David Duke: Ébredésem: 18. fejezet Zsidók, a kommunizmus és polgárjogok.
David Duke előadása Szegeden
Mottó: "Mindegyik nemzet kölcsönösen utálja egymást, de mindegyik utálja a zsidót." (Mark Twain) Ernst Zündel, David Irving és David Duke a világon talán legismertebb három olyan személyiség, akiket a zsidók fő-fő ellenségüknek tartanak, s minden alantas eszközüket bevetve próbálják őket elhallgattatni, vagy legalábbis meghátrálásra késztetni. Eddig szerencsére nem sok eredménnyel. Pedig az üldöztetésekből, rágalmazásokból jócskán kijutott mindegyiküknek. Tudomásom szerint közülük kettő éppen ártatlanul börtönben van, "holokauszt-tagadás", ill. "antiszemitizmus", "neonácizmus", meg egyéb efféle szörnyűséges vétkek miatt. Bár Duke sem áll messze tőle, hogy egyszer lecsukják, vagy netán "halálos balesetet" szenvedjen, egyelőre megkímélte ezektől a Gondviselő. A legnagyobb örömünkre, hiszen egyébként aligha mutathatta volna be "Zsidó szupremácizmus" (alcíme: A zsidókérdés amerikai szemmel) c. új könyvének magyar nyelvű változatát; mely a hosszú évek óta áldozatos könyvkiadói tevékenységet folytató, s számos kiváló, betiltott vagy elhallgatott "szélsőséges" mű megjelentetésével büszkélkedő Gede testvérek (Tibor és Sándor) jóvoltából láthatott itthon is napvilágot. Duke most az ő meghívásuknak eleget téve Budapesten és több vidéki nagyvárosban (köztük Szegeden) tart népszerűsítő előadásokat. Az 50-60 év közti fiatalos, energikus benyomást keltő (korábban parlamenti képviselő, majd történész) szerző őszinte szókimondásával, lelkes elkötelezettségével, érdekfeszítő gondolataival nálunk is nagy sikert aratott az értő közönséggel zsúfolásig megtelt újszegedi Bálint Sándor Művelődési Otthonban. Hazai politikusaink, íróink semmitmondó óvatoskodása, sunyi köntörfalazása után üdítően hatott ránk a tolmácsoláson is átsugárzó beszédének újszerűsége, megvilágosító ereje. Noha sokan behatóan ismertük már a témát más művekből, ill. saját keserű tapasztalatainkból, azért mégis érdemes volt figyelemmel kísérnünk a közel 2 órás előadást, mert legalább lemérhettük tudásunk megalapozottságát és mélységét. Le kell szögeznem, hogy Duke megnyerő szerénységgel és közvetlenséggel, ugyanakkor hatásosan fejtette ki véleményét ("liberálisaink" alighanem populistának bélyegeznék, egyéb ocsmány jelzőiket most mellőzném), s mindezt úgy tette, hogy még véletlenül sem keltett megbotránkozást (a besúgókat nyilván leszámítva!), s a legkóserebb fül sem hallhatott tőle sértő, rasszista vagy egyéb bárdolatlan kifejezéseket. (Hogy aztán a honi sajtó miket hord össze róla, ha egyáltalán "hírértékűnek" tekinti az eseményt, az már nem a mi dolgunk.)
Kötetének előszavában Duke a következőket írja:
Néhány passzussal alább hozzáteszi: "Ez a könyv nem antiszemita; egyszerűen az etnikai szupremácizmussal kapcsolatos dokumentumokat és annak erőteljes elemeit vizsgálja, amelyek mindig is jelen voltak a zsidó közösségben, a történelmi időktől egészen napjainkig. A zsidó szupremácizmust érintő bármely kritika rögtön 'antiszemitizmusnak' minősül. A holokauszt szörnyűségeinek a médiában történő állandó jelenléte az 'antiszemita' kifejezést a tömeggyilkosság támogatásának szinonimájává változtatta. Maga a szó elég minden további érvelés elfojtására, és inkább indulatokat gerjeszt, mintsem érdemi vitát." Majd így folytatja: "E könyv jelentős része önéletrajzomból, az "Ébredésem"-ből lett átvéve. Beszámoló ez a saját utamról is, amely során rádöbbentem a zsidó szupremácizmus valóságára: ez a legmesszebbre menő szupremácizmus." Szóbeli előadása nagyjából vaskos művének tartalmát követte, de azért néhány ponton el is tért attól, noha szellemiségétől, irányvonalától jottányit sem tágított. Átfogóan elemezte a zsidókérdést a régmúlttól eredeztetve egészen a legfrissebb eseményekig. Mindvégig a történettudósi objektivitás talaján maradt, ritkán közölte személyes álláspontját. Ha olykor mégis dühöt vagy haragot éreztünk, azt a kegyetlen valóság, a tények cáfolhatatlan fölmutatása okozta.
A Biblia ószövetségi részéből pl. kivesézte a faji szupremácizmus sokféle módját:
Az izraelitáknak joguk van uralkodni az összes többi népeken, és meg lett ígérve nekik, hogy egy nap övék lesz az egész világ.
A Tóra után a minden goj(im)ra nézve veszedelmesen elfogult és embertelen szabálygyűjteményt, a Talmudot elemezte, mely ma is alapvetően befolyásolja, meghatározza a zsidóság életét, belső és a külvilággal szembeni viselkedését. Ennél öncélúbb, gyűlölködőbb, erkölcstelenebb szennyiratot aligha vetettek papírra öreg bolygónkon. (Csupán egy adalék belőle, pontosabban egy főrabbi innen fakadó tarthatatlan állásfoglalása. Arra a sátáni kérdésre, hogyha egy zsidónak beteg a mája, megengedhető-e az, hogy az első szembejövő nem-zsidót elfogják, majd egészséges szervét kivéve - tehát a donort megölve - a zsidónak adják, habozás nélkül igennel felelt.) Duke a továbbiakban áttekintette a keresztény - zsidó, muzulmán - zsidó ellentéteket, megvizsgálta a zsidók túlhatalmát a pénzvilágban, a gazdasági vezetésben, a médiumokban és a politikában. Különösen az USA-ban, a Szovjetunióban, Európában, ill. a Közel-Keleten történő folyamatos és gátlástalan térfoglalásukat, mohóságukat jellemezte részletesen a konkrét adatok, bizonyítékok tükrében. Rámutatott, hogy a mérhetetlen zsidó tőkekoncentrációval, a zsidó világuralommal, a mindenre kiterjedő zsidó befolyással szemben a másik oldalon tönkretett nemzetek, kiirtott embermilliók, gyarmati függőségbe taszított "bennszülöttek" milliárdjai sorakoznak. A zsidók szélsőséges faji sovinizmusa, a cionizmus, valamint az általuk ránk szabadított imperializmus, bolsevizmus, majd globalizmus okozza az emberiség bajainak, szenvedéseinek zömét, akárcsak az általános fizikai, szellemi és morális leépülést, ill. a természeti és humán környezet elsivárosodását. Az egész világnépesség közös érdeke, hogy ezt az esztelen ámokfutást megállítsa, ha nem akar végleg elpusztulni. A helyzet mostanra teljesen elfajult, totális válság kezd kibontakozni mindenütt. Valamennyi kontinens egy-egy puskaporos hordó, akármikor kitörhet egy mindent elemésztő (atom)háború. Bármennyire körülbástyázott azonban a zsidó szupremáció, szembe kell szállnunk vele, s ennek első lépése, hogy félelem nélkül hangot adjunk az igazságnak, ami többé nem tartható titokban. Nincsen vesztenivalónk, nincs már hova hátrálnunk. Ezt a harcot semmiképp se kerülhetjük el, de van esélyünk egy sikeres végkifejletre. David Duke reményét fejezte ki, hogy az európai népek, a palesztin nép és egyáltalán a világ minden népe rendelkezhet a legalapvetőbb emberi joggal: az élethez való jogával, hogy megőrizhesse egyedi kultúráját, szabadságát és identitását. A szerző meglepő tájékozottságát bizonyítva röviden kitért a magyarországi állapotokra is. Dicsőséges múltú, sokra hivatott nemzetnek nevezte a magyarságot, s érezhető volt, hogy ezt nem a szokásos udvariasság mondatja vele, hanem történelmünk alapos ismerete. Biztatólag szólt mostani küzdelmeinkről, erőt, hitet és kitartást kívánt rendszerváltó törekvéseink megvalósításához, s olyan rátermett vezetőket, akik képesek elvezetni bennünket egy boldogabb, szebb jövőbe.
