ELŐSZÓ
A ZSIDÓK MEGJELENÉSE A NYUGATI TÖRTÉNELEMBEN
A zsidókérdés
Consensus ingeniorum.
Benső érintkezés
Ki a zsidó?
A vizsgálat tagozódása.
Az izraeliták keletkezése
Egyiptomi tartózkodás
A szíriai.
Idegen feleségek
Az amorita.
Összehasonlítható számok.
A faj bűntudata.
A szíriai ember.
Homo europeus.
Homo arabicus.
Homo judeus.
A szemita vallás.
Materialista eszmék
Izrael és Juda.
A zsidók keletkezése.
Az új szövetség.
A próféták.
A rabbinus.
A messianizmus.
A törvény.
A tóra.
A zsidóság.
JEGYZETEK I.
JEGYZETEK II.

ELŐSZÓ.

Voltak és vannak emberek, akiknek az ég megadta, egyéniségüket egy élet diadalává legyek. Ez egyéniségek, mint: Petőfi, Arany, Széchenyi, Cromwell, Carlyle, Goethe és Schiller, Szt Ágoston és Szt. Ferenc, Mahatma Gandhi, jellemük nagyságával, eszméik tisztaságával, meggyőződésünk sziklaszilárdságával, hitük rettenthetetlenségével segítik a népeket, de legelső sorban nemzetüket harcukban. Egy ilyen nagy, századokat bevilágító egyéniség: Houston Stewart Chamberlain. E férfi szellemi, erkölcsi ere jenek, vallásos meggyőződésének nemes megfeszítésével egy roskadozó világnak feszíti vállát, hogy feltartóztassa bukásában, felébressze erkölcsi érzését, öntudatára hozza azt az isteni küldetést, melyről már-már megfeledkezni látszik, hogy a nagy, szent ideálok újra életrekeltésével tükröt mutasson a szibarita vázú világ elé. Chamberlain az eszmék hőse. "Hős mint Carlyle mondja aki a dolgok benső lényegében él, az igazban, az isteniben és örökben, amely mindig létezik, legtöbbnyire láthatatlanul, az időleges és köznapi mögött. Az ő élete a természet szívének dobbanása, " akinek lelke az isteni élet minden megnyilvánulásának tiszta tükörképe, ható valósága. Aki lényének egész mivoltával, annak ezer idegszálával érzi azoknak az isteni erőknek erejét, indíttatását, amit mi közönséges emberek csak homályosan sejtünk. Mintha a mennyország tornácában állna és onnan szólana hozzánk érthető nyelven. Mint gyűjtőlencsén bocsátja keresztül lelkén a szertefutó isteni sugarak kévéit, hogy szemünkbe csapja, felébressze a dolgok látszatán belüli valóságot. Föltépje lelkünk ajtaját és a dohos, fülledt, gondozatlan, idegen szeméttel telehordott szentélyt kacagó napsugárral töltse meg, hogy kinyissa, elvezesse az Élet ablakához és ahonnan dús kalászt termő rónaság integet, melyet az, életei adó ezüstös folyó koszorúz, miben az eszmény fönséges napja fürdik.

A hétköznapi élet poros országútján haladva, az ő karjára támaszkodva úgy érezzük: templomba érünk, templomba, ahol le kell vetnünk mindazt, ami elcsépelt, ami megunt, hogy az idealizmusnak azt a világát, melyet ő feltár előttünk, megértsük. Valóságok, életigazságok, hatalmas, életet adó, társadalmi berendezkedést tápláló, megtöltő, mozgató eszmények és erők eleven forrásait teszi szabaddá, a mindenki kincsévé, életkinccsé. Lelkében, mint minden nagy ember lelkében, századok, korok kijegecesedett tiszta eszménye lép elénk. Kirobbanása azoknak a nagyszer vágyódásoknak, amelyek milliók lelkében élnek és élni fognak. Földalatti erőknek utáni hegyek formájában való kibontakozása: ez Chamberlain! Hát ki kell jelentenem, hogy Chamberlainnel, mint igazi nagysággal szemben nem tudok eléggé tárgyilagos lenni. Nem tudom magamévá tenni azt a sémita vaskalaposságot, azt a szellemi szűkkeblűséggel, melyet az irodalom tárgyilagosságnak nevez; mert szerintem a szellemi nagyság megértéséhez sohasem ez az út vezet.

Egy embert nagyságában, küzdelmének hősiességében, eszméinek tisztaságában csak akkor és úgy tudunk megérteni, ha lelkivilágába költözünk, az ő szemével látunk, az gondolatával gondolkodunk, azaz feloldódunk benne. Természetesen azonban, hogy mint minden embernek lehelnek és vannak hibái, tévedései, de a kritika mindenáron való hajszolása, az a minden l: gondolatot, eszmét formákba szorítás nem lehet a megértés útja, csupán homorú tükör, melyben a pedáns, mindent lekicsinylő, de semmit meg nem értő szellemünk torzképet látjuk. Tehát nem azzal az esendő emberrel kívánunk találkozni, aki két bénult karral élt egykor bayreuthi magányában, aggódva leste a népek harcát s függött hazája sorsán aggódó szívvel, hanem azzal a géniusszal, akinek harcos, soha meg nem alkuvó szelleme küzdött a sötétség birodalma, annak ezer rabszolgahada ellen; nem azzal, aki a test kínjával vonszolta az élet igáját, hanem a prófétával, aki e szavakkal jelölte ki a keresztény világ küzdelmének útját, "Benső erkölcsi megújhodás!" Tehát nem politikai jelszavak kába útvesztőjén, hínáros világában tétovázó akarat, hanem lelkekből fakadó, lélekből táplálkozó, öntudatos célirányos faji erőknek egy új, nagyszerű világ eléréséért való megmozdulása.

Chamberlain 1855-ben született Angolországban, régi angol, előkelő családból. Atyja tengerésztiszt, aki egész életén ál küzd a természet erőivel: széllel, viharral, lankadatlanul, megújuló erővel. Mini annak a tengerésznek szeme a verőfényes napsugárban, éppúgy, mint a sötét viharban a delejtűre tapad, így e férfi is. amint kikerül az élet tengerére, először talán öntudatlanul, azután biztos tudattal, egy nagy, hatalmas életeszmény útmutatóján halad.
A testben gyönge gyermek úgy látszik atyja harci készségét örökölte, mert egész élete küzdelem ezernyi nyílt és titkos ellenséggel. A nyugodt, boldog családi élet derűje még gyermekéveit sem aranyozta be. Édesatyja a tengereket járja, így a fiú évenként csak egyszer látja. Édesanyja, mint féléves gyermektől búcsúzik el örökre. Az anyai tej helyett, a sors örökös harcra nevelő hatását kell ízlelnie, s annak az embernek, kinek szívében annyi a szeretet, rajongás, a szülő áldozatos szemlélete helyett a nagyanya, nagynéni odaadó, de amazt pótolni sohasem tudó gyöngédségén kell felnőni. De a sorsnak kifürkészhetetlen végzetszerűsége talán éppen ez által adta meg e nagynevű emberi élei lehetőségét. A család, mint az angol főúri családok legtöbbje világjáró, így a kis Chamberlain 1856-ban már Versaillesben van. (1856- 1863. ) A francia iskola, az angol és német nevelők, mint három nemzet képviselői harmonikusan egészítik ki egymást a gyermek lelkének formálásában és alakításában. Az 1866-iki portsmouthi, 1867-ki chelsehami iskolák bár alig jelentenek többet, külsőleg, mint egyszerű kilométerjelző táblácskák a nagy országúton, de egy fejlődő élet küszöbén van annyi jelentőségük, mint a kis palánta számára annak a parányi porszemnek, amely titkon táplálja a még gyenge szervezetet. De ránk köszönt az 1870-iki év, mely határjelzőként emelkedik ki az eddig szürke viszontagságaiból.

Beteg lesz s nevelőszülei, hogy a már akkor még ilyen formában fel nem ismert idegzavart meggyógyítsák Emsbe viszik. Ettől kezdve a test kisebb-nagyobb megszakításokkal gyötrődik, de az emberi élet a test földhöz kötöttségének, gyarlóságának, a lélek fejlődésével, ifjúságával vívott nagyszerű harcát mutatja be. Mintha a biblia "a lélek kész, de a test erőtlen", nagyszerű bemutatkozásával állnánk itt szemben. Az emsi év tehát választóvonal, ment innen kezdve künn a viharban hánykolódó kis csónak a biztos rév felé tart. Ekkor hagyta el örökét az ifjú Chamberlain Angolországot, ahova már, mint csak rokonlátogató tért vissza s szűnt meg angol lenni, s lett német, bár a német állampolgárok sorába hivatalosan csak 1916-ban került. Hontalan lett és sokáig, mint az élet keresztjét hordozta a hontalanság súlyos terhét. De, ahol árny, ott a fény is. ő maga is azt mondja: "Már fiatalon arra törekedtem, hogy az elveszett haza helyett, egy világot teremtsek a magam számára, egy saját hazát, ahol magamat művészekkel, költőkkel, gondolkodókkal, kutatókkal, álmodókkal, feltalálókkal, hősökkel, szentekkel tudjam maga körülvéve, s ezekhez még értékelhetően jelenlevő szeretettel, de mindezt körülöttem úgy lezárva, lekerekítve, hozzáférhetetlenül, mint az Argyronéta vízipók, mely golyóformájú levegőcsöppjében a víz közepén kozmoszát magával viszi, a környezettől úgy elválasztva, mintha levegőtakarója át járhatatlan gyémánt volna. Ez elkülönülésből és kiválásból támadt az a bensőség lelkemben, amit szült és táplált a kitartó, de leginkább öntudatlan elmélyedés, a szemlélődésnek bizonyos magassága és tisztasága, mert semmi középszerű, vagy mindenesetre kevés ehhez hasonló hatott rám zavaróan. Ha szabad könyveimről így ítélkeznem: méltók arra, hogy megíródtak, úgy ezáltal kimutattam különösségüknek eredetét. Ez eredet pedig mindenesetre összefügg gyermekkorom fejlődésével."

Tehát a kicsiny magot a forgószél elragadja és viszi egy új világ és új haza felé. Ne higgye azonban senki, hogy Chamberlaint csupán a külső körülmények tették azzá, akivé lett. Chamberlain adva volt, s a külső körülmények hatása alatt sem lehetett mássá. Ezek legfeljebb jótékonyan hatottak fejlődésére. "Mert vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról, fügét?" Az alig tizenöt éves gyermek már szenvedélyesen szereti Shakespearet. Mintha a napsugár a kis virágot húzná az ég felé...

A beteg gyermek mellé tanítót keresnek, hogy tanulmányait folytassa, a sors Ottó Kunzet, egy stralsundi teológust rendeli mellé. E férfi van hivatva felnyitni azt a kaput, melyen keresztül egy mesebeli világ tárul a gyermek elé. Kuntze a maga német alaposságával tanítja, neveli őt. Azt hiszem, ha nevelője nem német, de francia, a lírai költészetben lelt volna forrongó lelke kielégülést. De Kuntze volt mellette, tehát a természettudomány által vélt az örök talányhoz közösebb jutni. Különben is a gyermekben, mint minden. nagy embernél, korán megnyilvánul a természet iránti szeretet. Lenyűgözi az a hatalmas érzés, amit közönségesen természetimádásnak szeretünk nevezni... A mindenség lehelletét érezte mindenütt, amerre járt, mezőkön, bérceken. Bámulta a csillagokat, olvasott belőlük. Csillagkártyájáról lenézi az ég csillagainak állását, beszél hozzájuk, várja Aldebrant hosszú éjszakákon keresztül. . . Jobban szereti az embereknél, s milyen megható, midőn a meglelt férfi önvallomásában ezt írja: "Éreznem kellett: a gyermeknek mégis igazsága volt, szívéhez közelebb állottak a csillagok, mint az emberek. Van ebben a korai természetimádásban valami megható; olyan ez, mint a naiv ősember istenimádása.

Érzi öntudatlanul az örökkévalóságot önmagában és a rajta kívül álló világban; érzi, hogy az ő arasznyi létén túl van valami, ami nem múlandó; ez lenyűgözi lelkét. .. megindultságában leborul a földre, imádja azt, ami állandó kísérője: a napol, a csillagot. Ilyesféle transzcendentális érzéstől áthatva természettudományos kutatásaiban lel örömet, majd keresve az örök rejtély nyitját, sötét szobájában a nyitott ablaknál órák hosszat ül a csillaggal hímzett égboltra figyelve. Egymás után kérdezi azt a sok, fényes világot: "Ki vagy te? ... ki vagy te? ... s azután befele tekint, abba a még csodálatosabb, szebb világba és kérdi: "Ki vagyok én? ... ki vagyok én? . . . és mind a két kérdés válaszolatlanul maradt.

Három évig tanította Kuntze Chamberlaint. E három év csodálatos átalakulási hozott, mert a germán szellemnek, kultúrának, léleknek világa tárult ki előtte, Schiller, Goethe, Kant szellemé ejtette hatalmába. Olyan óriási volt a hatás, amit e nagy szellemekkel való érintkezés kiváltott, hogy az a még félig férfi, félig gyermek e szavakkal ad kifejezést elragadtatásának: "Odaadnám a fél karomat, ha német lehetnék!"... s mily csodálatosak a sorsnak útjai, mire a férfi révbe fut, amikor már nemcsak lélekben és gondolkozásban, de törvény szerint is német lesz, elveszti bal, majd jobb karját. 1874-ben a tanítvány és mester elválnak egymástól, de az a benső barátság, az érzelmek, gondolatok harmóniájából szövődő lelki kapcsok sohasem szakadtak meg. Útmutatásai az egykori tanítónak, a már fölötte messze kiemelkedő tanítványt mindig örömmel töltik el.

Chamberlain 1879-ben Genfbe ment, hogy ott az egyetemen természettudománnyal foglalkozzék, azt híve, hogy ott, éjt-napot betöltő, idegeit teljesen felőrlő munkában megtalálja önmagát. De nem így történt! Annak a nagy léleknek, aki kinőtt minden körletből, akinek bilincs volt a sablon, nem lehetett egy szűk világban mozgó szaktudomány éltetője. Lelkének szárnyait nem nyirbálhatta meg, neki repülni kellett! S bár közvetlenül idegeinek súlyos megbetegedése miatt kellett természettudományos kutatásaival szakítani, mégis lelkének hajlamossága, egy nagy, egész világ gazdagságába, fönségességébe való elmélkedés predesztináltsága szabja meg szellemi működése irányváltoztatásának útját. A laboratórium zárt levegője kalitka volt a napsugárra, magasságba vágyó sasnak. 1881-ben megszerezte mégis a bakkalaureátust és kísérletei alapján megírta első munkáját a "Növényekben felszálló nedvekről. E munka azonban nem volt még az igazi Chamberlain bemutatkozása, talán sejtetni is alig engedi azt a szellemóriást, mely a Grundlagen des XIX Jahrhunderts-ben lép elénk.

Az 1879-ig terjedő genfi éveknek nem is ez a munka adta meg a jelentőségét, hanem az a látogatás, melyet 1882-ben Bayreuthba tett, hogy Parsifálnak első előadását meghallgassa. Wagner Richárd iránt érzett szeretetének, elragadtatásának érzelmeire itt ragyogott először a boldogság napja. Ez út tervének szálai már 1875-ben kezdtek szövődni, mikor Interlakenben megvette a "Nibelung gyűrűjének" szövegét. Az első olvasás után meg volt pecsételve kettőjük: Wagner Richárd és Chamberlain viszonya. Hogy ki volt ettől kezdve Wagner Chamberlain számára, nem kell Wagnerről írt nagy munkáját elolvasnunk, csupán önéletrajzának e pár szavát emlékünkbe vésnünk. "Életem napja Wagner Richárd volt és ma is az." (A bayreuthi Wahnfried különben később otthona is lett, mert Wagner legfiatalabb leányát vette feleségül ) a wagneri nagyság kitárulása: a zenedráma, mely az életet új formában tükrözi, eloldozva mindattól, ami konvencionális, ami formai, korlátok közé szabóit, tehát hősi vonalvezetésre állított, s vele együtt a wagneri szellem rásugározta fényét Chamberlain életére.

Egyébként előtte, már gyermekkorában, kitárulnak a zene fönséges misztériumának kapui, bár annak a mélységes világnak csodái csak későbben lesznek számára teljesen érthetők. 1872-ben tanítójával Kuntzéval, útban a Monté Generoso felé egy kis városban megpihennek a Lago Maggiore partján. Kuntze, hogy kipihenje az út fáradalmait, kora délután szobájába vonul, míg Chamberlain halkan benyit a szálloda szalonjába, ahová a zene kiszűrődő hangja csábítják. Egy úr ül a zongoránál, művész, vagy dilettáns nem tudni és játszik. Három órán keresztül Beethovent és újra Beethovent. Az ifjút mintha leszögezték volna ... egy eddig szunnyadó világ kel életre benne. Beethoven lelkének, reménye, hite, fájdalma megtalálja Chamberlain lelkéhez az utat. Előtte a világ egy új formában mutatkozott be. Így lett Beethoven az a zenepróféta, aki lelke fájdalmát, fajának őserejét mennyei harmóniákban oldotta fel, megmutatója egy eddig általa nem ismert világnak. Shakespeare, Beethoven, majd Wagner és a többi szellemóriás, természetkutatás, természetszeretet így gyűlnek találkozóra egy nagy lélekben, így szökkent a magasba az a hármas pillér, melyen Chamberlain géniuszának hatalmas épülete emelkedett: a természettudomány, a művészei, a vallás.

Költő, vallásos ember és filozófus, - ez a mi emberünk! Önmagában véve egyik sem. Elválaszthatatlanul mind a három együtt: az a nagy "dilettáns", amint önmagát nevezni szereti, aki a világ középpontjában állva érez, gondolkodik, elmélkedik, szeret és ... imádkozik. Ha végig tekintünk munkáin, e hármas tagozódású egyéniségnek harmonikus, egyformán kongeniális alkotásaival találkozunk. Mi más a "Grundlagen", mint a történettudós és bölcselő, "Kant", az elvont elmélkedő, "Goethe" a költő és természettudós, "Mensch und Gott" a vallásos ember, "Wagner Richárd" a művészetért rajongó, "Parsifal Märchen" a költő és természetimádó bemutatkozása? Munkáiban mindenütt az indogermán keresztény világnézet harcosa: a homo európeus lép elénk s száll küzdelembe a homo judaicussal. így kapcsolódik bele élete, műve jelenünkbe, a világküzdelmének jelenébe.

Mint Schiller mondja: "Királya az eszméknek és nem közkatonája." S mint ilyen, nem kiabál versenyt a kolduslelkűekkel, nem tolong a szellemi nadrágtalanokkal a hatalom, rang, méltóság keresés szélesre taposott útjain; nem kerget máról holnapra változó jelszavakat; nem a veréblátószögű politikának utcai szónoka, hanem a Végtelenség tornácában állva, lénye egészével annak a népi politikának apostola, melynek céltudatossága, tisztasága, ideális realizmusa nemzetek, fajok létének, fennmaradásának záloga.

Ebben a modern Bábelben tehát, ahol sokszor egyik ember nem érti a másik szavát, a megölt eszmék fölött a gyilkos cinizmus ül orgiát, az eszmény angyalát orozva dönti le az anyagiasság vad keze, s sarat dobnak mindarra, ami ideál, kiáltó szó kél. Kiáltó szó: tiszta, csengő, nemes, amely túl akarja harsogni a sakálok üvöltését, a lélek virágait tépő vihar zúgását, felébreszteni egy egész világ alvó lelkiismeretét, ez a szó, melyet emel a lélek nagysága, a szellem emelkedettsége és ereje, a szív tisztasága, ez a szó: a Chamberlainé. S ez a szó maradéktalan faji öntudatra ébredést sürget és követel. Faji öntudatot, azaz a fajiság kidomborítását mindenen, amit egy nemzet irodalomban, művészeiben, kultúrában teremt, mikor ennek gyökereit a néplélek talajába ereszti, s onnan ezer gyökérszálon áttáplálkozva, benne fajának minden erejét és értékét kivirágoztatja.

A faji öntudatnak szerte a világban ébredő s egykor bizonyosan győzedelmeskedő gondolatát Chamberlain közel negyven évvel ezelőtt, mikor egész Európai vakon rohant az örvény felé, tartotta az egyetlen, biztos, megelőző gyógyszernek a zsidó szellemiség állami létet felőrlő, társadalmi berendezkedést felforgató munkája ellen. Szakadatlan küzdött a szemitamaterialista világnézet minden idealizmust megölő Luciferje ellen, amely benső, lelki szabadság teljes letörésével a politikai szabadság, szavatosság színes rongyával izgatta a tömeg fantáziáját, lecsapolta lélek mélységes vizeit, az anyagiasság miazmáival megfertőzte a lélek kútját, a mulandóság homokjába íratta vele élete célját. Tehát soha sem a lobogó lángú, de hamar elalvó antiszemitizmus útvesztőin bolyongott, hanem évezredek tanulságán felépült tárgyilagos szemlélődésből és megítélésből kérlelhetetlenül üldözte mindazt, ami az európai kultúra parazitája, ami júdaizmus. Tehát lassan őrlő mérge annak a kultúrának, amely vallásban, filozófiában, társadalom és életszemléletben megadta a homo europeus arcának isteni bélyegét.

A faji öntudat zászlaját ő bontotta ki először, s öntötte formába az európai ember számára e gondolatot. Már most mit jelent ez az eszme egyszerű fogalmazásban?

Legyen az európai ember annak a fajnak büszke, nemes kivirágzása, amelyhez vérsége alapján tartozandónak vallja magát. Ha németnek született: német, ha franciának: francia, s ha magyarnak: legyen magyar! Legyen magyar, de úgy, hogyha ekéje mellett bandukol, érezze annak a rögnek illatát, amely az övé s ebből egy ekefordításnyi barázdát tengernyi idegen földnél többre becsüljön, ... ha fáradt kezével poros, gondbarázdálta homlokát letörli az esti alkonyaiban, tudja, hogy a magyar naptól vesz búcsút, ... ha pörölyén hegeszti a vasat, a magyar dal ütemét hallja abból kicsendülni, ha tudós könyve fölé hajolva töpreng, érezze, hogy a magyar jövőért dolgozik, mert csak a fajiság öntudata adja, s adhatja meg a fajnak minden erejét és nagyságát. Goethe sohasem lehetett volna az emberiség remekbe szabott alakja, ha nem lett volna germán, nem lett volna német! Nyissuk fel munkáját bárhol, érezni fogjuk fajának minden erejét és értékét. Öntudat, erő, erkölcsi nagyság a német nép bélyege, és e népből, tudatosan és öntudatlanul, ezer gyökérszállal táplálkozik az az emberi élet, aki a Goethe nevet viseli. Vagy elképzelhetjük-e Shakespearet mély kedélyű franciának, a zordon Ibsent mosolygó tengerparton unatkozó olasznak, vagy Széchenyit nehézkes germánnak? A nagyok és értékesek népük lelkéből nőttek ki. Ha tehát bármelyik faj a népek nagy harcában fenn akar maradni, nem lehet sem nyugatista, sem világpolgár, csupán egy erős faji öntudattal nagyra neveli nép. Ennek kell lennie és nem ég felé tekintő jámbor idealizmusból, hanem realizmusból. Tehát az élet parancsoló szükségességéből. Ide ezek szerint nem érzelgős hazafiasság, nem szenvelgő helyi kegyelet, hanem a lét vagy nem lét rettentő kérdőjelétől megdöbbent faji öntudat harcba szállása kell!

S ez az élő, harcos faji öntudat, mondja Chamberlain tudatosítja majd, hogy a zsidóság ellensége, veszélye, minden nemzeti létnek. S hogy e harc győzelmes lehessen folytatja tovább Chamberlain fel kell tennünk a kérdést ez ezeréves ellenséggel szemben: ki vagy te? ki vagy te, aki ott ülsz a piacon, a pénzváltó asztalnál, aki materialista világfelfogásoddal kiszárítod a tudomány forrásait, a művészetben lenyesed a lélek szárnyait, salakkal megtöltöd a lélek mélységeit? Ki vagy te? Honnan jöttél? Mi a célod? Miben van erőd? S hogyan harcolsz?
A tulajdonképpeni zsidó három, nagy embertípus: a szemita, szíriai és indoárja kereszteződéséből származott fattyúhajtás: "több izraelita családból századok folyamán végbement fizikai kiválás, amit egyes szellemi képességek fokozatos kiképzése, a másoknak szisztematikus eltorzítása idézett elő. Tehát nem természetes nemzeti életnek eredménye, hanem bizonyos tekintetben mesterkélt csinálmány, amit egy papi osztály teremtett akkor, midőn az ellenszegülő népre, idegen uralkodók segítségével, papi törvényhozást és papi hitet erőszakot, így természetes kereszteződésekből, egymással harmonikus fajok összetevődéséből keletkezett egészséges, életképes faj, hanem egy elfajult hajtás, eltorzított embertípus.

Most vessük fel a kérdést: milyen az emberkorcsnak a gondolkodása?

Minden világnézetnek gerincét a vallás adja. S milyen a zsidók vallása? Száraz, terméketlen, mint az arab puszta. Ha az idők folyamán ültettek is egy-két oázist nagy lelkek e sivatagi homokba, a zsidó lélek számumos szele kiszárította azokat. A zsidóból hiányzik az indoárja világnak minden mélysége, "a tulajdonképpeni teremtő erő, a feltaláló véna." Ezért a zsidóság csak utánzásra, helyesebben: elsajátításra van teremtve. S miben áll ez az elsajátítás? "Hogy egy gondolatot felfoghassak, át kell tudnom azt gondolni. A megteremtettnek, hogy élővé legyen, teremtőnek kell hozzányúlnia. A mi indoeurópai lángeszménk lényegileg nem különbözik a néptől. Ellenkezőleg! Shakespeare angolabb, mint más angol, G. Ankara hibáival együtt is indus, Homér megtestesítője a valódi hellén tékozló, alkotó erőnek és fennhéjázó dicsekvésnek, Goethe a fenséges és lelkiismeretes, pedáns, a német jellem, kompendiuma. Ezek a férfiak tehát, mint a fajuk képviselői, teremtők és nem utánzók voltak, mint a zsidók. Ennek a szellemi adottságnak a következménye, hogy a zsidók örök idegenül álltak a kereszténységgel és Krisztussal szemben. Materialista szellemben fogant, eltorzított lelkük sohasem érthette meg az Isten fiát, ezért őszintén szóltak, mikor a "Talmudban az Üdvözítőt "bolondnak", "varázslónak, " "istentelennek", "gyönyör gyermekének" stb. nevezik.

Tehát két teljesen ellentétes világ áll szemben egymással. Zsidó materialista életszemlélet és krisztusi világnézet. Az egyik minden oldalról csodákkal érzi magát körülvéve, s étiért van metafizikája, míg a másik mindig az élet realizmusába ütközik, s gondolkodása, érzése állandóan a felszínen mozog. Ez az évezredes ránk ható materializmus annyira megfertőzött és átjárt bennünket, hogy az l nehezebb kimosni lelkünk szövetéből "mint a véráramból az ércet. Materialisták, mesterséges materialisták lettünk, s azok is maradunk, még akkor is, ha misére járunk, vagy otthon ülünk, mint szabadgondolkodók." S ez benső elidegenedést jelent, kettéválasztását önmagunknak. Innen éred lelki életünk harmonizálatlansága." E világnézetnek átka alatt nyögünk már a francia forradalom óta, amely a szabadság, egyenlőség, testvériség hazug jelszavát írta zászlajára akkor, midőn, a legvadabb önkényesség, kegyetlenség, elnyomatás dühe tombolt. Ez a történelmi folyamat nem vérzett el akkor a barikádokon, hanem a liberalizmus, szocializmus, majd a kommunizmus tanaiban tovább élt és él, egészen napjainkig. Szabadság, egyenlőség, testvériség zsidó fogalmazásban nem jelent másít, mint nem szeretni, nem tisztelni, nem engedelmeskedni. Lerombolni mindazt, ami tekintély, ami eszményi, meghempergetni a sárban, ami szép és nemes. Megtagadni az ember isteni eredetét, ostoba, törtető állattá alacsonyítani, egyszóval: demokratizálni, szabaddá tenni, de nem az Istenembert, hanem az állatait azoknak minden ösztönösségével, durvaságával, hogy végül szétmúljanak a nemzetek s legyenek a romok felett "szabadok", és épp úgy bolyongjanak szerte a világban, hazátlanul, mint ma a zsidók.

A jelszó tehát nem lehet más: harc a teljes győzelemig, annyival is inkább, mert, amint Chamberlain mondja: "Legfőbb ideje, hogy öntudatra ébredjünk. Nem azért, hogy mások szellemi szabadságát kisebbítsük, hanem hogy urak legyünk saját hazánkban, ahol most nem vagyunk azok." A régi küzdelemnek egy új formájáról van itt szó, az éjszaka és nappal, Ormuzd és Ahrimán között, amelyet Krisztus így öntött szavakba: "Nem szolgálhatok Istennek és Mammonnak egyszerre."

Chamberlain, mint vallásos ember, költő és filozófus olyan embertípus jegyében született, amelynek gyermeke a harmónia bélyegét viseli magán. Egész ember. Nem fekszi meg lelkét, szellemét a század egyoldalúsága; nem ejti rabul a múlt vaskalapos dogmatizmusa, sem a jelen zűrzavara. Tiszta, messzenéző sasszem, amely századok, évezredek történéseit a Mindenható ujj mulatósaként látja, segíti őt soha meg nem alkuvó ítéletében. Benne a költői túlzó idealizmusát ellensúlyozza a filozófus nyugodt ítélőképessége, a bölcs tudatosságát, a vallásos ember alázatossága. Költő, tehát művész, aki a teremtés gyújtópontjában áll: lelkének érző idegszálával befonja a mindenséget. így tudatosítja azt, hogy a világban csak annyi a szépség, amennyit ő arra saját lelkéből kivetít. Azt akarja tehát, hogy e benső világot minél nagyszerűbbé tegye, hogy ezáltal a külső világ annál szebb legyen. Mint goethei egyéniség a teremtés koronájának érzi magát; a teremtés koronájának, de krisztusi öntudattal. E szépségben kiteljesedett egyéniséget állítja ő abba a küzdelembe, abba a harcba, amely nemcsak az ő népéé, a németé, hanem az egész keresztény világé is.

