Bármilyen nagy lelkesedéssel lépi is át a kisgyerek az első osztály küszöbét, ahogy az évek telnek az iskola sokaknak előbb utóbb kényszermunkává válik a számára, amolyan szükséges rosszá, amin látszólag mindenki át kell menjen, ahelyett, hogy, az ideális elképzeléseknek megfelelően, úgy érezne, hogy az iskola egy izgalmasan érdekes hely, ahol tanulni, fejlődni lehet. A gyerekekben fokozatosan elhervad a velük született tudásszomj, ezt mindinkább aggodalom váltja fel: vajon sikerül-e mindig jó jegyeket kapnia, vajon hogy fog a legközelebbi dolgozat/vizsga sikerülni, mennyire sikerül majd a tanító/tanár kedvében járni és hogy lehet a jó viszonyt fenntartani a többi gyerekkel? Ahelyett, hogy lelkesednének az iskoláért, megtanulnak rettegni. Ritka a gyerek, amelyik ne úgy érezné, hogy amit az iskolában tanítanak, az nem sok gyakorlati értékkel bír a számára. Ezért könnyen elcsüggednek, főleg, ha úgy érzik, hogy a saját érdeklődési körüket háttérbe kell szorítsák. Az iskola nem lelkesíti őket! 
Vissza.
Következő esszé.
|