Nagy sikerű, vastapssal honorált előadását Duke a következőkkel zárta:
A hosszúra nyúlt, forró hangulatú est kérdésfeltevésekkel, dedikálással s egy kötetlen beszélgetéssel ért véget. David barátunk könyvét megvételre és elolvasásra jó szívvel ajánljuk mindenkinek. Bátor szavait, kézszorítását, nemes gondolatait megőrizzük. SA, Szeged, 2006, November 19-én A következő szöveg az európai eredetű polgárjogi aktivista, David Duke önéletrajzából van. Ez a fejezet megvilágítja az ún. "polgárjogi" mozgalmat nem mindenki által ismert nézőpontból. A polgári hivatalban levő sajátos nőnek, aki zsidókról és kommunistákról gúnyolódott, nyilvánvalóan igaza volt említett eseteiben, noha beleillett a médiák által elültetett "antiszemita" sémájába. A tények elkerülhetetlenek: A kommunizmus és a cionizmus ugyanabban a zsidó lélekben születtek, melyet Mózes Hess személyesít meg. Lassan fölismerem a zsidó-keresztény kapcsolatokat meghatározó kettős erkölcsöt. A zsidók számára két erkölcs van, az egyik sajátmaguk számára, a másikat nemzsidó környezetüknek prédikálják. Saját erkölcsük a faji büszkeségen alapuló összetartás, hagyomány és önérdek. Annak, akit versenytársuknak tartanak, sokféleséget és liberalizmust prédikálnak. Ha nem lenne ez a kétféleség, hogyan tudná a zsidók által uralt amerikai média:
- Izraelt támogatni, mely judaizmust tanít iskoláiban, és ezzel egyidejűleg a keresztény dalok éneklését is megtiltani amerikai iskolákban?
Az erkölcsi képmutatás nyilvánvalóvá lett. A hatalmas zsidók a zsidók számára egy erkölcsöt prédikálnak: az ellenkezőjét annak, amit a nemzsidóknak. Ha összetartási elveik jók a maguk számára, miért nem lennének erkölcsileg nekünk is jók? Miért a kettős értékek? Ha a "fehér rasszisták"-at erkölcsileg el kell ítélni, miért nem kell a zsidó hatalomra törőket? Amíg Herzl és más cionisták lázasan keresték a zsidók támogatását a kizárólagos zsidó állam számára, zsidó aktivisták szorgalmasan forgatták ki az amerikai kultúra keresztény elemét, és még a karácsonyi énekeket is eltávolították iskoláinkból. Amíg azt a meggyőződésüket verik dobra, hogy ők a "kiválasztott nép" a többi fölött, és egyedi népet mutatnak be, mely Ábrahámtól származik mint a mai napig, a fehér emberek faji tudatáról azt terjesztik, hogy az rossz dolog. Amíg a zsidó nemzet esetén az állampolgárságot szinte kizárólag a "zsidó néphez" tartozó eredet biztosítja, zsidó antropológusok szerint a fehér faj nem is létezik. Noha odaadóan támogatják saját, csakis zsidók által működtetett országukat, Izraelt, lázasan dolgoznak a fehér ellenőrzés aláásásán és Amerika jellegének megváltoztatásán a "polgári jogok" mozgalmukban és a nagymérvű nem fehér bevándorlás elősegítésével. Izraelben törvényeik vannak, melyek megtiltják nemzsidóknak saját média tulajdonát, Amerikában arcátlan módon az ő tulajdonukban van a tömegmédiák nagy többsége. Mattie Smithtől hallottam, hogy a zsidóknak vezető szerepük volt fajtudatunk és eredettudatunk lerombolásában. Olvastam, hogy zsidók voltak annak a tudományos irányzatnak a vezetői, amely szerint a fajok egyenlőek fizikai és szellemi képességek terén. A faji egyenlősdi alapjait keresve azt találtam, hoz a nemzetközi kommunizmushoz csatlakozók voltak a faji egyenlősdi úttörői. Amerikában a marxista szervezetek gyorsan szereztek befolyást a régi rabszolgafelszabadító mozgalmakban. Délafrikában ők vezették a harcot a feketék "demokratikus" jogaiért. A kommunizmus szövetkezett a nemfehér népekkel és harcukkal a "fehér imperializmus, gyarmatosítás és elnyomás" elleni harcban. Hamarosan rájöttem, hogy korunkban zsidók uralkodtak a nemzetközi kommunista mozgalomban korunkban, éppen úgy, ahogyan a 20. század elején Oroszországban a bolsevizmus vezetői voltak. Nathan Glazer zsidó író tényszerűen megállapította, hogy a 60-as és 70-es években az Egyesült Államok aktív kommunistáinak felét tették ki, és a vezetőik négyötödét. Két zsidó, Jerry Rubin és Abbie Hoffman vezette a marxista Hippi mozgalmat, és a forradalmi "Csikágói hét" mozgalom, melyet elítéltek, mert erőszakkal szétbomlasztotta az 1968-as demokratikus gyűlést, öt zsidó vezetőjéből ők voltak kettő. Olvastam a "kommunizmus mögött" c. könyvet, és meglepődve olvastam benne, hogy legalább 4 személy ötből zsidó volt azok a személyek között, akiket kommunista kémkedésért elfogtak és elítéltek az Egyesült Államokban és Kanadában. Talán a leghírhedtebb árulási eset volt az amerikai történelemben az atombomba titkainak elrablása Ethel és Julius Rosenberg által. Ők a Fuchs-Gold kémgyűrű részeként dolgoztak a Manhattan projektben és más amerikai atomfegyver programokban. A Fuchs-Gold kémgyűrű hét tagját bűnösnek mondták ki kémkedés bűnével. Ezek a következőek: Klaus Fuchs, Harry Gold, David Greenglass, Abraham Brothman, Miriam Moskowitz, Sidney Weinbaum, és Alfred Slack.Egy gynúsított, Morton Sobell Mexikóba menekült, de a mexikói hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak hogy perbe foghassák őket. A Rosenbergeket szintén bűnösnek találták és kivégezték. Az atomtitkokat a szovjeteknek kiadó tíz személy között egyetlen nemzsidó volt, Alfred Slack. A többi fő kémügy között volt a Amerázsia eset, a Gerhart Eisler eset, a Judith Coplin eset és az Alger Hiss eset. Ezekben az esetekben is zsidók voltak a fő vádlottak és a vádlottak nagy része zsidó volt. Az egyetlen ismert nemzsidó vádlott Alger Hiss volt. A Hollywoodi Tíz eset c. filmben a képviselőház tíz hollywoodi vezető filmírót vádolta a Kongresszus semmibevevésével. Megjelentek az amerikaellenes bizottság előtt, és elutasították annak megválaszolását, hogy kommunisták-e. Zsidó írások azt állították, hogy a bizottság ok nélkül romba döntött tíz írót. Számos film védi a hollywoodi tízet mint igazságtalanul és méltánytalanul üldözöttet, de a tízből hat a kommunista párt tagdíjfizető tagja volt. A másik négyről is kimutatható volt, hogy sok kommunista fronttevékenységben és akcióban vettek részt. A tízből kilenc zsidó eredetű volt. Míg zsidó marxisták dolgoztak a "polgárjogok" tevékenység politikai részén, éppilyen keményen nyomták a tudományos oldalt is. Az 1930-as évekig a biológia tudományok a különféle fajú embereket éppen úgy kategorizálták, mint az állatvilág különféle fajú egyedeit. Kevin Strom ezt így kommentálja: "Az egyenlősítő politikai szeleket Amerika oktatásába ügyes, egymással kapcsolatot tartó, állóképes kisebbségi csoport fújja, akiknek menetrendje ezt írja elő" Kezdtem észrevenni, hogy a fajkeverés forrása nem az amerikai feketéknél keresendő. A legtöbb fekete elégedett volt különállásával, noha biztosan akartak gazdasági és szociális fejlődést. A 20. század első felének egyik legnépszerűbb fekete vezetője, Marcus Garvey a feketéket vissza akarta vinni afrikába és új országot akart létrehozni velük. A fekete különválást akarók és a fehér Amerikát megtartani akarók ellen egy kisebbség teljesen más programmal állt elő.