Nekünk tehát azzal a Chamberlainnel, akit a lexikonok történelemfilozófusnak neveznek, semmi dolgunk nincs. De igenis szükségünk van hatalmas egyéniségére, amelynek élete, eszméjével egy. Ezt az egyéniséget nem a Romain Rolland szétfolyó, lágy, csaknem minden realitást nélkülöző idealizmusa jellemzi, hanem, egy, a történelem tanításából leszűrődött rajongó nacionalizmus, égő fajszeretet. S ha Chamberlain így talán elfogultan ítéli meg néha egy faj kiváltságos voltát, úgy ez mai nem lehet bűn, csak érdem. Ő a nagy germán e téren különben is a francia Geneaunak nyomdokába lép. Ő a germánság szószólója azonban, mint már fentebb mondottuk és most újra hangsúlyozzuk, nem áll meg a fél úton, a pozitívum, a haladás, kultúra, civilizáció, eszmény, idealizmus mellett meglátja a negatívumot: ennek az igazi haladásnak, kultúrának, egészségesen fejlődő állami és társadalmi életnek halálos mérgét, a júdaizmust. Állítja, hogy a materializmus győzelme egyenlő a zsidóság győzelmével. És e győzelem, ha betetőződik, az egész keresztény kultúra eltűnik. Elpusztul minden, amit a görögöktől, azok művészetétől napjainkig az emberiség az eszmék mélységes felfogásában, tiszta idealizmusában. a krisztusi hit erejével táplálkozó metafizikában örökölt és eddig magáénak mondhatott.

Jelenünkhöz egyénisége és működése még nagyon közel áll. Amint egy óriási hegyet sem tudunk megcsodálni és felmérni lábainál állva, éppúgy távlat, időbeli távlat kell egy nagy ember igazi értékeléséhez is. Hiszem azonban, hogy a jövő, amelyben eszméi győzedelmeskedni fognak, a halhatatlanok legnagyobbjai közé emeli. Mint Emerson mondaná: egyik képviselője az emberi nemnek, mint Plató, Dante, vagy Szent Ferenc, annak az emberi nemnek, amelynek történelmét tulajdonképpen nem a marengói, porlarturi, vagy mazuri csaták, hanem a chamberlaini szellemek harca az örök ellenséggel: a lelket lekötöző, elsorvasztó anyaggal szemben adják. "

Lelkében és szívében, mint egy óriási gyűjtőmedencében mindaz, amit a világ eddig nagyot, nemeset, szépet és nagyszerűt alkotott, mint tiszta források vize folyik össze. Nézzünk e szellemnek, e léleknek, mint tengerszemnek mélyére bármikor, ha nemes harag korbácsolja fel mélyét, vagy a szeretet égi fényének sugara játszik rajta, soha sincs iszap, salak benne, amely azt zavarossá tenné. Minden során, amelyet leírt, a szeretet tüze ég, legyen az: az eszme katonája, mint a Grundlagenben, Kantban, vagy Goethében, vagy a természet megszólaltatója, mint Parsifal Märchenében. És ez a szeretet záloga egyénisége nagyságának. E szeretetből táplálkozik mély vallásossága is, amely mentes a dogmatikának lelket, annak szárnyalását fenyegető korlátozottságától.

Az ő vallásossága nem más, mint élő, örök, mindig érzett kapcsolata az örökkévalóval. Véges emberi lényének bekapcsolódása a Végtelenbe. Vallásossága mély, de nem Carlyle apokaliptikus, vagy Tagore miszticizmusba hajló vallásossága. Erős, életerőtől duzzadó, a küzdelmei öntudattal, a rosszat jóval, az alattomosságot nyíltszívűséggel, a dölyföt és gőgöt alázatossággal győző vallásos élet az övé. S mint ez élet birtokosa, sohasem érzi a megalkuvás, a lemondás keserű ízét ajka körül. A próféták lelkesedésének szent tüze gerjeszti lelkének lángjait. Apró emberi elmefuttatások útvesztőiben sohasem botlik el. Szelleme nem ismeri a kicsinyek lelki szatócskodását, mert minden idegszála mindig egy felsőbb világ indíttatásának, akaratának felvételére van kifeszítve; nem az anyagi lét darócát, hanem az emberi élet égi ruháját szövi. Nem az erdő búvó csalogánya, nem az indiai miszticizmus álmodója, mint Rabindranath Tagore, nem az örökösen befele néző Maeterlinck ő, hanem a haladásnak, fejlődésnek, kultúrának égy felsőbb világa, a lélek világával összekapcsolódó emberi életnek szószólója. S mint ilyen, nem száraz meddő gondolatok hirdetője, hanem a meggyőződés meleg vérével átjárt eszméknek prédikátora.

Chamberlainnek eszméit az idő már eddig is teljes mértékben igazolta, mert tanításai, gondolatai, vezéreszméi egy újjászületett népnek: a németnek eszmerendszerébe épültek bele. A német nemzetiszocializmus világnézetének alappilléreit azokból a kövekből hordta össze, amelyeket ő a Grundlagenben faragott ki.

E nagy munkának egyik legérdekesebb fejezetét adjuk e könyv lapjain, amellyel adósságunk egy részét akarjuk leróni azzal a nagy gondolkodóval szemben, ki egyike volt azoknak a legnagyobbaknak, akik Európában a zsidó veszélyt felismerték és az azok által reánk boruló éjsötét kárpitját meghasították.

Perkedpusztán, 1942. őszén.

A ZSIDÓK MEGJELENÉSE A NYUGATI TÖRTÉNELEMBEN
Írta: Houston Stewart Chamberlain. Fordította: F. Papp Zoltán.

"Ne feledjük, hogy honnan származunk! Nem német zsidóktól s nem portugáloktól! Szétszórva a földön egy népet alkotunk!" Salamon Lippmann Cerfbeer rabbinus.

(Megnyitó beszéd, melyet a Napóleon által 1807-re egybehívott Synedrium előkészítő gyűlésén 1806. július 26-án tartottak. )

A zsidókérdés

Ha száz évvel ezelőtt íródik e mű, ¹⁾ úgy nem igen éreztem volna magam indíttatva, hogy e helyen "a zsidók megjelenése a nyugati történelemben" címen külön fejezetet írjak. De minden esetre akkor is figyelmet érdemelt volna a kereszténység keletkezésében való részvétele révén, amely egy különös és éppen, nem árja szellemű beszüremkedés vont maga után és ama gazdasági szerep miatt, amelyet minden krisztusi században gyakorolt; e tényeknek felemlítése alkalomadtán elegendő, de több sok lett volna. Herder is azt írta akkor: "A zsidó történet nagyobb helyet és figyelmet foglal el történelmünkben, mint amennyit önmagában megérdemelne. ²⁾ " Ez idő alatt azonban nagy változás történik a zsidókkal Európában és mindenütt, ahová európai kezek elérnek, más szerepet játszanak, mint száz évvel ezelőtt; amint Hehn Viktor mondja; mi ma "zsidó korszakban" élünk ³⁾ ; gondolkodhatunk a zsidók régi történetéről úgy amint akarunk, de a jelenlegi tényleg olyan nagy helyet foglal el saját történelmünkben, hogy lehetetlen figyelmünket megtagadni tőle. Herder, kifejezett humanizmusának ellenére, így vélekedett: "A zsidó nép Európában a mi világrészünkben mindig idegen ázsiai nép volt és ma is az, amelyet egy régi, egy távoli égöv és saját vallomása szerint egy általa soha fel nem oldható törvény köt". ⁴⁾ ) Teljesen igaz! Ez idegen, örökké idegen nép azonban, amely Herder találó megjegyzése szerint azért idegen, mert őt minden más néppel szemben egy ellenséges feloldhatatlan törvény köti éppen a 19-edik század folyamán egy összehasonlíthatatlanul fontos, egynémely téren; pedig határozottan döntő részesévé lett az életnek.

Már száz évvel ezelőtt fájdalommal állapíthatta meg ugyanaz a tanú, hogy "Európának durvább nemzetei önkéntes rabszolgái a zsidó uzsorásnak, ⁵⁾ ) " ma. általában ugyanezt mondhatná a civilizált világ legnagyobb részéről. A pénz birtokbavétele azonban önmagában a legkevesebb; kormányzásunk, igazságszolgáltatásunk, tudományunk, kereskedelmünk, irodalmunk, művészetünk rabszolgája lett a zsidóknak és ez vonszolja a rabláncot, ha nem is mindkét, de mindenesetre egyik lábán. És ez a Herder által hangsúlyozott "idegen" mindig erősebb lett, s amit száz évvel ezelőtt még csak sejtettek, most bebizonyosodott, igazolva lett és a legfigyelmetlenebb ember előtt is szembeszökővé vált! Ideális indítóokoktól hangolva az indoeurópai barátságosan feltárta kapuit; mint ellenség rontott be rajta a zsidó, minden pozíciót megostromolt és betűzte nem akarom mondani, hogy a romokba de valódi sajátosságunk repedéseibe az ő, nekünk örökké idegen lényének zászlaját.
Megvessük ezért a zsidókat? Ez éppúgy nemtelen, mint méltatlan és ostoba dolog lenne. A zsidók csodálatot érdemelnek, mert ők sajátosságuk logikája és igazsága szerint abszolút biztossággal cselekedtek és a humanitás bódulata, melyből a zsidók csak annyiban vették ki részüket, amennyiben az nekik előnyt hozott egy pillanatra sem feledtette velünk a politikai törvények szentségét. Lássuk csak milyen mesterien használták fel a vér törvényeit uralmuk kiterjesztéséhez; a törzs mocsoktalan marad, egyetlen csepp idegen vér nem hatol be; ez áll a tórában: "fattyú ne kerüljön Jahve közösségébe, még tíz generáció múlva sem." (Deutoronómium XXXII. 2. ) eközben azonban ezer ágacskát levágnak, hogy ezt az indoeurópaiaknak zsidóvérrel való fertőzésre, használják fel. Ha még ez pár száz évig így folytatódna, úgy Európában fajilag csak egyetlen tiszta nép lenne: a zsidóság, a többi mind egy pszeudohéber mesztic nyáj és pedig egy kétségtelenül fizikailag, szellemileg és erkölcsileg degenerált nép.

Maga a nagy zsidóbarát Renan Ernő beismeri: Je suis le premier á reconnaitre que la racé semitique, comparee á la racé indoeurópéenne, represent réleellement une combeinason inférieure de la nature humaine. ⁶⁾ " S ugyanez a tudós egyik legjobb, de sajnos kevéssé ismert írásában azt mondja: "lépouvantable simplicité de lésprit semitique rétrécit le cerveau humain, le ferme á toute idée delicate, á tout sentiment fin, á tour recherche rationelle, pour le mettre én face dune éternelle tautologie: Dieiux est Dieux ⁷⁾ " és kifejti, hogy a kultúrának csak akkor volna jövője, ha a keresztény vallás "a zsidóság szellemétől mindinkább eltávolodna" és "az indoeurópai zseni" minden téren újra érvényesülne. Ez a keveredés tehát kétségtelenül elfajzást jelent: elfajzását a zsidóknak, akinek karaktere sokkal idegenebb, szilárdabb, erősebb, minthogy azt germán vérrel felfrissíteni és megnemesíteni lehetne, elfajzását az európainak, mely egy "csekélyebb értékű típussal" szívesebben azt mondanám más természetű típussal való keveredés által természetesen csak veszíthet. Míg e keveredés történik, addig a nagy főtörzse a tiszta, nem keveredett zsidóságnak érintetlenül marad. Midőn Napóleon a 19-ik század kezdetén elégedetlenkedve feldühödött azon, hogy a zsidók, emancipációjuk ellenére, megmaradtak dölyfös elzárkózottságukban és egész Elszászt, bár már minden pálya nyitva állott előttük, a leggyalázatosabb uzsorával emésztették fel, az öregek tanácsához ultimátumot küldött, követelve a többi nemzettel való korlátlan egybeolvadásukat, a francia birodalom zsidóinak delegáltjai minden előírt pontot elfogadtak, annak az egynek kivételével, amely a keresztényekkel való korlátlan házasságot célozta. ⁸⁾ ) Leányaiknak igen, szabad volt a zsidó népen kívül házasodni, fiaiknak azonban nem; Európa diktátorának engednie kellett.

Ez az a csodálatraméltó törvény, amellyel a tulajdonképpeni zsidóságot megalapították, lehet, e törvény Szigorú értelmezésében egyáltalán enged meg házasságot zsidók esi nemzsidók közölt s Mózes ötödik (VUU. 3. ) könyvében is ezt olvassuk; "Leányaitokat ne adjátok az ő fiaiknak és leányaitok ne válasszák az ő fiaikat", általában azonban csak az: utolsó követelményre! fektetnek súlyt; pl. Mózes második könyvében (XXXIV. 16. ) egyedül a fiaknak tiltják meg, hogy idegen lányokat vegyenek el s a leányoknak nem, hogy idegen fiakat a Nehémiás (XIII. ) bár mind a két tilalmat felállítja, csak a fiúnak idegen nővel való házasságát tünteti fel "Isten ellen való véteknek." S ez tökéletesen helyes felfogás. A zsidó törzs tisztaságát egyáltalán nem változtatja meg, ha a lány gójjal lép frigyre, mikor is ez a törzs megveti lábát az idegen táborban, míg a fiúnak házassága egy gój nővel "közönségessé teszi a szent magot" (mint Esra könyve (XI. 2. ezt drasztikusan mondja. ⁹⁾ S a gój nőnek az esetleges áttérése nem jelent előnyt a zsidóságra; a régebbi törvények ez átlépést joggal nem is ismerték, mert itt a leszármazásnak csak fizikai viszonyáról van szó. Az újabb törvény azonban irigylésre méltó belátó erővel ezt mondja: "Proselyták a zsidóságra oly károsak, mint daganatok az egészséges testen. ¹⁰⁾ A múltban és jelenben így tartották és tartják tisztán a zsidó fajt. A Rotschild ház leányai bárókhoz, grófokhoz, hercegekhez, fejedelmekhez mentek feleségül és minden lelkiismeretfurdalás nélkül megkeresztelkedtek, de egyetlen fiú sem vett el európai lányt feleségül és ha megtenné, úgy atyáinak házából és népének közösségéből kellene kiválnia. ¹¹⁾ )

E fejtegetésekkel bizonyos tekintetben ajtóstól rontok a házba; ezek tulajdonképpen könyvem egy későbbi helyére tartoztak volna; de az volt a szándékom, hogy a legrövidebb úton legyöngítsem azt az ellenvetést, mely sajnos még egynémely oldalról ma is fennáll, hogy egyáltalán nincs "zsidókérdés", amiből az következne, hogy a zsidók megjelenésének történelmükben nincs jelentősége. Mások ismét vallásról beszélek: nincs másról szó mondják ők mint kizárólag vallási differenciáról. Akik ezt mondják, nem veszik észre, hogy egyáltalán nem volna zsidó vallás, ha nem volna zsidó faj. Ez azonban van. A zsidó nomokrácia (azaz a törvény uralma ) a zsidókat, legyenek bár a világi összes országaiban szétszórva, egy erős, egységes, feltétlenül politikai képletté egyesíti, amelyben a vér közössége a múlt közösségéről tanúskodik és a jövő közösségéről kezeskedik. Ha egynémely elem, a szó szoros értelmében nem is tiszta zsidó, mégis a vérnek hatalma egybekapcsolva a zsidó ideának összehasonlíthatatlan hatalmával oly nagy, hogy az ezeket az idegen alkotórészeket régen asszimilálta és már csaknem két évezred óta feladták a zsidók a proselyta képzésre való átmeneti szólamukat. Természetesen különbséget kell tenni nemes és kevésbé nemes származású zsidók között, ami azonban a szétszóródott részeket egymáshoz láncolja (a fokozatos egybeolvadáson kívül ) az a nemzeti gondolatnak merev egzisztenciája. Ez a nemzeti gondolat abban a megingathatatlan reményben csúcsosodik ki, hogy Jahve megígérte a zsidók világuralmát.

Naiv "Krisztushívők" (mint Auerbach Spinozáról írt életrajzában mondja , ha úgy hiszik, hogy a zsidók feladták e reményüket, hatalmasan csalódnak, mert "a zsidóság egzisztenciája a Messiási reménységhez való görcsös ragaszkodástól függ", amint egy nagyon is mérsékelt, liberális férfiú nemrégen írta. ¹²⁾ ) Igen! Az egész zsidó vallás erre a reményre van alapítva. A zsidó istenhívés az, amit e népnél "vallásnak" lehet és szabad mondani (mert ez egy nagyon is tiszteletreméltó moralitás forrása lett , részese a nemzeti gondolatnak és nem fordítva. Azt állítani tehát, hogy zsidó vallás van, de zsidó nemzet nincs, annyi, mint egyszerűen ostobaságot beszélni. ¹³⁾ )

A zsidóknak a nyugati történelemben való megjelenése kétségtelenül egy meghatározott, minden európai néptől határozottan, azzal bizonyos tekintetben ellentétes elemnek fellépését jelenti, egy olyan elemnek, amely, míg Európa nemzetei a legkülönbözőbb fázisokon mentek át, lényegileg egyforma maradt: s ez, a gyakran kemény és borzasztó történelem folyamán sohasem volt olyan gyenge, hogy testvériesülési indítványokról leült volna tárgyalni, de nemzeti ideáljának, nemzeti múltjának és jövőjének birtokában a más emberekkel való egybeolvadást tisztátalanságnak tekintette, úgy a múltban, mind a jelenben; a zsidóság, hála ösztöne biztosságának, amely a nemzeti érzés szigorú egységességéből folyik, állandóan mélyreható befolyást tudott másokra gyakorolni, míg a zsidóságra magára a mi szellemi és kulturális fejlődésünk csak a bőr mélységéig hatolt. Hogy e rendkívül sajátságos szituációt az európai ember szempontjából jellemezhessük, Herderrel kell ismételnünk: a zsidóság a mi világrészünk számára mindig idegen nép volt s az is marad; a zsidók álláspontja szerint azonban ugyanez a megismerés egy kissé eltérő szövegezést nyer. Tudjuk, hogy a nagy szabadgondolkodó filozófus, Philó, ekként szólt: "A szó igazi értelmében csak az izraeliták emberek." Amiről a zsidó itt faji gőgjének intoleráns hangján nyilatkozott, arról a mi nagy Goethénk sokkal szeretetreméltóbb formában szólott, amikor a zsidó és indoeurópai származásnak közösségét, vigyék azt a múltban akármilyen messzire vissza, tagadásba vette. "Semmi esetre sem akarjuk a kiválasztott nép Ádámtól való származásának becsületét vitássá tenni. Nekünk azonban bizonyosan más ősapáink voltak. ¹⁴⁾ ) (Az "idegen nép". ) E megfontolások alapján jogunk, sőt kötelességünk is, hogy a zsidót különös és idegen elemnek tekintsük.

Bár külsőleg ő ugyanazt örökölte, amit mi, bensőleg azonban egészen más szellemet. Egyetlen vonás elegendő, hogy azt az ásító szakadékot, mely egyik lelket a másiktól elválasztja, csaknem elrettentő módon leleplezzük az öntudat előtt: Krisztus megjelenése a zsidókra egyáltalán nincs jelentőséggel! Itt általában nem a jámbor igazhitűségről beszélnek. Olvassuk csak el a szabadgondolkodó Diderotnak csodálatos sorait a Megfeszítettről és lássuk, hogy Diderot az embert az ő legnagyobb fájdalmában mint vezeti Istenhez és a krisztusi vallást hogy állítja be, mint egyetlent a világban: Quelle profonde sagesse il ya dans ce que l aveugle philosophie appelle la folie de la croix! Dans état au j étais, de quoi m aurait servi l image d un legislateur heureux et comble de glorie? je voyais l innocent, le flanc percé, le front couronné d épines, les mains et les pieds perces de clouset expirant dans les souffrances; et je me disais: Voila moin Dieux ét j ose me plaindre!" Valóságos könyvtárát kutattam át a zsidó könyveknek abban a reményben, hogy hasonló szavakra fogok bukkanni, természetesen nem Krisztus istenségének hitét és a megváltás fogalmát, hanem a szenvedő Üdvözítő tisztán emberi érzésének jelentőségét illetőleg de hiába. A zsidó, ha ezt érezné, nem lenne zsidó többé, hanem tagadója a zsidóságnak. És míg Mohamed Koránjában legalább is megtaláljuk Krisztus jelentőségének megsejtését és a mély hódolatot megjelenése előtt, addig egy kultúrált, vezető zsidója a 19-ik századnak Krisztust "halotti maszkkal újjászületettnek" nevezi, aki a zsidó népen új és fájdalmas sebeket ejtett; egyebet nem volt képes benne meglátni. ¹⁵⁾ ) Mikor ránéz a keresztre, biztosít bennünket arról, hogy a "zsidóságnak a benső javuláshoz; egyáltalán nincs szüksége ehhez a görcsös megrázkódtatáshoz" és hozzáfűzi " ti. a városi lakosság középosztályának."

Tovább nem ér az ész. Egy spanyol zsidó (Mose de León ) 1880-ban újonnan kiadott munkájában Jézus Krisztust "döglött kutyának" nevezi, aki "egy szemétdombba bekaparva" fekszik. Ezenkívül a zsidók a 19-ik század utolsó negyedében a talmud u. n. "cenzúrázott helyeinek" (természetesen héber nyelven számos kiadásában különben kihagyott helyek gondoskodtak arról, hogy Krisztust mint "bolondot", mint "varázslót", mint "istentelent", mint "bálványimádót", mint "kutyát", mint "fattyút", mint "gyönyör gyermekét", mint "ágyasnak fiát" stb. fenséges édesanyjával együtt gúnynak és gyűlöletnek tárgyává tegyék. ¹⁶⁾ ) Nem követünk el a zsidósággal szemben igazságtalanságot, ha azt mondjuk, hogy Krisztus megjelenése egyszerűen megfoghatatlan és gyűlöletes előttük. Bár látszólag körükből származott, mégis lényük megtagadásának megtestesítője ő (és ennek átérzésére a zsidók sokkal finomabb érzékkel rendelkeznek, mint mi ) . E mély szakadék szemlélteti, amely bennünket európaiakat elválaszt a zsidóságtól, egyáltalán nem azért adom, hogy a vallásos elfogultság veszélyes talajára tegyem át a súlypontot, hanem mert én úgy látom, hogy két ily alapjában különböző kedélybeli állapotnak észrevevése feltárja a szakadékot; jó lesz tehát egyszer e szakadékba letekinteni, nehogy ha valahol látszólag közeledést látunk, elkerülje figyelmünket a mélység.

De e szakadék meglátása még messzebbmenő megfontolásra is kell, hogy késztessen bennünket. Az bizonyos hogy a zsidó nem ért meg minket, de remélhetjük-e mi, hogy őt megértjük s igazságosak legyünk iránta? Talán ha tényleg szellemileg és erkölcsileg felette állunk, amint Renan a fent jelzett helyen állította és amiről más, talán megbízhatóbb tudósok hasonlóképpen vélekedtek. ¹⁷⁾ S akkor őt valóban felsőbbségünk magaslatáról kell megítélnünk s nem a gyűlölet és babonái lapályáról, még kevésbé a félreértés mocsaraiból, amelyben hittudósaink közel 2000 éve gázolnak. A zsidónak olyan gondolatokat tulajdonítani, amilyeneket sohasem gondolt, őt mint a legnagyszerűbb vallásos intuíció hordozóját magasztalni, mely távolabb állt tőle, mint a föld bármely más emberétől, s ha meg is volt, legjobb esetben csak itt-ott egyesek szívében élt, mint e nép lelki durvasága ellen támadt felháborodás kiáltása s azért átkozni, mert ő maga egészen más, mint e költemények alapján lennie kellene, ez nyilvánvalóan igazságtalan. De nemcsak igazságtalan, hanem a nyilvános érzést szánalmasan félrevezető is, mert vallásos életünknek abban a viszonylatában, amelyet mi a zsidókkal hozunk vonatkozásba, szinte dicsfényben sugárzik fejük; s ezek után mi háborodunk fel a legjobban, ha ebből az aureole posticheből nem szent lép elénk. Mi, csak pogányok fiai magasabb igényeket táplálunk a zsidókkal mint önmagunkkal szemben. Pedig a zsidó bizonyíték egészen másról tanúskodik s várakozásunkat oly kevéssé csigázza fel, hogy mi minden nemes vonáson, melyei későbben felfedezünk, minden kijelentésen, amely a zsidó fogyatékosság magyarázatára, szolgál, őszintén örülünk. Jahve pl. nem fárad bele annak hangoztatásába, hogy "úgy látja, e nép nyakas nép" ¹⁸⁾ és Jeremiás a zsidókat erkölcsi szempontból oly színesen karategorizálja, hogy Monsieur Eduard Drumont sem kívánhatná másként: "Egyik barát becsapja a másikat és nem szól egyetlen igaz szót; arra törekszenek, hogy az egyik megcsalja a másikat és fáj nekik, hogy nem leltek gonoszabbak. ¹⁹⁾ ) "

E jellemzés után nem csoda, hogy Jeremiás a zsidókat "nyomorult tömegnek" nevezi és csak egy vágyat ismer: "Óh, ha menedéket találnék a pusztában! elhagynám népemet és elmennék tőle!" Azért a hihetetlen tudatlanságért tehát, amely közöttünk a zsidó természetét illetőleg uralkodik, csak mi vagyunk felelősek, mert egyetlen nép sem adja olyan átfogó őszinte képét egyéniségének, mint a héber az ő bibliájában, melyet (amennyiben töredékek után ítélhetek ) a talmud, ha halványan is, de kiegészít. Anélkül tehát, hogy tagadnám, milyen nehéz nekünk "más ősapáktól számlázottaknak" az "idegen ázsiai népet" helyesen megítélni, mégis be kell látnunk, hogy a zsidók kezdettől fogva megtettek mindent abban az irányban, hogy az el nem fogultaknak felvilágosítással szolgáljanak önmagukról, ami viszont feljogosít bennünket arra a reményre, hogy alapos betekintést nyerhessünk lényükbe. Tulajdonképpen azoknak az eseményeknek, melyek szemünk előtt lejátszódnak, e célra elegendőnek kellene lenniük. Lehet-e naponta újságot olvasni, anélkül, hogy a zsidó gondolkodásmódot, zsidó ízlést, zsidó morált, zsidó tanokat abban meg ne látnánk? Egy pár évfolyamai az Archives Izraelitének többre tanít, mint egy egész antiszemita könyvtár és pedig nemcsak a kevésbé kellemes, hanem a zsidók nagyszerű karaktervonásokról is. De ebbe a fejezetbe nem akarom a jelent bekapcsolni. Ha tárgyilagos, teljes ítéletet akarunk arról magunknak, hogy a zsidó, mint örökségben részes és mint munkatárs, mit jelent a 19-ik században, úgy mindenek előtt azzal kell tisztában lennünk: mi ő? Abból, hogy egy emberi a természet miként alkotott, szigorú következetességgel folyik, hogy adott körülmények között miként fog cselekedni, a filozófia ezt mondja: operari sequitur esse; egy régi német közmondás sokkal kedélyesebben fejezi ki ezt: "Nur was ein Mensch ist, kann man aus ihm herauskriegen." (Amilyen a madár, olyan a szólása )

Történeti madártávlat. A történelem száraz leírása itt nem vezet sem gyorsam, sem biztosan célhoz s különben sem lehet az én feladatom, hogy a zsidók történetét megírjam, Itt is, mint a többi fejezetben perhoreskálom a másolást. Mindenki tudja mikor és hogyan jelentek meg a zsidók a nyugati történelemben: először a Diaszpóra, azután a szétszóródás idején. Éppen annyira ismert változatos sorsuk különböző országokban és időkben, amikor természetesen sok olyan dolgot tudni vélünk, ami abszolút valótlan és sok olyan dolgot nem tudunk, amit tudni hasznos dolog lenne. Senkinek sem kell úgy-e mondanom, hogy a keresztény századokban, ha néha nagyon is korlátozottan, de mégis fontos szerepet játszottak a zsidók. Már a legelső nyugat gót időkben megtalálták a módját annak, hogy mint rabszolgakereskedők és pénzváltók befolyásukat s hatalmukat érvényesítsék. Ha nem is voltak mindenütt, mint a spanyol móroknál, hatalmas miniszterek, akik Mardochai példáját követve a legjövedelmezőbb hivatalokat testvéreik tömegével töltötték be s ha nem is érték el mindenütt, mint a katolikus spanyol államban ²⁰⁾ a püspökség és érsekség polcáig, mégis befolyásuk mindenütt mindig nagyobb lett. Már a 13-ik század bábenbergi fejedelmei példát adtak utódaiknak, hogy országuk pénzügyeit zsidókkal igazgattassák és az igazgatókat címekkel tüntessék ki, ²¹⁾ )

III. Innocenc, a nagy pápa udvari államában fontos állásokat juttatott a zsidóknak. ²²⁾ Franciaország lovagjainak el kellett vagyonukat a zsidóknál zálogosítaniuk, hogy részt vehessenek a keresztes háborúkban; ²³⁾ Habsburgi Rudolf minden lehető módon kitüntette a zsidókat, "császári kamarájának szolgáivá avatta s míg a közönséges igazságszolgáltatás alól kivonta őket, megnehezítette a zsidók elleni panasz benyújtását; ²⁴⁾ röviden: az a tény, amit én a zsidók megjelenésének a nyugati történelemben nevezek, sohasem szűnt meg, minden időben és mindenütt érezteti hatását. Aki a történelmet csak ebből a szempontból tanulmányozná, azt hiszem, meglepő eredményekkel hozna napvilágra. Részletekre terjedő kutatás nélkül az eredményeket szembetűnően és kétségtelenül csak ott tudjuk megállapítani, ahol a zsidók nagy tömegben léptek fel. Pl. az I. században a zsidók többségben voltak Cyprus szigetén; elhatározták, hogy nemzeti államot alapítanak s e cél elérésére az Ótestamentumból oly jól ismert tapasztalatot követték: az összes másfajtájú bennszülötteket szám szerint 240.000-et lemészárolták s hogy ennek a szigetállamnak biztos szárazföldi támpontot nyerjenek, lemészárolták ugyanekkor Cyrene 220.000 nemzsidó lakosságát. ²⁵⁾ )

Spanyolországban nagyobb elővigyázattal s csodálatraméltó kitartással ugyanezt a célt követték. Ugyanannak a nyugati gót királynak uralkodása alatt, aki őket jótéteményeivel elhalmozta, behozták a fajilag rokon arabokat Afrikából; gyűlölet nélkül, csupán csak azért, mert ebből hasznot reméltek húzni, elárulták nemes oltalmazójukat; a kalifák alatt, így mindinkább részt vettek a kormányzásban "koncentrálták, így írja a kimondottan zsidóbarát Heman - kezeikben úgy a szellemi, mint az anyagi erőket; így a virágzó mór állam szellemileg és anyagilag tönkrement, ami azonban a zsidókat egyáltalában nem érdekelte, mert ezalatt a keresztény Spanyolországban, akik hivatottak voltak a mórokat pótolni, épp oly erősen megvetették lábukat. "Mozgó gazdagsága az országnak teljesen az ő kezükbe került az uzsora és az eladósodott nemesi birtok megvásárlása által. Minden hivatal, az államtitkároktól és pénzügyminiszteri hivataltól lefelé, mely adóval és pénzügyletekkel foglalkozott, zsidó kezekbe került. Uzsorával csaknem egész Aragónia náluk volt elzálogosítva. A városokban az ingatlannal bíró lakosság majoritását ők képezték." Azonban egészen ravasz a zsidóság, mint mindig, itt sem tudott lenni, hatalmát mindenfelé privilégiumok megszerzésére használta fel; így pl. egyetlen zsidó esküje elég volt arra, hogy egy keresztény ember adósságát bizonyítsa (ami különben az osztrák hercegségben és sok más helyen is így volt ) , míg a keresztény tanúsága zsidó ellen nem bírt érvénnyel; e privilégiumokkal oly mértéktelenül visszaéltek, hogy végre felébred a nép. Ezek az esetek megismétlődhettek volna Németországban is, ha az egyház és belátó államférfiak nem állták volna útját e veszedelemnek.

