelnünk, nem kellett viselkednünk. Egyszer megálltunk, akkor Benőgergő bemondta, hogy csak matricát veszünk. Erre a társaság fele azonnal szétszaladt. Mire a másik fele észbe kapott, hogy akkor ők is, az Öreg jóízűt ordított, hogy meg lett mondva, hogy csak matrica, mindenki azonnal térjen vissza a buszba.
Mezőkövesden a zeneiskolában cuccolhattunk le, szintén szokatlanul bő térben. Miután a templom karzatán énekeltünk, többen felvetettük, hogy ehhez minek beöltözni? Viszont az összes többi kórus az oltár előtt énekelt, és ha azok szereplőruhát tudtak ölteni, akkor mi is, ez csak világos, nem?
Felmentünk a karzatra (melyen egyébként az orgonakíséretes darabok miatt énekeltünk), "csak elindítjuk a műveket" felkiáltással végigpróbáltuk a műsort, aztán vissza a zeneiskolába, átöltözés.
Az utolsó műsorszám mi voltunk, és hát úgy illett, hogy végighallgassuk az előttünk lévőket.
A dolog kezdődött azzal, hogy valami fiatal férfi beszélt a zene nagyszerűségéről, szépségéről, lelkeket összetartó erejéről. Nem tudom, kit idézett, Kodályt-e vagy Bárdost, esetleg Illyés Gyulát, de talán egyetértünk abban, hogy ez mindegy is. Utána előpenderült egy műsorközlő hölgy. Hidd el, ha az átlagosnál kicsit rosszabb lett volna, nem tenném szóvá. Ám az valami egészen infernális volt, amit a csaj művelt. Mintha külön kiválogatták volna a fogalmazni, beszélni, intonálni nem tudók csoportjából. Felkonferálta az első műsorszámot, ez valami gyerekkórus volt. Egész jók lettek volna, ha nem énekeltek volna valami Bárdos-nyáladzást is. Első két műsorszámuk gregorián volt, de általában elmondható, hogy a közreműködők mintha törekedtek volna rá, hogy minél ócskább zeneszerzők minél ócskább műveit válasszák ki.
Utánuk következett a templom énekkara (azé a templomé, amelyikben ez a rendezvény lezajlott). Ha volt már dolgod valamely magyarországi templom kórusával, akkor sejtheted, hogy hangszínben, a hangzás homogenitásában, intonációban satöbbiben mi árasztotta el a levegőt. És az egészben az a vicc, hogy amikor egy másik templom kórusa következett, akkor visszasírtuk eme előzőt, azaz az alulmúlhatatlannak hitt alulmúlhatónak bizonyult.
A két templomi kórust egy kassai énekkar követte, Karol Petoczy vezényletével. Ezek egész jók voltak, csak hát izé... a műsorválasztásukról annyit, hogy abban egy Rossini-darab volt a legjobb.
Őket követte a Zsönessz. Kezdtük a négy Duruflével. Noha a hülye helyi csaj bemondta a négy tételt, a közönség csak megtapsolta a tételközöket is. Közben az Öreg előjött magánszámával, amit már a Francia Intézetben is bemutatott. Ez úgy szól, hogy vezénylés közben többször odasziszegi valamelyik jobb sorsra érdemes kórustagnak, esetünkben a Margitnak, hogy nézzen már fel a kottából. Később rosáltatta is Margitot.
Az unalmas és hülye Duruflék után Poulenc Salve Reginája következett. (Szerzőt a hülye helyi csaj pulensz-nek ejtette.) Utána a Cantique de Jean Racine Faurétól (itt valami gikszer miatt a csaj mindent jól mondott), majd César Franck Béatitudes-ből egy tétel. A francia szöveg fordítása gyanánt a hülye helyi csaj a tétel fölé biggyesztett mottót szavalta el magyarul. Végül a 150. zsoltár szintén Francktól.
Következett volna a vacsora, de az Öreg még intett, hogy seregeljék köré a kórus. Elmondta, hogy a Duruflében a tételközi tapsok miatt annyira ideges lett, hogy a szokásosnál is jobban zavarta, ha nem néznek rá, ezért piszkálta a Margitot, és ha a Margit ezt meg tudja neki bocsátani, akkor most menjen oda hozzá. (Ha nem, ne.) Sose találnád ki, ezért megmondom, Margit odament az Öreghez, aki is marokra fogta Margit fejét, és jobbról-balról megcsókolta. A jelenet annyira idióta volt, hogy - ha lúd, legyen kövér-alapon - elkezdtem tapsolni, aminek a fonalát a kórus azonnal fölvette.
Ezek után átmentünk a közeli elegáns étterembe. A vacsorával kapcsolatos rossz sejtéseim hibásnak bizonyultak, mert igen színvonalas kaját kaptunk, és - képzeld! - a Spontán Dalrafakadás is elmaradt.
Aztán a buszon az Öreg még egyszer elnézést kért a Margitos malőr miatt, egyben előjött az ilyenkor szokásos bejelentésével, nevezetesen, hogy a szlovák karnagy rögtön megkereste őt, meghívásokkal zaklatta; ne csináljunk programot 2002 júliusára satöbbi-satöbbi. Utána már csak Árpi szórakoztatta az utazóközönséget (hová lett a pénztárcája, hová lett a zakója stb.)