Franz Boast fogadják ma el, mint az antropológia egyenlőségtanának megteremtőjét. Németországból jött zsidó bevándorló volt nagyon kis tudással az antropológia terén, doktori értekezését a víz színéről írta. Boas adta a "kulturális antropológiát" a tanhoz. Megérkezéséig az antropológia természettudomány volt. Boas az antropológiát a kulturális és a fizikai antropológiára osztotta fel. A korai fizikai antropológusok fajtudósok voltak, mivel az embert és annak fejlődését tanulmányozták a mérhető jellemzők tanulmányozásával, a múltbeliek és jelenlegiek tanulmányozásával. Minden jó fizikai antropológus képes volt arra, hogy vegyen egy emberi koponyát, és annak jellege alapján meghatározza a tulajdonos faját. Ez a fiziológiai tudás természetesen alapvetően fontos a korai emberek kiválogatásánál, és a történelem előtti és evolúciós fejlődés leírásához. A kulturális antropológia a jelenlegi ember különféle kultúráival foglalkozott, és az ókor és történelem előtti idők emberével és annak kulturális kérdéseivel, ami miatt ez sokkal kevésbé precíz tudomány, mely széles körű interpretációkra nyújt teret. Érdekes módon Boas, mielőtt ismert antropológus lett, elismerte a fajok különbözőségét szellemi téren. A "primitív ember agya" c. művében ezt írta: "A strukturális különbözőségeket a működési és pszichológiai különbségeknek is kísérniük kell; ahogy nyilvánvaló különbségeket találtunk a fajok struktúráiban, föl kell tételeznünk, hogy rábukkanunk a szellemi jellemzők különbözőségeire is. " Boas mindkét szülője radikális szocialista volt azt európai 1870-es forradalmi események során. Boasról szóló életrajzában tanítványa, Melville Herskovits azt írta, hogy Boas politikai szimpátiái egyféle szocializmus irányába mozdultak el. Az Egyesült Államok képviselőháza idézte Boas kapcsolódását 44 kommunista frontszervezethez. A nemzeti szocializmus németországi emelkedése és a fajilag tudatos antropológusok növekvő befolyásával szemben Boas elkezdte antropológiai befolyását politikai szimpátiái támogatásra használni. Azt a szélhámos ötletet terjesztette, hogy nincsenek emberi fajok. Azzal érvelt, hogy noha vannak különféle haj és bőrszínek és formák, a faji csoportban csak kevés genetikai különbség van, és azok, legyenek még olyan nagyok is, azokat csak a környezet hozta létre. 1938-ban Boas kihúzta a fenti idézetet könyvének új kiadásából. Sok zsidó tudóstársat gyűjtött maga köré, köztük Gene Weltfisht, Isador Cheint, Melville Herskovitsot, Otto Klineberget, és Ashley Montagut. Követői közt volt a néger K. B. Clark és két nő, Ruth Benedict és Margaret Mead. Mead később híres könyvet írt Samoa-ról (Öregedés Samoán = Coming of Age in Samoa), melyben azt írja, hogy különféle, válogatás nélküli nemi kapcsolatok csökkentik a tizenévesek gondjait ér problémáit. Művét később Derek Freeman nyomatékosan cáfolta, bebizonyítva, hogy Mead hamisította samoai adatait. Boasnak és tudóstársainak kiterjedt kommunista kapcsolatai voltak. Ismételten azt nyilatkozta, hogy "szent háborút folytat a rasszizmus ellen", és hirtelen reggeli közben halt meg ahol még egyszer és utoljára hangsúlyozta a "rasszizmus" elleni harc szükségességét. Boasnak és elvtársainak sikerült a legtöbb egyetem antropológiai tanszékét uralni úgy, hogy egységesítő elvtársaikat arra bátorították, hogy használják pozíciójukat arra, hogy elveiket támogassák a tudományos megbeszéléseken. Míg a hagyományos antropológusok kezében nem volt balta és nem volt szent harci ügyük, Boas és elvtársai szent missziót kezdtek, hogy kiirtsák a faji tudást a tudományból. Sikeresek voltak. Ahol az egyenlősdi hívei pozíciókat kaptak vagy hatalmat, segítették elvtársaikat abban, hogy rangjukban emelkedjenek a tanszékeken a középiskolákban és az általuk uralt főiskolákon, egyetemeken. Számíthattak zsidótársaikra, akik befolyásos egyetemi pozíciókat birtokoltak, és a nemzsidó egyenlősdi-hívekre, hogy professzori pozíciókat kapjanak és a kutatásnál szerződéseket kapjanak és előre lépjenek. Hasonló összejátszás volt az antropológiai egyesületekben és újságoknál. A kegyelemdöfést a nem egyenlősdit hirdető antropológiának a tömegmédiák adták, melyek túlsúlyban zsidó kezekben voltak. A faji egyenlőséget a nyilvánosságnak tényként mutatták (és mutatják) be, mellyel szemben csak a "megszállott" és "tudatlan" harcol. Egyenlősdit hirdető írók, mint Ashley Montagu és mások nagy díjakat kaptak az újságoktól és később a televíziótól. Mind zsidók, mind nemzsidók számára a hit a faji egyenlőségben alapvetően fontos dogma lett, ha előre akart juti az antropológiában vagy bármely más tudományban. A "politikailag helyes"vonalhoz való illeszkedés elismertséghez és hírnévhez vezetett, pénzhez és sikerhez. A faji igazság kimondása személyes támadásokhoz és gyakran gazdasági hátrányokhoz is vezetett. Ashley Montagu lett a legismertebb szószólója az egyenlőségi csalásnak, túlnőtte Boast mint a legnépszerűbb rasszizmusellenesség-pártoló. Jól modulált brit akcentusa és arisztokratikus neve hihetőséget kölcsönzött faji elképzeléseinek. Harminc év távlatából még mindig emlékszem lenyűgöző megjelenéseire a Today Tv-ben. Könyve: "Faj, az ember legveszélyesebb mítosza", egyenlő jelentőségű lett a bibliával. és mélységesen hatott rám, mielőtt lehetőségem lett volna megismerni a másik oldalt. Montagu igazi neve Israel Ehrenberg volt. Egy ragyogó pszichológiai álcázási jelenetben Ehrenberg párszor nevet változtatott, végül nem egyszerűen egy angolszász becenévnél maradt, de a Montagu név egyike Britannia legrégebbi legarisztokratikusabb, középkorból származó neveinek. Az 1990-es évek végén zsidó írók szemtelenül kezdtek írni uralmukról az amerikai antropológia fölött. Az amerikai antropológus 1997-es kiadásában, melyet az amerikai antropológiai társaság ad ki, a zsidó tudós, Gelya Frank azt írja, hogy az egyenlősdit hirdető amerikai antropológia annyira zsidó volt, hogy azt "A zsidótörténet részének" kellene nevezni. Frank elismeri továbbá, hogy az antropológia a szociális terv keretében van, és tanulmánya azokkal a zsidó antropológusokkal foglalkozik, akik "a multikulturális elméleteket aktivisták akcióira" akarják alkalmazni. Az ugyanilyenfajta antropológusok, akik olyan lázasan harsogják, hogy "nincsenek fajok", ami a fehéreket és feketéket illeti, most hiperkritikus módon védik a zsidók egyedi genetikus egységességét. Továbbá, egyre több zsidó antropológus lép ki rejtekéből, ünnepelve