Nagy Károly Olaszországban pénzügyeinek kormányzására zsidókat alkalmazott; ezek azután mint adóbérlők biztosították gazdagságukat és befolyásukat, s e befolyást felhasználták arra, hogy fajuk számára fontos előjogokat biztosítsanak: kereskedelmi előnyök, a bűneiknél enyhébb büntetés, stb. kényszerítették a lakosságot, hogy vásáraikat vasárnapra tegyék, mert az eddig szokásban volt szombat a zsidóknak szabbatjuk miatt kellemetlen volt; az akkori idők udvari bon-ton-jához tartozott a zsinagógák látogatása, itt azonban a reakció rövid idő alatt erőteljesen lépett fel és nem, amint a történészek szeretik feltüntetni, a papok izgatásának egyedüli következményeként az ilyen, jelenségek csak a héját és nem a magvát képezik a történelemnek, hanem, elsősorban azért, mert a germánok, akik született iparosok, kereskedők és harcosok, mihelyst megalapították városaikat és kereskedelmi ösztönük felébredt, a nemtelen verseny társak játékába láttak és erőteljes felháborodással követelték azok eltávolítását. Tehát, ha e fejezet célja az lenne, hogy a zsidó befolyásnak apály-dagályát egészen a mai napig kövesse, úgy láthatnánk, hogy a 19-ik század minden háborúja különös konnexusban állt a zsidó pénzügyi operációkkal, Napóleon orosz háborúja ép úgy, mint midőn. Rotschild Náthán a Waterlooi csatában, Bleichrőder úr német és Rotschild Alois francia részről az 1871-iki béketárgyaláson a néző szerepét játszotta egészen a francia "commun"-ig, melyet az első pillanattól kezdve minden tiszta agyvelő zsidó napóleoni machinációnak látott.

Consensus ingeniorum.

A zsidóknak e szociálpolitikai befolyását teljesen különbözőképpen ítélték meg; a legnagyobb politikusok azonban minden időben károsnak tartották. Cicero pl. (ha nem is a legnagyobb politikus, mégis tapasztalt államférfi igazi félelmet úrul el a zsidókkal szemben, ahol egy bírósági tárgyalás az ő érdekeiket érinti, oly halkan beszél, hogy egyedül a bírák hallják őt, mert tudja úgymond - a zsidók összetartanak s tönkre tudják tenni azt, aki velük szembekerül; mikor a görögök, a rómaiak s korának leghatalmasabb emberei ellen a legsúlyosabb vádaikat dörgi a zsidókkal szemben, elővigyázatosságot árul el; számára azok kellemetlen hatalmat jelentenek s lázas sietséggel hagyja el "a gyanú és káromlás fővárosát: Jeruzsálemet"; így ítéli egy Cicero egy Júliusz Cézár konzulsága alatt! ²⁶⁾ ) Tiberius császár, egynémely történetíró szerint a római impérium legderekabb uralkodója a zsidók emigrációjában (tehát szintén Jeruzsálem szétrombolása előtt ) , nemzeti veszélyt látott; a hohenstaufi II. Frigyes, bizonyára egyike a legzseniálisabb embereknek, aki valaha koronát és kardok viselt, szabadabban gondolkodó, mint a 19-ik század bármelyik monarchiája, lelkesült csodálója keletnek s nagylelkű támogatója a héber tudósoknak, szükségszerűnek találta (ellentétben kortársainak szokásával ) , hogy a zsidókat minden nyilvános állásból kizárja és óva mutatott rá, hogy ahol a zsidóságot hatalomra engedik, ott az azzal visszaél; ugyanezt tette a másik Nagy Frigyes (II. ) a Hohenzoller, aki mindenkinek szabadságot adott, csak a zsidóknak nem; hasonlóan nyilatkozott Bismarck herceg, mikor még szabadon nyilatkozhatott az országházban (1847. ) s a nagy történetkutató Mommsen is, aki a zsidóságról "mint államról az államban" beszél.

Ami pedig a speciális szociális befolyást illeti, úgy megelégszem azzal, hogy két bölcs, igazságos embert hívjak tanúbizonyságul, akiknek ítélete a zsidók előtt sem lehet gyanús: Herdert és Goethét. Az első azt állítja: "az a minisztérium, ahol a zsidó mindent elér, az a háztartás, ahol a zsidó hordja a garderobe kulcsát, avagy az egész ház pénztárát vezeti, egy department vagy komisszariátus, ahol minden üzlet a zsidók kezében van, soha ki nem száradó pontini mocsarak és az ő véleménye szerint a zsidóság, mint tömeg, annyira veszélyes az európai államra, hogy "e kérdés megítélésénél nem szabad magunkat általános emberbaráti alapigazságokkal félrevezettetni, " mert itt államkérdésről van szó; tehát minden állam kötelessége tudni, hogy "ez idegen népből a bennszülöttek hátrányai nélkül mennyit szabad megtűrni. ²⁷⁾ Goethe még mélyebbre hatol: "Miként részesítjük mi a zsidókat a nagyobb kultúra áldásaiban, mikor az annak eredetét és létéi tagadja?" És "szenvedélyes dühbe jön midőn az 1823-ik törvény a zsidók és németek közli házasságot megengedi és "e törvénynek a legsúlyosabb legveszedelmesebb következményeit" jövendöli meg, nép szerint "minden erkölcsi érzés aláásását", s ő azt hiszi, hogy "ez ostobaság mögött" "a mindenható Rotschild vesztegetését kell keresni. ²⁸⁾ Goethe és Herder tehát ugyanúgy ítélnek, mint a nagy Hohenstauf, mint a nagy Hohenzoller és mint minden nagy ember előttük és utánuk: anélkül, hogy babonásán a zsidókat, sajátosságuk miatt szemrehányással illetnék, valóságos veszélynek tekintik őket civilizációnkra és kultúránkra, s ha rajtuk állna, nem engednék meg, hogy abban cselekvőleg vegyenek részt. Hasonló consensus ingeniorum fölött nem lehet oly könnyen napirendre térni. Mert ezeknek a jól megfontolt és igen nagy jelentőségű szellemeknek bőséges tapasztalataiból és éleslátásából fakadó ítéletével nem állíthatunk mást szembe, mint a droits de l'hommé parlamentáris papírrongyait. ²⁹⁾ )

Fejedelmek és nemesek. Egyébként bizonyos és jól megfontolandó, hogy ha a zsidókat egynéhány rettenetes történeti fejlődésért, egynéhány erőtől duzzadó nép elpusztulásáért felelősség terheli, e felelősség nem. kevésbé sújtja azoknak az európaiaknak lelkét is, akik a zsidóságnak bomlasztó működését a leggaládabb okokból oltalmazták, támogatták és ezek elsősorban a fejedelmek és nemesek voltak, mégpedig időszámításunk első pillanatától a mai napig. Üssük fel bármely európai népnek történetét, azt látjuk, hogy mihelyst a zsidók elszaporodnak, s a nép, a kereskedő osztályok, a tudósok és költői látnokok köréből ellenük keserű panasz támad, a fejedelmek és a nemesség mindig és mindenütt megvédi őket; a fejedelmek, mert háborújukhoz pénz kell; a nemesség, mert könnyelműen élt. Hódító Vilmosról Bürke Edmond ³⁰⁾ azt mondja: "minthogy kiadásainak fedezésére nem volt elegendő a "talliage" és mindenféle más nyomasztó adó, időről-időre vagy konfiskáltatta a zsidók adóslevelét, vagy nevetséges összegért vette el, ami által természetesen, minthogy a 11-ik században a teljes angol-normann nemesség zsidó uzsorások kezében volt, a király maga a legkíméletlenebb, szigorú hívője lelt magasrangú alattvalói hitvallásának. S ugyanekkor mindenféle privilégiummal halmozta el és védelmezte a zsidókat. E példa ezrek és ezrek helyett szólhat. ³¹⁾ ) Tehát, ha a zsidók nagy és történelmileg pusztító befolyásra tettek szert, úgy ennek okát ama két elem összhatásában kell keresnünk, amely a zsidókat a legaljasabb módon üldözte, de ugyanakkor ki is használta. És ez így tartott az egész 19-ik század folyamán.

Mirabeau gróf már a forradalom előtt a legszorosabb összeköttetésben állott a zsidósággal. ³²⁾ ) Talleyrand herceg a parlamentben a zsidók feltételen emancipációjáért küzd a polgári pártok képviselőivel szemben; Napóleon óvja őket, s teszi ezt akkor, amidőn már egynéhány év óta egész Franciaországból panaszos kérvények érkeznek a kormányhoz: védenék meg őket a zsidók ellen, s amikor az államtanácsban így szól: "Sáskák és hernyók e zsidók s felfalják Franciaországomat! De tett amit tett, mert pénzükre volt szüksége; Dalberg fejedelem, a frankfurti zsidóknak, a polgárság egyöntetű tiltakozása dacára egy félmillióért eladta az összes polgári jogokat (1811. ; a Hardenbergek és Metternichek a bécsi kongresszuson a zsidókkal vétetik körül magukat és az összes szövetségi képviselők óvó szava ellenére, a németek hátrányára a zsidók előnyéért küzdenek s végül keresztül viszik az akaratukat; igen! mindkét általuk képviselt konzervatív állam volt az első, amely annak az "idegen, ázsiai népnek" tagjait, akik éppen az általános nyomor és szükség idején tisztátalan úton óriási gazdagságra tettek szert s amit tisztességes és becsületes zsidók sohasem tudtak elérni, az örökölhető nemesi rangba emelték. ³³⁾ ) Tehát, ha a zsidók veszélyes szomszédaink voltak, tartozunk az igazságnak azzal a vallomással, hogy ők mindig ösztöneik és tehetségük természete szerint cselekedtek, akkor, amidőn igazán csodálatra méltó példáját adták az önmaguk és saját nemzetük és atyáik hite iránti hűségnek; a kísértők és árulók nem ők voltak, hanem mi. Mi mindig gonosz, cinkostársai voltunk a zsidóknak, a múltban épp úgy, mint a jelenben és elárultuk azt, amit a gettó legszánalmasabb lakója is szentnek tartott: az öröklött vér tisztaságát. Egyedül a krisztusi egyház látszik olyannak, mint amelyek általánosságban igazságosan "és bölcsen cselekedett (természetesen ki kell kapcsolni azokat a püspököket és pápákat, akik világi fejedelmek voltak. Az egyház féken tartotta és mint idegen embereket kezelte a zsidókat, de ugyanakkor megvédte őket az üldöztetésből. Minden látszólagos "egyházi" üldöztetés a valóságban gazdasági alapokon nyugszik; sehol sem láthatjuk ezt világosabban, mint Spanyolországban. Ma, amidőn a közvéleményt oly gonoszul félrevezetik s a zsidók kiengesztelhetetlen ellenségeskedésüket különösen a krisztusi hit ellen gyümölcsöztetik, jó lesz, ha visszaemlékszünk arra, hogy a korunkban először összehívott, 1807-ben megtartott synedriumi előkészítő gyűlés spontán köszönetét fejezte különböző krisztusi egyházak papjainak azért a védelemért, amelyet velük szemben évszázadok alatt, tanúsítottak. ³⁴⁾ )

Benső érintkezés

De elég ezekből a futólagos történelmi fragmentumokból. Ezek azt bizonyítják, hogy a "zsidók megjelenése az európai történelem" menetére az, első századtól kezdve nem csekély és egynémely irányban pedig határozottan végzetes befolyást gyakoroltak. Ezzel azonban még a zsidókról keveset mondtunk; hogy az északamerikai indiai faj az indoeurópaival való keveredésben kivesz, nem azt bizonyítja, hogy ez utóbbi rossz, veszedelmes faj, hogy a zsidó csak reánk nézve káros vagy hasznos lényéről biztos véleményt alkothassunk, sok oldalról kell e kérdést megvilágítanunk. Általában a zsidó, mint többé-kevésbé szívesen látott vendég, nemcsak külső vonatkozásban állott kultúránkkal, hanem belsőben is. Amint Kant joggal jegyzi meg, a zsidóság fennmaradása elsősorban a kereszténység műve. ³⁵⁾ ) " Közülük támadtak a krisztusi vallás hit vallói. Zsidó történelem, zsidó elképzelés, zsidó gondolkodás és költészet fontos alkotó elmévé lett lelki életünknek. Nem lenne helyes a külső súrlódást a benső áthatásoktól egészen elválasztani. Ha mi ünnepélyesen nem neveztük volna ki a zsidókat őseinkké, akkor az éppúgy nem lett volna otthonos nálunk, mint a szaracénok, vagy mint a többi roncsai félszemita népfajoknak, akik csak déleurópai nemzetekbe való feltétlen egybeolvadással tudták életüket és nemi individualitásukat megmenteni. A zsidó e szempontból védett nép volt; ha itt és ott máglyára is hurcolták, a a a puszta tény, hogy Jézus Krisztust keresztre feszítette, ünnepélyes félelmet keltő nimbusszal vette őt körül.

És míg a népet így faszcinálták, addig a tudósok és szentek napot-éjt egybetéve tanulmányozták a héberek könyvét: a zsidó pásztorok, mint Ámos és Micha, igéi rombadöntötték a művészetnek olyan emlékeit amilyeneket a világ soha többé látni nem fog; a zsidó papok gúnyjától a tudomány megvetve hanyatlott porba; elnéptelenedett az Olympus és Walhalla, mert úgy akarták a zsidók; Jahve, aki így szólt az izraelitákhoz: "Ti vagytok az én népem és én vagyok a ti istenetek, " lett az indoeurópaiak istene; a zsidóktól vettük át a feltétlen vallási türelmetlenség végzetteljes tanát. Ugyanakkor azonban, nagy fönséges lelki indíttatásokat is kaptunk; olyan prófétákhoz jártunk tanításra, akik oly fenséges, tiszta morált prédikáltak, amelyhez hasonlót csak India távoli földjén találhatnánk; mi egy olyan élő, életet formáló, isteni halálomba vetett hitet tanultunk megismerni, mely szükségképpen átalakította és új irányt adott lelkünknek. Ha Krisztus volt a nagy építőmester, az építészeti formát a zsidóktól kölcsönöztük, Ézsaiás, Jeremiás, a zsoltárok élő erejévé lettek és ma is azok - lelkünknek.

Ki a zsidó?

Ma tehát, midőn ez a benső érintkezés mindig gyengébbé kezd válni, míg az a fentebb említett külső súrlódás nap-nap után erősebb lesz, ma, midőn a zsidók közelsége elől egyáltalán nem térhetünk ki, nem elég tudnunk, hogy csaknem minden kiváló és szabad ember Tiberiustól Bismarckig a zsidók jelenlétét közöttünk politikai, szociális veszélynek tekintette, hanem képeseknek kell lennünk arra is, hogy elegendő ténybeli tudás alapján mi magunk határozott ítéletet alkossunk és aszerint cselekedjünk. Kiadtak egy "antiszemita katekizmust" melyben százszámra gyűjtötték össze híres emberek mondásait, de minthogy egynémely mondás, kiragadva a szövegkörnyezetből a szerző szándékát nem egészen őszintén adja vissza és egynémelyikből nem törődő, vak előítélet szól, tehát nyilvánvaló, hogy saját önállóan alkotott ítéletünk többet ér, mint kétszáz majmolt fecsegés; s azt hiszem, csak úgy juthatunk megbízható ítélethez, ha magasabb álláspontot foglalunk el, mint kizárólag politikait s úgy vélem, ezt csak történelmi alapon érhetjük el, de nem modern történeti alapon mert itt bírák és felek lennénk egyszerre. hanem a zsidó nép keletkezési történelmének tanulmányozásával. Adataink garmadával vannak; ezeket éppen a 19-ik században tudós emberek odaadó szorgalommal, nagyobbára németek, azonban kitűnő franciák, hollandusok és angolok is vannak közöttük, felülvizsgálták, kritikailag rendezték és történelmileg osztályozták, sok még a tennivaló, de már is elég történt arra, hogy egyik legfigyelemreméltóbb lapját az, emberi történelemnek nagyságában és egészében világosan és biztosan áttekinthessük.

Ez a zsidó, bár örökké oly változhatatlannak, oly kitartónak látszik, amint Goethe mondja, mégis lett, még pedig lassan, igen: "mesterségesen" lett. Bizonyos-e, hogy ő is az, senki sem. tudja megmondani. Száz évvel ezelőtt azt hitte a tudomány, hogy tudja: szemiták voltak Szémi fiai. Ma a felelet mindig határozatlanabb lesz; azt hitték, a nyelvi kritérium a döntő; mily hatalmas tévedés! Bár a "szemita" fogalma nélkülözhetetlen marad, mert általa a történelmi jelenségek sokoldalú komplexumát összetartozandóságukban jelölhetjük meg, mégis hiányzik minden határozott határvonal: a periphériákon ez az ethnográfiai elképzelési összefolyik a többivel. Végeredményében a "szemita" egy ősfajtát jelöl éppúgy, mint az "árja", mint egy ama váltóértékek közül, melyek nélkül nem tudnánk egymást megérteni; de viszont őrizkedni kell azt valódi pénznek tartani. A valódi pénzérték olyan individualitás, mint pl. a zsidó. A faj nem ős fenomén, a fajt élettanilag nemzi: karakterisztikus vérkeveredés beltenyésztés által, fizikailag pedig az a befolyás, melyet a hosszantartó, történelmi geográfiai föltételek arra a különös specifikus, fiziológiai életfeltételre gyakorolnak. Ha mi tehát azt kérdezzük a zsidótól, (s azt hiszem, ennek kell a fejezet főfeladatának lenni ) : ki vagy te? úgy azután kell kutatnunk, hogy ennek az élesen körülhatárolt individualistának alapját nem valamilyen vérkeveredés képezi-e és ha az; eredmény igenlő keressük, hogy ez a sajátos lélek tovább miként differenciálódott. Az előzményeket sehol sem lehet jobban követnünk, mint a zsidóknál, mert az egész nemzeti zsidótörténet egy folytonos kiválasztási eljáráshoz hasonlít; a zsidó nép karaktere mindig individuálisabb, mindig kifejezettebb, mindig egyszerűbb lesz; utoljára bizonyos fokig nem marad más, mint a középső csontszerkezet; a lassan érett gyümölcs, pelyhes színes takaróját, ízes húsát elveszti, mert ezt kívülről be lehet szennyezni és megtámadni, egyedül a kőkemény mag él tovább, bár összezsugorodva és szárazon, de az idővel dacolva. De mint már mondtam, ez nem volt mindig így.

Ami a héberek szent könyvéből a keresztény vallásba átszivárgott, az a tulajdonképpeni zsidóságnak nem őskorából származott, hanem egyrészről az "izraelita nép" ³⁶⁾ ) sokkal kiterjedtebb és fantáziában gazdagabb fiatalságából, másrészről pedig az izraelitáktól alig elszakadt, a föld többi néptől magukat gőgösen megkülönböztető judabeliek férfikorából. Az a zsidó, akit ma ismerünk és munkában látunk, csak fokozatosan lett zsidó, de nem úgy, mint a történelmi hazugság ma is föltüntetni szereti, a keresztény középkor, hanem nemzeti talajon, önálló története alapján; történelmét a zsidó önmaga teremtette; Jeruzsálemben állt a legelső gettó, a magas fal, mely az igazhívőt, az igazszülöttet elválasztotta a gójtól s megtiltotta annak belépését a tulajdonképpeni városba. Sem Jakab, sem Salamon, sem Ézsaiás nem ismernék el Rabbi Akibát (a talmud nagy írástudója ) unokájuknak, nem is említve Baron Hirschet, vagy Diamanten Bernátot ükunokáiknak.

Kíséreljük meg tehát a lényeges vonások leegyszerűsítésével ennek a sajátos népléleknek, amint az fokozatosan élesebb és egyoldalúbb kifejezést nyert, meglátását. Bölcsességre egyáltalán nincs szükség; mert arra a kérdésre; ki vagy te? maga a zsidó és elődje, az izraelita, mint jeleztem a legvilágosabb feleletet adja, s ehhez adódik Ewaldtól Wellhausenig, Ramsaytól Dewetteig, Reusstól Duhmig és Cheyneig a. tudomány munkája; nekünk csak a facitot kell meghúznunk s erre minden praktikus embernek szüksége van, aki a világ forgatagában ítéletét határozott belátásokra akarja alapítani. A mondottakhoz csupán két, tisztán metodikus megjegyzést fűzök. Előbb ti. a "Krisztus megjelenése" című fejezetben behatóan foglalkoztam a zsidókkal és ez a téma előreláthatólag későbben is fel fog merülni, így itt csak a lényeges kérdésekre szorítkozom és a továbbiakban némely fejtegetés kapcsán a mondottakra utalok; ami az idézett szerzőket illeti, nem tanulmányozott újabb zsidó írón kívül sok más nem tudóst is idézett: a próféták megismerésére a történelmi előzmények helyes felfogására ez nélkülözhetetlen volt; ezek a tudósok a legszabadabban gondolkodók és mind olyanok voltak, akik a zsidó nép iránt leginkább életük egy szakában nagy, talán túlhajtott csodálatról tettek bizonyságot s akik hajlandók voltak a népet valamilyen sajátos értelemben "kiválasztott" népnek tekinteni. Ezzel szemben a kimondott antiszemitákat a fejtegetés érdekében határozottan figyelmen kívül hagytam.

A vizsgálat tagozódása.

Ama nekem oly nagy fontosságot tetsző tárgy felett, melyet az izraeliták antropológiája néven nevezünk s mely e különös nemzeti fajnak fizikai keletkezési törvényeit tárgyalja, a tudomány az utóbbi években kiterjesztette fényét. Természetesen itt is, mint mindenütt, van egy örökké felkutathatatlan múlt és kétségtelen, hogy egynémely megállapítás, melyet merész archeológusok nem annyira meglátásainak, mint inkább csodálatosan gyakorolt ösztönük érzőcsápjai tapogatásának köszönhetnek, új kutatásokkal és felfedezésekkel messzemenő kiegészítést fog nyerni. De ez reánk nézve itt nem bír jelentőséggel. Fontos azonban és a tudomány határozott megállapítása is az, hogy először: a zsidó nép sokféle kereszteződésnek produktuma és pedig nem rokon típusok kereszteződésének, mint a régi, görögök, vagy a mai angolok, hanem fizikailag és erkölcsileg egymástól teljesen eltérő típusoknak, másodszor: valódi szemita vér (ha e szükségfogalomnak egyáltalán van értelme ) e faj tömkelegének alig képezi felét. Ezek az exakt anatómiai antropologiánaik és a történelmi kutatásnak, annak a két tudományágnak, melyek kölcsönösen kiegészítik egymást, biztos eredményei. Harmadszor: megerősíti az elmondottakat az a meglátás, melyet a bibliai archeológia kritika fáradozásainak köszönhetünk, mely az Ótestamentum írásainak különböző századoktól származó és akkor teljesen önkényesen, de nem tervszerűtlenül összeállított nagyon is bonyolult kronológiájára fényt derített; ezek tanítanak bennünket arra, hogy a tulajdonképpeni zsidót a szó valódi értelmében nem lehet egyenlővé tenni az izraelitával, hogy Juda nemzetsége már a palesztinai letelepedés előtt (a többi törzseket is beleértve ) József nemzetségétől vérének keveredésében és tehetségének másként adottságában különbözött s minthogy a judeai a józsefbelinek egynémely tekintetben szellemi fennhatósága alatt állott; azért kezdett viszonylag oly későn, csak a testvéreitől való erőszakos elszakadás után azon az úton haladni, mely őt zsidóságához vezette és később önmagát a vallásos alaptétellé emelt beltenyésztés folytán az egész világtól elszigetelte.

A zsidót tehát csak akkor nevezhetjük izraelitának, ha ennek a családnak sarja; ezzel szemben az izraelita, ha Juda törzséből származott is, nem volt zsidó, mert keletkezése arra az időre esik, midőn észak erőteljesebb törzseit az asszírok megsemmisítették. Hogy megtudjuk tehát, ki a zsidó, azt kell megállapítanunk, ki az izraelita és csak azután kérdezhetjük, hogy az izraelitából Juda (és Benjámin ) törzséből miként lett a zsidó. Kutatásainkban a források felhasználásával óvatosan kell bánnunk. A specifikus zsidó karaktert a babiloni fogság után csempészték be a bibliába először, mikor is egész könyveket találtak ki és írtak Mózes neve alatt, a versek interpolációja és javítása a régi Izrael szabadabb nézetét eltörölte és azt a szűkkeblű Jeruzsálem Jahve kultusszal pótolta s tette ezt akként, mintha ez is az isteni kijelentések nyomán íródott volna. Határozottan ez homályosította el sokáig a zsidó karakter folytonos történelmi és emberi fejlődésének megértését. De végre ezen a téren is világosság támadt. És itt is elmondhatjuk, hogy a tudományos kutatás maradandó eredményét tartjuk a kezünkben. Hogy a későbbi kutatások alapján a hexateuchnek ezt, vagy azt a mondatát, amit ma "jahvéi" felfogásnak tartunk, későbben "lódításnak", vagy egy későbbi "szerződésnek" fogunk tulajdonítani, hogy egy kinyilatkoztatás a valódi Ézsautól, vagy a Deuteroézsaiásból ered, annak a maga helyén meg van a maga jelentősége, de azon a megismerésen semmit sem fog változtatni, hogy a tulajdonképpeni zsidóság az ő különös Jahve hitével s a papi törvények kizárólagos uralmával egy kimutatható .s rendkívül különös történelmi láncolatnak és egyes céltudatos férfiak tetteinek eredménye.

Ez a három lény a zsidó lény megismerésére alapvető; tehát nem lehet, hogy ez a megismerés csak egy tudós kisebbség tulajdona legyen, de. kell, hogy ezt minden művelt ember öntudatra bekebelezze.
Pontos fogalmazásban ismétlem tehát:
1. Az izraelita nép teljesen különböző embertípusok kereszteződéséből származott.
2. A szemita elem, ha erkölcsileg erősebb volt is, fizikailag alig felerészben vett részt az új etimológiai individuum megteremtésében. Nem lehet tehát az izraelitákat röviden sémitáknak nevezni, mert a különböző embertípusoknak a zsidó faj megteremtésében, való részvétele mennyiségi és minőségi analízist kíván.
3. A tulajdonképpeni zsidóság századok folyamán a többi izraelita családtól fokozatos fizikai kiválasztás által és egyes szellemi adományok kiteljesedése és másoknak szisztematikus elnyomorítása által keletkezett; nem egy normális nemzeti életnek eredménye lehat az, hanem bizonyos fokig mesterséges produktum, melyet egy papi osztály teremtett, az ellenszegülő népre idegen uralkodók segítségével papi törvényhozást és papi hitet kényszerítve.
E tények határozzák meg tehát tárgyalásunk felosztását. Legelőször a történelemhez és antropológiához fordulunk, hogy megtudjuk, melyik fajból származott az új izraelita faj (zsidó alapon ) , azután analizáljuk a különböző embertípusok részvételét fizikai és morális jelentőségük alapján, figyelmünket különösen, a vallási felfogásra kell fordítanunk; a zsidóság lényét az általa tanított hit képezi, úgy hogy őket sem a történelemben, sem a jelenben nem tudjuk helyesen megítélni, ha nem vagyunk teljesen tisztában vallásukkal; végül meg fogom próbálni kimutatni, hogy figyelemreméltó történelmi események befolyása alatt a specifikus zsidóságot és annak összehasonlíthatatlan sajátosságát miként teremtették meg. Amint előzőleg precizíroztam, ez lenne a fejezet feladata; a zsidó faj, ha bizonyos időben vett is fel idegen elemet, olyan tiszta marad, mint kívüle egyetlen nép sem; a zsidó nemzet kezdettől fogva "ideális" volt, azaz egy határozott nemzeti ideán mely 2000 évvel ezelőtt is ugyanaz volt, mint ma épült fel, s nem pedig egy saját szabad állam birtokában, sem pedig a közös együttélésből és cselekvésből ennek földjén; faj és, eszme alkotják az ember egyéniségét, ezek felelnek tehát erre a kérdésre: ki vagy te?

Az izraeliták keletkezése.

Az izraelita három (talán négy vagy több ³⁷⁾ ) embertípus keletkezéséből származott: a szémita (1. ) , a szíriai (2. ) , (helyesebben hettita ) , és az indoeurópaiból (3. ) (talán flosz, vagy turáni, vagy amint Németországban gyakrabban nevezik: szumér-akkiadiai vérrel ősatyáik ereiben. ) Hogy az olvasó teljesen tisztában legyen azzal, miként történt ez a keveredés, egy futólagos történelmi vázlatot kell előre bocsátanom, mely midőn felfrissíti általánosan tudott tények emlékezetét, a zsidó faj keletkezése történetének megértésére vezet.

Ha a szemita fogalmával egy ősidőtől fogva létező tiszta autonóm faj, Isten egy különös teremtését akarjuk megjelölni s ha ez csupán csak gondolatképzet, akkor is helytállóbb fogalom, mint az "árja", mert ma is szemünk előtt él egy nép, mely állítólag a tiszta, nem keveri típusát állítja elénk az ősszemitának s ez: Arábiának pusztai beduinja. ³⁸⁾ ) Hagyjuk az ősszemiták fantomját s maradjunk a húsból és vérből való beduin mellett. Azt állítják, és meg is van rá az okuk, hogy Krisztus előtt már pár évezreddel Arábia a mai pusztai arabhoz nagyon hasonló lakói, csaknem megszakítás nélkül keletre és északra, a két folyó országába vándoroltak. Arábia éghajlata egészséges, ezért népessége szapora, földje ellenben rendkívül szegény s így lakosainak egy része hazáján kívül kell hogy táplálékát megkeresse. Úgy látszik, hogy ezeket a kirajzásokat gyakran felfegyverzett tömegek vitték véghez; az a felszaporodott emberfölösleg ilyen esetekben tehát feltartóztathatatlan erővel emelődött ki otthonából és mint uralkodó osztály került a szomszédos országokba; más esetben egy-két törzs békésen vándorolt nyájaival a sehol meg nem jelölt határokon át egyik legelőhelyről a másikra s ha nem tértek közülük, mint egyesek, nyugatra, úgy megeshetett, hogy egészen az Eufráteszig jutottak s ott a folyót követve egészen északig értek el.

