|
A gyerekek született tanuló-masinák. Mielőtt elérik az iskolakort, sikerül maguktól kifejlődniük egy kis, marginális ösztönökkel biró csecsemőből egy okos lénnyé, aki már aránylag óriási tudást szedett össze a környezete fizikai, társadalmi s lélektani tulajdonságairól. S ezt sikerül megtenniük leckék, tanterv, vizsgák és jegyek nélkűl. A gyerekek tanulásra vannak programálva mielőtt a világra jönnének. A szülők feladata az, hogy irányítsák őket, megvédve őket fizikai veszélyektől, és hogy minél gazdagabbá tegyék a napjaikat új gondolatokkal, helyzetekkel és koncepciókkal. Ez lenne tulajdonképpen a tanítók feladata is az iskolákban, de az emberi társadalom rég maga mögött hagyta az eredeti modellt, a tanitók minden jószándéka ellenére, ami ezt lehetővé tenné. Az eredeti, természetes állapotban, vagyis iskolakor előtt, a gyereknek nincs szükségs motivációra. A tanulás izgalmaitól ittasan vetik magukat minden új dologba és abszolut nem aggódnak, ha nem sikerül amivel véletlenűl próbálkoznak. Legrosszabb esetben otthagyják egy ideig, hogy majd újra megpróbálkozzanak vele egy másik alkalommal. Még nem találkoztunk egy olyan két éves gyerekkel, aki lehangolódna, mert nem halad a nyelvtanulással olyan gyorsan, mint a többi, vagy netalán annyira levertté válna, hogy feladna minden próbálkozást. Milyen gyakran találkozhatunk pedig ilyen esetekkel az iskoláinkban! Majdnem minden gyerek megtartja a felfedezés szeretetét, az izgalmat, ami új dolgok elsajátítására készteti őket, a tanulási készséget - legalábbis addig, amíg beiratják őket az iskolába... A természetes tanulási mechanizmus tulajdonképpen nem olyan komplikált. Az alapjai: a kísérletezés, elmélkedés, az időnkénti kérdezősködés, tudakozás - amikoris épp kedvük van odafigyelni. Ha az új dolgokkal való próbálkozás először nem jár sikerrel, megpróbálkoznak egy másik alternativával, vagy megkérnek egy felnőttet, hogy segítsen és azt megpróbálják utánozni. Tehát a természetes tanulási folyamat alapja a próbálkozás, de bukás esetén vagy megpróbálnak találni valakit, aki útba igazíthatja őket, vagy megpróbálnak leutánozni egy máshol látott sikeres procedúrát. Ez a szemszög azon az egyszerű, de központi gondolaton alapszik, hogy a gyerek elsősorbani célja a cselekvés, mintsem, hogy előbb az elvont elveket akarnák megérteni (ahogy pedig a felnőtt szeret tanulni). Meglátnak valamit, ami érdekli őket, amihez megjön a kedvük, és megpróbálják elsajátítani. Valami érdekeset látnak a szoba másik sarkában, meg akarják fogni, ezért megtanulnak járni. Valamit a tudomásunkra akarnak hozni, szükségét érzik az értekezésnek: megtanulnak beszélni. A tudás elsajátítását a tenni akarás hajtja. A gyerekek úgy tanulnak a környezetükről, amikor érzik a szükségét a tudásnak, s legtöbbször akkor, amikor ez az új tudás lehetővé teszi a számukra, hogy elősegítse őket valamiben, amit csinálni akarnak! Csak az iskola kegkezdése után válik külön az elméleti tudás a cselekvéstől. 
Vissza.
Következő esszé.
|