saját speciális faji és kulturális eredetüket. A feketéket és fehéreket illetőleg továbbra is az egyenlősdi az uralkodó. Richard Lewontin, Leon Kamin és Stephen Jay Gould az önelismert marxista zsidók a vezető tudományos egyenlősditámogatók. Noha a legújabb tudományos adatok igazolják a gének alapvető szerepét az egyének és a csoportok különbözőségében, a faji egyenlősdi még ma is a szent szöveg, mellyel az antropológia és az emberi pszichológia használ és melyet a népszerű médiák terjesztenek. Lewontin, Kamin, Gould, Rose, és más egyenlősdihirdetők írásait gyakran jelentetik meg olyan újságok mint a Smithsonian, Natural History, Nature, Discover, Time, Newsweek és mások. A TV programok gyakran interjúvolják a fentieket mint a fajok "szakértőit", és ellenfeleik ritkán juthatnak szóhoz. A vezető egyenlősdihirdető szószólók öntudatos marxisták, ezt az apró részletet ritkán említik a médiák. Képzeljük el, ha meggyőződéses nácik lennének: úgy gondolom, a reakció rájuk akkor nagyon másféle lenne. Az antropológia "zsidó történelem része" szerű jólszervezett irányítása ellenére a faj tudományos elismerésének szükségessége olyan gyorsan nő, hogy a népszerű egyenlősdihirdetők nem lesznek képesek a tudományos fejlődés további visszatartására. Soha nem volt nagyobb eltérés a tudományos és az általános ismeretek között. A pszichológia éppannyira zsidó támadás alatt állt, mint az antropológia. Sigmund Freud ideje óta a pszichológiát "zsidó tudománynak" nevezik. Egy zsidó életrajzíró így ír erről: A történelem "zsidó tudománnyá" tette a pszichoanalízist. Ilyenként támadták. Németországban, Ausztriában és Olaszországban megszűnt és minden irányban kivándorolt. Még ma is annak tartják mind ellenségei, mind támogatói. Természetesen ma már vannak elismert nemzsidó analitikusok. De a legutóbbi ötven évben a mozgalom élcsapata zsidó maradt, mint amilyen a kezdetben volt. A nagy gazdasági válság óta a tudományos pszichológia elhanyagolta a származás hatását, és majdnem minden egyéni viselkedést és szellemi képességet a környezet hatásának tulajdonított. Azt állították, hogy nem a származás, hanem a környezet a fajok szellemi és viselkedési különbségeinek oka. De Freud és tanítványainak támadása nemcsak a faji elvet támadta, de szélessávú támadást indított az európai civilizáció lelki és erkölcsi értékei ellen is. Freud azt vallotta, hogy keresztényi erkölcsünk volt sok lelki baj oka. Folyamatosan aláásta a nemi hűséget és a házasság intézményét. 1915-ben ezt mondta: "A nemi erkölcs - a társadalom, ahogy az amerikai definiálja azt - nekem nagyon hitványnak tűnik. Én sokkal szabadabb nemi életet javaslok. " A "Mózes és egyistenhit"-ben (1939) Freud ismételten támadja a kereszténységet, és a zsidó népnek lelki magasabbrendűséget tulajdonít. "Azok a népek, akik meg vannak arról győződve, hogy az igazság mellettük van, akiket legyőzött a kiválasztottság hite, magasra értékelnek minden szellemi és erkölcsi eredményt. A keresztény vallás nem érte el a szellemi felemelkedés magasságait, ahová a zsidó vallás fölszállt" - Sigmund Freud Ahogy a kommunista zsidók politikai harcot folytattak az orosz cár ellen, Freud követői kulturális háborút folytattak a nyugati kultúra ellen. Kevin McDonaldnak a zsidó énre vonatkozó klasszikus tanulmánya, melynek címe: "Egy nép, mely távolságot akar őrizni (A People That Shall Dwell Apart)", kimutatja, hogy Freud totemjei és tabui megmutatják szerepét a nemzsidók elleni háborúban: Freud feltevéseinek nyilvánvaló szándéka volt. Ahelyett, hogy erősítette volna az erkölcsöt és napjainak szellemi kultúráját, elméletei a nemzsidó kultúra elleni harcának alapvető részei voltak - annyira, hogy a totemet és a tabukat a Róma és a katolikus egyház elleni győzelemnek tekintette. Freud mulatott saját háborúján a kereszténység ellen, melyet a római birodalomhoz hasonlított, és saját véleménye szerint ő Hannibál volt, aki Rómát ment fosztogatni. "Hannibál ... volt iskolaidőmben a hősöm ... Akkor értettem meg először, hogy mit jelent egy idegen fajhoz tartozni ... a szemita alakja magasabb lett képzeletemben. Fiatal elmémben Hannibál és Róma jelképezte az ellentétet a zsidóság állhatatossága és a katolikus egyház között." Freud világosan kimondja zsidó felsőbbrendűségi álláspontját egy zsidó nőnek írt levelében, aki egy nemzsidótól akart gyereket, hogy így javítsa ki a pszichoanalízis hasadását. Szavai: "Meg kell vallanom ... hogy az Ön fantáziája a megváltó születéséről egy kevert egységbe nekem egyáltalán nem tetszik. Az Úr akaratából született ő abban a zsidóellenes korszakban felsőbbrendű zsidóként. De tudom, ezek az én előítéleteim. " Egy évre rá ennek a nőnek zsidó apától született gyereke. Freud ezt írta: "Mint tudja, kigyógyultam utolsó előszeretetemből is az árja ügy iránt, és azt szeretném, ha az a fiú rendíthetetlen cionistává lenne. Legyen fekete haja és nem szőke. Űzzük el ezeket a szalmahajúakat! Nem írok bókokat Jungnak Münchenbe, mint Ön tudja. .. Zsidók vagyunk, és azok is maradunk. Mások csak kihasználnak bennünket, és soha nem fognak megérteni vagy értékelni". (Idézet a Jeruzsálemből, 1991, 45). Freud nemcsak tudatosan indított támadást kultúránk ellen, ellenzőit kényelmesen szellemi fogyatékosnak nevezte. A "Mózes és egyistenhit" c. művében az antiszemitizmust agybajnak mutatja be, amely a zsidó erkölcsi felsőbbrendűség miatti irigység következménye. Az Egyesült Államok felé haladó hajó fedélzetén barátainak azt mondta, hogy Amerika népe azt gondolja, hogy ő csodaszert visz nekik, ehelyett azt mondta: "mi a pestist visszük nekik". Éppen úgy, ahogy a tudományban és a szociológiában zsidó tudósok vezették a harcot az egyenlősdi érdekében, és zsidó médiavezérek vezették a propagandahadjáratot, a "polgárjogi" mozgalomban a vezetők és gazdasági támogatók nagy többsége zsidó. Szinte kezdete, 1909 óta, a "Mozgalom a színes emberek előrehaladásáért = National Association for the Advancement of Colored People (NAACP)" volt a fajilag kevert Amerikáért folytatott harc előőrse. Érdekes múdon vezetőségében egyetlen ismert fekete volt, W. E. B. Dubois, aki valójában mulatt volt. Az igazgatóság tagjai elsősorban marxista zsidó ideológusok voltak. Az Egyesült Államok képviselőháza és sok állami kivizsgáló szervezet alaposan dokumentálta, hogy minden NAACP alapító egyszersmind kommunista aktivista is volt. Duboist a kommunista Ghanában temették saját kívánságára.