Ezt az elementáris erőt, mellyel a népesség fölöslegét kidobták magukból, figyelemreméltó példákkal világítja meg a történelem (a rómaiak alatt és Mohamed után ³⁹⁾ egy bár békésebb, de mégis nagy tömegek szemitizálódását látjuk a Tigris és Eufrátesz közötti nagy kultúrállamokban. Ott, ahol mint pl. a babilóniai Akkadiában a szemiták egy kész, erős, fegyveres kultúrvilággal találkoztak, úgy győzték le, hogy egybeolvadtak velük; ezt a folyamatot Babilóniában lépésről lépésre követni lehet. ⁴⁰⁾ Ezzel szemben a béni Izraeliták mint egyszerű pásztorok kicsiny csoportokban vándoroltak s hogy marhaállományukat megőrizhessék, minden hadi vállalkozást gondosan kerültek, melyre kicsiny számuk folytán úgyis gyengék lettek volna. ⁴¹⁾ ) A bibliai tudósítás csak sápadt lényét adja vissza a beduin családvándorlások szájról szájra szálló tradíciónak s még ezeket is félreértések, teóriák és későbbi íródeákok szándékos hamisításai tarkítják; de nincs is rá okunk, hogy az általános tudósítások helyességét kétségbevonjuk s pedig annál kevésbé, mert hihetetlent nem tartalmaznak. Természetesen e források mindent összesűrítve tárnak szemünk elé; egész családok egyetlen személlyé olvadnak össze (általános szemita szokás, "hasonlót csak a szemitáknál találunk", írja Wellhausen ) ; állítólagos ősök egyszerűen annak a helynek nevét viselik, melynek közelében az Izraeliták hosszú ideig tartózkodtak; mozgalmak; melyek több nemzedék életét igénybe vették, egyetlen ember nevéhez fűződnek. Az a szükségérzet, hogy a sokszerűt egyszerűvé tegyék, az egymástól szétfutót összesűrítsék, épp úgy született tulajdonsága a népnek, mint az öntudatosan teremtő költőknek.

A Biblia pl. Ábrahámot, mint már házasembert, az Úr vidékéről, az Eufrátesz alsó folyásától északi Mezopotámiába, az örmény hegyvidék lábáig vándorolhatja, abba a bizonyos Paddan-Aramba, melyről a Genesis könyve oly gyakran beszél s mely túl az Eufráteszen, közte és mellékfolyója Khabur közölt fekszik (egyenes vonalban kb. 600 km., a folyó völgyét és a legelőhegyeket követve legkevesebb 1500 km. Úrtól; de ez még nem elég! ugyanez az Ábrahám, később Paddan-Aramból délnyugatra, Kánaán földje felé vonul s innen tovább megy Egyiptomba és végre (kisebb kóborlásoktól eltekintve ) Egyiptomból Kánaánba vissza, s hogy ez útján rengeteg marháját, legeltetni tudja, kénytelen volt azokat legközelebbi rokonaitól elválasztani (Gen. XIII. A kurtítások dacára, a régi héber tradíció, olyan helyeken, ahol a legrégibb is csaknem hamisítatlanul fekszik előttünk s miről a kritika már beható felvilágosítási adott, mindent elmond, amit tudnunk kell. ⁴²⁾ ) Ebből a tradícióból tudjuk, hogy a beduin család egészen a déli Eufráteszig vándorolt és hosszabb ideig az Úr városai környékén tartózkodott. Ez: a város a nagy folyótól délre feküdt és első előőrsét képezte Chaldeának. Itt kerültek e nomádok először a civilizációval érintkezésbe. Bár a pásztorok a tulajdonképpeni környéket nem tudták elérni, mert ott a pompás városok és a nagyszerű fejlett földművelés minden talpalatnyi földet birtokába vett, mégis ott örökös benyomásokat és tanításokat szereztek (erre még később visszatérek ) ; sőt az Ábrahám és Sarah neveket is ott ismerték meg és csak későbben ültették át héberbe kedvenc szójátékaikat. (Gén. XVIII. 10. ) .

Ily magas kultúra azonban nem sokáig tűrhette meg közelében, s talán az utánuk nyomuló puszták fiai is tovább tolták őket. így mindinkább észak felé látjuk őket vonulni, egészen a gyéren lakott Paddan-Aramig, ahol sokáig, legalább is egy pár száz évig kellett, hogy időzzenek. Mikor azonban Mezopotámiai legelői az állat és emberszámban megsokasodott családi kötelékeknek nem volt elegendő, egy törzs Szíria északkeleti sarkából Paddan-Aramból délkeletre, Egyiptomhoz legközelebb eső sarokba, Kánaánba vándorolt, ahol a bennlakó földművelő népnél baráti befogadásra talált és engedélyt kapott arra, hogy nyáját a hegyekben legeltesse. Mezopotámia (Paddan-Aram ) sokáig úgy élt az Ábrahám leszármazottjainak emlékében, mint igazi hazájuk: Jahve maga "Paddan-Aramot Ábrahám hazájának" nevezi (Gén. XII. 1. ) és a mitológiai Ábrahám, miután már rég Kánaánban élt, vágyódással tekintett távoli "hazája" felé és követeket küldött "otthonába" (Gen. XXIV. 4. 7. ) , hogy az ott visszamaradt rokonaival az érintkezést újra felvegye, így maradtak az Ábrahámidák, bár Kánaáni lakók voltak hosszú ideig, mely Jákob és Izsák pszeudomitológiai neve alatt van összevonva, állandóan fél mezopotámiak; életük örökös ide-oda vándorlás; a déli ág egy északi törzshöz tartozónak vallotta magát. De eljött az az idő is, midőn még délebbre kellett vándorolniuk; száraz esztendőben nem volt elég Kánaán legelője s talán nagyobb számuk a Kánaanitáknak is kellemetlen volt, így az irántuk barátságos félszemita Hyksos uralkodása alatt Egyiptomhoz tartozó Gosen országába mentek.

Egyiptomi tartózkodás

Ez a hosszú egyiptomi ⁴³⁾ ) tartózkodás szakította meg először az érintkezést a család tagjai, rokonai és a többi héberek között (egész Szíriában szétszórva ) , úgy hogy midőn az Izraeliták Palesztinába visszatértek s bár a moabitákat s edomitákat és más hébereket távoli vérrokonaikként elismerték, mégis gyűlöletet és lekicsinylést éreztek a régebbi szeretet helyett velük szemben, mely érzés üdítően naiv kifejezést nyert a biblia geneológiájában (ezek szerint egy pár nemzedék eredetét vérfertőzésnek köszönheti és így tovább. )

Izraelitákról a szó történelmi értelmében tulajdonképpen csak abban a pillanatban beszélhetünk, amikor mintegy, bár nem nagy számú, de jól tagozott nép Egyiptomból menekülve Kánaánba betört, hogy ott egy változó, de szomorú sorstól meglátogatott államot alkosson, mely azonban dacára annak (úgy mint a többi szíriaik ) üllő és kalapács, két egymás ellen harcoló nagyhatalom, között élt, mégis csaknem 700 esztendeig tudott, mint független birodalom élni. Hogy ezeknek az Izraelitáknak számuk nem nagy volt, ezt nyomatékkal kell hangsúlyoznunk; ez úgy történetileg, mint antropológiailag fontos mert ennek a körülménynek rovására írandó, hogy Kánaánnak korábbi tulajdonképpeni honos lakosságát (egy hettita és indoeurópai népkeverék sohasem űzték el, sőt a népesség tőkéjét képezték ők és a mai napig is ők képezik. ⁴⁴⁾ ) A fajkeveredés, melyről mindjárt szólani fogok s mely mindjárt megkezdődött, midőn először léptek szíriai földre s folytatódott ennek következtében Izrael autonóm államaiban ép úgy, mint Palesztinában s csak a babilóni exilium után és akkor is csak egyedül Judeában egy újonnan alakult törvény által ért hirtelen véget. Mert, hogy a többi Izraeliták közül később csak a zsidók váltak ki, mint etimológiai egység, csupán annak a következménye, hogy Judea lakói ennek az állandó vérkeveredésnek energikus törvényekkel vetettek véget. (Ezra IX. X. ) .

Ezt a futólagos vázlatot járatlan tudásvágyó olvasó Wellhausennek oly szigorúan tárgyilagos "Izraelitische und Jüdische Geschichte, Die Geschichte des Volkes Izrael", Renan kimerítő, könnyű stílusú Historie du peuple d'Israel, Maspero széles, átfogó perspektívát nyújtó Histoire des peuples de l'Orient classique című munkáinak tanulmányozásával egészítheti ki; ⁴⁵⁾ ) addig azonban ez elég arra, hogy az Izraeliták antropogéniáját nagy vonalakban lássa és a látszólagos bonyolult tárgyat lehetőleg egyszerű formában bevésse emlékébe, így látjuk, hogy az őseredeti, tiszta szemita kivándorló, vérkeveredés által először héber lett, aztán izraelita.
Az igazi szemita. Az előttünk fekvő történelmi vázlat kiinduló pontként egy beduin famíliát vesz fel. ⁴⁶⁾ Azonban mielőtt tovább mennénk, szögezzük le, hogy ez a tiszta szemita. Arábia pusztáinak ez az eredeti kivándorlója, minden időben csíráztató, ereje, életprincípiuma volt a sokféle kereszteződés által keletkezett etnikai izraelita lelkének. Ha ezek az utódok századok folyamán sorsukban az egymástól tökéletesen elütő embertípusok vérkeveredése által erkölcsileg és fizikailag annyira különböznek is az őseredeti beduintól, spiritus rectoruk sok vonatkozásban épen úgy a jóban, mint a gonoszban mégis ő maradt. A között a két vagy bárom lélek közölt, mely a későbbi Izraelita lelkébe lakozott, ez volt a legfeltolakodóbb, legszívósabb. E beduin família vérkeveredéseit azonban csak szerencsésnek mondhatjuk, mert a hamisítatlan, tiszta szemita nomádok nagy lelki tulajdonságai még az életmód megváltoztatásával sem tudtak érvényesülni. Sayce, korunk egyik legmodernebb tudósa azt írja: "Ha a puszták beduinja letelepszik valahol, úgy egyesíti magában a nomádok és földművesek minden bűnét. Lusta, áruló, kegyetlen, kapzsi, gyáva és ezért minden nép úgy tekinti őt, mint az emberiség söpredékét. ⁴⁷⁾ ) Szerencsére Béni Izrael, ez a beduin família, jókora idővel letelepedése előtt, nem szemitákkal való gazdag keveredés által e kegyetlen sorsot elkerülte.

Az őseredeti beduin famíliát hosszabb ideig az Eufrátesz déli partján Úr városa közelében láttuk; Volt-e már itt is vérkeveredés? azt állítják: igen. Minthogy azonban a babilóniai birodalom lakosainak tőkéjét valószínűleg meglehetősen tiszta szumér-akkadiait alkották, mert a szemiták ezt az államot és annak magas kultúráját csak annektálták, s ott nem szellemi, sem testi munkát nem végeztek ⁴⁸⁾ így feltételezhetjük, hogy az ábrahámi tőke szumero-akkádiai vérrel frissült fel. Olyan idegen nevek, .mint pl. Ábrahám (így hívták a sumeriaiaknál Úr városának meseszerű megalapítóját és első királyát ⁴⁹⁾ ) ezt: a nézetet ép úgy megerősítették, mint a csak félig értett turáni bölcsesség és mitológia olyan töredékei, amilyenekből a Genesis első fejezete tevődik össze. De az ilyen feltevések mindig hypotetikusak maradnak és azért egyelőre komoly megfontolásra alig érdemesek. Ez esetben valószínűség sem szól mellettük. A szegény pásztorok a civilizáció ruhájának szegélyét is alig érintették, egyelőre tehát ez komoly megfontolás tárgyát nem képezheti. Ami pedig azokat a szegényes kozmogóniai képzeteket illeti, melyet a bibliában találunk, ezeknek elegendő volt a többi héberekkel való érintkezés, mért a szumériaiaknak úgy mitológiája, tudománya, mint kultúrája (milyenek még ma is a teremtés, a bűnbeesés gondolata, a hétnek és évnek beosztása, a geometria megalapozása és az írás feltalálása által részesei vagyunk messze elterjedt; Egyiptom tanítványa volt ⁵⁰⁾ ) és a szemita, aki nem tudott oly mélyre tekinteni, mint az egyiptomi, régen mielőtt még Béni Izrael vándorlásait megkezdte volna ) , ebből annyit tett magáévá, amennyit szükségesnek és praktikusnak látott s azt mint szorgalmas lánckereskedő az ég minden tája felé elvitt. A szumero-akkádiakkal való vérkeveredés tehát ép oly valószínűtlen, mint be nem bizonyított.

Sokkal biztosabb talajon mozgunk azonban akkor, midőn a kivándorlók észak és nyugat felé vonulnak. Mert most már Szíriában állanak (kivéve az egyiptomi, határszéli átmeneti tartózkodásukat ) , hogy azt soha el ne hagyják. Itt Szíriában változott meg vérkeveredés által a mi tiszta szemita beduin családunk, s tagjai egy teljesen elütő embertípusnak a szíriainak telítődése által így lettek héberek, mint sok más előbbi és későbbi kolónia. Azok a kényszer kivándorlások, melyek a nemzetség egy részét az északnyugati sarokban fekvő Mezopotámiából a legtávolabbi délnyugati sarokba Kánaánba vezették, ahol hasonló fajalkotó befolyások még határozottabban és megsokszorozódva érvényesültek, későbben történtek, így lettek Kánaánban először az Ábrahámidák héberjei fokozatosan izraelitákká. Ugyanebbe a Kánaánba tértek vissza hódítólag egyiptomi tartózkodás után a számban már megsokasodott izraeliták s itt kaptak először idegen vér új beözönlésén kívül idegen kultúrát is, mely őket nomádokból állandó földművesekké és városi lakókká alakította át.

Mi tehát anélkül, hogy hamis úton járnánk, két egymásután érvényesülő befolyási övezetet: egy általánosat, főként egy a szíriaik fellépése és speciálisan pedig a Mezopotámiában való hosszabb tartózkodás állal adottat, melyről pontosabb történelmi dátumaink nincsenek, melyre azonban a ma ismert etimológiai fényekből következtethetünk és következtetnünk kell és egy speciális kánaánbelit, melynél a biblia kimerítő bizonyságtételére hivatkozhatunk. Beszéljünk tehát először az általános és azután a speciális befolyási szféráról.

A szíriai.

Akármelyik geográfiai könyvet vagy lexikont ütjük fel, azt olvassuk, hogy Szíriának mai lakossága: "nagyobbára szemita." Ez az állítás téves; épp olyan, mint ugyanebből a forrásból táplálkozó hiedelem, hogy az örmények: "árják" Itt, mint rendesen, a nyelvet és fajt tévesztik össze; eszerint logikusan azt! kellene tanítani, hogy az Egyesült Államok négerei angolszászok. Az utóbbi évek tudományos antropológiája a legbehatóbb kutatások alapján óriási anyagon megfoghatatlanul a következő tényt bizonyította be: Szíriának, de nemcsak egyedül ennek, hanem egész kisázsiának sensu propria és annak a nagy területnek, amit ma Örményországnak nevezünk, törzsnépességét a legrégibb időtől kezdve amennyire a praehistóriai leletek elérnek egy olyan embertípus alkotta, mely fizikailag és moráliter teljesen elüt a szemitától, éppen úgy, mint mindattól, amit az "árja" fogalmában szoktunk összesűríteni. Vannak fajok, melyeknek a nyugtalan vándorlás öröklött tulajdonságuk (pl. a beduinok, lappok stb. ) és vannak olyanok, melyek mint a legtöbb kisázsiai ember úgy a múltban, mint a, jelenben saját földjének szívós megtartásában és ezáltal nagy fizikai megingathatatlanság legyőzhetetlen hatalmával tűnik ki. Ősi fészke a népvándorlás helye; ő maga legtöbbször leigázott, melynek hátán a világ nagyjai harcaikat vívják és mégis túlélte azokat mind s oly eredményesen ütött át vérével azokon, hogy a szíriai szemita inkább csak nyelvében, mint törzsében nevezhető szemitának s a phrigiai eredet állítólag árja örmény, talán egy tized indoeurópai vért sem hord ereiben. Ezzel szemben a ma ún. "szíriai", a zsidó és az örmény alig különböztethető meg egymástól, ami könnyű megmagyarázni, mert mind a három egyenlő, ősfaj őket naponta többször identifikálja. Erről a szíriai embertörzsről feltűnően igaz Schiller "Braut von Messiná"-ja karának szava:

Die fremden Eroberer kommen und gehen; Wir gehorchen, aber wir bleiben stehen.
(Az idegen hódítók jönnek és mennek, mi engedelmeskedünk, de mi élünk. )

Századokon át, legalább is tovább, mint egy évezredig ilyen hatalmas etnikai befolyás alatt állott az a nép, mely későbben, mint izraelita lépett be a történelembe. Az általam általánosan nevezett befolyásszféra által lett a mi igazi szemita beduin családunk a "héberek" egy csoportjává. A héberek, a szemiták és szíriaiak között helyfoglaló korcsok. Ezt a kérdést nem úgy kell elképzelnünk, mintha a pásztor nomádok rögtön kereszteződtek volna az idegen fajjal, hanem inkább úgy, hogy egyrészről negyed és félhéberekkel ott nagyszámban találtak, akik által az átmenet természetesen adva volt, másrészről behódoltak az őslakosságnak (amint a szemita ) , héber, arámi nyelv is erről tanúskodik ) s szíriai rabszolganőikkel fiúkat és leányokat nemzettek; későbben (a féltörténelmi időkben ) látjuk, hogy az idegen nép függésen törzseivel önkéntes frigyre lépnek, amely már kétségtelenül századok óta szokásban volt. De bármint képzeljük el a keveredés létrejöttét, a keveredés megtörtént.

Hogy arról a másik szíriai embertípusról kényelmesen beszélhessünk, egy névre lenne szükségük. Hommel, a híres müncheni tudós alaroidáknak nevezi őket, ⁵¹⁾ hogy nagy elterjedésük következtében egészen Dél-Európáig terjednek el s ezért e fajt az Ibériaiakban és a mai baszkokban véli felismerni. De a járatlan embernek ilyen hipotézisek felhasználásával csínján kell bánni; mielőtt még e könyv elhagyná a nyomdát, már lehet, hogy az alaroidákat a tudomány ócskavasai közé hajítja. Követésre méltónak létezik a francia zoológusnak és antropológusnak Lapougenak a metódusa, aki a különböző típusoknak Linné rendszere szerint ad nevet, anélkül, hogy törődne a történelemmel s eredettel: homo europens, homo afer, homo contrastus stb. Ez a kisázsiai típus, ami a koponyaalkotást illeti a Lapouge homo alpinusának fogalmát fedi körülbelül ⁵²⁾ mi itt e fajt, anélkül, hogy hosszasabban fejtegetnénk, mint Szíria őslakóját egyszerűen homo syracusnak hívjuk. És éppúgy, mint a szemita típus számára a beduinokban szilárd támpontot nyertünk, itt egy pár ma már nem létező, individualitásként nem élő, de a történelméből és számtalan rajzból mind jobban ismertté váló törzsre támaszkodunk: a hettitákra, akik különösen karakterizálói a szíriai embertípusnak és pedig éppen azoknak, akikkel az izraeliták Palesztinában szoros kapcsolatban éltek. ⁵³⁾ Ez a szíriai ember határozott anatómiai karaktert mutat; kerekfejű, vagy mint a természetkutatók mondják: "braehicephal", azaz olyan koponya, melynek hosszúsága kb. megközelíti szélességét. ⁵⁴⁾ )

A beduin és vele szemben minden szemita, aki idegen vérrel nem keveredett, erősen kifejezetten "dolichocephal". Hosszú, keskeny fej - írja Luschan - megkülönböztető tulajdonsága a mai beduinnak, amely tulajdonságot épp ily mértékben igényelhetünk a legrégibb arabok részére, akkor is, ha ezt nem igazolnák azok a képek, melyek szerencsés körülmények között a régi egyiptomi emlékekben máig fennmaradtak ⁵⁵⁾ ) Természetesen ennél az egyetlen anatómiai ismertető jelnél megállapodnunk nem szabad: a kerek fejnek nyomott testalkat felel meg, a koponya régen megszűnt emberfajok megítélésénél a legkényelmesebb és a legtöbbet mondóbb a csontszerkezetet összehasonlító tudományban, mert végtelen gazdag változatában az egyéni tulajdonságnak tipikus formáit szilárd következetességgel őrzi meg. De még egy más, ennél feltűnőbb habár nagyon is múlandó anatómiai jellegzetesség uralkodott a hettitákon, mert alapját nem csont, csak porc képezi (képeink azonban ezt pompásan megőrizték s a mindennapi élet is szép példákat ad s ez az orr. Az úgynevezett "zsidó orr" hettita örökség. Az igazi arabnak, a hamisítatlan beduinnak rendesen rövid, kicsiny, alig hajlott orra van ott is, ahol az orr inkább sasszerű, sohasem "kampós", mint a specifikus, félreismerhetetlen zsidó és örmény orr. Az izraelita tehát a kerekfejű népekkel való folytonos keveredés állal apránként keskeny, hosszú beduinarcát elvesztette és helyette ajándékba zsidó orrot kapott. A hosszú fej még előfordul itt-ott a nemesség körében és még egy ideig fenn fog maradni; elenyésző számban még a mai zsidók között is találunk hosszúfejűeket. Az orra, mint karakterisztikumra azonban kizárólag a zsidó törzshöz való tartozást illetőleg nem szabad támaszkodnunk, mert amint mindjárt meglátjuk, az a szíriai vérrel kevert néppel közös. Ez az antropológiai lelet nem olyan hipotetikus állítás, mint amilyenekkel a theológiai-kritikai és történelmi munkákban oly sokszor találkozunk, hanem biztos eredményei egy a legrégibb időtől korunkig terjedő rendkívül gazdag ⁵⁶⁾ ) anyagon végzett exakt tudományos kutatásnak, melyet az Egyiptomban és Szíriában felfedezett s fokozatosan pontosan évszámozott képek oly nagyszerűen alátámasztanak.

Az egyiptomi emlékeken bizonyos fokig követhetjük az izraeliták "zsidóvá levését", melyek azonban természetesen a hamisítatlan szemita típusból nagyon keveset mutatnak (nem nyúlnak mélyen be .az, izraelita történelembe, meri ) a népet csak Salamon uralkodása alatt kezdték a határon túl ismerni. ) Itt mint izraelita katonákat, igazi és félhethitákat látunk s csak a vezérek emlékeztetnek (tekintsük meg pl. Rehabeam Salamon fia állítólagos arcképét ) bizonyos fokig a beduin egyébként pedig az európai arcokra, ezzel az utolsó megjegyzésünkkel az általános praehistóriai befolyás szférájából a speciális Kánaánba lépünk, mely hasonlóképpen tovább, mint egy évezredig hatott, ahol már gazdagabb tények állanak rendelkezésünkre. Mert mielőtt még a héber izraeliták az egyiptomi festőművészek megörökítő dicsőségében részesültek volna, Mezopotámiából Kánaába vándoroltak. Különbséget kell tennünk az első és a második kánaáni megjelenés között: először, mint nomád pásztorok a legjobb egyetértésben éltek a városok és a termékennyé tett földsávok igazi bennszülötteivel, másodszor, mint hódítók özönlöttek az országba. Először alig voltak egynéhányan, másodszor már egy egész nép volt. Bármily bizonytalan és vitatott legyen is egynémely históriai részletkérdés, egy bizonyos: ez ország legelső felkelésekor a hettitákat. akik a homo syracus egyik legfontosabb törzsét képezték, ott hazájukban ) találtok. Ábrahám Hebron lakóit "Hett" gyermekeinek mondja s kifejezetten így szól: "közöttetek lakó idegen vagyok" (Gén. XXIII. 4. ) s mint egy megtűrt vendég kér sírhelyet felesége, Sára számára.

Idegen feleségek

Izsák legidősebb fia Ézsau csak hettita nőt vesz feleségül, (Gém. XXVT. 34. ) , míg a fiatalabbikat, Jákobot a messzi Mezopotámiába küldi, hogy héber leányt vehessen nőül, amiből azt következtethetjük, hogy Palesztinában nem volt héber nő, vagy legalább is nem volt olyan gazdag, aki számára megfelelő lett volna. Izsák maga egy gazdag hettita nővel megelégedett volna, de mezopotámiai felesége, Rebeka nem tudott békességben élni hettita menyeivel, Ézsau asszonyaival és azt mondta: inkább meghal, mint újra ilyen nőket hozzanak házába. (Gén. XXVII. 46. ) Jákob fiai alatt Judáról szólnak, mint olyanról, aki hettita nőt vett feleségül. (Krónikák I, 23. ) E népmesék történelmi tanulságot adnak: látjuk, hogy az izraeliták még élénken emlékeznek arra az időre, midőn egynéhány pásztor egy idegen, kultúrált, városlakó és barátságos nép között élt; a gazdagabb törzsbeliek megengednék maguknak azt a luxust, hogy fiaiknak az előbbi hazából hozassanak házastársakat; e fiúk is azonban szívük indíttatására hallgattak inkább, mint az exkluzivitás princípiumára: azokat a nőket vették feleségül, akiket maguk körül láttak, hacsak nem voltak olyan üzlethajhászók, mint Jákob; a szegényebb nép természetesen onnan választotta feleségeit, ahol egy egészen különös fiziológiai tehetség kifejezője. Ezekhez adódtak még a rabszolganőktől nemzett gyermekek. Jákob 12 fia közül pl. 4 rabszolganőtől származott s ezek ugyanazokat a jogokat élvezték, mint a többiek. Az elmondottak mind arra a korábbi hettitákkal való érintkezésre vonatkoznak, melyekről a biblia beszél. A monda szerint ezután következett a hosszú tartózkodás az Egyiptom határában fekvő Gosenben. Az izraeliták azonban ott is hettitákkal voltak körülvéve. A hettiták Egyiptom határáig terjeszkedtek, ahol akkor törzsrokonaik, a hyksosok viselték a jogart; Tanis városa Gosenban az izraeliták gyűlhelye - lényegében hettita város volt; az izraeliták tehát. amikor nyájaikkal Hebron vidékéről Tanis vidékére vándoroltak, ugyanabban az etnikai környezetben maradtak. ⁵⁷⁾ ) Mégis, csak akkor léptek a kánaánbeliekkel, akik nagyobbára hettitákkal voltak, szoros viszonyban, midőn később, mint hódítók oda visszatérve legyőzték azokat. Amit már korábban kiemeltem, a kánaáni nép nem tűnt el. Olvassuk csak el a Bírák Könyvének első fejezetét. Wellhausen is így ír: "Az: izraeliták nem szisztematikusan igázták le a bennszülött lakosságot, hanem közéjük ékelődtek . . . Tökéletes hódításáról az országnak (Palesztinának ) szó sem volt."

S arról a folyamatról, hogy ez az idegen, nem szemita vér fokozatosan, mint nyomult a héberébe, ugyanez a szerző is így ír: "A bírák korszakában a legfontosabb esemény: az új (izraelita ) népesség keveredése az ország régi lakóival meglehetősen hangtalanul ment végbe. A királyságbeli izraelitában a kánaáni vér igen erősen képviselve volt; semmi esetre sem voltak tiszta leszármazottai azoknak, akik Egyiptomból kivonultak. Ha az izraeliták a bennszülött népeket elűzték volna, úgy pusztává teszik az országot és megfosztják magukat a győzelem nyereségétől. Mikor azokat kíméletben részesítették, rájuk kényszerítették magukat, belenőttek kultúrájukba. A házakba, melyeket nem építtettek, mezőkre és kertekre, melyeket nem ők tettek termékennyé és műveltek, befészkelték magukat. (A történelem, mintha megismételnie önmagát. - A fordító. Mindenütt boldog örökösökként élvezték elődeik munkáinak gyümölcsét, így egy eredményben gazdag benső átváltozás ment bennük végbe: hirtelen kultúrnépekké lettek. ⁵⁸⁾ Már régebben megtanulták a hettitáktól az írást (talán Hebronban, talán Tanisban ⁵⁹⁾ ) most pedig a föld és szőlőművelést, városok alapítását és kormányzását, röviden: azok közvetítésével civilizált emberek lettek. Általuk lettek állammá is. Ezek az örökös féltékenységben, gyanakvó elszigeteltségben élő törzsek, a kánaánitáknak "államragasztó eleme" nélkül sohasem tudtak volna egységessé lenni. De hogy vallási felfogásuknak különös színét és organizációját a kánaánitáktól nyerték: Baál a földművelés és békességes munkai istene összeolvadt Jahvével, a hadak és rablóhadjáratok istenével.

Hogy Baált az izraeliták mennyire tisztelték, olyan tényekből láthatjuk (dacára a zsidók későbbi javításainak , mint pl. az első zsidó hőst palesztinai földön, aki hettita, nőt vett feleségül Jerubbaálnak hívták; ⁶⁰⁾ Az első király Saul egyik fiát Isbaálnak, Dávid Baaliadának, János egyetlen fiát Meribaálnak és így tovább nevezi. A prófétaságot is a kánaánitáktól kölcsönözték az izraeliták s tőlük vették át az egész külső kultuszt, épp úgy, mint a szent helyek tradícióit. ⁶¹⁾ ) Itt nem szükséges tárgyalnom azokat a dolgokat, melyeket a bibliában mindenki megtalálhat (mindenesetre gyakran idegenül hangzó nevek leple alatt, hogy járatosság nélkül nem tudunk eligazodni , pl., hogy milyen nagy szerepet játszottak a hettiták és törzsrokonaik, a filiszteusok Izrael történelmében. Mikor az egybeolvadás annyira előrehaladt, hogy a nevek megkülönböztetése is eltűnt, a legderekabb katonák között találjuk őket; ez adatokból a biblia későbbi zsidó kiadói, akik az idegenszerűt lehetőleg ki akarták küszöbölni és egy tiszta ábrahámi leszármazás fikcióját bevezelni, ez adatokból sokat eltüntettek. Dávid testőrségét, ha nem kizárólag, de legnagyobbrészt olyan férfiak alkotják, akik nem tartoznak Izraelhez; hettiták és gethiták fontos tiszti állásokat töltenek be; a tömeget kréhiek, pléthiek, filiszteusok és mindenféle más idegen nép, részint tiszta európaiak, részint hellének alkotják. ⁶²⁾ Dávid trónját csak a filiszteusok segítségével, valószínűleg vazallusaikkal ⁶³⁾ ) tudta elfoglalni; ő tőle telhetőleg mindent megtett, hogy az izraeliták keveredését szomszédaikkal előmozdítsa, önmaga adott példát a szíriai és indoeurópai törzsek leányaival való házasságra.

Az amorita.