Az NAACP első elnöke Arthur Spingarn volt, és csak zsidók voltak az NAACP elnökei alapításától az 1970-es évekig. Noel Spingarn legyőzte bátyját, Arthurt, és utána Kivie Kaplan vezette a szervezetet. Az NAACP zsidó vezetése kevéssé ismert tény a nyilvánosságban. Amikor én olyan idős lettem, az egyetlen név az NAACP vezetőségéből, melyet hallottam, Roy Wilkins neve volt, aki a bizottság fekete titkára volt. Mivel olyan sokat szerepelt a sajtóban és a nyilvánosság előtt, mint a legtöbb amerikai, és is azt hittem, hogy Wilkins az NAACP igazgatója. De valójában Kaplan volt akkor az NAACP elnöke. Benjamin Hooks volt az első fekete elnök az 1970-es években. Ahogy az elnök egy fekete lett, többet nem lehetett az NAACP "nemzeti titkárságáról" hallani. Attól fogva a szóvivő volt az NAACP elnöke. A jelenlegi fekete-zsidó széthasadásban a liberális zsidók gyorsan ledorongolják a feketék ellenérzését önmagukkal szemben arra hivatkozva, hogy a feketék ügyének oroszlánrészét ők finanszírozzák. Azt is hangsúlyozzák, hogy a polgárjogi jogi tevékenységet zsidó ügyvédek viszik előre, és azt sokáig csak zsidó pénz támogatta. A polgárjogi mozgalomnak gyakorlatilag minden lépése bíróságokon át haladt. Ezek a határozatok hozták az iskolák kényszerített keverését, lehetővé tették írástudatlan feketék szavazását, és végső soron Amerikára erős fehérellenes megkülönböztetést hozott az orwelli "támogatási akció (affirmative action)" név alatt. Itt is zsidók játszották a főszerepet. A NAACP jogvédelmi alapítványa vívta ezeknek a csatáknak a nagy részét, amely szervezet független az NAACT-tól. Ma, mikor ezt írom, ezt is zsidók vezetik. Jake Greenberg volt a jogi csoport vezetője évekig és ő volt a főügyvéde Brownnnak a híres legfelsőbb bírósági ügyben, a 'Brown az oktatási bizottság ellen'-ben. A legfelsőbb bíróság gyalázatos döntése - egyetlen pusztító tollvonással - elindította az amerikai oktatási rendszert, addig az első világ egyik legjobbjából az egyik legrosszabbává. Még azokon a területeken is, ahol nem zsidók a tényleges vezetők, sokat értek el befolyásukkal a színfalak mögött. Martin Luther King Jr-t Stanley Levinson vezette, sok beszédét is ő írta, például a "van egy álmom" címűt, melyet a Washingtoni felvonuláson mondott el. John és Robert Kennedy figyelmeztették Kinget, hogy tartson távolságot a kommunista Levinsonhoz. De King Levinsont pótolhatatlannak találta, és visszautasította a javaslatot. A diákok erőszakmentes koordináló bizottsága (SNCC) és a faji egyenlőségi kongresszus (CORE) megalapítása idején szintén zsidók tevékenykedtek bennük, és a névlegesen fehér "szabadságlovagok", akik délre mentek, zsidók voltak. Amikor három szabadságlovagot megöltek Philadelphia, Mississippiben, a három személy, Schwerner, Goodman, és Chaney volt, két zsidó és egy fekete. Annak az embernek, aki magát "Martin Luther King"-nek nevezte (a tényleges neve Michael King volt), nagyszerűen mutatja be a médiák erejét és befolyását Amerikában. A legtöbb ember ma sem tudja King kommunista kapcsolatainak nagyságát, részben mert a média nem veszi figyelembe King kommunistaságának adatait, King magánéletében marxistának nevezte magát, és belső körében elmondta, hogy erőfeszítései az "osztályharc" részei. Személyes titkára, Bayard Rustin kommunista volt. Amikor Kingnek új titkárt kellett választania 1961-ben, újra kommunistát választott, Jack O'Dellt. Fő tanácsadója (intéző talán jobb kifejezés lenne erre), ahogy említettem, a zsidó kommunista, Stanley Levinson volt, aki szerkesztette és valószínűleg jó részét írta is King könyvének, a "lépés a béke irányába (Stride Toward Freedom). Levinson készítette el King jövedelmi adóbevallását, ellenőrizte King részvényvásárlásait és ő továbbította a befolyó szovjet pénzt az USA kommunista pártjához. Csak nemrég fedezték föl, hogy King doktorátusi dolgozatát nagy részben lemásolta. A bostoni egyetemen egy bizottság alakult, hogy megállapítsa, mekkora mértékben plagizált King. Az eredmény az, hogy az első rész 45 százaléka és a második 21 százaléka más íróktól származik. Az iskolák ennél sokkal kisebb csalás esetén is vissza szokták vonni a tudományos fokozatokat, de King fontosság a polgárjogi mozgalom számára eddig megakadályozta hitoktatási doktorátusa visszavonását. A média Kinget mint jó keresztény és családszerető embert mutatta be - egy pap lényének vezérfonalát mutatva be. De Kingnek sok kapcsolata volt prostituáltakkal. fehérekkel és feketékkel, az egyház pénzéből fizette őket, és általában verte őket - mindezt az FBI adatai és King társai igazolják. King a meggyilkolása előtti éjszakát fehér prostituáltakkal töltötte, akiket ütlegelt. Az FBI szalagjain hallható "King atya" amint ezt mondja: "Én nem Istenért b..ok!" és "Ma éjjel nem vagyok néger!". A King fölvételek olyan terhelőek erkölcsileg, hogy 50 évre zárolták őket az FBI más irataival együtt. Ezeknek a tényeknek ellenére King zsidó eladói és szövetségeseik rendületlenül kitartanak King dicsőítő képe mellett. A zsidó és fekete kapcsolatok zavarodottak lettek az utóbbi években, ahogy a feketék politikai szimpátiái saját jogaik felé fordultak. A zsidók szövetsége a fekete polgári jogi ügyekkel akkor volt felhőtlen, amikor sok kommunista a feketéket a kommunista felkelés potenciális forradalmárainak látta. A kommunisták megnyerték a testvérharcot a Szovjetunió megalkotásával a cionizmus és kommunizmus között, melyet Winston Churchill írt le 1920-ban. Radikális amerikai zsidók a feketéket tekintették az amerikai proletariátusnak, az elnyomott orosz jobbágyok Atlanti óceánon túli változatait, akik segédhadseregként használhatók a kommunista forradalom kezdetén. Természetesen még a nemkommunista zsidók is az "amerikai" nem faji definícióját