Ha már az "indoeurópai" szó kicsúszott tollamból, hadd mondjak el valamit, amiről eddig alig tettem említést. A kánániták, ha egészben nem is, de túlnyomórészben hettiták voltak; ezekkel szoros közelségben, gyakran elkülönített tartományokban s ezáltal törzsüket relatíve tisztán megtartva éltek az amoriták. Az amoriták magas, szőke, kékszemű, világosbőrű emberek voltak; északról, azaz Európából nyomultak be, amiért is az egyiptomiak tamehuknak, azaz "északi országok népének" nevezték őket s úgy látszik (ami persze problematikus Palesztinában a zsidóknak Egyiptomból való visszatérése előtt jutottak el. ⁶⁴⁾ ) Egy részük a Jordán keleti partján hatalmas birodalmat alapított, mellyel az izraeliták későbben gyakran háborút viseltek; egy másik részük Palesztinába nyomult, ahol a legbensőbb barátságban élt a hettitákkal; ⁶⁵⁾ ) ismét mások a filiszteusokhoz csatlakoztak és pedig oly nagy számban (melyet valószínűleg a teljesen hellenizált nyugatról jövő csapatok szaporították , hogy egyik-másik történetkutató a filiszteusokat sokaságuk miatt árja-európai törzseknek tekinti. ⁶⁶⁾ ) Ezek a mi törzsrokonaink Enak gyermekei, ezek "nagy szálas emberek" rettenetes félelmet gerjesztettek, amikor mint hírszerzők először nyomultak be Palesztina déli részébe (IV. Mózes XIII. ; ezekhez tartozott a bátor Góliát, aki az izraelitákat lovagi párviadalra hívja ⁶⁷⁾ ) fel, mikor az alattomosan eldobott kő megöli, és az óriás lándzsát és nehéz vas öltözetet viselő "rephaimok." (I. Sámuel XVII. 5. ff., II. Sámuel XXI. 16. ff. ) . S ha a biblia sokat is beszél az izraelitáknak e nagy, szőke emberek ellen véghezvitt hőstetteiről, még sem tudják elhallgatni, hogy éppen ezekből, a még nagyon vad, tiszta indoeurópai törzséből a gethitáknak toborozta Dávid legjobb, legmegbízhatóbb katonáit. Csak a filiszteusok győztek le a filiszteusokat s az amoriták az. amoritákat. A gethitákat pl. nem igázta Dávid, hanem azok harci kedvből követték őt. (II. Salamon, XV. 19. fej. ) . Vezérüket Ithait az izraelita hadsereg egyharmadának vezérévé nevezték ki. (II. Sámuel XVIII. 2. Erről az "árja csapattestről", amint Renan nevezi őket, ezt írja: "Hős volt ez, mint az arab, de hűségben, különbözött attól, ha valami maradandót akartak alkotni, rájuk kellett támaszkodniuk ... ez hiúsította meg Absolon Sebah, Adonah áruló összeesküvését. Ez volt az aki Ábrahám fenyegetett trónját megmentette... ez: volt az izraelita birodalom enyve. ⁶⁸⁾ ) " De nemcsak hősök és hű katonák voltak e férfiak, de városépítők is; városaik a legjobban építettek s a legerősebbek voltak (Deuter I. 28. ⁶⁹⁾ ) ; egyik városuk világhírű lett; az amoriták hettita barátjaik fővárosától, Hebrontól nem messze alapították új városukat: Jeruzsálemet. Jeruzsálam királya, aki Józsua ellen harcba száll, amorita volt. (Józsua X. 5. S ha azt is olvassuk, hogy őt a többi királlyal együtt Józsua megverte és megölte, ezt épp úgy, mint Józsua egész könyvét cum granosalis kell vennünk; mert a valóságban az izraelitáknak Palesztina meghódítása nagyon nehezen és rendkívül lassan ment és ez is csak idegen elemek bevonásával; ⁷⁰⁾ ) mindenesetre Jeruzsálem városa Dávid idejéig amorita város maradt, sok hettita árnyalattal (ezt a kevert népet jebusitáknak hívja a biblia , de izraeliták nélkül; Dávid uralkodásának csak 8-ik évében foglalta el idegen zsoldos hadaival, ezt az erős várat választottja erősségénél fogva rezidenciájául. Az amorita-hettita népesség azonban számánál és állásánál fogva jelentős maradt ezután is; ⁷¹⁾ ) egy gazdag amoritától kellett Dávidnak földet vásárolnia, hogy azon oltárt emelhessen (II. Sámuel XXIV. 18. f g. ) és a frigyládáit egy gethitánál bizalmas csapatvezérénél helyezi el, mikor Jeruzsálembe átviszi. (II Salamon IV. 10. 72. )

Ezékiel próféta is így szólaltatja meg Istent, midőn Jeruzsálemről szól: "Eredeted és születésed szerint kánaáni vagy; atyád amorita, anyád hettita volt. S ezek után szemére veti az izraelita lakosságnak, hogy ezekkel az idegen elemekkel keveredett össze: "bordélyházat, csinálsz házadból, midőn mindem jöttmenttel összeadod magad és teljesíted az ő akaratát"- így beszél és a jámbor zsidó, országának nagyjai nem fukarkodtak a példaadással és ő maga is, mint jeruzsálemi, gyermeke volt e hármas korcsosulásnak; Ezékiel, a specifikus zsidóságnak feltalálója előtt már akkor egy tisztafajból származó, tehát contra dictio in adjecto zsidóságnak paradox képe lebeg. Mert az összes izraeliták közül éppen a judeabeli vett fel legtöbb amorita vért és eddig azon egyszerű oknál fogva, mert az amoriták Palesztina déli részét, Simeon, Juda és Benjámin területeit sűrűn lakták, míg az északi részben alig voltak képviselve. Az egyiptomi emlékek, melyeken a különböző népek oly karakterisztikusan élnek, megingathatatlanul arról tanúskodnak, hogy Salamon király és utódainak idejében Dél-Izrael lakói, különösen a csapatvezérek, az amorita (indoeurópai típus túltengését mutatják. ⁷²⁾ )

Sokan feltették már a kérdést, hogy Dávid maga félig, vagy háromnegyed részben amorita volt-e? ⁷³⁾ A biblia különböző helyeken különösen hangsúlyozza szőkeségét és Virchow számtalan statisztikai adattal "hogy a haj tartozékaival együtt még maradandóbb faji tulajdonság, mint a koponya; a hébereknek és a szíriai csoportból származó embereknek sohasem volt világos bőrük, szőke hajuk; az európaiak e karakterisztikumát az amoriták és görögök hozták az országba; ezért feltűnő Dávid szőkesége. ⁷⁴⁾ ) Ilyen körülmények között nem is nagy merészség ezt állítani, hogy Bethlenemben (tehát az amoritáktól legsűrűbben lakott vidékén ) egy pásztornak amorita lány volt a felesége.
Karaktere, annak óriási fogyatkozásai, szívet nyerő tulajdonságai, merészsége, a kalandok iránti különös előszeretete, gondtalansága, rajongó érzése, azt hiszem Izrael minden pogányától éppúgy megkülönbözteti Dávidot, mint az a törekvése, hogy birodalmát organizálja és az elharapózott törzseket egy egységbe foglalja, mely az izraeliták dühét vonta maga után. Feltűnő a filiszteusok iránt érzett különös előszeretete. ( II. Sámuel XXI. 3. ) , akiknél, mint katona oly szívesen szolgált, de az a Renani (Izrael II. 35. által hangsúlyozott tény is figyelemreméltó, hogy míg a héberekkel kegyetlenül, addig a filiszteusokkal szemben nemesen bánik a háborúban, mintha azok gyűlöletesek volnának szívének. Ha ez a sejtés megfelelne a valóságnak, akkor semmi esetre sem lehetne Salamont izraelitának nevezni, annyival is inkább, mert csaknem lehetetlen dolog, hogy édesanyja Belseba, Uria hettita felesége izraelita nő lett volna. ⁷⁵⁾ így könnyen magyarázható lenne a tulajdonképpeni inkompatibilitás Salamon lénye, törekvése Izrael és Juda karakterével szemben. Renan kereken kijelenti: "Salamon entendait rien á la vrai vocation de sa rácé" ⁷⁶⁾ ) Salamon kizárólagosan csak fajának igazi hangjára hallgatott ) ; minden óhaja, célja népének, melyet naggyá akart tenni, teljesen idegen volt. Így az izraelita nép fénykorának eme epizódja Dávid és Salamon végeredményében egy teljesen elütő vér túltengő erejénél fogva valóságos "epizóddá" lett, mert kérlelhetetlen akarata a szíriai-szemita népnek, mely sem hivatást nem érzett magában, sem tehetsége nem volt meg arra, hogy azon az úton haladjon, megfojtotta azt.

Összehasonlítható számok.

Arról, amit fönn a speciális befolyási szférának neveztem, amint láttuk, elegendő történelmi anyaggal rendelkezünk. Ha célunk nem volna korlátok közé szorítva, ami a zsidók eredetét illeti úgy még sok mindent fűzhetnénk az elmondottakhoz, pl. a jozefiták, a legtehetségesebbek és legenergikusabb az összes izraeliták között (közülük származott Józsua, Sámuel, Jerubbal stb. és az Omridák nagy dinasztiája ) egyiptomiak voltak. (A Genesis XVII. 45. helye a népmesék stílusában beszéli el, hogy József egy heliopolusi pap leányát veszi féleségűi, aki Ephraiimot és Manasét ) szüle. E tények a zsidók családfájának megállapításánál kevés, vagy egyáltalán nem bírnak fontossággal; Izrael különböző törzseinek összeházasodását a törvények csaknem lehetetlenné tették s ezenkívül ez valószínűtlen is volt amiatt, a nagy, mindig kiütköző antipátia miatt, mely a josefisták és Juda között fennállott. De fölösleges is itt a többi héber családdal való érintkezésről szólani. A néger vérnek a zsidóságba való beütése az alexandriai diaszpóra alatt melynek egynéhány mózesi hitű állampolgár ma is gyönyörű példáját szolgáltatja mellékes. Az elmondottak teljesen elegendők arra, hogy tisztában legyünk a zsidók antropogeniájával. Láttuk s amihez egyáltalán nem férhet kétség, hogy a történelmi izraelita, melyből a tulajdonképpeni "zsidó" csak későbben vált ki, keveredés produktuma. Mint héber a történelmbe már kevert fajként lép be; a héber azután idegenekkel (nem szemitákkal ) tovább házasodik; először hettitákkal egy különös, elterjedt, erősen karakterizált törzsével, a homo syraeusnak; másodszar a nagy, szőke, kékszemű indoeurópai amoritákkal. Tehát a történelmi igazsághoz az exakt tudománynak megtámadhatatlan bizonyítéka társul. Luschan e tényt, már többször említett előadásában, így foglalja össze "a zsidók először valódi szemitákból (I. ) , másodszor árja amoritákból (II. ) , harmadszor és főként régi hettiták összetevői mellett a többiek nem jönnek számításba." E diagnosztika ezt jól jegyezzük meg arra a zsidóságra mely elvált Izraeltől, illett, illik a maira is; a régi és legújabb anyagon végzett mérések arra az eredményre vezetlek, hogy a legkülönbözőbb idegen elemek (spanyol, délfrancia stb. ) felvétele a zsidóságra, amelyre a feuilletonisták és a kenetteljes moralisták oly nagy nyomatékkal hivatkoznak, teljesen befolyástalanok maradtak; egy így összetett és szigorúan kitenyésztett faj ilyen parányi és hasonló cseppeket rögtön felszív.

Az első pontot elintéztük: az izraelita nép egy második pont, melyben a különböző fajoknak egymáshoz való viszonyát kell megbeszélnünk, amennyiben ez csupán statisztikába szorítkozik, egyetlen fejezetet vesz igénybe; de mit jelentenek e számok, ha határozott képzeteket nem fűzünk hozzá? Ez nem lenne más, mint az iskolai algebra tan x, y, z-je; a számítás helyes, de nem jelent semmit, mert mind a három nagyság ismeretlen; a különböző fajok kvalitása tehát hosszasabban fog bennünket foglalkoztatni, mint a kvantitása.

Ami az izraelita vér kvantitatív összetevődését illeti, nem szabad elfelednünk, hogy 60.000 mérés azokkal a milliókkal szemben, akik ezer év óta éltek, kevés, nem volna megengedhető, hogy az individuumra alkalmazzuk; a tömegstatisztika a szegélyét sem képes annak a fátyolnak fellebbenteni, mely az egyéniséget körülveszi. De ne feledjük: ez egyedek individualitásából adódik egy nép individualitása; erre az absztrakt egyéniségre már a számok jobban alkalmazhatók. Hogy egy adott ember adott helyzetben mit fog tenni, faji tartozandóságából még nem mondhatom, de hogy egy nagy tömegű olasz egy adott esetben mint kollektivitás egy olyan tömegű norvéggal szemben mit fog cselekedni, azt a legnagyobb valószínűséggel megmondhatom. Egy népkarakter ismereténél tehát az antropológai számok komoly értékkel bírnak. Ezek a számok azt mondják, hogy a zsidókban (akkor és ma, keleten és nyugaton ) 50 % kifejezetten a homo syracus típusát (rövid fej, a karakterisztikus ún. "zsidó orr", hajlam az elhízásra, stb. ) s csak 5% mutatja a valódi szemita anatómiai alkatának képét (pusztai beduin ) ; 10%-nál haj, bőr és arcszínt találunk, melyből az amoriták indoeurópai törzsére következtethetünk; 35% nem definiálható keverékformákat mutat, mint Lombroso kombinált fotográfiái, melyeken olyan arcok keletkezhetnek, ahol az egyik vonás ellent mond a másiknak: koponya, mely sem nem hosszú, mint a valódi szemitáké, sem félhosszú, mint az amoritáké, sem kerek, mint a szíriaié, orr, mely sem nem hettita, sem árja, sem szíriai; vagy szíriai orr a hozzáillő fej nélkül és így tovább. Az anatómiai eredmény tehát az, hogy a zsidó egy olyan teljesen elkorcsosodott permanens faj, mely mindig megelőzi a korcskaraktert. Az előbbi fejezetben megkíséreltem, hogy világossá tegyem a keverék és korcsosodások közötti különbségei. Minden históriailag nagy nemzet keveredéséből támadt; ahol a típusok különbözősége áthidalhatatlan, ott korcsok keletkeznek. Itt ezzel az esettel állunk szemben. A kereszteződés a szíriai és a beduin között anatómiailag tekintve még átkosabb volt, mint a spanyol és délamerikai indiánok között, melyhez, későbben az európai árja erjesztő anyaga társult.

A faj bűntudata.

E tényekre nagy súlyt kell fektetnünk, mert az ilyen események, bármennyire öntudatlanul történjenek is, vérfertőző bűnök a természet ellen, s e bűnöket csak rossz vagy tragikus sors követheti. Amint a többi héber s vele együtt a jozefiták nyomtalanul tönkrementek, épp úgy tűntek el a legjelentősebb pszeudoszemita meszticek is (föníciaiak, babilóniak stb. A zsidó ellenben kiválasztotta a tragikus sorsot: ez nagyságára vall s ez a nagysága. E témára még mihamar visszatérek, "mert ez az elhatározás a zsidóság megalapítását jelenti; csak még egyet akarok itt megjegyezni, ami ide tartozik s amiről még tudomásom szerint senki sem tett említést; a bűnnek ez a tudata, mely a zsidóságra hősi napjaiban ráfeküdt ⁷⁷⁾ ) és kiválasztott fiainak soraiban is olyan megragadó kifejezést nyert ama fizikai körülményben gyökerezik. Természetesen az ész s a mindnyájunkkal velünk született hiúság ezt lényegesen másként fejezi ki, de hát az ösztön mélyebbre nyúlt, mint az ész, s mihelyt az izraeliták elüldözése és a fogság a zsidók öntudatát felébresztették, az első dolguk az volt, hogy ezt a vérfertőzést (amint én azt fentebb Ezékielre támaszkodva kijelentettem ) megszüntessék a mindennemű, még a rokonok közötti keveredés szigorú megtiltásával is.

Megmagyarázhatatlan ellentmondást találnak abban, hogy a vidám világba a bűn örökké fenyegető tudatát a zsidók hozták be és ők ez alatt mégis egészen mást értenek, mint mi. A bűn náluk nemzeti ügy, úgy hogy az egyén "jó", ha a "törvényt" nem lépi át, ⁷⁸⁾ a megváltás nem, morális megváltása az individuumnak, hanem az állam megváltása; ⁷⁹⁾ ezt nekünk megérteni nehéz. Ehhez csatlakozik az a másik körülmény, hogy az öntudatlanul elkövetett bűn a zsidónál teljesen egyenértékű az öntudatossággal. ⁸⁰⁾ . A bűnnek fogalma a zsidónál nincs szükségszerű vonatkozásban a bűnös lelkiismeretével; nem foglalja magába morális képzetét a rosszaságnak, hanem a törvény szerinti felelősségre utal. ⁸¹⁾ ) Montefiore határozottan kijelenti, hogy a postesiliumi törvényadó felfogása "a bűnt nem az individuális lélek beszennyezésének tartja, hanem a fizikai tisztaságénak, az ország és lakosai tiszta jólétének, mely előfeltétele annak, hogy Isten az ő népe és szentségei között élhessen." (A. a. O. S. 326. Wellhausen azt mondja: "A zsidóknál nincs benső összefüggés a jótevő és a jótett között; a kéz jócselekedete és a szív szándéka széthullik. ⁸²⁾ ) "

Én, mint már mondottam, meg vagyok győződve arról, hogy e figyelemreméltó ellentmondásokban, gazdag elképzelésben van a kulcsa a fajta keletkezési történetének: léte bűn, léte merénylet az élet szent törvényei ellem; legalább a zsidók maguk is így érezték, amikor a sors keményen kopogtatott ajtajukon. Nemcsak az egyént, hanem az individualizmust is tisztára kellett mosni, nem egy öntudatosan, hanem egy öntudatlanul elkövetett bűn miatt, ami azonban lehetetlen lett volna akkor is, "ha lúggal mostad volna magad s sok szappant vettél volna hozzá", amint Jeremiás mondta népének. .(II. 22. Hogy a. múlt visszahozhatatlanságát kitöröljék s a jelenbe visszahozzák, ahol belátás és akaraterő a bűnnek gátat vethetnek és a tisztaságnak otthont (teremthessenek, az egész zsidótörténelmet kezdettől fogva meg kellett hamisítaniuk s a zsidókat, mint egy minden népek közül kiválasztott, föltétlenül tiszta fajt kellett beállítaniuk és ettől a pillanattól kezdve drákói rendszabályokkal mindenféle vérkeveredést megállítaniuk. Akik ezt véghezvitték, nem csalók voltak, mint sokan vélhetnék, de férfiak, akik a szükség hatalmas sorsfordulatainak öntudatlan eszközeit teremtő ⁸³⁾ olyan nyomás alatt cselekedtek, mely egyedül képes embereket önmagukból kiemelni. Ha van valami, ami korunk vakságából, szaktekintélyeink ⁸⁴⁾ ) frázisaiból megmenthet bennünket, hogy szemünk meglássa a természet törvényeit, mely szerint nagy népek csak a faj megnemesítése által származnak, mely nemesedés csak határozott feltételek mellett jöhet létre s melynek negligálása pusztulást és sterilitási von maga után, akkor az nem lehet más, mint ennek a nagy elgondolása, kétségbeesett, faji bűntudatában tudatos zsidóság küzdelme.

A szíriai ember.

Ha most visszatérünk az antropogenetikai számokhoz, egy súlyos témával találjuk magunkat szemben; koponyát mérhetünk, számolhatunk orrokat, de most az a kérdés, hogy ezek az eredmények miként nyilvánulnak meg a zsidók belső lényegében? A koponyacsont kezünkben van, ez az, amit Carlyle "a hard fact"-nak, "kemény tény"-nek nevez. Természetesen az a koponya egy egész világot szimbolizál. Aki tömegét helyesen megnézi, vonalait ellentétes viszonylatban igazán magyarázni tudná, az sokat mondhatna az individuumról, lehetőségeket pillantana meg, melyek az illető fajnak magának is először is csak generációk után jön öntudatosan, és korlátokat, melyek eleve elválasztják az egyik embert a másiktól. Aki egy hosszú és egy rövid koponyát megfigyel, két mikrozkosmoszt vél látni. De a kinyilatkoztatások hatalma nem adatott meg, nekünk; mi az embereket cselekedetünk után ítéljük meg. Tulajdonképpen tehát indirekt úton és töredékes metódus szerint, mert ezeket a cselekedeteket is mindig különös körülmények váltják ki. Itt mindem csak részletdarab maradt. Egyetlen egysejtű moszat protoplazmája olyan hallatlanul komplikált képződmény, hogy a kémikusok még mai sem tudják, hány atom van egy molekulában, s hogy ezek milyen elfogadható formula szerint kapcsolódnak egybe; ki volna tehát oly merész egy embert, egy egész népet egy fordulásra visszavezetni? A hettitáknak, az amoritáknak és szemitáknak itt következő karakterizálásai tehát csak általános tájékoztatásul szolgálhatnak. A hettiták az egyiptomi képeken nem látszanak szellemben gazdagoknak. A túlságosain "zsidó orr" fölfelé egy hátrahúzódó homlokban folytatódik, lent pedig egy gyakran még erősebben, hátrahúzódó állba megy át. ⁸⁵⁾ Általában a homo syracus azt hiszem nagy, lángoló tehetségek birtoklásával nem tüntette ki magát; s arról sem tudok, hogy ma, midőn állítólag újra szerepet játszik, erről tanúskodna; kétségtelenül mégis voltak kiváló tulajdonságaik. Az; a tény, hogy fajuk különböző keveredésekben győzelmesen átütött és átüt, nagy fizikai erőről tanúskodik. Ez az erő annyi, mint kitartás és szorgalom. S amint a ránk maradt egynéhány kép után ítélhetünk, nemcsak okosnak, de nagyon ravasznak is kellett lennie (ennek semmi köze a zsenialitáshoz, sőt ellenkezőleg. Történelme is okosságról tanúskodik: értett az uralkodáshoz és értett ahhoz, hogy mikénti kerüljön idegen népek uralma alá, lehetőleg kedvező feltételek melleit. Meg nem művelt vidékeket tettek műveltté, s midőn népességük elszaporodott, városokat építettek, s olyan kitűnő kereskedők voltak, hogy az ótestamentumban a "kereskedő" és a "kánaáni" fogalmát ugyanegy szó jelölte. Hogy mint harcos bátran tudott meghalni, arról az Egyiptom ⁸⁶⁾ elleni hosszú harcra és olyan karakterek léte, mint Uria ⁸⁷⁾ ) tanúskodik.

A jóságnak egy-egy vonását csaknem minden arcképről le lehet olvasni. Elképzelhetjük, hogy ezek az emberek egyformán távol a szimbolikus mitológiától és a fanatikus pusztai agyrémtől- miként teremtették meg azt a mesterkéletlen kultuszt, melyet az Izraeliták Palesztinában találtak és ott elsajátítottak? Az őszi szüret ideje (számukra ugyanakkor újév, későbben a zsidók lombsátorünnepnek nevezték, ) a tavasz ünnepe (húsvét, a zsidók későbben Passahra változtatták ) , az elsőszülöttért marhák és juhok feláldozása, az aratás befejezésének ünnepe (pünkösd, a zsidók a béke ünnepének nevezték , ezek mind egy hosszú idő letelepedett, földművelést űző, nem nomád nép határozottan vidám ünnepei; ünnepek, melyek nincsenek mélyebb vonatkozásban az ember benső életével; egyszerű természeti vallás, mely egy szerény, szorgalmas, tűrhetően becsületes emberek számára jó volt és valószínűleg jó is lenne. ⁸⁸⁾ ) Minthogy emberáldozatot csak ott látunk polgárjogot nyerni, ahol (mint Phöniciában a szemitai elem túlsúlyban volt, ⁸⁹⁾ ) úgy feltételezhetjük, hogy ott, ahol a kánaáni Baál tiszteletet hasonló borzalmat az ünnepeiben; megenged (amiről csak kivételesen hallunk és csakis ott, ahol idegen fejedelmek házasság révén az országba jönnek szemita s nem hettita szokás nyilvánul meg ⁹⁰⁾ ) . . . A hettiták egészben inkább egy tiszteletreméltó és kiemelkedően életképes középszerűségnek, mint rendkívüli teljesítményeket feltételező tehetségnek benyomását keltik; inkább szívósak voltak, mint erősek. Goethe azt mondta egyszer, hogy szertelenség nélkül nincsen nagyság: a goethei kijelentés alapján a hettiták nehezen támaszthatnak igényt a nagyságra.

Homo europeus.

Ezzel szemben azoknál az amoritáknál, akik "magasak, mint a cédrus, erősek, mint " tölgy" (Amos II. 9. ) , kihívó követeléseikkel, féktelen kalandvágyukkal, az őrülettel határos, halálos hűségükkel idegen, önmaguk által választott uraik iránt, sziklavastagságnyi városfalaikkal, melyek közül a hegyek közé oly szívesen kalandoznak, mondom ezeknél az amoritáknál úgy hiszem a szertelenség nagyon is otthonos volt. Igaz, vad, borzalmas szertelenség volt az; de mégis minden nagyra alkalmas. Azt hisszük, hogy egy egészen más lénnyel állunk szemben, midőn az egyiptomi emlékműveken a számtalan arc között hirtelen azt a szabad, karakterben erős, intelligenciát lélegző tekintetet látjuk. Mint a zseni szeme a közönséges embertömegből, úgy válnak ki vonásai a babilóniak, héberek, hettiták, ubiaik és még ki tudja miféle ravasz, gonosz, ostoba arcoknak tömegéből. Óh, homo europeus, hogy tudtál ebbe a társaságba tévelyedni? Igen! úgy látlak ott téged, mint vagy, az isteni másvilágra szegeződő szemet. Szeretném a lelkedbe kiáltani: ne kövesd a tudós antropológusok tanácsát, ne menj abba a tömegbe, ne keveredj azzal az ázsiai plebssel, maradj hű önmagádhoz. De három évezreddel elkéstem. A hettita megmaradt, az amorita eltűnt. Egyébként a különbség nemes és nemtelen között az, hogy az előbbit nehezebb megtartani. Ezeknek az óriási termetű embereknek a belső organizációja rendkívül gyengéd volt. Egyetlen ember sem fajzik el olyan gyorsan, mint Lapouge homo europeusa: milyen rövid időn belül barbárokká lettek a görögök, "in Syros, Parthos, Aegyptos degenerament" (mondja már Livius 38, 17, 11. Sajátosságát teljesen elveszti; azt aminek csak ő a részese, nem tndjai továbbadni s mások nem rendelkeznek azzal az edénnyel, mely azt a tartalmat be tudná fogadni; ezzel szemben minden idegen iráni végzettel teljes asszimiláló képességgel bír. Bár a mának szőke szíriaijáról beszélnek és tíz percent szőke zsidóról is hallunk, Virchow mégis arra tanított bennünket, hogy a haj és bőr maradandóbbak, mint a "koponya", a koponya maradandóbb tehát, mint az agy; másutt, tetteiről való emlékezésen kívül nem sokkal hagyott hajánál és bőrénél többet hátra. A talmudban kerestem nyomát, de hiába. ⁹¹⁾ )

Homo arabicus.

Nagyon nehéznek tűnik fel előttem, hogy e szövetségben, a harmadikról, a valódi szemitáról valamit mondjak, mert a homo arabicusnak: éppen az az ismertető jele, hogy csak akkor lép hatólag az emberi történelembe, amikor már nemi valódi szemita többé. Amíg pusztájában marad (lelki nagysága és nyugalma miatt állandóan ott kellett volna maradnia egyáltalában nem részese a történelemnek; nagyon nehéz, ha egyáltalán nem lehetetlen valami behatóbbat róla megtudni; azt halljuk csak, hogy bátor, vendégszerető, jámbor, bosszúálló és kegyetlen, mind olyan jellemtulajdonságok, melyek intellektuális képességeiről nem adnak felvilágosítási. Burckhardt. aki számos éven át utazott Arábiában, a beduint szellemileg abszolút lustának jellemzi, amíg a háború vagy a szerelem a laza húrt akkor már természetesen legvégsőre nem feszít. ⁹²⁾ Ha azonban betör a kultúrvilágba, mint Abu Beku és Omar alatt, vagy mint ma Közép-Afrikában, úgy gyilkol és éget. ⁹³⁾ Az igazi szemitáról attól a pillanattól kezdve, mikor már mindent elpusztított, nem hallunk többet; mikor n kultúra történelmében újra fellép, akkor már más fajokkal keveredett, mert úgy látszik egyetlen embertípusnak sincs gyorsabb és eredményesebb keveredési hajlama, mint éppen ennek a századok folyamán erőszakos beltenyésztéssel kitenyésztett emberfajnak. Spanyolországnak nemes mórja nem tiszta pusztai arab, félig berber árja rokonságból, és olyan gazdagon folyik gót vér ereiben, hogy még ma is vannak olyan előkelőjei Marokkónak, akik genealógiájukat germán ősökig tudják felvezetni. Harun al Rasid uralma csak azért fénypont abban az egyébként szomorú történetben, mert a bermekidák tiszta perzsa családja (mely Zarathustrához vallásában hű maradt ⁹⁴⁾ ) , mint civilizált és kultúrelem a kalifák oldalán állott. Egyetlen ún. "szemita kultúrállama az ókornak sem tiszta szemita: sem a babilóniai. sem az asszíriai. sem a föníciai. A történelem tanúskodik erről és az antropológia megerősíti ezt. Még mindig "csodákat és ostoba meséket" hallunk arról a gazdag áldásról, melyet mi ennek az állítólagos kultúrmunkának köszönhetünk; pontos megfigyelés mellett azonban rájövünk, hogy a valódi szemitát mindig és mindenütt az igazi teremtő elemre csak ráerőszakolva találjuk (amint Wellhausen az izraelitákról mondja ; Így tehát nagyon nehéz eldönteni, hogy mennyit és mit írhatunk a szemitáknak. mint olyannak és mit befogadóinak rovására. ⁹⁵⁾ Ma pl. tudjuk, hogy éppúgy a betűvetésnek, mint az "arab számnak" nem a szemiták a megteremtői; a hettitáktól származik az ún. "föníciai" vagy az általános "szemita" betűvetés ⁹⁶⁾ és az a legenda is, hogy föníciaiaktól tanulták az árják az abc-t régen megdőlt, mert sokkal régibb írásokat fedeztek fel, mint a legrégibb pseudoszemita írásjelek, jelek, melyek egy ősárja európai írás létéről beszélnek, melyet csak későbben befolyásol a keletázsiai írás. ⁹⁷⁾ )

Egyébként látjuk, hogy ahol a szemita akarat a vallás körein és nem a birtoklásban áttört, szellemi sterilitást váltott és kényszerített ki; látjuk a zsidóknál a babilóniai fogság után (mert a jámbor párt győzelme kétségtelenül a szemita elem győzelme volt ) látjuk ezt a mohamedánoknál. A zsidó élet ettől kezdve az exilium után a vallásinak kivételével minden intellektuális és szellemi érdektől mentes volt. A típusos zsidó nem érdeklődött sem a politika, sem az irodalom, sem a filozófia, sem a művészet iránt. A biblia volt a zsidók tulajdonképpeni irodalma, melynek tanulmányozása volt egyetlen szellemi és intellektuális érdekük, ezt egy szavahihető tanú, Montefiore C. G. mondja (a. a. O S. 419. és 453. Az éppilyen szavahihető Hirsch Graetz Rabbi Akibát citálja. Aki az exotikus írások olvasásával foglalkozik, azaz a szent zsidó tórán kívül más tanulmánnyal is, elveszti a jövő életre való jogát. ⁹⁸⁾ A misna azt tanítja: Fiát a görög tudományra tanítani épp olyan átkos, mint sertéstenyésztést űzni. ⁹⁹⁾ ) " Hogy a hettitaság, (mely a zsidó vérnek felét képezte, amint láttuk ) minden ilyen tan ellen protestált és előszeretettel fordult az "exoterikus"-hoz, az egészen más dolog, itt csak a szemitáról akarok szólani. Ami a legigazibb szemita vallásnak, a mohamedánizmusnak a sterilizáló befolyását illeti, sokkal világosabb, mintsem itt azt bizonyítani kellene. Itt tehát sok negatív és kevés pozitív ténnyel találkozunk. Aki nem akar frázisokkal megelégedni, azt fogja találni, hogy nehéz az igazi szemita egyéniségét elképzelni .És mégis mi, akik arra törekszünk, hogy erre a kérdésre: Ki a zsidó? megfeleljünk, elhatározásunkra fontos, hogy az elképzelés tisztaságát minden körülmények között elérjük. Hívjuk tudósokat segítségül!

Ha Németország legjelentősebb és ezért legmegbízhatóbb etnográfusának, Peschel Oszkárnak művét kinyitom, e kérdésre sehol sem találok feleletet. Elővigyázatos ember volt. Ratzel azt mondja: A szemita energiában, vagy ha úgy akarjuk, a vallásos érzés egyoldalúságában felülmúlja a hamitát és az indogermánt; erőszakosság s kizárólagosság, röviden fanatizmus jellemzi a szemitát; vallásos kicsapongások, egészen az emberáldozatig, sehol nincsenek úgy mint ott elterjedve; a mahdiak hadvezére (1893. kemencében süttette meg a foglyokat: a szemita individualista inkább hitén és családfáján függ, mint az államon; minthogy önmaga rossz katona, győzelmeit idegien zsoldosokkal kell, hogy kivívja. A legrégibb időkben lehet, hogy a szemiták a tudomány terén is nagyot alkottak, de a legnagyobb valószínűség szerint ezek idegen eredetű teljesítmények voltak, későbben mindenesetre e téren visszaléptek, úgy hogy legnagyobb teljesítményeik itt is csak vallási térre szorítkoztak. ¹⁰⁰⁾ Sokszor úgy látom, hogy ez a jellemzés nagyon is zilált, keveset mondó s emellett sokszor hamis. Egészen szép és helyes az ellenséget élve a kemencében megsülni. Kínától egészen a művészettel állított 16-ik századbeli Hollandiáig hol nem találkozunk kegyetlenséggel? De ebben "a vallási érzés nagyobb energiáját látni naivság, pláne akkor, mikor a szemitákat ebben a vonatkozásban a mélyen vallásos egyiptomiak és indogermánok elé helyezik, akiknek vallásos irodalma a legnagyobb a világon és akiknek vallásos érzésük "beláthatatlan idők óta abban nyilvánul", hogy ezer és millió emberi existenciát áldoztak föl a vallás érdekében. Ha a brahmai a legrégibb Upanishadban (legalább is 800 vagy 1000 évvel Krisztus előtt ¹⁰¹⁾ azt tanítja: "A ki- és belélegezést úgy nappal, mint éjszaka, mit Istennek szóló áldozatot tekintse az ember, " ¹⁰²⁾ ) nem a vallásos érzés legnagyobb energiájáról tanúskodik, melyről az emberiség történelme egyáltalán tud?

És mit jelentsen az a szemita individualista? Amennyire ítéletet alkothatunk, a hit, ott ahol a vallás szemita befolyás alá került, abban különbözött az indogermántól (és a keletázsiaitól , hogy nemzeti lett, az individuum, pedig midőn megszűnt a köznek egy láncszeme leni, quantité negligeablevá zsugorodott össze; a pszeudoszemita államok kivétel nélkül mind megszüntették az individuum szabadságát. Sokkal igazibb individualizmust találok a germánoknál, mint a szemitáknál; mindenesetre azt az állítást, hogy a "szemita individualista", csak nagy megfontolással szabad megkockáztatnunk. Sokkal mélyebbre hatol az alapos Christian Lassen. aki inkább lélek mint koponyatudós. Dacára, hogy ítélete a múlt század 40-es éveiről datálódnak, amikor a félszemitákat az igazi szemitáktól még nem tudták pontosan megkülönböztetni, jellemzése olyan momentumokat ragad ki, melyek a szemita egyéniség intellektuális magvát tárják fel. Ő azt írja: "A szemita szemlélődési módja szubjektív és egoista. Poézisa lírai s ezért szubjektív, érzésnek öröméről és fájdalmáról szeretetéről és gyűlöletéről csodálatáról és megvetéséről beszél. Az eposz, ahol a költő személye a tárgy előtt háttérbe vonul, nem sikerül neki, még kevésbé a dráma, mely még tökéletesebb legyőzését kívánja az egyéniségnek. ¹⁰³⁾ A filozófia sem a szemitáké; ők és pedig az arabok az indogermánok filozófiáját bérelték ki. Szemléletük és elképzeléseik annyira uralják szellemüket, hogy a tiszta gondolat megtartásáig nem tudnak felemelkedni és a szükségszerűt saját individalitásuktól s annak esélyességeitől nem tudják elválasztani. ¹⁰⁴⁾ ) Vallásában a szemita önös és kizárólagos; Jehova, a héberek istene, akik egyedül őt ismerik el, minden más Isten abszolút hamis és a legkisebb részük sincs az igazságban; s ha Allah nemcsak az arabok Istene akar lenni, hanem az egész világot le akarja igázni. lénye épp oly egoista; más Istenektől az igazság minden momentumait ő is megtagadja s ha csak Allahot ismered el, az sem segít rajtad, mert csak abban a kizárólagos formában szolgálhatsz neki, hogy Mohamed az ő prófétája. Tanítása szerint a szemiták intoleránsak és vallási törvényeik fanatizmusra és merev függőségre hajlamosak.

A tolerancia az indogermán népeknél lép föl legerőteljesebben; az a tolerancia a gondolat nagyobb szabadságából származik, mely a formákhoz nem köti magát kizárólagosan. A szemita szellem, tulajdonságai, a szenvedélyes kedély, a makacs akarat, a kizárólagos jogosultság ez egoista lény birtokosait nagy és merész ítéltekre kellett, hogy alkalmassá tegye. ¹⁰⁵⁾ Azután Lassen a pseudoszemita államok vizsgálatára tér át, melyekről azt írja: ezek a nagyvonalú államok mind azért mentek tönkre, mert merev, önző akaratuknak nem alkalmazkodó önkénye itt is zavarólag hatott. ¹⁰⁶⁾ ) Ezzel a jellemzéssel valóban sok, sőt talán minden adva van, csak kiélezni, sűríteni s öntudatukban egy értelmes, minden oldalról átlátszó fogalommá alakítani. Ezt akarom megpróbálni. Lassen az akaratot mint a szemita lelkének uralkodóját mutatja be: ez a magva minden fejtegetésnek. Ez az akarat mint indító, de ugyanakkor gátló erő tulajdonosát nagy, merész tettekre képesíti, de mindenütt útban van, ahol a szellem magasabb műveletre lendülne. Ez egy szenvedélyes, nagy vállalkozásokra hajlamos karaktert ad, melyhez olyan intellektus társul, ami ezzel az ösztönnel nem adáquat, mert az akarat túltengése miatt sehol sem juthat kifejezésre. Ezeknél az embereknél első helyen áll az akarat, azután jön a kedély s legalul áll az ész. Lassen különösen hangsúlyozza a szemiták egoizmusát s mindig visszatér erre; költészetében, filozófiájában, vallásában, politikájában, mindenütt "egoista lényét" látja munkában. Ez kimaradhatatlan következménye a tehetségek hierarchiájának. Az önzés az akaratban gyökerezik s ami Őt ez excessusoktól megóvhatná, az egyedül a kedély és az ész gazdagsága; a meleg szív, mely felismerése a világ lényegének, művészi teremtő alakok, nemes tudásszomj s amikor mint Lassen állítja, a viharos akarat önzésével túlsúlyba kerül, még a szép tehetségek is elsorvadnak. A vallás fanatizmussá, a gondolkozás varázslattá, vagy erőszakká fajzik, a művészet csak a pillámat szerelteiéről, vagy gyűlöletéről beszél, kifejezés lesz és nem alak, a tudomány pedig csak üzlet.

Ez a szemita ezek után igazi ellenpárja a hettitáknak: az egyiknél szép harmóniája a minden irányban mérték szerint kifejlődött lénynek, szívós kitartása az akaratnak, egyesülve bölcsességgel és barátságos életfelfogással, a másiknál a mértéktelenség, az erőszakosság hangulata, egy zavart egyensúlya jellem, melyben a legszükségszerűbb, de Ugyanakkor a legveszedelmesebb adománya az embernek, az akarat, a rettenetesbe lép át. Aki nem hiszi, hogy az úgynevezett "fajok" készen az égből hullottak alá, aki velem együtt vonakodik hielt adni az állítólagos őseredet agyrémének (mert a levés csak megnyilatkozása a létnek és nem fordítva ) , azt kell, hogy higgye, hogy a tehetségnek ilyetén való példátlan kifejlődése, megfelelő elsorvadásával a másiknak ár sok ezredéves pusztai élet munkája, ahol a szellem táplálék nélkül maradt, a kedély csak szűk körbe szorítkozhatott, az akarat ezzel szemben az akarattá annak az egész önmagára hagyott, a természet örökös hallgatásban nappal és éjszaka ellenségtől és veszélytől körülvett individuumnak a test minden nedvét igénybe véve, a szellemet szüntelenül a legjobban ki kellett, hogy feszítse. Legyen bármint, mindenesetre az ilyen jellem az igazi nagyság lehetőségét kizárja. A túlzás, amit a hettitáknál nélkülöztünk itt adva van. S most már amikor az analízist egészen a mélységig követtük s ujjunkat arra a pontra helyeztük, ahol a nagyság mint egyetlen megtalálható: nyilvánvaló, hogy ez az akarat területe és hogy minden teljesítmény ennek minden más képesség fölötti túlsúlyából következik. Az az Ibn Khaldun, aki azt állítja, hogy a szemitának valami maradandó alkotásra egyáltalán nincs tehetsége, mint összehasonlíthatatlanul dicséri szükségleteinek egyszerűségét (a fantázia hiánya ) , az ösztönt, mely szorosan köti övéihez és elválasztja másoktól (elsorvadt kedély ) s azt a könnyűséget, mellyel bármely próféta által a delírium lelkesültségébe ringatja magát, mikor a legmélyebb alázattal engedelmeskedik az isteni parancsnak (rossz ítélőképesség az észfejletlensége miatt ) . Ezekben a mondatokban Ibn Khaldun minden állításához kommentárt fűztem, hogy kimutassam, a, felsorolt tulajdonságok, igénytelenség, családi érzés, istenhívés, mely ez esetben az akarat győzelmét hirdeti, anélkül azonban, hogy a szerénység, az öveik iránti hűség, az engedelmesség Isten iránti értékében leszállítaná.

De a megkülönböztetés a legfontosabb, mely egyszersmind a gondolkodásnak is a legfontosabb művelete, hogy teljesen megértsük, mi az igazi szemita, meg kell tanulnunk belátni; egy Omar igénytelensége, aki az élettől semmi kíván, nem ugyanaz, mint egy Immánuel Kanté, aki csak azért nem kívánt külsőleges adományukat, mert mindent átfogó szelleméé volt az egész világ; a saját vér iránti hűség egészen más, mint pl. az amoritáké saját maguk választott uruk iránt. Az egyik kizáróan ösztönszerű kiterjesztése az egoista akaratkörnek, a másik szabad önrendelkezése az individuumnak, mint egy átélt költemény; mindenekelőtt egy dühöngő istenhívés az igazi vallás között kell vagy sokkal inkább kellene (már én nem remélhetem, hogy ezt megérjem ) különbséget tenni és a monolatriát a monothesmussal nem összetéveszteni. De ez nem akadálya annak, hogy a specifikus szemita nagyságot elismerjük. Ha a mohamedánizmus az összes élő vallások között a legrosszabb is, mint Schopenhauer állítja, kin nem borzongott át a kellemetlen csodálat érzése, midőn egy mohamedánt olyan nyugalommal látott a halálba lépni, mintha sétálni indulna? És a szemita akaratnak ez a hatalma olyan nagy, hogy mint az említett esetben láttuk, olyan népekre kényszeríti magát, akikben egy csöpp arab vér sincs. Az akarat ez, érintésétől az ember egészen átváltozik; olyan, szuggesztív ereje van, hogy faszcinál bennünket, mint a kígyó szeme a madarat és parancsára az éneklést és repülést hirtelen elfelejtjük, így lett a szemita elsőrangú hatalom a világtörténelemben. Hasonlóan a vak természeti erőhöz, mert az akarat vak, rohant meg más népeket; eltűnt közöttük s ezek felvették őt; jól látták, hogy a népek mit adtak neki, de azt nem, hogy ők. mit adnak, mert amit ő adott, annak nem volt fiziogonómiája, alakja, ez csak akarat volt, egy nagyra nőtt energia, mely gyakran nagy teljesítményekre indított, egy nehezen uralható ingerültség és csillapíthatatlan szomjúság a birtoklásra (mely gyakran a hanyatlás oka volt ) , röviden: határozott akaratirány, úgy hogy mindenütt, ahol letelepedett, átvette és asszimilálta a meglevőket, de a népek jellemét is megváltoztatta.

Homo judeus.

Bármily futólagos legyen is az a kísérlet, hogy a hettitáknak, az amoritáknak és a szemitáknak egy-két megkülönböztető tulajdonságait ebben megvilágítsam, mégis azt hiszem, hogy ez az Izraelita és zsidó karakternek helyes és igazságos megismeréséhez hozzá fog járulná. Az ilyen munkához általában csak szerénységgel és teljes lemondással lehet hozzáfogni. Mindenesetre élő emberek tiszta arcképei és cselekedetei színesebb elképzeléshez segítenek, mint a számok, de a számok mégis többet érnek, mint a frázisok. Azonban minden lépésünkre vigyáznunk kell s ha most visszatérünk a számokra, nem leszünk hajlandók az Izraelitákat percentarány szerint szemitákból, amoritákból és hettitákból "úgy konstruálni, mint a szakács recept szerint készíti a tésztát", mert ez gyermekes lenne. Mégis emberileg a szemlélődés állal egynémely dologhoz közelebb férkőztünk. Ami pl. egy nemzeti karakterben megoldhatatlan ellentmondás és ilyen ellentmondásokban a zsidó nép gazdagabb, mint bármely más zavarólag, sőt gyakran nyugtalanítólag hat, de ez a benyomás elvész, ha ez ellentmondás okát ismerjük. így könnyen világossá válik, hogy a héberek és hettiták keveredéséből ellentmondó tendenciáknak kellett létrejönni, mert ínig a héberek a hettitákra ráerőszakolták magukat, a héberek olyan kultúrával oltatnak be, mely erkölcsileg és intellektuaiter nem illette meg őket s saját szükségletüknek folyománya s természetük velejárója, hanem csak birtokbavétel volt.

Amikor a héberek valóságos igényt szereztek a kultúrára, a hettiták teremtő vérét felvették és izraeliták lettek, már adva volt az ellentét és benső viszály: a két típus különbözősége miatt nem olvadhatott fel egymásba, ami különösen a Juda és Izrael között fellépő ellentétben nyilvánult meg; északon a szíriai ember dominált, ahol a keveredés alaposabb és gyorsabb volt, ¹⁰⁷⁾ délen ezzel szemben az amoriták voltak túlsúlyban, ahol az eredeti szemita vér, az arabé szürönközött be. Ami itt törzs és törzs között végbement, ismétlődött a szűkebb családi kötelékben is: amíg Jeruzsálem állott, a fakóhitűek, az élvsóvár elemek állandóan kivándoroltak, valóságosan menekültek, a szigorú törvények és dísztelen életek e honából. Ugyanez a jelenség nyilvánul ma is, csak nem ilyen láthatóan. Azt hiszem nem mesterkéltség annak állítása, hogy ebben rejlik egyrészről a homo syracus, másrészről a homo arabicus maradandó befolyása. E különös emberfajt alkotó különböző típusok további szemléletét az olvasóra bízom és én a legfontosabb ponthoz térek vissza: a szemita szellemnek befolyására a vallásira. Nyilvánvalóan ez a főkérdés, hogy a zsidóság keletkezését és karakteréti megértsük, mert míg a kereskedelmi érzék inkább hettita, mint szemita elem, addig vallási tekintetben a szemita elem kerül túlsúlyba. ¹⁰⁸⁾ ) E kérdést általánosabb szempontból itt szívesebben tárgyalom, mint későbben, ahol a zsidó vallás bennünket mint különös jelenség fog foglalkoztatni; mert a széles horizont szélesebb távlatot nyit és ha azt kérdezzük, miként hat mindenütt és szükségszerűen a különös szemita szellem a népek vallásos érzésére, melynek lényét mi az akarat túltengésében láttuk, a felelel ebben az esetben felvilágosítást fog adni és további feladataink elvégzését megkönnyíti. Mert itt egy még ma is ható erőről van szó, mely sejthetően a jövőbeni, távolabbi századokon is éreztetni fogja hatását és amelyet a zsidóságnak korlátolt, specifikus szemléletével nem tudnánk megmagyarázni.

A szemita vallás.

Azt állítottam, a szemita megváltoztatta a világ karakterét. A karakter ez elváltozása legvilágosabban a vallás területén mutatkozik. Ha különben nehéz is e népeknél eldönteni, hogy mennyiben részesedtek specifikus szemita szellemben, munkáját mégis félreismerhetetlenül fölismerhetjük, zsarnoki akarata itt kozmikus dimenzióvá tágul, amikor a vallás egész jelentősége megváltozik. Schopenhauer azt mondja, valahol "a vallás a népek metafizikája", képzeljük el, miként fest azoknak a vallása, akik minden metafizikai indíttatásnak, minden filozófiai képességnek alapvető ismertető jeleit is nélkülözik. ¹⁰⁹⁾ Ez az egyetlen mondat feltárja azt a szakadékot, mely a szemita és indoeurópai között tátong. Megfejthetetlen lenne, hogy miként lehetett eddig a szemitákat katezohén vallásos embernek tekinteni, ha; nem élnénk még ma is történelmileg örökölt előítéletekben és babonákban mindenesetre bizonyos, hogy ahol szemita befolyás érvényesült, a vallás fogalma mély átváltozáson ment át. Mindenütt, különben az egész világon, még a legvadabb népeknél is, a vallás titokzatteljességgel van átszőve. Plató úgy véli, hogy a lélek a túlvilágon a legnagyobb boldogságnak nevezhető titokzatosságba avatódik. ¹¹⁰⁾ ) J. Krisztus azt mondja tanáról, mely az egész vallásnak a kifejezője: "titok". Ami itt nagyszerű kifejezésre talált, azt az emberi hierarchiának minden fokán megtaláljuk a szemita kivételével.

Schopenhauer mint filozófus a saját álláspontja szerint ezt metafizikának nevezi; azt hiszem, mi egyszerűen azt mondhatjuk, hogy az ember mindenütt megoldhatatlan ellentmondásra talál (ellentétek úgy a kedély, mint a gondolat világában ; erre figyelmessé lévén, sejti, hogy az, amit ez érzete közvetít s kombináló logikája abból konstruál, sem a világot önmagán kívül, sem saját lényegét nem meríti ki; az érzékelhető kozmosz mellett egy érzékelhetetlen, a gondolható mellett egy elgondolhatatlant vesz észre, úgy hogy az egyszerű világ egy kettős világgá tágul. ¹¹¹⁾ Már a halál megpillantása is egy ismeretlen világra utalja őt és a születés is mint egy híradás jön feléje abból a másik világból. Lépten-nyomon csak "csodákkal" találkozunk s mi vagyunk a legnagyobbak. Hogy a vadember naivul csodálkozik és magán kívül egy más világot is sejt, sok utazó leírja és Goethéről talán a legorganizáltabb agyvelőről, melyet eddig az emberiség fel tudott mutatni, azt mondaná Carlyle: "szeme előtt az egész világ olyan átlátszóan van kiterítve, mintha üvegből öntötték volna, de mindenütt csodákkal körülvéve, egy természetfölötti természetesség igazságában. ¹¹²⁾ Voltaire, az állítólagos gúnyolódó természettudományos vizsgálódásait e szavakkal zárja be: "pour peu qu un oreuse, un trouve un abime infini." így nyújtják az emberek egymásnak kezüket a legalsóbb lépcsőről a legfelsőbbre: élő érzése ez a nagy világtitoknak, mely természetes "természetfeletti" lévén mindenkinél közös, egy egyesíti az ausztráliai négert Newtonnal és egy Goethével. Egyedül a szemita áll a körön kívül. ¹¹³⁾ )

A pusztai arabról azt mondja Renan "a. világnak egyeden egy embere sem áll oly távol a misztikumtól s nincs a misztikumra és áhítatra legkevésbé hangolva, mint ez. Isten teremtője a világnak, ő teremtette és mint kinyilatkoztatás ez elég neki. Ez a kimondott materializmus ellentétben áll azzal, amit más emberek vallásnak neveznek, mely alatt ők mindnyájan egy kigondolhatatlant, egy kifejezhetetlent értenek. Erről szól Montefiore is, mikor atyjának vallásáról, melyben ő a szemita vallásos ösztönnek, a legnagyobb, a legkifejezettebb formáját találja meg, azt állítja, hogy nincs benne sem exoterikus, sem benső elfogulatlanság; ebből következik azután, hogy ez a vallás azért lett a népek tanítómestere, mert sem a babonát sem a titkot nem ismeri. ¹¹⁴⁾ Úgy ez a zsidó szerző nem fárad bele, hogy a legteljesebb csodálkozással kiemelje, hogy a szemiták sohasem tudtak a bűnbeeséstől, a hit által való megigazulásról, a kegyelemről, ¹¹⁵⁾ ) ezzel csak azt bizonyítja, hogy nekik arról, amit a többi népek vallásnak neveznek, sejtésük sincs. Ludwig Philippson Izraelitische Religionslehre-jében (Leipzig 1861. ) az "izraelita vallás jövőjéről" szóló beállításában e vallásnak a három "megkülönböztető jele" közül egyikről ezt mondja, "az izraelita vallásnak nincs titka és nem ismer sem titkokat, sem misztériumot." (I. 34. ) Hasonló vallomást lesz Renan is kíméletlen őszinteségének egy rohamában. "A szemita istenhívés (monoteizmus a valóságban egyazon emberfaj gyümölcse, melynek vallási szükséglete nagyon csekély. A vallás egy minimuma ez. ¹¹⁶⁾ )

Nagy és igaz szó, mely csak azért tévesztette el hatását, mert Renan nem mutatta meg, mennyiben és milyen kényszerítő okokból van annak az ő izzó hitéről híres szemitának valójában csak vallási minimuma. A magyarázata ennek nyilvánvaló: ahol az értelmet és fantáziát a vak akarat leigázza, ott nem lehet, csoda s ott nincs elérhetetlen, "nincs út a beléphetetlenbe, az elérhetetlenbe" ¹¹⁷⁾ ) és semmi sincs azonkívül, amit a kéz és pillanat nem tud elérni, (legyen ez csak elképzelhető remény. Egy olyan szellem is, mint Deuteroézsaiás a vallási hitet mint empirikus alapon nyugvói tekinti, melyet törvényes eszközökkel próbára lehet tenni: "állítsák elő a pogányok tanúikat, hogy igazuk" legyen, hogy ezek hallván, ezt mondják: igaz". Ugyanezt olvassuk a Korán második surájábain: Hívjátok tanúitokat, ha igazat beszéltek." A fönt idézett zsidó tanár Philipson kimerítően tárgyalva azt állítja, hogy " zsidó egyedül és csak azt hiszi, amit szemével lát, a vak hit előtte ismeretlen és egy hosszú megjegyzésben. a bibliának összes helyeit felsorolva, ahol az isteni hitről van szó, kimutatja, hogy ez a kifejezés kivétel nélkül csak ott fordul elő, "ahol először látható bizonyítékról van szó. ¹¹⁸⁾ Tehát mindig egy külső tapasztalati tény a döntő és nem a belső: a képletek határozottan konkrétek, materiálisok; amint Montefiore bizonykodik a legkifejezettebb zsidó vallásban sincs semmi, amit a legbutább ember is azonnal meg nem értene és annak mélységéig ne hatolhatna, mihelyt valaki misztériumot pl. a teremtés történetében szimbolizmust sejt, eretnek és a hóhér kezére jut. ¹¹⁹⁾ Maga a Genezis könyvének erősen materializált teremtés története is nyilvánvalóan idegen s kölcsönvett vagyon, mely az izraelita tradícióban tökéletesen iskolázatlan marad. ¹²⁰⁾ ) Az akarat tehát az észt és a fantáziát rövid pórázon tartja. A hitetlenné váló szemita azért lesz azonnal ateistává; titok, misztérium, nincs; ha Allah nem teremtő, úgy anyag; a két feltevés alapján e világmegfejtés között a különbségnek még az árnyéka sincs meg, mert a szemita a jelenben egyiknél sem érez megfejthetetlen talányt, egy emberfeletti titkot.

Ha a szemita lény befolyását a vallásra át akarják tekinteni, úgy nem szabad csupán a titoknak megértéséről, az érzésről, vagy a nem érzésről beszélni: mindenekfölött a fantázia alakító befolyására kell gondolnunk, amit Novális "a mindent testvériesítő égi társnő"-nek nevez. A fantázia a vallás szolgáló leánya. Ő a nagy közvetítő, amint Shakespeare monda: a fej és a szív frigyéből születik, a goethei "kettős birodalom" határán mozog s így ennek egyik felét a másikkal kapcsolja egybe: alakjaik többet mesélnek, mint a mit a szem lati, szavaik többet beszélnek, mint amit a fül hall. Nem képes a kinyilatkozhatatlanit kinyilatkozni, de magát állítja elénk, hogy meggyőzzön bennünket arról, hogy fátylát; nem tudjuk fellebbenteni. A szimbolizmus mint a kifejezhetetlen világtitok nyelve az ő munkája, Plútó ezt a nyelvet úszódeszkának nevezi, melyen az élet folyamán evezünk, ez épp olyan elterjedt, mint a titoknak az érzése, betűik épp olyan különbözők, mint a kultúrfokok és az égtájak. Így például a sámoabeliek a kifürkészhetetlen és közvetlenül érzett misztériumát az Isten jelenlétének a következőképpen képzelték el: Istenüknek, Savaeasiuleionak teste két egymástól elválasztható részből áll; a felső emberi alakja a tulajdonképpeni Isten "a szellemek házában lakik" a halottaknál, az alsó része egy borzasztó, hosszú tengeri kígyó formájú képződmény, mely a nagy tenger minden szigetét befonja, figyelve arra, hogy az emberek mit csinálnak. ¹²¹⁾ )

Bár természetesen ettől a viszonylagosan durva fantáziától messze az út az Isten jelenvalóságának a keresztény teológia elképzeléséig és még mennyivel távolabb attól a transzcendentális idealizmustól. mely Carkarának ugyanezen elképzelésül szolgál, s ezek közötti még sem tudok alapos különbséget felfedezni. Más példákon is látjuk, hogy a vallásos elképzeléseknél az imaginációknak a működése fokozatosan tisztult ideákhoz vezet. Tylon", ez az elővigyázatos, megbízható tudós azt állítja, hogy valószínűleg az egész afrikai kontinensen, a hottentottáktól a berberekig nincs egyetlen törzs sem, mely ne hinne egy felsőbb istenségben és megmutatja, hogy ez a felfogás fokozatosa miként leszi egyszerű animizmussá. Sokan azonban így pl. az aranypart négerei nem tartják méltónak a nagy világszellemhez csekély földi dolgokkal való foglalatoskodást s úgy vélik, hogy ezek csak nagyon ritkán foglalkoznak ilyenekkel. Egy másik törzs, a Jerubáké (egy észrevehetően magasabb kultúrfokon álló néger törzs a rabszolgaparton , azt tanítja: "senki sem közeledhet közvetlenül Istenhez, mert a mindenható magának szószólókat és közvetítőket adott önmagái és az emberi nem közé. Istennek nem hozunk áldozatot, mert őneki ezekre nincs szüksége, csak a közvetítőknek áldozunk az ő örömére juhokat, galambokat és már egyebeket. ¹²²⁾ ) Ez már előttiem egy magasabbrendű "népmetafizikának", vallásnak tűnik fel, mely tiszteletet érdemel.

Másrészről tudjuk, hogy a világ leggazdagabb mitológiája az árja indusoké, a legősibb himnuszban (Indiába való vándorlás előtti is azt tanította: hogy, "a sok Isten egyetlen lény, melyet a legkülönbözőbb néven tisztelnek" ¹²³⁾ ) és megmutatta azt is, hogy később ez a mitológia Brahmaniban, mikor a legfenségesebb elképzeléshez vezetett, miként lett csodálatosan fenséges, bár egyoldalú és alárendelt vallássá; tudjuk továbbá, hogy ebből a közös gyökérből nőtt ki a hellén Olimpusz virágzó kertje, az Alustának és Zoroaszternek csodálatraméltó erkölcstana; s végül tudjuk, hogy mindezek a dolgok egyesülve az ehhez kapcsolódó metafizikai spekulációkkal és született teremtő ösztönükből fakadó szükséglettel, a kereszténységet miként mentették meg attól a sorstól, hogy a zsidóságnak csak annexuma legyen, mikor annak mítikus (azaz kimeríthetetlen ) tartalmat, szellemkápráztató varázst kölcsönözték, azt az indoeurópai érzelem legmélyebb szimbólumaival felüdítették és az emberi szív és agy titkainak szent edényévé "az el nem érhető, járhatatlan útjává", a "mindenség világútjává" tették. Ezután a fantáziának és vallásra gyakorolt hatásáról nem állhat fenn kétségünk. Azt állítjuk tehát, hogy a szemitának abszolút nincs fantáziája? Minden ilyen abszolút állítás hamis; ha szükségszerű rövidsége a leírt gondolatnak sokszor ilyen formára kényszerít, mégis föl kell tételeznünk, hogy az olvasó a szükséges korrektúrát önmaga automatikusan elvégzi. A szemita épp úgy ember, mint bárki más; itt csak fokozati különbségről van szó, mely azonban ez esetben, hála az emberi típus extrém karakterének, az abszolút Igen és Nem, a Lét és Nemlét határát súrolja.