támogatták, mivel nagyon is tisztában vannak a maguk kívülálló helyzetével a fehér társadalomban. Emiatt minden szervezett zsidó támogatja a törvények és hagyományok lerombolását, melyek eddig lehetővé tették fajunk folyamatos létezését. A második világháború után két fő tényező húzta el a zsidóságot a kommunizmustól: A szovjet állam oroszosítása és Izrael állam létrehozása. A németek elleni harc, Sztálin és a szovjet rendszer az orosz népet hazafias szellemre késztette. Maga Sztálin, minden idők egyik legbetegesebben gyanakvó és kegyetlenebb vezetője ügyesen játszotta ki egyik zsidó hatalmi kört a másik ellen, míg ő lett Oroszország kétségbevonhatatlan vezetője. Leon Trotsky (Lev Bronstein), Sztálin fő versenytársa száműzetésbe kényszerült, és később megölte az orosz NKVD. Noha egyes zsidók kulcsszemélyek maradtak rendszerében, Sztálin a zsidó szövetségeket veszélynek tekintette saját hatalmával szemben. Minden lehetséges szövetséget, mely veszélyeztethette, brutálisan elnyomott, és ő tette a Szovjetuniót nemzetibbé. A Szovjet kommunizmus himnuszát, az egyenlősdit hirdető és nemzetellenes "Internacionálét" fölváltott egy hagyományos orosz himnusz. A forradalom első napjait jellemző, a zsidó kommunistákat támogató akciókat az egyetemeken és a hadseregben érdemeken alapuló rendszer váltotta föl. Sztálin sok zsidóellenes manővere a háború végén lett látható, és sok zsidó nem akarta elhinni, hogy elvesztették a Szovjetunió irányítását. Az 1960-as évek végén is a legtöbb országban, Oroszországtól eltekintve zsidók voltak a marxista vezetők világszerte, beleértve az Egyesült Államokat. Ezek közül a zsidó kommunisták közül sok valamennyire oroszellenessé vált, és most magukat trockistáknak nevezik. Csak kevés radikális zsidó tartotta meg az oroszországi kommunista látomást; legtöbbjük új marxista elmélet híve lett, mely az egyenlősdin lapul, és noha megtartja a kommunizmus szociális hasznát, elindul a kapitalista gazdaság irányában. Míg ezek történtek a Szovjetunióban, Izrael államát hozták létre, és úgy tűnt, hogy a régi, fajcentrikus és ortodox előrejelzések végre megvalósulnak. A zsidók kétezer évig imádkozták: "Jövőre Jeruzsálemben". Hirtelen minden zsidó elmehetett Jeruzsálembe, mely saját politikai irányításuk alatt állt. Ezek alatt az évek alatt Amerika tanúja volt sok baloldali zsidó radikális megváltozásának. Norman Podhoretz, a Commentary magazine-tól például a kommunizmus védelmezőjéből a kapitalizmus javaslójává lett, a vietnami háború ellenzőjéből heves izraeli héja lett. Az 1970-es években ezek az újsütetű jobboldali zsidók elárasztották a "konzervatív mozgalmat", felvállalva a gazdasági konzervativizmus előnyeit, de hozzáadva a szociális liberalizmus, egyenlősdi, az új világrend, és természetesen a szupercionizmus elveit. Zsidók beszüremkedtek minden elképzelhető irányú politikai szervezetbe különféle nézeteket támogatva, de mindig ügyeltek arra, hogy éles szemmel figyeljék és támogassák a zsidók és Izrael állam érdekeit. Nemzetünk feláldozásával a lehetetlen fekete "egyenlőség" oltárán elindult a hasonlóan elképzelt ötlet támogatása a nemi egyenlőségről. Azt mondták a nőknek, hogy lelkileg ugyanolyanok, mint a férfiak, és csak környezetük tette őt nővé és anyává ahelyett, hogy kutatók, tudósok és ipari vezetők legyenek. A "nők fölszabadítói" nemcsak arról próbálták meggyőzni a nőket, hogy a következő generáció fölnevelése és gondozása kevésbé fontos, mint egy futószalag mellett izzadni, vagy egy vezetői gyűlésen résztvenni, de ennél sokkal tovább menve leértékelték a feleség és anya szerepét. Freud azzal járult hozzá a család szétveréséhez , hogy támogatta a szabad szerelem általi szexuális felszabadítást. A nyugat egyik erőssége mindig is a szülők és gyermekek kapcsolatának komolyan vétele volt szemben a harmadik világgal. Freud és zsidó pszichoanalízisgyártó társai egybeolvasztották a szexet a szerelemmel, és a család szétbomlasztását olyan dolgokkal igazolták, mint a nem kielégítő nemi kapcsolatbeli elismerés. A nők felszabadítása teljesen átalakította az amerikai családot, mivel a legtöbb feleséget és anyát a munkahelypiacra kényszerített új gazdasági szabványaival, kevesebb szereplehetőséget hagyva a nőknek. Sok kutató azt mondja, hogy dolgozó anyák millióinak létrehozása káros hatással volt a család stabilitására és a gyerekek fejlődésére. Ennek eredményeként ma sok asszony harcol mint egyetlen kereső a maga és gyerekei számára, és a stabil családokban levők gyakran túlerőltetettek és erejüket elveszi, hogy egyidőben a családanya szerepét játsszák, és emellett napi nyolc órát dolgoznak a családon kívül. A legismertebb nőmozgalmi aktivisták Gloria Steinem, Betty Friedan, és Bella Abzug. Érdekes módon mindhárman a nemileg legelnyomóbb vallásból jönnek: a judaizmusból. A lyuk a lapon, melyet Evelyn Kaye írt, aki ortodox családban nőtt föl, bemutatja a zsidó hitben a nőkkel szembeni lealacsonyító és gyakran tiszteletlen bánásmódot, és a gyűlöletet, melyet a környező nemzsidókkal szemben éreznek. A bár mizváról ír, és a férfiak fölényes viselkedéséről ezt írja: "Az imádságok között, melyet a férfiak minden reggel elmondanak, egy sor áldás a következőt mondja: 'Köszönöm, Uram, hogy nem lettem nemzsidó, rabszolga vagy nő.' " Susan Weidman Schneider könyvében a zsidókról és nőkről Laura Geller rabbi ezt mondja: "A menstruációs tabuk felelősek a zsidó nők nézőpontvesztéséért önmagukról és testükről. Találkoztam olyan nővel, aki a tórából csak annyit tanult meg, hogy nem érintheti meg a tórát amikor menstruál. ... Önmaguk érzékelése, mint 'alacsonyabbrendű' zsidók áthatja kapcsolatukat hagyományaikhoz és saját testükhöz."
Kaye a zsidó ortodoxia gojellenes természetét is merészen kommentálja.