Mindazok, akiknek egyáltalán joguk van a közbeszólásra, egyhangúlag azt állítják, hogy a fantázia hiánya, vagy mondjuk inkább a fantázia szegénysége jellemzi a szemitát. Nyomós bizonyítékot hoztam, fel. Lassen kijelentéseit, de még sokat fűzhetnék hozzá, e kérdéshez azonban nem férhet több diszkusszió, mert a mohamedánizmus és a zsidóság elegendő bizonyság erre; amit a beduinokról elmondanak, az csak a lelki szegénység eredetét mutatja, amint Renan nagyon szerencsésen mondja: "le Semite a l imagination comprimente", azaz fantáziája szűkítőleg, nyomasztólag hat; egy nagy gondolat, egy mélyen szimbolikus kép kicsinnyé és vékonnyá lesz, lapossá préselt, minden gazdagító jelentőségétől megrabolva kerül ki agyvelejéből. A szemiták kezében a mitológia, melyet idegen népektől kölcsönöztek, lapos históriai tudósítássá lett ¹²⁴⁾ Azt mondja Wellhausen, hogy a mítoszok átfestése nem más, mint azoknak héberré változtatása ¹²⁵⁾ De nemcsak hogy kevés teremtő fantáziájuk volt a szemitáknak, de szisztematikusan elnyomják ennek megmozdulását. Szerintük az ember ne gondolkodjék, ne csodálkozzék s ne képzeljen semmit. Minden olyan kísérlet, mely az emberfelettinek elgondolására törekszik, bálványimádás; a samoabeliek Seveasiuleoja, Raffael sixtusi madonnája, a kereszt szimbóluma egyformán bálvány. ¹²⁶⁾ ) Itt nem ismétlem azt, amit már egy másik fejezetben e különös tárgyról elmondtam, ott megkíséreltem világossá tenni, hogy a szemitáknak miért kellett így gondolkodni; e gondolkodást különös akaratából folyó hite s annak izzása kényszerítette reá. Rámutattam ott, hogy a szemita mindenütt, ahol e törvénnyel szelleme szembeszállt (pl. a föníciaiaknál ) , a legborzasztóbb bálványimádóvá lett és talán az egyetlen igazi bálványimádóvá, melyről az emberiség tud. Mert amíg az indiai az akarat tagadását, Krisztus pedig ennek "megtérését" tanította, addig a szemitánál a vallás az akarat istenítésében, izzó, mértéktelen, dühöngő állításában áll. Ha nem ilyen lenne hite, mely őt a fanatikus intolerancia protagonistájává és ugyanakkor a mindent eltűrő példányává avatja, egyáltalán nem volna vallása; ezért óvják a törvényhozók állandóan népeiket a "faragott istentől."

E fejtegetésekből adódik a következő: a szemita kiűzi vallásából a gondolatteljes csodálkozást, az emberfeletti titoknak minden érzését és álfantáziát; mindkettőből csak a nélkülözhetetlen minimumot, a vallásnak azt a "minimumát" tűri, melyről Renan is beszél. Ahol tehát a szemita befolyás érvényesül, legyen az biológiai keveredés (mint a zsidóknál ) vagy tisztán a gondolat tartalma, (amint a keresztségben karakterisztikus törekvésekkel találkozunk. Mindkettőt egyetlen szóban foglalhatjuk össze: materializmus. Egyike a leghatalmasabb gondolkodóknak, aki valaha élt s kinek szimbolikus plaszticitású gondolkozása példa nélkül áll, akit Plató sem érhetett el, Schopenhauer, mint metafizikus így állítja fel a tételt; "Az anyag látszata az akaratnak. Ami megjelenésében, azaz elképzelésében anyag, az önmagában akarat." ¹²⁷⁾ ) Itt nem akarok metafizikával foglalkozni, sem Schopenhauer spekulatív szimbolikáját képviselni, de feltűnő, hogy a tisztán empirikus pszichológiai területién is hasonló a viszony.

Ahol az akarat a kutató észt, a fantázia gazdag kedélyt lenyűgözi, ott nem lehet az életfelfogás és a világfelfogás más, mint materialista. E szót nem megvetendő értelemben értem, nem tagadom, a materializmus előnyeit, nem, mondom, hogy ez a morállal nem egyeztethető össze, csupán a lényeket konstatálom. Az arabok Mohemedjének tanában pillanatnyi eseménye az: Isten kinyilatkozásnak, valamint az evéssel, az ivással s a szép hurikkal teli paradicsom hamisítatlan materializmus; hamisíthatatlan materializmus a szerződés is, melyet Jákob Jahvéval köt (Gén XXVIII. 20-22. , melyben öt feltételt, vagy amint a jogász mondaná, stipulációkat állít fel s így zárja be: tégy így s légy az én Istenem. A Genesisnek egész teremtése története, mely hasonló felfogásban minden héber népnél a szíriai szemitáknál s babilóniaknál meg volt ¹²⁸⁾ ) tiszta materializmus; eredetileg ez mítikus szimbolikus elképzelése volt egy fantáziával megáldott népnek (valószínűleg a szumér- akkadiaké , de amint Renan tanítja, a mítosz a szemiták kezében történelmi krónikává lett. ¹²⁹⁾ Azokból a mély eszményekből, melyet érző és gondolkodó kedélyek az elbeszélésbe becsempésztek, nem értettek semmit, annyira hogy pl. a zsidók a gonosz szellemet a jóval ellentétben először a babiloni fogság alatt Zoroasztertől tanulták megismerni; addig bibliájuk kígyójában csak kígyót láttak. ¹³⁰⁾ ) Azt mondtam: nem volt fogalmuk a gonoszról. Dacára a Gemesis könyvének (1. és 2. fej. ) , az izraelitáknál az Istennek, azi ég és löki teremtőjének fogalma a babiloni exiliumig ismeretlen volt! E gondolat először Deuteroézsaiással merül fel. Ézsaiás (X4-4XI , és Jeremiás előtt ez, elképzelés ismeretlen volt. ¹³¹⁾ )

A Genesis könyvében az organikus világ keletkezéséről szóló fantasztikus tudományos ideák mélyértelmű mítoszai a bűnbeesésnek, az emberiség fejlődésének megsejtése a társadalom első organizációjáig mind történetté lettek, úgy, hogy ezek mint vallásos mítoszok minden jelentőségüket elvesztették, mert a mítosza elasztikus, kimeríthetetlen, míg itt már a tények egyszerű krónikájáról, megtörtént események felsorolásáról van szó. Ez materializmus. Mindenült találkozunk e materializmussal, ahol szemita szellem lengett. Különben a vallás az egész világon ideális megmozdulás; Schopenhauer "népmetafiziká"-nak nevezte, én inkább népidealizmusnak szeretném hívni; a szemitáknál is megfigyelhetjük az ember feletti érzések vágyteljes ébredését (olvassuk csak el Mohamed életét ) , de a parancsoló akarat megfojt minden szimbólumot, a töprengő gondolatnak mély sejtését s kemény tapasztalati tényékké formálja át. És ebből következik, hogy csak praktikus célokat követ és nem idealistákat; világi nagyságra kell törekednie s ezért hatalomra és uralomra céloz, de egyben a jövendő élet jólétéről is kezeskednie kell, (ahol a halhatatlanság fogalma egyáltalán jelen van, mert pl. a zsidó hitben perzsa befolyásra, az arabéba pedig a kereszténység által került. ) Tiszta materializmus! Ezt mutatja már a szamoabeliek Savaesinleojának és Jeruba világszellemének egymással való szembeállítása is.

JEGYZETEK I.
¹⁾ ) E mű: A XIX. század alapja. A világhírű munka II-ik részének V-ik fejezetei képezi: A zsidók megjelenése a nyugati történelemben. Ez az óriási koncepciójú mű különben a következő részekre oszlik: I. rész. Az eredetek. 1. szakasz: A régi világ öröksége. I. fejezet: Hellén művészet és filozófia. II. fejezel: Római: jog. III. fejezet: Krisztus megjelenése. 2. szakasz: Az örökségek. IV. fejezet: A népkáosz. V. fejezet: A zsidók megjelenése a. nyugati történelemben. VI. fejezet: A germánok megjelenése a világtörténelemben. 3. szakasz: A küzdelem. VII. fejezet: A vallás.
VIII. fejezet: Az állam. II. rész: Egy új világ keletkezése. IX. fejezet: 1200-1800-ig A ) A germánok mint egy új kultúra megteremtői. B ) Történelmi áttekintés. 1. Felfedezés. (Marco Pólótól Galvainiig. ) 2. Tudomány (Roger Bacontól Lavoisierig. ) 3. Ipar. (A papír bevezetésétől Watt gőzgépéig. ) 4. Közgazdaság (A lombardiai városok szövetségétől Róbert Owenig, a kooperaitio megalapítójáig ) 5. Politika és Egyház. (A gyónási kényszer bevezetésétől (1215. ) a francia forradalomig. ) 6. Világnézet és Vallás. (Assisi Ferenctől Immánuel Kantig. ) 7. Művészet. (Giottotól Goetheig. )

²⁾ ) Von den deutsch-orientalischen Dichten. Abschn. 2.

³⁾ ) Gedanken über Goethe. 3. Aft. 40. oldal. Teljességében így hangzik e rész: "Attól a naptól kezdve, mikor Goethe 1832 március 22-én meghalt, számolja Börne Németország szabadságát. Valóban egy korszak zárult le akkor és megkezdődött a zsidókorszak, melyben most élünk."

⁴⁾ ) Bekehrung der Juden. Abschnitt 7. Die Unternehmungen des vergangenen Jahrhunderts zur Beförderung eines geistigen Reiches.

⁵⁾ ) Ideen zur Geschichte der Menschheit. Th. III. Buch 12. Abt. 3.

⁶⁾ ) Historie generale et systeme compaxel des langues semitiques 5-e ed, p. 4.: "őszintén bevallom, hogy a szemita faj összehasonlítva az indoeurópaival, az emberiségnek egy silányabb típusát képviseli." Hogy a zsidók nem tisztán szemiták, hanem félszíriaiak (amint ezt mindjárt ki fogom mutaitni ) az ezen a véleményen keveset változtat.

⁷⁾ ) De la part desi peuples semitiques lhistorie de 1'civilisation, p. 3. q. A szemita szellem borzasztó egyformasága összezsugorítja az emberi agyvelőt, elzárja minden gyöngédebb gondolatképzettől, minden finomabb érzéstől, minden racionális kérdés felállításától, hogy azt azzal az egy örök tautológiával állítsa szembe: "Isteni annyi, mint Isteni."

⁸⁾ ) Erről a híres Synedriumról és kazuisztikus megkülönböztetéseiről a vallási és polgári törvényeknek egy megkülönböztetésről, mely sem a tórát, sem a talmudot nem ismeri el, közelebbit csak a második könyvben mondhatnánk.

⁹⁾ ) Prot. Lous Segond új, hű fordítása ezt mondja: "A szemita faj idegen népekkel való keveredéssel bemocskolódott." De Wette fordításában e hely így hangzik: "A szent magot összekeverték a föld népeivel."

¹⁰⁾ ) A talmudból Döllingen nyomán: Vorträge I. 237. Egy másik helyen a talmud a proselytákat "tehernek" mondja (lásd a zsidó Philippson: Izraelitische Religionslehre-jét 1861. II. 189. ) .

¹¹⁾ ) Hogy milyen tiszta a zsidó faj ma is, Wirchownak a német iskolás gyermekeken végzett nagy antropológiai kutatásai mutatták ki. Erről így szól Ranke (Az ember. II. kiad. 293. ) : Minél tisztább a faj, annál kevesebb számú a kevert forma. E szempontból nagyon fontos tény, hogy a zsidóknál találjuk a korcsoknak legkisebb számát, amiből a germánokkal szemben, akik között élnek, mint fajnak határozóit elkülönültsége a legnyilvánvalóbban felismerhető. Ezalatt a mérések Amerikában (az American Antropologist TV. köt. nyomán ) arra az eredményre vezettek, hogy a zsidó faj ott is teljesen tisztán maradt fenn. ) A politisch-antropologischen Revue 1904 március 1003 oldaláról idézve. )

¹²⁾ ) Skreinba: Entwicklungsgeschichte der jüdischen Dogmen 75. old.

¹³⁾ ) 1898-ban Baselban megtartott zsidó kongresszuson dr. Mandelstamm kievi egyetemi tanár augusztus 29-én tartott nagy beszédében kijelentette: "A zsidók minden energiájukkal elzárkóznak a többi nemzetiségekkel való egybeolvadástól és kitartanak történelmi reményük mellett, (ti. a világuralom mellett. ) (Egy kongresszuson résztvevőnek a Le Temps-ben 1898. szeptember 2-án megjelent cikke nyomán ) . A bécsi újságok 1901 július 30-án és 31-én tudósítást közölnek arról a beszédről, melyet a bécsi rabbinus, dr. Kahn Lipót úr az ortodox zsidóiskola termében Pozsonyban a cionizmusról tartott. E beszédben dr. Kahn a következő vallomást tette: "A zsidó sohasem fog tudni asszimilálódni; sohasem fogja felvenni más népek szokásait és erkölcseit. A zsidó minden körülmények között zsidó marad." Minden asszimiláció tisztán külsőséges! Megszívlelendő szavak! Az A. Berliner 70-ik születésnapján kiadott emlékiratban, 1903-ban, egy dr. R. Felsenthal nevezetű egyén egy sorozat zsidótézist hoz nyilvánosságra, melyben mindben energiával védi azt a tézist, hogy a zsidóság nép és nem vallás. "A zsidóság "egy különálló törzs és minden zsidó beleszületik a törzsbe". Ez a törzs szerinte "egyike technikailag a legtisztábban létező népeknek". Felsenthal kiszámítja, hogy Theodosiustól 1800-ig "talán nem egészen 300 nem szemitát vett fel a zsidó nép" és karakterisztikus, hogy tagadja a ) proselytáknak azt a jogát, hogy magukat teljesvérű zsidóknak tekintsék. A zsidó nép, a zsidó törzs az adott, a maradandó, a szükségszerű substratum substans, mag - egy accident, amint ezt filozófiai iskolanyelven nevezhetnénk. (Berlinben Itzkowskinál készült külön lenyomat után idézek ) .

¹⁴⁾ ) Eckermanns Gespräche 1828. okt. 7. Ugyanezt tanította Giordano, aki azt állította, hogy egyedül a zsidók származnak Ádámtól és Évától, a többi ember egy sokkal régibb fajtából, (lásd Lo spaccio della bestia trionfante ) .

¹⁵⁾ ) Graetz: Volkstümliche Geschichte der Juden. I. 591.

¹⁶⁾ ) Lásd Laible: Jézus Krisztus a talmudban, 2. old. (A berlini Institutum Judaicum írásai. No. 10. A függelékben a héber ősszöveg közölve ) . E mindenképpen pártatlan, zsidóbarát tudós azt mondja: "A zsidók gyűlölete és gúnyja mostanában mindig Jézus személyére veti magát." (35. old. ) "A zsidók Jézusgyűlölete határozott tény, mert nem akarják őt a nyilvánosság előtt látni ) . (3. old. ) Ugyanez a tudós a Jézus iránti gyűlöletet "a zsidóság legnemzetibb vonásának" tekinti (26. old. ) és azt mondja: "a kereszténységhez való közeledtükben a tébollyal határos düh és gyűlölet fogta el a zsidókat időről-időre". (72. old. ) Igazhívő zsidónak Krisztus nevét sem szóban, sem írásban nem szabad említeni (8. oldal és 32. oldal ) ; a megszokottabb kryptonymek: "fattyú", vagy "ágyasnak gyermeke", vagy a "felkötött", gyakran "bileam".

¹⁷⁾ ) Lásd Lássam híres "Indiai régiségtörténetének" azt a híres fejezetét, ahol a nagy orientalista tüzetesen megalapozta azt a meggyőződését, hogy az "indoeurópai faj a leggazdagabban és legtökéletesebben; megáldott és csak benne van a minden lelki erők harmonikus mértéke" kifejlődve. (1847-iki kiadás I. 414. ) .

¹⁸⁾ ) Mózes 2, XXXII, 9, XXXIV. 5. IX. Bele 13. ele.

¹⁹⁾ ) XI. 5.

²⁰⁾ ) Lásd a zsidók Moccata Dávidnak: "A zsidók Spanyolországban és Portugáliában" c. könyvét (németül Kayserlingtől 1878. ) , aki kimerítően leírja, hogy Spanyolországban "közönséges zsidók nemzedékei élnek, összekeveredve a társadalom minden osztályával, birtokolva az állam minden pozícióját, de különösen az egyházéit!

²¹⁾ ) Graetz: .a. a. 6. II. 563.

²²⁾ ) Izrael Ábrahám: Jewish Life in the Middle Ages.

²³⁾ ) Andne Reville: Les paysans au Moyen Age 1896, p. 3.

²⁴⁾ ) A. Remalis: Die Juden und die Judanístadt in Wien 1896. S. 14.

²⁵⁾ ) Mommsen: Römische Geschichte V. 543.

* ) Heman: Die historische Weltstellung der Juden, 1882, 5, 24. fg. Egy másként színezett jellemzést, mely azonban lényegileg teljesen megegyezik ezzel Graetznél olvashatunk. Volksth. Gesch. d. Juden II. 344. fg,

²⁶⁾ ) Lásd. Verteidigung des Lucius Flaccus Absehn. XXVIII.

²⁷⁾ ) Adrastea: Bekehrung der Juden.

²⁸⁾ ) Wilhelm Meisters Wanderjahre, Buch III. Ka. II. und Gespräch mit von Müller vom 23, 9, 18, 23.

²⁹⁾ ) Idézeteimet szándékosan rövidítettem meg. De mégsem tudok elállni attól, hogy a nagy Voltairet hacsak jegyzetben is, de meg ne védjem az ellen a csaknem mindenütt meghonosodott mese ellen, mintha ő nagyon kedvezően és lapos "humanitáriussággal", amint korunk azt kívánná ítélte volna meg a zsidók befolyását kultúránkra. Maga James Dammstetter a nagyképzettségű zsidó (Peuple Juif 2. ed p. 17. ) Voltaire nevét kövér betűkkel nyomtatja és úgy állítja őt be, mint emancipációjuk lelki indítékát. éppen az ellenkezője igaz; sokszor azt tanácsolja Voltaire, hogy a zsidókat vissza kell Palesztinába küldeni. Voltaire a mai idők írói közé tartozik, akiket a legjobban ismerek, mert a szórakoztató könyveket jobban szeretem, mint az unalmasakat úgy, hogy a legagresszívebb idézeteket állíthatnám össze műveiből a zsidó ellen. A Dictionaiire Philosophiqueben (az első rész vége ) azt mondja: "Vous ne troverez dains le Juifs qu'un peuple ignorant el barbare, qui font depuis longtemps la plus sordide avarice a'la plus detestable superstition ét e la plus invincible haine pour tous les peuples qui les tolerent et qui les eurichissent." (ön a zsidóságban nem fog mást találni, mint egy tudatlan és barbár népet, amely hosszú idő óta a legpiszkosabb fösvénységet a legutálatosabb lelkiismeretséggel és legyőzhetetlen gyűlölettel párosít mindazokkal a népekkel szemben, akik megtűrik és gazdagítják őket. ) A Dieu ét les hommesban a zsidókat "la plus haissable ét la plus honteuse des petites nations"-nak nevezi. (Egyike a leggyűlöletesebb és leggyalázatosabb kis nelmzeteknek. (Ennyi is elég, hogy tisztában legyünk véleményével! S kell, hogy e vélemény annyival nagyobb súllyjal bírjon, mert éppen Voltaire volt az, aki sokszor terjedelmesen és behatóan foglalkozott a zsidó történelemmel és a zsidó jellem (tanulmányozásával. (Oly behatóan, hogy "a felületes . dilettáns" hírében állót manapság egy olyan szaktudós idézi, mint Wellhausen. ) És ezért figyelemreméltó, midőn azt írja (Essai sur les Moor(r ) , h. XLII. ) : "La nation juive ose etaler un haine irreconciliable contra toutes le s nations, éllé se revolte contre tous ses maiters: toujours seperstitieuse toujours avide du bien dantri, toujours barbáré rampant tous le malheur et insoleute dans la prosperite." (A zsidó nép bátran fitogtatja minden népek elleni engesztelhetetlen gyűlöletét és minden mestere ellen fellázad; mindig dölyfös, mindig zsugori a más javaival szemiben, mindig barbár, csúszómászó a veszélyben és szemtelen a gazdagságban. ) S a zsidók szellemi képességeiről is röviden és apodiktikusan ítél; azt állítja: "Les Juifs non jamais rien invente." (A zsidók sohasem találtak fel semmit ) . (La defense de mon oncle oh. VII ) . és az Essai sur les Moers több fejezetében fejti ki, hogy a zsidó állandóan más nemzetektől tanult, ő azonban másokat sohasem tanított semmire, muzsikájukat, melyet különben annyira dicsérnek, Voltaire ki nem állhatja: "Retournez en Judee les plus tot que vous pourez vous y executeriez a plaisir dans votre detestable jargon votre detestable musique". (Forduljom meg Judeában ott, ahol akar élvezettel fogja hallani, mint végzik ki gyűlöletes zenéjüket gyűlöletes zsargonjuk által. ) A zsidók különös szellemi sterilitásának okát egy más helyen: a pénz utáni vágy mérhetetlenségében találja: "Largent fut l'objet de leur conduite dans tous les lemps." (A pénz irányította magaviseletüket minden időben. ) (Dieu ét les hommes, XXIX. ) Száz más helyen gúnyolódik a zsidók felelt; pl. a Zadigban (ch. X. ) egy zsidó ünnepélyes hálaimát küld Istenéhez egy sikerült csalásért; a legcsípősebb szatíra a zsidóságra, amelyet valaha írtak, mindenesetre az "Un Chretien contre six Juifs" című munkája. E nyilatkozatokon bizonyos rezerváltság tapad, mert a nyilvánosság számára íródtak; ezzel szembeni Voltaire egy 1773 december 13-án de Lisle lovaghoz intézett levelében (tehát élete végén s nem az ifjúság hevületében ) minden tartózkodás nélkül kifejezhette véleményét: "Queces aesrepuces d'Israel se disent la tribu de Neptrie on d Israchar, cela est fórt important; ils n'en sout pas moins les plus grand gueux qui aient jamais souille la face du globe." (Hogy Izraelnek e körülmetéltjei Naphtalin vagy Isachar leszármazottjainak mondják magukat, nem fontos. Ellenben igaz, hogy ők a legnagyobb csalók, akik bemocskolták a föld arculatát ) .
Láthatjuk tehát, hogy a tüzes francia úgy ítélkezik a zsidók felett, mint bármelyik fanatikus püspök; legfeljebb abban különbözik tőlük, hogy itt és ott e függeléket akasztja leghevesebb kifakadásaihoz: "II ne faut pourtant pas les bruler". (Mégsem kell őket máglyára vinni. ) De érezhetjük a különbséget már csak azért is, mert ezeket az éles ítéleteket egy humánus, toleráns tudós férfi mondja. De miként fejtsük meg egy liberálisan gondolkodó férfin egy ilyen kíméletlenül egyoldalú, minden reményt kizáró érzésnek jelenlétet, mely oly kedvezőtlenül üt el mértéktelenségében ama nemzet bölcsének fentebb idézett szavaitól? Korunk ebből sokat tanulhatna, ha akarna! Mert ebből látjuk, hogy ennek a gall egyenlőség és szabadság utáni törekvéseknek alapját nem az igazság szeretete és az individualizmus iránti tisztelet képezi. de tovább is következtethetünk: nem princípium okából adódik a megértés, nem általános emberbarátságból van lehetősége annak hogy tiszteletteljes békében éljünk egymás mellett, hanem egyedül kíméleten felismerései annak, ami más fajtáktól és azoknak érdekeitől elválaszt, tehet bennünket igazságossá idegen fajtákkal és idegen érdekekkel szemben.

³⁰⁾ ) An Abridgement of English History, book III, ch. 2.

³¹⁾ ) A híres nemzetgazdász D. W. Cunnigiham, The Growth of English industry and commerce during the early and middle ages (3. kiad. 1896, 201. old. ) c. könyvében a zsidók működését a 10-ik században szivacshoz hasonlít, mely az ország minden gazdagságát felszívja és minden gazdasági fejlődést megakadályoz. Érdekes emellett, hogy a törvényhozás már a legkorábbi időkben is mindent elkövetett, hogy a zsidókat tisztességes mesterségre és becsületes munkára szoktassa és ezzel amalgáltassa a többi képekkel, persze minden eredmény nélkül.

³²⁾ ) A zsidóság bölcs női" (mint Graetz mondja ) és a lényegileg titkos zsidó összeköttetésekhez való tartozandósága hogyan befolyásolta Mirabeut olvassuk el Graetz: Volkst. Geschichte der Juden c. munkáján kívül Abbé Leman: L'entree des Israelites dans la societé francaise III. könyvének 7-ik fejezetét; ez a megkeresztelkedett zsidó, megérti azt, amit mások nem tudnak megérteni és ugyanakkor mondja, amit mások elhallgatnak. De mindenek fölött Mirabeaunál különös szerepet kellett játszani annak a körülménynek, hogy ifjúságától kezdve a zsidó uzsorások tartották kezükben. (Carlyle: Essai on Mirabeau. )

³³⁾ ) Erről, amelyből nemcsak a zsidók húznak ) hasznot, már Luther Mártonnak így kellett írnia: "A fejedelmek felakasztatják a tolvajokat, akik egy vagy egy fél forintot lopnak, de kezelnek azokkal "akik az egész világot kirabolják és többet rabolnak, mint a többiek összesen". (Von Kaufhandlung und Wucher ) .

³⁴⁾ ) Doigéne Sama: Collection des actes de l'Assamble des Izraelités de Francos de royanme d'Italie (Párizs 1807, p. 328. ) . A zsidó szerző titkárja volti a Bonches du Rhöne körzet zsidóságai követének, M. Constantininak ) . Kimerítő megokolás után így szól, az idézett bizonyíték: Les député dsiraelites arretent: "Qu l'expression de ces sentiment sera consignée dans le proces verbal de ce jour pour qu 'elle deumeire á jamais comme un témoignage autentique de la gratitude des Izraelites de cetté Assemblee pour les bienfaits, que les generations (jui les ont precedens ont recus des eccelesiastiques divers pays d Europe." (A zsidó köveitek e határozatot, hozták: Ez érzések, mint a hála kifejezései, hiteles bizonyítékként a mai napom jegyzőkönyvben örökíttetnek meg, melyet e gyülekezet zsidói éreznek Európa különböző egyházai iránt a századok folyamán irántuk tanúsított jótéteményért ) . Az indítványt M. Isaac Sámuel Avigdor, az Alpes Maritimiesii zsidók képviselője nyújtotta be. Tama hozzáfűzi, hogy Avigdor beszédét tetszéssel fogadták és in extenso jegyzőkönyvbe foglalták. A mai zsidó historikusok egy szóval sem említik e fontos eseményt. Nemcsak Graetz halad el mellette szótlanul, de Bédaride is. Les Juifs eu Francé (1859. ) című munkájában, dacára, hogy azt a látszatot akarja kelteni, mintha kimerítően jegyzőkönyvi alapon tudósítana.

³⁵⁾ ) Die Religion allg. Aum. Zum 3. Stück.

³⁶⁾ ) És pedig nemcsak ők egyedül, hanem törzsrokonaik, az amorilák, a mosfóták és edomiták, akik együtt alkotják a héberek családját s akiknek nevével igazságtalanul egyedül az izraelitákat és zsidókait szokták illetni, (lásd Wellhausen: Israelitische und Jüdische Geschichte 3. Ausg. 5, 7. ) ; ugyanezen családhoz tartoznak a midianiták és ismaeliták ) Maspero: Histoire ancienne ad. 1895. II. 65.

³⁷⁾ ) Günther legújabb kutatásai alapján a szefárdim 8, az askenazim zsidóság 9, fajta keveredésből származott. (Günther: Rassenkunde d. deutschen Volkes. ) A fordító.

³⁸⁾ ) Ezt úgy látszik minden szerző állítja, Burkhardot e fejezet más helyén citáltam. Itt egyedül egy újabb és elismert tekintélyre akarok hivatkozni. William Robertson Smithre. Religion of the Semites-jében (ed. 1894. 58. ) azt mondja: "Határozottan állíthatjuk, hogy a puszták arabjai ősidők óta egy nem keveri fajt alkotnak". Ugyanakkor arra figyelmeztet, mennyire helytelen a babilóniakat, a phöniciaiakat és így tovább röviden "szemitáknak" nevezi, mert ezek között az un. szemita nemzetek között, melyek erős vérkeveredésből származtak, csak a nyelv rokonsága áll fenn.

³⁹⁾ ) Az utolsó példát a 19-ik százaid vége felé szolgáltatta, amikor az arabok nem úgy, mint egyszer, csak észak és kelet, hanem nyugat és dél felé vándoroltak, Afrika belsejét majdnem egészen elpusztítva. Óriási birodalmak, melyek 1880-ban népesek és műveltek voltak, pusztákká lettek. Egyetlen arab törzsfőről azt állítja Stanley, hogy 2000 négyzetmérföldet tarolt le (Lásd: Stanley, Wissmann, Hinde stb. könyveit és Ratzel rövid összefoglalásai: Völkerkunde 2. Aufl. II. 430. )

⁴⁰⁾ ) Akkádiának vagy Szumériának embertípusairól, akik a nagyszerű babilóniai kultúrát megteremtették és fokozatosan szemitizálódtak Hommel, Sayce, Bugde és Mospero is írt.

⁴¹⁾ ) Kiegészítésére és ellenőrzésére a következőknek olvassuk el érdekes és figyelemreméltó könyvecskéjét Carl Steuernagelnek: Die Einwanderung des Israelitischen Stämme in Kánaán. Berlin 1901.

⁴²⁾ ) Az irány adva volt; Újból más irányt nem választhattak, mert míg a többszáz kilométer a puszta paralell fut fel az Eufrátessel s csak egy keskeny szegélyű vizes föld választja el őket attól, addig a 30-ik fok alatt hirtelen megszűnik a puszta s északra, délre és nyugatra s megkezdődik Szíria országa; Szíria délen egészen Egyiptomig, nyugaton a Földközi tengerig, északon a Taurisig, keleten ma az Eufrátesig terjed, a régebbi viszonyok és elképzelés szerint a közép Eufrátesen túl fekvő Mezopotámiát is magában foglalja, ahol Ábrahám gyermekei századokon át éltek.
* ) Későbben, Mezopotámia sokáig vízzel mesterségesen ellátott és így kultivált vidék, míg régebben épp úgy, mint most, elszegényedett ország, ahol csak nomád pásztorok tudtak megélni (lásd Mospero: Historie ancienne I. 563. ) .
** ) Azt az időt, mely alatt "Jákob házanépét izrael népére terjesztette ki" Wellhausen egy évszázadnyi időköznek mond ki. Israelitische u. Jüdische Gesichte.

⁴³⁾ ) A Genesis IV-ik könyve szerint, amit természetesen nem szabad szó szerint vennünk, csupán mint beláthatatlan hosszú időt értelmeznünk, négyszáz évet lesz ki ez az idő. A 40-es szám a hébereknél meghatározhatatlan nagyságot jelentett, 400 a fortiori. Renan azt hiszi, hogy az izraeliták egy századnál tovább nem tartózkodtak Egyiptomban, csak (velük talán nem is közeli rokonságban álló és egyiptomi vérrel erősen átitatott József családja, aki sokáig lakott ott. Histoire du peuple d'Israel 13. ed. 1. p. 112.