Az igazán odaadó haszidi vagy ortodox zsidót és sok más zsidót a nemzsidók iránti föltétlen gyűlölete tünteti ki. Ez az ultraortodox és haszidi filozófia alapja. Konok, ok nélküli és lehetetlen, mint a zsidóellenesség, rasszizmus és nemi mánia, és ugyanolyan nehezen kezelhető. Azt mondja, hogy az összes nemzsidó avagy goj (melynek jiddis többesszáma gojim), rossz, gonosz és megbízhatatlan.
A nemzsidókról a szörnyű dolgok egész litániája van, amit az ortodoxok hisznek. Többek között:
Ennél sokkal több ilyen állítás van. De a gojellenességet a zsidó gyerekek az anyatejjel szívják magukba, és azt tovább fejlesztik, etetik és öntözik, míg egész életükre szóló utálat lesz belőle. A talmud a nőket gyakran tisztátlan csaló kurvákként írja le, mit alacsonyabbrendű lényeket. Hosszabb részekben igazolja felnőtt férfiak nemi kapcsolatait kis lányokkal. Az ortodox zsinagógában a nők külön helyen vannak. A nőket csaknem úgy becsmérli, mint a gojokat. Figyeljük meg a következő talmudi idézetet, amire Kaye utal: " Légy áldott... aki nem tettél gojjá ... nem tettél nővé, és izraelitává tettél .. és nem tettél rabszolgává. " Judah Ben Ilai Ha egy férfinek egy kislánnyal nemi kapcsolata van, az semmi, mert a kislány fiatalabb három évesnél, akkor ez olyan, mintha valaki kezét a szemébe teszi és az könnyes lesz, újra és újra könnyes, és visszatér a látása, így jön vissza a szüzesség, ha a kislány fiatalabb három évesnél. (Kethuboth 11b) Egy három éves és egy napos lánnyal lehet közösülni és házasodni (Sanhedrin 55b és 69a-69b) és (Yebamoth 57b 58a, 60b) Igen a nőmozgalom zsidó főpapnői kevés rohamot vezettek a fenti egyenlőtlenségek reformálására. Csak a júdaizmus reform-ága teszi a nőket valamivel egyenlőbbekké. De Izraelt ortodoxok vezetik, és szinte minden reform és konzervatív szervezet a világon teljes szívvel támogatja Izraelt.. A faji származás kérdése mindenféle vita fölött áll. Vicces, mert éppen a nőket erősen lenéző vallási kultúrát magukba szívott nők hirdetik a nemi reformot európai nőtársaik körében. Idejüket, úgy tűnik, sokkal jobban tölthetnék azzal, hogy saját udvarukban sepregetnek az egyenjogúság érdekében. Egy harmadik világbeli társadalom sem tiszteli a nőt és anyaságot annyira, mint a nyugati keresztény civilizáció. A sötétebb fajok nem adnak a nőknek sem annyi szabadságot, sem annyi tiszteletet. A legtöbb harmadik világbeli népnél a nőt afféle ingóságnak tekintik. Nők millióit metélnek körül és zárják le nemi szerveiket csattal. A verésben náluk semmi különös nincs. Afrikában a nők tartják el magukat és gyerekeiket, míg a férfiaknak a nemiség játék, és ritkán tartanak ki egy nő mellett. A célzatosan hangsúlyozott nemi különbözőség akkor osztja meg a fehér amerikaiakat, amikor mindennél fontosabb lenne, hogy egységesek legyünk. A fehér férfiak és nők között ék gyakran megosztja szavazatainkat és jobban segít kisebbségi és kisebbségeket támogató jelölteknek és liberális ügyeknek, mint azt a férfiak egyedül tennék. A fekete és fehér faj közti nagy különbség dacára a nők státuszát és jólétét illetően, a nőmozgalom szövetkezett a fekete "polgárjogi" mozgalmakkal. Azt mondták nekik, hogy a "fehér férfiak patriarchátusa" az ellenség, mely a nemek között haragot és ellenségeskedést teremt népünk számára, ha nem teszünk ellene. Sok nőcsoport nyíltan harcol zsidó és fekete érdekekért, és őket megáldjál a nőmozgalom zsidó főpapjai. De ha fehér nők kizárólag európai eredetük ápolására alapítanak egyesületeket, akkor elátkozzák őket. Olyan fehér férfiak és nők, akik látják fajunk tragikus hanyatlását, arra kell törekedniük, hogy a nyugati nőt visszahozzák saját faja egységébe. Legalapvetőbb érdekei, hasonlóan a nyugati férfi érdekeivel Saját alapvető érdeke, mint a fehér férfiaknak is, hogy megőrizzék faji eredetüket és nyugati kultúrájukat, mely számukra létfontosságú. A fehér államokban a nőknek mindig legnagyobbfokú személyes biztonságuk és egészségügyi lehetőségeik voltak, a legjobb oktatásuk és gazdasági lehetőségeik, a legjobban el voltak ismerve, és családi életük a legstabilabb volt. A legjobb példa a nőmozgalomban uralkodó vad kisebbségi rasszizmusra, hogy felvonulást tartottak O. J. Simpson felmentése ellen, aki a feleségét verte és megölte. A nőmozgalom egy képviselője felhívta a nőmozgalmat, hogy mondják le a tiltakozást, mert az a feketéket sértené. Úgy látszik, ma a feketék érzékenysége sokkal fontosabb, mint a nők élete és biztonsága - legalábbis a fehér nőké. A nőjogi mozgalom nemigen ismert a harmadik világban, ahol a nők fölött férfiak uralkodnak esetenként brutális módon. A férfisovinizmus hangját néha lehet halkan hallani nyugati népeknél is. A sötétbőrű népeknél a férfisovinizmus nem irodai csevegés és humor formájában létezik csak, hanem a mindennapi életben, ahol nők millióit kezelik brutálisan, nyomják el őket, nemi részeiket erőszakkal eltorzítják, és elnyomják őket. Ha a nők észreveszik, hogy teljes felszabadításuk csakis a nyugati társadalmakban lehetséges, akkor felszabadul a nyugati férfi is. Lehet hogy népünkben vita van a nők és férfiak szerepéről, de ilyen vitát csakis nyugati társadalmakban lehet hallani. Ha nemzetünk a sötétbőrű világ szokásai szerint alakul, akkor nem lesz tisztelet a nők számára, és megszűnik a vita is erről. Tisztán önző, nőmozgalmi szempontból nézve is, társadalmunk átalakítása genetikailag és kulturálisan harmadik világi ország mintájára megöl minden jogot a nőmozgalom számára.
Mikor fölfedeztem a fehérellenes és családellenes irányzatok zsidó uralmát, megütött a gondolat, hogy sok hatalmas zsidó úgy tekinti Amerikát, mint valaha a cárt és a fehér oroszokat. Arra gondoltam, vajon elűznek-e bennünket, hadsereg és fegyverek nélkül, a pénz és a sajtó erejével. Has nem tekintenek bennünket annak, aminek Theodor Herzl tekintett - idegeneknek-, akkor miért támadta olyan sokuk a keresztény dalokat az iskolákban? Noha nem minden zsidó részese az ellenünk folytatott keresztes háborúnak, nagy többségük támogatja a soviniszta zsidó szervezeteket és a köztisztviselőknek mindenkor foglalkozniuk kell zsidó ellenvetésekkel. A zsidók támogatása sokkal többet jelent, mint szavazatokat: teljes kampányládát jelent és a hatalmas médiák támogatását. Zsidó aktivisták állandóan támogatják a pluralizmust az amerikai politikában és kultúrában. A hangzatos zsidó ígéreteket az ún. polgárjogi mozgalmaknak - szeretet, béke és testvériség - felváltották a rapzene erőszakos és közönséges dalai. A feketék számára, akik valaha békés városi közösség voltak, ma a fegyver hangját visszhangozzák, a fiatal feketék egyharmada börtönben ül, vizsgálati fogságban, vagy feltételesen van szabadlábon, az alkohol és a kábítószerek leláncolják a kezeket, lábakat és a lelkeket. A fehéreket, akik elmenekültek apáik városaiból, nagy adó sújtja, amit aránytalan mértékben fordítanak terméketlen kisebbségek jólétére és a büntetőtörvényszékekre, melyek tele vannak kiskorú bűnözőkkel. Akik nem tudnak menekülni, romló környezetben élnek. Gyerekeik primitívséget kell, hogy elviseljenek, és a főleg feketék látogatta iskolák félelmét nagyvárosainkban, míg szüleik rácsokkal zárják le lakásaik ajtaját és ablakait. Gyakran elvesztik önmagukat a TV ál-világában, ahol egykedvűen nézik történelmüket, és lelkük könyörtelen támadásnak van kitéve, míg testük az utcai bűnözésnek. Mit nyertek a zsidók a kisebbségek hatalmából Amerikában? A marxisták nyilvánvalóan a feketéket és más kisebbségeket megbízgató szövetségesnek tekintették napirendjük megvalósítására és politikai sikerük számára. Az elmúlt évtizedekben a fekete szavazatok létfontosságúak lettek a liberális politikához. Talán még fontosabb, hogy a babilonszerű többfajú Amerika létrejötte zsidó érdek. Egy megosztott országban a legegységesebb csoporté a legnagyobb hatalom. Egy összekuszált, tarkabarka társadalomban az idegen erő nyilvánvalóbb a többség számára, mert ha egy kisebbségnek van többségellenes napirendje, a kisebbségnek a lehető legkevesebb feltűnésre kell törekednie. A többfajúság összezavarja a vizet. A zsidók mindig ilyen babilonokban tenyésztek. Minden csapás, ami megtöri az összetartást és növeli az alapító és valaha uralkodó amerikai többség tulajdonrablását, szélesebbre nyitja a kaput az új trónkövetelőknek. A visszafejlődés nagy része még csak nem is tervezett. A Theodor Herzl által leírt idegenség látható ezer ütésben és testi támadásban a régi angloamerika hagyományai és értékei ellen. Hogy megtiltanak egy nyilvános karácsonyi ünnepséget, ha egy katonai akadémia nőket is fölvesz, a reggeli rádióadás az emberi ürítésről szól, a kábító dicsőítéséről filmekben és novellákban, az ütések folytatódnak, és a dobot olyanok ütik, akik majdnem büszkék természetükre. A dallam Amerika és a nyugati világ gyászmenetének dallama. Elmossák nemzetünk európai gyökereit, egyre több befolyást és hatalmat nyerve, és ennek ellenére kívülállónak tekintve magukat, amik is: lelki, kulturális és genetikai különállók, akik ma Amerika erejét belülről uralják. Tekintsük egy zsidó tudós állítását, aki sikeres és híres volt: Évtizedekkel később, a folyó mellett sétálva a texasi határőrökkel, akik átkelő mexikóiakat fognak el. megállok és leülök. Azt mondom, ez elég- én egyike vagyok a nedveshátúaknak, és nem a vadászoknak. A. M. Rosenthal írta ezt, aki a The New York Times főszerkesztője, Amerika legnagyobb újságjáé. Pénzével és elismeréseivel - ott ül a Rio Grande iszapos partján a porban - Rosenthal kívülállónak tekinti magát. Nem lojális a többi amerikaival, akik meg akarják tartani életformáját. Azokkal az idegenekkel azonosítja magát, akik meg akarják azt változtatni. A kisebbségi rasszizmusnak - a "polgárjogok és az egyenlősdi" -, amely Amerikában virágzott, eredete az idegen fajiságban van. Nemzetünk, valaha természetében kizárólag európai, gyorsan tűnik el. Nem Babilon húsos edényeiben főtt, de ha csak nem jön nagy változás, azokban fogja kilehelni lelkét. A legtöbb olyan amerikai, aki harcolt a polgárjogi mozgalom ellen, helyesen úgy vélve, hogy az a társadalom erejét akarja szétzilálni, soha nem vette észre, hogy mi erejének a forrása. Délen néhányan szidták a "jenkiket", néhány politikus és a média egy része. Kevesen értették meg, hogy a polgárjogi mozgalom ugyanannak a hatalomnak a kinövése, mely az orosz forradalmat hajtotta, amelyik hatására Amerika részt vett az első világháborúban, amelyik elősegítette a második világháború kitörését, és amelyik végül Izrael államot hozta létre. Milyen vicces, hogy a polgárjogi mozgalom gyökerei a rasszizmusban vannak, ami a legfajközpontúbb nép fegyvere volt a Földön mindig is környezete ellen. A feketék csak parasztok egy nagyléptékű politikai játékban. A nemzsidó fehérek, akik az ügy híveivé szegődtek, soha nem vették észre, hogy a harc célja nem a polgárjogi mozgalom győzelme. A résztvevők, mint maguk a feketék, akik egy sokkal nagyobb harc részesei voltak, a zsidók harcának a hatalomért. Ugyanaz a társaság, mely szentírásként prédikálja a faji egyenlősdit és egybeolvadást, soha nem engedi, hogy az amerikaiak elfelejtkezzenek a zsidók jogairól - valójában a zsidók szent kötelességéről, hogy mind itt, mind zsidó államukban megtartsák örökségüket. A TV-ben és máshol folyamatosan emlékeztet bennünket hihetetlen jóságosságukra, örök ártatlanságukra és áldozat voltukra. Tudósaik és íróik szemtelenül vallják a zsidó szellemi, kulturális és erkölcsi felsőbbrendűséget. Médiájuk naponta szentté avatja őket, míg akik ellentmondanak nekik azokat ördögként festik meg. Az új holokauszt vallás szentélye az amerikai főváros, Washington, D.C. közepén áll. Abban az emlékműben az amerikai nép imádhatja a kiválasztott népet, és bűnösnek érezheti magát ellene elkövetett bűnei miatt. Ott megtanulhatják, hogy a legnagyobb bűn egyáltalán: az egyetlen igazi "polgárjog", a zsidóság jogát megkérdőjelezni, hogy uralkodhasson rajtunk kulturálisan, lelkileg és politikailag. Az idegen elnyomás önmagában is borzasztó, de uraink fajunk nyilvánvaló megsemmisítését is megtervezték. Mióta ez világossá vált számomra, nem tudtam tovább csöndben maradni a zsidó hatalmat illetően nyugaton. Folyamatos uralmuk elsöpri népünket a növekvő bevándorlás árjával, a fajkeveredéssel, a nem fehérek szaporaságával és a fehérek önmagukat terméketlenné tevésével. Az idegenek által uralt médiák a legtöbb fehér amerikait teljes tudatlanságban tartják népünk jövendő kifosztását illetően - és egy része éppenséggel hangosan üdvözli ezt. Elkezdtem észrevenni, hogy a média volt a leghatalmasabb fegyver, melyet ellenünk vetettek be, így következő megfigyeléseimet arra fordítottam, hogy fölfedjem az amerikai tömegtájékoztató médiákba való zsidó beszivárgást és az ott levő zsidóuralmat. http://www.davidduke.com/index.php?p=129 |