⁴⁴⁾ ) Sayce: The races of he Old Testament 2. ed. p. 76. 113. "A római elűzte a zsidót abból az országból, melyet apái foglaltaik el, ezzel szemben a zsidóknak sohasem, sikerült Kánaánnak igazi lakóit kiűzniük. A zsidó megszállva tartotta Jeruzsálemet és Hebront, úgy mint a szanaszét fekvő városokat és falvakat, különben (a tulajdonképpeni Judeában is ) csak egy töredékét képezte a lakosságnak. Amint a zsidó kivándorolt, pl. a babilóni exiliumnál, vagy midőn Jeruzsálemet a rómaiak szétrombolták, az elnyomatás alól felszabadult eredeti lakosság megszaporodott s ezek között a mai palesztinai zsidó kolóniák éppoly idegenek, mint az ugyanott levő németek."

⁴⁵⁾ ) Itt csak a legújabb, legjelentősebb, legmegbízhatóbb, laikusok által is megérthető, de tudósok által írt könyvekről tesznek említést. A régebbek közül Duneckernek Geschichte des Altertums-ja sok tekintetben utolérhetetlen Izrael történetének szempontjából is.

⁴⁶⁾ ) Természetesen a ma mindenütt uralkodó nézetek szerint általában a szemita s még ez a legtisztább beduin típus is a lehető legelképzelhetőbb keverék faj, fehérek és négerek kereszteződése. Gobineau ezt már 50 évvel ezelőtt prédikálta és kinevették; ma pedig az ő véleményét ismerik el és az ortodox Ranke "Népisméjében" (II. 399. ) ezt így foglalja össze: "A szemiták a "mulattszerű" átmeneti láncszemet képezik a fehérek és feketék között." Én azonban azt hiszem, itt ítéletünkben óvatosaknak kell lennünk. A szemünk előtt lejátszódó események alig engedik hinni, hogy a mulattból egy erős, változhatatlan, az idő minden viharát túlélő típus keletkezne. A létrehozó nem mozgékonyabb és állhatatlanabb, mint ez a korcs; itt tehát a tapasztalás dacára fel kell tételeznünk hogy valami, amire nem gondolunk, valami soha meg nem figyelt dolog történt a beduinoknál. (V. ö. August Forel "Fejtegetéseivel", 1900. )

⁴⁷⁾ ) The races of the old Testament. p. 106.

⁴⁸⁾ ) Sayce. Assyria S. 24. fg. és Social Life amory the Assyrians and Babylonians s Winckler: Die Völker Vorderasiens (1900. ) S. 8.

⁴⁹⁾ ) A "turáni" szó kisiklott tollamból, mert vannak szerzők, akik a szumér-akkádiakat beduinoknak tartják. (Hommel: Geschichte Babyloniens und Assyriens S. 125, 244 fg. )

⁵⁰⁾ ) Hommel: Der babylonische Ursprung der egyiptischen Kultur. 1000.

⁵¹⁾ ) H. egy Herodotos által említett, az Ararát lábánál lakó törzstől kölcsönzi a nevét.

⁵²⁾ ) Lapouge: La depopulation de la Francé Revue d'antropologie 1888, p. 79. Luschan rámutaltott a szíriai és savoyard hasonlóságára.

⁵³⁾ ) A hettitákról mai ismereteink összefoglalását az olvasó Winkler: Die Völker Vorderasiens (1900. S. 18. ff. ) c. munkájában találja. A hettita kifejezés e könyvben számomra körülbelül annyit jelent, mint a matematikusoknak az, egy kétségtelenül helyesen felállított, de számokban meg nem oldott egyenletben.

⁵⁴⁾ ) A kifejezett hosszú koponya szélességének és hosszúságának viszonyszáma 75:100, a kifejezett rövidé 80:100, vagy több. Mikor Carl Voigtnál antropológiát hallgattam, mindannyiunknál craniometriai méréseket vettek fel; az egyik hallgatónál 92-es ritka index számot találtak, azaz fej csaknem kerek volt; e hallgató örmény volt, tipikus reprezentálója a szíriai koponyaalkatnak!

⁵⁵⁾ ) Luschan F.: Die antropologische Stellung der Juden. (Felolvasás a német Anthropológiai Társaság 1892-ben tartott nagygyűlésén. ) E felolvasásból, mely a szélesmedrű munkákat rövid összefoglalásban adja, többször fogok idézni (az illető társaság Correspondenzblattjának 1892-ik 9. és 10. számából. )

⁵⁶⁾ ) Luschan közléseiben 1882-ben 62, 000 közlésre támaszkodott.

⁵⁷⁾ ) Renan: Izrael I. eh. 10.

⁵⁸⁾ ) Israelitische und Jüdische Geschichte (3. Aufl. S. 37, 47, u. 48. )

⁵⁹⁾ ) Renan: Izrael I. 1.36.

⁶⁰⁾ ) Egy tény, amit a biblia későbbi kiadója el akart tusolni. (Bírák könyve VI. 32. ) míg a későbbiek gondoltak rá. (Sámuel 1. XII. 11. )

⁶¹⁾ ) Wellhausen: S. r. fg. Prolegomena zur Geschichte Israels (4, Aufl. ) S. 18 fg.

⁶²⁾ ) Ezekhez csatlakozzanak a nem izraelita törzstől származó arabok, héberek, arámiaiak és mindenféle pseudosémi idegenek Hogy a Dávid uralkodása alatt történt népszámlálás (mindenesetre szokatlanul nagyítva ) Izraelben és Judeában 1.300.000 harcost számlál, az a benyomásunk, hogy az izraeliták maguk nem voltuk harcosok, Renan: Izrael II. livr. 3. ch. 1.

⁶³⁾ ) Wellhausen: Israelitische und jüdische Geschichle (3. Aufl. ) S. 58. )

⁶⁴⁾ ) Hogy a Genesis (XIV. 13. ) könyve már Ábrahámot Hebron síkján három amoritával békés szövetségben szerepelteti, a történet érvényességre nem tarthat számot.

⁶⁵⁾ ) Sayce: Races of old Testament. S. 110. fg.

⁶⁶⁾ ) Renan: Izrael 11. livre 3. eh. 3. Ami a filiszteusok egy jelentős részének görög eredetét és görög szavaknak a héberbe való átültetését illeti, lásd Renan: Izrael 1. köt. 157. és Maspero II. köl. 696. oldalát. Egyébként a filiszteusok és amoriták eredetének kérdése még nagyon vitatott; mi könnyű szívvel átengedjük a harcot a történettudósoknak és teológusoknak; az antropológia eredményei egy exakt tudomány eredményei s a filológiának ezután kell igazodni és nem fordítva. Hogy az amoritáknak épp úgy, mint a filiszteusoknak legalább egy része nagy, szőke, kék szemű, dolichocephalok, így a homo europeusokhoz tartozók voltak, az bizonyos; nekünk laikusoknak ez elég.

⁶⁷⁾ ) A legenda, mely e gyáva tettet Dávid rovására írja, egy, későbbi interpoláció, az eredeti tudósítást Salamon XXI. 19-ben olvashatjuk, (v. ö. Die Geschichte des Volkes Izrael 1.225. f g. ) Dávid karakterének megítélésénél fontos ezt tudnunk (v. ö. a következő fejezettel. )

⁶⁸⁾ ) Renan: Israel II. 30-31.

⁶⁹⁾ ) Flinders Petrie újabb amorita városok két és fél méter vastag falainak kiadásáról Sayce: Races of old Testament (p. 122. ) c. könyvében ír.

⁷⁰⁾ ) Wellhausen: Prolegomena.

⁷¹⁾ ) Józsué könyvében (XV. 63. ) olvassuk: "A jebuseusok Jeruzsálemben; laktak és Juda gyermekei nem tudták őket elűzni, tehát a jebuseusok mind a mai napig Juda gyermekeivel együtt maradtak."

⁷²⁾ ) Hogy Oboedom valóban gethita és nem levita, mint ahogy egy későbbi verzió mondja, Wellhausen: Prolegomenája (S. 43. ) bizonyítja.

⁷³⁾ ) V. ö. a típusképeket.

⁷⁴⁾ ) Luther az erre vonatkozó helyet (I. Sámuel XVI. 12. XVII. 42. ) barnással fordítja; Gesenius ezzel szemben az illető héber szót szótárában "vörösre" nemesíti és azt állítva, hogy Dávidnak fekete hajúnak kellett lennie s a vörös is csak az arc színét jellemzi (az 1899-iki kiadásból ezt az apologetikai mentőkísérletet törölte ) ; A jelenkor legjobb tudományos fordítói e megjelölést egyenesen szőkének fogják fel és így bizonyosnak látszik, hogy Dávid kimondottan szőke volt. (Károli Gáspár az illető helyen "piros"-at mond. A ford. )

⁷⁵⁾ ) Renan: Izrael II. 97.

⁷⁶⁾ ) Renan: Izrael p, 174.

⁷⁷⁾ ) Az exilium ótai a bűntudat a zsidóknál bizonyos fokig állandó lett, mondja Wellhausen Prolegomenájában. (4. Ausg. S. 4. 31. )

⁷⁸⁾ ) Máthé XIX. 20. A gazdag ember mondását a zsidó Graetz teljesen elfogadja és kijeleniti: a zsidóra és a körülmény, hogy bűnét megbánja, egyáltalán nem bír értelemmel. (Volkstümliche Geschichte der Juden 1. 577. )

⁷⁹⁾ ) W. Robertson Smith: The Profets of Izrael and Their place in history. Ausg. von 1895. S. 247.

⁸⁰⁾ ) idem. S. f02. Montefiore: Religion of the ancient Hebrews, 2. a ed. p. 358. (Anhang vom Raibbi Schechter.

⁸¹⁾ ) R. Smith. a. a. o, S. 103. Másutt ezt írja: "A bűn a hébereknél az a cselekedet, melyet egy olyan valaki követ el, akinek hatalma van a bűnt megbüntetni." (a. a. O. S. 246. )

⁸²⁾ ) Izraelit, und jüd. Geschichte 3. Ausg. S. 380.

⁸³⁾ ) Jeremiás e szavait: "Bizonyára hazugságra munkál az írástudók tolla" (VIII. 8. ) az akkor röviddel azelőtt bevezetett Deuteronomium és a kezdődő át és kidolgozásra az u. n. mózesi törvények értelmezték, (melyek létezéséről a próféták egyáltalában nem tudtak ) és valószínűleg joggal (az igazhívő zsidó Montefiore G. G. Religion of the ancient Hebrews ) 201, 202. ) c. munkája alapjain.

⁸⁴⁾ ) Még Luschan úr is a megmentést az ő tisztán statisztikai vonatkozású nagyértékű munkája zárszavában a zsidók etnográfiai helyzetéről értekezve, a különböző embertípusok "teljes egymásba olvadásában és egymásban való megsemmisülésében" látja. Az egész emberiség haladása a progresszív differenciálódáshoz és individualizmushoz van kötve; életet és küzdelmet csak ott találunk, ahol élesen karakterizált nép egyéniségek küzdelemben állnak egymás mellett, (mint most Európában ) a legjobb képességek elsorvadnak a fajok egyformaságának befolyása alatt pl. Kínában ) ; ellentétes típusok elkorcsosítása az organizmus minden területén sterilizáláshoz és monstruózitáshoz vezet és mégis, "az egymásbaolvadás" legyen a mi ideálunk? Nem látják be az urak, hogy az egyformaság és káosz szinonim kifejezések? "Mindig szerettem az örök űrt"

⁸⁵⁾ ) Lásd a hettita emlékoszlopokon lévő képeket Ainlabnál (Sayce: Hittites p. 62. ) és az egyiptomi emlékművek típusos képeit.

⁸⁶⁾ ) Úgy látszik, a hettiták sokáig nemcsak egész Szíriát, de valószínűleg egész Kisázsiát is uralták, hatalmuk éppen olyan nagy volt, mint Egyiptomé virágzása korában. (Wright: Empire of the Hittites 1886. és Sayce: The Hittites 1892. ) De vigyázatra van szükségünk, mert a hettita írást még nem fejlették meg és ha a hettita fiziogómia, szokás, művészet és írásmód határozott fogalmat is ad a tudomány szempontjából, e népek történelme, melyről egy pár évvel ezelőtt még semmit sem, tudtak, eddig mégis homályban maradt.

⁸⁷⁾ ) Mily pompásan és férfiasán viselkedik Uria, Dávid vétkes könnyelműségétől, mennyire elüt ennek szigora, szófukar kötelességtudata. (II. Sámuel XI. )

⁸⁸⁾ ) Wellhausen: Izraelitische und jüd. Geschichte Kap. 6. Dacára a későbben véghezvitt elővigyázatos tisztogatásnak, itt és ott, a tórában említés történik erről a vidám természeti kultuszról pl. a Sikem házában megült szüreti ünnepről. (Bírák könyve IX. 27. ) A frigyládát is "örömmel és ujjongással", zenével, énekkel és tánccal vitette Dávid Jeruzsálembe. (II. Sám. Vi. 12-15. )

⁸⁹⁾ ) Luschan számtalan méréssel megállapította, hogy "a föníciai típus szorosan csatlakozott az arábiaihoz."

⁹⁰⁾ ) A hettita birodalom korábbi fővárosában, Karkemisbain (Mabog ) uralkodó sokféle komplikált kultuszról olvassuk el Sayce: The Hittites (ch. 6. ) c. könyvét. De azt hiszem, hogy Lucián, akire ő hivatkozik, nagyon késői és nagyon megbízhatatlan tanú. Érdekes ezzel szemben látni, hogy a héberek fantáziaszegénysége milyen nagy volt. Magának a zsidó templomnak építése, a külső és belső udvar, a szentség előtti függöny, a főpap kiváltsága, hogy oda beléphetett: ez mind (állítólag Mózesnek az Űr a sinai hegyen ívta elő ) pontos utánzásai az ősrégi hettita rítusnak.

⁹¹⁾ ) . Egy valóságon "germán" ott mégis előfordul, (Traktát Schabbath VI. 8. föl. 23. des Jerusalemischen Talmuds. ) Egyik zsidó rabszolgája ez. Ura megbízza, hogy Rabbi Hilát barátját kísérje haza s ezt megmenti a haláltól, amikor egy veszett kutyának harapását, amely a rabbit támadta meg, önmaga fogja föl. A jámbor zsidóból e tett az elismerésnek egyetlen szavát sem csalta ki, csupán Ézsaiás XVIII. 4-et citálja: "Mivel kedves vagy az én szememben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted és népeket a te életedért."

⁹²⁾ ) Beduinen und Wahaby. (Weimar. 1831. )

⁹³⁾ ) Olvassuk csak el, hogy a híres mór, történetírója a 14-ik századnak, Mohamed Ibn Khaldun, akit sokan a tudományos történetírás megalapítójának tarhamiak és aki maga is félarab volt, mint ítélkezik: "Nézzetek magatok körül s nézzétek meg arcokat az országokat, melyeket a legrégibb időtől kezdve Arábia bennszülöttei leigáztak! A civilizáció és a népesség eltűntek s mintha a föld érintésüktől átváltozna, terméketlenné válna". (Prolegomea zur Weltgeschichte, zweiter Teil; Robert Flint: History of the philosophie of history 1893. p. 160. című munkája után idézek. )

⁹⁴⁾ ) Renan: L'islamisme ét la science. (Discours el Conferences 3. e. ed. p. 382. )

⁹⁵⁾ ) L. Ihring érdekes, de mindenesetre fantasztikus Vorgeschichte der Indoeuropäer c. munkáját, ahol az egész babilóniai kultúrát, dacára annak, hogy a szumér-akkadiaknak élő erejét a későbbi időkben is hatni látja (S. 133.243.366. ) egyszerűen "szemita kultúrának" nevezi. Hasonlóan cselekszik Luschan is említett előadásában, amikor indíttatva érezte magát, hogy a zárszóban a "szemiták" becsülete érdekében belefújjon a kürtbe, ugyanabban az előadásban, amelyben kimutatta, hogy a leghíresebb szemita; népeknek is csak kevés szemita vér csörgedezett az ereiben. . . óh, a természettudósok logikája! S végre feltálalja a régi szokás szerint "a spanyolországi arab kultúra magas virágzását, ahová mi mindnyájan iskolába jártunk . . . mese ez, melynek semmiségét nem kisebb ember, mint Renan már réges-régen megcáfolta."A szemita szellem írja ő eredetileg antifilozófus, antitudományos . . . sokat beszélnek arab tudományról és arab filozófiáról, amikor is nem vitatható, hogy egykét századon át az arabok voltak tanítómestereink; de ez mind csak azért történt, mert az eredeti görög iratok el voltak temetve. Ez az egész arábiai tudomány és filozófia nem volt más, mint szegény tolmácsolása a hellén tudománynak és gondolatnak. Mikor az eredeti Görögország kilépett az árnyékból, ezek a nyomorúságos produktumok a semmiségbe vesztek, úgy hogy nem minden ok nélkül léptek a renaissance tudósai ellene keresztes hadjáratba. Egyébként, közelebbről szemlélve, az arab kultúra egyáltalában nem volt arab. Nemcsak alapjuk volt tisztán görög, hanem még azok közölt sem volt egyetlen szemita sem, akik a tudománynak szenteltek magukat. Spanyolok és (Bagdadban ) perzsák voltak, akik az uralkodó arab nyelvet használták. épp úgy vagyunk a középkori zsidóságnak tulajdonított filozófiával is; ezek a zsidók idegenből fordítottak és tovább semmi. A zsidó filozófia arab filozófia, egyetlen új gondolat nem társul hozzá. Egyetlen lapjai Roger Baconnak több igazi tudományos értékkel bír, mint az az egész kölcsönvett zsidó bölcsesség, mély tiszteletet érdemel bár, de nélkülözi az eredetiséget." (De la part des peuples semitiques dans l'historieri de la civilisiaition ed. 1875. p. 22. suiv. ) Ugyanezt a témát kimerítően tárgyalja az 1883.bán megjelent: Lislamisme ét la science c. munkájában; "Nemcsak hogy e gondolkodók és tudósok nem arab törzsből származnak, de szellemük sem arab."

⁹⁶⁾ ) Renan: Izrael I. 134. suiv.

⁹⁷⁾ ) Prof. Hueppe: Zur Rassen und Socialhygiene der Griechen (1897. S. 26. ) Hogy az un. "föníciai" írásjelek nem a szemita szellem találmányai, ezt ma már minden tudós elismeri. Halvéy egyiptomi, Hommel (nagyobb valószínűséggel ) babilóniai, azaz szumériai eredetet vél, Delitsch pedig azt hiszi, hogy a szíriai félszemitáknak két különböző abc-jük volt, egy egyiptomi és egy babilóniai; e kérdés legutolsó tanulmányozója arra a megállapításra jut, hogy az abc-t az európaiak találták fel s a mykénei hellének hozták előszót Ázsiába: (I. H. Kugler: Die Schrift der Mykener 1879. ) Ezekről a mykénei írásjelekről egy elfogulatlan tanú, Reinach Salamon ezt írja: (L. Anthropologia 1902. XIII. 34. ) . Une chose est certaine: Cest que lecriture linaire destablettes ne desireni de l'Assyre ni de l'Egypte, qualle presente une caractere nettement europén quelle offre comme une image anticipe de l'epigraphie hellenique.

⁹⁸⁾ ) Gnosticismus und Juden um. (Krotschin 1846.5.99. ) Ebben az összefüggéseiben nem egészen világos értelmét e szónak "exoterikus", más helyek bevonásával világíthatjuk meg, pl. a görög költők olvasását "exoterikus foglalkozásnak" mondja S. 62.

⁹⁹⁾ ) Renan: Origenes du Christianisme I. 35.

¹⁰⁰⁾ ) Völkerkunde II. 391.; Ratzel saját szavainak összefoglalása.

¹⁰¹⁾ ) Leopold Schröder: Judiens Literatur und Kultur 1887.20. Vorlesung.

¹⁰²⁾ ) Kaushitaki - Upanishad II. 5. Deussen, " legnagyobb élő tekintély, e fejezethez a következő megjegyzést fűzi: "a brahman azt akarja mondani "nem, a külső kultuszban álljon a vallás, hanem abban, hogy ez az egész életet minden lélegzetével együtt szolgálatába állítsa" Sechzig Upanishad des Veda S. 31.

¹⁰³⁾ ) Tehát mégis individualizmus? Természetesen, de egész más értelemben, mint az indogermánoknál. A szemitáknál, amint Lassen magyarázatából látjuk, az individuum bizonyos fokig útban van, ezért valóságos teljesítményei csak kollektívek, ellentétben a görögökével és germánokéval, akiknél mindért munka egy meghatározott egyéniség bélyegét viseli magán. Ugyanilyen Fr. v. Schack véleménye is: "Az arabok egész teremtő tevékenysége szubjektív karakterű. Mindenütt kizárólagosan lelki életükről beszélnek, a külső világ tárgyait abba vonják bele és kevés hajlamot árulnak el, hogy a valóságnak szemébe nézzenek, a természetet éles, határozott körvonalakban állítsák be vagy a mások individualitásába elmerüljenek, embereket vagy életviszonyokat tárgyilagosan jellemezzenek. Ezért a költészet olyan formái, amelyek önmagukból való kilépést vagy teremtő erőt követelnek, távol állottak tőlük." Poesie und Kunst der Araber I. 99.

¹⁰⁴⁾ ) Grau az ő ismert filoszemita munkájában: Semiten und Indogermanen 2. Aufl. S. 33. Speciel a tudományról ezt írja: "A héberek, mint minden szemita, sokkal objektívebbek, semhogy a tudásösztön náluk hatalommá lehessen. A természettudományt, amelynek velejárója, hogy a természet saját értelme és lénye szerint érvényesüljön s az ember csak tolmácsa legyen, objektív értelemben, mint az indogermánok, nem ismerik a héberek." Az 50-ik oldalon azt írja Grau: "A szemitáktól minden objektív távol áll."

¹⁰⁵⁾ ) Indische Altertumskunde ed 1897. I. 414-416.

¹⁰⁶⁾ ) Érdekes és fontos leszögezni, hogy az emberi szellem orgánuma, a nyelv ehhez a különös szemitatípushoz alkalmazkodott és annak kifejezője lett. Rcniam ezt írja: "Egy tegez tele acél nyilakkal, egy erősen kifeszített horgonykötél, egy érckürt s ezeknek egy-két visító hangja, mely hasítja a levegőt; ez a héber nyelv. Ez a nyelv képtelen filozófiai gondolatot, tudományos eredményt, kétséget vagy a végtelen egyetlen érzését is kifejezni. Keveset tud mondani s amit mond is, "kalapácsos ütése az üllőre." Izrael I. 102. Nem a makacs akarat szava ez?

¹⁰⁷⁾ ) A hettiták északon, az amoriták délen: voltak túlsúlyban. (I. Sayce: Hittites pag. 13, 17. )

¹⁰⁸⁾ ) Az üzleti érzéknek bizonyítását adják az indoeurópai, phrigiai, nem semita keveredésű örmények, akiknek ereiben, az "alaroidák", az az a szíriaiak vére jelentékenyen erősebb aránybaro folyik (kb. 80% Hueppe professor levélbeni közlése állapján ) a karakterisztikus "zsidóorron" kívül, ami hettita örökség s akik ugyanazzal a kapzsisággal, ugyanazzal az üzleti hamissággal, a szenvedélye uzsora iránti szeretettel vannak megáldva, mint a zsidók, sőt mondhatnánk, nagyobb mértékben, úgy, hogy Levantében azt szokták mondatni: egy örmény három zsidóval felér. Az örmények karakterének, különösen az intrika és a fölbujtás e zsenijeinek érdekes leírását adja a legújabb időben Hogert Dávid: "A wandering scholar in the Levant" című munkájában (1895 p. 147. fg. ) Burckhardt: "Über die Beduinen und Wahaby" (Weimar 1831. ) című könyvében a valódi szemitákat mint gonosz, nagyon ravasz kereskedő embereket jellemzi: "Magánvásárlásaikban az arabok annyiszor csalják meg egymást, ahányszor csak tudják", azt mondja: "uzsorások, amikor csak alkalmuk van rá." (S. 149, 154. ) Burckhardt azonban, miután sok évet töltött a beduinok között, ítéletét úgy precizírozta, hogy bár "a kapzsiság és nyereségvágy" karakterük fővonását képezi, a csalásra való hajlamot azonban csak a városokkal és az ott élő züllött népességgel való érintkezés után kapták, (S. 296. ) és végül Burckhardt azt állítja: "minden hibájával együtt a beduin egyike azoknak a legnemesebb nemzeteknek, akiket életemben láttam". (288. ) . E fontos kérdésben a franciáknak Algírban tett legújabb tapasztalatai nagyon érdekesek: A kabylok szívesen visszatérnek a civilizációra, míg a tiszta arab törzsek erre kevésbé fogékonyak és a világtól szabadságon kívül mást nem követelnek, mint teljesen antikulturális elemek viselkednek. Szívesebben ajándékoznak, mint eladnak, rabolnak, mint ravaszsággal megszereznek s a függetlenséget törvénynél többre becsülik. Amint a történelemben elénk lépnek, minden tekintetben nagyon feltűnő a hettitákkal való ellentétességük. Mértéktelen akaratuk a szemitáknak s a nyomorúság utáni vágyuk, melyről Burckhard beszél, a szíriai tehetséget a kereskedői üzletben nagyon kiélesítette, úgy, hogy ez a tehetség is inkább szíriai, mint szemita örökség.

¹⁰⁹⁾ ) Renan Historie des lanques szemitiques, p. 18: Labstraction est inconnue dans les langues semitaiques, la méta phisique impossible.

¹¹⁰⁾ ) Phaidros 250.

¹¹¹⁾ ) Faust II. rész. I. fej. Faust utolsó szavai.

¹¹²⁾ ) Carlyle: Goethes Works.

¹¹³⁾ ) L'islamisme et la science, p. 380. Itt nyilvánvalóan egy szellemi mankó van, amit Renan más helyen bizonyít is amikor így szól: A szemita népeknél a kutató tudományszomj csaknem teljesen hiányzik; semmi sem vált ki nála csodálkozást. (Langues semitiques, p. 10. ) Hume szerint a csodálkozás hiánya a kis intellektusú tehetségek karakterisztikus jellege.

¹¹⁴⁾ ) Religion of the ancient Hebrews, p. 160.

¹¹⁵⁾ ) M. a 514, 524, 544 és sok más helyen.

¹¹⁶⁾ ) Nouvelles considérátions sur les peuples semitiques (Journal Asciatique 1859, p. 254. ) Robertson Schmidt: The Prophets of Israel, of 33. c. munkájában is arról tanúskodik, hogy az igazi szemitának "kevés vallása" van.

¹¹⁷⁾ ) Vagy amint a Brihadaranyaka-Upanishad ugyanezt a képzelet így adja vissza. "Utnyoma a mindenségnek, hogy a részből az egész mindenségbe elérjünk". (I. 4. 7. )

¹¹⁸⁾ ) Philipson: Israelitische Religioneilehre, l, 35 fg.

¹¹⁹⁾ ) Graetz: Gnosticizmus und Judentum, Ben Somáról szóló fejezet.

¹²⁰⁾ ) Kimerítően tárgyalja ezt Renan: Langues semitiques (p. 482. ) c. művében.

¹²¹⁾ ) E. B. Tylor; Die Anfänge der Kultur, (Spengel és Posire ) 1873. II. 30.

¹²²⁾ ) Taylor: a. a. O. S. 348, 349.

¹²³⁾ ) Ringveda, I. 164, 46 (Barth: Religions de l'Inde p. 23. )

¹²⁴⁾ ) Renan: Izrael, I. 1. a, 77, 78.

¹²⁵⁾ ) Prolegomena 4. Ausg. 5.321.

¹²⁶⁾ ) Graetz, Volkstümliche Geschichte der Juden

¹²⁷⁾ ) Die Welt als Wille und Vorstellung 2 Band, 2 Buch kap. 24.. Ezzel nincs összefüggésben, d. mindenesetre érdekes ugyanennek a megismerésnek tükörképe a samkya filozófia tanításában (racionalisztikus szisztémája a braman indusoknak ) , mely szerint az akarás nem szellemi, de fizikai funkció. (V. 5. Garbe: Die Samkhya Philosophie 251. old. )

¹²⁸⁾ ) V. ö. Gunkel: Handkommentar für Genesis XLL. 79.

¹²⁹⁾ ) A szumér-akkadiaknak nagyszerű fantáziájáról nemcsak tudományos munkásságuk tanúskodik, de nyelvük is különösen hajlik az abstrakcióra, mert gazdagabb absztrakt fogalmakban mint nomina-cocretakban (L. Delitsch: Die Entstehung des altesten Schriftsystems 1898. 118. old. ) A szemita tehetségnek direktebb ellentéte elképzelhetetlen; s ezek után könnyen elképzelhetjük, hogy a szumériai teremtésteóriák mennyire elromlottak az izraelita kezekben. Mindig valószínűbbé válik, hogy ősárja fantáziák itattak át az egész mitológiát; amilyenek pl. a világ fája, az özönvíz, az istenség a vízben (nem a keresztelés ) , a kísértés történetei stb. Prof. Ottó Franke (Königsberg ) azt írja a "Német irodalmi újság" (1901. ) 44. számának 2763. oldalán: A szemita hagyományban elszigetelve és idegenszerűen állnak ezek a gondolatok, míg az árják gondolatszisztémájának organikus tagjai. Száraz és sematikus a szemitáknál, míg az árjáknál életteljesen buzgó forrásokból táplálkozó patakok.

¹³⁰⁾ ) V. ö. Montefiore 453. old. stb. Hogy milyen mélyen gyökerezik a szemiták organizmusában a tehetségtelenség, szép bizonyítéka ennek James Darmsteter, a 19. századnak egyik legtöbbször emlegetett orientalistája és univerzális tudású férfia, aki az Úrnak 1882-ik esztendejében ezt írta: "A bibliai kozmogónia, amelyet idegen forrásból kapkodva kölcsönöztek, épp úgy, mint az almáról és kígyóról szóló elbeszélések, amelyekkel a krisztusi nemzedékek álmatlan éjszakákat töltöttek el, a mi izraelita tudósainkat nem foglalkoztattak." Mélyebb megértést tudományossága az igazán szabadgondolkodó zsidónak .."becsületes zsidónak", mint Shakespeare mondaná, nem adhatott: Ezek után csak mosolyoghatunk azon, hogy miután már az almával végzett, azt tanítja: a kereszt már "elrothadt" és a kereszténység "abortált" vallás. Ásító szakadék tárul ilyen feneketlen értelmetlenség láttán! (L. Coup d'oeil sur la historie de peuple juif, p. 19. suir. )

¹³¹⁾ ) Maga a tudós Montefiore is kifejezetten állítja ezt: Religion of the ancient Hebrews p. 269. c. munkájában.

-------- A 2. részhez ----------